Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)
1966-03-24 / 82. szám, csütörtök
KK NYITÁNY Budapesten és Bécsben MTK— SLÁVIA 1:0 (1:0) ( | Ax MTK sok nagy csatát látott Hungária úti pályájának lelátóin I t csak mintegy 3000 néző volt kíváncsi az átszervezett KK újabb I > évfolyamának nyitányára, annak ellenére, hogy mindkét együttes ' nagy kupa múlttal rendelkezik. A mérkőzés valódi kupaküzdelJ met hozott és végig a játék harcos jellege érvényesült. Küzde, | lem, az volt a javából és különösen a második félidőben a játé( | kosok itt-ott többször találták el rúgásra lendült lábukkal az elt i lenfelet, mint a labdát. Ebben Indás volt a mérkőzés olasz JátékI >. vezetője: Francesconi is, aki nem torolta meg kellő erély1 I lyel a gombamódra szaporodó szabálytalanságokat. CSEHSZLOVÁK érdekességek négy sportágból A győztes csapatban a védelem jól állt a lábán. Lanczkor többször bravúrosan mentett. A hátvédsorban Varga, Jenéi, Csetényi volt a sorrend. A két fedezet: Nagy és Dunai megtette a magáét. Az előbbi ezúttal is a kékfehér csapat motorja volt. Az ötösfogatban Takács néhány ügyes megoldással hívta fel magára a figyelmet. Kutinak nem nagyon ment a játék. Lackó ls csak a mezőnyben vétette magát észre. Lakinger élete első nemzetközi mérkőzésén nem okozott csalódást. Ű lőtte az egyetlen gói' azonkívül néhány remekbeszabott átadást is „tálalt" a kapu elé, de társai nem értettők meg az elgondolásait. Nagy Ervin a balszélen szükségmegoldás volt, s nem tudta feledtetni Hégert. A Slávia kapujában Ledecký a gólért hibáztatható. Lálát Beran nem tudta pótolni. Smoiik volt a védelem legjobbja, de Hildebrandt ellen sem lehet panasz. Nepomucký fedezetjátéka Tesaíéval A Bécsben lejátszott KK mérkőzésen az első félidő a hazaiak minden igyekezete ellenére gól nélkül végződött. Szünet után az osztrák csapat kapott jobban lábra. A 48. percben Hruschka lövése utat talált a trenčíni hálóba. Az Admira játékosok nem örülhettek sokáig a vezetésnek, mert Bajič, a találkozó jugoszláv játékvezetője 11est ítélt ellenük, amelyet Hojsik értékesített. Ezután öldöklő harc indult meg a győztes gólért. A trenCíniek nagyszerűen védekeztek, mégsem sikerült megakadályozniuk, hogy három perccel a találkozó vége előtt Reiter meg ne szerezze a hazaiak győzelmét Jelentő második gólját. A mérkőzésre meglepően kisszámú közönség volt kíváncsi. Bécsben is, akárcsak Budapesten csupán 3000 szurkoló foglalt helyet a lelátókon. Ezt mind Prágában, mind Trenílnben túlszárnyalják. A KK nálunk nagyobb tömegeket mozgat meg. Ismerve a trentíni csapat képességeit, ügy hisszük, hogy vendéglátóként nemcsak egygólos együtt inkább romboló Jellegű volt. Az ötösfogatban Veselý nyújtotta a legjobb teljesítményt, de a mérkőzés befejezése előtt kihagyta a Slávia legnagyobb, — s ezúttal egyenlítési — lehetőségét. Kadraba jól osztogatott. Sindelár lövései jelentették a legtöbb veszélyt Lanczkor kapujára. Piša sokat tiltakozott, s egynéhányszor emiatt kevés figyelmet szentelt még a kínálkozó gólhelyzeteknek is. Uldrych csak a mezőnyben végzett említésreméltót. Az első félidőben az MTK volt a többet támadó fél A játék képe alapján akkor akár nagyobb arányú vezetést is szerezhetett volna. Szünet után a Slávia nagyon rákapcsolt és minden erejével az egyenlítő gól megszerzésére törekedett. A döntetlen a summázás tükrében valósabb képet adhatott volna, de az MTK győzelmét sem lehet meg nem érdemeltnek minősíteni. A visszavágóra egy hét múlva, március 30-án Prágában kerül sor. (zajhátrányát sikerül behoznia, hanem már a visszavágón bebiztosíthatja továbbjutását. Előfordulhat, hogy mindkét csehszlovák KK csapat, — tekintettel arra, hogy idegenben egyaránt csupán egy-egy góllal maradt alul, — továbbiut. Ez kétségtelenül nagy sikert jelenfenel A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 12. játékhetének első húzására 12 622 688 koronát fizettek be. A díjak így oszlanak meg: I. díj nincs, II. dij (49 nyertes) 25 200 korona, III. díj (2950 nyertes) 540 korona, IV. díj (60 063 nyertes) 55 korona. Prémiumok: 1. és II. prémium nincs, III. prémium 11 000 korona (10 db), IV. prémium 715 korona (463 db). »« 8« >»M<MMM»M 0 Hollandia—Csehszlovákia 0:3. Válogatott férfi röplabda mérkőzés, amelyen a csehszlovák színeket a Dukla Kolín csapata képviselte. A CTK — MTI felvételének tanúsága szerint a magyar kerékpározók jelentős akadályok leküzdésével készülődnek ai újabb Békeversenyre. 3 CSEHSZLOVÁK LABDARÚGÓ HÍR Kvašňák lábáról hétfőn távolították el a gipszkötést. A kitűnő játékos szereplésére azonban még nem számíthat biztosan a bajnokcsapat. Ráadásul Mašek és Tichý is fájdalmas sérülésre panaszkodik, s így a Sparta Praha valószínűleg tartalékosan veszi fel a küzdelmet a Trnaván sorra kerülő második mérkőzésén is. A belgrádi 5:0-ás vereség okait még mindig kutatják a Sparta Praha házatáján. Egyesek úgy vélik, hogy megtalálták a „bűnöst". E napokban lemondott dr. Bednáf, aki hosszú éveken át volt a bajnokcsapat kluborvosa. Lemondását összefüggésbe hozzák a belgrádi mérkőzéssel. Április 3-án a VSS Košice stadionjában játszik Csehszlovákia ifjúsági válogatottja selejtező mérkőzést a lengyelekkel. E találkozót később visszavágó is követi. A párharc győztese résztvesz az UEFA tornáján. A lengyelek elleni találkozó előtt a Bohemians és a Pardubice ellen játszik előkészületi mérkőzést az ifjúsági csapat. a játék vezetőket A labdarúgó bajnokcsapatok Európa Kupájának és a Kupagyőztesek Kupájának elődöntő mérkőzéseire kijelölték a játékvezetőket. Az lnternazionale—Real Madrid mérkőzést Milánóban a magyar Vadas György, Madridban az osztrák Vlahojannis vezeti. A Manchester United—Partizán Belgrád találkozókon Manchesterben a svájci Dienst, Belgrádban pedig a nyugatnémet Tschentscher lesz a játékvezető. A Celtic Glasgow—Liverpool mérkőzéseken Glöckner (NDK) és Hanet (Belgium), a West Ham United—Borussia Dortmund összecsapásokon Ortix (Spanyolország) és Campanati (Olaszország) bíráskodik. Itt említjük meg, hogy a West Ham United április 5-én játszik a Borussia Dortmunddal, mig a visszavágóra április 20-án kerül sor. Ismét elloptak egy kupát A Londonban ellopott Rímet Kupa után még mindig lázasan nyomoz az angol rendőrség, de máris egy újabb lopás tartja izgalomban az angol fővárost. A Reuter hírügynökség beszámolója szerint ismeretlen tettesek ellopták a M'ackeson aranykupát, amelyet 3 évvel ezelőtt egy lóverseny díjaként adtak át, s amelyet most a győztes lakásáról vittek el. A tolvaj a 300 fontot érő kupa mellé még ezer font értékű ékszert is eltulajdonított. Az Angol Labdarúgó Szövetség egyébként már megkereséssel fordult a FIFA-hoz, hogy a világbajnokság győztese részére új kupát készíthessen. Mielőtt döntenének, hogy az új vándordíj milyen külsőt kapion, Stanley Rous elnökkel kivánnak tárgyalni, aki ma érkezik vissza New Yorkból. A 64 kockás tábla bírei KOPPENHÁGÁBAN 4:4 re végződött a Larsen—Geller 8 játszmás találkozó, melyet a világbajnok-jelöltek harmadik helyéért vívtak. A döntetlenre való tekintettel pénteken újabb játszmára kerül sor. A 8 lebonyolított parti közül 4 végződött döntetlenül, négyet pedig a fehér színekkel játszó versenyző nyert meg. MAR DEL PLATABAN a 8. forduló után Portlsch Lajos áll az élen 6,5 ponttal. Riválisa, az exvilágbajnok Szmiszlov nem fejezte még be a 8. játszmáját, és enélkQl 5,5 pontja von. A SZARAJEVÓI nemzetközi versenyen a harmadik forduló után Pietzsch vezet három ponttal a csehszlovák Pachman és a szovjet Tal előtt, akiknek 2,5 pontjuk van. Pietzsch a harmadik fordulóban Damjanovicsot győzte le, Pachman Minev ellen ért el döntetlent. Az Európa-bajnokságra készülő asztaliteniszezők március 28-án kezdik meg közös edzésüket. Az edzőtáborba a következő versenyzőket hívták meg: Stanék, Miko, Kunz, Kollárovits, Kudrnáč, Stépánek, Dvorak, Laisinger, Lužová, Mikócziová, Jitka Karliková, Pauknerová, Poláčková és Vostová. A jégkorong-válogatott 20 tagja április 4—11. között Berlinben tart edzést, s közben két mérkőzést játszik az NDK csapatával. Az elsőt Berlinben, a másodikat Kall Marx-Stadtban A Slovan Bratislava újabb portyagyőzelmet aratott. A bratislavai jégkorongozók Garmisch-Partenkircbenben 9:5 arányú győzelmet értek el. Golonka, Nedomanský és Grandtner 2—2 gólt ütött. A teniszezők két nagy hazai eseménye az országos bajnokság és Csehszlovákia nemzetközi bajnoksága lesz. Az országos bajnokA 12. ver A csehszlovák ökölvívó-válogatott Kaliszban vívta visszavágó mérkőzését Lengyelország csapatával. A találkozó a lengyelek 14:6 arányú győzelmét hozta. Csehszlovák részről Snlista, B. Némeček, és Gasparik ért el győzelmet, míg Mester, Vojik, F Némecek, Kapín, Hartman és Polái'ek vereséget szenvedett. A két baráti ország ökölvívó válogatottjai eddig 19 alkalom A férfiak 60, 400, 800, 1500, 3000 méteres síkfutásban, 60 m-es gátfutásban, magas-, távol-, hármasés rúdugrásban, valamint súlylökésben szerepelnek. A legrövidebb távon Erbstösser | NDK), Kaszatkin (szovjet) és Schuman (NSZK) az esélyes. Csehszlovák részről Kríž, Celiš és Demeč indul. A 400 m-es verseny legesélyesebbjei: Bello (olasz), Bunaes (norvég), Koch (NDK), Kinder (NSZK) és Trousil (csehszlovák). 800 méteren az Ir Carroll, a magyar Nagy I., a nyugatnémet Krüger és Missalla, továbbá a csehszlovák Jungwirth és Kasai jiagy harca látható. Az 1500 méteres távon a brit Whetton, a francia Verveert és a szovjet Rajkó i három esélyes. A leghosszabb U * 3000 méteres verseny, melyen akoliban csak heten vesznek részt. A brit Simpson és a keletnémet Hermann párharcát várják. Az ugrószámok közül magasugTizenhét év után vasárnap először nem játszott a VSS— Tatran „örökrangadón" Laco Pavlovič. A negyvenesztendős, volt válogatott csatár a Partizán Bardejovhoz szerződött. A prešovi „ötösfogat" gyenge teljesítménye láttán szomorúan jegyezte meg Michal Moroň, a Tatran Prešov titkára: „Laco lendülete és küzdeniakarása — bizony nagyon hiányzott. Aligha lesz egyhamar még egy ilyen gólratörő szélsőnk, mint amilyen ő volt!" Kérdésünkre, vajon mikor rendezik meg az esedékes „Pavlovičbúcsúmérkőzést", a Tatran titkára a következőket mondotta: — A tervek szerint még áprilisban. Laco Pavlovič mindvégig hü maradt a zöld-fehér színekhez, LACO PAVLOVIČ Ságot július 10. között Ostravában rendezik, míg a nemzetközi bajnokságra május 16—22. között Prágában kerül sor. Ez utóbbin résztvesznek a szovjet, francia, jugoszláv, magyar, osztrák, nyugat-német és román versenyzők is. A Slávia Bratislava férfi kosárlabda-csapata 95:58 arányú győzelmet aratott a jugoszláv I. ligában szereplő Sloboda Beográd ellen. Az NDK jégkorong utánpótlás válogatottja két mérkőzést vívott a csehszlovák utánpótlással. Az első találkozót 9:4-re a csehszlovákok, a másodikat 7:2 arányban a keletnémetek nyerték. A férfi kosárlabda liga négy legjobb csapatának küzdelmében a második forduló ezeket az eredményeket hozta: VS Praha—Dukla Olomouc 92:81, ZJŠ Brno—Sparta Praha 102:98 | meghosszabbítás ntán J. e s é g mal mérték össze erejüket. Az első találkozóra 1929-ben került sor Katowicében, s akkor a lengyelek 12:4 arányban győztek. A most elért kaliszl győzelmük már a 12. volt. Négyszer döntetlenül végződött a küzdelem, három találkozón pedig a csehszlovákok győztek. Csehszlovák sikert hozott az 1946-ban, 1947-ben és 1955-ben Prágában megrendezett mérkőzés. rásban 15, távolugrásban 12, hármasugrásban 11, rúdugrásban 14 versenyző indul. Csehszlovák részről Baudis és Hübner magasugrásban, Tomášek rúdugrásban, Nemšovský hármasugrásban vesz részt. Az ugrószámok egyetlen magyar résztvevője a hármasugró KalocsaL A súlylökésre 16-an neveztek. Köztük van a magyar Varjú Vilmos is. A legerősebb ellenfelének az NDK-beli Hoífmann látszik, aki tavaly 18,50 m-t dobott. A súlylökésben Csehszlovákia Skoblát és Smídet indítja. A női versenyszámok: 60, 400, 800 m, 60 m gát, magasugrás, távolugrás, súlylökés. Csehszlovák szereplők: Lehrcká, Macounová, Ingrová, Hiltscherová, Faithová, Kucmanová. A női számokban magyar részről Nemesháziné 60 méteren, Munkácsi 400 m-en, Nagy Zsuzsa 800 m-en, Bognár Judit súlylökésben indul. ezért mi is méltó keretek közt akarjak meghálálni neki az anyaegyesülete iránti ragaszkodását. Elképzelésünk szerint Schrojf, Stacho. Popluhár, Bomba, Buberník, Novák, Pluskal, Masopust, Vojta, Kvašňák, Dolinský, Kacsányi, Scherer, R. Pavlovié, Bubník. Kraus — vagyis Laco Pavlovič egykori válogatott társai játszanának együtt ezen a mérkőzésen. Már érintkezésbe léptünk élvonalbeli együtteseinkkel, hogy ez a nagy csapat megvalósulhasson. Rangos ellenfélről is gondoskodunk. Remélhetően a Ferencváros, vagy az MTK ellen szerepel majd utoljára a Tatran közönsége előtt Laco Pavlovič. |tä| kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij u. 10 Telefon: 537 16 , 512 23, 335-68; főszerkesztő. 532-20. titkárság: 550-18. sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek 506-39 Távíró: 093G8 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u 8; telefon- 503-89 Hirdetőiroda: telefon 343-04 Előfizetést díj havonta 8,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetésekei elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések- PNS — Ústredná expedícia tlače Bratislava, Gottwaldovo nám 48'VII. K-22*81228 Két új Európa-csúcs A Szovjetunió és az NDK hagyományos úszóversenyén két Európa-csúcsot döntöttek meg. A 200 méteres férfi hátúszásban a 19 esztendős Viktor Mazanov 2:11,8 p eredményt ért el, s ezzel megdöntötte saját csúcsát. A másik Európa-csúcsot a szovjet váltó állította fel 4x100 méteren. A gyorsúszók 3:37 p eredményt értek el, ami 2,1 mp-cel jobb a régi csúcsnál, melynek ax NDK váltója volt a birtokosa. j^mmmmmmmm: TUDJA ML A TITKA ENNEK? SZERENCSÉT HOZ MINDENKÉPPEN DUPLA- ŠPORTKA MINDEN HÉTEN MINDEN HETEN 5 iiiiiiiieiiiKiiii8iiiiaii»iiiiisiiiifiiiiiiiiiiiitsiiinniiininni ADMIRA ENERGIE WIEN-JEDNQTA TRENČÍN 2:1 (0:0) Az európai atléták fedettpályás „csúcstalálkozója" 22 ország több mint 200 versenyzője szerepel Dortmundban Huszonkét ország több mint kétszáz versenyzője találkozik vasárnap Dortmundban az első fedettpályás atlétikai európai játékokon. A versenyeket egy nap alatt (délelőtt és délután) a Westfallen Halléban bonyolítják le, amely 160 méter kerületű, 5 méter széles fapadlós pályával rendelkezik. Régi válogatott társai között búcsúzik L Pavlovič