Új Szó, 1966. március (19. évfolyam, 59-89. szám)

1966-03-15 / 73. szám, kedd

CSKP XIII. Az új irányítási rendszer politikai-szervezeti és jogi szempontjai Népgazdaságunk tervszerű irányításának új rendszere és új elvei megkívánják, hogy bevezetésüket a politikai-szervezési és jogi formák segítségével is biztosítsuk. Az irányítás helyes, célszerű, átgondolt jogi formáinak bevezetése nélkül az a veszély fenyegetne, hogy az irányelvek gazdasági tartalma és értelme lényegében deformálódhatna, érvényesülésük pedig nem lenne minden tekintetben biztosított. Feltételezhető, hogy e követelmény még nem talált mindenütt megértésre. Elsősorban azoknál, akik a múltban a jogrendszer társadalmi szerepét lebecsülték, helytelenül magyarázták, visszaéltek vele, helytelen alkalmazásával károkat okoztak. De mivel e kérdés társadalmunk további fejlődésével kapcsolatos, és megoldásra váró aktuális kérdések egyike, biztosra vehetjük, hogy megoldásukon nemcsak a jogelmélettel és joggyakorlattal foglalkozó szakemberek foglalkoznak, hanem a XIII. kongresszus téziseinek megvitatása során állást foglalnak majd e kérdéshez dolgozóink is. A tézisek erre vonatkozólag a következő általános feladatot tartalmazzák: „A szocialista állam tökéletesítéséhez hozzátartozik az állami és gazdasági szervek tevékenységének tökéletesítésére irányuló törekvés. Fontos lépés e téren a párt Központi Bizottságának 1965. novemberi határozata, amely azoknak a feltételeknek megteremtésére irányítja a figyelmet, amelyek alapján a központi szervek munkatartalma, munkamódszerei és munkastílusa, valamint felépítése alkalmazkodna a jelenlegi követelményekhez." A tézisek is rámutatnak tehát arra, hogy az irányítás új rendszerének elvei és a szocialista demokrácia, illetve köztársaságunk politikai rendszerének további fejlesztése között szoros kapcsolat és kölcsönhatás áll fenn. A politikai rendszer további fejlesztésére befolyást gyakorol a gazdasági irányítás adminisztratív-, direktív módjának fokozatos megszüntetése, a fölösleges adminisztratív központosítás leépítése, a termelés operatív irányításának elősegítésében. A tézisekben foglalt irányelvek természetesen további alapos feldolgozásra várnak. A feldolgozásra váró problémák közül csak néhány fontosabbat említünk meg. Az új irányítási rendszer bevezetésének feltételeihez tartozik elsősorban a gazdaság Irányításával foglalkozó állami és gazdasági szervek kölcsönös viszonyának meghatározása tevékenységük, saját szakképzettségük, demokratikus felépítésük, hatáskörük szempontjából. Ezzel összefüggésben meg kell találni a központi gazdasági irányítás szervezetének azt a legmegfelelőbb típusát, amely képes a népgazdaság összes ágazatának egységes irányítására, amely szakképzett apparátusával egyensúlyozni tudja a szűklátókörű és egyoldalú reszortérdekeket, és az irányítás állampolitikai vonalát különválasztja a gazdasági vonaltól. Elsősorban a központi gazdasági szervek és a központi államszervek — kormány, nemzetgyűlés — közötti kapcsolatokkal összefüggő kérdések várnak megoldásra. Annál is inkább, mivel a kormány mint államhatalmi és igazgatási szerv, gazdaságirányítási hatáskörrel is bír. Pártunk Központi Bizottságának a tézisekben megemlített 1965. november 3-í határozata e feladatok megoldása szempontjából nagy fontosságú. E határozat is abból a megállapításból indul ki, hogy a központi szervek munkájának tartalma, módszerei, stílusa és öszszetétele nem felel meg a ma követelményeinek. A jövőben e szerveknek, operatív döntések helyett távlati és tervezési jellegű alapvető problémák megoldásával kell foglalkozniok, míg az üzemek és szakigazgatóságok a termelés és gazdálkodás konkrét feladatainak megoldásáért vállalnak majd felelősséget. A határozat kimondja továbbá, hogy hatékonyabbá kell tenni a kormány tevékenységét a népgazdaság és a társadalomfejlesztés alapvető kérdéseinek megoldásában; módosítani kell a kormány szakágazati szerveinek — az állami szakbizottságok — munkáját, s ezzel kapcsolatban a minisztériumoknak, mint a központi irányítás szakágazati szerveinek új feladatkörét is meg kell határozni úgy, hogy az irányítás gazdasági eszközeinek kihasználása hatékony legyen. Az említett határozat fontos lépéssel vitte előbbre a problémák megoldását, de nem oldotta meg. A gazdasági eszközök kihasználását az üzemekben, a termelésben és kereskedelemben kell intézményesen biztosítani. Az eddigi irányítás hiányosságai, tévedései itt mutatkoznak meg elsősorban. A dogmatikus gazdasági elmélet a szocialista tulajdon alapján álló állami üzemeket illetően nem ismerte el az árutermelés törvényeit. A pénzügyi kapcsolatoknak csak a gazdasági kalkuláció — nyilvántartás — és ellenőrzés szerepét szánták. Még az SZKP XIX. kongreszszusán is elhangzottak olyan vélemények, hogy az ipar és mezőgazdaság között csakis naturális árucsere kapcsolatok létezzenek. Az ilyen és hasonló nézetek erősen befolyásolták a hazai gazdasági elméletet és irányítást, habár a népgazdaságfejlesztés gyakorlata ellentmondott a szocialista gazdasági kapcsolatok ilyennemű felfogásának. Ma már ott tartunk, hogy az új irányítási elvek a kollektíva és az egyén anyagi érdekeltségét az elért gazdasági eredményektől függően állapítják meg. Ezért az intézmények átszervezése terén meg kell oldani azt a kérdéskomplexumot is, amely az üzemekben, a vállalatokban a vezető egyéni felelősségével a kollektív szervek hatáskörével függ össze. Ezzel kapcsolatban talán újból meg kellene vizsgálni az üzemi dolgozók demokratikus szervei hatáskörénak esetleges bővítését, elsősorban az üzem irányítását illetően. A jogrendszerre vonatkozólag a tézisek leszögezik, hogy „a társadalom és az állam irányításában fontos tényező a szocialista jog és törvényesség". Ez a megállapítás az új irányítási rendszer bevezetésének jogi problematikáját ls magában foglalja. Itt ls csak a legfontosabb kérdéseket érinthetjük. A jogelméletnek újból kl kell dolgoznia a jog tár adalmi szerepének egész problematikáját. Abból kell kiindulnia, hogy a jog feladata nem az — amint a múltban feltételezte —, hogy az adminisztratív-direktív irányítást és annak jogi szabályozását magukkal a jogszabályokkal azonosította, hanem az, hogy a szocialista társadalmi erők működésének, az ellentétek, különböző köz-, csoport-, magánérdekek összeütközésének kiküszöböléséhez megfelelően tágas és mindenkire kötelező keretet biztosítson. Más szóval, a gazdasági és társadalmi életben mindenkire kőtelező „játékszabályokat" alkosson. A jogrendszer gazdasági és társadalmi feladata tehát elsősorban az, hogy segítsen a régi irányítási rendszer hátrányos következményeinek leküzdésében. A népgazdaságban tevékenykedők annyira megszokták a felettes hatóságok utasításait, irányelveit, hogy kényelmesek lettek, elszoktak a felelősségtől, a kezdeményezéstől s attól, hogy az általános elveket az adott részösszefüggésekben önállóan, alkotó módon alkalmazzák. Igaz, hogy ennyi önállóságra nem ís volt elég lehetőség, mivel a termelő és értékesítő nemzeti vállalatok nem álltak a tervezés és Irányítás központjában. Az eredményt ismerjük: a termelékenység a béralapok növekedése mögött kullog, az anyagellátásban nagy a rendetlenség, az áru minősége sok panaszra ad okot, s míg a raktárak eladhatatlan vagy nehezen értékesíthető áruval vannak tele, a fogyasztók által keresett áruból pedig gyakran hiány mutatkozik a piacon. Mennyiben segíthetnek itt a jogszabályok? Szabályozhatják az egyes irányító szervek jogi helyzetét és hatáskörét! Elsősorban a gazdasági tényezők kihasználásának biztosításával, az irányító utasítások pontos betartását megfelelő szankciókkal garantálhatják. Ezzel kapcsolatban megszabhatják az irányításért való felelősség jogi formáit is. A jogszabályalkotás előtt tehát új feladatok állnak. A múltban a jogi kérdések megoldásánál a kiindulópont a direktív hatáskör kereteinek kitűzése volt, holott a gyakorlatban ez a szempont másodrangú. A jogszabályalkotás alapvető problémája ma az, hogy az irányító és Irányított szervek jogi kapcsolatai olyanok legyenek, hogy