Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-18 / 166. szám, szombat

TÁVOLSÁGOK A magnemesítőkhöz mentem látogatóba és Dunaszerdahelyen fültanúja voltam egy beszélgetésnek. — Hallottad? — Mit? -— Hát... a holdrakétát. A Cap Kennedyről lőtték fel. Az autóbuszmegállónál a kora reggel álmos hangulatába mostanában képzett műszavak hoztak pezsgést. Egy bőrbajszú, diákforma fiú kisokos ábrázattal, bő szóáradatával csakhamar elkápráztatta a körülállókat. Fényévekről és holdatmoszféráról, atomhasadásról és rakéta-fűtőanyagról kezdett beszélni. És felsorolta, a napKutatók -föld közel ben rendszer bolygólhoz mostanában használatos rakéták mennyi Idő alatt tennék meg az utat. A fiúhoz fordultam, tőle kérdeztem az üt irányt. — Sósszígetre? Hm ... Sósszigetre ... A fliú szemét az égre függesztette és olyanformán gondolkodott, mintha azt kérdeztem volna tőle, Ausztráliába utazva melyik repülőjárat a legelőnyösebb. Egy idős csallóközi sietett segítségeimre. — Itt van Sóssziget egy dobásnyira. Talán tizenhét kilométernyire... MÉRNÖKÖK Menyasszonyi ruhába öltöztek az akácfák és a bodza Is most ünnepli itt nászát. A város csörömpöléséhez szokott érzékszervek számára meghökkentő élmény ez az illat-extázis és a méhmuzsikás szép nagy csend. Bartalos Menyhért mérnökre, a magnemesítőre várakozóm és nézegetem a kutatók birodalmát. Tekintetem lombikokat keres, de pillantásom egy üvegházon áll meg, melyben langymeleg humuszban érő sárgadinnye áraszt magából bódító Illatot. Mellette négyzetméternyi parcellákon nagykalászú cirok bólogatja fejét. Minden egyes növény bugáját — termését — átlátszó műanyagburok védi. Kint a melegágyakban a májusi nap hevétől párologva pipázik a föld. Jókedvű lányok palántát ültetnek, öntöznek, csivitelésük idegnyugtató zsongássá olvad össze. — Vajon ki volt a világ legeslegelső magnemesítője? Nevét a lexikonokban hiába kerestem. A kérdésre az állomás tudományos munkatársa felel. Eltűnődik, végigtekint a frissen ültetett növényeken és csipetnyi iróniával válaszol. — A lexikon-szerkesztők ugyanis nem Ismerik annak az ősapánknak a nevét, akli elsőként mászott le a fáról. Alapos gyanúm, hogy ő volt az első magnemesítő. A mi szakmánk olyan régi, mint maga az emberiség. —-• Talán ezért nincsenek ebben a szakmában szenzációk? — Vannak, de ritkán. Más a helyzet az exakt természettudományokban. A fizikus vagy a vegyész egy-egy kísérletsorozat eredményeképpen az egész világnak bemutathatja, milyen munkát végzett. Az atomihasadás az Antarktiszon ls ugyanúgy megy végbe, mint Prágában vagy Rio de Janeiróban. Ä kőolajból Afrikában ls ugyanolyan eljárással állítanak elő műanyagot, mint a Slovnaftban. A magnemesítés — az más, Kanadában kiváló hozamot biztosító búzafajta lehet, hogy Csehszlovákiában gyatra termést hoz. Az Egyesült Államokban Jól vegetáló cirokfajta Csallóközben példáHl nem vált be... — Véletlenül vagy szándékosan említettee mindjárt másodikként a clrokot? Hiszen annyi más növény van-a világon... Többé-kevésbé szónoki kérdést tettem fel, hiszen tudom, hogy Bartalos Menyhért és Rákóczi Lajos — a két kutatómérnök — Vesszőparipája a ciroknemesítés. Idestova húsz esztendeje foglalkoznak már ezzel a munkával. „Provokatívan" mégis megjegyzem. — Prózai növénynek látszik ... — Pedig van benne fantázia. Fantázia .. .1 — mosolyodik el a két mérnök a véletlenül kimondott, nem éppen növénynemesítői tudományos kategória kimondása után. — A repülőgéptervezőnek az új prototípus sikeres kipróbálása jelenti a fantáziát, az építésznek meg egy-egy merész, újmegoldású szerkezet. Nekünk, mezőgazdasági kutatóknak hasonló élményt egy-egy nagyhozamú növényfajta kitermesztése jelent. „KARRIER" — Régi kultúrnövény a cirok? — Nagyon régi. Az archeológusok az aszszír és babiloni sírokban is találtak cirokmagot. Modern növényt azonban csak ebben a században az Egyesült Államokban csináltak belőle. A kutatók a régi, magas növésű, de alacsony maghozamú fajtákból keresztezéssel alacsony növésű, tehát kombájnnal is betakarítható, nagy maghozamú fajtákat termesztettek ki. Az USA-ban a harmincas években még csak alig hárommillió hektáron, termesztettek cirkot. Ma a magcirok vetésterülete ebben az országban 11— 12 millió hektár. A hektárhozam a harmincas évek óta duplájára emelkedett. Hogy milyen fontos növénnyé vált, illusztrálja, hogy az Egyesült Államokban ma a szemestakarmány-szükséglet egytizedét cirokmagból fedezik. Az USA kukoricatermő vidékein a magcirok terméshozama a kukorica terméshozamának kétszerese. Mi ebben látjuk a „fantáziát". — Ebből a cirokfajtából miért nem importálunk? — Ez a megoldás lenne a legegyszerűbb. Arizonában vagy Texasban azonban más az éghajlatt, más a talaj, mint a Csallóközben. Ezért igyekszünk a mi körülményeinknek megfelelő cirokfajtát kitermelni. Hiszen mezőgazdasági termékekben szegény ország vagyunk. A mezőgazdasági szakemberek feladata, hogy egy-egy hektárról a lehető legnagyobb mennyiségű tápanyagot nyerjük. A cirok nagyjából ugyanannyi fehérjét tartalmaz, mint az árpa. Hektárhozama viszont az árpáénak kétszerese, talajigénye azonban sokkal kisebb. Az állattenyésztésben kiválóan hasznosítható. Magyarországon — tehát a mieinkhez nagyjából hasonló körülmények között — egy kísérlet bebizonyította, hogy a cirokkal takarmányozott sertések napi átlagos súlygyarapodása 36 dekagramm volt, két dekával magasabb az árpával etetettekénél. — Megállj! — emeli fel a kezét Rákóczi mérnök. — Vajon az olvasót érdekli-e majd ez a száraz adathalmaz? Még szó érheti a házunk elejét, hogy a nemrég leküzdött „kukorica-kultusz" helyett most a „cirokkultuszt" akarjuk bevezetni. Most viszont Bartalos mérnök protestál. — Ezt a növényt én nem olcsó, mezőgazdaságon kívülálló eszközökkel akarom népszerűsíteni, hanem a tények erejével. Ahol a helyi viszonyok felmérése után kiderül, hogy az eddig termesztett növények — a kukorica vagy az árpa — termesztése kifizetődőbb, ezután is ezt a két növényt kell termelni. Ahol azonban a cirok ad több tápanyagot, ott azt érdemes meghonosítani. Bartalos mérnök abbahagyja a magyarázatot és kollégája felé bólint. — Igazad van, hogy a laikus számára az ilyen előadás tömény unalom. Aki közvetlenül nem foglalkozik a mezőgazdasággal, azt legfeljebb csak az érdekli, van-e a mészárosnál hús, milyen az élelmiszerellátás. Ez érthető. Hiszen ml sem tudjuk, milyenek a gépkocsi, a tv-vevő, a hajó gyártásának kulisszatitkai. Különben még azt is elárulom, hogy a ciroknál sokkal inkább „életközeiben" álló növényeket is nemesítünk itt. — Előfordul, hogy a kutató melléfog? — Ezzel számolni kell. Sok ezer növény tulajdonságát kell átvizsgálnunk, unalmasnak látszó naplót kell az egész vegetációs időszakról vezetni, hogy kiválaszthassuk a legjobb tulajdonságú egyedeket. Mégis érnek bennünket kellemetlen meglepetések. Például, a búzánál is... A háború utáni időszakban sok jó tulajdonságú búzafajtát sikerült kitermelnünk. Szárazságtűrő, nagy szalmaszílárdságú, bő terméshozamú a búzánk. A hideg elleni védekező képességet azonban még nem tudtuk a ml búzafajtánknál elérni. Kutatóink sok száz munkaórájába kerül, amíg sikerül' majd a fagyálló sósszigeti búzafajtát ls kitermeszteni. — Igaz, hogy a növénynemesítésnél létezik valamiféle hatodik érzékszerv? — Hihetetlenül hangzik, de létezik. Mint minden más kutatómunkánál, itt ls fontos néha az intuíció. A tényeket azonban szigorúan figyelembe kell venni. AZÚRKÉK VOLT AZ ÉG ezen a napon Sóssziget fölött. Két-háromszáz kilométeres magasságban fölöttünk talán tucatnyi mesterséges égitest kering. Ezekről szinťe már a kisiskolások is a beavatottak hozzáértésével beszélnek. Feltalálóikat hősként tisztelik. Lényegesen kevesebbet beszélnek azokról a kutatókról, akik közöttünk, földközelben és hangyaszorgalommal a növények fejlődését Igyekeznek az ember szükségletei szerint befolyásolni, hogy holnap nagyobb darab kenyér kerüljön asztalunkra. TÓTH MIHÁLY " mmkpiííí A Várgedéről esetleg csak anynyit tud a járatlan Idegen, hogy kicsi gyógyfürdőjéről nevezetes. A forrás vize többféle anyagot, főként vasat és szénsavat tartalmaz. Köszvényesek, idegzsábától szenvedők és vesebajosok látogatják a fürdőt. A régi könyvekből azt is megtanuljuk, hogy a község már a pápai tizedszedők jegyzékébe is bekerült, előbb Genech, majd Gedey néven. Később Gastrum Gedee és Gedew volt a neve s a Lórántffy-család birtokához tartozott. Várát 1574ben lerombolta a török. Petőfi is járt egyszer Várgedén: Kubinyi Rudolf házában született „A. B. emlékkönyvébe" című verse, melyben ezt írja: „a költő királyi kép a világ tallérján". A falubeliek emlékezetében még ma is számos legenda él... Azt azonban kevesen tudhatják, hogy Várgedének egy másik nevezetessége is vain, amely újkaletű, olyannyira, hogy voltaképpen az ígéretes holnap rejtőzik benne. S ez egy kemény és makacs férfi Striežovský Gyula személyével függ össze... Itt ül mellettem a hegynek Is beillő dombon, egy fiatal almafa alatt. Arca cserzett; agyonmosott fakókék munkaz'ibbonyt visel, lábán poros bakancs. Felső zsebéből gyűrött cigarettacsomag kandikál ki. Hačaván nevelkedett, iskolába is ott járt. Tanítójával gyakran kiment az iskola kertjébe, s a pedagógus, aki hamar felismerte a fiú fogékonyságát, lassanként beavatta a kertészkedés ezer titkába. Évekkel ezelőtt a várgedel szövetkezet elnöke lett. Tudta, hogy a nagyüzemi gazdálkodás gépesítésének Itt Várgedén kevés hasznát vehetik, hiszen a meredek dombokkal még a lánctalpas traktor sem birkózik meg. A termőtalaj ls sárga, mostoha. A gabonaterméssel foglalkozó tagoknak sovány volt a jövedelmük, az emberek zöme gyárba ment dolgozni. Striežovský látta, hogy változtatni kell a helyzeten, és ismerve a falut, azt ls tudta, mi a teendő. — Szőlőt és gyümölcsöst létesítünk, — mondta egy napon a tagoknak, — hogy a dombokból több hasznot erőszakoljunk ki, és a ti jövedelmetek ls növekedjék. Megrököinyödve néztek rá, azt hitték, tréfál. Nem tágított, szívós kitartással rábeszélte a tagságot a terv megvalósítására. Hozzáfogtak a munkához, de rosszallóan méregették az elnököt, kockázatosnak tartották a vállalkozást. Ám Striežovský biztos volt a dolgában. — Látja azokat az öreg diófákat? — mutat le a völgybe, miközben cigarettával kínál. — Tudtam, hogy ahol ilyen hatalmas, bőven termő diófák vannak, ott kedvez a talaj a gyümölcsnek ... S a dombhátak, lankák és 'dombhajlatok körte, alma, kajszi- és őszibarack csemetékkel népesedtek be, mégpedig a határ árnyasabb részein, míg a napsütötte déli domboldalokra szőlőt telepítettek. Kemény és komoly volt a munka, s csakhamar meglátszott az eredménye. A táj arculata <=* mintha varázsló intett volna a pálcájával, teljesen megváltozott. Most, ameddig a szem ellát, — s jó messzire látnii innen a tetőről — jobbra és a hátunk mögött, és szemközt, messze túl az országúton mindenütt: szőlősorokkal lejtők. — Az rizlii amaz ott bur{ rizling, ez me — mutogatja olyan szeretett mint király a Balkézre és a láthatár pere mölcsfák vég ban gyönyör] — Évről év szőlővel beült* mondja vendéi közben lemond jéről, hogy n szőlőnek és szentelhesse. • nünk, hogy ny igen értékes t jünk ... — Virágzó k Itt néhány év zem meg egy — Sokat kť nun-k — válás: Eddig sem i mán, Striezovsl nehézséggel ki nie. Amikor az munkát el a nem tudott m< ni. Nem hátrá ból készített 1 szőkkel dolgozi akarták megfc azt mondták, n be. Nagynehez a munkára. Ma szonyok bárme kalmazottalval versenyt metsí Az országos utóbb első díjat ny megelőzve Pe; dórt. Tavaly c: ból 200 ezer a szövetkezet, volt, pedig a kedvezett a S2 Csak ránéze re, s megtudod lyen idős, ha n hogy néhol m szerrel, karók sel dolgoznak már korszerű máznak: akác sített drótok I Az ilyen helyi ség kötözésre, pítés már ritk. tónt, s a kihú: HOVÁ LETT A NÁCI ARANY? Bajosan feltételezhetjük, hoigy az amerikai tábornokok kara nem szerzett volna tudomást arról: nem „akármilyen", hanem Hlmmler és Eichmann aranyának birtokába jutott Merkersben. Eisanhowerhez hasonlóan a többször említett Patton tábornok ls feljegyezte emlékirataiban: „1945. április 12 Rendkívül nagy mennyiségű kézitáska esett kezünkbe, dugig tömve arany- és ezüst cigarettatárcákkal, karkötőórákkal, evőeszközökkel, vázákkal, műfogakkal, ami nyilván nagyszabású rablásokból származott, és amit már nem értek rá beolvasztani. Eisenhower tréfásan megjegyezte, kár, hogy a sok arany között nem találtak még egy ládányi! brillíánskövet." Patton feljegyzéseiből nyilvánvaló, hogy az amerikai vezérkar nagyon is jól tudta, hogy nem „akármilyen" hanem a náci rezsim hivatalos rablógyilkosságaiból eredő arany birtokába jutott. Ugyanakkor jó adag cinizmusra vall Eisenhower „tréfás" megjegyzése a brilllánsokról, ami csak az emberi részvétnyilvánulás abszolút hiányának tudható be. Mintha nem elégegedd volna meg az auschwitzi BergenBelsen-1 és a majdáneki gázkamrák sok millió fildozatánaik kifosztásával, mintha keveselné a zsákmányt! Gazdát cserélnek az Eichmannkincsek Patton tábornok különben már 1945. április 7-én leszögezte: „Megtelefonáltam Bradley tábornoknak, hogy tekintettel a zsákmány hatalmas értékére és közzétételére, inkább politikai, mint katonai jelentőséget kell tulajdonítani az ügynek, és hogy az Európában állomásozó nyugati szövetséges haderők főparancsnokságának (SHAEFj G-4. számú alakulata küldjön valakit Merkersbe az értékeket átvenni." Patton Idézett bejegyzése újabb bizonyítéka annak, hogy amerikai körökben helyesen mérték fel a kezükbe került Eichmann-örökség politikai! horderejét. Mindennél Jobb értesülései voltak Edwin Luther Sibert dandárparan-csnoknak, Eisenhower G-2-es jelzésű titkosszolgálati alakulata főnökének, akinek vezetésével lebonyolították a kincsek elszállítását. Biztonsági intézkedések Strohmnak, a mostani „Werra" káliumkombinát nemzeti vállalat dolgozójának sikerült akkori szemtanúk vallomása alapján az elszállítás egyes részletelt rekonstruálnia: „Az aranykincsek kirakodásához 1945. áprilisának elején fogtak hozzá. Merkers és környéke ekkor már a nyugati szövetséges haderők ellenőrzése alatt állott. Előzőleg a tárnák kö-