Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-20 / 108. szám, szerda

A KEZDEMENYEZESROL Anyagi érdekeltség és kezdeményezés H Kezdeményezés A MUNKA SZERINTI díjazáson gazdaságunk extenzív fejlődése folyamán csorba esett. Ennek legfőbb oka az volt, hogy helytelenül értelmeztük a szocialista munkát. A személyi anyagi érdekeltség eddigi felfogásában egyoldalúan előnyt kapott a mennyiségben való érdekeltség. Bár eddigi bérrendszerünk gondosan átdolgozott volt, gondoljunk csak az 1958ban bevezetett normatívrendszerre, a béralap a bruttó termelés, a munkatermelékenység és az átlagbér szerint alakult. Ennek felelt meg a béralap felhasználása is. Tehát a bérek kifizetéséhez elég volt eleget tenni csak egy viszonynak, mely a munka mennyisége és a bér között alakult kl. Az ilyen helyzetet torzítottnak lehet mondani, mivel a vállalatnak biztosította a havi bért akkor is, ha kimondottan olyan munkát végzett, amely a társadalom szempontjából szükségtelen volt, ha olyan terméket és olyan minőségben állított elő, melyet senki sem vett meg, és az önköltség szempontjából is előnytelen volt. Az ilyen üzemben igen ügyesen kl tudták használni az előnyös választékot is, mivel ez nem volt hatással a bérek kifizetésére. Az ilyen bérezés kialakulásához még hozzájárult az az állítás is, melyet nem győztünk hangsúlyozni, hogy minden egyéni munka a társadalmi munkamegosztás keretében társadalmi jellegűvé válik. összegezve ez eddigi bérrendszernek a következő hibái voltak: — az anyagi érdekeltség olyan tevékenységhez vezetett, amely társadalmilag nem volt előnyös; — az üzemek olyan áruválasztékhoz folyamodtak, mely elősegítette a bruttó termelés felfújását (előnyös volt a nyersanyagigényes termékek gyártása); — gátat állított a műszaki fejlődés elé; — az átlagbér, a munkáslétszám direktív meghatározása bérnivellizációhoz vezetett; — az üzemek különbözőképpen teljesítették kötelességeiket a társadalommal szemben, de ez egyáltalán nem jutott kifejezésre a bérekben, sőt az az üzem, amely jól gazdálkodott a bérekkel (nem lépte túl a béralapot) a jövő szempontjából bérhelyzete előnytelenné vált. A KEZDEMÉNYEZÉS szoros kapcsolatban áll a bérpolitikával. A bérkifizetést eddig számtalan előírás „szabályozta", a valóságban azonban nem adott mozgási lehetőséget. A gazdasági vezetők igen nehéz helyzetbe kerültek, ha többletmunkáért kellett fizetni, mert minduntalan előttük lebegett a piros világító lámpa: a béralap, az átlagbér. A munkaerkölcsre nagy kihatása volt annak, ha például a mester külön munkáért többletbért ígért, de ígéretét végül nem tudta betartani, mert a bérelszámoló ellenállásával találta magát szemben. A laza munkafegyelem, a közömbösség okát azt hiszem Itt kell keresni. A kezdeményezés újjáéledésének lehetőségét a merev bérpolitika fellazításában látom. BALLA JÁNOS, a Slovnaft módszertani osztályának vezetője • Kezdeményezés és az új irányítás A KEZDEMÉNYEZÉS NÁLUNK eléggé „hiánycikk". Még rosszabb, hogy nemcsak a kezdeményezés csökkent, hanem lazult a munkafegyelem ís. A legelemibb kötelességek teljesítése pedig sok helyen kiment a divatból. A kezdeményezés hiánya nem a szocializmus hibája, hanem a gazdaságirányításé. Kikapcsoltuk a magánkezdeményezést, amit tökéletlenül