Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-11 / 128. szám, szerda

'x LEONYID LENCS: Olvashatatlan írás ám !— TT, fél. A főposta nagytermében még sorok állnak az ablakoknál. Az egyik sorban egy középkorú, kopaszodó férfiú topog, tekintélyes hivatalnok lehet, az orrán aranykeretes szemüveg. A Jávirat" feliratú ablak mögött bizonytalan korú, szikkadt, cvikkeres postásktsaszszony ül. A sorban állók csupa rövid, hivatalos táviratot adnak fel. Végre a komoly férfiúra kerül a sor. A postáskisasszony átveszi a táviratot, sokáig silabizálja. a homlokát ráncolja, aztán megszólal acélos hangon, hogy az egész terem visszhangozza minden szavát: — Jaj! Micsoda lehetetlen írása van az elvtársnakI Egyszerűen olvashatatlan! Ez itt mi? — Melyik kérem? — Ez ni! — Ez? Ez... cuncilim — mondja a férfiú alig hallhatóan. — Hangosabban, elvtárs, nem értemi — Cuncilim ... A sorban hangos nevetés. — Ez cuncilim?! — zendül még hangosabban a postáskisasszony hangja. — Engedelmet, elvtárs, de ez nem cuncilim! Ha akarom, inzulin, ha akarom, vazelin, tetszés szerint. — Nekem az tetszene, elvtársnő, ha az a szó maradna, amit én beírtam. — Hát ha az elvtársnak cuncilim tetszene, akkor tessék is azt írni, hogy cuncilim! ... Es ez mi? — Bocsánat, kérem, hol? — Ez a négy szó? — Olvassa el, kérem, figyelmesen még egyszer. De ... lehetőleg ne fennhangon .., Minden szó világos! — Ha világos lenne, elvtárs, nem kérdezném! Mit jelent ez? Szerelek ... csókolom a piros házi kádat? — Nem szerelek, hanem szeretlek, és nem a piros házi kádat, hanem a fitos nózikádat — javítsa ki szánalmasan suttogva a komoly férfiú és zsebkendőjével megtörli málnavörös, kopasz fejét. —Kérem, ha az elvtárs nem hisz nekem, tessék, olvassa el... Na ugye, hogy ott nem az áll, hogy szeretlek, hanem az, hogy szerelek, és nem ,fi sókolom a fitos nózikádat", hanem csókolom a pír os házi kádat. — Hm ... tényleg ... véletlenül a té-t kifelejtettem ... itt pedig ... bocsánat, azonnal kijavítom. A sorban állók leplezelle" nül kacagnak. A komoly férfiú átadfa ä kijavított táviratot. A postáskisasszony ismét munkához lát. — Na tessék, most meg úgy javította ki a házi kádat, hogy rozikádat lett belőle. Végül is mit csókol az elvtárs? Házi kádat, vagy rozikádat?! A sorban állók közül valaki türelmét vesztve élcelődik: — Siessünk, elvtársam, siessünkI Nem lehet ilyen sokáig házi kádakat csókolgatni! ... — Bocsánatot kérek, nem tehetek róla, hogy mások nem tudják az írásomat elolvasni. En eltudom... — védekezik hervadton a komoly férfiú. — Tessék kérem figyelni! Puszilom a kis kacsád". Helyes? — Uramisten, miért tetszik olyan hangosan olvasni?! kimondottan személyes természetű a távirat, az elvtársnő pedig, hogy úgy mondjam, népgyűlési anyagot csinál belőle. Dehogy kacsád, K a c s ó d ! K a c s ó d ! Tetszik érteni? Puszilom a kis kacsád és nem a kis kacsád! — Rendben van, legyen kacsód. Es ez mi? — Aláírás. — Ezt sem tudom elolvasni, elvtárs. — Lipsi. — Lipsi? Ki az a Lipsi? Maga? — En. — Ez a vezetékneve? — Nem, kérem. Engem Lipótnak hívnak és Lipsinek becéznek. — Nem, nem, nem! ... Ilyen formában nem tudom felvenni a táviratot. így nem felelhetünk a szöveg pontosságáért. Tessék valahol legépeltetni az egészet. Kérem a következőt. A komoly férfiú a türel• metlenkedő sor felé fordul. Rossz ránézni, olyan szánalmas bőrben van. — ...A boszorkány... mit csináljak... — mondja félszeg mosollyal — mindenbe beleköt. Miért Lipsi? Hát tehetek én róla?... A feleségemnek akartam feladni a táviratot ... szanatóriumban van ... és erre, miért Lipsi? A sorban állók arca egyszerMahler: Dal a földről A bratislavai zenefesztivál negyedik filharmóniai hang' versenye értékes műsorral örvendeztette meg a hallgatóságot. A tartalmas estet Sztravinszkij „Symphony d'instruments ä vents" című fúvószenekari kompozíciója nyitotta meg. A zeneköltő Debussy emlékének szentelte különös művét, ezt a kemény, szinte metsző hangú, fanyar, érdes bánatmegnyilatkozást. Pavel Štäpán, fiatal cseh zongoraművész Mozart B-dúr Zongoraversenyét [K. 595.) adta elő kitűnő játékkészséggel, egyéni belső gesztussal, kiegyenlített és kiforrott Mozart felfogásban. Gyöngéd, kissé fátyolos lírája megelevenítette Mozart költészetét. Végül Mahler „Dal a földről" című tenor- és althangra komponált szimfonikus dalciklusa hangzott el. A mű alapját a VIII—XI. századból fennmaradt kínai költemények képezik. (Hat vers a „Kínai fuvola" című versgyűjteményből, Hans Beth leheletfinom átköltésében.) „Valahányszor valami nagyszabású zenei képet tervezek — írja egyik levelében Mahler — mindig eljutok ahhoz a ponthoz, ahol a szóra bízom zenei gondolataimat". A zeneköltő talán így jutott el a kínai líra varázslatos hangulatképeihez. Abban az időben már halálsejtelem gyötörte, s a költemények fájdalmasan, valószínűtlenül szép álomvilága lelke mélyéig érintette. Mahler zenekara többnyire lenyűgözően fényes és hatalmas, de a belső átélésnek és egész lelkiállapotának halálos komolysága ezúttal nemes mértéktartást követelt. A kompozíció lassú tételeiből csöndes, átszellemült bánat szól hozzánk, amihez már semmi „földi" sem tapad. Ez a halk rezignáció megrázóbb minden viharos kitörésnél. A Dal a földről Mahler megrendítő istenhozzádja. Búcsú az ifjúságtól, a szépségtől, a barátságtól ... az élettől. A két énekszólót Véra Soukupová, a Cseh Filharmónia szólistája és Ivo Zldek, a prágai Nemzeti Színház és a bécsi Állami Operaház szólistája adta elő. Ismerjük Ivo Zidek kitűnő tenorját és kitűnő énekesi kvalitásait, de ezúttal hangereje teljes felhasználásával helyenként mintha „túlénekelte" volna hangját és szerepét. A kevesebb több lett volna. Az est fénypontját és legnagyobb élményét Véra Soukupová dalai jelentették. A fiatal művésznő sűrű, tartalmas altja úgy virult ki melegen, fénylőn, 111atosan, mint valami egzotikus virág. Véra Soukupovában megvan a belső ábrázolás ösztöne, és talán így is mondhatnánk: tudománya. Az est karmesterét, dr. Rajter Lajost is áthatotta a zenei feladat szépsége, és nagy intenzitással, egyénisége egész erejével állt a szépen muzsikáló Filharmónia élén. HAVAS MÁRTA re felderül. Egy fiatal ember beszól az ablakon: — Elvtársnő, kedves, vegye fel ezt a táviratot a Lipsitől, az egész sor kéri. Egy kékkabátos, sápadt kislány is támogatja: — Vegye fel, kisasszony, ha már ennyire szeretik egymást. Egy alacsony, bajuszos hentes meg mély basszusán dörgi: — Csak nem a Lipsi miatt nem veszi fel?! De hiszen másnak is van beceneve. Engem például Ödönnek hívnak. De az asszony, ha jó kedve van, csak Döncinek, Döncikémnek, Döncilinek hív, ha pedig orrol valamiért rám, akkor egyszerűen Ödön, vagy Bödön vagyok neki. A, asszonyi fantázia!... Mindenki az oldalát fogja, a szigorú postáskisasszony sem bírja tovább és elmosolyodik. S amikor mosolyog, szikkadt, szenvtelen arca olyan lággyá, kedvessé válik, mint egy újévi üdvözlő távirat. — Na jó, adja ide azt a kiskacsát... Amikor a még mindig piros, de elégedett Lipsi távozik, a kékkabátos, sápadt kislány hangosan felsóhajt: „Milyen szép is, amikor egy férj így szereti a feleségét..." A háta mögött álló, madár" fejű kisöreg, aki eddig nem szólt egy szót se, ekkor hirtelen epésen mondja: Maga biztos benne, hogy a táviratot a feleségének küldte? En nem vennék rá mérget!" Az ördög vinné el az ilyen rosszmájú kisöregeket! V ordította: BENEDEK ÁRPÁD A Herder-díj szlovák zeneszerzőnek Nemrégen ítélték oda a Herder-díjat Ján Cikker nemzeti művésznek, állami díjas zeneszerzőnek. A díjat május 13-án adta át a bécsi egyetem rektora. A Herder-díj a hamburgi Stein báró és a bázeli Goethe Intézet közös alapítványa, melyet külföldi művészeknek, íróknak, költőknek szoktak odaítélni. Felkerestük otthonában a zeneszerzőt, hogy elbeszélgessünk vele eddigi sikereiről és a jövő terveiről. Ján Cikker besztercebányai születésű. Első zenei nevelését édesanyjától kapta. Már 6 éves korában első kis zeneszerzeményét játszotta el az iskolai hangversenyeken. A konzervatóriumot Prágában végezte és 1936—37-ben F. Weingartner tanárnál Bécsben folytatta karmesteri tanulmányait. Ezután telepedett le Bratislavában, ahol először a konzervatóriumban tanított, majd több mint három évig a Szlovák Nemzeti Színház operaegyüttesének volt a dramaturgja. 1951-ben a Zenefőiskola tanára lett. Ján Cikker előbb szimfonikus műveket, dal- és zongorakompozíciókat, vonósnégyeseket komponált, 1954 óta pedig az operák felé fordult a figyelme. Ismert operái: a Jánošík (bemutató: 1954), Bajazid bég (Bratislava, 1957), Mister Scrooge (1963, Kassa), Feltámadás (1962, Prága). — Megmondhatná-e kedves mester, hogy zeneszerzeményeit külföldön hol adták elő? — A külföldi premierek közül a Bajazid béget adták Wiesbadenben, Drezdában, Altenburgban és Szegeden. A Jánošíkot Ljubljanában és Hamburgban, a Mister Scrooge-t, melyet Charles Dickens Karácsonyi dal című novellája alapján komponáltam, Kasselbari adták. A legtöbb előadása a Feltámadásnak volt Gerában, Halléban, Stuttgartban, Wupperthalban, Göteborgban, majd a prágai Nemzeti Színház játszotta az edinburghi fesztiválon, a bratislavai Nemzeti Színház viszont Berlinben, Drezdában és Bécsben adta elő. — Külföldi megrendelésre egy mai tématikájú operán dolgozom. — Mi a címe és a tárgya, ki a librettistája? — Sajnos, erről egyelőre még nem nyilatkozhatom. A librettó írója ezt nem kívánja. GREK IMRE A májusi ünnepségsorozat egyik első nagy eseményére, a legjobb dolgozók kitüntetésére a Munka ünnepének előestjén, a prágai Várban került sor. A cseh képzőművészek közül ALLAMI DÍJASOK Társadalmunk megbecsüli a kultúra alkotó munkásait alkotómunkájáért számos nemzetközi elismerésben részesült. Az ő alkotása az utóbbi évek csehszlovák kinematográfíájának remeke, a „Šumava királya", amely a kritikusok szerint az egyik legjobb csehszlovák kalandfilm. Az ő nevéhez fűződik a „Remények" és az „Éljen a köztársaság!" című film is. Az utóbbiban Karel Kachyňának kitűnően sikerült a gyermekszínészekkel való rendezői munka. A filmben mesterien egybekapcsolta a gyermeki világképet a gyermekekről alkotott felfogás ábrázolásával. Kachyňa művészetében az a rokonszenves, hogy az ifjúság erkölcsi és jellemformáló problémáit akarja a lehető legjobban megközelíteni. Rudolf Hrušínský ma kétségkívül a legtehetségesebb cseh színművészek egyike. A prágai Bedíich Štefa.i Nemzeti Színházban az elmúlt színházi idények alatt egész Bedŕich Štefan szobrászmű- sor kivá

l° ^^ alakított, vészt tüntették ki állami díj- E szerepalakitások közös nevejal. B. Štefan pályafutását Štúr- a ^ély, rendkívülien emza professzor tanítványaként b,

e5' aláfestésu humor Hrušmkezdte. Életművével méltóan s

