Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-26 / 114. szám, kedd

PÁRTALAPÍTÓK „Mindig szegény emberek barátja, testvére és elvtársa vojtam, nemzetiségre való tekintet nélkül" — kezdi visszaemlékezését Bodnár András nagykövesdi veterán kommunista harcos. „S ha ma visszatekintek mezítlábas gyermekkoromra, kegyetlen megpróbáltatásokkal teli Ifjúságomra, úgy érzem, nem tehettem mást. Ezt követelte emberségem, amit még tizenötben tanultam Lenin elvtárstól a vad szibériai földön. Neki köszönhetem, hogy kommunista lettem, s hogy volt és van bátorságom s erőm megalkuvás nélkül végrehajtani azt, amit kommunista meggyőződésem parancsol, és amit a párt tőlem elvár." Bodnár András a legidősebb pártharcos-nemzedékünkhöz tartozik. Nemsokára betölti 75. életévét. S bár több mint negyvenöt éve tagja a kommunista pártnak, és harcol a marxi—leni eszmék valóra váltásáért, mozgása ma is fiatalos, fellépése energikus. Annak ellenére, hogy élete küzdelmes volt, s gyakran volt része meg nem értésben, kommunista hite ma is töretlen. Olyan magatartás ez, ami mindenképpen tiszteletet és megbecsülést érdemel. „A hit — erő, fegyver!" -—• mondja Bodnár bácsi. — „Eredményesen harcolni csak jó fegyverrel lehet." „Apám kisparaszt volt, s a föld, amelyet felében dolgozott, éppen csak hogy biztosította a megélhetést. Kellett a hit. Hinni kellett abban, hogy egyszer jobb lesz — mindenkinek ... Így jobban ízlett a kenyér. Apám példáján okulva, én nem akartam paraszt lenni. Kitanultam a cipészszakmát. 1910-ben az Osztrák-Magyar Monarchia katonája lettem. A gőgös tisztek nemcsak önmagukat utáltatták meg velem, hanem az egész császári-királyi rendszert. Azután kitört a háború, újra be kellett rukkolnom. Irány — Oroszország. Szerencsére, nem sokáig szolgáltam a császárt. Még tizennégyben megsebesültem, és orosz fogságba estem. Beszállítottak a kijevi kórházba, ahonnét néhány hét múlva a NEM TEHETTEM MÁST szibériai Sretenszk városkába vezényeltek. Itt előbb egészségügyi dolgozó voltam, majd társaimmal együtt egy hadi cipószműhelyben dolgoztattak, s azt ígérték, honorálni fogják a munkánkat, csak dolgozzunk jól. De becsaptak! S mivel fellázadtunk, bezártak bennünket öt napig étel nélkül — vízen éltünk... Ezek után, mikor visszahajtottak bennünket a fogolytáborba, rosszabbra fordult a sorsunk. Ugyanígy jártam Csita városkában is... Irkutszból jöttek iparosokat toborozni. Örömest jelentkeztem. Nem lehet rosszabb, mint a táborban — gondoltam. Itt különféle ipari munkákat végeztettek velünk — alamizsnáért. Bérsztrájkot szerveztünk. De nem volt eredménye. Huszonegy napra megint becsuktak. Mindezek ellenére Irkutszkra ma is büszkén emlékezem vissza: itt kerültem igazán kapcsolatba az orosz munkásmozgalommal, Lenin bolsevik pártjának tagjaival. A táboEgy élet jutalma urcsa az élet. Kiszámítf~ hatatlan és változatos. ' Valakihez kegyesebb, másokkal szemben szűkebben mér. Van, aki rövid idö alatt karriert fut be, másnak egy életet kell várnia arra, hogy méltányolják érdemeit. Vannak emberek, akik sohasem törekedtek a dicsőségre. Mindig azt tették, amit lelkiismeretük tanácsolt. Hétköznapi, szürke emberek, jóllehet munkájuk sokszor a hőstettel is felér. A višfuki szövetkezet gazdasági udvarán töprengek ezen, miközben kerülgetem a nyaktörő kerékvágásokat. Átellenben, a Kls-Kárpátok lejtőin már rügyeznek a szőlők. A fiatal gépesltőtől megtudom, hogy az öreg Vince bácsi silót hord a jószágnak. RadakoviC Vince a lányával pótkocsira lapátolja az átható illatú silót. Szemtől szembe állók vele, szemeiben keresem az őröm szikráit. Néhány nappal ezelőtt, 60 születésnapja alkalmából „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozta neki köztársasági elnökünk. Alacsony, szikár, fürge tekintetű férfi. Korához képest fiatalabbnak is nézné az ember. Megkér, hogy kövessem őket, áthúzza a silót az istállóhoz, aztán beszélgethetünk. Gondokkal teli, nehéz életút elevenedik meg előttem. A gazdasági válság, ha nem akar éhen halni, Franciaországba kényszeríti a 23 éves fiatalembert. A tapasztalatlan parasztgyerek megismerkedik a nagy ipari központok fejlett munkásmozgalmaival. Beleéli magát az új környezetbe és tagja lesz a kommunista pártfíoz közelálló münkásklubnak. Hazavágyik, s hat év múlva hazatér. A tapasztalatlan falusi fiú helyett, mint tapasztalt, öntudatos munkás jön vissza. Természetesen nyomban belép ä kommunista pártba. — Hogy mit csináltunk abban az időben? — teszi fel szinte csak magának a kérdést. — Kevesen voltunk. Nem mintha kevesen lettek volna azok, akik magukénak vallották a párt elveit... Nem. Csakhát féltek. Mi is csak titokban találkozhattunk. A feltörő fasizmus..., a szlovák állam alatt aligha kerültük volna el a börtönt. „HorSADAKOVIC VINCE runkban egy hivatalnoktól megtudtam, hogy kitört a forradalom. Röplapokat csempésztek be hozzánk az irkutszki elvtársak, akik néhány társammal együtt megbíztak, hogy tömörítsük a kommunista érzelmű embereket. A vörösgárdisták nemsokára megrohamozták a tábort, és kiszabadították a foglyokat. Néhányan azonnal a vörösgárdistákhoz csatlakoztunk. Később, amikor alábbhagytak a harcok, a szakmámban dolgoztam, de a politikai munkától sem húzódtam vissza. 1919ben a magyarok már anyanyelvükön olvashatták a Magyar Forradalmi Újságot. 1920. február 15-én tagja lettem az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártnak. Mikor megkezdődtek a választások a szovjetekbe, Irkutszk egyik városnegyedének tanácsába engem is beválasztottak. Egy év múlva politikai iskolázásra küldtek Moszkvába, ahonnét a Központi Bizottság döntésére a külföldi kommunisták egy része hazájába utazott, köztük én is . .." Bodnár András tevékeny munkát fejt ki itthon is a húszas-harmincas években. A választások alkalmával azért harcol, hogy kommunistát jelöljenek a képviseleti szervekbe. Részt vesz a békeharcok szervezésében. Steiner Gábor és Major István által kiadott, röplapokat csempész Magyarországra. Amiért börtönbe is került. A fasiszta megszállás alatt (1938—44) aktívan dolgozik az illegális antifasiszta mozgalomban, amiért a Magyar Miniszterelnökség 1947-ben a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatával tünteti ki. A felszabadulás után fáradhatatlan népszerűsítője a CSKP politikájának, és védelmezője a párt tekintélyének. Mindenben a hibák és a fogyatékosságok orvoslására törekszik. Munkáját a párt nem hagyja figyelmen kívül. A köztársasági elnök Bodnár Andrásnak párttagsága 40. évfordulóján „Az építésben szerzett érdemekért" kitüntetést adományozza. Egy kommunista harcos arcképét vázoltuk fel, akinek önzetlen becsületessége, tisztasága és igazságszeretete ma is példaképül szolgálhat. — kJ— gászni" jártunk Lintavára, vagy kirándultunk" Harmóniába, és ott osztottuk el a feladatokat. A falu bírója velünk érzett, ha nem is volt szervezett kommunista. A sógoromon keresztül kaptuk a röpiratokat, éjszaka csúsztattuk be őket a kapualjakba. Később egy ideig a gerencséri vasútépítésen dolgozott. Itt is bekapcsolódott az illegális moz-. galomba. Eletét kockáztatta. — De ki gondolt akkor erre — tárja szét a karját beszéd közben. — No, és ha gondoltunk is, a lelkismeret szava erősebb volt. Es látja, itt vagyok, egészségben. Ki tudja, ha akkor nem állunk szembe a veszélyekkel, itt állnánk-e még? A felszabadulás után