lehetővé tegyék az új irányítás elsődleges gazdasági tényezőinek kihasználását. Végül meg kell említeni, hogy jogilag kötelező termelői és kereskedelmi viszonyok kialakítása, a jogi aktusok, kötelező erejű utasítások kielégítő rendszerének kidolgozása s ennek a társadalom jogtudatába való bevitele, nehéz feladat. Jogrendszerünk ma is bünteti, de nem képes megszüntetni a szocialista tulajdon ellen elkövetett lopásokat, sikkasztásokat, csalásokat. Ezért a törvénysértők ellen kivétel nélkül és szigorú megtorlással kell fellépni. De ennél fontosabb, megelőző jellegű feladat a gazdasági jogszabályképzés megjavítása úgy, hogy az új irányítási rendszer keretében a gazdasági tevékenység szükséges központi ellenőrzése jogilag is biztosítva legyen, és a szerződéses kötelezettségek betartására irányuló egyéni kezdeményezést az anyagi érdekeltség, a törvénytisztelet és a szocialista jogtudat egyaránt támogassák. Az új irányítási rendszer néhány szervezeti és jogi szempontjának megemlítéséből az olvasó köpet alkothat magának azon feladatok nagyságáról, amelyek e téren megoldásra várnak. VIETOR MARTON egyetemi tanár A Rudé právo é

a

s Pravda hasábjairól Miért növekedik a személyi jövedelem gyorsabban, mint a nemzeti jövedelem? A kongresszus előtti vitában több cikk jelent meg e témával kapcsolatban. A Rudé právoban dr. Bedŕich Levčík kandidátus foglalkozik vele. A nemzeti jövedelem 1964-ben lényegében az 1961. ev színvonalán maradt, de a dolgozók reáljövedelme 7,8 milliárd koronával emelkedett. A cikkíró helyesen állapítja meg, hogy dolgozóinkat ezzel kapcsolatban az érdekli, hogyan és milyen területen történt ez a növekedés. A dolgozók java része ugyanis azt tapasztalja, hogy jövedelme 1961—1964 között egyáltalán nem emelkedett. Egyébként a statisztika is ezt bizonyítja. A munkások reálbére az utóbbi három évben csak 1,1 százalékkal emelkedett. Hol van akkor az ellentmondás, hogy a reálbér lényegében nem emelkedett, de a reáljövedelem csaknem 8 milliárd koronával nagyobb. A magyarázat aránylag egyszerű, mondja a cikk szerzője: a jövedelem a foglalkoztatottság növekedése következtében emelkedett. A reálbér stagnálása és a foglalkoztatottság növekedése között okozati összefüggést lát B. Levčík. Azt írja, hogy az átlagbér-ellenőrzés azt váltotta ki az adminisztratív irányításban, hogy a vállalatok a népgazdaság szükségletein túlmenően növelték a foglalkoztatottságot. Ha az átlagbért be kellett tartani, akkor a vállalatoknak, de a családoknak is érdekük volt, hogy a vállalatok esetében a termelést, a családok esetében a pénzbevételt a foglalkoztatottság növelésével érjék el. Az egyéni és a vállalati érdekek tehát összhangban voltak, de e két érdek nem egyezett a társadalom érdekével. A káros következmény azután abban nyilvánult meg, hogy a foglalkoztatottság növelése elterelte a figyelmet a műszaki fejlesztésről, a termelékenység nem emelkedett a kívánt mértékben, s ezért stagnált a nemzeti Jövedelem. E probléma ma már a múlté? A cikkíró megállapítása szerint nincs okunk azt hinni, hogy az új irányítási rendszer egyszeriben megoldja a helyzetet. Az 1966-os és az 1966—1970-es évekre szóló terv a régi módszerek alapján készült, s így a foglalkoztatottság növelése még mindig igen fontos tényezője marad a termelésnövekedésnek. Másrészt 1970-ig az átlagbér sem emelkedik nagyobb ütemben. A vállalatoknak még mindig meghatározzák az átlagbért és a munkáslétszámot. Pedig nem az átlagbér és a létszám a fontos, hanem az, hogy az önköltségben milyen súlya van a bérköltségeknek. Mármost, ha a bérköltségek az önköltségben csökkennek, akkor miért beszéljünk kedvezőtlen béralakulásról abban az esetben, ha emelkedik az átlagbér? Sőt ellenkezőleg, arra lenne szükség, hogy növekedjén az átlagbér, de csökkenjen a foglalkoztatottak létszáma (relatíve), mert akkor jutna elegendő eszköz a béregyenlősdi megszüntetésére Is. Az előírások szerint mégis utólagos elvonást követelnek meg a bruttó jövedelemből, ha az átlagbér a meghatározott szint fölé emelkedik. Az átlagbér növekedéséhez kötött utólagos elvonás úgy hat, mint a „bérplafon". Ezért a vállalatok továbbra is túlméretezett foglalkoztatottságra fognak törekedni, s akkor megint elmarad a műszaki fejlesztés, ami újra kihatással lehet a nemzeti jövedelem növekedésére (persze kedvezőtlen kihatással). Az irodalom és a nevelőmunka Az irodalom nevelő szerepe mellett száll síkra Vojtech Dvoŕáček a Rudé právo március 8. számában megjelent cikkében. Az ifjúság kihágásai — a bűnözés, az alkoholizmus, a becsületes munkától való húződozás — szerinte az Irodalom gyenge nevelőhatásának is a •MMBBMBUHaiM, következménye. Művészeink jelentős része szubjektív élményeit tárja az olvasók elé, mondanivalóját azonban maga a sžerzô sem érti, nem még az olvasó. Ki számára alkot tehát? Egyes irodalmárok azt állítják, hogy a mai írók nem népnevelők, ilyen szerepük volt a nemzeti újraébredés időszakában. Ezzel nem lehet egyetérteni -H jelenti ki Vojtéch Dvofáček, mert a könyvnek mindig volt, és ma is kell, hogy nevelőhatása legyen, bármilyen céllal is íródott, mert csak ekkor lát benne értéket az igényes olvasó. Kié a felelősség? Az új irányítási rendszerben a bővült jogkör nagyobb felelősséget követel. Ezt mindenki elismeri. Csakhogy a személyi felelősséget a gyakorlatban különbözőképpen értelmezik — írja Jozef Milovský a Pravda március 5. számában. A termelési bizottságok példáját hozza fel. A szabályok értelmében a termelési bizottság azzal támogatja a gazdasági dolgozót, hogy kollektíván kidolgozza álláspontját a termelési kérdésekben, a vezető ezt átveszi, s utasítás formájában közli a dolgozókkal. Ki itt a felelős: a termelési bizottság tagjai vagy a vezető? Senki sem felelős! Ha baj történik, egymást okolják. Hogyan lehetséges az, hogy egy központi szerv fa Szakszervezetek Központi Tanácsa) határozatával ilyen helyzetet teremtsen? — kérdezi a cikkíró. Véleménye szerint a termelési bizottság vagy a szakszervezet nem dönthet termelési kérdésekben, arra van a felelős vezető, aki ezért kapja a fizetését. Ezek a szervek tanácsadó szervek legyenek, amelyek segítik a vezető munkáját, de a döntés joga, s ezzel a felelősség is a vezetőé legyen. Hogyan lehet jövedelmezőbb a rádióés televíziókészülékek javítása? Erről a témáról ír Ladislav KolenCík a Pravda március 5. számában. A tv-készülékek száma Szlovákiában az utóbbi öt évben több mint hétszeresére emelkedett. Nem csoda hát, ha fennakadások vannak a javításokban: soká tart és alacsony színvonalú a javítás. A közszolgáltatási üzemek is az önálló elszámolás elve szerint dolgoznak, s ezzel vele jár a jövedelmezőség, a nyereség biztosítása, hogy Itt is jobban érvényesülhessen az anyagi érdekeltség. A szolgáltatások jövedelmezősége még azért is fontos, mert nyomást gyakorol a termelővállalatokra, hogy csökkentsék az előállítási költségeket és javítsák a minőséget. A rádió- és televíziós készülékek javítása nagyobbrészt ráfizetéses. Ennek fő oka, hogy nagyok a rezsiköltségek. Vannak olyan üzemek, ahol a rezsiköltség másfélszerese a munkabérnek. Ezekben a költségekben pedig legnagyobb súlya a leírásnak van. mivel tökéletesedik a közszolgáltatási üzemek munkaeszközökkel való felszerelése, ami rendben volna, de az a helyzet, hogy ezeket nem használják ki. Szlovákiában 1,1 millió korona értékű eszközt a javítók egyáltalán nem használnak, a leírás azonban terhel! a költségeket. Az elfekvő eszközök miatt azután nem tudják megvenni a szükséges eszközöket, mert már nincs rá keret. A rezsiköltségeket növelik a közlekedési eszközök karbantartási költségei is. A közszolgáltatási üzemek ezért minél kevesebb autót igyekeznek használni, sőt elvárják, hogy a tv-tulajdonos oda vigye a készülékét. Az elképzelés pedig más: 1970-lg a javítások 80 százalékát az Igénylők lakásán végezzék el. Tehát több autónak kell használatban lennie, mint eddig. A kiszállások lobb megszervezésével Jelentős költségmegtakarítást lehet elérni. A nyitral Kovoplast például ezzel tette jövedelmezővé a rádió- és televíziós készülékek javítását.