Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-09 / 187. szám, szombat

NYESTE FERENC KANADAI RIPORTJA NIAGARAI KIRÁNDULÁS co co Ď3 ä CD fe Toronto, a királynő városa még alszik. Az égi mécsesek ugyan kialudtak, de elmaradt a máskor oly megszokott autóáradat. Hiába, szombat haj-, nal van. Kitekintek az ablakon, elégedetten állapítom meg, hogy már vár ránk barátunk autója. „MESEÚT" A felkelő nap sugarai megcsillannak a tegnapi eső után itt maradt pocsolyák tükré-. ben. Enyhe fuvallat ér, ahogy rákanyarodunk a Queen Elisabeth Highwayre, Kanada legkorszerűbb, helyenként hatsávos műútjára. Végtelen gyármezőn keresztül száguldunk. Törpe fák, helyenként orgonabokrok szegélyezik az utat. Hamilton város peremét az Ontario-tó mossa, amely fölött egy hatalmas hídon át robogunk. Mondanom sem kell, előbb le kell fizetnünk a hídpénzt, csak azután fordíthattunk hátat Hamilton kéngőzös, füstös, fojtogató levegőjének. Kedves gyümölcsösök között vezet az út a régi dicsőség színhelyére: Stoney-Greekre. Kanada valaha önvédelmi háborút viselt az Egyesült Államok ellen, s a kanadai csapatok ezen a helyen váratlanul nagy győzelmet arattak az amerikaiakon. Hatalmas emlékmű örökíti meg a nagy eseményt. Kocsink egy merész kanyar után letér erről a meseútról. Délre tartunk egy provinciális műúton és környezetben. A gyümölcsösök után a rétek és legelők, tanyavilág fogad. Az egyik tanyán holland fekete-tarka, a másikon vörös-tarka marhafajta dominál. VESZÉLYBEN A TERMÉSZET Alacsony ködtengerbe jutunk, amely a Erié tó felől tör ránk. A köd és a napfény párbajában végül az utóbbi kerekedik felül. A wellandi csatorna mellett száguldunk. A csatornán nagy a forgalom az Erié és az Ontario tavak között, de a csatorna már nem felel meg a követelményeknek: keletebbre új csatornát ásnak. Welland jellegzetes gyárváros. Mellette száguldunk el, de szennyes levegője nyomon kísér bennünket. A kohó- és vasgyár munkásai bevándoroltakból toborzódnak, akik a hétvégét az Erie-tó partján kis nyaralóikban töltik. Vannak itt magyarok, ukránok, szlovákok lengyelek ... A magyarok nyaraló telepe közvetlenül az Erie-tó partján fekszik. Öröm szót váltani külföldre szakadt véreinkkel. Kovács, Tóth, Forray ... ilyen neveket hallok. Az utóbbiak Kassa mellől származnak. megmaradtak tisztességes embereknek az idegen néptengerben. Elkomorodnak, ha a nyaraló telep jövőjére terelődik a szó. Az Erié túlsó partja ugyanis már az Egyesült Államokhoz tartozik, s az ottani vegyiművek hulladéka megmérgezte a tó vizét. Növényzete és halállománya pusztulóban van. A NAGY VÍZESÉS Szontyolodva folytatjuk utunkat. Hangulatunk csak akkor enged fel, amikor a láthatáron feltűnik Niagara-Falls. A Stanley Streeten levő Petőfi-parkot keressük fel először. A park ma már szinte a város szívében van. Elől, az utcai fronton gyönyörű klubház, mögötte parkolásra berendezett tágas udvartérség, végül nemzeti színű díszkapu. A díszkapun áthaladva erdőszerű kellemes parkba jutunk. Kis frissítő után megtekintjük a híres vízesést. Először csak messziről bámuljuk aztán közelebb merészkedünk. — Megdöbbentően gyönyörű — kiált fel a feleségem, aki először látja a Niagarát, én pedig a tudósokra gondolok, akik megjósolták, hogy százezer év múlva teljesen eltűnik a vízesés, mert a nagy magasságból lezúduló óriási víztömeg alámossa a folyó medrét. A folyó