Új Szó, 1966. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1966-05-02 / 120. szám, hétfő

SZILÁRD EGYSÉG A MUNKA ÜNNEPÉN Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. május 2. HÉTFŐ • XIX. évfolyam. 120. szám • Ara 30 fillér Létrehozzuk hazánk sokoldalú felvirágoztatásának feltételeit ANTONÍN NOVOTNÝ ELVTÁRS BESZÉDE Elvtársak! Május elseje nap­ján, a munkásosztály s minden dolgozó jelentős ünnepén szí­vélyesen üdvözlöm Csehszlová­kia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottságának s a Nemzeti Front Központi Bizottságának nevében mindazokat, akik ha­zánk városaiban és falvaiban felvonulnak, hogy dicső forra­dalmi hagyományaink szellemé­ben ünnepeljék meg a dolgo­zók nemzetközi forradalmi esz­meközösségének e világszerte megünnepelt napját. Éppúgy, mint hazánkban, a földkerekség városainak ezrei­ben is felzárkózva vonulnak fel a munkásosztály, a paraszt­ság tagjai és az értelmiségiek s így juttatják kifejezésre, hogy harcolni akarnak a sza­badságért, a demokráciáért, a szocializmusért és a világbé­kéért. Ezek a manifesztációk jelen­leg hatalmas béketüntetések jellegét öltik. Részvevőik a né­pek szabadságáért s a békét ve­szélyeztető agresszív erők el­len tüntetnek. Az amerikaiak vietnami agressziója nemcsak a szabadságáért küzdő kis nép elleni embertelen hadjárat, ha­nem ugyanakkor a világbéké­nek s az emberiség békés fej­lődésének veszélyeztetése is. Ilyen akciók következtében a jelenlegi nem­zetközi helyzet­ben olyan ve­szélyesen fe­szült légkör ala­kul ki, amely­ben könnyen robbanhat ki egy új háború és az emberisé­get ismét szen­vedésekbe so­dorhatja. Mi, Csehszlo­vákia mani­fesztáló dolgo­zói tagjai va­gyunk az ag­resszió ellen harcoló front­nak és ott ál­lunk a szabad­ságát, nemzeti függetlenségét 5s demokratikus Jogait védő viet­nami nép mel­lett. Manapság sokkal inkább, mint bármikor a múltban, el kell vetnünk mindazokat az ellen­téteket, amelyek a kommunis­ták s a haladó szellemű em­berek hatalmas arcvonalának megalakulását akadályozzák és tudatosítjuk, hogy minden kormánynak, szervezetnek s egyénnek elsősorban a béke Elvtársak! Tisztelt polgártár­saim, kedves fiatalok! Szívélyesen üdvözlöm önö­ket és sok szerencsét kívánok május elsején — a dolgozók nemzetközi eszmeközösségének nagy ünnepén. Hazánk dolgozói országszerte — Prágában, Košicén, Brnóban, Plzeöben, Ostraván, Banská Bystricán és másutt is — és mi itt Bratislavában — a mai napon május elsejei manifesz­tációkon vesznek részt, hogy kifejezésre juttassák hűségüket a proletár nemzetköziség el­veihez, és azt aí akaratukat, hogy ezentúl is fáradhatatlan építőmunkával járulnak hozzá szocialista társadalmunk felvi­rágoztatásához. E munka prog­ramját és célkitűzéseit Cseh­szlovákia Kommunista Pártja rögzíti le, küszöbönálló XIII. kongresszusán előterjeszti gaz­dasági politikánk 1980-ig szóló fő irányelveit. E program első pontja a negyedik ötéves terv teljesítésének hathatós eszköze a tervezés ós az irányítás új rendszere. Segítségével megold­hatjuk a népgazdaságunk mi­nőségi fejlesztését célzó fel­adatainkat. Már a múlt évi munkánkkal Színpompás seregszemle HAZÁNK FŐVÁROSÁBAN (Tudósítónktól) — Május el­seje! A munkásosztály nemzet­közi forradalmi ünnepén a fő­város ragyogó napsütésre vir­radt. A fúvószenekarok már a kora reggeli órákban vidáman tevékenykednek. Hangszőrókon továbbított hagyományos éb­resztőik ütemére a főváros dol­gozói gyülekezőhelyeik felé igyekeznek. Zászlók, jelszavak, tronszparensek, léggömbök, vi­rágok mindenütt, amerre a szem ellátt... És persze jó­kedv, dal, nevetés ... A népünk egységét és erejét kifejezésre juttató manifesztá­cló színhelye, a Vencel tér, gondosan felkészült a pompás seregszemlére. Nemzeti színű lobogók az épületeken, virágok a kirakatokban és az ablakok­ban, törekvéseinket, céljainkat tolmácsoló felíratok a házak homlokzatán. A Műsteken fel­állított, vörös posztóval bevont díszemelvényen Marx, Engels, Lenin ős Gottwald képeit he­lyezték el. Mint minden évben, ma is ott olvassuk az örök érvényű jelszót: Világ proletár­jai, egyesüljetek! A járdákat már jóval 8 óra előtt elözön­lötték az ünneplők: Prága né­pe, a hazai és a külföldi ven­dégek. Az úttestre egyelőre még senki sem léphet. Erről a népi milícia tagjainak fegyel­mezett, mozdulatlan „spárgái" gondoskodnak mindaddig, amíg elindul a népáradat. A manifesztácló