Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-15 / 163. szám, szerda

Ä szocialista liumanizmus az életben A

humanizmus világszemlé-. let, mely az ember sza-i badságát, az emberi méltóságot, az emberi egyéniség szabad fejlődését és az ezen alapuló magatartást hirdeti. Lényege a mélyen emberi érzés, felfogás és magatartás, vagyis az emberiesség. Már az ókori Görögország-, ban hirdettek olyan humanista eszméket, melyek még napjai Inkban is időszerűek, sőt bizonyos mértékben példaképül szolgálhatnak. Nem hiába hangsúlyozta Marx, hogy az ókori görögök tanítóink lehetnek. Közülük e tekintetben különösen a filozófus Szokrátesz tűnt ki, aki már akkoriban rámutatott, hogy a humanizmus önmagától nem valósul meg, hanem oly módon, hogy minden egyes ember belső életében győzelemre kell juttatni, és át kell ültetni az emberek közötti kapcsolatokba. A humanizmus jelentős képviselője volt a feltörekvő polgárság, mely a humanizmust szembehelyezte a szabadságot rendi korlátok közé szorító feudalizmussal és az emberi méltóságot akkoriban el nem ismerő vallással. A polgárság humanista eszméi a felvilágosodás és a nagy francia forradalom idején érték el a fejlődés csúcspontját. A kialakult polgári tár-< sadalom azonban, mely meghagyta a munkás kizsákmányolásának lehetőségét, nem adhatott elég teret a humanista magatartás számára, és ezért a mindennapi gyakorlat ellentmondásba került az eredetileg meghirdetett humanista esz-, mékkel. A polgári humanizmust követte a szocialista humanizmus, mely elsősorban a kizsákmányolás lehetőségének megszüntetésével akarja biztosítani az Igazi szabadságot, az emberi méltóságot és az ember létfens-i tartási gondoktól megszabadult széles körű alkotó tevékenysé-> gének lehetőségét. A szocialista humanizmus egyrészt kapcsolódik az előző humanista törekvésekhez, másrészt keresi az új időknek megfelelő alkalmazás új módját. Ez az új mód elsősorban a kizsákmányolás és az osztályellentétek megszüntetésén alapszik. |\e hiba volna azt hinni, " hogy elegendő „a munkásosztály pozícióján állani", és azzal már szocialista humanistává válik az ember. A marxista—szocialista tanítás ugyan a gazdasági alap elsőbbségét vallja, de ennek nem az az értelme, hogy addig nem szükséges a humanista eszmék valóra váltása, amíg nem valósul meg a szocializmus anyagi alapja. A valóságban ugyanis a szocializmus szempontjából a „termékek bőségénél" nem kevésbé fontos az ember alkotó képességének szabad kibontakozása. Ismeretes, hogy a személyi kultusz éppen a humanizmus elvetésével verte béklyóba az emberek aktivitását. Noha a személyi kultusz közvetlenül ezreket sújtott, mégis milliók élményévé vált. Az emberek tapasztalták, hogy gyakran szigorú megtorlással jártak jelentéktelen vétségek, sőt már gyanúokok is. Ezért óvakodtak mindennemű aktivitástól. Sőt, gyakran tartózkodtak humánus érzéseik nyilvánításától is, mert azt a kispolgári szentimentalizmus megnyilvánulásának tartották. Emiatt éppen azok, akik „igazi" kommunistáknak akartak mutatkozni, szinte tervszerűen elnyomták magukban az ilyen érzéseket. Minél jobban sikerült ez, annál „szilárdabbaknak" tekintették őket. Ilyen képpen a személyi kultusz módszerei bi* zonyos lehetőségeket nyújtottak a brutális, cinikus embereknek. Azzal, hogy a humanizmus érzéseitől és megnyilvánulásától való tartózkodás úrrá kezdett lenni, szükségszerűen eltorzult a szocializmus humánus, emberies volta. Ez pedig súlyos kárt okozott. S mert a hibákra senki se mutathatott rá, ezért megmaradtak, sőt növekedtek, és az emberek lelkén az apátia és a tehetetlen rezignáció érzései lettek úrrá. Ezek az érzések pedig, ha elhatalmasodnak, jelentős társadalmi tényezővé válhatnak. Tudniillik nem szabad elfeledni, hogy ha 196B. PLZEN Plzeň felkészült az ínyencek fogadására! Az év legvonzóbb kiállítása az EX PLZEŇ 66 (június 25.-július 17.) Az ételek és italok nagyszabású bemutatója! Ezernyi íz a tányérokban és poharakban. Két kiállítási csarnokot töltenek meg élelmiszerekkel; bemutatják a terítés művészetét és csemege-! különlegességeket! A Pramen mintaüzletében válogatott újdonságokat készítenek a vásár látogatói számára! Ezekre az ízekre évek múlva is emlékeznek majd a kiállítás vendégei! Gyarapítsa ön is konyhaművészeti élményeit a plzeňi étel- és ital kiállításon I POTRAVINÁRSKY OBCHOD, PRAHA, Dláždéná 2, Praha 1. OF-287 az ember nem bontakoztathatja ki szellemi és erkölcsi egyéniségét, megszenvedi ezt a társadalom is, mert az ember azután nem bontakoztathatja ki egyéniségét a társadalom javára. Uem szabad figyelmen kí" vül hagyni azt sem, hogy a szocializmus társadalmi tartalmának lényege a szocialista humanizmus. Hiszen a szocializmus fő célja az ember, és ezért az ember a szocializmus kiindulási pontja, végső célja és megvalósítója. A szocializmus vonzóereje éppen abban van, hogy az elnyomott és kizsákmányolt néptömegek a szocializmusban látták a jobb élet ígéretét és reményét. Az emberek különböző utakon jutottak el a szocializmushoz. Egyeseket az anyagi nyomorúság, másokat a nemzetiségi elnyomás, a nőket nehéz helyzetük, végül pedig a fennálló társadalmi rendszer negatív oldalainak felismerése vezetett a szocializmushoz. Mindezeket az a közös meggyőződés kapcsolta össze, hogy a szocializmus azoknak a társadalmi bajoknak orvoslását jelenti, melyek ellen harcoltak, és hogy a szocializmus megszabadítja az embereket ezektől a bajoktól, s megteremti a jobb élethez vezető fejlődés feltételeit. A szocializmus tehát elsősorban ezzel a humánus tartalmával gyakorol vonzóerőt híveire. Éppen ezért előtérbe kell helyezni a szocializmus lényegét, a szocialista humanizmust. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés, vajon a szocializmus eltávolított-e már minden akadályt a humanizmus teljes kibontakozásához vivő úton? És vajon a szocializmus már létezésével a humanizmus megvalósítását jelenti-e? A szocialista humanizmus alapját már Marx lerakta. Ismeretes a humanizmussal kapcsolatos nyers mondása: „Ha az ember ökör akar lenni, akkor természetesen hátat fordíthatna az emberi szenvedéseknek, és csak saját irhájával kellene törődnie". A szocialista humanizmus szemszögéből nézve, tényként meg kell állapítani, hogy hoszszu ideig ártalmas humanizmusellenes nézetek uralkodtak Marx filozófiai értelmezésében. Ugyanis a fiatal Marx humanista kiindulási pontját szembehelyezték az idős Marx forradalmiságával, és az ember felszabadításával kapcsolatos humanizmust úgy értelmezték, hogy az természetszerűen bekövetkezik az osztályok és a magántulajdon megszüntetésével. Tévesen feltételezték, hogy a munkásosztály ügye automatikusan az egész emberiséget érintő üggyé válik. Emellett — mivol az új társadalom felépítését elsősorban a gazdaság felépítésével kapcsolták össze —, nagyon korlátozott volt az elméleti érdeklődés az ember, az ember szükségletei és problémái, az ember erkölcsi tökéletesítése iránt. Ugyanis a szocialista elmélet meghirdette az egyéni és a társadalmi érdekek abszolút összhangját, és ezért nem tekintette szükségesnek érdeklődni az ember problémái iránt, melyek a szocialista társadalomban is megvoltak. A

