Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-01 / 31. szám, kedd

Nyíltan, őszintén Az anyagi érdekeltség jobb munkára ösztönöz H A kommunisták példamutatása • Jól élnek az EFSZ tagjai • A „parádés kocsis" első szabadsága F iatalok töltötték meg ezen a délelőttön a CSEMADOK Központi Bizottságának bratislavai ülés­termét. Csupa tizennégy—tizen­öt éves lány és fiú foglalt he­lyet a székeken, a Duna utcai magyar középiskola végzős diákjai. A serdülőkorba lépő fiatalokat ezekben a napokban a félévi bizonyítványosztás iz­galmain kívül életük első igazi nagy problémája: a pályaválasz­tás kérdése foglalkoztatja. Az iskola azonkívül, hogy a tanítás keretében igyekszik rá­vezetni a kötelező iskolalátoga­tást befejező tanulókat, a he­lyes pályaválasztásra, most új­szerű kezdeményezéssel: a ki­lencedik osztályos tanulók, a tavaly végzett diákok és egyes üzemek képviselőinek találkozó­jával is igyekszik segítséget nyújtani végzős növendékeinek a képességüknek és érdeklődé­si körüknek legjobban megfe­lelő életpálya kiválasztásában. Százhuszonhárom fiatal fejezi be ez Idén a bratislavai ma­gyar iskolában a 9. osztályt, ennyien teszik fel maguknak a nagy kérdést: mi legyen be­lőlem, milyen foglalkozást vá­lasszak? Az életpályáról szőtt gyerekkori elképzeléseknek, a szülők tervezgetéseinek megva­lósíthatósága most lép döntő szakaszába. Sok minden befo­lyásolja az életpálya választá­sát: az egyén részéről elsősor­ban a tanulmányi előmenetel, az érdeklődés, a tehetség és az érvényesülési lehetőségek, a társadalom részéről pedig a szükségletek. Megtörténik, hogy sok éve ápolt álmok egyik pillanatról a másikra szertefoszlanak, s a fiatalnak és szüleinek új lehe­tőségek után kell nézni. A reá­lis elképzelések azonban rend­szerint minden nagyobb nehéz­ség nélkül megvalósíthatók. A z iskola végzős tanulói­nak több mint egyhar­mada beiratkozott az általános iskola tizedik osztá­lyába, érettségizni akar, és minden bizonnyal főiskolára készül. Tizenöten szakközépis­kolába, hárman pedig katona­iskolába Jelentkeztek. A diá­koknak tehát több mint a fele a továbbtanulás mellett dön­tött. Sokan nem határoztak még azok közül, akik a kilencedik osztály befejezése után ipari vagy mezőgazdasági tanulónak, esetleg más életpályára men­nek. Ez az összejövetel elsősor­ban nekik kívánta megkönnyí­teni a pályaválasztást. Nagy és felelősségteljes fel­adat az életpálya megválasztá­sa. Ezen alapszik elsősorban az egyén elégedettsége avagy elégedetlensége, ez befolyásol­ja jellemének alakulását, tevé­kenységének társadalmi hasz­nosságát. A munkáját szerető ember kiegyensúlyozottabb, szerencsésebb, elégedettebb, könnyebben megtalálja boldog­ságát, mint az, aki csak lét­fenntartási kényszerből végzi munkáját. Sokféle és változatos életpá­lya nyílik meg az iskolából ki­lépő fiatalok előtt. Nyilvánvaló, hogy az elhelyezkedést elsősor­ban a munkaerő-utánpótlás tár­sadalmi szükségletei szabják meg, s ettől függ az egyes szakmákban, foglalkozási ágak­ban az érvényesülési lehetősé­gek száma. Az iskolának azon­ban nem az a feladata, hogy irányszámokat teljesítsen, ha­nem az, hogy felkészítse az