túlsó partján már Amerikát látjuk. Ha az amerikaiak látni akarják a vízesést, az ún. szivárványhídon át kell jönniük Kanadába. A vízesés mellett, lent a mélyben csak alagúton lehet eljutni a világ legnagyobb erőművéhez. Próbálok nyomára akadni annak a bizonyos biztosítódugónak, amelynek kiesése folytán tavaly novemberben sötétségbe borult Amerika fele. Vállalkozásom azonban nem sikerült, viszont bőrig vizes lettem ... DICSŐ EMLÉKEK Visszafelé kis időre megszakítottuk utunkat. Ott, ahol a folyó nagy kanyart véve a legkeskenyebb, emlékezetes történelmi hely van. Az amerikai csapatok 1812. október 13-án itt keltek át a Niagarán, és elfoglalták a szemben levő Queenston Heights magaslatot. Brock kanadai tábornok a történtekről értesülve odasietett és Tecumseh Shawnee indián törzsfőnök harcosaival egyesülve fényes győzelmet aratott az amerikaiakon. A csatában Brock is elesett. Most itt állunk a gueestoni magasla ton, a nagy csata színhelyén. Brock tábornok emlékműve előtt. Tekintetünk a távolba száll, egy másik csatatér felé, ahol Moraviantown mellett döntő vereséget szenvedtek a kanadai seregek, s maga a legendás indián törzsfőnök, Tecumseh is hősi halált halt Kanadáért. birtok, amelyen kiszáll/ tam, még nem az igazi f \ pampán terül el, hanem l a fővárost körülvevő f \ zöld síkságon. A birtok f központja most is a \ parkkal övezett uradalmi ház. A parkban citromfák és egyéb, számomra ismeretlen fák virágzanak. Az Argentínát nemrégen még kormányzó arisztokrata családok nagy kiterjedésű birtokai több átalakuláson mentek keresztül. A pillanatnyi szükségnek megfelelően új építményekkel gyarapodtak, most pedig régi emlékeket őriznek. Ggy tűnik, padlástól a pincéig zsúfolva vannak képekkel, köztük több eredeti festménnyel, az ebédlőszekrények múlt századbeli porcelánnal, csodálatos ezüsttárgyakkal Azon a birtokon, ahol vendégül láttak, van egy nagy úszómedence is: a család tagjai reggeli előtt élvezettel fürdenek. A tulajdonosok irodalom- és tudománykedvelő emberek, bár ez nem gátolja őket abban, hogy a marhatenyésztésben is szaktekintélyek legyenek. Hiába, ez már a vérükben van. A vendéglátás programjához tartozik a karámok és a rekordtartó tehenek bemutatása. Amikor megmutatták nekem az egyik legjobb fejőstehenet, szélesre tárták a száját. Elléskor elvesztette a fogazatát, ntána elapadt a teje. Műfogak, illetve mesterséges állkapocs beépítése után azonban visszaszerezte rekardtartói dicsőségét. Kivesző h

agyom

ányok A falusi élet régi néprajzi jellege jóformán eltűnt, S Argentína egyik érdekességét abban láttam, hogy itt egyáltalán nincs folklór. Ma már nem beszélnek a legendás gauchókról, az örökösen lóháton bolyongó parasztokról, akik idegen birtokokon mindig készek voltak felajánlani szolgálataikat. A földbirtokok határalt ma szSgesdrót-kerítés jelzi: ez lehetetlenné teszi a gauchók létezését, helyüket telepesek foglalták el. Nem volt alkalmam részt venni „yerrrán", ezen a hagyományos ceremónián, amelynek keretében a lasszóval megfékezett és földre tepert hímállatokat megbélyegzik, herélik, vagy megkurtítják a szarvukat, ám másoktól hallottam, hogy ma már ez a látványosság ls kevésbé színpadias, inkább gyakorlati jellegű, elveszGUIDO PIOVENE ARGENTÍNAI ÚTIJEGYZETEI ls — amerikai strucmadárra — amely rajokban él. A többi állat vadászása idényjellegű, ám ez azoknak