Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-08 / 126. szám, vasárnap

A BÁRSONYRUHA mindig elegáns! Sötét színű bársony­ból rendszerint alkalmi ruhát csinál­tatunk, kord- és mosóbársonyból vi­szont utcai és sportöltözékeket. A kü­lönféle bársonyból készült ruhák na­gyon kedveltek, de bizonyos ideig tar­tó viselés után fényük megtörik. Helyes kezeléssel és tisztítással ezek a hibák könnyen eltüntethetők. A leg­több háziasszony tudja, hogy a boly­hos felületű bársonyt nem szabad va­salni, csak gőzölni. Igy nem fordulhat elő, hogy egyes helyeken a bolyhok összetapadnak, s a gőzölés biztosítja, hogy az anyag ne veszítse el a fényét. — Ha folt esik a bársonyon, ne tisztít­suk maró vegyszerekkel, mert a tisz­títás nyomán folt keletkezik, melyet aztán gőzöléssel sem tudunk eltávolí­tani. Legegyszerűbb tiszta, langyos vízzel kidörzsölni a foltot. Ha mégsem sikerülne, s a szennyeződés nem ha­tolt át az anyag túlsó oldalára is, ak­kor finom porsóval hintsük be a fol­tot, egy tiszta ruhával a sőt alaposan dörzsöljük el rajta, majd szórjuk le, s puha kefével jól keféljük le, azután az egész ruhát, de különösen a tisztí­tás helyét jól gőzöljük nedves ruha és forró vasaló segítségével. FIATALOK FIGYELEM! A fiatal lányok arcbőre — különösen serdülő korban — gyakran pattanásos. Elhisszük, hogy ez nem éppen esztétikus látvány, azonban az sem meg­oldás, amit a fiatal lányok mű­velnek, hogy kézzel kinyomo­, gatják arcukon a pattanásokat. Ha az arcbőr nincs gyulla­dásban, a pattanásokat a kö­vetkezőképpen távolíthatjuk el: Kamillafőzetből meleg pakolást teszünk az arcunkra, erre egy igelitlapot borítunk, majd az egészet száraz frottírtörülköző­vel letakarjuk és 20—30 percig hagyjuk az arcunkon. Azután puha, fehér kifőzött ruhával óvatosan kinyomkodjuk a pat­tanásokat, vigyázva, hogy az arcunk többi részét meg ne fertőzzük. Azután alkoholos vattával lemossuk a helyét. Ha szükséges, ezt a lemosást több­ször is megismételjük. Amíg a pattanások helye össze nem húzódik, ne krémezzük be az arcunkat. Az ilyen arcápolást lehetőleg este végezzük, és éj­szakára fertőtlenítő púderrel (Aviril) púderezzük be az ar­•cunkat. Pattanásos arcbőrre ne te­gyünk festéket! Ilyen esetben nagyon jó ha­tású a kvarcfény. OF-242 A KORSZERŰ HÁZTARTÁS szinte elképzelhetetlen szett, azaz alátét nélkUI. A nagy ab­rosszal való terítés körülményes. Viszont az ügyes kisebb-nagyobb alátéteket bárhol használhatjuk. Nemcsak az ebédlőasztalon, ha­nem kávézáshoz a dohányzóasz­talon, munka közben, ha teát vagy kávét akarunk elfogyaszta­ni. szintén alátétet teszünk a csé­sze alá. — Mosása és rendben tartása I* sokkal egyszerűbb, mint az abroszé. Természetesen nem minden esetben pótolhatja tökéletesen az abroszt. Pl. na­gyobb ünnepi ebédhez hagyomá­nyos fehér abrosszal terítjük meg az asztalt. Különféle anyagból készült alá­téteket használunk. Legdivatosab­bak azonban a panamából vagy egyéb laza szövésű anyagból ké­szült, hímzett aláté­tek. Kivarrhatjuk szálöltéssel vagy tö­mör hímzéssel. Min­tája lehet modern geometriai vonalú vagy népi hímzés. Képünkön sötét alapon világos fo­nallal hímzett, népi motívumokkal díszí­tett kisebb és na­gyobb alátétet mu­tatunk be. Ezek a minták olyan egy­szerűek, hogy ügyes kezű kislányok is elkészíthetik. APRÓHIRDETÉS ÜH • Nagyobb családi ház 45 ár kerttel, abból 10 ár szőlővel, ga­lántal járásban eladó. Vétel után beköltözhető. Jelige: Csendes kör­nyezet. Ú-278 NARANCSHÉJ KANDÍROZVA A narancshéjat vékony szele­tekre vágjuk, 6 napig hideg víz­ben áztatjuk, s a vizet minden­nap cseréljük rajta. Majd 1 kg áztatott narancshéjhoz 60 dkg cukrot adunk, s ezt 3/j liter hi­deg vízben feltesszük főni. Addig főzzük, mlg megsűrűsödik, Illetve amíg a vlz elpárolog, azután a narancshéjat kristálycukorban megforgatjuk, és 3 napig szárlt­juk. • A Bratislavai Juraj Dimitrov Vegyipari Müvek nemzeti válla­lat felvesz bedolgozásra több fo­nómunkást, vegyipari berendezé­seket kezelő munkásokat, toiató­kat betanításra is, kőműveseket, ácsokat, tetőfedőt, munkásokat építkezésekre, iparvágány kar­bantartására és egyéb munkákra a segédrészlegekben. Felvesz to­vábbá lakatosokat, hegesztőket, kazánkovácsokat, villanyszerelő­ket és fémesztergályosokat. Havi btto kereset 1500— 2000 korona a beosztás és a munka jellege szerint. A félbeszakítás nélkül üzemeltetett részlegekben lerövidített — 42 órás — a töb­bi részlegben 44 órás (két sza­Hétfő, május 9. BRATISLAVA: 9.20: Az Intervízló műsora. A fegyveres erők díszszemléje a felszabadulás évforduló­ján. Közvetítés Prágából. 17.00: Az Intervízló műsora. A Bé­ke-kerékpárverseny XIX. év­folyamának ünnepélyes megnyitása. 18.30: Találkozás 22 év múltán. Szlovák partizánok Ogyesz­szában. 19.00: TV Híradó. 19.30: Az Intervízló műsora. Raké­ták a béke örségén. 19.50: Dokumentumfilm a háború utáni gazdaság helyreállí­tásról 20.20: Vítézslav Nezval: Még ma leáldozik a nap Atlantisz fölött, tv-játék. (Csak 14 éven felülleknek). 21.30: Ukrán dalok és táncok. 22.00: TV Híradó. Kedd, május 10. BRATISLAVA: 9.40: Angol társalgás. 14. 10.10: Géprajzolvasás. 1. 10.30: Vítézslav Nezval: Még ma le­áldozik a nap Atlantisz fö­lött (Ism.). 11.40: Kulturális szemle. 11.50: TV Híradó. 15.00: Az Intervízló műsora. Moszkvából. Ügyes kezek. 16.10: Angol nyelvlecke haladók­nak. 30. 18.45: Az Intervízló műsora. A Bé­ke-kerékpárverseny közvetí­tése. 17.45: Ifjúsági adás. 19.00: TV Híradó. 19.20: Külföldi nézetek. 19.30: A bátorság és szépség szár­nyal. Dokumentumfilmek. 20.00: Pavel Kyrmezer: Komédia a gazdagról és Lázárról. A Színművészeti Főiskola nö­vendékeinek előadása. Emberek, évek, események. TV Híradó. Béke az érkezőnek, szovjet film. Hírek. 14.30: 17.25: 17.30: 18.00. 18.35: 18.40: 19.10: 19.25: 19.35: Az I A II. Számtan, mértan. Hírek. Külkereskedelmi és világ­gazdasági híradó. Egy magángyűjtemény kin­csei. A hét könyvel. Mit tudunk az átöröklésről? IV. rész Előadás. Esti mese. Gábor István színházi jegy­zete. O' Nelll: Boldogtalan hold. Színmű három felvonásban. Közvetítés a Szolnoki Szig­ligeti Színházból), szünetben TV Híradó, szünetben: TV Híradó, 2. ki­adás. és számológép, 4. Két arc­kép (magyar kisfilmek). 22.35: TV Híradó, 2. kiadás. Csütörtök, május 12. BRATISLAVA: 16.15: 16.45: Szerda, május 11. BRATISLAVA: 9.30: 10.00: 10.30: 11.00: 11.10: 11.40: 11.50: 15.50: 16.25: 17.15: 18.15: 18.30: 19.00: 19.20: 20.30: 21.00: 21.00: 21.30: 21.50: 23.15: BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv. Környezetismeret, olvasás. 9.00: Számtan, mértan. 13.35: Iskola-tv. Környezetlsmerst, olvasás. Tudomány és közgazdaság. Kisfilmek. Dokumentumfilm a háború utáni gazdasági helyreállí­tásról. Filmhíradó. Kis történelem. Havífov tíz­éves. Tudomány és technika. TV Híradó. Iskola-tv. Matematika. 18. A diákklubok műsora. Az Intervízló műsora. A Bé­ke-kerékpárverseny közvetí­tése. Sporthíradó. Képek a kelet-szlovákiai ke­rület életéből. TV Híradó. VI. vitaősszejövetel a párt és a kormány képviselőivel. Ismerd meg hazádat: Gö­mör. Az Intervízló műsora. Parti­zán Beograd—Real Madrid labdarúgó-bajnokcsapatok Európa Kupa mérkőzésének közvetítése Brüsszelből. 22.30: TV Híradó. BUDAPEST: 17.30: Hírek. 17.35: Nagyvadak nyomában Afri­kában (Széchenyi Zsigmond , útifllmje). 18.05: Sokszemközt (Aktuális Ipa­ri riportműsor). 18.35: Riportfilm a Szentendrei­szigetről. 18.55: Esti mese. 19.05: TV Híradó. 19.25: A Real Madrid—Partizán Beograd-labdarúgó-bajnok­csapatok Európa Kupa mér­kőzésének (döntő) közvetí­tése Brüsszelből. 21.15: A harmadik miskolci film­fesztivál versenyfilmjel: 1. A nő, 2. Rágyújt? 3. Zene 17.45: 18.45: 19.00: 19.35: 20.35: 20.55: 21.30: 21.50: 22.30: 23.00: Kicsinyek műsora. A Béke-kerékpárverseny közvetítése. Ifjú szemmel. Tudomány és technika. TV Híradó. Jaroslav Dletl: Ellška és nemzetsége. 4. rész. (Csak 14 éven felülieknek). Tv-dokumentumfllm Mlrko Nesporről. Kisfilmek. TV Híradó. A komor Rabelals, Irodalmi összeállítás. Angol társalgás. 14. (Ism.). Hírek. TV Híradó. Angol társalgás. 14. (Ism.). A Béke-kerékpárverseny közvetítése. Géprajzolvasás. 1. (Ism.). Zöld horizontok. TV Híradó. Utazó kamera. Izlandi film­riport. Népi muzsika. A döntés pillanata, tv film­novella. TV Híradó. A közszolgáltatásokról. Dzsesszzene. Angol társalgás. 14. (tsm.j. BUDAPEST 8.05: 9.55: 10.20: 13.35: 15.25: 17.10: 17.15: 18.00: 18.20: 18.50: 18.55: 19.20: 19.30: 19.50: 20.20: 21.50: 22.10: Iskola-tv. Környezetismeret, olvasás. Magyar Irodalom. A III. miskolci filmfeszti­vál versenyfilmjel: 1. A lény öröme, 2. Dámszarva­sok erdejében, 3. Bokros Birman Dezső szobrászmű­vész, 4. Vizsga és vallomás, 5, Az otthon, 6. Kicsi va­gyok én (magyar kisfil­mek). Iskola-tv. Környezetismeret, olvasás (ism.). Magyar irodalom. Hírek. A III. miskolci filmfeszti­vál versenyfilmjel: 1. Böbe, 2. Testamentum, 3. Búcsú a fővárosban, 4. Eldorádó (magyar kisfilmek). Bagolyvár. Ni párolás esperante . .. (Közvetítés az Eszperantó Klubból.) Napló. Telesport. Esti mese. TV Híradó. Lányok, asszonyok . .. A TV irodalmi klubja. III. TV Híradó, 2. kiadás. Szülők, nevelők egymás közt. . . Péntek, május 13. BRATISLAVA: 9.25: Iskola-tv. Matematika. 18. (Ism.). 10.00: Kisfilmek. 10.30: Filmhíradó. 10.40: Ellška és nemzetsége. 4. rész (ism.). 11.35: Technika és közgazdaság (lsm.J. Ded szombat) a munkahét. Szál-: lás legényotthonban. A közelebbi tudnivalókról i| személyzeti osztály tájékoztat. ÜF-259 12.05: 16.15: 16.45: 17.45: 18.05: 19.00: 19.30: 20.00 20.30: 21.30: 21.50: 22.00 22.25: BUDAPEST 8.20: Iskola-tv. Orosz nyelv, 9.00: Beáta (magyarul beszélő lengyel film). 10.35: Telesport (ism ). 9 10.50: A nagy lehetőségek szige­te (riportfilm, ism.). 11.10: A III. miskolci filmfeszti­vál versenyfilmjei: 1. Ván­dormadár, 2. Igy lövünk mii, 3. Magyar föld Szudán­ban, 4. Föld, víz, ember (magyar kisfilmek). 16.45 Iskola-tv. Orosz nyelv (Is­métlés). 