Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-17 / 75. szám, csütörtök

A bajnoki címért küzdenek a kosárlabdázók Ä kosárlabda-liga végső sor­rendjének kialakulásáért e hé­ten kezdődnek meg a küzdel­mek. Pénteken, szombaton és vasárnap Nitrán találkozik a női mezőny négy legjobbja: a KPS Brno, a Sparta Praha, a Lokomotíva Bratislava és a Slo­van Bratislava. Ugyanakkor az 5.—8. helyért Prágában mérkő­zik az Orbis Praha, Kyjov, VŠ Praha és Ústí nad Labem csa­pata. Április 1. és 3. között folytatódik, illetve befejeződik a küzdelem. Ekkor a legjobb négy csapat Sumperkben, a to­vábbi négy pedig Kyjovban küzd a helyezésekért. A férfiaknál a legjobb négy csapat Jíhlaván dönti el a baj­noki cím sorsát, március 21. és 27. között. Ezen a tornán a Spartak Brno, a VS Praha, a Sikerül-e? A férfi kézilabda bajnokcsa­patok Európa Kupájának elő­döntőjében vasárnap mórkőzik Lipcsében a Dukla a DHFK Leipzig csapatával. A visszavá­góra március 27-én kerül majd sor. A győztes a döntpbe ke­rül, s ott a Bp. Honvéd—Aarhns találkozó győztesével játszik. Az Európa Kupáért a Dukla már háromszor mérkőzött va­sárnapi ellenfelével. Az 1962-es küzdelem-sorozatban a Dukla 19:18 arányban nyert, egy év­vel később pedig 9:14 arányú vereségéért 21:11 arányban vett revansot Prágában. A DHFK Leipzig az NDK idei bajnoksá­gában is az első helyen áll, méghozzá pontveszteség nélkül. Már 13 mérkőzést nyert meg. SPORTHIRADO 9 A Larsen — Geller páros­mérkőzésen a harmadik játszma döntetlenül végződött. Mindkét sakkozó tehát másfél pontot szer­zett az eddigi küzdelem során. A nyolc játszmás találkozó a vi­lágbajnok-jelöltek harmadik he­lyéért folyik. Út olimpiai bajnok áll rajthoz március 27-én Dortmundban az e­ső fedettpályás atlétikai Európa­bajnokságon: az angol Dawis és Rand távolugrásban, a romániai Balázs Jolán magasugrásban, a szovjet Tamara Press súlylökés­ben és diszkoszvetésben, a szov­jet Irina Press ötpróbában. A résztvevők között egyébként 28 olyan atlétát Is találunk, oki To­kióban bejutott versenyszáma döntőjébe. • A csehszlovák ökölvlvó-válo­gatott két mérkőzést viv Lengyel­ország csapatával. Vasárnap Vra­tislavban, kedden pedig Kaliszi­ban találkozik a két ország válo­gatottja. Csehszlovákiát Moravek, Mester, Vojik, Rangl, Fr. Nemerek, Sulista, Brázdil, B. NemeCek, Stantlen, Gasparik, Kapín, Polá­ček, Hartman, Círtek, Králiiek és Dvofák képviseli a két találkozón. W.^/.VXVWAV.VWX.X.;, Sparta Praha és a Dukla Olo­mouc vesz részt. Az 5.-8. he­lyért március 25.-27. között Sviten, április 1. és 3. között pedig Ostraván folyik majd a harc. A kilencedik helyért, amely a ligában való bennma­radást jelenti, március 25. és 27. között Bratislavában, ápri­lis 1. és 3. között Prágában ját­szik a következő négy csapat: Orbis Praha, Slovan Bratislava, Blansko és Tatran Praha. Ä női döntőből ezúttal hiány­zik a tavalyi bajnok Orbis Pra­ha, mivel csak az ötödik helyet tudta elérni. A bajnoki elmért a KPS Brno és a Sparta Praha ktizd a legtöbb eséllyel. A bra­tislavai női kosárlabda-sport nagy sikerét jelenti, hogy két csapat is bekerült a döntőbe. Há rom e dz csapata felkészülésérő! A szombaton, illetve vasárnap kezdődő labdarúgó bajnokság előtt a Csehszlovák Távirati Iroda sportosztálya kérdést intézett a szlovákiai ligacsapatok edzőihez: hogyan sikerült csapatuk felkészí­tése és mit várnak a bajnoki küz­delmektől? A feltett kérdésre az edzők az alábbi válaszokat ad­ták: KAROL BUČKO (lnter Bratislava SlovnaftJ: Az idei felkészülésünk — a hosszú amerikai portyánk miatt — a szokottól eltért. Van