életre a fiatalokat, s érdeklő­dési körüknek, tehetségüknek legjobban megfelelő életpálya kiválasztására vezesse őket. E bben az igyekezetben minden bizonnyal hasz­nos szolgálatot tett ez az összejövetel. Az igaz, hogy a találkozóra meghívott tavaly végzett diákok, Jelenleg Ipari tanulók, még elég bátortalanul beszéltek tapasztalataikról, él­ményeikről, tanulságaikról, azonban így is sok megszívle­lendő tanácsot adtak fiatalabb társaiknak. A folyamhajózási szakmát tanulja az egyik fiatal, aki tavaly hagyta el az iskola padjait. Jó felfogású fiú az il­lető, de egyáltalán nem tarto­zott a szorgalmas diákok közé. Most arra intette a tanulókat, hogy igen komolyan vegyék a tanulást, mert megfelelő tudás nélkül az ipari tanuló sem bol­dogulhat. Az elméleti felké­szültséggel szemben támasztott igények az egyes szakmában általában semmivel sem marad­nak a középiskola felső évfo­lyamaiban támasztott követel­mények mögött. Ma már na­gyon Idejét múlta az a felfo­gás, hogy „Inasnak megyek, minek tanuljak". Az év végi bizonyítványnak nagy jelentősége van az egyes szakmákba jelentkezők kivá­lasztásában. Ezzel kapcsolat­ban néha bizonyos túlzásokra is kerül sor, amit általában az úgynevezett divatos szakmák iránti túlhajtott érdeklődés okoz. Az egyik üzem képvise­lője említette meg, hogy ta­valy a városban huszonkét fodrásztanulóra volt szükség, ezeket százötven jelentkező kö­zül választották kl. Természete­sen ilyen körülmények között csak azok jöttek számításba, akiknek kitűnő bizonyítványuk volt. Nem kétséges, hogy ép­pen ezek a fiatalok más, Igé­nyesebb szakmákban ls Jól megunták volna a helyüket. A találkozón arról ls be­széltek, hogy sok tanu­ló, különösen a lánvok, minden távolabbi célkitűzés nélkül végzik el a középiskola felső osztályait. Számukra csu­pán az érettségi a cél. Igen gyakran előfordul, hogy mert az adminisztratív munkakörök­ben kevés az üresedés, az érett­ségizettek nagy része olyan he­lyen áll munkába, ahol erre a képesítésre nincs szükség. Sok­kal ésszerűbb lenne, ha szak­középiskolába jelentkeznének azok, akik nem mennek fő'sko­lára. Emellett számos üzemben lehetőség nyílik arra, hogy a szakma kitanulása mellett to­vábbtanulással érettségizzen és technikusi végzettséget nyerjen az ipari tanuló. Az egyes üzemek jelenlevő képviselői a tanulási lehetősé­gek, feltételek és körülmények ismertetésén kívül elmondták azt is, hogy szinte kivétel nél­kül meg vannak elégedve a magyar iskolában végzett tanu­lókkal. A Stavokombinát külön­féle munkahelyein mintegy öt­ven magyar tanuló sajátítja el a szakismereteket, s általában jól megállják a helyüket az el­méleti tudás elsajátításában is. A nyelvi nehézségek hamar megszűnnek, s nem ritkaság az sem, hogy a magyar fiú jobb Jegyet ér el szlovák nyelvből, mint a szlovák anyanyelvű ta­nuló. A találkozón résztvevő pedagógusok jó munkájuk el­ismeréseként nyugtázhatták azt a megállapítást, hogy a Duna utcai magyar iskola alapos fel­készülést ad a diákjainak. r U gy véljük, a helyes pá­lyaválasztásnál ez a legjobb alap. Ez kezes­kedik arról, hogy az iskolából kikerülő tanulók munkahelyü­kön derék dolgozók lesznek. GAL LÁSZLÓ A közelmúltban li> jzték üzembe hazánk legkprsze­rfibb élelmiszeripari kom­binátját az Ostrava mellet­ti Martinovban. Mintegy félmillió embert Iát el bentesáruval. (ČTK felv.) A BEKÉI EGYSÉGES FOLD­MÜVESSZÖVETKEZET üzemi pártszervezetének kommunistái a napokban értékelték múlt évi tevékenységüket és szabták meg jövőbeni feladataikat. Tóth István elvtárs, a pártszervezet elnöke beszámolójában alapo­san elemezte a szervezet tevé­kenységét és eredményeit. Po­zitívan kell értékelni azt a tényt, hogy az elért jó eredmé nyeken kívül az előforduló fo­gyatékosságokat sem hallgatták el. A beszámoló nyílt és őszin­te hangon név szerint értékelte a kommunisták munkáját, a párt- és a tömegpolitikai mun­ka szakaszán is. A békéi szövetkezet a duna­szerdahelyi járás legjobb szö­vetkezetei közé tartozik. Állam­mal szembeni kötelességüknek eleget tesznek, sőt terven felül is adnak el mezőgazdasági ter­mékeket. Az 1965-ös évben pél­dául a húseladás tervét 113 százalékra, a tejét 117, a tojá­sét pedig 127 százalékra telje­sítették. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSBEN DOLGOZÓ KOMMUNISTÁK és pártonkívüliek becsületes mun­kát végeztek. Jelenleg tehenen­ként 7,4 literes napi átlagos tejhozamot érnek el. A serté­seknél 0,48 kg, a szarvasmar­háknál 0,71 kg súlygyarapodást értek el. A beszámoló is helye­sen mutatott rá, hogy az állat­tenyésztés alapja a fejlett nö­vénytermesztés, az elegendő ta­karmányalap biztosítása. Az ál­lattenyésztésben elért kiváló eredmények főképpen annak köszönhetők, hogy a szövetke­zet vezetősége mindent elköve­tett a takarmányalap biztosítá­sa érdekében. Tavaly például búzából a tervezett 25 mázsa helyett 32 mázsás hektárhoza­mot, árpából 24 mázsa helyett 26 mázsát, kukoricából pedig 35 mázsa helyett 36-ot értek el. A szövetkezet nagy gondot for­dít a búzatermesztésre. A köz­ség talajviszonyai ismeretének tudatában a szövetkezet veze­tősége igyekszik a legjobban ki­használni az öntözés adta lehe­tőségeket. A kertészeti csoport munkáját is pozitívan értékelte az évzáró gyűlés. A hektáron­ként tervezett 75 000 korona be­vétel helyett 100 000 koronát értek el. Éppen ezért a múlt évben a kertészeti csoport nem véletlenül kapta meg a „Szo­cialista munkabrigád" címet. A NÖVÉNY- ÉS AZ ÁLLATTE­NYÉSZTÉSBEN elért kiváló eredmények a szövetkezet be­vételeiben és a tagság életszín­vonalában ls visszatükröződ­nek. A tervezett bevételeket többb mint 400 000 koronával túlteljesítették. Ez lehetővé te­szi a munkaegység értékének növelését. A szövetkezetben munkaegységenként rendszere­sen 23 koronát fizetnek. Ehhez még 3—4 korona részesedés jön. Az egyes dolgozók és csopor­tok a terven felül termelt érték 25 százalékát kapják prémium formájában, s így most 70 000 koronát oszthatnak szét. A szö­vetkezet jó pénzügyi helyzete lehetővé tette egyes szociális intézkedések megvalósítását. A tagság részére bevezették a 2 hetes fizetett szabadságot. Az öregek és a betegek megkap­ják 250 kg búza fejadagjukat, ezenkívül 19 mázsa kukoricát és tüzelőt. Nem csoda hát, hogy a szövetkezet tagsága lelkesen dolgozik és magáénak tartja a közös vagyont. Például Nagy Péter, Wiener báró volt parádés kocsisa, aki már 73 éves, meg­illetődve mondta, hogy életé­ben először van szabadságon. A BESZÁMOLÓ ÉS A VITA IS FOGLALKOZOTT a pártmunká val, a párt vezető szerepének biztosításával, pártszervezetük további megerősítésével. Ko­moly probléma a pártszervezet megfiatalítása. Ehhez a kérdés­hez több elvtárs szót hozzá. Vé­gül ls arra a megállapításra ju­tottak, hogy minden feltétel megvan ahhoz, hogy főleg a fiatalok soraiból tagjelölteket vegyenek fel. Élénk vitát vál­tott ki a fiatalság tevékenysé­ge és problémái. Ezekkel kap­csolatosan különböző vélemé­nyeknek adtak kifejezést. A tagság körében végül is az a nézet kristályosodott ki, hogy a falu ifjúsága jó, bekapcsoló­dik a munkába, és erkölcsi ma­gatartása sem ítélhető el. Az évzáró gyűlésen felkö­szöntötték Marsai Imre és Kiss János elvtársakat, a szervezet legidősebb tagjait. Marsai elv­társ, a Magyar Tanácsköztársa­ság Vörös Hadseregének volt katonája még ma is aktívan részt vesz a pártmunkában, sőt a termelésben is. Majd hetven­éves kora ellenére a múlt év­ben is 450 munkaegységet szer­zett. MI A TITKA A BÉKÉI SZÖ­VETKEZETBEN elért jó eredmé­nyeknek és annak, hogy a la­kosság elismeri a párt vezető szerepét és megbecsüli a kom­munistákat? A válasz nem le­het más mint az, hogy a szö­vetkezet tagjai becsületes és dolgos emberek, hogy a kom­munisták megértették küldeté­süket és a néppel égyütt old­ják meg a feladatokat. NÉMETH BELA egri viktor I L O N A — Nyolc évig jártunk egy iskolába. Alig volt nap, hogy nem beszéltem volna vele. A szünidőben gyakran együtt nyaraltunk, együtt rándultunk ki. Civakodtunk, összevesztünk, sohasem valami ko­molyabb ok miatt, és a harag egy-két napnál rit­kán tartott tovább. A barátnőm volt, mégsem is­mertem, el sem tudtam képzelni, hogy a félté­kenység ilyen tömény haragot ébreszthet egy em­berben. És mindez egy férfi miatt, akinek minden szavában hittem, és akiről meg kellett tudnom, hogy galádul becsapott. Szorongatott, kétségbeejtő helyzetbe Jutottam, és nem láttam semerre kiutat. — Valóra váltotta Gizi a fenyegetéseit? — kér­deztem aggódva. — Az iskolában hallgatott. Talán azért, mert óhatatlanul magát ls bajba keverte volna ... Min­den rossz között az volt a legnagyobb, hogy anyám már nem volt otthon. Sürgetésemre mégis elment a rendelőbe, és Földváry doktor körülmé­nyes vizsgálat után a kórházba utalta. Szorongó szívvel féltettem, hogy a műtétet nem kerülheti el. Egyedül maradtam otthon Gáborral. Anya sze­rette, ha esténként az ebédlőben tanulok, így lát­hatott, szólhatott olykor hozzám, nekem ts Jól esett, hogy ott vagyok a közelében és figyelhe­tem, ahogy kötésholmiján szorgoskodva élvezi a kertből betóduló virágillatos levegőt. Magamban igazat adtam neki, nem kell a tanuláshoz Gizi, vagy más barátnőm társasága, Jobb itthon felké­szülni ebben a meghitt csöndben és békességben. De most anya nem ült a szokott helyén, és bármilyen könnyű volt a szöveg, mivel bővítette kl Avogadro az atomelméletet, hogyan határozta meg a molekula fogalmát, a fejem nem fogott jól. Amikor Gábor este tíz felé hazajött, abbahagytam a meddőnek tűnő birkózást a kémiával, össze­csaptam a könyvet, elraktam jegyzeteimet, hogy megterítsek. Gábor intett, csak tanuljak nyugod­tan tovább, ő már vacsorázott. Kora délután, amikor tudta, hogy iskola után otthon talál, hazajött, és a kertben levágott egy csokorra való virágot. Megkért, ha látogató idő­ben elszaladok a kórházba anyuhoz, vigyem ma­gammal a csokrot. Vajon anyu örült-e a virágok­nak? Igen, anya boldog volt, de jobban örült vol­na, ha ő viszi be a csokrot. Más ember az ő helyében azzal védekezett vol­na, hogy sürgős munkája miatt nem tudott az üzemből szabadulni, és ehelyett kijelentette, hogy irtózik a kórháztól. Szerencsére anya ismeri az egészséges emberek önző iszonyatát, amilyen be­látó, okos teremtés, nem haragudott meg, hogy csak velem üzent. Egyébként találkozott a főor­vossal, és az megnyugtatta, hogy nem rosszindu­latú a daganat. Talán valóban találkozott a főorvossal, beszél­hetett ls vele, és hagyta magát néhány udvarias szóval megnyugtatni. Az igazság az, hogy nem ismerte anya állapotát, vagy nem akarta tudomá­sul venni, hogy egy műtétet a rossz szive miatt nem szabadna megkockáztatni, s ahhoz az ő bele­egyezése is kellene. Végül megígérte, hogy más­nap eljön velem, és tanácsot kért, mivel szerez­hetne anyunak örömet. Könyvet vegyen vagy in­kább egy könnyű nyári selyemkendőt, szép szí­neset, mintásat vagy Inkább olyan divatos szürkésködbs Játszó füstszínűt? Azt feleltem, ne verje költségbe magát, anyunak boldog napja lesz, ha látja a betegágya mellett, csak legalább egy negyedórát legyen türelme. Kezébe vette a vegytan könyvemet, és belela­pozott. — Segíthetek? — kérdezte. — Köszönöm, magam is megbirkózom vele — utasítottam vissza ajánlkozását, de jól esett, hogy így érdeklődik. — Nem mindenki dicsekedhet vele, de nekem kedvenc tantárgyam volt — mondta olyan meg­nyerő férfiassággal, hogy egy percre elfelejtet­tem mindazt, ami bántott. — Az én időmben Ein­stein volt a divat — folytatta. — Persze, akkor édeskevesen értették. Évekbe telt, míg valamelyest konyítottam hozzá, hogy a Lorentz-csoport négy­dimenziós geometriája a relativitás-elmélet kulcs­gondolata. Ojra meg kellett győződnöm, hogy szemrevaló, férfias külseje mellett milyen világfias és elraga­dó; a tudását nem fitogtatja, amivel talán a leg­jobban fogott meg, ám ezúttal lázadoztam ma­gamban az ellen, hogy világfiassága, sötétragyo­gású szeme, homlokába hulló gyönyörű haja elbűvöljön és lefegyverezzen. Tudomására akartam adni, hogy átlátok rajta, és apró hazugságait nem nézem el, mint anya teszi tél óta. — Maga szerint tehát mindenben nagyot lép­tünk előre? — kérdeztem. — Határozottan: mérföldes léptekkel — vála­szolta. — Az élet, az együttélés, a házastárshoz való őszinteség dolgában is? — folytattam a támadást, eltökélve, hogy megtáncoltatom anya miatt, egy kicsit magam miatt Is. — No nézzük 1 — húzta el kissé gúnyos mo­solyra a száját. Pokolian szép és szeretetreméltó volt ezzel a gúnyosságával is. Oly állhatatosan nézett, tetőtől talpig végigmustrált, hogy zavarba jöttem. (Folytatjuk) tj S 1966. DL 1. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom