Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-23 / 81. szám, szerda

n Ä MUVELTSEG — KORPARANCS NÉHÁNY GONDOLAT EGY KÖNYV ÜRÜGYÉN Juraj Zvara: „A magyar nemzetiségi kérdés megoldása" című künyvét ugyan már ismertette az Cj Sző, mégis szeretnénk visszatérni annak egy-két gondolatához. Bevezetésül, úgy vélem, szólnunk kell rögtön a címről. A szerző a szlovák eredeti szövegben valószínűleg nem befejezett, hanem folyamatos cselekvést jelentő igét használ („riešenie" és nem „vyriešenie"), hiszen a könyvben mondottakból is kitűnik, hogy ez a logikus. Ugyanis „megoldani" egy olyan ezer eredőből összetevődő problémát, mint a nemzetiségi kérdés, csakis a fejlődés egy bizonyos fokán, stádiumában lehetséges. Mivel azonban a fejlődés egy örökösen mozgó — mégpedig az élet különböző szakaszaiban más és más intenzitással változó — jelenség, éppen ezért a nemzetiségi kérdést, az ipar, az egészségügy, a mezőgazdaság, vagy az iskolaügy ezerarcú problémáihoz hasonlóan nem lehet végérvényesen „megoldani", hanem folyamatos jelenségként kell foglalkozni az állandóan új és újabb feladatokkal. Érdemes lenne az állandó fejlődés egy-egy fokán alaposabb elmélyültséggel, az egyes területeken szakmailag jobban differenciálva is megvizsgálni a kulturális forradalom feladatainak megoldását. Ogy véljük, juraj Zvara munkájának éppen az a jelentősége, hogy biztos alapul és egyben ösztönző útravalóul szolgálhat egy Ilyen elmélyültebb, jobban specializált munkának. Az elmélyültebb elemzés, a tudományosan igazolt tényekből a gyakorlati élet számára is felhasználható tanulságok levonása érdekében — első lépésként — szerencsés Juraj Zvara történészi, az egyes jelenségeket a maguk összefüggésében látó szemlélete. Persze, ez magában rejti annak a veszélyét, hogy a „felületen" marad. Az egyes jelenségek „tünetét" állapítja meg s nem mutat rá minden esetben a tünetet kiváltó okokra. „A magyar nyelvű oktatás és kultúra fellendülése Csehszlovákiában a szocializmus teljes felépítésének időszakában" című fejezet is hasonló érzéseket kelt az olvasóban, és félő, hogy egy-egy járatlanabb olvasó „tüneti-kezelés"-sel holmi leegyszerűsített adminisztratív intézkedéssel akarja majd megoldani a mű e fejezetében egyébként igen találóan felvetett időszerű problémákat. összegezzük, melyek ezek a kérdések fontossági, de egyben a megoldás természetes időrendi sorrendjében: a) Végleg megszüntetni a volt uralkodó osztály műveltségi kiváltságait és előnyét. Növelni az egész dolgozó nép műveltségét, tudását, emelni kulturális színvonalát. A kultúra eredményeinek közkinccsé tételével biztosítani, hogy szocialista társadalmunkban a nép kulturális alkotóereje sokoldalúan kibontakozzék, Illetve továbbfejlődjék. b) Az egész művelődésügyet, valamennyi művészetet, az öszszes kulturális intézményt annak a harcnak szolgálatába állítani, amelyet a munkásosztály a szo clallzmus ügyéért folytat. c) A munkásosztály, a parasztság és az értelmiség tudatában, gondolkodásában győzelemre vin ni a marxizmus—leninizmus világnézetét. Formálni a nép szocialista öntudatát, új erkölcsét, jellemvonásalt, magatartását, s ezáltal ls előmozdítani az egységes szocialista nemzet kibontakozását. d) Kialakítani a munkásosztály, a proletárdiktatúra új, szocialista értelmiségét. Ez hármas feladatot jelent: 1. ideológiailag átformálni a népi hatalomhoz hű polgári neveltetésű régi értelmiséget; 2. a képzett munkások és parasztok értelmiségi munkakörbe helyezését és megfelelő szakmai képzésüket; 3. főképp a most felnövő, többségében munkás- és parasztszármazású fiatal értelmiség szocialista szellemben való nevelését. A munkás-paraszt hata lom szolgálatában s a közös marxista-leninista világnézetben egységbe összeforrva, ez a három réteg kell, hogy alkossa a szo cíallsta értelmiséget. e) A kultúra eszközével segíteni a szellemi és fizikai munka, valamint a város és a falu közötti lényeges különbség csökkentését, végső fokon megszüntetését. Megállapítani és körülhatárolni — mennyiben sajátosak ezek a feladatok, azaz mennyiben térnek el a cseh, a szlovák viszonyoktól, hogyan lehet az egyes területeken meglévő fejlődésbeli különbségeket egy szintre hozni — ez lenne a csehszlovákiai magyar kulturális élet kérdéseivel foglalkozó dolgozóknak egyik igen fontos, elvi feladata. Míg például ezeket a kérdéseket fejlődésünk adott szintjének megfelelően az Irodalom, de a pedagógia terén is (elsősorban az iskolaköteles gyermekekre, az alapiskolára vonatkozóan) körülhatároltuk, sőt a csehszlovák pedagógia mai szintjén megoldottuk (ami Zvara müvéből ugyan nem tűnik ki eléggé meggyőzően) — addig a népművelés terén e kérdések körvonalai, a hatékonyabb tevékenység kifejtését gátlóan ködösek. Próbáljuk meg elemezni a kulturális forradalom feladatai közül a d) bekezdésben megjelölteket. Pontosabban: a képzett munkások és parasztok értelmiségi munkakörbe helyezésének és megfelelő szakmai képzésének kérdését, hiszen a mi körülményeink között a régi értelmiség kérdése — tekintve elenyészően kis számukat — alig-alig jöhetett számításba. juraj Zvara e kérdés boncolgatásánál szinte csak a számok száraz adatait sorakoztatja fel, meggyőzően ugyan, de a mi részünkre talán egy kissé ridegen. Legyen szabad tehát csupán néhány gondolatot megfogalmazni a ma már értelmiségivé és középkorúvá növekedett csehszlovákiai magyar nemzedékről. Képességeik kibontakoztatása, eszmélésük egy olyan történelmi pillanatra esett, amikor egész Csehszlovákia dolgozó népe Is először indulhatott el a felemelkedés útján. Érthető, hogy az osztálynélküli társadalom építéséből, valamint a polgári jogok visszaszerzéséből, a magyarul szólás öröméből fakadó lelkesedésük a nép felemelkedését biztosító nagy eszme híveivé szegődtette valamennyiüket. Ügy érezték 1948 februárja után, hogy az akkor frissiben megismert eszmében megtalálták a kulcsot az évszázados történelmi ellentmondások zárának rövid időn belüli felnyitásához. Sok politikai gyűlésen vettek részt, s feltétel nélkül, teljes odaadással vállalták szerepüket. Magyaráztak és agitáltak. Magyarázták a „történelem tévedéseit", leegyszerűsítve ugyan a problémákat, de igazságba vetett hitük meggyőző erejével jelentős eredményeket értek el. Juraj Zvara könyve számokkal bizonyít: 100 ezer magyar nem zetiségü lakosra 374 főiskolás jut. pedig az országos átlag 663. Ugyanakkor azonban a kilencéves alapiskolát végzett növendékek relatív számaránya eléri az országos átlagot és a középiskolások 100 ezer főre eső viszonyftott száma is csak 3—

