Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)
1966-06-29 / 177. szám, szerda
Iskolaügyünk mérlege az elmúlt tanév tükrében (Folytatás ai 1. oldalról) A középiskolai felvételi vizsgákkal foglalkozva a miniszter elmondotta, hogy a jelentkezők általában a matematikában voltak a leggyengébbek, noha a vizsgaanyag megfelelt a tantervi előírásoknak. Ogy látszik, a vizsgamódszerekben van még behozni való, — fűzte hozzá Hájek professzor. A főiskolai törvény jóváhagyása is fontos állomást jelent egyetemeink és főiskoláink életében. 1967-ben a végzős egyetemi és főiskolai hallgatók 45 százaléka elhelyezési dekrét nélkül, szabadon választhat magának állást — ami teljesen megfelel az új népgazdaság-irányítási rendszer szellemének. A sajtóértekezleten Marié Jjuugmannová miniszterhelyettes az újságírók kérdésére válaszolva hangsúlyozta, hogy a főiskolai felvételi vizsgarendszerben továbbra is a jelentkezők komplex értékelése a legfontosabb tényező. Ezért van szükség arra, hogy a középiskolákban a pedagógusok rendszeresen figyelemmel kísérjék a tanulók érdeklődésének, szellemi alakulásának fejlődését. L. Hanka professzor, miniszterhelyettes az egyes főiskolai szakok iránt megnyilvánuló érdeklődéssel foglalkozva közölte, hogy a humán irányzatú fakultásokra a jelentkezők száma — az előirányzathoz viszonyítva —, több száz százalékkal magasabb. A műszaki főiskolákra azonban az előirányzott tervnek csak 80 százaléka jelentkezik. Ezzel kapcsolatban Hájek miniszter hangsúlyozta, hogy nagy szükség van a műszaki értelmiségi hivatás társadalmi megbecsülésének elmélyítésére. A középiskolai tanulóifjúság társadalmi brigádmunkájával kapcsolatban az Iskola- és Művelődésügyi Minisztérium ügy döntött, hogy egy iskolaévben csak hat nap társadalmi munkát végezhetnek a tanulók. SOMOGYI MATYAS Bővítjük a nemzeti bizottságok hatáskörét Nyugatnémet segítség a saigoni bábrendszernek THICH TRI QUANG BUDDHISTA VEZETŐ FOLYTATJA ÉHSÉGSZTRÁJKJÁT • A VDK NÉPE KÉSZEN ALL A TÁMADÓK VISSZAVERÉSÉRE A Nemzetgyűlés nemzeti bizottságokkal foglalkozó bizottsága tegnap a gyermekekről Való köteles gondoskodás elmulasztásának következményeiről tárgyalt. A törvényes intézkedés-javaslat elveit dr. J. Marik, a Szakszervezetek Központi Tanácsának dolgozója Ismertette. A napirend második pontjában a nemzeti bizottságok hatáskörének bővítését célzó határozat megvalósítására irányuló intézkedésekről volt szó. Dr. F. Rychtáfik, az Állami Tervbizottság dolgozója ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy bizonyos, a vállalat és a beruházó szempontjából a legelőnyösebbnek Ülésezett az Állami Pénzügyi, Ár- és Bérbizottság (ČTK) — Az Állami Pénzügyi, Ar- és Bérbizottság június 28-án hatodik plenáris ülésén Bohumil Šucharda miniszter, a bizottság elnöke vezetésével az új irányítási rendszer feltételeit megvalósítandó negyedik ötéves tervvel kapcsolatban benyújtott javaslatot tárgyalta. A javaslat megállapítja, hogy á gazdaságpolitika tartalma a dinamikus közgazdasági egyensúly kialakítása, a népgazdaság Optimális fejlődése hatékonyságának növelése s ennek megfelelően az életszínvonal emelkedése. A gazdaságpolitika megvalósításának egyik igen fontos tényezője elsősorban a távlati terv, amelynek kialakítását és teljesítését ökonómiai eszközökkel befolyásolják. FESZTIVÁLI Természetes, rendkívül nehéz biztosítani, hogy a fesztiválfilmek mindegyike a legjobb legyen, s a színvonal ingadozások egyébként is a fesztiválversenyek természetes velejárói. A filmfesztiválok jellemzői, hogy mindössze 2—3 film magasodik ki a versenyfilmek mezőnyéből. A Karlovy Vary-i filmfesztivál sajátossága többek között az is, hogy a filmek versenye mellett lehetőséget nyújt az alkotók s filmesztéták termékeny vitájára. A filmek színvonala biztosítása érdekében az előzetes válogatás 24 ország alkotását tűzte műsorra, az igénytelen és gyenge filmek fesztiváli szereplését nem tette lehetővé. Bár az előző évekkel szemben a számszerűség itt csorbát szenved, maga az elv csak helyeselhető. Csehszlovákia Karel Kachyňa Szekérrel Bécsbe című megállapított esetekben a kormány az új beruházásokra, az állami költségvetésből dotációkat folyósít. Ezek a juttatások a beruházások költségvetési költségeinek 15 százalékát tennék. Ezenkívül a beruházó és a vállalat öt éven keresztül a befizetésekből kedvezményben részesülne, úgy hogy a befizetés az eddigi hat százalék helyett ezentúl csak 4 százalékot tenne ki. Az Állami Tervbizottság további javaslata értelmében a központilag irányított ipari és építkezési vállalatok a jövőben a városi és helyi nemzeti bizottságok költségvetésébe bruttó jövedelmük 1 százalékát fizetnék be. A Belkereskedelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó vállalatok a nemzeti bizottságok költségvetéséhez kiskereskedelmi forgalmuk egy százalékával járulnának hozzá. A haszonnal dolgozó vállalatok a haszon egy százalékát fizetnék be. K. Zlesak, a Pénzügyminisztérium dolgozója a nemzeti bizottságok pénzügyi gazdálkodásának új, 1967-től hatályba lépő elveit ismertette. —km— (CTK) — A népgazdaság új irányítására vonatkozó alapelvek megvalósítása kedvező hatást gyakorol a dolgozók kezdeményezésének fejlesztésére, különösen a szocialista munkaverseny, az újítás és a feltalálás terén — jelentette ki Vojtech Daubner, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnöke. A CSKP XIII. kongresszusa ELŐZETES filmjével és Peter Solan Amíg tart ez az éjszaka című filmjével szerepel. Anglia az Ifjú Cassídy című filmmel, Argentína a Menekülés, Bulgária A cár és a tábornok, Franciaország Elet a kastélyban, India Mennyet tűz, Olaszország Ébredj és ölj, Japán A borzalom pillanata, Magyarország Hideg napok, Mongólia A szív szava, Szovjetunió Senki sem akart meghalni, Spanyolország a Fafa morgána, Svédország az Ahol a kaland kezdődik című filmekkel szerepel. Nem törekedtünk a felsorolás teljességére, csupán néhányat ragadtunk ki. Az Észak-A-nerikai Egyesült Államok sajnálatosan nem vesz részt az idei fesztiválon. Hivatalosan a Jönnek az oroszok című filmmel neveztek, melyet azonban egyoldalú és torzító politikai beállítottsága miatt nem fogadták el. Lengyel javaslat a 18-hatalmi leszerelési bizottság ülésén Genf (CTK) — Lengyelország a 18-hatalmi leszerelési bizottság tegnapi ülésén felszólítqtta a Nyugatot, hogy hagyjon fel terveivel, amelyekhez célja más NATO-államok — köztük Nyugat-Németország — hoz2ájuttatása az atomfegyverhez, s így tegye lehetővé az atomfegyver el ne'n terjesztésére vonatkozó egyezmény megkötésit. Blu.sztajn lengyel küldött felszólalásában hangoztatta: addig nincs remény az atomfegyverek terjedését gátló Pifyezmény meg kötésére, amíg az Egyesült Ál lamok olyan koncepciót szorgalma?., omely két- vagy töhboldali szerződés segítségévei lehetővé teszi más államoknak az atom fegyver megszerzését. Az ülésen Foster amerikai küldött is felszólalt, és ismételte elcsépelt állítását, hogy az Egyesült Államok mindenkor ellenőrizni fogja atomfegyvereit, s csak az elnöknek lesz joga elrendelni az atomfegyver bevetését. Foster beszédében rágalmazta és támadta a Szovjetuniót. iKlCrTZfclLLEír Kitüntetés (CTK) — A köztársasági elnök Cyprián Bolebruch skalicai lakosnak 70. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban és a szocializmus építésében kifejtett sok évi áldozatkész munkásságáért az „Építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta. Az állami kitüntetést - az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának üdvözlő levelével együtt június 28-án Bratislavában nyújtotta át az ünnepeltnek František Dvorský, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára Ján Hráneknek. az SZLKP senicai járási bizottsága vezető titkárának jelenlétében. Kinevezés (ČTK) — Antonín Novotný köztársasági elnök, Ladislav Tišliar mérnököt nevezte ki Csehszlovákia rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé Jordániába. Josef Kalvoda eddigi nagykövetet egyidejűleg felmentette tisztsége alól és más feladatokkal bízta meg. tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítése hozzájárult ahhoz, hogy Szlovákiában a bruttó jövedelem tervét az első negyedévben több mint 401 millió koronával túlteljesítették. Az SZSZT elnöke rámutatott arra, hogy az 1961—65. évre előirányzott 1 milliárd 148 millió koronás újítási alapot 1 milliárd 232 millió korona értékben teljesítették. Bár a rendezőség tudatában van annak, hogy amerikai viszonylatban a film kétségtelenül pozitív vonásokat tartalmaz — így például a békés egymás mellett élés eszméje szükségszerűségét terjesztve — mégis arra a következtetésre jutott, hogy a film egyes eszközei, megoldásai gyengítik a mű igazi értékét. S mivel az amerikaiak az említett filmet a nevezési idő lejárta után jelentették be, nem volt lehetőség tartalék-film biztosítására. A fesztiváldíjakat illetően a Nagy-díjat, két fődíjat és két legjobb alakítás díját osztják ki. A zsűrinek, ugyanakkor jogában áll a különdíj odaítélése is. A fesztiválbizottsághoz eddig 160 külföldi vendég jelentkezése érkezett, A fesztivál első részében három kezdő filmművészet matinéjára (Venezuela, Algéria, Irán), a második részben pedig a Szabad Fórum vitájára is sor kerül. A fesztivál során megrendezik a legsikeresebb csehszlovák filmek bemutatóját is. A külföldi és hazai partneroknak ugyanakkor lehetőségük nyílik arra is, hogy kereskedelmi érdekeiknek megfelelően bemutassák filmalkotásaikat. —dz— Saigon (CTK) — Thich Tinh Khiet, dél-vietnami buddhista egyházfő hétfőn elrendelte Thich Tri Quang hűéi buddhista vezetőnek, hogyja abba 21 nap óta tartó éhségsztrájkját. A buddhista vezető azonban nem hajlandó engedelmeskedni az egyházfőnek, bár állapota anynyira rosszabbodott, hogy múlt héten a saigoni kórházba szállították. Tegnap Saigonban egyezményt írtak alá Nyugat-Németország és Dél-Vietnam között, s ennek értelmében Ky tábornok bábkormánya 20 millió nyugatnémet márka értékű pénzügyi segítséget kap a Német Szövetségi Köztársaságtól. Az egyezményt dr. Kopf nyugatnémet nagykövet és Ky tábornok írta alá. Az amerikai légi kalózok Hanoi, Haiphong városok és a vízerőművek bombázásával fenye|Folytatás ax 1. oldalról) Illia elnök, Ortizo külügyminiszter és üesco képviselő társaságában kedden délután elhagyta az elnöki palotát, és ismeretlen helyre távozott. A hatalmat egy háromtagú katonai junta vette át, Pistarini tábornokkal az élen. Röviddel az elnök távozása után olyan hírek terjedtek el, hogy az elnököt börtönbe zárták és Garcia szigetére hurcolták. E szigeten börtönözték be 1962ben Frondizi elnököt is, miután a hadsereg puccsal eltávolította az ország éléről. A Buenos Aires-i rádió megerősítette a hírt, hogy IUia elnök a katonaság nyomására lemondott tisztségéről. A hadsereg a parlament épületét is körülzárta, és akadályozza a képviselőket a zavaros politikai helyzet megoldásában. Valószínűleg jüan Carlos Ongania tábornok a legesélyesebb ideiglenes elnökjelölt, jelenleg azonban ismeretlen helyen tartózkodik. Az elmozdított lllia elnök a közeljövőben állítólag Uruguayban telepszik le. Rusk és Stewart o SEATO ülésén Canberra (CTK) — Stewart brit külügyminiszter a SEATO miniszteri tanácsának keddi ülésén kijelentette, hogy Indonézia és Malaysia ellenségeskedésének befejezése nem egészen „kész tény", ezért az angol kormány még alaposan mérlegelni fogja a helyzetet, mielőtt átvezényelné 50 000 katonáját Malaysiából. A zártkörű tárgyalásokon kedden Dean Rusk amerikai külügyminiszter is beszédet mondott. Főleg a vietnami kérdéssel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy „gátat kell vetni a kommunizmus terjedésének" e világrészen és „védelmezni kell Dél-Vietnamot". Rusk kijelentette, hogy az Egyesült Államok Dél-Vietnamban önzetlen háborút folytat és „nincs semmilyen területi követelése". A kedd délelőtti ülés előtt Rusk magánbeszélgetést folytatott Stewarttal, elsősorban a vietnami kérdésről tárgyaltak. a kínai—albán tárgyalások Tirana (CTK) — Az albán rádió közölte, hogy