negyed ki­lenckor veszi kezdetét. A Nem­zeti Múzeumtól lassú, méltó­ságteljes léptekkel haladnak a Müstek felé szocialista ha­zánk építésének irányítói, a a CSKP, a kormány tagjai, a Nemzeti Front élenjárói és a hivatalos vendégek. A fő emel­vényhez érve, a jelenlevők él­jenzése közepette foglalják el helyüket J. Dolanský, Z. Fier­linger, B. Lastovička, J. Lenárt, A. Novotný, A. Kapek és M. Vaculík, a CSKP Központi Bi­zottsága elnökségének tagjai és póttagjai, a Nemzeti Front pártjainak elnökei, a Szakszer­vezetek Központi Tanácsa, a CSISZ Központi Bizottságának és a Nemzeti Front Központi Bizottságának élenjárói, a szo­cialista munka új hősei és a prágai üzemek szocialista mun­kabrigádjainak vezetői. A fő emelvényen megjelent a Bolgár Népköztársaság nem­zetgyűlésének hazánkban tar­tózkodó küldöttsége, Száva Co­lev Ganovszki akadémikussal, a bolgár nemzetgyűlés elnöké­vel, a küldöttség vezetőjével az élen. Az oldalemelvényeken a CSKP Központi Bizottságának tagjait és póttagjait, a kormány tagjait, közéletünk vezető sze­mélyiségeit és a Klement Gott­wald állami díjjal kitüntetett dolgozókat látjuk. A hivatalos vendégek között foglaltak he­lyet a prágai diplomáciai tes­tület tagjai, a külföldi szak­(Folytatás a Z. oldalon) Lelkes, vidám felvonulás BRATISLAVÁBAN megőrzését kell elsőrendű fel­adatának tekintenie. Ez annál is inkább fontos, mert Nyugat-Németországban egyre hangosabban követelik ** közvetlenül vagy közvetve — a hitleri fasizmus leverése után létrejött határok megvál­toztatását. Ilyen Irányt vett a (Folytatás a 2. oldalon) Köszönet az idei jó eredményekért ALEXANDER DUBČEK ELVTÁRS BESZÉDE elért eredmények is igazolják, hogy helyes úton haladva akar­juk elérni a nagyobb fokú ter­melékenységet s a termelés nagyobb jövedelmezőségét. Az 1965. évi tervet 103,1 százalék­ra teljesítettük, ami azt jelenti, hogy Szlovákiában a tervezett 9,3 százalékos növekedés he­lyett 11,6 százalékkal nőtt az ipari termelés. Mindehhez je­lentősen hozzájárult az SZLKP Központi Bizottságának az ipa­ri üzemek dolgozóihoz intézett felhívása, hogy terven felül ér­jenek el egymilliárd korona ér­tékű termelési eredményt. A (Folytatás a 2. oldalon) (Tudósítónktól) — Bratisla­va közel háromszázezer főnyi lakossága az előző évekhez ha­sonlóan, ezúttal is már napok, sőt — sok üzem felajánlásaival és kötelezettségvállalásaival, már hetek óta készült a mun­ka ünnepének megünneplésé­re. A házak ablakait tarka május elsejei feliratokkal, sok­színű zászlócskákkal díszítet­ték ki. Maguk az utcák is ünnepi díszköntöst öl­töttek. Több helyre szocialista hazánk lakosságának céljait, vágyait és elszántságát tol­mácsoló színes transzparensek kerültek. Szlovákia fővárosa lelkesedéssel készült megünne­pelni huszonegyedik szabad májusát.. .1 Május elsejének íratlan tör­vényei szerint ünnepi ébresztő keltette a város lakosságát. Bra­tislava verőfényes tavaszi regei­re ébredt. Az elmúlt hetek borús, esős hétvégei után, a nap már kora hajnaltól szinte vakítóan szórta éltető sugarait az ün­nepre készülő földre... Fél nyolckor leálltak a villa­mosok, elcsitultak az autóbu­szok motorjai. A Széplak és a Posta utcára a 9 órakor kez­dődő manifesztációi megnyitó vállalatok dolgozóinak első, sű­rű sorai érkeznek. De a többi gyülekezőhely is egyre hango­sabban visszhangzik a fölvo­nulni készülők vidám zsibon­gásától, kacajától. Pontosan 9 órakor viharos taps kíséretében lépnek a tri­bünre politikai és közéletünk vezető tényezői: ALEXANDER DUBČEK, a CSKP Központi Bi­zottsága elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára, MICHAL SABOL­ClK, a CSKP Központi Bizott­sága elnökségének póttagja, VASIL BIĽAK, az SZLKP Köz­ponti Bizottsága elnökségének tagja, FRANTIŠEK DVORSKÝ, az SZLKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerü­leti bizottságának vezető tit­kára, JOZEF ZRAK mérnök, do­cens, a tudományok kandidá­tusa, az SZLKP városi bizottsá­gának vezető titkára, EMÍLIA MURIŇOVÄ, a Szlovák Nemze­ti Front Központi Bizottságá­nak titkára, valamint Jozef Mjartan és Michal Žákovič, a Szlovák Nemzeti Frontba tömö­rült pártok elnökei és a tár­sadalmi szervezetek képvise­lői. Ugyancsak az emelvényen foglalnak helyet a Bratislavá­ban akkreditált konzulátusok (Folytatás a 4. oldalon) ÜNNKPEL A FŰVÁKOS LAKOSSÁGA A BRATISLAVAIAK TÍZEZREI KÖSZÖNTÖTTÉK A MUNKA ÜNNEPET

Next

/
Oldalképek
Tartalom