Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)
1966-03-29 / 87. szám, kedd
Ülésezett az Állami Bér- Ar- és Pénzügyi Bizottság Vasárnap Rómában hatalmas tüntetés zajlott le a vietnami béke mellett. A képen: A záporeső sem hűtötte le a békeharcosok lelkes hangulatát. (CTK— UPI felvétele) Be Gaulle veszélyezteti a NATO alapjait? (CTK) — Prágában március 28-án tartotta harmadik plenáris ülését Bohumil Sucharda mérnök-niiniszter vezetésével az Állami Bér-, Ar- és Pénzügyi Bizottság. Az ülés részvevői megtárgyalták és jóváhagyták a beruházási építkezés vállalati saját forrásokból és hitelekből történő pénzügyi biztosítására vonatkozó alapvető koncepciókat. A beruházási építkezés előkészítésének és megvalósításának meggyorsítását a jövőben gazdasági eszközök segítségével teszik az eddiginél hatékonyabbá. Emellett jelentékenyen fokozódik nemcsak a bankok sze(ČTK) — A prágai Karolinumban március 28-án a tanítók napja alkalmából rendezett ünnepi gyűlésen a köztársaság több mint kétszáz legjobb pedagógusa és iskolaügyi dolgozója vette át dr. Jifí Hájek professzor, iskola- és művelődésügyi miniszter kezéből az állami kitüntetést és tiszteletbeli címet a nevelés és népművelési munkában elért eredményekért. A Komenský-érmet a köztársasági elnök dr. Václav Príhoda egyetemi tanárnak adományozta pedagógiai és tudományos művéért. Az Építésben szerzett érdemekért tüntették ki a prágai és bratíslavai „Učiteľské noviny"^ (Tanítók Lapja). Négy pedagógust tüntettek ki a kiváló munkáért címmel és 200 pedagógusnak adományozták az Érdemes tanító és az Érdemes iskolai dolgozó címet. A kerületekben 334 tanítónak osztották ki a Példás tanító címet. Az ünnepélyes gyűlést Ján Štépánek, az Iskola- és művelődésügyi dolgozók szakszervezeti szövetsége központi bizottságának elnöke nyitotta meg. Pályázat |CTK) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. Évfordulóiára a Csehszlovák Televízió és a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség pályázatot hirdet a csehszlovák—szovjet kapcsolatokkal foglalkozó elbeszélésre, amely alkalmas televíziós film forgatására. Az elbeszélés terjedelmét nem határozták meg, azonban lehetőleg ne legyen több mint 30 géppel irt oldal. A verseny anonim és részt vehet benne a Csehszlovák Szocialista Köztársaság minden polgára. A szerző köteles a jeligével ellátott, leragasztott borítékban nevét és címét közölni. Elsfi díj 15 000 korona, második díj 7000 korona, harmadik dl) 3000 korona. Beküldési határ idő: 1966. szeptember 30. A pályázat eredményét 1966. december 12-én ismertetik A pályázati művek a következő címre küldendők: Československá televízia — televízna filmová tvorba (súfaž 50. výročia VOSR), JindfiSská nl. 16. Praha 1. repe, hanem a kalkuláció jelentősége is, és egyben múlhatatlanul szükségessé válik a hazai és külföldi piacigények Ismerete, valamint az állóalapok teljes kihasználása. A plenáris ülés résztvevői nagy figyelmet szenteltek annak a javaslatnak, amely a munkaerőkkel való racionális gazdálkodás irányítására a gazdasági eszközök felhasználását javasolja. Az Állami Bizottság megvitatta az Állami Társadalombiztosító Hivatal által kidolgozott terjedelmes tanulmányt, amely megmutatja a lakosságról való szociális gondoskodás fejlődési irányát. Az ünnepélyen megjelentek František Krajčír és josef Krejčí miniszterelnök-helyettesek, Josef Havlína, a CSKP Központi Bizottsága ískolaügyi és tudományos osztályának vezetője, Helena Leflerová, a Nemzetgyűlés alelnöke, dr. Matej Lúčan, a Szlovák Nemzeti Tanács iskola- és művelődésügyi megbízottja, valamint a központi hivatalok, országos intézmények és társadalmi szervezetek képviselői. Dr. Jirí Hájek professzor, iskola- és művelődésügyi miniszter beszédében szerencsét kívánt a tanítóknak és iskolai dolgozóknak és a minisztérium nevében köszönetet mondott a jól végzett munkájukért. A CSKP XIII. kongresszusának előkészületei kapcsán rámutatott a tudományos-műszaki forradalom jelentőségére és többek között a következőket mondta. „A műveltség alapvető feltétele annak, hogy az ember a tudományt megérthesse és alkalmazhassa — az egész társadalmi fejlődés egyre fontosabb tényezőjévé válik." Cséby Lajos, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete, Egri Viktor alezredes, katonai attasé és Krajcsik Mihály bratislavai főkonzul, Magyarország felszabadítása 21. évfordulójának alkalmából tegnap látogatást tettek kél Dél-Szlovákiában állomásozó katonai alakulatnál. Tanácskozások a svéd külügyminiszterrel (ČTK) — A prágai Cerninpalotában tegnap délelőtt kezdődött Václav Dávid külügyminiszter és Torsten Nilsson svéd külügyminiszter tanácskozása a két országot kölcsönösen érdeklő problémákról. Az egyheti látogatásra érkezett svéd külügyminiszter még a tanácskozások megkezdése előtt udvariassági látogatást tett Václav Dávid külügyminiszternél. Kitüntetés (ČTK) — Alexander Duböek, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének lagja, az SZLKP első titkára Jozef Zrak mérnök, a tudományok kandidátusa, az SZLKP bratislavai városi bizottságának vezető titkára jelenlétében tegnap adta át Karol Matych elvtársnak a Muinkaérdemrendet, amelyet 60. születésnapja alkalmából köztársaságunk elnöke adományozott neki a munkásmozgalomban, közéleti tisztségekben s a szocialista országépítésben évek hosszú során át áldozatkészen kifejteit tevékenységéért. Fogadás a Nemzetgyűlés elnökénél (ČTK) — Bohuslav Laštovička, a Nemzetgyűlés elnöke hétfőn fogadta Sarif Emámit, az iráni szenátus elnökét, az iráni ipari és bányakamara elnökét. A fogadáson jelen volt Abdul Ahad Dara, az Iráni Császárság csehszlovákiai nagykövete és Josef Horn, a Csehszlovák Kereskedelmi Kamara elnöke. + František Hamouz külkereskedelmi miniszter hétfőn fogadta Nikola Dzsuverovlcsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külkereskedelmi államtitkárát. Az államtitkár a két ország közötti hosszúlejáratú kereskedelmi egyezménynyel kapcsolatban érkezett Prágába. (CTK) * Viktorij Sklovszkij, jelentős szovjet teoretikus és Író március 28-án ellátogatott a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetségbe, ahol Zdenék Fierlinger, a Központi Bizottság elnöke és dr. Jan Némec, a Szövetség Központi Bizottságának központi titkára togadták a vendéget. (CTKJ iH —» »MW MH» H H< SUNAY LETT AZ ÚJ TÖRÖK ELNÖK Isztambul (CTKJ A török parlament március 28-án Ceváet Sunayt, volt vezérkari főnököt választotta meg a Török Köztársaság új elnökévé, a súlyosan beteg Cemal Gürsel helyére, aki mér több mint két hónapja nem nyerte vissza eszméletét. Wilson Anglia és a szocialista országok kapcsolatairól London (ČTK) — Wilson angol miniszterelnök tegnapi sajtóértekezletén válaszolt arra a kérdésre, milyenek lesznek Nagy-Britannia kapcsolatai a szocialista országokhoz, ha újból munkáspárti kormányt választanak. Nézete szerint nemrégi moszkvai látogatása után lényegesen megjavultak az angol—szovjet kapcsolatok. Kedvező jelnek minősítette, hogy lord Chalfont leszerelésügyi államminiszteri újból meghívták Moszkvába. Wilson reményét fejezte ki, hogy Nagy-Britannia és a Szovjetunió, valamint a többi európai szocialista ország kapcsolatai egyre javulni fognak. London (ČTK) — Nagy-Britannia felhívta Franciaországot, ismertesse álláspontját, milyen irányban hajlandó hozzájárulni a nyugati védelem'iez. A felhívást az angol kormánynak a francia kormányhoz küldött emlékirata tartalmazza. A felhívás lesz jgezi, hogy az angol kormány továbbra is szükségesnek tartja az Északatlanti Szövetség fenntartását. Az Obseroer közlése szerint Manlio Brossio, a NATO főtitkára titkos tárgyalásokat folytat Wiesbadenban George Báli amerikai külügyminiszter-helyettessel. Athén (ČTKJ — Az átmeneti és bizonytalan görög politikai helyzet, amely a múlt év nyarán Papandreu kormányának erőszakos megbuktatásával következett be, tovább komplikálódik. Az állandóan fokozódó bizonytalanság egyik jelenlegi oka, a görög—ciprusi ellentét, amely olyan kérdéseket vet fel, hogy kl legyen a ciprusi nemzeti gárda parancsnoka, kl nevezze ki és kinek a parancsnoksága alá tartozzék. Makariosz elnök a gárdát a ciprusi kormány alá akarja rendelni. Ezideig Grivasz görög tábornok a gárda parancsnoka. A görög politikusok kijelentéseiből megállapítható, hogy a válságnak sokkal mélyebb és alapvetőbb okai vannak, mint a parancsnokság vagy a ciprusi görög tisztek helyzete. A valóságban a hadsereg és az egész ciprusi helyzet ellenőrzéséről van szó, tehát arról, hogy ez az ellenőrzési Jog a nicosiai korBall és Brossio arról a válaszról tárgyal, melyet a NATOtagállamok adnak majd De Gaulle-nak. Az angol hetilap megjegyzi, hogy a tanácskozások elölt a 14 NATO-tagállam intenzív tárgyalásokat folytatott Párizsban, mivel attól tartanak, hogy De Gaulle még a francia nemzetgyűlés ülésszakának megkezdése előtt visszt ;>ívja a francia tiszteket a NATO parancsnokságából. Az Observer megjegyzi, hogy elsősorban arról tanácskoznak, hogyan őrizzék meg a NATO-t mely összeomlás előtt áll. mány kezében marad-e vagy pedig a NATO-val szövetkezett athéni kormány kerül túlsúlyba. A görög haladó erők a ciprusi kormányt támogatják és Passzalidisz, az EDA elnöke, azzal vádolta Grivasz tábornokot, hogy olyan politikai irányzatot követ, amely megbontja az egységet és megosztáshoz vezet és ez a NATO és a görög reakciós körök tulajdonképpeni célja. A Guatemalai Munkapárt elitéli az amerikai csapatok jelenlétét Havanna (ČTK) — A Guatemalai Munkapárt nyilatkozatot adott ki, melyben elítéli az amerikai csapatok guatemalai Jelenlétét, és nemzeti egységre hív fel. A Guatemalai Munkapárt élesen tiltakozik az amerikai vezetőknek esetleges guatemalai intervenció lehetőségéről tett kijelentései miatt, és felhívja a népet, készüljön fel a harcra és az agresszorok legyőzésére — áll a nyilatkozatban. Az amerikai tengerészgyalogság ezer katonája partra szállt Puerto Barrios kikötőben és az ottani katonai támaszponton helyezkedett el. Az amerikai csapatok a reakció uralmát akarják biztosítani. Csakis a nép, a demokraták, a hazafiak és a forradalmárok védhetik meg országitnkat az intervenció elől — áll a nyilatkozat0^00000 0000000000000 DAMASZKUSZBAN befejező- ( dött a Baath Párt rendkívüli regionális értekezlete, melyen j megválasztották a párt új 16tagú vezetőségét. A párt veze- j; tőségének tagja többek között Attasi szíriai elnök és Zuajen « miniszterelnök. (ČTK) ' Ma&afatwca tekintünk (Folytatás az 1. oldalról) békepolitikájának. Ennek megfelelően a békés egymás mellett élés és a kapitalizmussal való gazdasági verseny mellett foglal állást. Helyesen értelmezi Lenin tanítását, mely szerint a békés együttélés politikája a háború nélküli nemzetközi osztályharc, amelyet a háborús öszszecsapások katasztrófájától mentesen kell megvívni és megnyernL A béke megőrzéséért vívott szívós harcban is az a törhetetlen akarata nyilvánul meg, hogy győzelemre vigye a kommunizmus ügyét. A kongresszus tanácskozását is a lenini békepolitikához való hűség hatja át, de az a szilárd elszántság ls, hogy ha az imperialisták mégis agressziós kísérletet tennének a Szovjetunió, vagy a Varsói Szerződéshez tartozó bármelyik szocialista állam békés, alkotó munkájának megzavarására, a Szovjelnnió mindenkor kész • szocializmus és a kommunizmus vívmányainak és alkotásainak megvédésére. A szovjet nép és az egész szocialista tábor békét akar. Minden gondolatuk a békés célú gazdaság fejlesztése, a szocializmus és a kommunizmus építése nagyszerű terveinek megvalósítása, a dolgozók számára szükséges anyagi és szellemi javak bőségének megteremtése. A Szovjetunió Kommunista Pártjának lenini politikája, mélységes internacionalizmusa és a marxizmus—leninizmns eszméihez való hűsége továbbra is követendő példa, s a tapasztalatok igazi forrása. Köztársaságunk dolgozói — a kommunistákkal az élen — a legnagyobb figyelemmel és érdeklődéssel kísérik a szovjet kommunisták XXIII. kongresszusát. Elsősorban azért, mert pártunk a Szovjetunió Kommunista Pártját a nemzetközi kommunista mozgalom legtapasztaltabb és legedzettebb osztafiának, a kommunista világmozgalom általánosan elismert élcsapatának tartotta és tartja. A szocializmus és a kommunizmus építésében elért gazdag és értékes tapasztalatait a mi viszonyaink között mindig alkotó módon érvényesíti. Meg vagyunk győződve róla, hogy az SZKP XXIII. kongresszusán elfogadott határozatok nemcsak az SZKP és a Szovjelnnió Kommunista Pártja építése szempontjából lesznek nagy jelentőségűek, hanem a nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából is, mivel értékes hozzájárulást jelentenek a marxizmus-leninizmus nagy tanításának fejlesztéséhez. A mi pártunk számára különösen most felbecsülhetetlenül értékes az SZKP XXIII. kongresszusa, hisz közvetlenül pártunk XIII. kongresszusa előtt ülésezik. Nagyjelentőségű határozatai gazdag tapasztalatok forrásaként szolgálhatnak a mi problémáink megoldásában. Forró és Igazi elvtársi szeretettel köszöntjük a Szovjetunió Kommunista Pártjának, Lenin pártjának XXIII. kongresszusát! ÜNNEPSÉGEK A TANÍTOK NAPJA ALKALMÁBÓL MAGYARORSZÁG NAGYKÖVETE BRATISLAYÁBAN (ČTK) — A Magyar Népköztársaság felszabadulásának 21. évfordulója alkalmából Cséby Lajos Magyarország csehszlovákiai nagykövete, Krajcsik Mihály, a Magyar Népköztársaság bratislavai fökonzulja jelenlétében Bratislavában sajtókonferenciát rendezett, amelyen ismertette a sajtó, a rádió és televízió képviselőivel a magyar nép múlt évi és a második ötéves tervben elért eredményeit. Bonyodalmak Görögországban