Új Szó, 1966. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1966-04-17 / 105. szám, vasárnap

CÉLOK ÉS FELADATOK A MAGYAR KÖZOKTATÁS KÉT ÉVTIZEDE M

érhetetlenül nagy az a változás, mely a magyar nép életében a felszabadulás óta végbement. 1945 tavasza a független, szabad fejlődés útján indította el az országot, s az azóta eltelt több mint két évtized mind társadalmi, mind kulturális vonatkozásban páratlan eredmények szülője. Bár az előrehaladás útja nem volt mindig akadálytalan, ellentmondásoktól mentes, mégis, az elmúlt 21 év sorsfordulatot jelent. Nemcsak gazdasági-társadalmi vonatkozásban hozott kimagasló eredményeket, hanem a kultúrforradalom terén is. Alapvetően megváltozott a közoktatás helyzete, a köznevelés tartalma és szervezeti formája. Ezekről a változásokról és a soronlevő feladatokról beszélgettünk dr. BENCÉDY JÓZSEFFEL, a Művelődésügyi Minisztérium közoktatási főosztálya vezetőjével. — A társadalmi felszabadulás szükségszerűen magával hozta a közoktatás demokratizálását is — mondja Bencédy elvtárs Első és legnagyobb tettünk e téren az általános iskolák megszervezése. Ma már megszokott, s mindenki számára természetes az oktatásügy mai szervezettsége. A folyamat megértése szempontjából azonban nem árt hangsúlyozni azt a — jó részt ismert — tényt, hogy az új népi államnak, még fokozottabban mint nálunk, a közoktatásban is egy elavult, az uralkodó osztály érdekeit szolgáló örökséggel kellett megbirkóznia. Az eötvösi hagyomány figyelemre méltó kezdeményezéseit ugyanis a Horthy-Magyarország nevetésügye a vallás-erkölcsi nevelés szempontjainak rendelte alá; s tartalmi koncepciójában ls jócskán elmaradt az európai mércétől, a környező országok polgári liberalista oktatási elveitől. Ez már a maga korában korszerűtlen iskolaügy nemcsak a dolgozó osztályok gyermekeit fosztotta meg a továbbtanulástól, hanem az iskolarendszer „zsákutca" jellegével — áthidalhatatlan tantervi különbözőségei miatt — csaknem lehetetlenné tette egyik Iskolatípusból a másikba való átlépést is. (Népiskola, polgári Iskola, gimnázium, szakintézetek.) Ez az iskolarendszer az uralkodó osztály műveltségi monopóliumát szolgálta, s osztályérdekektől vezérelve lehetetlenné tette a munkás- és parasztgyerekek érvényesülését. Az a kevés kivétel, aki nagy nehézségek árán eljutott az érettségiig, bizonyítványával a lehetőségek „csúcsára" érkezett, belépőt kapott a kor társadalmi bálványát jelentő középosztályba. jellemző az akkori állapotokra, hogy a felszabadulás előtt a középiskolákon mindössze 3—5 százalék volt a fizikai dolgozók gyermekeinek száma, az egyetemeken és főiskolákon pedig 3,5 százalék. A felszabadulás e téren is gyökeres változást hozott. A

Magyar Kommunista Párt, mely még a háború alatt kidolgozta a társadalmi, gazdasági és kulturális újjáépítés programját, a legfontosabb feladatként jelölte meg, hogy „a sajtóból, az oktatásból, a kultúrából, a közéletből ki kell küszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlöletet". Ennek a programnak, az ifjúság demokratikus szellemű nevelésének nagyszerű eredménye az 1945 augusztusában életre hívott — a népiskola 1—8, és a gimnázium, illetve a polgári iskola 1—4 osztályai helyett létesített — nyolcosztályos általános iskola. Ez az iskolatípus nemcsak a nép- és polgári Iskola részleges zsákutcáját számolta fel, hanem megszüntette a gimnázium kiváltságos osztályjellegét is. Kötelezően és ingyenesen biztosította az egységes alapműveltséget, s egyben a továbbtanulás lehetőségét. Az újarcú nép, a munkás- és parasztgyerekek ezrei foglalhatták így el helyüket nemcsak a közép-, hanem a főiskolákon és egyetemeken is. A fejlődés méreteire jellemző egyébként az is, hogy míg a felszabadulást követő években komoly gondot okozott az analfabetizmus felszámolása, addig ma már a tanulás országos ügy lett, ugyanis az ország csaknem minden negyedik hat éven felüli polgára tanul. Ez az eredmény nemcsak a szocialista