a törvényeknek egyike, amelyeket senki sem tart be. Ezek voltak első benyomásaim arról az országról, amelynek falvaival hamarabb ismerkedtem meg, mint városaival. A kép teljessége kedvéért meg kell jegyezM M •fonr aLL i C3 *5 ig.; nemi •^tegSíJI rnn VI ISSZ A tette egykori helyi színezetét. Argentin hagyomány szerint a húst tartják az egyetlen állandó élelmiszernek. Valahányszor a nép elégedetlenségének okaira terelődik a szó, minden alkalommal szóba került a húsfogyasztásnak drágaság okozta csökkentése. Első argentínai napom társasvadászattal ért véget. Minden húsz méteren foglyok repültek ki és nyulak ugráltak kl a sűrű fűből. Az argentin síkságokon rengeteg a vad, de csak sportszenvedélyből vadásszák. Egész évben szabad vadászni kártevőkre, például nyulakra, ismeretlen okből a nandura nem, hogy a legendás alakok csak nemrégen tűntek le Argentína társadalmi életének színpadáról. Például vendéglátóink megboldogult úrasszonyáról mesélik, hogy erősen hajlott kora ellenére tízszertizenötször végeztetett arcán plasztikai műtétet. Élete végén már sem pislogni nem tudott, sem a szemét nem tudta lehunyni. Parkok és olajtartályvillák városa Buenos Aires-i szállodám ablakából az ntca túlsó oldalán házak közti résen keresztül idelátom a Rio de la Plata egy kis részét. E folyó tengeri torkolatánál anynylra szétomlik, hogy nem is lehet látni a túlsó partot. Azért nevezik folyónak, mert édesvizű, sok benne a hal, bár az argentinek nem nagyon lelkesednek érte. Buenos Aires nagy kiterjedésű város. Valóban óriási. A kilométereken át húzódó utcák mélyén mély ibolyaszínű az alkonyat. Egyetlen egy városban sincs anynyi park és oly sok széles fasor. A telekspekuláció következtében a város messze nyúlik a síkságon. A város peremén szembeötlő az olajtartályvillákban meghúzódó szegénység. E nyomortanyákon főként azok tengődnek, akiket még az 1955-ben megdöntött Peron elnök hozott fel, hogy megkísérelje velük az ország iparosítását. Tudom, hogy kilátástalan nyomorúság uralkodik az ország legészakibb részén, ahol nem jártam. Ott az indiánok utódai élnek. A munkások, az alkalmazottak és a bevándorolt értelmiségiek élete sem valami rózsás. Többségük kénytelen két helyen dolgozni: például bevándorolt olasz újságírók egyszerre két lapnál is dolgoznak hat-hat órát, fizetésük azonban így Is alig elég a létfenntartáshoz. Sokakat megdöbbenthet, hogy egy ilyen gazdag országban, mint Argentína, ahol nincs túlnépesedés, sőt még kevés is a lakosság (több mint 22 millió), még nyomorgók és szegények is vannak. Óriási termőföldek, amelyek ötször annyi lakosságnak nyújthatnának megélhetést, parlagon hevernek. A válság okai tehát tisztán politikai jellegűek, a természet semmivel nem hibáztatható. Vallás, hads

ere

g, politika Argentínában nem lebet meghatározni, mely erűknek a kezében van a hatalom. Kétségtelenül határozott súlya van az egyháznak, — de nem közvetlenül befolyásolja a politikai döntéseket, mint inkább akadályokat gördít ellenfelei útjába. Az egyház más erőkkel együtt hozzájárult Perón megbuktatásához. A társadalom elitjéhez tartozó argentin értelmiségi körökben enyhe antiklerikalizmussal sem találkoztam. Mégsem az egyház a politikai hatalom tényleges központja. Viszonylag nem is olyan régen ezt a központot az arisztokrata családok alkották, amelyek szűk körben hoztak politikai döntéseket. Például 1936-ban a végrehajtó (kormányzó) tanács száz tagja közül 66 ősi nemesi család sarja volt. Ezeknek száma már a háború utáni első években a minimumra csökkent. 1936-ban jóformán nem is voltak közlük bevándoroltak ivadékai, 1351-ben viszont már ők voltak többségben. Ügy tűnik, a perőnizmus ű] politikai réteget formált, amely leváltja a hagyományos arisztokrata családokat. A hatalom urai igyekeztek a maguk oldalára állítani a rendszerrel rokonszenvező nagyiparosókat és szakembereket, ugyanakkor a kormány és a néptömegek, elsősorban a munkásság kapcsolata még Perón idején is gyenge és szemfényvesztő volt. A hadsereg kiváltságos helyzetben van, de a közvélemény gúnyolódásának céltáblája a tábornokok száma, fizetésük, temérdek rendjelük, fényűző katonai intézményeik, köztük a laktanyák miatt. Azt hangoztatják, hogy a hadsereg célja a perőnizmus újjászületésének megakadályozása. A hadsereg azonban nem egyöntetű, különféle Irányzatokra oszlik. Nehéz megjósolni jövőjét, de aligha vetheti meg egy világos eszmei síkú új politikai irányzat alapját. Ami a különféle pártállású hivatásos politikusokat illeti, ők kétségtelenül jelentős erőt képviselnek, bár nincs olyan súlyuk és társadalmi tekintélyük, mint európai kollégáiknak. Valaminek történnie kell. hogy ez a gazdag, erős és mérhetetlen energiatartalékkal rendelkező ország kikerüljön a pangás állapotából. A helyzet azonban igen zavaros. A Kelet-Anatóliában megforduló újságírók időnkint terjedelmes írásokbon számolnak be sok föld alatt élő ember nyomorúságos teogődéséről. Ettől függetlenül honfitársaink továbbra is sárkunyhókban laknak. Szomorú tény, hogy nemcsak az ország keleti területein, hanem Ankarában és Izmirben is sok az „élve eltemetett". A megfeketedett és penészes bizánci romok az idén is sok sztambulinak szolgálnak hajlékul. Itt van például Mustafa Erol. Huszonhat éve él sárkunyhóban, egy 90 centiméter mély és 60 centiméter széles gödörben. Véletlenül akadtam rá, amikor kerestem valakit az Ahmed szultán mecset hátsó falánál. Erol egyike azoknak, akikről azt mondják, hogy nincs egyebük, mint ami rajtuk van. Eleinte nem akart válaszolni kérdésemre, tudja-e annak az embernek a címét, akit keresek. Amikor aztán az ő élete felől érdeklődtem, két lépést tett felém és azt mondta: — Itt élek. - Mintha félne a napsugaraktól, lesütötte tekintetét. Nem szívesen mutogatta hajlékát. A sírra emlékeztető földbe vájt odúban csak feküdni lehet — Nem fázik télen? - kérdem. Furcsa pillantást vetett rám, aztán megint lehorgasrtotta fejét. - Fázni? A, dehogy, nálam meleg van. - Akkor hát nincs panasza? Keserű mosollyal válaszolta: - Már hogyne panaszkodnám. De még mennyire. Lehet, hogy csodálkozni fog. - Éspedig? - kérdeztem. - A déli szélre, - válaszolta. Fölöslegesen kérdeztem volna, miért éppen a déli szélre panaszkodik. A sárkunyhó ajtóulablakul szolgáló egyetlen nyílása ugyanis délre nézett. Téli napokon és ködös éjszakákon reszketett a hidegtől a déli szélben. Mustafa abból él, hogy kisebb szolgálatokat tesz a negyed lakóinak. - Én amolyan bakter vagyok. Néha kibújok odúmból, és elbolyongok a negyedben, körülnézek, nem mászott-e be idegen valamelyik házba. Ezért aztán támogatnak. Mustafa nem panaszkodott. Kiderült, tisztviselőnek nézett, aki azért jött, hogy elhelyezze őt hajlékban. A. BELGI TÖRÖKORSZÁGI RIPORTJA