helyettesítettünk. Altalános síkon cselekedtünk szocialista módra, de a részletfolyamatokat elhanyagoltuk, pedig a kezdeményezés éppen a részletfolyamatokban él vagy hal. A vállalati és az egyéni kezdeményezés az ösztönzési rendszer függvénye. Az ösztönző eszközökkel felszerelt gazdaságirányításnak nemcsak lehetővé kell tennie a kezdeményezést, hanem kényszerré is. Tőkés viszonyok között a magánkezdeményezés a nyereséghajszán alapszik, mert ha nem kezdeményez, bukás fenyegeti a tőkést. Szocialista körülmények között is az éremnek főleg ezt a másik oldalát kell látnunk. A régi irányítási rendszer a szocializmusról alkotott leegyszerűsített elképzelések alapján alakult ki. Azt hittük, hogy a közös tulajdon rögtön eszményi öntudatú, szocialista módon gondolkodó embert teremt. Ezért elég „elindítani" a tervet, aztán már csak ellenőrizni kell a teljesítést, hiszen hajtja az öntudat lendítőkereke. Csakhogy éppen a részletekbe menő tervutasítások nyomták el ez öntudatot azzal, hogy az emberek csupán végrehajtókká váltak, s ilyen körülmények között teher lett az alkotó kezdeményezés. Kezdeményezés volt — de milyen? Arra Irányult, hogyan lehetne eligazodni az előírások és megkötések labirintusában úgy, hogy végül ls minden mutató helyes legyen. Kockázat nem volt, tehát vállalkozó szellem, kezdeményezés sem. Egy volt a fő cél: minél kevesebb feladatot kapni és a lehető legtöbb eszközt hozzá. Aztán a tervmutatókat minden áron teljesíteni. Az új irányítási rendszertől várjuk a kezdeményezés felélesztését. Az új irányítás ébresztőórája ma még halkan szól. A kezdeményezés terén a következő problémákkal találjuk szemben magunkat: 1. A vártnál kevesebb manőverezési lehetőség áll a vállalatok rendelkezésére, nincs biztosítva számukra a szabad mozgás. Igaz, a várakozás túlzott, az új irányítási rendszer végső formájának megfelelő volt. Tény azonban, hogy egyes vállalatok szűkebb keretek között mozoghatnak, mint a tavalyi kísérletezés idején. A bruttó jövedelemből ugyanis mutató lett, ami korlátozza az önálló döntés lehetőségét. 2. A jelenlegi feltótelek (régi árszint, relatív kapacitáshiány) nem olyan irányba terelik a kezdeményezést, mint amilyet a fcélmegoldástól várunk. Ez erőteljesen megmutatkozik a szerződéses kapcsolatokban, ami bizonyos mértékig érthető, mivel a piac nem gyakorol nagyobb nyomást a vállalatok tevékenységére. Ez azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy újra túlzott adminisztratív eljárást alkalmazzunk. Gazdasági eszközökkel kell harcolni a megrendelők követelményeit nem teljesítő vállalatok ellen. 3. A vállalaton belüli irányítás tökéletlen, nem szolgál alapul az anyagi érdekeltség következetes érvényesítéséhez. A prémiumelosztásban és a nyereségrészesedésben még gyakran az egyenlősdi uralkodik, pedig ennek teljes felszámolása az egyéni kezdeményezés szempontjából kulcsfontosságú. Itt a mesterek önálló döntésének és felelősségének fokozása szükséges. A FORDULAT KEZDETÉT ÉLJÜK. Minden újat támogatni kell, harcolni a túlzott adminisztratív beavatkozások ellen, hogy ne formális, szívétől-lelkétől — a kezdeményezéstől, vállalkozó szellemtől — megfosztott legyen az új irányítási rendszer. VINCENT CECONlK, adjunktus és önállóság MERÉSZEBB LÉPÉS történik a gazdaságban. Bátrabbak vagyunk, mert többet tudunk, és sokat is tapasztaltunk. Ésszerűbben megyünk a dolgokra. Miért, eddig semmit sein csináltunk ésszerűen? Esztelen, aki ezt állítaná. Csak nagy volt a láz. Ilyenkor előfordul, hogy nem mindig találjuk el a célt, sőt túl előre helyezzük a céltáblát. Csak ma tudatosítjuk eléggé, hogy a szocializmus még nem kommunizmus. Pedig nagy tanítómestereink már régen figyelmeztettek rá. Persze, azt nem láthatták előre, hogy ebben az átmeneti időszakban még nem jöhet létre az érdekek összhangja az egyén, a termelőcsoport és a társadalom között. Mi ezt most már megértjük, és tudjuk, hogy ahol érdekkülönbségek vannak, ott önálló kibontakozásra van szükség, ami a kezdeményezés alapja. Nagyobb önállóságot adunk a vállalatoknak. De ez még nem az, ami kell. Még mindig igen szorosan tartjuk a kezüket, és továbbra is így Intjük őket: vigyázat, átlagbér, mun káslétszám! Büntetünk — korszerű vállalatok esetében ártatlanul — differenciált bruttó jövedelem utáni befizetés, amortizáció-elvonás stb. Pedig azt mondtuk, hogy szabályozni fogunk. Ehhez viszont elegendő a gáz és a fék, vagyis közgazdasági nyelven: a nyereség és a nyereségadó plusz ár. A sebességváltó — tudniillik a termelésszabályozás — azután automatikusan működik. Természetesen kormánykerékre ugyancsak szükség van — nyílt úton is (értsd: vállalati önállóság) —, ez legyen az értékesítés a belső és a külső piacon. Ennél nagyobb számú gazdasági ösztönzőt nehezen lehet egy irányba terelni, hogy egyformán hassanak a legfontosabbra: a termelékenység növelésére. Máris megmutatkozik, hogy a jelenlegi gazdasági ösztönzők rendszere nem támogat ja az állóeszközök korszerűsítését, a műszaki fejlesztést. Továbbra is tartanak tehát a megkötöttségek. Hogyan kezdeményezhessen egy vállalat, ha nincs önállósága a munkaerő gazdálkodásban, a bérezésben, és a beruházási tevékenységben. A vállalat nem oldhatja meg alkalmazottjainak kezdeményezését, ha az átlagbérhez, a létszámhoz van kötve. Az egyéni kezdeményezés csak úgy képzelhető el, ha a mester megkülönböztetést tehet a díjazásban a jól és kevésbé jó) végzett munka között. De honnan teremtsen elő rá pénzt? Van egy — nem is kis — lehetőség, mégpedig a létszámcsökkentés. De a létszámcsökkentés nem előny, hanem hátrány a vállalat számára: növeli az átlagbért. Ha pedig a vállalat az átlagbért túllépi, pótlólagos befizetés terheli a bruttó jövedelem után. IGEN HÁTRÁNYOS a megkötöttség a beruházási tevékenységben. Indokolatlan itt az a félelem, hogy a vállalat a szabad eszközöket nem a kifizetődő, gyorsan megtérülő beruházásra, korszerűsítésre, gyártmányfejlesztésre fogja felhasználni, hanem a bérek növelésére. Elképzelhetetlen, hogy akadna olyan vállalat, amely ne gondolna jövőjére. Hiszen a bérek az értékesítéstől függnek, tehát emelnie kell a termelékenységet, ha biztosítani akarja alkalmazottjai számára a fizetést. Egyébként úgy tűnik, hogy tovább tart a vita az új irányítási rendszer alapelveiről, pedig ezt a vitát már lezártuk. Ma a részletproblémák megoldásával kapcsolatos vitáknak van helyük. BABICZ MIKLÓS, az Építőipari ökonómiai és Szervezési Intézet számító központjának munkatársa HOGYAN LEHET VONZÓBBA JENNH A MEZŐGAZDASÁGOT? Fiatalok nélkül