építőmunka győzelmét bizonyítja, hanem az oktatási reform sikerét is. Az iskola és az élet szoros kapcsolata 'törvénnyé vált, s az iskolarendszer alapját képező általános iskolák jól megállták a helyüket. Általános jelenség ma Magyarországon, hogy a fiatalok érdekődése egyre jobban a szakmát biztosító középiskolák felé irányul. Egészséges, a szocialista építés igényeit jelzi az a jelenség Is, hogy az érettségizett fiatalok között egyre több azok száma, akik szakmát választanak. A fizikai munka megbecsülése és megszerettetése terén nagy érdemeik vannak az iskoláknak, ahol a gyakorlati foglalkozásokon keresztül polgárjogot nyertek a termelési gyakorlatok. A

szocialista iskola alapelveit rögzítő, 1961-ben jóváhagyott első szocialista oktatási törvény az iskola és az élet kapcsolatát, a korszerű műveltségterjesztést és a közösségi nevelés igényeit állította előtérbe. Négy év távlatából nézve az élet igazolta a törvényt. A 6 éves gyermekek 98,6 százaléka beiratkozott az iskolába s a 10 éves tankötelezettség végére 90 százaléka el is végzi az általános iskolát. A továbbtanulást Illetően a szakképzést nyújtó Iskolák hálózatának bővítése ma a legsürgetőbb. A középiskolák tanulóinak mintegy 60 százaléka ugyanis gimnazista, s ez a pályaválasztás szempontjából is komoly gondot jelent. (Nem beszélve a lányok túlsúlyáról. A középiskolák 58 százaléka lányi) A középiskoláknak kettős feladatot kell megoldaniuk. Az általános iskola és az egyetem közötti összekötő kapocs jellegéből ered, hogy elsősorban a továbbtanulásra készíti fel a diákokat. Ugyanakkor azonban számolnuk kell azokkal is, akik nem jutnak be a főiskolákra. Így a különböző munkakörökben való elhelyezkedésre is fel kell készítenük a diákokat. E kettősség megoldására új lehetőségekkel próbálkoznak. Érdekes kísérlet például az ún. tagozatos osztályok megszervezése, ahol a diákok — érdeklődésüknek megfelelően — egy vagy két tárgyat több órában, elmélyültebben tanulhatnak. Értékes gyakorlati eredménnyel járt az 5 plusz l-es rendszer is. Bár a négy év alatt szerzett tapasztalatok alapján a korrekció igénye is fellépett, a munkára nevelésnek az elve nem változott, csupán a szervezeti formája módosult. Az eredeti elgondolás szerint ugyanis a gimnáziumi tanulmányok négy éve után (heti egynapos gyakorlati oktatással) minősítő vizsgával szakképesítést szerezhettek a tanulók. Sok helyütt azonban nem voltak meg a gyakorlati oktatás feltételei, s ezért formálissá vált ez a rendszer. Ennek kiküszöbölése érdekében 1963-tól alternatívaként a 2 órás gyakorlati oktatás lehetőségét is megengedték. E

zek és hasonló törekvések, a munkára nevelés elve alapján, a gimnáziumi tanulmányok korszerűsítését, gyakorlatiságát célozzák, azonban a szakmai képzés igénye nélkül. Az országgyűlés beszámolójából ugyanakkor azt is megtudhattuk, hogy a következő években nem növekedik a középiskolai tanulók száma. Az általános iskolát végzett gyermekek 40 százaléka (évi 67— 70 ezer tanuló) jut be a középIskolákba. A szakoktatással kapcsolatban hadd jegyezzük még meg, hogy az oktatási reform országgyűlési vitája alapján lényegesen módosul a szakközépiskolai oktatás. Az eddigi gyakorlattól eltérően nem érettségizett szakmunkásokat képeznek a jövőben, hanem „a termelés különböző posztjaira alkalmas, középfokú képesítéssel rendelkező szakembereket". A decemberi törvényerejű rende let hangsúlyozza „a korszerű általános műveltség és a középfokú szakmai képzés" Igényét. Érdekessége az új szervezésnek, hogy a szakközépiskolák ezután nem egyetlen szakmára, hanem a rokon szakmák egy-egy csoportjára képeznek. Tehát az iparágakhoz kapcsolódnak, s ezáltal megszüntetik a szakközépiskolák korábbi felaprózottságát. Az ipari és mezőgazdasági szakmunkás végzettségű fiatalok továbbtanulása a kétéves esti, illetve levelező oktatás révén biztosított. Ennek elvégzése után lehetőségünk nyílik egyetemi vagy főiskolai tanulmányok folytatására. Az elmúlt évek didaktikai „formabontását" illetően a már említett politechnikai nevelést és a gyakorlat igényét hangsúlyozzák. Több helyütt kísérletek folynak a programozott oktatással. Mellékesen jegyzem meg, hogy a differenciált ok tatás ismeretlen náluk (külföldi létezéséről viszont tudnak), s a szaktantermes oktatás is — elsősorban tanterem hiányában — csak néhány iskolán érvényesül. Az oktatás színvonalának emelését illetően nemcsak a pedagógusok szakképzettségét helyezik előtérbe, hanem a körzeti iskolák hálózatának bővítését s a pedagógusok letelepítését az egyes községekben és kisvárosokban. Mindez a szakrendszerű oktatás jó feltételeinek velejárója. A falusi és városi Iskolák közti színvonalkülönbséget — Bencédy elvtárs szerint — elsősorban az orosz nyelvben érzik. A kislétszámú iskolák kérdése viszont náluk is izgató, megoldást sürgető probléma. A meglevő 6100 általános iskolából ugyanis mintegy 3 ezer részben osztott, vagy osztatlan. Ide a tanulók tíz százaléka jár. E

gy cikk keretében képtelenség egy ország közoktatásának, két évtizedes fejlődésének minden vonatkozását érinteni. Ezek a jegyzetek a teljesség igénye nélkül íródtak, mintahogy a beszélgetés is csak a leglényegesebb erővonalak megragadására szorítkozhatott. A fejlődés méreteit, s a jelen igényes feladatait látva azonban elmondhatjuk: nagy társadalmi kérdések megoldásának részese a magyar oktatásügy. Eddigi sikereiből Ítélve a jobbra törő lendület holnapi eredményei sem lehetnek kétségesek. FÓNOD ZOLTÁN HOGYAN HASZNÁLJA KI SZABAD IDEJÉT AZ IFJÚSÁG? MA MÁR NAGY SZÜKSÉG VAN a szabad idő kultúrájának kutatására és elméleti általánosítására. Erről tanúskodnak a szocialista ós tőkésországok kutatásai. Korunk kultúrájának egyik legfontosabb problémája ugyanis a szabad idő. A tudományos és kulturális dolgozók érdeklődésének előterébe került, mert a szabad idő mint olyan, nemcsak pihenésre szolgál, hanem az alapvető kulturális szükségletek kielégítésére Is. Különösen időszerű kérdés az ifjúság szabad idejének helyes kihasználása. A szabad idő a nap 24 órájának az a része, ami a munka után (a munkaidőről, vagyis a fő foglalkozásban töltött időről van szó), a munkaidőn kívüli elfoglaltság (ide számltjuk a munkába járással töltött időt, a házkörüli munkát, a kerti munkát, a mellékfoglalkozással töltött időt) és az alvás után marad az ifjúságnak. Így tehát a szabad idő az a munkán kívüli idő, amelyet művelődésre, kulturális-, közéleti tevékenységre, sportra, turisztikára, szórakozásra, passzív pihenésre, valamint egyéb aktív társadalmi tevékenységre használunk fel. A szabad idő kihasználásának összetétele a munkaidő intenzitásától és hosszától függ. Minél rövidebb a munkaidő és minél kevésbé merít ki, annál reálisabb lehetőség keletkezik a szabad idő jobb és kulturáltabb kihasználására. A szabad idő hasznos felhasználásának feltételeit azonban nemcsak a szabad idő mennyisége, hanem a társadalom és az egyén kulturális és anyagi színvonala is meghatározza. A szabad idő fő jellegzetessége az önkéntesség. Minden fiatalnak nemcsak lehetősége, hanem joga ls van rendelkeznie vele, mégpedig saját szükségletei, mentalitása és fejlettsége szerint. Mindezzel számolni kell, ha segíteni akarjuk az ifjúságot szabad idejének szervezésében, hogy azt kulturáltan használja ki. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szabad idő, amelynek kihasználásában az ifjúság leleményes (néha negatív értelemben is), nagyon hat a fiatal formálódására. Gyakran a szabad időben szerzett élmény jobban befolyásolja a fiatal viszonyát az őt környékező valósághoz, mint sok elvont erkölcsi norma, melyek csak keveset hatnak a fiatalra. KÜLÖNÖSEN FONTOS a tömegkultúra a szabad Idő kihasználásában. Ide tartozik elsősorban a film, a színház, a rádió, a televízió és a sajtó, vagyis azok a kulturális intézmények, amelyeket azonos formában terjesztenek széles területen, és beférkőznek a legszélesebb rétegek tudatába. A tömegkultúra feladata és hatása a szabad idő mennyiségétől és az emberek műveltségi színvonalától függ. A tömegkultúra korunkban rohamosan fejlődik, FÉL LITER TEJ NAPONTA EZT A MENNYISÉGET AJÁNLJAK A GYEREKEKNEK ÉS EZT BE KELL TARTANI. -A TAVOLABB FEKVŐ MENEDÉKHAZAKBAN VAGY A SATORBAN A TEJPOR LEHETŐVÉ TESZI A SZABALY BETARTASAT. BARMIKOR ÉS BÁRHOL. * <u •3 s s! >• s o t A TEJPOR « TEJCSARNOK AZ OTTHONUNKBAN OF-16Ó/3 mivel a húszas évektől a sajtó és a könyvek mellett megjelent a rádió, a film és a televízió. Főleg ez utóbbiak váltak olyan eszközzé, mely tömegesen hat a legszélesebb társadalmi osztályok és rétegek tudatára. Meg kell azonban Jegyezni, hogy a tömegek nem viseltetnek paszszívan a hozzájuk továbbított információkkal szemben, hanem aktívan kiválasztják azokat, amelyek érdeklődésüknek és szükségleteiknek megfelelnek. Hogy megállapíthassuk, menynyi szabad ideje van az ifjúságnak, meg kellett kérdeznünk. Ebből a célból a múlt évben az SZNT Iskolaügyi és Kulturális Bizottsága kutatást szervezett a bratislavai Ifjúság körében, amelyet a Szlovák Szociológiai Társaság Kultúrszociológiai Szekciójának tagjai végeztek. Arra a kérdésre, mennyi szabad ideje marad a tanulásból és a munkából eredő elfoglaltsága után, a férfiak 54,9, a nők 48,3, összesen a feleletet adók 52 százaléka napi 1,5—3 órát tüntetett fel. Érdekes, hogy az egyes korcsoportokban nincs nagy különbség a férfiak és a nők között abban, mennyi a szabad idejük. Ez a különbség legfeljebb két százalék, s csak a 3,5—4 óra szaba didővel rendelkezőknél nagyobb — 4,5 százalék. A 15—26 éves fiatalok többségének — 63,8 százalékának — napi 1,5—4 óra szabad ideje van (a kérdezettek jelentéktelen százaléka él házas életet), 8 százalékának legtöbb egy óra, 18,5 százalékának több mint négy óra. Ezek az eredmények nagyjából megfelelnek más Szlovákiában és Csehországban végzett kutatásoknak is. ÉRDEKELT BENNÜNKET az a kérdés is, milyen tevékenységet tart az ifjúság egészségtelennek, mivel az elrabolja szabad idejüket. Az első helyen van a gyakori és hasztalan gyűlésezés ' (a kérdezettek 27 százalékánál), a másodikon a közlekedési eszközökre való várás (17,9 százalékánál), a harmadik helyen az élet számára semmit nem adó tantárgyak hallgatása és tanulása. A feleletekből látjuk, hogy főiskolásokról van szó, akik a kérdezettek 8,9 százalékát tették ki. A szabad idő nemcsak a társadalom gazdagságának a mércéje, hanem az ifjúság életének egyik fő problémája, a szocialista és a tőkésrendszerben egyaránt. Ezért foglalkozik vele fokozott mértékben a burzsoá és a formálódó marxista szociológia. De azért is, mert a szabad idő ma, a jövőben pedig méginkább, lehetővé teszi az ember alkotó erejének fejlesztését. Ifjúságunknak aránylag elég kevés szabad ideje van, amit alkotóerejének fejlesztése érdekében felhasználhatna kulturális és testi fejlődéséhez. Még rosszabb a kép, ha azt kérdezzük, valóban kulturális módon használja-e fel szabad idejét, s nem-e túl egyoldalúan. Ogy tűnik, hogy éppen az a szabad idő kihasználásának legnagyobb gyengéje, hogy kevés lehetőség van az ifjúság szabad idejének kulturált kihasználásában. Nem támogatják eléggé aktivitásukat, elsősorban az ifjúsági klubok létesítésében, ami lehetővé tenné a fiatalok számára a nem reájuk erőszakolt szórakozást és kikapcsolódást. Csak az utóbbi időben javul az ifjúság kulturális életéről való gondoskodás, és több városban létesítettek ifjúsági klubokat. TOVÁBBRA IS SZÜKSÉGESEK a kutatások az Ifjúság körében, főleg azzal a céllal, hogyan lehetne hatni a fiatalokra, segíteni őket szabad idejük szervezésében, hogy kihasználhassák tudományunk és kultúránk valamennyi eredményét. Mert a műszaki-tudományos fejlődés és a munka jellegében történő változások nagy igényeket támasztanak az ifjúsággal szemben, abban az irányban ls, hogy sokat elvesznek szabad Idejéből. Dr. OLIVÉR BAKOS, az SZTA Szociológiai Intézetének tudományos munkatárs*