szocialista társadalom fejlődésének is előfeltétele a szabad, aktív ember, nem a megkötött ember, nem a kényszerített ember, hanem az önként cselekvő ember. Ezért az embereknek meg kell adni a lehető legnagyobb mértékben a szabad és kezdeményező cselekvés lehetőségét. Tehá* a humanizmus követelménye már a szocializmus bölcsőjénél ott állott. Amikor nem tartották tiszteletben, nagy kárt okoztak a szocializmusnak, mert a szocializmusnak humanista jellegétől való megfosztása negatívan hatott a társadalmi tudatra, és az így negatívan befolyásolt társadalmi tudat gátolta a szocializmus fejlődését. A szocializmus több pillérre támaszkodik. A legfontosabbak közé tartozik a humanizmus. Ezért a szocializmus csak olyan mértékben győzhet, amilyen mértékben elmélyül humanista jellege, mert humanizmus nélkül nincs szocializmus. Dr. BALOGH-DÉNES ÁRPÁD vissznam visszhan A KULTÚRA NEM LESZ MOSTOHAGYEREK Pártunk sohasem becsülte le a kultúrát és a művészetet, tudatában annak, hogy a felépítménynek ez a része nem csekély mértékben kihat az egész társadalmi életre. Mégis a párttörténet évtizedeiben voltak évek, amikor az ezzel kapcsolatos kérdések a háttérbe szorultak bizonyos objektív vagy szubjektív okok következtében. A megcsappant figyelepi természetszerűen mindig kedvezőtlen következményekkel járt, hiszen a párt ideológiai irányító munkásságának akár ideiglenes ellanyhulása teret nyújtott olyan törekvéseknek, amelyek kétségbe vonták a művészet és általában a kultúra társadalmi szerepét. Örvendetes dolog, hogy most rendkívül mozgalmas idők kellős közepén, amikor az egész párt és a társadalom figyelme elsősorban az alapvető gazdasági problémák rendezésére irányul, a kultúrából nem lett mostohagyerek. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a CSKP XIII. kongresszusa külön határozatban foglalkozott a vele kapcsolatos kérdésekkel. Ennek okát a legtalálóbban Ivan Skála állapítja meg a RUDÉ PRÁVO június 10. számában: „ .. . soha nem ismert mértékben megnőtt az aktív, kezdeményező, szakmailag és erkölcsileg fejlett, valóban alkotó szellemű személyiség jelentősége, mivel az ilyen személyiség a feltétele a termelőerők további fejlődésének és a szocialista társadalom általános előrehaladásának. Márpedig az ilyen személyiség kialakításában fontos, helyettesíthetetlen szerepe van a kultúrának és a művészetnek." A pártnak ez a dokumentuma nagyrabecsülését fejezi ki a hazai kultúra és művészet sikerei fölött, meghatározza a további előrehaladás irányát, a művészet demokratizálására, vagyis népi hatása elmélyítésére és egyben új alkotói tettekre ösztönöz. A szocialista művészet pozitív programját körvonalazva azonban nem törekszik valamilyen mindenkire és minden helyzetben érvényes recept előírására. Skála nagyon helyesen rátapint a határozat egyik legnagyobb erényére, amikor kiemeli, hogy a párt számol a különféle művészi áramlatok palettájával, a különböző alkotói eljárásokkal. Csupán egy közös nevezőt követel meg, mégpedig azt, hogy a művészeti haladás igénye szervesen egybefűződjék a társadalmi haladás követelményeivel. Más szóval, nincs helye semmiféle esztétikai monopóliumnak, az egyik vagy a másik irányzat parancsuralmának, viszont szükséges a különféle irányzatok egészséges versengése, amely a szocialista társadalom éiePe iránti aktív alapállásban veti meg a lábát. Akadnak egyesek, akik attól tartanak, hogy a művészetben ismét eluralkodik a séma, mások meg az anarchiát tartják fő veszélynek. Nos, nem kell félni sem a vulgarizálástól, sem a dogmatizmustól — hangsúlyozza Ivan Skála — ha itt, ezen a területen is fejlesztjük az alkotó szellemű marxista gondolkozást. S a pártnak ez a legutóbbi dokumentuma, a szocialista művészet küldetésének ez a széles körű és aktív értelmezése az ilyfajta gondolkodásmód tanúbizonysága. A MAGYAR IRODALOM HÁROM ÉVTIZEDE A budapesti Corvina Könyvkiadó orosz nyelven megjelentette a mai magyar irodalom antológiáját, amelyben 44 szerző művéből vett ízelítő ad számot három évtized