mezőgazdaságunkat lényegesen magasabb szintre nem emelhetjük. Ezzel a sokat hangoztatott igazmondással kezdi cikkét J. Polívka a Rudé právo április 13. számában. Rámutat arra, hogy a népgazdaság egyetlen ágában sem olyan kedvezőtlen a dolgozók korösszetétele, mint a mezőgazdaságban. A cikkíró úgy véli, hogy az anyagi érdekeltség fokozásán kívül a lakásfeltételek javításával lehetne vonzóbbá tenni a mezőgazdaságot a fiatalok számára. A falusi lakásépítésben az a probléma áll fenn, hogy a szövetkezetek nem tudják biztosítani a lakásépítést, mert költségeiket úgyis túlterhelik az egyéb befektetések. De a járási építkezési vállalatok sem tudják megoldani a problémát, mert általában nem rendelkeznek elég kapacitással. A cikkíró azt javasolja, hogy a városi nagy lakótelepek építésére szánt eszközöket osszák el arányosan a központi falvakra is, amelyekben a lakásokat állami építkezési vállalatok építenék. Ez megvalósulhat anélkül is, hogy emelni kellene az állami költségvetést. Mert hogyan gondolkodnak a fiatalok a falun — főleg a lányok? Döntő többségük a városban akar családot alapítani. Az érvek: korszerű lakás, központi fűtéssel, meleg vízzel, gázzal stb. További érvek: szociális berendezések (óvoda, bölcsőde). A szociális berendezéseknek a falun is nagy jelentőségük van abból a szempontból, hogy a nő dolgozhasson. E berendezésekből itt kevés van, mivel az építési és fenntartási költségeket nem az állam viseli, s a szövetkezeteknek e berendezések létesítése nem áll módjukban, másrészt sokszor nincs is megértésük irántuk. A mezőgazdasági üzemek maguk is sokat tehetnek a fiatalok érdekében. Erre több példát találhatunk. Sok helyütt az új gazdasági épületekben már megtaláljuk a szociális és egészségügyi berendezéseket (ruhatár, mosdó meleg vízzel, védőkesztyű, szemüveg, televízió stb.), amelyek javítják a munka kultúráját. Ezenkívül egyes falvakban nagyobb lehetőséget teremtettek a sportolásra, művelődésre, szórakozásra, mint sok városban. A szövetkezeteknek, a nemzeti bizottságoknak, a termelési igazgatóságoknak kell gondoskodniuk a kor szellemének megfelelő életviszonyok kialakításáról. A kultúrpropaganda feladata pedig, hogy kiemelje a mezőgazdasági munka jelentőségét. Eddig főleg a fogyatékosságokra mutatott rá, de arra már nemigen, hogy a mezőgazdasági dolgozók — sokszor nehéz körülmények között is — az ország kenyeréről gondoskodnak. J. Polívka cikkéhez csak anynyit teszünk hozzá, hogy ha az állam az ötvenes évek elején (amikor a nagyméretű iparosítás kezdődött) különböző előnyökhöz juttatta az iparban dolgozókat, akkor ezt most a munkaerőellátás érdekében meg kellene tenni a mezőgazdasági dolgozókkal is, elsősorban a fiatalokkal. A HIBÁS GYERMEKEKRŐL VALÓ GONDOSKODÁS PROBLÉMAI A statisztika azt mutatja, hogy a gyermekszaporulat 3 százalékát olyan gyermekek teszik ki, akik sem nem egészségesek, sem nem betegek, de különböző és többé-kevésbé tartós testi és szellemi fogyatékosságokkal rendelkeznek. Az ellenkezője bizonyosodott be annak az állításnak, hogy a szocializmusban ezeknek a gyermekeknek a száma csökkenni fog. Sőt, számuk növekedésével számolhatunk ezentúl is, mivel a gyermekek Iránti fokozott egészségügyi gondoskodás következtében a gyermekhalandóság a