k* művészetében k.dombororeprezentálja ezt az iskolát. Alkotásai között vannak monumentális és finom kivitelezésű figurális kompozíciók ls. Az adott motívumok igényessége szerint Štefan professzor érvényre tudta juttatni a vizuális hatásokat, elsősorban a szobor vagy domhormű méreteivel. Bedŕich Štefan életművét nemcsak a mély gondolati tartalmat kifejező alkotások jellemzik, minden alkotása arról ad tanúságot, hogy kiváló mestere művészete alapanyagának — a márványnak, homokkőnek, a bronznak és az égetett agyagnak. A legszigorúbb kritikusok tollából ered az a megállapítás, hogy „... B. Štefan professzor életműve szerves részét képezi a XX. század csehszlovák művészetének". Valóban, B. Štefan olyan művész, aki mindig tudott érzelmileg reagálni kora eseményeire. Mélységesen emberi felfogásáról, ' nyílt állásfoglalásáról tanúskodnak a lidicei emlékműhöz készített domborművei is, amelyekért e magas kitüntetést kapta. Nem meglepő, hogy a filmművészet területén alkotó egyéniségek közül Jan Kádár és Elmar Kloc filmrendezők nevét és a nemrég Oscar-díjjal kitüntetett filmjük, az Üzlet a korzón két kiváló főszereplőjét, Ida Kamiiiská varsói művésznőt és Jozef Krónert, a Szlovák Nemzeti Színház tagját ott találjuk az új állami díjasok névsorában. A Kádár— Klos rendezőpár nevéhez olyan kiváló csehszlovák filmalkotások fűződnek, mint az „Emberrablás" (Onos J, „A halál neve Engelchen", „A vádlott" és végül az „Üzlet a korzón". Az „Üzlet" az első csehszlovák film, amely a tengerentúli filmnagyhatalom eme díjában részesült. Kifejezni az élet bonyolultságát, elsősorban az etikai és erkölcsi problémák területén — ez a nehéz feladat állt a rendezőpár előtt. A film hazai és külföldi sikere azt bizonyítja, hogy Jan Kádár és Elmar Klos megvalósította célkitűzését. A film sikerét azonban nem lehet elválasztani Ida Kamifiská és Jozef Króner lélektanilag finom művészi játékától. A film a rendezői tehetség és az igazi művészet párosulásának a következménye. A csehszlovák filmrendezőgárda elismert személyiségei közé tartozik a negyvenkét éves Karel Kachyňa, akinek „műhelyéből" eddig tizenhárom film került ki. K. Kachyňa művészi Rudolf Hrušínský dik az igazi színész arculata, a művész egyszerűsége. Ezek a tulajdonságok tették őt a cseh színművészet egyik legnépszerűbb alkotó színészévé. Hrušínský az a művész, akinek az alakított szerepek sokaságában sikerült megtartani azt a közös nevezőt — amit a művészetben típusalkotásnak neveznek. Az új állami díjasok közt van Jiŕí Horčička, a Csehszlovák Rádió főrendezője. Nevét nemcsak a hazai rádióhallgatók, de a külföld is ismeri. Az ő nevéhez fűződik az „Oppenheimer-ügy", K. Capek „Harc a szalamandrákkal", M. Pujmannová „Élet a halál ellen" című művének sikeres cseh rádióváltozata. Eddigi alkotóKarel Kachyňa Jirí Horčička munkájának csúcspontja Ludvík Aškenázy „Az ön számlájára megy" című játékának rádióváltozata, amellyel elnyerte a Csehszlovák Rádió 1964. évi díját. Ezzel a rádiójátékrendezéssel elnyeri az olasz rádió és televízió díját a „Prix Italia" versenyben, amely után Horčička feldolgozását átveszi az osztrák, a frankfurti és a holland rádió. J. Horčička rendkívüli tehetsége, szerénysége és szorgalma, a mindig felelősséggel végzett munkája, a szó szoros értelmében vett alkotói együttműködése a rádió dramaturgjaival és szerkesztőivel — mind azt bizonyítják, hogy művészete továbbra is felfelé ívelő lesz. Munkatársai állapították meg róla: „Kétségkívül, hogy a fiatal Horčička a Csehszlovák Rádió legnagyobb mai alkotó egyénisége, aki tevékenységével lényegesen hozzájárul rádióművészetünk nemzetközi elismeréséhez." SOMOGYI MÁTYÁS 196S. V. 11.