ennek több előnye, de hátránya is. Portyánk alatt kétségtelenül több lehetőségünk volt a takti­kai-technikai felkészülésre, mert kitűnő gyepen és nagyszerű idő­ben futballozhattunk. Hazatéré­sünk után átmeneti formahanyat­lás következett be, ami megmu­tatkozott előkészületi mérkőzé­seinken. Remélem azonban, hogy ez már a múltté STEFAN JAClANSKV |VSS Koši­Kél 5 m-es rúdugrás Kilenc ország 27 atlétája és a csehszlovák versenyzők legjobb­jai vettek részt a prágai ledett­pálya-versenyen, melynek jobb eredményei a következők: Broda távolugrásban 731 cm (csehszlovák fedettpálya-csúcs); Kaszatkin (szovjet) 50 m-en 5,7 mp; Lehocká 50 m-en 6,4 mp (le­győzte a keletnémet Dielt); Ma­counová 400 m-en (56,8 mp; Kocb (NDK) 400 m-en 48,6 mp) legyőz­te Trousllt, aki 48,7 mp idejével fedettpályás-rekordot futott; Chase (amerikai) rúdugrásban 500 cm (Tomášek ugyancsak 500 cm-t ugrott s megelőzte a lengyel Butschert, a szovjet Feldet, vala­mint az amerikai Cramert); Hoff­mann (NDK) súlylökésben 18,36 m (legyőzte Skoblát és Smidet); Nllsson (svéd) magasugrásban 208 cm; jungwirtb 800 m-en 1:50,1 perc. ilÉÉCseíiszlovókio-Szovietunió Döntetlen Münchenben 9 A 70-szeres válogatott fegye l­mezetlensége 9 A Benfica elbocsájtja edzőjét ZZ Április 24-ére Bulgáriával, május 8-ára pedig Magyarországgal — tervezett válogatott labdarúgó-mérkőzést Csehszlovákia. Mind a — bolgárok, mind pedig a magyarok lemondták a találkozót, s emiatt — bizonytalanná vált a tavaszi idény műsora. Az elmaradt találkozók = helyett sikerült biztosítani a szovjet válogatott csehszlovákiai sze — replését. A Szovjetunió csapata május 17-én mérkőzik Prágában, majd onnan tovább utazik és 5 nappal később Belgiummal játszik _ Brüsszelben. A központi vezetőség április második felére is ellen­— felet igyekszik a válogatott csapat részére biztosítani, s ezérl — ajánlatot tett Ausztriának, Olaszországnak, az NDK-nak és Len­— gyelországnak. Ireoa Hlaďová a harmadik he­lyen végzett a közelmútban meg­rendezett nemzetközi modern gim­nasztikai-versenyen. Felvételünkön Hladová mosolygva veszi fit a leg­jobban szereplő csehszlovák ver­senyzőnek kijáró serlegel. |CTK felv.) TUDJA Ml A TITKA ENNEK? SZERENCSÉT HOZ s MINDENKÉPPEN g dupla- ŠPORTKA | MINDEN HÉTEN iiiiiiiiiiBiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiiiiBiiiiiiiiiiiiiiniiiiiinvii ee): Az itthoni felkészülésünk ter­ve nem egészen sikerült. Még jó, hogy 17 napig Kubában jártunk, ahol jó talajú pályákon Játszhat­tunk. Itthon pályánk talaja nem­csak mérkőzésekre, de még meg­felelő edzésre sem volt alkalmas. Az előkészületi mérkőzéseink kö­ztit csak egyet játszhattunk meg­felelő talajú pályán (Jednota Ži­lina 2:1). Tavaszi sorsolásunk eléggé kedvezőnek tűnik, ezért remélem, hogy az együttes a táb­lázat felső részén végez. MICHAL VICÁN (Jednota Tren­Cin): Felkészülésünk aránylag jói sikerült. Ezt csak a gyakori sé­rülések és megbetegedések akadá­lyozták. Sajnos, füves pályán nem tudtunk edzést tartani. Fizikailag az együttes teljes mértékben fel­készült, a formábahozás azonban nem teljesen sikerült. A tavaszi idényben kemény küzdelmekre számíthatunk, hiszen a csapatok között — a két vezetőt kivéve — alig van pontkülönbség. Remélem, hogy a táblázat első felében vég­zünk. A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 11. hetének nyere­ményelosztása a következő: ELSŐ HÜZÁS: I. díj: nincs nyer­tes, II. díj: 35 nyertes á 34 000 korona, III. díj: 2588 nyertes á 825 korona, IV. dfj: 63 017 nyer­tes fi 50 korona. Prémiumelosztás: I. és II. dij: nincs prémium, III. díj: 14 pré­mium á 7800 korona, IV. díj 285 prémium á 1150 korona. MÁSODIK HÜZÁS: 1. dij: nincs nyertes, II. díj 47 nyertes á 11 700 korona, III. díj: 2516 nyertes á 280 korona, IV. díj: 42 214 nyertes á 35 korona. Prémiumelosztás: I. dij: nincs prémium, II. díj: 1 prémium, 36 600 korona, III. díj: 16 prémium, á 2900 korona, IV. díj: 241 pré miom á 145 korona. A VVK-ÉRT. A negyeddöntő­ből eddig csak az Ojpesti Dózsa ellen győztes Leeds United ke­rült az elődöntőbe. Kedden es­te újabb mérkőzésre került sor. Az 1860 München 2:2 (1:1) ará­nyú döntetlent ért el az angol Chelsea csapata ellen. A vissza­vágóra márciu 29-én kerül sor Londonban. A MANCHESTER UNITED csapatát tartják az Angol Kupa legesélyesebb együttesének. A Benfica ellen Lisszabonban el­ért 5:l-es győzelme alaposan megnövelte a csapat tekintélyét. Az angol bookmakerek 2:1 arányban fogadják el a Man­chesterre leadott fogadásokat, míg a Chelseára 9:4, az Ever­tonra pedig 4:1 arányban. SÍPOST KIZÁRTÁK a magyar válogatott keretből. Baróti szö­vetségi kapitány elrendelte, hogy a válogatott keret tagjai­nak legkésőbb 22.30 órakor már otthon kell tartózkodniuk, pi­henőre kell térniük. A hetven­szeres válogatott Sipos Ferenc nem tartotta be az utasítást, s emiatt zárta őt ki Baróti a ke­retből. FOLYIK a jegyrendelés a lab­darúgó-világbajnokságra. A leg­újabb jelentés szerint Brazíliá­ból 4671, Franciaországból 950, az NSZK-ból 1620, Svájcból 1568, Olaszországból 1022, az USA-ból 781, Spanyolországból 736, Ausztráliából 223, a dél­amerikai országokból 662 je­gyet rendeltek eddig. ZAMORA, a harmincas évek világhírű labdarúgó kapusa Bu­karestben járt, ahol így nyilat­kozott: „A mai labdarúgás sok­kal élénkebb, mint a mi Időnk­ben volt. Azelőtt főleg az egyé­ni játék dominált, most viszont a csapatjáték és a magasfokú taktikai elgondolás vezet ered­ményre." GUTTMANN BÉLA tekinté­lyén nagy csorba esett a Ben­fica 5:l-es vereségével. Az egy­kori magyar válogatott játékos, aki jelenleg a világ egyik leg­jobban fizetett edzője, egy hó­nap múlva távozik Lisszabon­ból... RJASENCOV, a Szovjet Lab" darúgó Szövetség elnöke érté­kelte a válogatott 50 napos dél­amerikai portyáját. A 12 mérkő­zésen kialakult a világbajnok­ságon resztvevő csapat gerince. A legnagyobb gondot a csatá­Ismét a rajtkövön A tokiói olimpia legsikere­sebb versenyzője, az amerikai Don Schollander hathónapos kényszerpihenő után ismét „csatasorba", Illet­ve rajtkőre állt és a Yale Egye­tem vegyes- és gyorsúszó-váltó­jának tagjaként részt vett egy katonaválogatott elleni verse­nyen. A 100 yardos távon elő­ször 47,3, később 46,6 mp-es jó időt úszott. — Még Tokióban sem volt olyan lámpalázam, mint most. Csak amikor a rajtkövön áll­tam, akkor vált világossá előt­tem, hogy a visszatérés nehe­zebb, mint a karrier elérése. Most azonban már nyugodt va­gyok és érzem, olyan formát érhetek el ismét, mely elég lesz Mexikóban a sikeres szereplés­hez. Így nyilatkozott a verseny után Shollander, aki Tokióban négy aranyérmet (100 és 400 m-es gyorson, valamint a 4x100 m-es vegyes — és 4x100 m-es gyors úszóváltóban) nyert. Az olimpia után a 18 éves Don élete nem volt könnyű. Se vé­ge, se hossza nem volt az ün­nepléseknek. 1965 elején az­után Bernben fertőzést kapott, sokáig betegeskedett s ezen­felül egyetemi tanulmányai ls nagyon igénybe vették. Sokan már „leírták", de Schollandert kemény fából faragták. Tudta, hogy nagy hibát követne el, ha tehetségét kiaknázatlanul hagy­ná. — A nehéz feladatok megol­dása mindig serkentőleg hatott rám s most az egészséges becs­vágy is erőt vett rajtam. En­nek ellenére az újrakezdés ne­hezebb volt, mint gondoltam. Néha már feladtam a reményt s azt hittem, nem sikerül ki­futnom a hullámvölgyből, de azután újult erővel láttam mun­kához ... s úgy látszik, nem hiába. Valami elemi erő hajt, . a legszívesebben állandóan ed­zenék. Schollander, a Yale Egyetem uszodájában naponta két és fél órán őt rója a hosszakat. Cél­ja, hogy 1968-ban Mexikóban „a tokiói formában" álljon rajt­kőre. Még az idén részt vesz a következő olimpia színhe­lyén megrendezésre kerülő úszóversenyeken, hogy megis­merkedjen az ottani viszonyok­kal s így ne érje meglepetés­ként a magaslati levegőn való versenyzés. Edzője, Moriarty, nagyon de­rülátó: — Két év múlva Don 22 éves — mondotta — és ekkor lesz ereje teljében. Lehet, hogy a hoszabb kihagyás kedvezően hat majd további fejlődésére. Ez idén azonban még nem vár­hatunk tőle világcsúcsokat. A legfontosabb számunkra, hogy 1968 ban Mexikó Cityben érje el legjobb formáját... úgy, mint Tokióban. Azt hiszem, si­került lk) rok gólképtelensége okozza. A szovjet válogatott játékosok a közeli napokban Jugoszláviába utaznak edzőtáborozásra. Zágrábban 21:0 A csehszlovák jégkorong-vá­logatott kedden Zágrábban ját­szotta jugoszláviai búcsúmér­kőzését. Ellenfele Ismét a ju­goszláv válogatott volt, melyet 4:0, 10:0, 7:0 harmadok alapján 21:0 arányban győzött le. A gól­ütésből szinte valamennyi játé­kos kivette a részét. A legtöbb gólt KlapáC ütötte, ötöt. A csehszlovák jégkorong vá­logatott szerdán hagyta el Zágrábot, repülőgépen indult haza. A délutáni órákban érke­zett meg Prágába. Brumel megint kórházban Valerij Brumei, a magasugrás szovjet világrekordere — mint Ismeretes — öt hónappal ezelőtt motorkerékpár-baleseténél súlyos csonttörést szenvedett. A szovjet orvosok mindent megtettek, hogy a világhírű sportolót mielőbb láb­ra állítsák. A „gyógyulást" azon­ban Brumel is siettetni akarta, és erre most alaposan ráfizetett Man­kók nélkül járta az emeleteket, s ennek az lett a következménye, hogy a teljesen össze nem forrt csontok helyükről elmozdultak. Az elmozdult csontokat ismét összeillesztették, a váratlan for­dulat következtében azonban Bru­mel most néhány hónapig a kór­ház lakója lesz. — A bajt ismét én okoztam — mondotta Brumel. — Szinte min­denki azt kérdezte tőlem, hogy mikor kezdek edzeni? Magam is elhittem, hogy már eléggé gyó­gyult a lábam, s bizony többször is megtettem mankők nélkül a második emeletre vezető utat. S most itt az „eredmény" . . . Ezek után nyilvánvaló, hogy a világ legjobb magasugrója a bu­dapesti atlétikai Európa-bajnoksá­gon nem vehet részt. A prágai fedettpályás atlétikai versenyen a 800 m-es távon Tomáš Jungwirth győzött. Felvételünkön Jungwirth vezeti a mezőnyt az angol Graham és a csehszlovák Kasai előtt. (CTK felv.) # Katasztrofális vereséget szen­vedett Hollandia női kézilabda válogatottja Dánia együttesétől. A holland lányok 22:4 arányban vesztettek. kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dénes Ferenc. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij n. 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68; főszerkesztő: 532-20, tit­kárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdaság] ügyek; 506 39 Távíró: 09308 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u. 8; telefon- 503-89 Hir­detóiroda: telefon: 343-04. Előfi­zetési díj havonta 8,— korona. Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Gstredná expedícia tlače. Brati­slava, Gottwaldovo nám 48/VI1. K-22'61215

Next

/
Oldalképek
Tartalom