S százalékkal alacsonyabb! A magyar tannyelvű iskolák tanulóinak pályaválasztási indítékait tanulmányozva szóvá kell tenni: nagyon kevés azoknak a száma, akik a tudományos munka iránti érdeklődésűk, az újabb felfedezések, találmányok iránti vágyuk, a tudomány új kérdéseinek a meg oldásában való közreműködésük alapján választanak pályát. Általában a magyar tannyelvű iskolák tanulóinak pályaválasztásában — sokkal nagyobb mértékben, mint a cseh vagy a szlovák nyelvű iskolák azonos korú tanulói között — a közvetlen indítékok a dominálok. A sajtó, a rádió, a népművelés ez ideig még nem tudta kellő eredménnyel tudatosítani, hogy a tudományos-műszaki forradalom küszöbén a művelődési igény a mértani haladvány tempójában terjed, mégpedig nemcsak egy irányban, hanem minden dimenzióban. A kevés számú, de lelkes csehszlovákjai magyar értelmiségnek, akikről szóltunk, tudatosítaniuk kell, hogy az olyan tevékenység, mely nem támogatja a lehető leghatékonyabban a nép jelenének erő feszítéseit, — s ezáltal nem a társadalmi haladás, s ennek keretén belül a nemzeti és nemzetiségi felemelkedést biztosító jő vöbe torkoll, — méltatlan annak a nemzedéknek hagyományaihoz, amelynek legjobb tulajdonságai mindig az önként vállalt cselekvésben jutottak kifejezésre. Az értelmiséget nálunk elsősorban a tanítóság alkotja. Húszéves korukban azt hitték, arra hivatottak, hogy átalakítsák a világot. Másfél évtized leforgása után azonban egyesek „rájöttek", hogy e feladat teljesítésének történelmi folyamatában életük csak röpke pillanat, s megrekedtek. Vannak olyanok is, akiken a szívszorongás és a nyugtala, ság, a fáradtság és a keserűség vesz időről időre erőt. Legtöbbjük azonban töretlenül, lankadatlan energiával vállal részt ma is a kollektív erőfeszítésekbői. Persze, ezek körében is akad, aki még nem tudatosította kellőképpen, hogy például a pedagógustól megkövetelt iskolán kívüli tevékenységnek ma már nemcsak, hogy sokrétűbbnek, de más irányúnak is kell lennie, mint a múltban. A régebbi, kizárólagosan gazdasági, vagy adminisztratív, illetve a csupán kulturális jellegű iskolán kívüli munka már nem felel meg a ma követelményeinek. A többettudás a ma korparancsa s ennek legnagyszerűbb eszköze az iskola. Az iskola a szocializmus fényszórója — s ennek mesteri kezelőjévé kell válnia a pedagógusnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövőben éppen ezért sokkal többet kell foglalkozni a többettudás igényével. A pedagógusoknak úgy kell irányltaniok a tanulókat, hogy minden egészséges gyermek az iskolaköteles kort a kilencedik évfolyam sikeres elvégzésével fejezze be. Ezen a téren már elértük a szlovákiai átlagot, mert a beiratkozott 100 elsős közül 77—80-an végzik el a kilencedik osztályt. Persze, eredményeink lehetnének jobbak is. További fontos feladat, hogy elérjük a középiskolára való jelentkezés országos szintjét. Itt viszont hozzávetőlegesen 3—7 százalékkal maradunk le az országos szinttől, mert a magyar tannyelvű kilencéves alapiskolák 100 abszolvense közül 27—34 gyermek tanul tovább, a 30—38 országos átlag helyett. Mindez nem utolsósorban népművelési probléma is. — Olyan közvéleményt kell teremteni minden dél-szlovákiai faluban, városban, hogy a) szégyelljék azt, ha egy egészséges gyermek nem fejezi be sikerrel a kilencéves alapiskolát és b) legyenek büszkék arra — s tartsák számon —, hányan jár nak községükből közép , illetve főiskolára. A népművelési, tehát iskolán kívüli tevékenység súlypontját a jövőben a dolgozók műveltségiszintjének emelése képezze. luraj Zvara művének nagy érdeme, hogy tudatosította: a csehszlovákiai magyar dolgozók között a teljes alap-, közép és főiskolai végzettséggel rendelkezők száma kisebb az országos átlagnál. Porsze, csupán felülről tervezni és kizárólag az országos számadatok alapján szabni meg a teendőket — lehetetlen. Az olyan népművelési tevékenység, amely nem veszi számba a konkrét közgazda sági adottságokat és a helyi társadalmi igényeket — homokvár. Ezért mindenekelőtt arra van szükség, hogy felmérjük a jelenlegi társadalmi helyzetet, vagyis azt a bázist — falvanként — amelyre a népművelési tevékenységet építhetjük. Ennek érdekében — szoros kapcsolatban a helyi nemzeti bizottsággal — meg kell állapítani például, hogy a községben hány 30 évnél fiatalabb egyénnek nincs teljes alapiskolai végzettsége, kinek hiányzik az előirt közén, illetve főiskolai képesítése. Ma már ugyanis a népművelési tevékenységet az fémjelzi, hogy a községből hányan Igyekeznek magasabb képesítést szerezni, hányan vesznek részt a különböző ismeretközlő tanfolyamokon. Mindezt elsődlegesen a belterjes szocialista gazdálkodás sikere követeli • meg, hiszen minél többet tudunk, annál intenzívebben gazdálkodhatunk. A gyorsan növekvő tudásanyaghoz viszont meg kell teremtenünk a folyamatos továbbképzés minden feltételét. Itt pedig már kevés az ötvenes évek elavult népművelési koncepciója — a „kultúrmunka", bármily lelkesedéssel végzik ls. MÓZSI FERENC SALZBURG-AKCIÓ • IRODALMI TÍZPERC • A TIZENHÁRMAS SZOBA FILMMAGAZIN A