irodalmi vetületéről. Az indító József Attila s a kötetet a mai magyar irodalom fiatal, izmos tehetségei zárják. Helyet kap benne a többi között Móricz, Déri, Radnóti, Illés Béla, Sarkadi, Mesterházi, Szabó Pál, Illyés Gyula, Darvas. Láthatjuk tehát, a válogatás valóban reprezentatív és ez nemcsak a szerzőkre, hanem a mutatóban közölt műveikre ls vonatkozik. A. Gerskovics tollából két oldalas recenziót közöl erről a kiadói tettről a NOVÁ DOBA 21. száma. A kritikus részletesen is szól az egyes írók művéről, de számunkra értékesebb néhány általánosított következtetése. Így például hangsúlyozottan kiemeli, hogy a szocialista országépítés első éveinek magyar irodalmában az írók többsége nem fordított már olyan nagy gondot a hős belső életének ábrázolására, mint a magyar klasszikusok. „Ezen a téren — állapítja meg A. Gerskovics — kétségtelenül káros szerepet vitt a magyar irodalomban annak idején uralkodó normatív esztétika, amely az életet sémával helyettesitette, dogmatikusan leegyszerűsítette az új társadalom létrejöttének, az emberek közötti új kapcsolatok kialakulásának bonyolult folyamatát." . Érdekes az is, amit a tíz esztendővel ezelőtti magyarországi események irodalmi hatásáról mond. Nézete szerint az 1956 őszén bekövetkezett drámai konfliktusban, komoly próbát kellett kiállnia a magyar irodalomnak is, s ebből a próbából nagyobb felelősségtudattal került ki. Az irodalom nem menti fel azokat, akik dogmatikus, szektás politikájukkal, bár nem rossz szándékkal, de előkészítették az osztályellenség ellenforradalmi provokációinak talaját. Ugyanakkor azonban a magyar írók a tüzet elsősorban az ellenforradalomra összpontosították. A háború utáni magyar irodalom fejlődési útját méltatva a cikkíró annak a meggyőződésének ad hangot, hogy ez az irodalom érettebb, erősebb, felelősségtudóbb lett mind tartalmi miná formái vonatkozásban. Nem titkolja ugyan, hogy a kötetben található egy-két vitatható munka és azt sem, hogy egyes fordítások színvonala nem felel meg a kívánalmaknak, de összhatásában ezt a gyűjteményes kiadványt „rendkívül megrázónak é» könyörtelenül igaznak" tartja. Márpedig ez az irodalom méltatásában felsőfok. A DUNA MINDKÉT PARTJÁN FIGYELMET ČRDEMEL Hozzászoktunk már ahhoz, hogy a NAGYVILÁG-nak szinte minden számában találunk hazai vonatkozású anyagot. A 6. szám tallózása közben sem csalódtunk, mert rövid méltatást közöl Dobák István tollából „A csehszlovákiai magyar nyelvű szocialista sajtó irodalmi bibliográfiája (1919—1938)" című műről, amelynek hozzáértő és gondos összeállítója Botka Ferenc. A recenzens a többi között rámutat arra, hogy a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban több, mint húsz magyar nyelvű szocialista lap és irodalmi folyóirat jelent meg, számos Magyarországról idemenekült publicista és író fejtett Itt ki munkásságot, hazai magyar sajtónk szerepet vitt a magyarországi világirodalmi műveltség elmélyítésében, továbbá a cseh és a szlovák irodalommal való megismertetés terén. „Botka Ferenc bibliográfiája az első elengedhetetlenül szükséges lépés szocialista irodalmunk itt rejlő hagyományainak rendszerező feltárásához" — így sommázza Dobák István a mű magyarországi hozamát. Rajtunk a sor, hogy ezeket a méltányló szavakat kiegészítsük a hazai következtetések levonásával, amihez ez a bibliográfia bőven nyújt alkalmat. Végül csak távirati stílusban hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a SLOVENSKÉ POHĽADY 5. száma Emil Boleslav Lukáő kiváló tolmácsolásában közli Fodor József, Füst Milán, Weörös Sándor és Kassák Lajos egy-egy versét, illetve K. Wlachovský fordításában Monoszlóy M. Dezső két novelláját és Nyírő Lajos Kibernetika é* művészet című esszéjét. G. I.