minimálisra csökkent, és így sok esetben életben sikerül tartani az erős testi vagy szellemi hibával születő gyermekeket is. Milyen a gondoskodás ezekről a gyermekekről, s tulajdonképpen milyen gondoskodás tárgyává is legyenek? — teszik fel a kérdést dr. V. Kalibán és dr. L. Edelsberger a Rndé právo április 14. számában írt cikkükben. Nemcsak passzív szociális gondoskodásban (pénzügyi segélyben) kell részesíteni az Ilyen gyermekeket, hanem elsősorban aktív, speciális nevelésben. Vissza lehet őket így nyerni a társadalom számára, s maguk boldogulására, mint kis mértékben csökkent munkaképességűeket. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy ehhez nemigen vannak meg a feltételeink. Tulajdonképpen nálunk egy munkahely sincs, ahol az ilyen gyermekek bonyolult nevelési problémáit kutatnák. Prágában, Olomoucban és Trnaván van ugyan speciális pedagógiai tanszék, de ezek még csak második éve működnek, úgyhogy egyelőre még keveset jelentenek. Tehát Ideje lenne már, ha a pedagógiai- tudományok e területét is kellőképpen támogatnák, s így fokozottabb gondoskodásban részesülhetnének a testi és szellemi fogyatékosságú gyermekek, akik szintén boldogok akarnak lenni. ÉPÍTÉSZET ÉS ÉLETKÖRNYEZET A Pravda nagyszabású vitát indított építészetünk jelenlegi helyzetéről. Ezzel kapcsolatban a hozzászólók feleletet próbáltak adni arra a kérdésre, hogy a környezet, amelyben élünk, méltó-e szocialista jelenünkhöz. A vita során bebizonyosodott, bogy deformálódás keletkezett az életkörülmények kialakításában. Azt mondtuk, hogy az ember és a környezet kölcsönösen hatnak egymásra. A környezet hatásáról az emberre azonban gyakran elfeledkezünk. Paradox helyzetbe kerülünk: a tudomány és a technika gyorsan fejlődik, nagyméretű az iparosítás, amely biztosítja az életszínvonal emelkedését, de ugyanakkor lényegesen rontja az életkörnyezetet, ami szintén az életszínvonalhoz tartozik. Vegyük például a vizet. Folyóvizeink szennylevezető csatornákká válnak. A lakosságnak több mint a fele rossz vizet iszik, gyakoriak ezért a fertőzések. Á gyárkémények erősen beszennyezik a levegőt, ami a légzőszerv-megbetegedéseket szaporítja. E probléma másik területe a lakásépítés. Az új lakótelepekkel, illetve a városrendezéssel kapcsolatban még sok a megoldani való. Például miért uniformizáltak lakótelepeink? Miért ragaszkodunk egy, vagy csupán néhány háztípushoz? Miért nem gondolunk az épületek színharmóniájára Is? összhangban van-e mindig a korszerű háztömbök koncepciójával a köztük elterülő szabad térség kertészeti elrendezése? Nálunk, sajnos, az a gyakorlat, hogy az egyes lakónegyedek felépítéséről a főberuházó gondoskodik, de ugyancsak a lakosság számára szolgáló üzleti hálózat, közszolgáltatási létesítmények felépítése már a kereskedelmi, illetve a kommunális vállalatok hatáskörébe tartozik, ezeknek viszont rendszerint nincs lehetőségük arra, hogy a lakásokkal egy Időben üzleteikkel, illetve szolgáltatásaikkal is elősegítsék a lakosok kulturált életkörnyezetének kialakítását. Ide tartozik a csecsemőotthonok és az óvodák kérdése is, s továbbá az új lakótelepek keitészetl rendezése és úgyszintén a közlekedés is, amely gyakran megkeseríti a város központjától távolabb létesített negyedek lakosainak életét.