Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-01 / 149. szám, szerda

A CSKP Központi Bizottságának tevékenysége és a párt további feladatai (Folytatás a 9. oldalról.) ként abban a kérdésben, milyen utat kövessen a párt a jövőben. A vitában felvetett számos probléma már megol­dódott, többnek a megoldásával most foglalkozunk, néhány problémához pe­dig a kongresszus után visszatérünk. Mindenesetre reálisan értékeljük azo­kat a nézeteket, amelyeket a külön­féle hiányosságok okainak és orvoslá­suk módjainak keresésére irányuló tö­rekvés sugallt. Ha a párt megismerési tevékenységé­nek jelentőségét, politikájának tudomá­nyos jellegét, tartalmának helyes irá­nyát hangsúlyozzuk, akkor ugyanilyen nyomatékosan meg keli jegyeznünk: mindez megköveteli, hogy a párttagok megértsék, magukénak vallják politiká­ját s a gyakorlatban megvalósításán szorgoskodjanak. Ezen a téren nagy igényeket támasztunk valamennyi kom­munistával, de különösen a vezető he­lyeken dolgozó elvtársakkal szemben. Éppen tőlük, az ő alaposságuktól, azon képességüktől, hogy tudnak dolgozni az emberekkel és tudják fejleszteni aktivi­tásukat, az ő kezdeményezésüktől és önállóságuktól függ nagymértékben a párthatározatok megvalósítása. Elvetjük azokat a nézeteket, melyek ellenzik, vagy csökkentik a párt vezető szerepének jelentőségét a társadalmi életben. Ilyen nézetek mutatkoztak — bár csak esetenként — nemcsak a párt­nak a kultúrával és a művészettel kap­csolatos viszonyáról alkotott helytelen nézetekben, hanem a népgazdaság tö; kéletesitett irányítási rendszerének ki­dolgozásával és bevezetésével kapcso­latban is. Vagy ellenezték a párt befo­lyásának szükségességét a gazdaság fejlődésére, vagy pedig leszűkítették csupán az eszmei hatáskörre. Ugyanak­kor a gazdaság nem autonóm, csupán önmagába zárt egység, hanem alapve­tően meghatározza az egész társadalmi fejlődést és kölcsönösen hatnak egy­másra. Nem lehet különválasztani a politikától és minden társadalmi tevé kenységtől. Mindez elkerülhetetlenül megköveteli a népgazdaságban a pártirányítás érvé­nyes' 5sét. És nemcsak eszmei és poli­tikai hatással, hanem fejlődési koncep­ciójának átdolgozásával, a kulcskérdé­sek megoldásával, hogy ezek megfelel­jenek a társadalmi érdekeknek. És ter­mészetesen szervező és kádermunkával, valamint a dolgozók, állami szervek, gazdasági vezetők, szakszervezetek és az ifjúság erőfeszítéseinek egységesíté­sével. A Központi Bizottság ezért javasolja, hogy a párt alapszabályzatának azt a cikkelyét, mely a" pártszervezeteket felruházza a gazdasági vezetés tevé­kenységének ellenőrzési jogával, úgy módosítsuk, hogy a pártszervezetek szá­mára lehetővé váljék a társadalmi érde­kek érvényesítésének megítélése és ke­resztülvitele a termelésben. A gazdaság pártirányítása azonban nem vezethet a gazdasági vagy az állami vezetés he­lyettesítéséhez, vagy duplicitásához. A pártszervek és -szervezetek tárgyalásai­ban a politikai hozzállásnak kell túl­súlyba lennie a gazdasági problémák megtárgyalása során is. Ez teret ad mind a pártszervezetek munkájának, mind pedig az állami és gazdasági szervek és társadalmi szervezetek tevé­kenységének, valamint funkcionáriu­saik és dolgozóik felelősségének foko­zására. Az elavult kettőséget, a párt­határozatok tekintélye mögé húzódást gyorsabban meg kell szüntetni. Ez egyben hatékony fegyver lesz az irá­nyításban adódó szubjektivizmus ellen, a gazdasági összefüggéseket és tör­vényszerűségeket nélkülöző hatalmi döntések ellen. A párt vezető szerepének elmélyíté­se nem jelenti azt, hogy a pártszervek­nek minderről dönteniük kell, minde­nért felelniök kell. Ellenkezőleg, olyan stílust ós olyan munkamegosztást kell kialakítaniuk, hogy az állami és gazda­sági szervek felelőssége — azokért a feladatokért, amelyeket kötelesek meg­oldani — teljesen magától értetődő le­gyen. A párt felelőssége a társadalom fejlődéséért nem azt jelenti, hogy a párt mindent megtesz mindenki helyett. A párt, mint a társadalmi irányítás centruma a legmagasabb fokú társadal­mi ellenőrzést gyakorolja, mely elke­rülhetetlen része vezető szerepének. A párt ellenőrző tevékenységét kifejezet­tebben kell ráirányítani a kongresszus, a konferenciák és a pártszervek hatá­rozatainak teljesítésére, aktív segítség­ként kell gyakorolniok a helyes mun­kaformák és módszerek fejlesztésénél és a tapasztalatok népszerűsítésénél. A döntő fontosságú helyeken egyre több tehetséges, szakképzett dolgozóra van szükségünk, olyanokra, akik hűek a szocializmushoz, állandóan tanulnak, tudják irányítani, szervezni a munkát és megtudják nyerni az embereket. A párt ezért fordít olyan gondot a ká­dermunkára, mely igen fontos eszköz vezető szerepének érvényesítésénél. Ezt világosan leszögeztük a Központi Bi­zottságnak a kádermunkáról szóló 1964 decemberi határozatában is. Hangsú­lyoztuk az új helyzetet — országunk­ban győzött a szocializmus — és ebből adódó igényeket a káderekkel szem­ben. Azt akarjuk, hogy a vezető he­lyekre politikailag és szakmailag jól felkészült emberek kerüljenek. A káde­rekről való döntés kritériuma a szocia­lista öntudat, a funkció betöltésének szakmai feltételei és a tapasztalatok. Természetesen a párt a káderek elhe­lyezésénél — amennyiben egyforma szakmai és szervező tehetséggel rendel­kezők között kell választania — előny­ben részesíti a jobban felkészült párt­tagot. Ugyanakkor gondoskodnunk kell arról, hogy a kiváló szakembereket megnyerjük a pártba. Lehetőséget adunk a fiatal és tehetséges dolgozók teljes érvényesülésére is. Műveltségük és fokozatosan szerzett tapasztalataik létrehozzák a feltételeket, hogy teljesen bekapcsolódjanak a társadalmi életbe. Megfelelő figyelmet szentelünk annak is, hogy több nő kerüljön a vezető helyekre. Pártunk egész története és a többi testvérpártok tapasztalatai szemléltetik, hogy egy pillanatra sem feledkezhetünk meg a párt eszmei, politikai és szerve­zeti egységének szilárdításáról. A párt szilárd egysége természetesen nemcsak a belső pártélet szempontjából jelen­tős, hanem egész szocialista társadal­munk sikeres fejlődése szempontjából is. Ugyanakkor arról van szó, hogy egy­ségünket következetesen a marxizmus —leninizmus elveire építsük, hogy ál­landóan szilárduljon a párt politikája megvalósításának harcában. Ennek mi­nősége elsősorban attól függ, meny­nyire vagyunk képesek megismerni a társadalmi fejlődés objektív törvény­szerűségeit és szükségleteit, és a gya­korlati tevékenységben e szerint egysé­gesen eljárni. Látnunk kell, hogy olyan jelenségeknek ls tanúi vagyunk, melyek a párt egységét nem szilárdítják, sőt ellenkezőleg, vele szemben hatnak. Ilyen például az egyes párttagok pasz­szivitása, a párthatározatok önkényes magyarázása, az egyéni érdekeknek és nézeteknek az egész szükségletei fölé helyezése, a kétkedés, a következetlen­ség, az idegen eszmei befolyásoknak való behódolás. Egyszerűen tehát az, ami ellentétben áll a forradalom ügyé­vel, tanításainkkal, kötelességeinkkel, a párttagok felelősségével és fegyelme­zettségével. Ezen zavaró momentumok leküzdése, a párt és a nép egységé­nek további szilárdítása — ez az út ve­zet pártunk akcióképességének növelé­séhez és minden kommunista aktivitá­sához. Ebben az irányban hangsúlyozzuk a párt ideológiai munkájának fontossá­gát és ennek keretében a pártnevelést. Ezt a feladatot azért is