Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-25 / 142. szám, szerda

Környezet és életstílus LAKÓTELEPIÜNKET járva, ahol hajszálnyira egyforma házak és egyforma megoldású lakások sorakoznak egymás mellett, sőt a lakások is a szokásos bútorokkal sablonszerűén csaknem egyformán vannak berendezve, olyan érzés kerít hatalmába bennünket, hogy új lakótelepeinkből előbb-utóbb valamiféle tucatberendezésű szuperszállodák vagy családi internátusok lesznek, mint a kellemes otthon légkörét árasztó városrész, ahol megfelelő környezetben nyílna alkalom a kedvtelések űzésére, pihenésre, tartalmas családi életre. Inkább lakás céljaira szolgáló személytelen eszközök képzetét keltik, mint az ember egyéni szükségleteit legjobban kielégítő kellemes és a célnak megfelelő egyéni otthon képét. Akaratalanul is felmerül a kérdés, teljesen elvesztettük völna a körülöttünk levő tárgyak iránti természetes érzékünket? Kihalóban lenne az a hagyományos ízlés amellyel őseink szerény lakásukat és környékét berendezték? KÉTSÉGKÍVÜL elsősorban az építkezés és a bútoripar gyakorlati szempontjai hatnak itt, melyek többé-kevésbé rákényszerítik az embert, hogy azt vásárolja, ami van. S az adott körülmények között a lakásépítkezés és a lakberendezés területén ez az egyetlen gyakorlati és hozzáférhető megoldás, ami viszont a fentebb említetteket eredményezi. Pedig a lakások s a típusbútorok maguk is számtalan lehetőséget kínálnak ahhoz, hogy mindenki egyéniségéhez formálja az életfunkciók elvégzéséhez szükséges lakásteret, tehát azt a helyet a lakásban, ahol a család tagjai dolgoznak, főznek, étkeznek, kedvteléseikkel foglalkoznak, vagy a nyugodt pihenés céljaira rendeznek be. ÉPÍTÉSZETI szempontból például már egy elválasztó díszfal felállításával, vagy egy könnyű szerkezetű virágállvánnyal egészen új, szokatlan megoldást vihetünk a lakótérbe, s ezek segítségével kisebb egymásba nyíló helyiségek illúzióját kelthetjük. Éppen így a sorozatban gyártott szokványos bútortípusokat is egyéni szükségleteink és ízlésünk szerint alkalmazhatjuk, ha van hozzá bátorságunk, hogy lemondjunk azokról a bútordarabokról, amelyekre tulajdonképpen nincs is szükségünk, csupán a helyet foglalják el. Helyettük kisebb szekrényekét, polcokat és más összeszerelhető bútorrészeket vásárolunk. Ezek segítségével egyéni ízléssel rendezhetjük be a lakást, úgy, ahogy az legjobban megfelel gyakorlati szükségleteinknek és esztétikai érzékünknek. Szerencsére az egyéni otthon kialakítását még más tárgyakkal is elősegíthetjük, melyek vagy gyakorlati, vagy emocionális funkciót töltenek be. EZEK KÖZÜL elsősorban a lakástextilt, a különféle bútorhuzatokat és szőnyeget, függönyöket, díszpárnákat stb. kell megemlítenünk. Mellettük a kerámiából, fából, fémből és egyéb anyagokból készült dísztárgyak, vázák, talkészletek, hamutálcák, virágcserepek is fontos szerepet töltenek be. Sajnos, e dísztárgyak gyári előállítása gyakran az ízlés, a szín- és formaérzék alapvető feltételeivel sem törődik, úgyhogy az üzletekben — az iparművészeti szaküzleteket kivéve — még mindig sok az ízléstelen áru. Nem marad tehát más hátra, ha egyéniségünknek, hangulatunknak és elképzelésünknek megfelelő környezetet akarunk teremteni, mint hogy a művészeti alkotások területe felé fordulunk, sajnos azonban, még itt is találhatók ízlésbeli fogyatékosságok. A CSALÁDOK EZREI várnak arra, hogy kisebb vagy nagyobb műtárggyal, képpel, szoborral vagy más eredeti művészi alkotással díszítsék lakásukat. Ez az óhaj felkészületlenül találta az illetékes szerveket, a kerületek kulturális életének szervezőit és a népművelési dolgozókat. Csak így fordulhatott elő, hogy azok, akik eredeti művészi alkotást akartak vásárolni, gyakran zúgfestők, zúgművészek vagy ügynökeik hálójába kerültek. A HELYZET az utóbbi években sem javult lényegesen. A giccstermelők ugyanis rendkívül rugalmasak, egyre-másra új formákat találnak ki működésük kifejtésére. A tiszta népművészet terjesztői (Krásna izba, ÜEUV), vagy a hivatásos művészek alkotásainak terjesztői (Szlovák Képzőművészeti Alap — Dielo) a helyi, tényezők részéről abszolút érdektelenségbe ütköznek nemcsak a járási székhelyeken, vagy a forgalmas turistaközpontokban, hanem a kerületi székhelyeken, sőt még a fővárosban is. A ŠTRKOVECI új lakótelepen már van autószaküzlet, de tízezer, új lakásba költözött család részére nincs egyetlenegy olyan üzlet sem, ahol otthonukba képzőművészeti szempontból megfelelő dísztárgyakat vásárolhatnának. Az olyan városokban pedig mint Komárom, Nyitra, Érsekújvár, Léva, Zvolen stb., ahol a környék egész lakossága megfordul, egyáltalán nem árusítanak művészi értékű dísztárgyakat. Ha elhanyagoltuk azokat a fogadkozásokat és ígéretéket, amelyek a szocialista kultúra kongresszusával kapcsolatos vitában jogos követelésként elhangzottak, legalább most,, a CSKP XIII. kongresszusa téziseinek kapcsán, foglalkozzunk komolyan ezzel a kérdéssel is. A kongresszusi tézisek hangsúlyozzák, hogy a szocialista életstílus fejlődése magába foglalja az életkörnyezet egészének és az emberi élet szükségletei természetes szervezésének fejlesztését. MINDEZ KÉTSÉGKÍVÜL a családi életre és kulturális színvonalára is vonatkozik, hiszen ez a környezet formálja az ember jellemét, L. UCNÍK Javul a könyvvel végzett munka A KÖNYVTÁRAKBAN az utóbbi időszakban nemcsak a könyvvel végzett munka vált jobbá, hatásosabbá, lianem változások történnek a könyvtárak egész munkarendszerében és a könyvekkel történő ellátásban. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy népkönyvtáraink a hiányosságok ellenére is jelentős munkát végeznek, a tájékoztatás lehetőségeit azonban nem használják ki minden esetben maradéktalanul. Ennek oka a könyvalapok szétszórtsága, előnytelen feldolgozása, és a nem egységes nyilvántartás. A társadalmi érdek pedig azt követeli, hogy a népkönyvtárak munkáját állandóan javítsuk és fokozottabban ellenőrizzük s a korszerű ismeretek terjesztése érdekében tökéletesítsük a külföldi irodalom vásárlásának módszerét is. A reszortok okozta szétszórtság helyett szükséges megteremteni a tájékoztatás egységes rendszerét. Sürgető feladat az is, hogy az örökös katalogizálás helyett könyvtáraink tartalmi elemzéssel érjék el azt, hogy a könyvleírási egység a lehetőségekhez képest —- az érdeklődésnek megfelelően — azonosuljon a tájékoztatási egységgel. Az új irányítási rendszer teremtette helyzet természetesen a könyvtárakban is csak úgy hozhat tartós és beszédes eredményeket, ha a könyvtárosok, a bibliográfusok és a tájékoztatók szorosan együttműködnek és kölcsönösen segítik egymást. A NÉPKÖNYVTÁRAK szervezésében igen fontos döntés, hogy a népművelési törvény értelmében a nemzeti bizottságoknak a község, illetve a város politikai, gazdasági és kulturális szükségleteinek megfelelően ki kell dolgozniuk a könyvtárhálózat tervszerű fejlesztésének elveit. Ezeket az elveket a nemzeti bizottságok azokkal a központi hivatalokkal, szervezetekkel és intézményekkel közösen határozzák meg, amelyek a könyvtárakat irányítják. A nemzeti bizottságok értékelik és ellenőrzik a könyvtárak munkáját, ugyanakkor biztosítják azok fejlődésének megfelelő feltételeit, valamint az egységes nevelőhatás fokozását. Tavaly az Iskola- és Művelődésügyi Minisztérium feladatául tűzte a nemzeti bizottságoknak, hogy az ötéves népgazdasági terv előkészítésével összefüggésben dolgozzák ki a könyvtárak fejlesztésének az 1985-ig terjedő távlati tervét is. E viszonylag komoly és nehéz feladat megkövetelte a népművelési dolgozók aktív segítségét, annál is inkább, mivel a könyvtárak teljes mértékben részt vesznek a népművelési munka feladatainak teljesítésében. A népművelés dolgozói azonban messzemenően segítették a könyvtárak dolgozóit. A járási könyvtárak terveinek alapját a különféle típusú vidéki könyvtárak fejlesztési tervei képezik és keld, hogy képezzék a jövőben is. SOK HELYEN ELOFORDUL, hogy a járási múzeumok igazgatói a múzeumkönyvtárat teljesen fölöslegesnek tartják, ugyanakkor olyan esetekkel is találkozunk, hogy a járási művelődési otthon dolgozói olyan könyvtárat fejlesztettek ki a művelődési otthonban, amely akár a járási könyvtárral is felveheti a versenyt. Nem célunk, hogy rámutassunk ennek előnyeire és hátrányaira. Annyit azonban megjegyzünk, hogy a távlati tervezésnél e fonákságokat is figyelembe kell venni. A tudományos-technikai ismeretek propagálása és a dolgozók iskolán kívüli művelése terén nyújtott segítség a népművelési munka egyik legfontosabb feladata. Ennek ellenére a tudományos és a technikai könyvtárak igen kis szerepet töltenek be a dolgozók iskolán kívüli nevelésében. Az üzemek könyvtárai is nagy jelentőségűek, ezeket azonban sok helyen szintén csak részben veszik igénybe. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a kórházak és a különféle gyógyintézetek könyvtárai sem végeznek sokszor kulturális népművelési munkát. A tervezésnél a könyvtárak jövőbeni munkájának meghatározásánál ezek a tények sem hagyhatók figyelmen kívül. A JÁRÁSI TERVEKET már a legtöbb helyen kidolgozták. Sok helyen a mintaterveket vették alapul és ezek alapján állították össze az 1985-ig terjedő távlati munkatervet is. Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy ez az első eset, hogy távlati könyvtárterjesztési tervek készülnek, illetve készültek. A központi nyilvántartás a könyvtárak fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről kielégítő képet mutat. A kimutatás lehetővé teszi, hogy a könyvtárak további fejlesztésére vonatkozóan mindenütt reális tervek szülessenek és hogy újabb módszereket vezessenek be minden szinten az anyagi eszközök elosztására. A könyvtárügy jelentős feladatokat teljesít a tudomány, a technika, az iskolaügy és általában a dolgozók továbbképzése terén. Éppen azért arra kell törekedni mindenütt, hogy a könyvtárak fejlesztése és anyagi eszközökkel történő ellátása mindenütt megfelelő legyen. Tekintve, hogy a könyvtárakról a jövőben elsősorban a nemzeti bizottságok kötelesek gondoskodni, mindenekelőtt a nemzeti bizottságok feladata, hogy a könyvtárak munkája mindenütt megjavuljon. A TEENDŐ ÁLTALÁBAN országos viszonylatban is sok. A legtöbb munka azonban a magyarlakta vidékek könyvtáraiban vár elvégzésre. Itt nemcsak a lakosság összetételének megfelelő könyvvel történő ellátás, a katalogizálás és a témák szerinti csoportosítás, hanem a tervezés, és a tájékoztatás terén is nagy a lemaradás. A nemzeti bizottságoknak, a magyarlakta vidékeken ezért a könyvtárak sajátos helyzetét is figyelembe kell venniük és a munkát úgy szükséges irányítaniuk, hogy a hatáskörükbe tartozó könyvtár megfeleljen mind a helyi igényeknek, mind a korszerű könyvtár követelményeinek. (zs

a, visszhang...gg^iWlvisszlianq,., TÖKÉLETESÍTSÜK AZ ISKOLAI NYELVOKTATÁST Ma, amikor a nyelvek minél szélesebb körű ismerete minden fejlett társadalomban múlhatatlanul fontos követelmény, gondolnunk kell oktatásuk korszerűsítésére, a nagyobb fokú hatásosságra, elsősorban az iskolákon. Az ezzel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik František Hynek a NOVÁ MYSL 10. számában. Az orosz nyelv oktatásáról szólva megállapítja, hogy az utóbbi években jelentősen megjavultak feltételei. Jobbak a nyelvtanárok, a tankönyvek és a módszerek is. Az eredmények, a tanulók nyelvi tudása azonban nincs ezzel arányban. Még nagyobb az elmaradás a többi idegen nyelv oktatásában, mert ezt a szakaszt egészen 1960-ig sajnálatos módon elhanyagoltuk. Az alapfokú iskolák tanulóinak jelenleg azonban majdnem egynegyede tanul a 7. osztálytól kezdve az oroszon kívül még egy idegen nyelvet, és ez biztató jelenség. Az érdeklődés mind nagyobb, sőt számos szülő azt javasolja, hogy a másik élő idegen nyelv oktatását kezdjék meg előbb. A cikkíró nézete szerint lehetségesnek tűnik az orosz nyelvet már a 3., és a másik idegen nyelvet az 5. osztálytól kezdve tanítani. Az új módszerek alkalmazása nem korlátozódhat csupán és elsősorban a technikai eszközök (magnetofon, különálló boxok stb.) igénybevételére — hangoztatja F. Hynek. Ettől fontosabb gyarapítani az előadók tudását, többek között, fokozatosan lehetővé tesszük; hogy hosszabb időre eljussanak abba az országba, amelynek nyelvét oktatják. Amíg ez általánosan lehetővé válik, gyakrabban keli szervezni nyári nyelvtanulási szemináriumokat. Nem hanyagolhatjuk el azt a feladatot sem, hogy a gyakorlati követelményekkel jobb összhangban válasszuk meg a tananyagot, dolgozzuk ki a tankönyveket és igyekezzünk éppen ezáltal az eddiginél jobban felkelteni a tanulók érdeklődését. LEGENDÁK ÉS TÉNYEK A fenti cím ala-tt közölte a szovjet NOVIJ MIR 2. száma V. Kargyin irodalomkritikus tanulmányát-, amelyet kivonatosan ismertet a LITERÁRNI NOVINY 20. száma is. A tanulmányíró amellett száll síkra, hogy az irodalmi művekben is szigorúan ragaszkodni kell a történelmi igazsághoz, a tényekhez. Mondanivalója alátámasztására számos példát említ meg. A többi között bírálja Alekszej Tolsztojt is a Kenyér című művéért, „amelynek történelmi meg nem alapozottsága ma már szembeiitő." Főleg azt kifogásolja, hogy a szerző a történelmi tényekkel ellenkező politikai ítéletet mond ki benne A. J. Sznyeszarjov, a Vörös Hadsereg egyik volt parancsnoka, az író és tudós felett, aki a'személyi kultusz önkényének egyik áldozata lett. Legendának minősíti továbbá Kargyin a sztálini párttörténetnek azt az állítását is, hogy a Vörös Hadsereg 1918. február 23-án született meg, amikor Pszkovnál és Narvánál vereséget mért a német betolakodókra. Kimutatja, hogy ezen a napon ebben a térségben semmiféle csatára nem került sor. Viszont igaz az, hogy két nappal az emiitett dátum előtt jelent meg Lenin fontos dekrétuma: „Veszélyben a szocialista haza", amelynek alapján szervezni kezdték a Vörös Hadsereg egységeit. Az Auróra sortüzéről szólva a szerző rámutat arra, hogy az Októberi Forradalom idején ez a legendás hírű cirkáló csak egyetlen egy figyelmeztető lövést adott le, azt is vaktölténnyel. Bírálattal illeti a háború után megjelent, a Berlin elfoglalásáról írt gyűjteményes művet is, amelyben ugyan számtalanszor előfordul Sztálin neve, de nincs benne szó az egyes parancsnokokról és a harc hőseiről. A realista és főképp a dokumentáris irodalom legfontosabb mércéjét a hitelességben látja Kargyin, aki nyíltan szembehelyezkedik az erőszakolt beletrizálással. Érdekes, hogy ez a tanulmány rendkívül erős ellenállásba ütközött. A hadsereg Krasznaja Zvezda című lapjában például Rokosszovszkij marsall, Bajkov tengernagy, Hlebnyikov nyugalmazott tábornok és F. Petrov, aki 1896-tól a párt tagja, A legenda risat nem töröljük címmel jelentették meg válaszcikküket. Meg kell mondani, hogy nagyon erős szavakat alkalmaznak, amelyek helyenként helyettesítik az érveket. A legszentebb és a legdrágább dolgok rágalmazásának tartják Kargyin nézeteit és ebben — nézetem szerint — túllőnek a célon. Viszont a további vitához alapot nyújt alábbi véleményük: „V. Kargyin cikkében „a tények fekete kenyeréért" száll síkra és felszólít a „legendák eloszlatására". Ebben nyilvánvalóan segítőtársra talált a Novij Mir folyóiratban. Az olyan „legendák eloszlatása" azonban, amelyeknek alapját igazi történelmi tények alkotják, egyenlő a tények eloszlatásával. A mi embereink pedig „a tények fekete kenyere" fölé kívánnak emelkedni és a jövendő századoknak poétikus átköltésben akarják tolmácsolni a nagy eseményeket." ŐSZINTE TÖRTÉNELMI ÖNVIZSGÁLAT Talán ezt becsüli a legtöbbre az Üzlet a korzón című csehszlovák filmben, amely elnyerte az Amerikai Filmakadémia idei Oscar-díját is, Létay Vera, a FILMVILÁG recenzense. A folyóirat 10. számában megjelent bírálatában ezen kívül kiemeli, a film közvetlen érzelmi hatásosságát, melegségét és humanizmusát. A legnagyobb elismerés hangján ír Ida Kamiňská felejthetetlenül szép alakításáról, amelyről „oldalakat lehetne írni... s az is kevés lenne." Sajnáljuk azonban, hogy ehelyütt egyetlen egy szót sem „veszteget" a másik főszereplő, Jo«ef Króner, szerintünk szintén kitűnő színészi teljesítményének méltatására. A bíráló, bár hangsúlyozza, hogy ezt a filmet nem adná „ti* ízlésesen mértéktartó, kiegyensúlyozott, hibátlan filmtökélyért" — nem titkolja fenntartásait sem. Főleg a mű befejező részét nem tartja lélektanilag a legjobb megoldásnak és a film első harmadának naturalizmusát kifogásolja. Kissé eltúlzott véleményét sűrítve kifejezi az alábbi mondat: „Ügyetlen, suta képek, bántóan naturalista mozzanatok, melodramatikus megoldások, modernnek képzelt, világosra fakított fellinis álombetétek váltakoznak a megrendítően szép jelenetekkel, amilyenekkel csak igen ritkán találkozhatunk a filmművészetben." MÉRLEGELÉST ÉRDEMLŐ JAVASLAT E. Fehér Pál az ÉLET ÉS IRODALOM legutóbbi, 21. számában megjelent, a közép-, illetve kelet-európai nemzetek kölcsönös viszonyával foglalkozó Egymás ellen vagy közösen? című cikkében érinti azt a vitát is, amelyet Vladimír Mináč Itt nemzet él című cikke váltott ki. Írásának egyik gondolata megérdemli, hogy napiTenden tartsuk: „Igazában emléktáblát kellene állítanunk annak a Štúrnak, aki Győrött, az Úsztató utcában máig álló kis házban lakott diákként; és szívesen tisztelegnénk annak a Kossuthnak az emléke előtt Pozsonyban, aki az Országgyűlési Tudósításokat szerkesztette. Mennyire méltó lenne ez a két új emlék a közös múltat már hirdető régebbiekhez: Petőfi pozsonyi szobrához és Hviezdoslav miskolci emléktáblájához." Mi mást fűzhetünk ehhez hozzá, mint ennyit: úgy legyen... G. I.