z a néhány hét, amióta a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége új műsorformát vezetett be, kevés ahhoz, hogy megítélhessük, az új elképzelés mennyivel jobb a réginél. Annyit azonban már az eddig . tapasztaltak alapján is mondhatunk, hogy — érzésünk szerint — a mai struktúrának igen sok az előnye, de vannak azért hátrányai is. Előnynek azt tartjuk, hogy megfelelőbb az időpont, frissebb, színvonalasabb, sokrétűbb és talán rádiószerűbb a közvetítés, mint volt a múltban. Hátrány, hogy néhány közvetítés (leginkább az irodalmi adásoknál) elaprózódik, a fő műsorok „holtidényre" esnek, a viszonylag gyakori kétórás összeállítások nemcsak a hallgatókat, hanem a szerkesztőséget ls megterhelik. Dramaturgiai szabály, hogy egy-egy rádiójáték nem tarthat tovább 50—60 percnél. A 90 perc maximum. Ennél hosszabb ideig még rádióra alkalmazott Shakespeare műveket sem közvetítenek. Rádiójátékok esetében ezt az elvet a mi rádiónk szerkesztői és dramaturgiája is betartják. Baj az összeállításoknál, az ún „blokkok"-nál észlelhető. Itt a 120 perc a „szabály", ez a műsorforma — függetlenül attól, bírja-e a téma vagy nem, — mindig két óra hosszat tart... M cm az összeállításokat kifogásoljuk, önmagunkkal kerülnénk ellentétbe, ha mást mondanánk, mint azt, hogy kell és jó az új elképzelés. Néhány jól sikerült műsor (Csallóközi krónika, Gyermeksors, Emberek és paragrafusok, Zsákbamacska) bizonyítja (írtunk is róluk), hogy ez a — a rádiózásban igen hosszúnak bizonyult — műsoridő is lehet érdekes, és végighallgatható. Helytelennek azt tartjuk, amikor túlságosan gyakoriak a kétórás műsorok. Rádiónk hetente sugároz hosszabb öszszeállítást vagy rádiójátékot. Ez a teljesítmény jóval nagyobb szerkesztőségnek ls meghaladná az erejét. Látható ez abból is, hogy a nemrégen közvetített Winnetou, majd a Farsang-lakodalom, most pedig a Salzburg akció és A tizenhármas szoba — noha önmagában mindegyik adásnak megvan a maga értéke — halványabbnak bizonyult, mint az év elején, az ún. „startnál" közvetített összeállítások. Ezek az adások kissé a sietség Jegyeit is hordozták. Talán több idő és nagyobb körültekintés kellene egy-egy műsor elkészítéséhez. A Salzburg-akciónak, amelyet Karol Hulman riportregénye alapján Klimits Lajos írt és rendezett, mindenekelőtt témája tetszett. A magyar vonatkozást is tartalmazó kémhistóriából rádiójáték formájában is lényegében érdekes krimi született. Az időszerű történet pedagógiai szempontból is tanulságos volt. Hiányérzetet a hosszú monológok és a kissé sematikus befejezés keltett. D

icsérendő, hogy a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége egy hónap alatt két eredeti rádiójátékot sugárzott. A téma változatosságára azonban jobban kellett volna ügyelniük. A Salzburg-akciót néh * / nappal megelőzte a GyilKosok Mourmelonban című rádiójáték közvetítése. Ilyen rövid időszak alatt sok két ilyen hasonló tárgyú darab. Sajátos műsorformával ls meglepett a rádió. Az Emberek és élmények című rovatban A tizenhármas szoba címmel közvetített zenés riportműsort. Az adás mindenekelőtt ötleteiért, újszerű megoldásáért érdemel dicséretet. Nem tudjuk, hogy a közvetítést milyen szervezés előzte meg, a hallgatók bekapcsolása azonban sikerült, a műsort hatásosnak éreztük. A szerkesztő és a játékvezető Nagy Jenő már bevezetőjében felkeltette az érdeklődést, és végig lekötötte azt. A hallgatók reagálásait is jónak, számbelileg igen örvendetesnek tartjuk. A műsor aktualizálása, valamint a csehszlovák jégkorong-válogatott játékosának (Golonkának

j és a világbajnokságra kiküldött rádióriporternek (Galónak) a helyszínről küldött nyilatkozata az igényes szerkesztés külön erénye. A 120 perces adásidő azonban kissé ebben az esetben is soknak, a mondanivalóhoz mérten aránytalannak bizonyult. A most vasárnap elhangzott Irodalmi tízperc keretében — új kötete megjelenése alkalmából — Tóth Elemérrel közvetített beszélgetést a rádió. A fiatal csehszlovákiai magyar költő munkamódszeréről, készülő kötetéről és a modern költészetről mondott figyelemre méltó szavakat. Az ízelítőül bemutatott verseket Solti Bertalan és Medgyessy Mária, a győri Kisfaludy Színház tagjai tolmácsolták megnyerően. Wasárnap hangzott el a » Zsákbamacska rovat második összeállítása — Filmmagazin címmel. A műsort összeállító és konferáló Delmár Gábor megismételte előbbi teljesítményét. A Filmmagazint nemcsak érdekesnek és szórakoztatónak, hanem időszerűnek és tanulságosnak is éreztük. Amolyan filmtörténeti kislexi- ||

l kont kaptunk, — bőséges hazai Ijfr'tjii'i vonatkozással, valamint a művekből vett szöveg- és zenei j

g

gg illusztrációval. Bár nehéz volna megmondani, hogy a műsor- m, 23. ból mi maradhatott volna ki, a kétórás adás valahogy ezúttal m is soknak tűnt. BALÁZS BÉLA w