hangsúlyozzuk, mert ellen kell állnunk a burzsoá ideo­lógia befolyásának, a liberális kicsa­pongásoknak, a jobboldali opportuniz­musnak, a szakadárságnak, de a dog­matizmusnak is. Látnunk kell azonban azt is, hogy a marxista—leninista elmélet alkotó fej­lődése, valamint a szocialista építés gyakorlatának új feltételei olyan kérdé­seket hoznak felszínre, amelyekkel az­előtt nem találkoztunk és amelyeket az embereknek meg kell magyaráznunk, hogy azokat helyesen értelmezzék. A pártnevelés hatékonyságának növelése mellett szól a párt fejlődése, sorainak új tagokkal való kiegészítése. A párt felzárkózottsága közvetlenül összefügg belső életének minőségével. Ezért a pártalapszervezetek legfonto­sabb feladata — ahol a párt politikája a legkonkrétabban fejeződik ki — hogy a kommunistákat a párthatározatok megvalósításánál nagyfokú öntudatra és aktivitásra vezessék. Ök felelőssek sa­ját hatáskörükben a pártpolitika meg­valósításáért, a marxista—leninista ne­velésért, a párttagok és pártonkívüliek politikai felvilágosításáért, a tömegpo­litikai munkáért, a kommunisták egy­ségéért és a párt s a nép kapcsolatá­nak szilárdításáért. A demokratikus centralizmus — az építés és a pártélet lenini alapelve — biztosítja, hogy a kommunisták és a pártszervezetek a legnagyobb egység­ben cselekedjenek. A demokratikus centralizmus rendíthetetlen érvényesí­tése lehetővé teszi és megköveteli a párton belüli demokrácia elmélyítését és nagyobb tár biztosítását a bírálat és önbírálat számára. Ugyanakkor kezes­ség arra, hogy a demokrácia és a kri­tika a párton belül kizárólag a párt előnyére szolgál. Állandóan találkozunk azzal, hogy még nem jutottunk túl a kritika elnyo­másán. A pártszerveknek és -szerveze­teknek sokkal következetesebben kell harcolniuk az Ilyen megengedhetetlen jelenségekkel. A párttagok ezenkívül nem hagyhatják figyelmen kívül a nem őszinteség, a karrierizmus, a hízelgés, a talpnyalás jeleit és a fogyatékossá­gokkal szemben tanúsított közömbössé­get. Hogy a párt hatása a társadalmi élet minden területén érvényesüljön, annak egyik alapvető feltétele, hogy pártunk állandóan gondoskodjon sorainak új tagokkal való kiegészítéséről. 1962. ja­nuár 1-én a pártnak 1 657 021 tagja és tagjelöltje, 1966. jannár 1-én a pártnak 1698 002 tagja és tagjelöltje volt. Az elmúlt négy évben a kommunisták szá­ma 40 981 elvtárssal gyarapodott. A párt sorainak további megszilárdí­tásánál a pártalapszervezeteknek fi­gyelmüket elsősorban a párt munkás­rétegének megerősítésére kéli összpon­tosítaniuk, és politikailag fejlett mun­kásokkal kell sorainkat gyarapítaniuk. Sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a kiváló szövetkezeti parasztok felvé­telére. Az újonnan felvett párttagok többségét munkásoknak és szövetkezeti tagoknak kellene képeznie. A tudomány és technika szerepének növekedése, va­lamint a kultúra szakaszán előttünk ál­ló feladatok megkövetelik, hogy a párt­ba a haladó szellemű szocialista intelli­gencia tagjai közül sokkal többet ve­gyünk fel, mint eddig. Ismételten hang­súlyozzuk; a párt fejlődése szempont­jából különösen fontos, hogy soraiba fiatal dolgozók jöjjenek. A Központi Bizottság javaslatokat ter­jeszt be a párt-alapszabályzatban esz­közlendő változásokra. Az a vita, mely a járási és a kerületi pártkonferenciá­kon e kérdést érintette, igazolta a Elvtársak! Pártunk az elmúlt időszakban a nem­zetközi kapcsolatok és a nemzetközi kommunista mozgalom terén is követ­kezetesen érvényesítette a proletár nemzetköziségnek a XII. kongresszuson megjelölt politikai Irányvonalát. Az elmúlt években tovább erősítet­tük testvéri együttműködésünket a Szovjetunióval és a szocialista orszá­gokkal, tovább erősítettük nemzetközi szolidaritásunkat a többi országok for­radalmi erőivel. Sohasem feledjük el, hogy a forradalmi és haladó világ­mozgalom szerves részét alkotjuk, s ehhez közös, szocialista, demokratikus és békés érdekek fűznek bennünket. A haladás és a reakció, a szocializ­mus és a kapitalizmus erőinek szívós küzdelme továbbra is törvényszerűen a szocializmus javára alakul, bár a küz­delem útja nem mindig egyenes vo­nalú Az imperialista körök teljes erő­vel és minden eszközzel igyekeznek megakadályozni a haladó fejlődést és megállítani a világ forradalmi átalaku­lásának folyamatát. Az Amerikai Egye­sült Államok az utóbbi években szám­'talan esetben agressziót és interven­ciót követett el a függetlenségre, szu­verenitásra és Igazságosabb társadalmi rendre törekvő népek ellen. Jogot for­mál magának a fegyveres beavatko­zásra sok ország ügyeibe, hogy saját érdekének és szükségletének megfele­lően határozza meg belső fejlődésü­ket. E napokban ismét tanúi vagyunk an­nak, hogy az Egyesült Államok provo­katívan lép fel a Kubai Köztársaság és népe ellen. Elítéljük ezeket a provo­kációkat és biztosítjuk a kubai népet, hogy éppúgy mint a múltban, most is tántoríthatatlanul vele tartunk. (Taps!) Az Egyesült Államok imperialista po­litikájának legdurvább megnyilvánulá­sa napjainkban a vietnami nép ellen folyó fegyveres agresszió. Az Egyesült Államok beavatkozó fegyveres erőket vet be a dél-vietnami hazafiak ellen, gyilkoltatja a békés lakosságot, egész területeket pusztít el. A nemzetközi jog elem! szabályaival ellentétben meg­támadta a Vietnami Demokratikus Köz­társaságot, és hadüzenet nélküli hábo­rút visel ellene. Az Egyesült Államok a kommunizmus „feltartóztatásának" ürügyével további imperialista terjesz­kedésre készül az indokínai térségben. Fokozatosan további tőkés országokat is bevon az agresszív hadműveletekbe. Az amerikai agresszoroknak katonai erőfeszítéseik ellenére sem sikerül el­érni céljaikat. A vietnami nép a szo­cialista országok testvéri segítségével, a világ haladó erőinek támogatását él­vezve eredményesen ellenáll az agresz­szorok nyomásának, és harcol jogaiért. Az Egyesült Államok agressziójának megszüntetése, az amerikai csapatok kivonása Dél-Vietnamból, "a vietnami nép jogainak, szuverenitásának és füg­getlenségének tiszteletben tartása — ez az egyetlen út, amelyen az 1954. évi genfi egyezményekkel összhang­ban megoldhatják a vietnami viszályt. (Taps!) Amerikai vezetőknek az az állítása, hogy az Egyesült Államok „feltételek nélkül" akar tárgyalni a konfliktus be­fejezéséről, merő népámítás. Elvégre az Egyesült Államok követte el a bű­nös agressziót Vietnamban, tehát tőle függ, hogy véget vessen neki, hogy tiszteletben tartsa a népek természetes szuverenitás-jogát, és jóvátegye a viet­nami népnek okozott megaláztatást ós károkat. Csehszlovákia népe szilárdan Központi Bizottság javaslatait. Az a ja­vaslat, amit most a Központi Bizottság a kongresszus küldöttei elé terjeszt, összhangban van a viták eredményei­vel. Az utóbbi években a párt gyakorlata megmutatta, hogy a XII. kongresszuson jóváhagyott alapszabályzatot alapjában véve nem kell átdolgozni, csupán rész­leges módosításokat kell véghezvinni, melyek megfelelnek társadalmi életünk egyes új feltételeinek. Ezt példázza az a javaslat, hogy szüntessük meg a je­löltségi időt. Megváltozott a társada­lom szociális összetétele és megszilár­dult a nép eszmei, politikai és erkölcsi egysége, és a lakosság hullámzása sem olyan nagy már az országon belül, mint az elmúlt években. A jelöltségi idő ma már csak formálisan teljesíti küldeté­sét és túlélt. A párt alapszabályzatában javasolt további változások célja az, hogy pon­tosabban kifejezze vezető szerepét a társadalomban, belső életének alapel­veit, kifejezze a pártszervek ós -szerve­zetek feladatait, meghatározza a kom­munisták jogait és kötelességeit úgy, hogy aktívabban vegyenek részt a párt politikájának alakításában és megvaló­sításában. áll a hős vietnami nép mellett, és le­hetőségeihez képest a jövőben is segít­séget nyújt a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak, támogatni fogja a dél­vietnami nép erőfeszítését, hogy érvé­nyesítse igazságos követeléseit. (Taps!) Európában is olyan események tör­ténnek, amelyek kedvezőtlenül befolyá­solják az általános világhelyzetet. A nemzetközi feszültség kiéleződésé­nek fc forrása a nyugatnémet impe­rializmus militarista revanspolitikája. A második világháború eredményeinek felülvizsgálása, a hitleri Németország veresége után kialakult határok meg­változtatásának követelése hozzátarto­zik a Német Szövetségi Köztársaság hi­vatalos külpolitikai irányvonalához. A bonni kormány a német nép egyedüli képviselőjének tekinti magát, és ken­dőzetlenül arról beszél, hogy a Német Demokratikus Köztársaság bekebelezé­sét tartja Németország egyesítése egye­düli útjának. Az atomfegyver megszer­zésére irányuló fokozott bonni kor­mánytörekvésekkei kapcsolatban még szembetűnőbbek a nyugatnémet milita­risták és revansisták agresszív szán­dékai. A felsorolt okokból nem tekinthetjük őszintének és komolyan gondoltnak a nyugatnémet kormány különféle „bé­kügesztusaít". Keserű tapasztalatainkból indulunk ki és a Német Szövetségi Köztársaság kormányának politikai irányvonalát tettej, nem pedig szavai szerint ítéljük meg. A bonni kormány nemrégen néhány, nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó javaslatot juttatott el a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és más orszá­gok kormányához. A bonni kormány ún. békekezdeményezésének nem őszin­te voltát bizonyítja az is, hogy a Né­met Szövetségi Köztársaság még min­dig nem hajlandó világosan elállni a müncheni egyezménytől, és békeszere­tetét olyan nyilatkozatokkal akarja bi­zonygatni, hogy a müncheni egyez­ménynek már nincs „területi" jelentő­sége. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy a bonni kormány teljesen mondjon le a müncheni egyezményről, mint köz­társaságunk ellen elkövetett nemzetkö­zi bűntettről, amely emberéletben és anvagiskban pótolhatatlan károkat oko­zott Csehszlovákiának. (Taps!) Nemegyszer hangoztattuk, és gyakor­latilag is bebizonyítottuk, hogy nem táplálunk gyűlöletet a német néppel szemben. Tudjuk, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban is ész­szerű hangok hallatszanak, melyek reális politikát követelnek a szocialis­ta országok iránt, és utat keresnek az európai béke biztosítására. Hajlandók vagyunk bármikor szót érteni azokkal, akik jószándékot tanúsítanak és jó­zanul nézik a problémákat. Viszont új­ra hangoztatjuk: az európai biztonság és a béke biztosítása érdekében egy cseppet sem enyhítjük a nyugatnémet militarizmus és revansizmus ellen fo­lyó elszánt harcunkat és küzdeni fo­gunk az atomfegyver megszerzésére irányuló nyugatnémet kísérletek ellen. (Taps!) Politikánk egyik kiinduló pontja az a tény, hogy két független niémet állán létezik, s az egyikkel — a Német De­mokratikus Köztársasággal — baráti kapcsolatokat tartunk fenn és támogat­juk a német kérdést illetően folytatott politikáját. (Taps!) Különleges figyelmet szentelünk az európai biztonság kérdéseinek, mert közvetlenül érinti hazánk érdekelt. Az (Folytatás a 11. oUiloa.) Világméretű harc az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért

Next

/
Oldalképek
Tartalom