bekapcsolódik az építő munkába. Gé-. pi szövetkezetet alakítottak. Nyolcan. — Sokan kinevettek bennünket, hóbortosnak tartottak, sőt még ellenségeket is szereztünk magunknak. Aztán megalapítottuk a földművesszövetkezetet. Elete legszomorúbb élményéről beszélünk. — Először a fasizmus uralomra jutása sújtott le. Aztán a szövetkezet fölbomlása 1953-ban. Csak látta volna a kárörvendő arcokat. De most már minden rendbe jött. Van sok gépünk, istállónk, épületünk. A keresetek is jók. Ezért érdemes volt küzdeni. — Tudja, ml nyugtalanít még? A fiatalok bizonyos mértékben közönyösek. Meg az, hogy az emberekből hiányzik a felelősségérzet. Nem mindenki dolgozik a képességeinek megfelelő helyen. Remélem, hogy a XVI. pártkongresszus ennek a kérdésnek is figyelmet szentel. A járási pártkonferencián foglalkoztunk vele. ISiUrült a pótkocsi. Kezét K' nyújtja, felkapaszkodik ' * az ülésre, a traktor bukdácsolva elindul a hepe hupás udvaron. Arra gondolok, hogy nem neki való már ez a munka. Ö azonban még nem gondol a pihenésre. PALÁGYI LAJOS | Ä bJfTžTek | 1 I gy adódott, hogy a feleĽ ségem pár napra elutazott. Itt az alkalom, mutasd meg, mit tudsz, — szóltam önmagamhoz s elhatároztam, hogy most érvényt szerzek nejem által soha el nem ismert szakácsművészetemnek. Nem fogok étteremben étkezni — ahogy nekem ajánlotta — hanem főzök magamnak. Alig vártam, hogy becsukhassam magam mögött a hivatal ajtaját. Egyenesen a henteshez rohantam. Friss húst veszek és bifszteket fogok csinálni, határoztam el a gyönyörű húsok láttán. Már láttam a szépen megsült szeletet, körülötte piros burgonyahasábokkal, tetején egy remekbe sikerült tükörtojással. Van otthon egy doboz zöldborsókonzervünk is, abból is teszek körítésnek, sőt mustárt is veszek hozzá magamnak. S megiszom egy üveg világos sört is... — Parancsol, Krapácsi kartárs? — riasztott fel gondolataimból a hentes szava. — I-gen ... Izé, húst kérek, — dadogtam kissé megilletődve. — Milyet parancsol? — Hogy hogy milyet? Vacsorának valót. — Igen, de mit akarnak belő-, le készíteni? — Ja ... bifszteket. De nem akarunk, hanem akarok. En fogok bifszteket csinálni, — szóltam rosszul titkolt szerénységgel. — Igen? S a kedves neje? — Elutazott, — mondottam s kissé körülpillantva észrevettem, hogy a jelenlevő vásárlök között nagy stkert arattam. — Hát akkor természetesen ebből a gyönyörű combból nyisszantok egy szép darabot Krapácsi kartársnak, — szólt a mester és kezében meglendült a fenővas. Ekkor felhorkant a mögöttem álló kövér asszonyság: — No de ilyet, hát volna szíve ennek a szegény fiatalembernek abból a mócsingos húsból adni? Hiszen azt egy hétig sütheti, akkor sem lehet megenni... — szólt az asszonyság és úgy nézett rám, mintha az életemet mentette volna meg. — Abból a másikból kérjen. Erre felcsattant egy hirtelenszőke fiatalasszony: — Még mit nemi Hiszen az abból az ökörből van, amely Noé bárkájában vészelte át a vízözönt. Ne hallgasson senkire, fiatalember, vegyen csak maga májat. Azt könnyű megsütni, főz hozzá egy kis krumplit és ... mondókáját azonban nem fejezhette be, mert a többiek lehurrogták. — No, de kérem, én ... próbáltam szóhoz jutni, de csak a próbálkozásig jutottam el. Soha nem tapasztaltam a „háziaszszonyi" összetartásnak ezt a frappáns megnyilvánulását. S látva a gazdasszonyok felháborodását, komolyan kezdtem aggódni a hentes testi épségéért. — A mócsingjait egye meg maga és ne akarja rásózni erre a szegény védtelen fiatalemberre, — sipította egy tisztes korú matróna, majd hozzám fordulva így folytatta: — Nézze fiam, vegyen csak maga karmanádlit, süsse meg fokhagymán, tegyen hozzá egy kis ... további szavait nem értettem, mert