Tiranában befejeződtek az albán—kínai tárgyalások. A két ország vezetői testvéri, szívélyes légkörben mindkét felet érdeklő kérdésekről tárgyaltak. Nyugati hírügynökségek szerint az albán vezetők a tárgyalások során támadták az imperializmust, a revizionizmust és azokat, akik semlegesek akarnak maradni a marxisták—leninisták és a revizionisták közti viszályban. A Csou En-laj vezette kínai párt- és kormányküldöttség tegnap elutazott Tiranából. getőznek. Ezért készen kell állnunk gyikos támadások visszaverésére — hangoztatják a tegnapi hanoi lapok. A cikkek foglalkoznak azokkal a védelmi intézkedésekkel, amelyeket a vízerőművek védelmére tettek, és felhívják a lakosság figyelmét, hogy következetesen tartsák be a hivatalos szervek intézkedéseit. Az utóbbi napokban számos gyűlést rendeztek a VDK tartományaiban, amelyeken az emberek a foglyul ejtett amerikai pilóták szigorú megbün telesét követelik. Az amerikai légierő hétfőn újabb támadást intézett a VDK területe ellen, s elsősorban hajtóanyagraktárakat és vasúti csomópontokat bombázott. A jelentések szerint Dél-Vietnamban szárazföldi harcokra nem került sor. Az Egyesült Államok — tiltakozásul Illia elnök kormányának megdöntése ellen — megszakította diplomáciai kapcsolatait Argentínával. Az Amerikai Államok Szervezetének diplomáciai köreiben valószínűtlennek tartják, hogy a puccs után Buenos Airesben megtartsák az AÁSZ külügyminiszteri értekezletét, valamint őszre tervezett kormány- és államfői értekezletét, amelyet az elmozdított Illia elnök javasolt. Argentína washingtoni nagykövete, valamint Colombo, az AÁSZ mellett akkreditált argentin nagykövet lemondásával tiltakozott a puccs miatt. Latin-amerikai diplomaták véleménye szerint a mostani argentínai puccs annak közvetlen következménye, hogy a washingtoni kormány támogatta a brazíliai gorillákat, akik két évvel ezelőtt megdöntötték Goulart elnököt. Az argentin gorillák is vérszemet kaptak, és most elmozdították Illiát. Határviszály két indiai állam között Delhi (CTK) — Mysore indiai államban a rendőrség tegnap tüzet nyitott a tömegre. Négy személy életét vesztette. A lakosság a Maharasthra és Mysore közti határviszály felújítása ellen tiltakozott. A tömeg kövekkel támadt a rendőrállomásokra, és több helyen megállította a vonatokat. Davangerben az incidensek után kijárási tilalmat rendeltek el. Az államban már 18 napja tiltakozó mozgalom folyik az ellen, hogy bizottságot akarnak kinevezni a tízéves határkonfliktus megtárgyalására. Maharasthra igényt tart Mysore jelentős területére. Feszültség a írazzaville-j Kongóban Brazzaville (ČTK) — Nouma zalay, Kongó (Brazzaville) miniszterelnöke, a Nemzeti Forradalmi Mozgalom Párt első titkára, a brazzaville-i rádióban bejelentette, hogy Massembá Debat elnök távollétében ő veszi át a politikai és államhatalmat. Az elnök Ganao külügyminiszterrel együtt Tananarívéberi részt vett az Afrikai— Malgaš Szervezet értekezletén. Noumazalay döntése a brazaville-i feszült helyzet következménye. Hétfőn a mbosi törzs tagjai megtámadták a Nemzeti Forradalmi Mozgalom politikai bizottságának épületét. így tiltakoztak a Brazaville-ben állomásozó ejtőernyős zászlóalj parancsnokának leváltása miatt. Noumazalay rádióbeszédében bejelentette a kongói hadsereg ideiglenes parancsnokságának kinevezését. Éberségre és egységre hívta fel a kongói népet. Brazaville-ben a helyzet feszült és áttekinthetetlen. A város kulcsfontosságú pontjait a katonaság szállta meg. Egy hét múlva, július 6-án kezdődik Karlovy Vary-ban a XV. Nemzetközi Filmfesztivál. A fesztivál július 19-ig tart. Alois Poledňák, a Csehszlovák Film vezérigazgatója a ČTK tudósítójának adott nyilatkozatában hangsúlyozta: „Az ez évi jubileumi filmfesztivál az előző évek jelentős nemzetközi filmversengései hagyományaira épül. A rendezőséget az a törekvés vezérelte, hogy a fesztivál méltó helyet-foglaljon el a világ igényes fesztivál városai között". Jó eredmények az első negyedévben Államcsíny Argentínában