Új Szó, 1966. február (19. évfolyam, 31-58. szám)

1966-02-01 / 31. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1966. február 1. KEDD XIX. évfolyam 31. szám • Ara 30 fillér EGYRE JOBB Csaknem 100 százalékban első osztályú áru • 15 százalékos selejtcsökkenés • Elavult gépek, rossz nyersanyag, jelenetős munkaerő-vándorlás (CTK) — Az illetékes szervek a legutóbbi években mind na­gyobb gondot fordítottak a közszükségleti cikkek minőségére. A textil-, ruházati és bőrfeldolgozó iparban e gondoskodás eredményeként 93 százalékban gyártanak első osztályú árut. A cipők mintegy 98 százaléka, a fehérnemű 96 százaléka és a készruha 95 százaléka elsőrendű áru. A minőség kifogásolása alap­ján utólag jóváírt engedmények összege 1965 három negyedéve alatt egyötödével volt kisebb, mint 1964-ben, és aimi az ex­portárut illeti, 40 százalékkal csökkent. Mintegy 15 százalék­kal csökkent egy év alatt a se­lejt mennyisége. Minden száz­ezer korona értékű áruból 165 korona ellenértékű a selejt. Ezeket az adatokat tegnap sajtóértekezleten közölték Prá­gában a Közszükségleti Ipari Minisztérium dolgozói, akik egyben rámutattak arra is, hogy a minisztérium hatáskörébe tartozó üzemekben egyre fonto­sabb szerepet töltenek be a műszaki ellenőrök, akik ezúttal úgy szervezik meg tevékeny­ségüket, hogy úgyszólván irá­nyító jelleggel befolyásolhassák a termékek minőségét. E téren jelentősen hátráltatja a szüksé­ges fejlődést az a tény, hogy a gyárakban nagyon elavultak a gépek s egyéb berendezések. Jellemző, hogy több még jelen­leg is üzemeltetett gép század Kedvező változás q műtrágyaszállitásban (CTK) — A vágsellyei Duslónak már hónapok óta nehézséget okoz a műtrágya elszállítása. A múlt év vé­gén 10 ezer tonna műtrá­gya volt a raktárakban, az egyes mezőgazdasági üze­meknek azonban mégsem állt elegendő mennyiség a rendelkezésükre. Ennek fő oka, hogy a bra­tislavai vasúti szállítórészleg a vegyi anyagok szállítására ke­vés vagont biztosított az utol­só negyedévben. A Központi Felvásárlási Igazgatóság így kénytelen volt timsót külföld­ről vásárolni. Erich Sloboda mérnök, a Dus­lo kereskedelmi igazgató he­lyettese elmondta, hogy kisebb távolságokra teherkocsikkal szállították a műtrágyát, hosz­szabb távolságokra azonban nem lett volna gazdaságos ez a szállítási mód. Olykor a szö­vetkezetek saját közlekedési eszközeiken szállították a mű­trágyát: januárban e téren vál­tozás állt be. Bár most is több ezer tonna műtrágya van rak­táron, ez nem a hiányos el­szállítás következménye. A ter­melés gyorsabb ütemű, mint a szállítás. A helyzet februártól kezdve főképp a nyugat-szlovákiai ke­rületben fog javulni az ún. in­gaforgalom bevezetésével. ttj külkereskedelmi vállalatok (CTK) — Ez év július 1-161 aégy új külkereskedelmi vállalat — a SKODAEXPORT, az INVES­TA, a MERKURIE és az EXICO kezdi meg működését. A Skoda­export energetikai és kohóbe­rendezéseket, villanymozdonyo­kat és más gépberendezéseket fog exportálni és importálni. Textil- és konfekcióipari gépeket az Investa, gépipari szükségleti cikkeket a Merkurie, szőrmét és bőripari cikkeket az Exlco vál­lalat fog exportálni, 111. impor­tálni. eleji. Az állóalapok elhasználó­dása 58 százalékos az ipari ága­zatban. Nagyon sok a panasz a silány nyersanyag miatt is. A termelésben észlelt fogyaté­kosságok egyik oka a rendkí­vül nagy munkaerő-vándorlás, ami részben arra vezethető vissza, hogy a közszükségleti iparban főleg nők dolgoznak. LEGERŐSEBB VILLANYMOZDONYUNK SIKERES PRÓBAÚTJA (CTK) — A Velím melletti vasúti próbavonalon e napok­ban sikeresen befejeződött a legerősebb, 4800 kilowattos csehszlovák gyártmányú vil­lanymozdony utolsó próbaútja. A mozdony a többször megis­mételt próbajáratokon óránként 120 kilométert meghaladó se­bességet ért el. A mozdonyve­zető hordozható rádiótájolóval menetközben bármikor felvehe­ti a kapcsolatot a vonal diszpé­cserével. A Velím melletti több mint 13 kilométeres vasúti próbavonal a világ leghosszabb különös küldetésű vasúti pályája. Ezért számos külföldi cég is hazánk­ba küld kipróbálásra űj típusú mozdonyokat. Gazdaságosabbon, igényesebben a CSKP XIII. kongresszusa tiszteletére A CSISZ SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK PLÉNUMULÉSE (ČTK) — A CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának tegnap Bratislavában megtartott plénumiilésén DANIEL FUTEJ, a Szlo­vákiai Központi Bizottság elnöke tájékoztatta a jelenlevőket arról, miként vesznek részt a szlovákiai fiatalok a CSKP XIII. kongresszusára tett előkészületekben. Beszámolójában a szlovákiai CSISZ-tagok kötelezettségválla­lásának és áldozatkészségének több példáját sorolta fel. A nyugat-szlovákiai fiatalok a CSKP XIII. kongresszusának tiszteletére elhatározták, hogy jelentősen hozzájárulnak az ár­vfz sújtotta Dél-Szlovákia köz­ségeinek újjáépítéséhez. így pl. Megyercsen már eddig is 18 500 munkaórát dolgoztak le. A me­zőgazdasági termelés biztosítá­sa érdekében szervezett kerüle­ti ifjúsági műszakban mintegy 19 000 brigádmunkás dolgozott, illetve dolgozik, hogy segítse az árvízkárosult mezőgazdasá­gi üzemeket. Egyre nagyobb méreteket ölt a kötelezettség­vállalási mozgalom a közép­szlovákiai kerületben is. A ke­let-szlovákiai fiatalok elsősor­ban az anyagmegtakarításra, jobb minőségű és gazdaságo­sabb termelésre törekszenek. A Királyhelmeci Állami Gazdaság fiatal dolgozói tervbe vették, hogy az állattenyésztésben két műszakot vezetnek be. A micha­lovcei járás CSISZ-tagjai pedig a XIII. pártkongresszus tisztele­tére megígérték, hogy 20 000 hektárnyi terület termővé téte­lével járulnak hozzá a mező­gazdasági termelés növelésé­hez. A CSISZ nyugat-szlovákiai kerületi bizottsága védnöksé­get vállalt 25 járási és 100 he­lyi talajjavítási építkezés fölött. Értékes akciókat terveznek a járási pionírszervezetek is. A plénumülés befejezéséül a CSISZ Szlovákiai Központi Bi­zottságának elnöke átadta az SZLKP Központi Bizottsága vö­rös zászlaját a CSISZ nyugat­szlovákiai kerületi bizottsága tagjainak annak elismeréséül, hogy a nyugat-szlovákiai fiata­lok eddig legáldozatkészebben s legeredményesebben segítet­tek az árvíz sújtotta Dél-Szlo­vákiában a legsürgősebb építő­munkában. Ma kezdődik a műkorcsolyázó IIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIimillllllllllllllliilllllllllllllllllllllllllllllll Európa-bajnokság A humpolcei nemzeti vállalat új üzemében Orlen deszká­kat gyártanak, melyeket hazai bútoriparunk használ fel. Az új deszkafajta jelentős anyagi értékek megtakarítását teszi lehetővé. (D. Krejčí felv. — CTKJ fc­Az idei Európa-bajnokságon a csehszlovák versenyzőktől az előző évinél még jobb eredményeket várunk. E derűlátás nem alaptalan, hiszen mind MaSková (sPrülése ellenére), mind Nepela, sőt a Babická—Holan táncospár (felvételün­kön) is jó formában van, és a hazai környezet remélhető' leg jótékonyan befolyásolja majd versenyzőink telfesítmé­nyét. (CTK felvétele) Az Egyesült Államok felújította a VDK b ombázását Johnson elrendelte a támadások folytatását • Összeül a Biztonsági Tanács • Az amerikai döntés visszhangja Washington (CTKJ — John­son elnök tegnap rádió- és te­levízióbeszédében bejelentette, hogy az USA felújítja a Viet­nami Demokratikus Köztársaság bombázását, mivel Hanoitól nem kapták meg a várt felele­tet. Johnson egyúttal kijelen­tette, hogy az amerikai ENSZ­küldöttség a Biztonsági Tanács összehívását kéri majd és je­lentést terjeszt be a vietnami helyzetről, valamint egy hatá­rozati javaslatot, mely szaval szerint „utat nyithat a tárgya­lásokhoz". Az elnök közölte, hogy Rusk külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszterrel, a vezérkar, a nemzeti biztonsági tanács tagjaival folytatott tanácskozá­sa után adott parancsot a VDK bombázására. Johnson tízperces beszédében egy szóval, sem em­lítette meg a mérsékelt köz­életi személyiségek, így Mans­field, Fulbright szenátorok és mások tanácsait. Az amerikai légierő 37 napos szünet után felújította a Viet­nami Demokratikus Köztársaság területének bombázását, — je­lentették be hivatalosan Sai­gonban. A dél-vietnami rendszer és az amerikai fegyveres erők pa­rancsnokságának nyilatkozata közli, hógy az amerikai légi­erő hétfőn támadásokat inté­zett Észak-Vietnam „bizonyos területei ellen". Az amerikai fegyveres erők sajtótitkára, amikor az újság­írók előtt felolvasta a nyilatko­zatot, kijelentette, hogy részle­teket a támadásról hétfőn este közölnek a rendszeres sajtóér­tekezleten. Az újságírók kérdé­seire nem volt hajlandó vála­szolni. A támadásokat tavaly decem­ber 24-én szüntették be. Az amerikai légierő 1965. február 7-én kezdte meg Észak­Vietnam területének bombázá­sát. Májusban öt napra beszün­tették, de aztán újból felújítot­ták őket, amikor a VDK kor­mánya visszautasította Johnson elnök Javaslatát, kezdjenek feltételek nélküli tárgyalásokat a vietnami kérdésről. Mint is­meretes, az amerikai kormány feltételül szabta, hogy az eset­leges béketárgyalásokon ne ve­gyen részt a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítás! Front. A VDK kormánya ezt a követe­lést visszautasította. A tavalyi és az ez évi szünet kivételével az amerikai bom­bázó repülőgépek csaknem na­ponta bombázták a VDK terüle­tét. Az amerikai kormány bejelen­tése szerint az amerikai és dél-vietnami repülőgépek tavaly 2000 támadást hajtottak végre a VDK ellen. A tegnapi támadásban a 7. flotta repülőgép-anyahajóinak gépei vettek részt, melyek el­sősorban Dong Hoi várost tá­madták meg. A város 61 km-ra északra fekszik a demilitari­zált övezettől. A második támadás a 20. szé­lességi fok közelében fekvő Thanh Hoa város környéke, a harmadik pedig Vinh ellen irá­nyult. Az amerikai repülőgépek teg­nap este újabb két támadást hajtottak végre a Vietnami De­mokratikus Köztársaság terüle­te ellen. A támadás célja a Vinhtől 25 km-re délre fekvő terület volt. A hanoi rádió tegnap bejelen­tette, hogy a VDK légvédelme az amerikai légierő tegnapi tá­madása során 5 amerikai repü­lőgépet lőtt le és 10-et meg­rongált. Ezzel a VDK fölölt le­lőtt amerikai repülőgépek szá­ma 857-re emelkedett. A moszkvai rádió és televízió tegnap több ízben megismételte azt a hírt, hogy az amerikai lé­gierő felújította a VDK elleni támadásokat. Ez a tény lelep­lezi az Egyesült Államok béke­offenzivájának valódi jellegét — hangsúlyozta a rádióállo­más. Az agressziót tovább fokoz­zák és a világbéke nagy ve­szélybe kerül — hangsúlyozza a szovjet sajtó. A Szovjetunió­ban még nem ismertették a kormány hivatalos álláspontját, mely azonban nem lehet más, mint eddig. A Szovjetunió fel­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom