Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-02 / 120. szám, hétfő

A losonciak szép példája MEGBECSÜLIK KÁRMÁN JÓZSEF EMLÉKÉT A Szláv táncok színpadon Dél-Szlovákia irodalmi, történelmi emlékekben egyik leggazdagabb Járása a losonci Járás. Területén századokon keresztül a haladó magyar irodalomnak és történelemnek olyan jelesei éltek, mint Balassi Bálint. Rimay János, 'Ráday Pál, Katona István, Kármán józsef, Madách Imre, Mikszáth Kálmán. hogy csak azoknak a nevét említsem, akik ma már irodalmunk, történelmünk halhatatlanjai. A losonci járás lakosai mindig nagy tisztelettel adóztak a kultúra nagyjainak. Emlékművek, emléktáblák hirdették. hogy itt született, itt élt, vagy itt van eltemetve ez vagy az a jeles költő, író, történész vagy tudós. Legtöbbnyire ezeket közadományból emelték a XIX. század folyamán. Sajnos a második világháború zivatarában és az azt követő években a haladó jellegű magyar irodalmi és történelmi emlékek nagy része elpusztult, bombák, gránátok vagy az oktalan elfogultság áldozatául esett. Ez történt a losonci irodalmi emlékek esetében is. Akna verte le Kármán József szülőházának faláról az emlékNem igaz, hogy manapság nincsenek csodák. Nagyobbak, mint valaha! Képzeljük csak el, mit szóltak volna az őskorban a rádióhoz, a televízióhoz. Sokkal hálásabban, sokkal alázatosabban leborulva rajongtak volna e csodákért, és nem szidták volna a műsort. Vajon mit adott volna Odüsszeusz egy egyszerű IBUSZ-utazásért, Arkhimédész egy szerény típusú elektronikus számológépért, Teli Vilmos egy pisztolyért, Akhillesz egy sarokvédőért, Ptolemaiosz egy űrhajóért, Nero egy elektromos gitárért, Hannibal egy első világháborús tankért, Platón egy filozófiai lexikonért, Giordano Bruno egy szpektroszkópért, hogy csak néhány példát említsünk. Milyen csodának számított volna akkor egy öngyújtó, egy fényképezőgép, vagy egy radarkészülék! Ama régi időkben olyasféle csodákkal voltak kénytelenek megelégedni az emberek, mint például Pygmalion esete. Az ifjú ciprusi király, aki szabad idejében szobrászkodott, beleszeretett egy maga alkotta női szoborba, s addig könyörgött az isteneknek, amíg azok a szobrot megelevenítették, s Pygmalion feleségül vehette. Ma már, az űrkutatás korában, az ilyesmi nem is számít csodának. Csak a minap történt meg, hogy Mordvinecz Jetáblát, az 1895-ben tiszteletére emelt emlékoszlopot is félreállították. A népeink között egyre javuló kapcsolatok következtében azonban a szlovák és magyar kulturális emlékeket mind több kölcsönös megbecsülés éri. Ezt bizonyítja az 1964-ben Alsósztregováu megrendezett Madách-centenárium, és azt bizonyítják a Kármánemlékek visszaállításának losonci előkészületei. A CSEMADOK losonci járási vezetősége három évvel ezelőtt javaslatot nyújtott be a Losonci Városi Nemzeti Bizottság tanácsának, valamint az illetékes kulturális szervekhez a Kármán-emlékek visszaállítása ügyében. Ezt a javaslatot az illetékes városi és járási szervek elfogadták, magukévá tették és így kerül most sor arra, hogy Losonc város lakossága június 3-án újból kegyelettel adózhat nagy fiának, a XIX. század nagy magyar írójának, Kármán József emlékének. Eredeti helyére kerül vissza az a gránittábla, amelyen ez a felirat áll: „E házban született nő, a fiatal festőművész, egy női portrét festett. Nagyon tetszett neki a kép, megnézte közelről, megnézte messziről, s megállapította, hogy egészen kiváló képet sikerült alkotnia. Másnap már megdobbant a szíve, amikor ránézett a képFELEKI LÁSZLÓ: Pygmalion re. Elnevezte Sárinak. Éjszaka felébredt, és így suttogott maga elé: — Sárikám! ... A következő napon egy verset írt a képhez, fel is olvasta neki, mármint a képnek. Este énekelt a kép előtt, majd megkérdezte tőle, hogy tetszik-e neki, mármint ő, a festő. A kép nem szólt semmit sem, a hallgatás pedig igent jelentett. Mordvinecz boldogan hajtotta álomra fejét. Másnap tánclépésben járt az utcán, fütyörészett, dúdolgatott. Barátai mosolyogva nézték majd megkérdezték tőle, hogy mi a neve a leánynak. -— Sárika... «=* suttogta a festő áhítatosan. Az érzés annyira elhatalmasodott rajta, hogy úgy érezte, Kármán József magyar író, 1769. március 14-én.", a klaszszikus stílusú emlékoszlopot pedig, mely ideiglenesen az eléggé elhanyagolt református templomkertben volt elhelyezve, a Losonc Centrumát képező templom előtti téren állítják föl, arra a helyre, ahol 1947-ig az 1848-as honvédemlékmű állott. A Losonci Városi Nemzeti Bizottságon, a CSEMADOK járási titkárságán, valamint a haladó magyar irodalmi emlékek visszaállítását, restaurálását már évekkel ezelőtt kezdeményező irodalmi körön kívül a helyreállítási munkálatokból a losonci K. Gottwald Építészeti iskola tanárai és diákjai is kiveszik részüket. A munkálatok elvégzésére, valamint az ünnepély megrendezésére a helyi kulturális szervek képviselőiből irodalmi és műépítészen szakemberekből bizottság alaikult. A tervek kidolgozása és végrehajtása már megkezdődött. A júniusban megrendezendő ünnepség és a most folyó munkálatok előkészítik a felvilágosodás kori magyar irodaloip egyik legnagyobb ígérete, Kármán József születése' kétszázadik évfordulójának 1969 tavaszán sorra kerülő, méltó nemzetközi jellegű megünneplését. FERENCZ FERDINÁND valamilyen határozott lépést kell tennie. Mivel szentül meg volt győződve arról, hogy van olyan festő, mint amilyen szobrász Pygmalion volt, az istenekhez fordult. Elmondta nekik, hogy szívességet kér tőlük. Reményét fejezte ki, hogy méltányolják kérését, sőt hálásan fogadják, hiszen már az ókorban sok volt a hitetlen, manapság pedig még Kevesebben fordulnak segítségért az Olümposzhoz, ahol különben ma a görögök síversenyeket szoktak rendezni. — De ne szaporítsuk a szót, kedves istenek — mondta a festő — keltsétek életre Sárikát! A kérést azonnal teljesítették az istenek. Sárika életre kelt, megszólalt, megmozdult, Mordvinecz nyakába ugrott. A festő boldogsága határtalan volt. Sárikát még aznap este elvitte egy kedvelt étterembe vacsorázni. Az emberek mindenütt utánuk néztek. Különösen Sárika keltett feltűnést. Már azt is figyelemre méltónak találták az emberek, hogy Sárika három karja sok méternyi távolságban lebegett a háta mögött, és az a tény, hogy három szeme volt, s mind a három a baloldalon, csak fokozta az élmény rendkívüliségét. Mordvinecz Jenő ugyanis absztrakt festő volt. Az eredeti balettalkotások hiánya arra készteti a dramaturgokat, hogy a műfaj területén kívül is keressenek olyan alkalmas műveket, melyek szövegkönyv alapjául szolgálhatnak. Gyakran olyan zenei formákat ls választanak, melyek távol állnak a táncművészettől és a színpadtól. Nemcsak külföldön, hanem nálunk is egyre több az ilyen táncszerütlen forma. A gazdag költői tartalmú különféle szimfonikus és zongoraművek képezik alapját az ilyen újszerű táncoknak. Sőt próbálkoztak már Beethoven IX. szimfóniájának és Sosztakovics VII. szimfóniájának balettfeldolgozásával is. Hasonló kísérlet Dvofák Szláv táncainak színpadra vitele is. A Szláv táncokat Dvofák szimfonikus zenekari műnek írta, úgy ahogy a hangversenydobogóról ismerjük. Ennek ellenére a mű balettfeldolgozásának megvan minden feltétele, főleg a jellegzetes ritmikusság, ami a mozgásművészetben döntő tényező. Művészeink már néhány évtizede felfigyeltek a Szláv táncokra. Utólagosan kidolgozták a balett szövegkönyvét, melynek több változata is van, az egyes koreográfusok ízlés és koncepciója szerint. A szövegkönyv Dvofák 16. tánpát kigondolt cselekmény alapján egy összefüggő egésszé egységesíti. A kigondolt történet cselekménye a négy évszakhoz fűződik. A történet célja, hogy fokozza a tánc drámai jellegét, növelje lebilincselő erejét és érthetővé tegye a darabot a néző számára, bár ez néhol a zene rovására megy. Ez a koncepció bizonyos zenei módosítást, átírást igényelt. A sorrend is megbomlik, az egyes táncokat a szövegkönyvnek megfelelően felcserélték, valamit kihagytak, egyes részeket többször is ismételtek. A Szláv táncok ilyennemű értelmezése elméletileg bizonyos tévedésnek minősíthető. Kigondolt cselekménnyel összekapcsolni e táncokat, s a cselekményhez keresni Dvofák zenéjének megfelelő kifejező eszközt, végeredményben a Szláv táncok zenéjének lealacsonyítását jelenti, melynek így csak kísérő, másodlagos szerepe van. Ezt a tényt jól ismerik a balettművészek is, de a Szláv táncok színpadra vitele ma már olyannyira természetes, hogy felesleges minden vele szembeni fenntartás. Jozef Zajko, a darab rendezője és koreográfusa nem kísérletezett, hanem a jól bevált, megbízható módszerekhez igazodott. A táncok alapjául Ivo Váňa Psota neves brnói balettművész szövegkönyvét választotta. Az egyes táncok jellegét tekintve Psota a librettót hozzáértéssel és nagy művészi érzékkel állította össze, röviden így jellemezhetnénk: tavasz, nyár, aratás, aratóünnepély és esküvő. A fiatalságnak, az élet örömeinek a dicsőítése. Zajko a forgatókönyv e vonásait a táncművészet eszközeivel kellőképpen kiemelte. Koreográfiájában a fiatalságot és a szépséget, az erőt és egészséget, a munka, a szerelem és az élet örömeit domborította ki. A szövegkönyvnek és a szokásnak megfelelően Zajko az előadást nyolc-nyolc tánccal két részre osztja. A cselekmény mondanivalója és a tánpmozgás a záró részben éri el tetőpontját. A kívánt fokozást a táncok elrendezése is elősegíti, a lassú táncot követi a gyorsabb, majd a leggyorsabb és a legtemperamentumosabb. Az I. rész a legsikerültebb. Tömörség és stílusegység jellemzi. Ebben a részben nagyon kevés a cselekmény, a rendező ügyel arra, hogy a darab ne legyen erőltetett, az egyes táncok zenéjéből és a ritmus dallamos felépítéséből Indul ki. A rendező leleményes, a szólőtáncosok és a kar előadása, a koreográfiai ötletek megoldása magas színvonalú. A második részben helyenként stílusegyenetlenség észlelhető. Több cselekményt Zajko helyenként érezhetően a táncelőadás rovására tömörít. A cselekményhez való kötöttség az előadást mintegy korlátok közé szorítja s előtérbe kerül a pantomim. Ez például erősen érezhető a 13. jelenetben. A Szláv táncban a balettkar játssza a főszerepet, rajta ált az előadás sikere, vagy bukása. A bratislavai balettkar nagy lelkesedéssel táncolt, teljesítményében figyelemre méltó a fegyelmezettség, a könnyedség és a biztonság, a színvonalas tánckultúra. Ugyanezt mondhatjuk a szólistákról is, akiknek a szövegkönyv kevés teret enged az önálló szerepléshez, érvényesüléshez. Csupán két táncban — a 10. és a 16. Szlá» táncban — jut nekik nagyobb szerep. A balettelőadás sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult a zenekar is, melyet Adolf Vykydal vezényelt. A karmester a zenei betanítást nagy körültekintéssel végezte, minek eredménye a plasztikusan kidolgozott előadás, bár a színezés nem kiegyensúlyozott. Dvofák zenéjének lágyságát és dallamosságát, a lassú, lírai részeket hatásosan hozta ki. A gyorsabb, dinamikusabb táncok ritmusának pontosságát és a hangszínezést további előadásokon még csiszolhatná. A. G. Memrégen hírt adtunk arról, hogy megjelent a Tanulmányok a csehszlovák—magyar Irodalmi kapcsolatok köréből című kiadvány. Most újabb hasonló jellegű kezdeményezésről számolunk be. A budapesti, a bratislavai és a prágai Népművelési Intézet Tanulmányok a népműveléselmélet körébúi címmel közös csehszlovák —magyar tanulmánykötetet jelentetett meg. Bár e két kötetben feldolgozott témakör igen eltér egymástól, a szándék szinte mindkét esetben azonos: közelebb kerülni egymáshoz, megismerni népeink életét, munkáját, kölcsönösen segíteni egymást. Az előbbi kötetben a szerkesztők e gondolatot így fogalmazták meg: „Meg kell ismerkednünk azoknak az életével és művével, akik a legelkeseredettebb nemzetiségi torzsalkodások idején álltak ki az egymás megismerésének gondolata mellett, s irodalmunk közeledését sokszor hősinek mondható munkájukkal segítették elő." A népművelés elméletével foglalkozó gyűjteményben Fodor József így ír: „A szocialista tábor országaiban — a nemzetiségi sajátosságokból adódó különbségek ellenére is — nagyjából azonos időpontban vetődnek fel a közös gondokat Jelentő és közös megoldást sürgető problémák. Anélkül, hogy jelentőségén túl hangsúlyoznánk a magunk munkaterületét, megállapíthatjuk, hogy a népművelésen belül is közös gondok szorítanak bennünket. Erről nemcsak egyre gyakoribbá váló közös tanácskozásaink, tapasztalatokat kicserélő látogatásaink, hanem örvendetesen fejlődő, gazdagodó szakirodalmunk is tanúskodik. Közös feladatunk a szocialista népművelés elméletének kialakítása, a kutatás megindítása, az eredTudományos mények minél teljesebb és minél gyorsabb hasznosítása. Már azzal is közelebb jutunk egymáshoz és egyben közös céljainkhoz, hogy gondjainkat feltárjuk. A törekvésekről, kísérletezésekről való tájékoztatás pedig már az informálódót készteti észrevételezésre, bírálatra, kiegészítésre, s ezzel lehetővé teszi a közös gondolkodásból adódó kölcsönős előnyök felismerését." Mi, a két nép érintkezési pontján élő, a hídszerepet vállaló, a közeledést erőnkhöz mérten szintén elősegítő nemzetiség csak örülünk, hogy népeink legjobbjainak a törekvése, a költő által megszövegezett „rendezni végre közös dolgainkat" óhaj, egyre többször nyer gyakorlati megvalósulást. Beszédesen bizonyítják ezt az említett tanulmánykötetek is. A