Új Szó, 1966. július (19. évfolyam, 179-209. szám)
1966-07-16 / 194. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek t UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. július 16. SZOMBAT* XIX. évfolyam, 194. szám • Ara 50 fillér A CSKP Központi Bizottsága elnökségének és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának HATÁROZATA a bukaresti tanácskozások eredményeiről (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége s a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya megvitatta a Varsói Szerződésben részt vevő országok politikai tanácsadó bizottsága üléséről, valamint a KGST-országok kommunista és munkáspártjai s kormányai vezetőinek tanácskozásáról szóló beszámolókat. E tanácskozásokra Bukarestben 1966. július 4-e és 7-e közötti napokban került sor. A CSKP Központi Bizottsága elnöksége s a kormány egyetért azzal a tevékenységgel, amelyet az említett tanácskozásokon részt vevő csehszlovák küldöttségek kifejtettek. A CSKP Központi Bizottsága és a kormány rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a Varsói Szerződésben részt vevő országok politikai tanácsadó bizottsága értekezletének, amelyen megvitatták a jelenlegi nemzetközi helyzettel kapcsolatos legfontosabb problémákat, és fontos határozatokat hagytak jóvá. Egyhangúlag jóváhagyták az Amerikai Egyesült Államok vietnami agresszióját és az amerikai imperialisták gaztetteit teljes határozottsággal elítélő nyilatkozatot. A Varsói Szerződésben részt vevő országok — amelyek küldöttségei részt vettek a politikai tanácsadó bizottság ülésén — maradéktalanul támogatják Vietnam testvéri népét a mind nagyobb méreteket öltő amerikai agresszió elleni küzdelmében, s ugyancsak maradéktalanul támogatják a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának, valamint a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front programját, amelyek a vietnami kérdés igazságos megoldásának alapjául szolgálnak. A CSKP Központi Bizottsága és köztársaságunk kormánya közösen kiadott nyilatkozatuk szellemében megtesznek minden tőlük telhetőt a vietnami nép további eredményes támogatása s megsegítése, valamint annak érdekében, hogy győzelem koronázhassa igazságos ügyéért folytatott küzdelmét. A tanácskozás résztvevői a Varsói Szerződést aláírt országok politikai tanácsadó bizottsága ülésén az európai béke és biztonság megszilárdításáról szóló nyilatkozatban teljesen egybehangzóan mérték fel az Európában s a földkerekségen kialakult helyzetet, kifejezésre juttatták azt a (Folytatás a 2. oldalon) Egyre növekszik népünk felháborodása az amerikaiak emberieknségével szemben I TÁVIRATOK, LEVELEK, NAGYGYŰLÉSEK A SZÉGYENTELJES AGRESSZIÓ ELLEN I AZ IGAZSÁG A VIETNAMI NÉP OLDALÁN VAN I AZONNAL SZÜNTESSÉK BE A HÁBORÚT!!! (ČTK) — A VDK és az USA prágai nagykövetségére nap mint nap újabb tiltakozó táviratok és levelek érkeznek. Hazánk dolgozói mély felháborodásukat fejezik ki az amerikaiak újabb bombatámadásai felett. Az amerikaiak vietnami agressziójának fokozása, Hanoi és Haiphong városok bombázása mindannyiunk körében nagy nyugtalanságot keltett, írják a kremnicai pénzverde dolgozói. A békeszerető vietnami népnek joga van saját sorsát úgy rendezni, ahogy az megfelel érdekeinek. Chvalkovice polgárai elítélik az Egyesült Államok gaztetteit, követelik a vietnami háború azonnali beszüntetését. A hős vietnami nép oldalán állunk, s mindennapi munkánkkal hozzálárulunk ahhoz, hogy szocialista köztársaságunk hatékony segítséget nyújtson a szabadságáért harcoló Vietnami Demokratikus Köztársaság népének. A világbéke és a humanizmus érdekében tiltakozunk az amerikaiak Igazságtalan háborúja és tömeggyilkolásai ellen — ÍrIák többek közt nyilatkozatukban a prágai nyomdászok. Üzemeink, vállalataink dolgozói tiltakozó nagygyűléseken is elítélik az amerikaiak Vietnam ellen elkövetett kegyetlenségeit. Mi is csatlakozunk a világ közvéleményéhez, s felháborodással tiltakozunk az amerikaiak embertelensége ellen, Írják a Csehszlovák Állami Vasutak alkalmazottjai. Az agresszorok gaztettei önkénytelenül is a második világháború eseményeit juttatják eszünkbe. Erősen emlékeztetnek bennünket a német fasiszták cselekedeteire, Írják a prostéjovi Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége járási bizottságának tagjai. Az igazság a vietnami nép oldalán van, s a világ becsületes emberei mindannyian a hős vietnami népet támogatják — fejezték ki megyőződésüket a trutnovi Járási Építőipari Vállalat dolgozói. A Devínska Nová Ves-i Vasút(Folytatás a 2. oldalon) TENGERPARTON //AWWWWAWVW^ Erősödik a demokratikus Vietnam védelme Vesztes fél csak egy lehet — az amerikaiak A Nhan Dan a VDK álláspontjáról • Tiltakozások világszerte Saigon (CTK) — Hírügynökségi jelentések beszámolnak arról, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelme az utóbbi napok során állandóan erősödik és mindnagyobb hatást ér el. Az amerikaiak, akik a légiháború erejét előszeretettel a repülők számával mérik, beismerték, hogy az utóbbi napok során rendkívül sok gépet vesztettek. Különösen a rakétaelhárítók arattak az utóbbi napok során egyre több sikert. Tegnap az amerikai gépek ismét támadták a felszabadító erők állásait Saigontól mintegy 40 kilométernyire. A MIG-típusü észak-vietnami gépek sikerrel vették fel a harcot az amerikaiak F—8 Crusader gépével, amelyek a 7. flotta hajóiról szálltak fel. Hanoi jelentések szerint a légvédelem pénteken két támadó gépet megsemmisl' tett. Az amerikaiak által kiadott jelentés szerint 17 MIG-típusú (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovák válasz az amerikai külügyminisztérium rágalmaira New York (CTK) — Csehszlovákia állandó ENSZ-missziója nyilatkozatot adott ki, mellyel válaszolt az amerikai külügyminisztérium csehszlovák diplomaták „kémkedéséről" kiadott jelentésére. A nyilatkozatban a következő áll: Zdenék Pisk, Csehszlovákia állandó ENSZ-missziójának első titkára 1959 júliusától 1963 májusáig a washingtoni csehszlovák nagykövetség konzuláris osztályának vezetője volt. HivaV olt már kékhétfő, húshagyókedd, ham- vazószerda, zöldcsütörtök .-.. Most van szabad szombat. A „szabad" és a „szombat" mindeddig semmilyen vonatkozásban nem tartozott egymáshoz. Ismertük ugyan a víkend (week end — hétvége) kifejezést, de ez annyira angol, hogy nálunk csak a víkendház szóban honosodott meg. A londoni City üzletemberének víkendje „érdekes angol szokás" volt számunkra (s meg kell mondani, a londoni gyári munkás számára is, mert a víkend csak a Cityben, az üzleti központban volt hagyomány), s eszünkbe legfeljebb ábránd formájában jutott, így: mit tennék, ha víkendem lenne? Most itt van a szabad szombat, a mi víkendünk. Kihasználása a legtöbb embernek egyáltalán nem okoz fejtörést. Úgy bánunk vele, mintha örök idők óta mást se csináltunk volna a hét végén... Hogy mi milyengyorsan tudunk alkalmazkodni a City hagyományaihoz! Ki gondolta volna rólunk! Körkérdést intéztünk számos emberhez, s kitűnt, hogy a gondot legfeljebb az üzemmenet megszervezése okozza, hogy „kijöjjön" a szabad szombat, ögyelni kellett arra is, hogy a hétköznapi „rádolgozás" miatt a dolgozók ne késsék le az autóbuszokat, mert így többet veszítenének, mint amennyit a szabad szombat adna. Az autóbuszközlekedési vállalat azonban majdnem minden esetben igen rugalmasan és gyorsan módosította a menetrendet az új követelmények szerint. Ezt e helyütt dicsérettel kell nyugtáznunk, mert szabad időnk hossza nemcsak a termeléstől függ - amint ezt gyakran leegyszerűsítve gondoljuk — hanem sokszor — a közlekedéstől is. Végh János, a füleki Béke Bútorgyár 52 éves mestere oz itt ledolgozott harminchét év alatt sok mindent látott már. De az Ssza&ad ôzam&at anyagbeszerzők oly rugalmas és jó munkájára, mint amilyet mostanában tapasztal, bizony nem emlékszik. A gyárban ugyanis az időveszteségek megszüntetésére — és így időnyerésre a szabad szombat számára — a folyamatos anyagellátást meg kellett javítani. S mit tesz a szabad szombat reménye: szinte máról holnapra 20 százalékkal megjavult a munkaidő kihasználása! Hol volt ez • rengeteg idő, hogy eddig nem találtuk meg? Úgy látszik, tudtuk, hol kell keresni, csak... nem volt miért megtalálni... A szabad szombat a legtöbbet - így tűnik ki ankétunkból - az asszonyoknak hoz. A dolgozó asszonyok így válaszoltak kérdésünkre: „A szabad szombaton elvégzem az összes felgyülemlett házimunkát még a vasárnapi ebédet is megfőzöm, és végre lesz igazi szabad vasárnapom. De akkor aztán. .." Rajtunk is múlik, kedves férfi-társak, hogy asszonyaink ezt az igazi szabad pihenőnapjukat - amelyről eddig bizony szó sem volt, valóban pihenésre használhassák ki. A megkérdezettek közül többen épülő családi házukon, vagy garázsukon szorgoskodnak ma, de van olyan „szabad szombatos" is, aki útlevele utánajárásait intézi... Kínos lenne, ha az illetékes hivatalokban iš épp most lenne szabad szombat! Erről eszünkbe jut, hogy a szabad napok megszervezésénél figyelembe kellene venni: sok ember a szombatot a jövőben hivatalos ügyei intézésére is felhasználja, s talán módosítani is kellene ezért a hivatalos órákat. Mint mondottuk, a legtöbb embernek nem okoz gondot a szabad szombat kihasználása. Elvégre nyár van, s a program roppant egyszerű: kimegyünk a strandra. Ám ez más vonatkozásban is megváltoztat sok mindent, amire kereskedelmünknek, sőt a termelésnejt is idejében gondolnia kellene. Hiszen minden bizonnyal megnövekszik a sporteszközök, a turista-felszerelés iránti kereslet, és valószínűleg sokan úgy vélik majd, hogy most már érdemes vikendházra szert tenniük ... S ok és érdekes mozzanatot hoz a virágvasárnaptól, kékhétfőtől és egyéb napoktól abban különböző szabad szombat, hogy ezt az utóbbit rendeletbe is iktatták. Még nyelvészeti eszmefuttatást is kerekíthetnénk a szabad szombat kifejezésből, amely fantasztikusan rövid idő alatt úgy meghonosodott, mint az „embéezres", vagy a „légitaxi" kifejezés. De, remélem, az olvasó megbocsátja, hogy mindezeket az összefüggéseket nem taglalom itt részletesen. Ugyanis sietek. Természetesen, a strandra. Elvégre szabad szombat van! VILCSEK GÉZA talos kapcsolatban állt számos amerikai polgárral, az amerikai külügyminisztérium dolgozóival, beleszámítva azokat a hivatalnokokat, akik fontos esetekben személyesen hozták el a vízumkérvényeket. Minden esetben azonban csupán hivatalos kapcsolat volt köztük. A Zdenék Pisk elleni rágalmak ezért teljesen alaptalanok és a csehszlovák ENSZ-misszió Viszszautasítja őket. E rágalmazás nem más, mint a szocialista országok elleni politikai kampány keretében végrehajtott akció. Célja egyúttal akadályozni a csehszlovák ENSZ-misszió tevékenységét és ezáltal az ENSZ munkáját az Egyesült Államok területén. Jan Mužík ügyvivő az állandó ENSZ-misszió vezetőjének helyettese ilyen értelemben tájékoztatta az ügyről U Thant ENSZ-főtitkárt. ÖSSZETŰZÉSEK A RENDŐRSÉG ÉS A NÉGFREK KÖZÖTT CHICAGÓBAN Chicago (C'I'K) — Chicagóban már harmadik napja tart a négerek és a rendőrség közti összecsapás. Az összetűzésre azáltal került sor, hogy szerdán éjjel a város négerlakta nyomor-negyedekben a fullasztó hőség miatt a fiatalok kinyitották a lezárt utcai vízcsapokat. A mintegy 300 kivezényelt rendőr tűzharcba keveredett a négerekkel s közülük kettőt megöltek. A sebesültek száma meghaladja az 50-et, s több mint száz személyt letartóztattak. Martin Luther King, a néger polgárjogi mozgalom ismert vezetője az események hírére gyorsan a helyszínre sietett, • hogy nyugalomra Intse a háborgó chicagói négereket.