egy nyakigláb, karvalyorrú férfi — láthatóan „gazdasszonytársam", de jóval nagyobb tapasztalatokkal — megveregette a vállam: — Konzervet vegyen, kollégám, konzervet. ízletes, olcsó és perceken belül finom vacsorát készíthet belőle ... hAég mondott valamit, de én ekkor már az ajtónál voltam és kissé szédelegve szippantottam egyet a kora tavaszi levegőből. Órámra néztem. Vigye el az ördög, már hat Óra s nekem hétkor gyűlésem van. Ma már nem lesz semmi a bifsztekből. S miközben a sarki vendéglőben a bécsi szeletet fogyasztottam, kissé keserű szájízzel gondoltam arra, lám most sem sikerült bebizonyítanom, hogy igenis kivételes szakácstehetség szunnyad bennem. AGÖCS VILMOS A dunasxardahelyi járásban gyors ütemben folyik a tíl folyamán meg rongálódott ntak rendbehozatala. (CTK) Biztonságosan — mindnyájunk érdekében Itt a tavasz és közutainkon napról-napra nagyobb a forgalom. Tavaly túl sok balesetet kellett elkönyvelnünk. Szlovákia közutain 12 016 közlekedési baleset történt, melyek következtében 486 ember vesztette életét és 6835 megsebesült. Az anyagi kár meghaladta a 27 millió koronát. A balesetek évről évre gyakoribbak s egyre súlyosabb következményekkel járnak. Indokolt aggodalommal kérdezhetjük tehát, mi lesz öt vagy tíz év múlva7 Nyilvánvaló, hogy egyre több gépjármű robog majd az utakon, de va)on arányosan kell szaporodnia a baleseteknek ls? Az emberek általában úgy vélik, hogy aem eshetnek közlekedési baleset áldozatául. Elfelejtik, hogy a biztonságos közlekedés mindnyájunk ügye. Mindegyikük okozhat közlekedési balesetet. A legtöbb baleset természetesen a gépjárművek vezetőinek — tavasxszal különösen a motorkerekpárosoknak — lelkiismeretét terhelL Múlt év tavaszán országos viszonylatban ők 3516 közlekedési balesetet okoztak, és az idén — Jóllehet még csak a tavasz küszöbén illünk —, alig telik al olyan nap, amikor nem kell valamelyik motorkerékpáros halálos kimenetelű balesetét tudomásul vennünk. így pl. Eugen Miklóü motorkerékpáros a Bratlslava-vidék járásban útkanyarban nekiment egy kerítés oszlopának. Holtan maradt a baleset színhelyén, útitársa súlyos séröléseket szenvedett. Ugyanaznap Ambróz Kukla, a Vynohrady és Slntava közötti úton robogott motorkerékpárján, amelynek lámpája nem világított, Telfes sebességgel nekiment egy lófogatú járműnek ... és a helyszínen meghalt. A motorkerékpár hátsó ülésén utazó barátját súlyos sáriiésekkel szállították be a trnavai kórházba. Március 20-án )án Mikei motorkerékpáros )árt szerencsétlenül. Nekiment egy traktor kivllágltatlan pótkocsijának és a helyszínen meghalt. Néhány nap alatt három súlyos baleset fordult tehát elfi, csupán a nyugat-szlovákiai keröletben. Minden fuvarosnak ügyelnie kellene arra, jól működik-a a lófogatú kocsijának a fékje, rendbea van-e a fényvisszaverő, és ax éjszaka szükséges lámpás is. A kerékpárosoknak sem szabad arrftl megfeledkezniük, hogy a rendben tartott fényvisszaverő, ték, csengő és lámpa megóvhatta űket a közlekedési balesetektől. Külön kell sxőlnunk a járókelőkről, akik keresztül-kasul Járkálnak az utakon, s így sokszor hoxxák veszélyes helyzetbe a gépjárművek vezetőit. Márpedig köztudomású hogy a közlekedési előírások a járókelők számára Is érvényesek. A közrendészet nem követel tőlük sokat. Elegendő, ha — mielőtt áthaladnak az úttesten — alaposan körülnéznek, ha mindig ax úttest bal oldalán haladnak, s a városokban a zebrasávokon mennek át az utca egyik oldaláról a másikra. Ez valóban nem sok és csupán bizonyos óvatosságot, figyelmességet igényel. Mindannyiunknak tudatosítanunk kell, hogy a biztonságos közlekedés valóban mindnyájunk ügye a érdekeke. MICHAL LACO, rendőrszázados