Tanulmányok a népműveléselmélet köréből című gyűjtemény csehszlovákiai és magyarországi szerzők tanulmányait tartalmazza. A népművelés elméíetét és gyakorlatát elemző írásokat csehszlovák részről Miroslav Bukovsktj, Václav Bukaö, Miroslav Dišman és Ctibor Tahy, magyar részről Bíró Vera, Fodor József, Sándor György, Engel Andrásné—Bógel József és H. Sípos Judit—Sípos Zsuzsa írta. A kötet a művelődéspolitika áttekintése és összegezése, az általános népműveléselmélet, a kutatásmódszertan, a metodológia, valamint a népművelési kutatások népművelés konkrét eredménye tárgykörében mozog, e jelenségcsoportokat hangsúlyozza, e kérdéseket igyekszik tisztázni, kimerítően ismertetni. A csehszlovák szerzők tanulmányai többnyire a népművelés tudományos kutatásával és rendszerezésével foglalkoznak, a csehszlovákiai kutatások tapasztalatait és a részkutatások eredményeit foglalják össze. Az írásokban szó van a szabad idő felhasználásának módjáról, az iskolán kívüli nevelés formáiról, a televíziónak a falusi lakosság művelődésére gyakorolt hatásáról, a különféle kulturális rendezvények iránt tanúsított érdeklődésről, a népművelés-tervezésről és sok más, a tudományos népművelés elméletével és gyakorlatával összefüggő kérdésekről. A magyarországi szerzők a népművelési munka szervezésének, irányításának és koordinálásának kérdéseivel és sikerével foglalkoznak, ugyanakkor áttekintést adnak néhány művelődéspszichológiai, didaktikai és népműveléstörténeti kutatás eredményéről. A tanulmányok mindegyike érdekes, adatgazdag és sokatmondó. Figyelmünket leginkább mégis a2ok az írások ragadták meg, amelyek a népművelés gyakorlati kérdéseivel foglalkoznak és a budapesti, a prágai és a bratislavai Népművelési Intézet ez irányú kutatásáról adnak — statisztikával alátámasztott — képet. E hasznos és útbaigazító tanulmányköteteinek általában minden adata és megállapítása figyelmet érdemel. A csehszlovák és a magyar népmüveléstudománynak egyaránt eredménye, hogy ilyen kötettel rendelkezik. Nem hallgathatjuk azonban el némi hiányérzetünket sem. Annak ellenére, hogy a csehszlovák kutatás Dél-Szlovákiában folyt és a bratislavai Népművelési Intézet magyar osztálya a Csemadok-kal karöltve szintén végzett népművelési vonatkozású felméréseket a vegyes lakosságú falvak és járások művelődési viszonyairól, a különbözőségekről, és általában a csehszlovákiai magyarok művelődési életéről, sajnos még utalás formájában sem esik szó. A csehszlovákiai magyarok körében végzett kutatómunka kezdetleges. Néhány figyelemre méltó adatnak azonban már a birtokában vagyunk. Érdemes lett volna — addig is, míg e kérdésről külön összefoglaló tanulmány születik — a csehszlovákiai tanulmányíróknak ezeket az adatokat legalább lábjegyzetekben ismertetni. Sajnáljuk azt is, hogy ez az értékes tanulmánykötet — bár már elég régen megjelent — eddig még nem jutott el sem a csehszlovákiai magyar lapok szerkesztőségébe, sem a Csemadok járási titkárságaira, sem a magyar lakta vidékek művelődési otthonaiba. A Tanulmányok a népműveléselmélet köréből című (állítólag 200 példányban átvett) csehszlovák—magyar tanulmánykötet annyira „hiánycikk", hogy a jelen ismertetéshez szükséges példányt is csak nagy utánjárással tudtuk megszerezni. BALAZS BÉLA CSEHSZLOVÁK-MAGYAR TANULMÁNYKÖTET A NÉPMÜVELÉS-ELMÉLET KORÉBÓL