Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1966-07-16 / 194. szám, szombat

irta : PINTÉR ISTVÁN, a délsarki expedíció tagja parázsló fénye lobogó fényfolto­kat rajzolt a padlóra, de a ba­lokban most már hideg volt. ösz­szehúzódzkodtam a zsákban, az ágy megreccsent. Szimonov, meg Krucsinyin is fenn voltak mór, csak Birger nem zavartatta ma­gát, aludt mint a duda. Igor fel­ült, cigarettára gyújtott, szippan­tott néhányat, s megszólalt: — Hát ezt jól kifogtuk, rebjata! Isten tudja csak, mikor mehetünk tovább. — Egynapos késés biztos, de lehet, hogy kettő is, — válaszol­ta Krucsinyin rekedten. — Én már ismerem ezt. Ebben az időszak­ban ez nem szokott sokáig tar­tani ... — No, remek kilátás! - gon­doltam. Jurij Szanovicsnak ez nem sokáig tartó! Köszönöm szépen! Ha két napig tart, a hó teljesen behordhat bennünket! Eszembe jutott a tegnapi este csodálatos csendje. Meg Birger jóslata. Átnyúltam hozzá, meg­fogtam a vállát, de már ébren volt. Nyújtózkodott, csak úgy ro­pogtak a csontjai, s álmos han­gon megszólalt: (A tegnapi cikkünk folytatása.) MINDEN INOG, MOZOG ALATTUNK Birger és Igor már lefeküdtek. Csendesen, szótlanul vetkőztünk, felmásztam Krucsinyin ágya fö­lé, az „emeletre", és belebújtam a hálózsákomba. Nemsokára minden teljesen elcsendesedett, csak a motor altató, egyhangú dobogása hallatszott... Birger hatodik érzéke nem csalt. Arra ébredtem, hogy min­den inog, mozog alattunk. Kint óriási vihar dühöngött, fütyült, tombolt a szél. A Club-kályha MAUD & KIRÁLYNÉ FÖLDJÉN - Nos, Igor, milyen orrom van nekem? öreg sarki róka vagyok én már! Vajon mióta tart már ez a muzsika? — Legalább egy órája — felel­te Krucsinyin. — Én mindjárt fel­ébredtem. NEM VESZHETÜNK EL Elhallgattunk. Mindnyájan az orkán vad fütyülését, újra meg újra megújuló tombolását hall­gattuk. Olyan kísértetiesen üvöl­tött a balok alatt, hogy össze­szorult a szívem. Mi lenne, ha teljesen betemetne bennünket? Ha egy hétig tartana? De mind­járt meg is nyugtattam magam: Élelmiszerünk, amit az ágyak alatt tartottunk, ott mindig fagy­pont alatt volt a hőmérséklet, meg tüzelőnk, üzemanyagunk van bőségesen. Az állomáson tudják, hol vagyunk, ők szükség esetén értesíthetnék a többi állomást is, segítségünkre indulnának, nem veszhetünk el. Birger hirtelen elhatározással leugrott a szemben levő ágyról. — Ki kell mennem. Le kell állí­tanom a motort, isten tudja, meddig muzsikál ez itt nekünk, nem hagyhatom zakatolni napo­kig! Nagyon féltette a kocsiját. — Én befőtök, Sztypa reggelit készít, Igor meg megnézi a me­teorológiai állomást! — osztotta ki a tenni valókat Krucsinyin. A balok az éjjel teljesen kihűlt, vacogva kászálódtam le az ágy­ról, gyorsan szvettert, meleg ru­hát kapkodtam magamra, s in­dultam Birger után, hogy először neki segítsek a motornál. De az ajtóban megtorpantunk. Félmé­ternyi hó fogadott bennünket az előszobában. — Az átkozott, teljesen behord­ta! Azért van bent olyan hideg! — káromkodott Birger. Amikor kinyitottam a külső aj­tót, a vihar kirántotta kezemből, majd a karom szakadt ki. Csak nehezen tudtuk becsukni, külön­ben pillanatok alatt behordta volna hóval előszobánkat. Olyan veszett dühöngéssel támadott ránk kint a szél, hogy majd leta­szított bennünket lábunkról. Ha­vat zúdított arcunkba, nyakunk­ba. A traktor mellett is hatalmas hótorlasz emelkedett, s a szél a havat szinte teljesen vízszintesen repítette maga előtt. Érdekes itt a hó. Olyan, mint a legfinomabb por, minden rejtett kis rést meg­talál, s azt pillanatok alatt meg­tömi. Ha nem fednénk arcunkat, fülünket meleg, vastag védővel, elviselhetetlen fájdalmat okozná­nak az apró hószemcsék tűszúrá­sai. Birger északi oldalról mászotl a kabinba, itt némileg védve vol­tunk az okrán rohamszerű táma­dásaitól, de az ajtót úgy is ki­rántotta a kezéből. ...MINT KÉT HÓEMBER Úgy érkeztünk vissza a balok­ba, mint két hóember. Az előszo­bában lezártuk magunkról a ha­vat, s igyekeztünk befelé. — Mínusz huszonöt — jelentette Igor lakonikusan. — Szentséges idő! — válaszol­ta Birger. - Nem tudom, ha ez így tart két napig, hogyan végez­zük el a legfontosabb biológiai szükségleteinket. Igor azonnal kész volt a vá­lasszal, komoly képpel felelte: — Nézd, vagy lyukat fúrunk a balok fenekén, s azon keresztül potyogtatsz a hóba, vagy a fe­nekedet fordítod a szélnek az aj­tóban . .. — Úristen, neked mindig van kedvet hülyéskedni - méltatlan­kodott Birger. — De azért kíván­csi vagyok, hogyan fogod megol­dani akárcsak a kisebbik dolgo­dat is!? — Én, pajtikám, inkább vissza­tartom, s hazacipelem magam­mal Lazarevbe, mintsemhogy itt kimenjek ... - Könyörgöm, hagyjátok már abba, mert ha sokat beszéltek róla, úgy érzem, nekem máris mennem kell ... — kértem őket. Jót nevettünk, de magunkban mindnyájan arra gondoltunk, mit is csinálunk valóban, ha majd erre is sor kerül. KRUCSINYIN GONDTERHELTEN NÉZETT RÁNK Konzerveket bontottam, Igor vizet tett fel teának. Krucsinyin gyorsan felszította a tüzet, úgy­hogy a kályha körül hamarosan kellemes meleg lett. Állva, a kály­ha mellett fogyasztottuk el reg­gelinket. Evés közben társaim ar­cát kutattam, megpróbáltam ki­találni. ki mire gondol. Igor nyílt, vidám tekintettel nézett a világ­ba, látszott rajta, hogy ő csak zavaró epizódnak, derűs kaland­nak látja az utunkat megakadá­lyozó, tomboló vihart. Antarktiszi tartózkodásunk alatt sok-sok kel­lemes, derűs percet szerzett mindnyájunknak kitűnő, egészsé­ges, remek, mindig találó, be­mondásaival", amelyekből sok­szor az öngúny sem hiányzott. De Krucsinyin komoly volt. Mindig derűt sugárzó, sötétszürke szeme most gondterhelten nézett ránk. M inden nap találkozom vele. Szerkesztőségünk homályos, kör­befutó folyosóján kopog a lépte. Zömök, vállas alakja egy-egy pillanatra árnyékot vet az irodahelyiségek üvegezett, fehér ajtajára. Megáll, tovább lép. Ajtók nyílnak és csukódnak. Folyóiratok régi évfolyamaival zsúfolt polcokat rendezget, íróasztalán halmozódó levelek százait osztályozza. Szerényen, odaadással végzi napi teendőit. Csak a jó megfigyelő veszi észre, hogy fellépésében és magatartásá­ban valami katonás vonás feszül, hogy a teendőihez szükséges erély­nél sokkal több határozottság és erő csendül a hangjában. Acélszürke szemében éles fény villan olykor, és merőleges mély ránc szeli ketté a homlokát, hogy újra elsimuljon és helyet adjon a deresedő hajú, ötvenöt éves férfi nosztalgiájának, aki ifjú korára emlékezik. Ilyenkor mintha szűknek érezné a szerkesztőségi szobákat, és a szerkesztőség folyosóit. A szürke polgári öltöny alatt nyugtalan kato­haszív dobog Talán megfáradt és beteg szív. Bátorkeszin látta meg a napvilágot. A béressors nyomorúságát az édesanya betegsége és a család széthullása tetézte. Apja később a béressorsból a szeszfőző mesterségig vitte, de a beteg édesanyát nem tudta pótolni nevelőanyja, akivel a szerencsétlen apa meghason­lott. Pedig nagy volt a család, összesen hét gyerek nőtt a portán. A házi kemencéből egy sütetre egyszerre négy hatalmas kenyér kerekedett ki, s nem volt elég egy hétre. Gyermekkorának legkeservesebb emléke az éhség. Van élménye, amit csak Gyurcsó István soraival lehet kifejezni a leghívebben: Testvéremet durván bokán rúgtam, / ha néki Jutott a nagyobb darab kenyér. / S amíg jajgatva féllábon ugrált, elejtett kenyerét meget­tem én... Annyi a különbség, hogy ő volt a kisebb testvér, tőle vették el, nem is a kenyeret, csak a kenyér­héjat. Vannak más, egész életét meg­határozó élményei. Pendelyes gye­rek korában a nagybirtokon dolgo­zó orosz hadifoglyoktól tanulja meg, hogy a nyomorúság nem is véletlen sors, nem valami végze­tes következetességgel válogatja meg áldozatait. Apja akkoriban frontokat járt. A kis Száraz Jóskát hol egyik, hol másik nagyanyja gondozza. Édesapja ugyan visszakerült a harcterekről, de a háború nem ért véget. Csakhogy most nem magyar, német és orosz katonákról járja a h!r. Vörösöket és fehéreket emlegetnek. A cseh légionárusok fe­hérek. A fehérek a szegények ellenségl. Apja tizenkilencben a di­rektórium tagja. Bátyja futár a vörös hadseregben. A kilencéves kisgyerek forradalmi dalokat énekelget... Bátorkeszi a vörös szakszervezeti mozgalom egyik vidéki tűzfészke. A növekedő legényke tüntetések és májusi felvonulások emlékét őrzi. TENIEVITE 1936 július 17-én repült világgá Franco tábornok ellenfor­radalmi felkelésének jelszava: Egész Spanyolország felett derült az ég ... Egyébként vézna növésű gyerek volt, ilyen nem sokra viszi a mezei munkában. Mire inas sorba került, az apja egyre többet tűnődött, mitévő legyen vele. Egy nap aztán így szólt hozzá: Suszternak adlak, te fiúi — Meg akarta kímélni őt a béressors sanyarúságától. Falujában tanulta ki a mesterséget. Utolsóként hagyta el a zilált családi fészket. Komáromba, majd Pozsonyba vetődik, és belesodródik a munkásmozgalom mindennapi harcaiba. Agitál, könyvet és sajtót terjeszt. Néha dolgozik, a munkanélküliség kiszolgáltatottjaként éhe­sen, lakás nélkül tengődik. Olykor lebukik, és börtönbe kerül. Húsz­éves korában az első köztársaság magyar valóság-Irodalmának egyik dokumentuma az ő tolla alól kerül ki. A maga egyszerűségében is megdöbbentő és megható írás. Kosúton eldördült már az első sortűz. Túlesett már az első tűz­keresztségen. Pozsonyban, az egykori Bástya utcában lakik. Egy ágyban hál egy építömunkással. Kifutófiúnak készül valami villany­szerelőhöz, ahol heti száz koronát keresne. Oj lakást keres és a költözködés előtt számba veszi a holmiját: „Van azért egy s másom. Egy fekete ruhám, egy munkaruhám, egy rossz felöltöm, egy rövid télikabátom, három jó és egy rossz ingem, egy klottnadrágom, egy cserkésznadrágom... harminc kom­munista jelvényem... harminc szocialista könyvem, két rossz pénz­tárcám dísznek, mert pénz nincs bele, suszterszerszámom és egy öreg kofferem ..." Egy öreg koffere! Mint a katonáknak. Katona már, a nemzetközi kommunista mozgalom katonája. Elvégezte az első felderítést ls. Ba­logh Edgár a „Hét próbá"-ban így ír erről: „Pünkösd hétfőjén késő délután beállított a lakásomra Száraz Jóska. Mi az, mi baj? „Be­lénk lőttek", — mondta a fiú. Szaladtunk a párttitkárságra, az ls a Duna utcán volt, de én még sose jártam benne. Időm se volt körülnézni (kézirathalmazt nyomtunk félre az asztalon, itt volt a Munkás szerkesztősége is), s már gépeltünk. Száraz Jóska jelen­tést diktált, s én lassan nyomkodtam a betűket... Gyülekeztek most köröttünk a párt vezetői, futárok lótottak-futottak, megkezdő­dött a pozsonyi munkásság mozgósítása. A jelentés után felhívásokat kezdtünk fogalmazni. Üzeneteket az emberi lelkiismerethez, tiltako­zásul a kosúti gyilkosság ellen ..." Különös felderítés volt ez. Hadi szolgálat a látszólagos béke kellős közepén. A pünkösdi üni tályharc véres csataterér vetkezet udvarába. Vértói a falak. A hátsó szobábar mosogatta a sebeit. Megk azt mondta nekem: De e mit... Elől az udvaron e emeltem az ingét, egy 1 felett. Ez volt Gyevát Jánt az ottaniak azt mondták, bajonettszúrást láttam a és a sebesültek nevét.. Így ír erről a már emli Hány ilyen sebet és hái azóta? Az, ami Kosúton történ lentétek harcának. Nérnť nyolországban kiéleződtel Az egykori vézna legť fenyegetett, s kényszeríte görnyesztő, tanult mester mindenféle: építőmunkás és munkanélküli. Olykor tátor és volt börtön laki Harminchat július 17-é radalml felkelésének jeli ég... Európa felett beborult i Kísértetiesen igaz megf MADRID ALATT KELL M tisztában a helyzettel, t< utólag szinte megdöbber Száraz József, a bátorít tanúja, Ausztrián, Olaszt szágba Indult. Talán Zsai ban, mielőtt útrakelt. — De elszaladtatok, eh A véres pünkösd óta élmény hatása alatt indu: reakció elleni harcból. A Bécsen, Velencén, Milánó utazik, lappangva, érvén Perpignanba, ahol sorozd káról nevezett gépfegyve nak volt egy teljes mag gépfegyveresnek. Aztán területen rövid kiképzés Harminchét februárjál veszélybe került. Gépkc Morata de Tajufia mögöl karaván, s ötszáz ember faerdő felé. Innen ls, oni

Next

/
Oldalképek
Tartalom