17.10: Kémia. 18.10: Az Iskola-tv postája. Szombat, május 14. BRATISLAVA: 8.30: Angol nyelvlecke. 30. (Ism). 9.05: Óvodások műsora. S.35: Tv-összeállítás Jaroslav Vrchllcký műveiből. 10.40: Kis filmek. 11.30: Technika és közgazdaság. 12.00: TV Híradó. 17.30: Három tavaszi mese. 18.00: Pionírhíradó. 19.00: TV Híradó. 19.30: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 19.45: A vadon birodalma. 20.15. Fekete bársony, NDK-bün­ügyl film. 21.45: Az ,,A" stúdió műsorából. 22.35: Gyógyító mégneshullámok, tv-filmnovella. BUDAPEST 17.10: Hírek. 17.25: A „Kon-Tiki" hajósa (ri­portfilm). 18.40: A TV Jelenti . . . 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Turisták figyelmébel A rl­la! kolostor. 20.10: Marivaux: Légy ügyes a szerelemben (zenés vígjá­ték). 21.55: A Barangolás vendégköny­ve. Mihail Romm Budapes­ten. 22.15: TV Híradó, 2. kiadás, • KoSlce központjában klcseréj lek 3 szobás központi fűtéses la? kást 2 vagy 3 szobás lakásérf Bratislavában (esetleg hármas cseréről is lehet szó 4 vagy 3 szobás I. oszt. lakással KoSicén), Nadja Kotršová, Košice, Tolstéhq ul. 29. 0-265 • Magyar családnál keresek Bratislavában — albérletet, akár 1 szobát is. Jelige: Remény. 0-269 • Mindennemű harmonikát javít és hangol, dobokat áthúz, minő. ségl garanciával SLUŽBA rokkant, szövetkezet, Bratislava, Zámoííníc. ka 4. Tel.: 382-23. ÜF-03J • Akar szép színes fényképna. gyltást? Megrendelésével fordul, jon a „Služba" megbízottjához. Címe: V. Záhon, Velký Biel 305, okres Bratlslava-vldlek Ú-244 Vasárnap, május 15. BRATISLAVA: 9.00: Közvetítés a Központi Katq. nakórházból. 9.30: Arcképcsarnok: Hermína Týrlová érdemes művész. 10.28: Az Intervízló gyermekműso­ra. Üdvözlet barátainknak. Közvetítés Berlinből. 11.00: Nagy pillanatok ... Tv-ösz­szeálítás neves nőt sporto­lókról. 11.40: A Belügyminisztérium zene­kara játszik. 12.00: TV Híradó. 14.30: Sportdélután. 16.15: Az Intervlzió műsora. A Bé­ke-kerékpárverseny közvetí­tése. filmhíradó ma­17.45: A katonai gazlnja. Pillantás a nagyvilágba 18.00: 18.45: 19.00 19.20 19.50 20.00 Esti mese. TV Híradó. Telesport. Vasárnapi vers. Az Intervízló műsora Buda­pestről. Vidám májusünnep. 20.45: Kezek a város fölött, olasz filmdráma. (Csak 14 éven felülieknek). BUDAPEST 8.50: Iskola-tv. Fizika. 9.35: Angol nyelv. 9.50: Hétmérföldes kamera. Öt­törőhíradó. 10.05: Sakktanfolyam gyerekek­nek. 10.20: Üdvözlet barátainknak (az Intervízló műsora Berlin­ből). 11.00: Matiné a Zeneművészeti Fő­Iskola nagyterméből. 11.45: A Salgótarjáni Bányász­Tatabányai Bányász bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetí­tése Salgótarjánból. 16.45: Az NDK—Magyarország nemzetközi vízilabdatorna közvetítése Magdeburgból. 17.50: A III. miskolci filmfeszti­vál versenyfilmjei: 1. Hi­dak, 2. Derkovits, 3. Nehe­zebb út, 4. Mesék a művé­szet világából, 5. Napsza­kos ritmusok (magyar kis­filmek). 19.00: Tájak, városok, emberek . .. Űtban Lisszabon felé. 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Az érem harmadik oldala. 20.00: Majális (az Intervízló mű­sora Budapestről). 20.45: Az angyal kalandjai: A bol­dog öngyilkos. 21.35: Sporthírek. 21.45: Latin-amerikai zene. III. rész. 22.05: Jó éjszakát,felnőttek! Gusz­táv késik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom