Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-19 / 167. szám, vasárnap

HIDAK SORSA CSANDA SÁNDOR IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNYAI Vannak könyveink, melyekre kritikusaink és esszéíróink melegében, különösebb késedelem nélkül reagálnak. Benyomásaik friss közlésével nem csupán az írót és az irodalmi közvéleményt igazítják útba, hanem a könyvterjesztés nagyon elhanyagolt, rosszul megszervezett munkájában is hasznos feladatot végeznek. Csanda Sándor könyve esetében teljesen indokolatlan a késedelem: a Hidak sorsa korántsem az a mű, amely felett a kritika hallgatással napirendre térhet. Amikor ezeken a hasábokon a mulasztást részben jóvátenni törekszem, mindjárt elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy sok tekintetben példás munkát kaptunk a kezünkbe, amely szűkre szabott esszéirodalmunkban önálló fejezetet érdemel. Csanda Sándor már 1962-ben megjelent Valóság és illúzió című kötetében bebizonyította, hogy jól felkészült ismerője a magyar—szlovák kulturális kapcsolatoknak. Nem egy tekintetben úttörő jellegű, elfogulatlan, marxista szellemű tanulmányai, köztük a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában 1961-ben megjelent „A törökellenes és a kuruc harcok költészetének magyar-szlovák kapcsolatai" című kétszáz oldalas írása nemcsak nálunk, hanem határainkon túl, Romániában, Jugoszláviában és a Magyar Népköztársaságban méltán aratnak elismerést. Elévülhetetlen érdeme a magyarországi reneszánsz irodalom egyik gyöngyének, a Ján Mišianik társaságában felfetlezett antológiának, kivált Balassi Bálint Júlia drámájának szakavatott ismertetése. Oj könyve első felében háromesztendei búvármunkája eredményeként további öt tanulmányt közöl a magyar— szlovák irodalmi kapcsolatokról. Nem öncélú elmerülés ez a múltba, nem is afféle l'art pour l'art tudósi bogarászás ismert és újabban felfedezett tények és adatok közt, hanem máig érő tanulságokat adó eleven felmérése és vizsgálata a két nemzet nacionalizmusa ellentmondásainak és a közös törekvéseknek. Csanda következetes marad abban is, hogy vállalja a hídverő szerepét, mindenütt biztos ítélettel rámutat a két irodalom és a két nép történelmének érintkező pontjaira, közös haladó vonásaira, így számos példával igazolja a szlovák népi felkelők hűséges kitartását Rákóczi zászlaja alatt, az utolsó leheletükig való ragaszkodásukat a kuruc mozgalomhoz. A két nép kapcsolatainak ez a marxista szellemű vizsgálata szinte előzetes bírálata Vladimír Mináčnak a Kultúrny život hasábjain tavaly nyáron megjelent, Stúr halála századik évfordulójára írott, sok polémiát kiváltott tanulmányának. Mindenképpen az a hídverő munka a helyes, amit Csanda alapos felkészültséggel, tárgyilagosan, de nem szenvedélymentesen és ezért nem is hatástalanul folytat, s amelynek pozitív jelentőségére, építő jellegére dr. Ján Caplovič a Valóság és illúzió előszavában már évekkel ezelőtt rámutatott. Kötete második részében Csanda a csehszlovákiai magyar irodalom négy évtizedéről próbál áttekintést adni. Az itt közölt hat tanulmányát már csak erős fenntartásokkal fogadhatom el. Nem mintha Csanda ezekben az írásaiban elfogultnak bizonyulna vagy ítéleteiben, megállapításaiban súlyosabban tévedne, de nem érzem bennük azt a gondosságot és elmélyültséget, az irodalomtörténésznek azt az eredeti gondolatvilágát, amely a magyarszlovák kapcsolatokról írott tanulmányaiban felfedezhető. Ahol befejezett életműről van szó — ^^^ a harmincnyolc őszén sajnálarTTÍ tosan elhallgatott Forbáth Im' re európai rangú költészetére, Berkó Sándor költői hagyaté1966. kára, s az ugyancsak hosszú esztendők óta hallgató Vozárl 1

9- Dezső költészetére gondolok — elemzései és megállapításai általában helyesek, és nem érzem bennük a cédulázó kutató gondolathiányát. Elvitathatatlan érdeme, hogy olvasóközönségünket megismerteti irodalmi múltunk némely költői hagyományával, s hogy Forbáth esetében meggyőző érvekkel világítja meg lírája úttörő, avantgard jellegét. De tanulmánya értékét növelte volna, ha Forbáth lírájának paradox és groteszk elemeit mélyebben elemezte, s ha közéleti tevékenységét, irodalomtörténeti tanulmányait is bővebben méltatta volna. így kissé csonkán marad a kép arról a költőnkről, akinek nagyságát — a sikeres cseh fordítások után — Ctibor Štítnický ihletett átköltései révén a szlovák versbarátok köre is megismerhetett. Csanda jegyzetei a csehszlovákiai magyar irodalom történetéhez sok érdekes és értékes adatot tartalmaznak. Helyesek azok a megállapításai, amelyeket a különböző irodalmi társaságok törekvéseiről, a Tavasz című első irodalmi lap és a Toldy-kör évenként megjelenő irodalmi almanachja, az Uj Auróra dilettáns jellegéről ír. A Kassai Napló, a Kassai Munkás, a Tűz, az Új Szó, a Magyar Nap jelentőségükhöz mérten szerepelnek a jegyzetekben, a többi lapról közölt kurta megállapításaival is egyetérthetünk, de a leghosszabb életű polgári irodalmi folyóirat, a Magyar Írás megérdemelte volna, hogy ne csupán azt állapítsa meg róla a szerző, hogy „helyt adott haladó, demokratikus törekvéseknek". Az 1939-ig terjedő irodalomban a legelőkelőbb helyet az Üjarcú magyarok, a Zengő Dunatáj, az Emberi hang költőjének, Győry Dezsőnek biztosítja, felismerve, hogy szenvedélyes, cselekvő indítékú poémái, humanizmusa és a nacionalista uszítások idején megnyilatkozó testvéries megértése, és „haladó tartalmú magyar újarcúsága, antifasizmusa és szocialista szellemű közép-európaisága", ahogy Dobossy László jellemzi Győry líráját, a leghívebben fejezte ki versben irodalmunk sajátos jellegét, fučíki szellemét. Mécs László ígéretes indulásáról lényegesebb mondanivalót, későbbi tévelygéséről pedig mélyebb elemzést vártunk. A fiatalon elhunyt Sellyei József autodidakta parasztírónkat Csanda kellően ismerteti, Bányai Pál két regényéről írott elemzései is elfogadhatók, helyesen mutat rá Bányai műveinek egyenetlenségeire, stílusának pongyolaságára. De Darkó István és Tamás Mihály jelesebbek és jelentősebbek, a szerző szűkszavúságával itt melléfog, túlságosan hézagos képet ad róluk. Az akkoriban Besztercebányán élő, könyveit Budapesten megjelentető Szenes Piroskát pedig teljesen érthetetlenül kifelejti, Palotai Borisról sincs szava, Szenes Erzsi nevét mindössze egyszer említi Berkóról írott tanulmányában. A Losoncról Induló Komlós Aladár is, aki ma, hetvenedik életévét túllépve, évről évre egyegy páratlanul súlyosszavú, gondolatokban igen magvas könyvével gazdagítja a magyar esszéirodalmat, feltétlenül nagyobb figyelmet érdemelt volna, és az is sajnálatos, hogy Simándy Pál jelentőségét sem méltatja érdemlegesen. E hiányosságok miatt mindazt, amit Csanda a két világháború közti, majd a felszabadulás utáni irodalmunkról feljegyez — Forbáth Imre, Berkó Sándor és Vozári Dezső költői arcképei kivételével —, nem annyira tanulmánynak, mint inkább egy gondos megformálásra váró, átfogó jellegű irodalomtörténeti esszé nyersanyagának tartom. Helyenként túlságosan vázlatosak ezek a jegyzetek, Csanda is beleesik kritikusaink általános hibájába, hogy valamit kurtán, egy félmondatban megállapít, egy regényt például sematikusnak ítél, de mellőzi megfelelő érvekkel indokolni, alátámasztani véleményét. Nem bocsátkozom a további részletezésébe, miután Csanda maga jegyzetnek minősíti a csehszlovákiai magyar irodalom történetéhez írottakat. Bizonyára nem kell figyelmeztetni, hogy adósunk maradt, egy átfogó tanulmányban feltétlenül meg kell rajzolnia a jegyzeteiben csak néhány sort kapott vagy csak névleg említett jelesebb alkotóink portréit. Jegyzeteiben a legplasztikusabban Fábry Zoltánt sikerült jellemeznie. Fábry esszéjellegű publicisztikáját, antifasizmusát érdeméhez méltón világiroüalmi jelentőségűnek mondja, és javára írható, hogy elfogulatlanul mutat rá ítéleteinek gyakori szubjektívizmusára és tévedéseire is. Kritikusaink — így Csanda is — tanulhatnának Fábrytól, aki nem egy esetben aggály nélkül helyesbíti tévedéseit. Legutóbb az Oj írás januári számában Fábry ezeket írta: „A húszas években a szocialista irodalom rohamcsapatai voltunk. Sose járt úton kellett csapást vágni, utat hasítani, kontúrokat kirajzolni, alapot rakni, és harc közben bizony néha melléfogtunk. A vízzel együtt sokszor kiöntözzük a gyereket is. Utána a gyereket kellett megkeresni és jogaiba visszahelyezni. Egyetlen egy példa: Ivan Olbracht Anná ját mintává fokoztunk, de ugyanakkor egy lélegzet alatt ezt mondtuk: »És ez mindenesetre több, mint amikor az osztálybéke legnagyobb dicsőségére Marikák énekelnek és halnak és Édes Annák vergődései csiklandoznak szívdöglesztően írót és nyájas olvasót.« Ez a hangvétel már tegnap is demagógiaterhes volt. De akkoriban erre nem volt fülünk. Most megjelent könyvemben (Kúria, kvaterka, kultúra) írom visszanézőn: »Amit később a fasizmus főismérveként átkoztunk és pellengéreztünk — a kizárólagosságot és tekintetnélküliséget —, azt igazunk tudatában tiszta szívvel gyakoroltuké A hangsúly a tiszta szíven van. Ez adott szociológiai és történelmi felmentvényt, de az esztétikai elmarasztalást ez semmiképp sem hatálytalanítja." Tanulmánya írásakor Csanda még nem ismerhette az idézet teljes szövegét, viszont azt tudhatta, hogy Fábry a két világháború közti irodalmunk legjelentősebb alkotásait nem elemezte. Vitán felül áll, hogy könyvének azok az írásai, amelyeket Fábry a felszabadulás után vetett papírra, igen értékes hozzájárulást jelentenek a csehszlovákiai magyar művelődés történetéhez, fontos adalékok az egyetemes magyar irodalom számára, de a mű egészében esetleges jellege miatt nem ad teljes áttekintést a csehszlovákiai magyar irodalomról a két háború közti időszakban. Az alapok lerakása harcot követelt, s ahogy Fábry maga vallja, olykor harc közben melléfogtak. Nos, nem anynyira a melléfogások várnak jóvátételre, mint inkább a hiányos kép kitöltésére, alapos kiegészítésére. Miután Fábry maga, aki legújabb könyvével, az Európa elrablásá val az antifasiszta írók élvonalába lépett, s aki az „antifasizmusra" összpontosítja kimeríthetetlennek bizonyuló ismereteit és tudását — készülő könyve válogatás a Korunkban 1926—1929 között megjelent írásaiból —, aligha vállalhatja ezt az alapos kutatómunkát követelő, hézagpótló munkát, Csanda Sándorra és társaira — elsősorban Turczel Lajosra gondolok — vár a kiegészítés feladata, hogy a mi olvasóink és a határainkon túl élő érdeklődők is a helyzetet tisztán tükröző, eredeti képet kapjanak irodalmunk tegnapjáról. Remélem, hogy a nagy körültekintést és eredeti véleményalkotást, tartós búvármunkát követelő feladat elvégzéséből Csanda Sándor, a Hidak sorsa írója tehetségéhez és felkészültségéhez mérten kiveszi majd a részét. Az előtanulmányokat ehhez a munkához könyve nem egy fejezetében kitűnően elvégezte. EGRI VIKTOR KIK IZGULNAK JOBBAN int hűvös az idő, bent az 1700-as évek elején épült hatalmas épülettömb tágas folyosóit feszültség és forróság tölti meg. A magyar osztály a második emeleten tesz tanúbizonyságot, eléggé érett-e ahhoz, hogy diplomát kapjon a kezébe. Gyakran nyílik a terem ajtaja. Benézek én is. Izgul itt mindenki. Ahogy a tanárok, a vendégek és a diákok arcát nézem, hirtelenébe nem is tudom eldönteni, hogy kik izgulnak jobban. Itt látom Mózsi Ferenc elvtársat, az Iskolaügyi Megbízotti Hivatal magyar osztályának vezetőjét, Tabi László elvtársat, az SZLKP Központi Bizottsága iskolaügyd osztályának dolgozóját ós másokat. Nem bírom sokáig ezt a feszült légkört, a forró hangulatot. Az ajtóval szemben a folyo* són vagy hatan suttognak. Izgatottak. — Már érettségiztek? s= szólítom meg őket. — Űk ketten igen, mi még csak másodikosok vagyunk — válaszol egy szőke lányka. — De azért mi is drukkolunk ám ... — Szép dolog, hogy ennyire drukkolnak a barátoknak, iskolatársaknak ... — Tetszik tudni nekik is, de azért nemcsak nekik, mert az iskolának isi Igen, igen az iskolának is! Mert tetszik tudni N y i t r á n tizennyolc óta nem érettségiztek magyarul. Azóta ez az évfolyam az első. Ha nekik sikerül... — hadarná még tovább is a szőke lányka, de hirtelen oldalt pillant. — Jó napot kívánok, tanár úr! — köszönnek szinte karban az éppen odaérkező magas termetű, galambősz embernek. — Jó napot gyerekek! Most ki izzad? — Jaj, a Pavlovics Józsi! — csicsergi a szőke lányka. — Tessék elhinmi, nagyon nehéz tételt kapott szlovákból! Az ősz hajú tanár rámnéz. A gyerekek sebtiben bemutatnak. —- örvendek az érdeklődésüknek, — mondja a jóságos arcú, (mint később megtudom) történelem-földrajz szakos tanár, Vass Dezső, s már tessékelne is beljebb, ismerkedjem közelebbről a kettő híján fél évszázados jubileumi nyitrai magyar érettségivel. Szabadkozom, már voltam bent, miinek zavarnám másodszor az idegenek nélkül is erősen izguló-izzadó érettségizőket. — Az izgalomból van itt bőségesen. De ne tessék azt hinni, hogy itt most a tanárok kevésbé izgulnak, mint a diákok. Ne vegye túlzásnak, mi talán még az érettségiző osztálynál is jobban izgulunk. — De hiszen nem önök kapják a kérdéseket. — A tételeket nem. De a feleletekből, az egész érettségi színvonalából a legfontosabb kérdés mégiscsak a mi mellünknek szegeződik. Ha nem is a hivatalos fórumoknak, önmagunknak mindenképpen választ kell adnunk arra a kérdésre, az elmúlt három év alatt sikerült-e a nagy múltjához méltó színvonalra emelnünk a nyitrai gimnázium, a mostani tizenkétéves iskola magyar tagozatát. Sőt, ennél többre ls választ kell adnunk a környékbeli magyar szülőknek. Arra is, milyen jövő elé tekint ez a magyar tagozat. A körülöttünk álló diákok tekintete szinte simogatja a szálfa termetű tanárt, de mintha „könyörögne" is valamiért: folytassa még tanár úr! — Ha megkérném szépem, előlegezne néhány szót az Iskola jövőjét illetően? Az ötvenéves pedagógust nem éri váratlanul a kérdés, válasza legalábbis ezt bizonyltja— Nézze, miivel a környékbeli magyar szülők előtt ez a kérdés állandó téma, kár lenne megkerülni. De ne várjon teljes választ. Mi csakis abból vonhatunk le következtetéseket, amit saját magunk tapasztalunk. Egy három éve működő iskolában kevés még az ilyen tényező. A leglényegesebbek már adva vannak. Mint például: az utánpótlás több évre biztosítva van, előreláthatólag évekig megközelítőleg harmincas létszámmal nyílhatnak az első osztályok. A fontos tényezők között a diákok erkölcsi profilját tenhém a második helyre. Ha látná, hogy ezekben a falusi gyerekekben mennyi az akaraterő, a tudásszomj, a szorgalom! S az eredmények? Jobbak, mint amilyenekre számíthattunk, hiszen az eredményes tanuláshoz nincsenek olyan kedvező lehetőségeik, mint a párhuzamos szlovák osztályoknak. Ne értse félre, nem az igazgatóság gondatlansága nehezíti a magyar tagozat helyzetét, hanem olyan objektív okok, hogy az iskola, illetve a tagozat, hároméves fennállása alatt szinte lehetetlen volt állandósítani a tanári kart. Egyes tantárgyakból egy tanéven belül négy-öt pedagógus is változott. Egy másik dolog, tankönyvekkel távolról sincsenek úgy ellátva, mlint például a szlovák osztályok. A könyvtáruknál, különösen a szakirodalomból még ennél is rosszabb a helyzet. Pillanatnyi szünetet akar talán tartani, de a körülálló diár kok közben átveszik a szót. — Sajnos minden úgy van, ahogy a tanár úr mondja, — bizonygatja Kazán Jóska. — Nem is tudom, hogy kémiából és még néhány tantárgyból mi lett volna velünk, ha a magyar inštitút tanárai nem segítenek olyan önzetlenül t— egészítí ki érettségizett társát Borbély Feri. — Az órákon kívül is sokat segítettek, különösen Simon, Morvay, Bartha és Zsilka tanár elvtársak. Még sokáig erről folyik a beszélgetés, s közben nekem már új kérdés csiklandozza a nyelvem hegyét. — Még arra lennék kíváncsi, hogyan látja a végzősök továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségeit? — Őszintén szólva erre a kérdésre egy év múlva már részletesebb választ tudnók adni, — válaszolja Vass Dezső tanár. — Egyébként és nagyon bízom bennük, mert olyan életrevalók ... A pedagógust hívja a kötelesség, néhány „érett ember" még szívesen marad, s azokból, akik már maguk között tudják a sikeres érettségit, kérdezés nélkül ls omlik a szó. Kazán Jóska, a berencsi fiú a prágai egyetemen felvételezik. Borbély, Juliskát a természettudomány vonzza, előreláthatólag Bratislavában folyatja tanulmányait. Rábek Marika, Borbély Feri és néhányan a pedagógiai iinstitútra jelentkeztek. Egyesek még várnak egy esztendőt, csak akkor döntenek ... Bent a teremben néhány érettségizőnek még torkában dobog a szíve. Pár óra múlva már ők is „érett" emberek lesznek. Sok-sok terv forog, nagy tenniakarás buzog ennek a harmincegy Nyitra környéki fiatalnak a fejében. Azokéban, akik két év híján fél évszázados jubileummal folytatják az 1918-ban megszakadt nyitrai magyar érettségi sorozatot. Ahogy elnézem ezeket a fiatalokat, feltétel nélkül egyetértek Vass Dezső tanár úrral. Azzal, hogy ez az iskola, s ezek a gyerekek egyaránt életrevalók. HARASZTI GYULA Csak befejezhető akciókat terveznek A falufejlesztés terén országos viszonylatban, több éven át tartotta elsőségét Kelet-Szlovákia. Tavaly a második helyre került. A tervezett 486 akcióból 206 nyert befejezést, köztük 28 kultúrház, 29 HNB épt*let, 9 sportpálya, 7 Iskola, 51 játszótér stb. Ebből következik, hogy 286 építkezés ebben az évben vár befejezésre. A KNB erre az évre 19 millió koronát osztott szét a járások között falufej!lesztési célokra azzal a kikötéssel, hogy ezek az anyagi eszközök elsősorban a máp megkezdett akciók befejezéséra fordíthatók —fc