Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-05 / 35. szám, szombat

Ä Towler—Ford angol táncospár lépett a Itonian-lŕKlvŕrpár örökébe i Heitzertól csak a balszerencse veheti el az elsőséget A bratislavai műkorcsolyázó Európa bajnok ság a vége leié közeledik. Ma a nők mulatják be szabadon választott gyakorlataikat, holnap pedig a „gálaesten" búcsúznak az Európa­bajnokság résztvevői a Duna-parti város kö­xönségéről. Tegnap a nöi mezőny résztvevői befejezték kötelező gyakorlataikat. A várako­zásnak megfelelően Regina Keitzer Európa­bajnoknő bizonyult a legjobbnak. Este pedig » jégtáncban dőlt el — az angol Towler — Ford kettős javára — az Európa bajnoki cím torsa. HEITZER A KÖTELEZŐKBEN VERHETETLEN Reggel ismét a női mezőny résztvevői „szállták" meg a Té­li Stadion jegét. Az utolsó, a három kötelező gyakorlat be­mutatására került sor. HeiUer, az Európa-bajnoki cím védője ezúttal is folytatta sikeres sze­replését. Valamennyi gyakorla­tát kitűnően rajzolta a jégre, amit a pontozók is kellőképpen méltányoltak s így az o-ztrák versenyző a kötelező gyakorla­tok titán fölényesen vezet. Olyan nagy az előnye, hogy a szabadon választott gyakorla­tokban már csak a balszeren­cse veszélyeztetheti elsőségét. Máris biztosra vehető, ismét Heitzer nyeri az Európa-baj­nokságot. A két angol versenyző jól sze­repelt a kötelezőkben. Róluk azonban köztudomású, hogy kűrjük gyengébb. A kitűnő sza­bad}íorcsolyázó német Seyfert a francia Hassler mögött a negyedik helyen végzett s így éremre feltétlenül esélyes. To­vább tartott a magyar Almássy és a csehszlovák Mašková pár­harca a hatodik helyért. Ebből a kiegyensúlyozott és meglepő­en jó teljesítményt nyújtó Al­mássy került kl győztesként és a hatodik helyen végzett. A nöi kötelező gyakorlatok végeredménye: 1. Heitzer (oszt­rák) 1227,4, 2. Clifton Peach (angol) 1163,1, 3. Hassler (francia) 1148, 4. Seyfert (né­met) 1133,5, 5. Stapleford (an­gol) 1131,7, 6. Almássy (ma­gyar) 1093,7, 7. Mašková (cseh­szlovák) 1081,7. AZ ANGOL ISKOLA FÖLÉNYE Tegnap estére — minden túl­zás nélkül állíthatjuk, — csak­nem zsúfolt nézőtér előtt ke­rült sor a táncosok bemutatói­ra. Végre az Európa-bajnokság­hoz méltó hangulat uralkodott a stadionban. A jégtáncban ugyan nincsenek látványos emelések, ugrások, inkább a tánczene érvényesül, s ez a kö­zönség — különösen a fiatalok f— körében általában nagy tet­szésnek örvend. Ezúttal sem volt ez másként. A nézők ezrei gyakran jutal­mazták tapssal a versenyzők teljesítményét, de ugyancsak gyakran harsan a füttyszó, ami­kor nem értettek egyet a pon­tozókkal. Ez azonban nem tud­ta befolyásolni a szigorú bírá­kat, akik saját véleményük szerint ítélték meg a látottakat. A 16 táncospár négy csoport­ban mutatta be szabadon vá­lasztott gyakorlatát. Már a kö­telezők után nyilvánvalóvá i/ált, hogy a Roman testvérpár távozásával ismét angol fölény­re van kilátás. Sgy is lett. Ezen sz Európa-bajnokságon néhány žv után újból az angol tánc­iskola érvényesült és győzedel­meskedett. A Babická—Holan csehszlo­vák pár pedig kellemes meg­lepetést szerezve, bebizonyítot­ta, hogy a jégtáncban is jó az utánpótlás és Nepela után is­mét csehszlovák műkorcsolyá­zók szereztek bronzérmet. Meg­érdemelték, mert kitűnő telje­sítményt nyújtva utasították maglik mögé ellenfeleiket. A magyarok köziM a Berecz —Sugár kettős :—•• mint ez várható volt — nem javítóit helyzetén. A Mato—Csanádi láncospár szépen korcsolyá­zott és ebben az erős mezőny­ben megtartotta nyolcadik helyét. A jégtánc végeredménye: 1. Towler—Ford 327,1, 2. Suddick —Kennerson (mindkettő an­gol) 321,5, 3. Babická—Holan (csehszlovák) 308,4, 4. Mariin —Garichon (francia) 307,7, 5. Matysik házaspár (német) 305,7, 6. Sawbridge— Lane (angol) 302,9, 7. Pohnmova— Ryzskin (szovjet) 295,0, 8. Mató—Csanádi (magyar) 282,6. KOLLÁR JÓZSEF DICK BUTTQN A műkorcsolyázó EB mai műsora 19 órakar: A nők szaba­don választott gyakorlatai. A táncpárosok bemutatója. A női verseny győzteseinek és helyezettjeinek kihirdeté­se. „A NAGY SZAKÉRTŐ" Dick Button, az amerikai mű­korcsolyázás egykori csillaga, volt világbajnok is érdekelt a bratislavai EB-n. Amerika szá­mára készít filmet városunk nagy sporteseményéről, vala­mint történelmi nevezetessé­geiről. A férfiak versenyének lebo­nyolítása után készségesen nyi­latkozott arról, amit látott és ahogyan látta. ... „Az eddigi versenyszámok fénypontját a Protopopov-házas­pár teljesítménye jelentette. Élmény volt a javából. Ez a világszint. Egyelőre utólérhe­tetlenek. Hozzájuk foghatókat eddig hiába kerestünk a töb­biek mezőnyében. Ami a férfiakat illeti, hiány­zik az olyan jellegzetes egyé­niség, mint Calmat, akinek re­mek szabadon választott gya­korlatait, vagy Divín, akinek mértani pontosságú „iskoláját" még sokáig fogják emlegetni, őszintén bevallom, hogy újat, előremutatót a férfiak mező­nyében nem láttam, pedig vár­tam valamilyen újításra. Bizo­nyos fokig hiányzik a koreo­gráfia további csiszolása, A rendezés nem hagy kíván­nivalót maga után, és a lelkes közönség Is jelesre vizsgázik." (zala) A magyar műkorcsolyázás új fejezete előtt A magyar műkorcsolyá­zók még nem is olyan régen — főleg a Nagy-test­vérpár és a Korda—Vásárhe­lyi táncospár révén — jelen­tős sikereket értek el a nem zetközi porondon. Egy két év 6ta azonban a magyar ver­senyzők nevét hiába keres­sük az Európa-bajnokságok és világbajnokságok élmezőnyé­ben. • Mi ennek az oka? — kér­deztük Páricska Zoltántól, az EB-n szereplő magyar csapat vezetőjétől. — Ennek szubjektív és ob­jektív okai vannak. Annak ide­jén, amikor az említett ver­senyzők eredményesen szere peltek, főleg velük foglalkoz tak, és keveset törődtek az utánpótlás nevelésével. Ehhez még hozzájárult, hogy kevés volt a szakember, az edző, akik a fiatalokkal foglalkoz tak volna. • És most mi a helyzet? — 1964 ben Budapesten központi sportiskola létesült, ahol már tervszerű, tudatos munka folyik. Míg ennek előtte csupán egyéni, „magán­alapon" nevelték a műkorcso­lyázókat, most az egyesületi sportiskolák munkáját egybe­hangolták a központi sportis­koláéval. — Az eredmény az idén megrendezett „háziversenye­ken" is megmutatkozott. A 10 —12 éves gyerekek között számos tehetséget találtunk, akiknél tervszerű munkával a jövőben jó eredményt érhe tünk el. Ezt már Almássy Zsuzsi példája is igazolja, — Természetesen az utóbbi évek sikertelenségeinek ob­jektív okai is vannak. Lehető­ségeink korlátozottak. A mű­jégpályán nagy a „tolongás". Kevés a megfelelő sportléte­sítmény. Az edzésekre ki kell kérnünk a gyerekeket az is­kolákból, a nyári edzőtábo­rok eléggé szétszórtak, kevés az idő a tervszerű munkára • Mit tesznek a javulás ér­dekében? — A jövőben még fokozot­tabb mértékben a fiatalok ne­velésére kell a súlypontot át­helyezni. Fel kell karolni az olyan tehetséges fiatalokat, mint például Kilitit, az idei Almássy Zsuzsi a magyar mű­korcsolyázás ígérete bajnokság harmadik helye­zettjét és még másokat is. Az az érzésünk, hogy most kezd kialakulni a jövő műkorcso­lyázó nemzedéke, mely elér­heti majd a régiek tudását. • Elégedettek versenyzőik je­lenlegi szereplésével? — Eddig nagyobb meglepe­tést nem szereztek, nem tit­koljuk azonban: szerettük vol­na, ha Ébert j e nő vala­mint a Csordás — Kondi páros jobb helyezést ér el, dehát így sem okoztak csaló­dást. Ébert idegállapota nem volt éppen a legjobb. A páro­sokat a kötelező gyakorlatok­nál nem pontozták reálisan, ami kedvezőtlenül befolyásol­ta kűrjüket. — A táncosokkal elégedet­tek vagyunk. Matóék a vára­kozásnak megfelelően szere­peltek, Berenczéktől viszont nem vártunk többet. Almás­sy Zsuzsi nagy örömet szerzett hatodik helyével a kötelező gyakorlatokban. Ö már most túlteljesítette a ter­vet, hiszen az volt a felada­ta, hogy az első tíz között végezzen. Zsuzsi egyenletesen fejlődik, amit az elmúlt év is bizonyított. Még csak 15 éves, így a jövőben javulást várha­tunk tőle. — Azt hiszem kijutottunk a hullámvölgyből, elindultunk a megjelelő úton és remélhet­jük, hogy versenyzőink a jö­vőben fokozatosan mind jobb eredményekkel szereznek majd örömet a magyar mű­korcsolyázó sport híveinek. (kJ) Nem a kéményseprő szerencsét hozó kézfogása juttatta Ondrej Nepeiát a nagy sikert jelentő harmadik belyhez. ČTK felv. A Téli Universiade rajtja előtt A Téli Universiade rajtjának előestéién Torinóban a FIS D (Nemzetközi Főiskolás Sportszövetség) vezetősége ölést tartott. Exen Primo Nebiolo elnök jelenést tett a verse­nyek szervezéséről, amelyek ma kezdődnek Sestriéres és Claviere­ben. A sfversenyeket február 1. és 10. között Sestriéres­ben, a műkor csolyízók vetélkedését február 10. és 11-én, a jégkorongozók tornáját február 5-től 12-ig Torinóban bo­nyolítják le. A játékok ünnepélyes befejezésére febrnér 12-én Torinóban él 13 án Sestriéresben kerül sor. Szovjet labdarúgó-győzelem A szovjet labdarúgó-válogatott dél-amerikai portyája során Belo Horizontéban játszotta újabb mér­kőzését és 6:1 (5:0) arányú győ­zelmet aratott az Aletico Mineiro együttese felett. A Corinthians és a Palmeiras csapataitól elszenve­dett vereségek után ez az első szovjet győzelem. A győztes csa­pat góljai közül Kopajev hármat, Huszajnov, Csiszlenko és Meszhi egyet egyet szerzett. A Szovjet­unió válogatottjában ezúttal már helyet kapott a kijevi Dinamó hat játékosa is, akik előzőleg részt vettek csapatuknak a sköt kupa­győztes Celtic Glasgow elleni EK-mérkőzésén. A SPARTA Argentínába tart A Sparta Praha labdarúgói út­ban vannak az újabb tengerentúli állam, Argentína felé, ahol por­tyájuk utolsó mérkőzéseit bonyo­lítják le. A csehszlovák bajnok a brazil Botafogo Rio de Janeiro társaságában az lndependiente és a Racing vendége lesz. Február 14-én a Sparta—Racing és az lndependiente—Botafogo, 16 án pedig az előző két mérkő­zés győzteseinek és veszteseinek találkozóira kerül sor. Valameny­nyi mérkőzést az lndependiente pályáján bonyolítják le. Vasárnap, február 20-án jálsz­sza a Sparta utolsó portyatalál­kozóját. Ellenfele a River Plate csapata lesz. A másik találkozó a Botafogo—San Lorenzo de AI­magro összecsapás lesz. IIIIIIIIIIIIIIIHIIMIIHIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIHIIIIIHIIIIIIIIHIIIIIIIIHIIIIIIII AZ ÄSZTÄLITENISZEZÔK az NDK-ban A nagy sikerfi prágai, nem­zetközi asztalitenisz bajnokság után Európa legjobbjainak színe-java máris az NDK fővá­rosában, Berlinben adott ta­lálkozót egymásnak. A csapat­versenyek során a csehszlo­vák színek képviselői jó raj­tot vettek. A férfiak egyaránt 3:0 arányban győztek Finn­ország, majd Bulgária és Lengyelország fö­lött. — Itt nagy meglepetés­nek számit az NDK ,,B" csapa­tának 3:2 arányú győzelme • Jugoszláv válogatott ellen. A nők csapatversenyei során a csehszlovák csapat Bulgáriát 3:0 arányban legyőzte. A férfiak versenyében a négy kiemelt játékos: Johansson (svéd), Giuginca (román), Kor­pa (jugoszláv) és Alser (svéd). Ez utóbbi azonban belegséga miatt nem versenyezhet. A nőknél a következő a kieme­lési sorrend: Wright (angol), Alexandru (román), Grinberg (szovjet) és Kócxián (magyar). lllHlllflIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItillllillllllllillllllllllllllHIIIIIUIIIMIIlIi SPORTHÍRADÓ liiitBiiiitiiif•ttitiiiiiBiBieiatiiBiiiiiEiiftiiitiiiBiiiiiiiiitiiiiiiisiiiitiiicaiaif 0 Ax NSZK jégkorong váloga­tott február 18-án és 19 én a Szovjetunió legjobbjainak edző­társa lesz. Ezt megelőzően a nyugatnémet csapat február 13-án a Szpartak Moszkva, 14-én a ka­linini válogatott és 16-án a Di­namó Kijev ellen lép jégre. • A FIFA bírőjelölő bizott­sága február 18-án Barcelonában ülésezik, ahol kijelöli a közel­gő labdarúgó VB játékvezetőit. Nyolcvanegy szövetség 141 bírá­járt ajánlotta és közülük választ­ják ki az Angliába utazó 30 leg­jobbat. 0 Szombaton nem kerülhetett sorra a Sköt Labdarúgó Kupa két mérkőzése a játékosok zömének influenzás megbetegedése miatt. • Az NDK „B" jégkorong-vá­logatottja Szófiában 9:3 arányú győzelmet aratott a bolgár együt­tes felett. ( Az olasz labdarúgó-váloga­tott a VB-re való felkészülés je­gyében 5 országok közötti, edző­jellegii mérkőzést játszik. Június 14-én Bulgária, 18-án Ausztria, 22-én Argentína, 29-én Mexikó, míg július 6-án Koppenhágában a város válogatottja lesz a leg­jobb olasz együttes ellenfele. • A Szpartak Moszkva jégko­rongcsapata 30 fokos hidegben játszotta le bajnoki mérkőzését és 5:0 arányú győzelmet aratott a Dinamó Moszkva felett. Egy további találkozó színhelye Le­ningrád volt, ahol a hazai SZKA 3:1 arányban szenvedett vereséget a Krilja Szovjetovtól. • Az amerikai—kanadai híva. tásos jégkorongliga legutóbbi lordulója a következő eredménye­ket hozta: Detroit Had Wings— Boston Bruins 4:2, Toronto Míipla Leafs—Montreal Canadiens 4:5. kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Dénes Ferenc Szerkesztőség: Bratislava, Gorkij u. 10. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68; főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 502 29; gazda­sági ügyek: 506-39. Távirú: 09308. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkij u. 8; teleion: 503-89 Hirdetőiroda: Bratislava, Jesenský utca 10 — telefon: 343-04. Előfizetési díj ha­vonta 8,— KCs. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket el­fogad minden postahivatal és pos­tai kézbesítő. Külföldi megrende­lések: PNS — Ústredná expedícia tlače. Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. K 21"61113

Next

/
Oldalképek
Tartalom