Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-12 / 11. szám, szerda

JEL I •• •• * UDULES E

gyszer volt, hol nem volt, hegyeken és völgyeken túl, ott, ahol a csúcsok hósipkáin szikrát vet a nap, ahol a vastag hótakaró felfogja hajnalban az etetőkhöz suhanó őzek lépteinek neszét, ahol a sudár fenyők, mint hófehér tüllbe öltözött büszke nyoszolyólányok mozdulatlanul tűrik a huncut szél incselkedését, e vadregényes mesevilág kellős közepén áll a kacsalábon forgó üvegpalota. Minden ablaka napfényben fürdik, falai között örökre tanyát vert az öröm és a nevetés. Ugyan kérem — mondja a kedves olvasó — ez nem gyermekrovat, hagyjuk a meséket. Szabad ellenkeznem? Ez nem mese, ez színtiszta valóság!... Persze, persze ... eltekintve a kacsalábtól. Mert a kacsalábot kitaláltam, rendkívül csábító volt a kép, de lám Itt az elején töredelmesen bevallom bűnömet, s hogy különben minden szó igaz, azt bárki tanúsíthatja, akinek szerencséje volt Jasnán, az Alacsony-Tátra északi oldalán fekvő Szlovák Nemzeti Felkelés nevet viselő szakszervezeti üdülőben tölteni néhány napot. S

ajnos sok tanúra nem számíthatok, mert e pompás, 18 millió koronás beruházással épült palotát csak 1964. augusztus 22-én helyezték üzembe s 1—2 ágyas, fürdőszobás szobáiban egyszerre 209 üdülő kaphat helyet. Mondanom sem kell, hogy a táj varázslatos szépsége, a sportolási lehetőségek és az üdülőközpont nyújtotta kényelem, ellátás mágnesként vonzza az érdeklődőket hazánk minden részéből. Sőt külföldről is. Egész nyáron át pl. holland, francia, szovjet, osztrák stb. szakszervezeti vendégek üdültek itt, a karácsonyi és az újévi ünnepeket pedig 42 francia szakszervezeti funkcionárius töltötte a hazai vendégekkel együtt a sok ízléssel berendezett üdülőközpontban. Nappal alig van itthon valaki — mondja Čáni Gejza, a kultúrreferens, kit ebédidő alatt irodájában, a hatalmas zenepult előtt tartottunk fel néhány percre — ma délelőtt az egyik csoporttal a Chopokon voltunk, a másik csoport pedig sítúrára ment az Instruktorral. Többen itt sétáltak az épület környékén, vagy lent a völgyben síztek, szánkóztak. A fiatalabbak alig várják, hogy az ebéd véget érjen és újból felcsatolhassák a sítalpakat. — Közban állandóan nyílik az ajtó, többen könyvet kölcsönöznek az üdülő 850 kötetes könyvtárából, vagy elromlott a fényképezőgép, szaktanácsra lenne szükség, mások az esti program iránt érdeklődnek. ANATOLIJ PRISZTAVKIN: visszhang... ÍJMP a 1HS3ÍE m A KÖZÖNY MÉTELYE ELLEN jasná, az SZNF szakszervezeti üdülő. (Caní Gejza iei vétele j A

z Alacsony-Tátra legszebb síterepei a 80 kilométeres főgerinc közepe táján fekszenek. A 2025 méter magas Chopok alatt északról és délről két zárt sziklavölgy húzódik, melyeknek lejtőin és vájatában novembertől júniusig sem olvad el a hó. Északon. a Jasná felől, délm pedig a Srdiečkótól felvonó közlekedik, amely 2005 m magasba viszi fel a sportolókat és üdülőket, ahol rendkívül szép kilátás és élvezetes síterep várja az embert. A felvonó állomásától csak néhány lépés — igaz, térdig érő hóban nehezen lépked az ember — és a Družba szálló meleg fogadóhelyiségében vagyunk. A

Družba szálló az Interhotel vállalathoz tartozik, 1962 óta áll a hazai és külföldi vendégek rendelkezésére. Ragyogó tisztaság, süppedő szőnyegek, kellemes klubhelyiség, napfényben fürdik a modernül be>'«,idezett ebédlő, a csipkefüggön Sn át a Bori hófedte csúcsa IwMogat. Gazdag étel- és italválasztók. Gabriel Špirko, a szálloda vezetője, aki eddig az új vendégekkel volt elfoglalva elmondja, hogy a világ minden részéből érkeznek vendégei. A karácsonyesti ünnepi asztalt Mongóliából, Mexikóból, Kubából, Szíriából, Vietnamból, Irakból. Szomáliából, Jordániából, a Kínai Népköztársaságból, Magyarországról érkezett vendégek ülték körül. Hazánkat két bratislavai család képviselte e nemzetközi társaságban. S hogy valamennyien elégedetten távoznak, azt az igazolja, hogy küldik barátaikat, ismerőseiket s ők maguk is szívesen térnek vissza. A festői környezet, a sportolást lehetőségek, kényelmes elszállásolás, a jó konyha stb. mellett a szálloda vezetősége sajátos szórakozásról is gondoskodik vendégei részére. így pl. egy este síkarnevált rendeztek. Hatalmas reflektorok világítják meg a síterepet, ahol különféle mókásnál mókásabb tarka kosztümökben, siklanak le a vendégek. A kacaj, a szórakozás betölti az egész völgyet. Egy másik alkalommal este 8 óra után ismét kigyúlnak a külső fények és mint a mesében, két hatalmas csilingelő szán siklik a szálloda bejárata elé. A szán vastag szlovák bundákkal bélelt, a bundába csavart kocsis bajuszán apró jégcsapok csillognak. Egy-kettőre tele a két szán, jő meleg fészket adva a bebugyolált vendégeknek, a lovak nyakában megszólal a csengő, s hahó ... neki az éjszakának. A demänovai EFSZ lovai 1—2 évvel ezelőtt nem is sejtették, milyen romantikus feladatot kapnak majd a téli Idegenforgalom fellendítése érdekében. Ľ iptovský Mikulástól mindössze 7 kilométernyire húzódik a János völgy, az Alacsony-Tátra másik kedvelt üdülőhelye. A 145 férőhelyes Ďumbier szakszervezeti üdülőben már második esztendeje gyakoriak a nyugati államokból érkező vendégek. Anglia, Franciaország, Nyugat-Németország dolgozói töltenek Itt 8—10 napot szabadságukból. A téli hónapokban kevesebb a külföldi, de annál több a hazai vendég. Itt is hó borítja a tájat, már az üdülő ajtajában felcsatolható a sítalp, és lesiklóterep is található bőven, még válogatni is lehet. Csak felvonó és vontató hiányzik. — Régóta fájó pont ez nekünk — mondja V. Martiš elvtárs, az üdülő vezetője — mert sokat lendíthetne a sportéleten. Ez idei tervünkben szerepelt is egy vontató felépítése, ám év közben más döntés történt. A vontatót a Csehszlovák Testnevelési Szövetség építteti. Persze még nem az idén, hiszen nem vették be a költségvetésbe, nálunk volt rá pénz, de az most elesett. Kár ... B' i izony kár, de ahogy az üdülő környékét, a zöld fenyőkkel övezett fehér lejtőkön tarka sportöltözetben hancúrozó, a vastag hóban csetlő-botló vagy sítalpakon, szánkókon suhanó felnőtteket, gyerekeket nézzük, úgy tűnik, teljesen elégedettek a mai lehetőségekkel is. Élvezik a kristálytiszta szabad levegőt, az arcukat pirosra csípő napsütéses hideg időt, a téli üdülés minden örömét. SKAUNA KATALIN Fényképek Mi ketten a kishúgommal nem laktunk otthon. Hogy el ne jelejtsük a családunkat, havonta egyszer bevittem magammal hatéves húgomat a hideg hálószobába, felültettem az ágyra, s elővettem a fényképeket. Nézd, Ljuda, ez a mi anyánk, ö otthon van és nagyon beteg. — Beteg... — Ismételte húgocskám. — Ez pedig az apánk. A fronton van, harcol a fasiszták ellen. — Harcol... — Ez meg a nénénk. — Es ez? — Ezen a képen mi ketten vagyunk. Itt van Ljudácska, itt meg én vagyok. Kishúgom tapsolt megdermedt, apró kezével és ismételgette: — Ljudácska meg én, Ljudácska meg én... Levelet kaptunk hazulról. Idegen kézírás adott hírt az anyánkról. Legszívesebben megszöktem volna a gyermekotthonból. De Itt volt a húgocskám. Másnap este összebújtunk és megint néztük a fényképeket. — Es anya? — Anyát kérdezed? Hol van anya? Biztosan elveszett valahol ... Nem baj, majd megtaláljuk. Nézd csak, milyen szép nénénk van. Nagyon jó is. Múltak a napok, a hónapok. Egy fagyos, téli napon, amikor zúzmara lepte be a párnákkal betömött ablakokat, a postás egy lapott hozott. A kezemben tartottam s az ujjam hegye majd megfagyott. Valami a gyomromban is mintha megdermedt volna. Két napig kerültem a ktshúgomat. Azután megint ott ültünk egymás mellett ÉS néztük a fényképeket. — Ez itt a nénénk. Nézd, milyen csodrszép nénénk van! Nem mindenkinek van ilyen nénje! Es itt mi ketten vagyunk: a kis Ljuda meg én ... — Es hol van apa? — Apa? Itézzük csak! — Elveszett talán? — Hát, úgy látszik, elveszett. & kishúgom újra kérdezte, Peter Karvaš szerintem nemcsak kiváló drámaíró, hanem egyben európai formátumú publicista ls. Aránylag ritkán szól, de kivétel nélkül mindig a lényegre tapint, gondolati megalapozottsággal, kristálytiszta logikával és nem utolsó sorban ragyogó szellemmel és stílussal, írásai látók és láttatók, és éppen ezért — még ha egyes részleteiben néha vitathatóak is — széles körű figyelmet váltanak ki. Maradéktalanul vonatkozik ez a KULTŰRNY ŽIVOT tavalyi 49. és 50. számában megjelent eszszéjére is, amelyben górcső alá veszi társadalmi életünk egyik rákfenéjét — az emberek kölcsönviszonyában elhatalmasodott közönyt. Érző módon tapint rá arra, hogy szellemi életünknek légkörét és ezzel társadalmi aktivitásunkat nemcsak a fokozódó civilizáció, a gépesítés, az anyagi lét tökéletesedő körülményei szabályozzák, hanem különösen és elsősorban a többi ember, akinek környezetében élünk. „Paradoxonnal kifejezve — állapítja meg — valahogy szem elől tévesztjük, hogy a lakás legfontosabb része mondjuk nem a konyha vagy a fürdőszoba, hanem a szomszéd. Hogy a munkahely legfontosabb része nem a gép vagy a szellőztető rendszer, hanem a kolléga. És a községnek legfontosabb részei nem az épületek, hanem a lakosok, a társak és az elvtársak. S végül az irányításnak kulcsfontosságú tényezőfei kétségtelenül az államférfiak, más szóval a konkrét emberek." Karvaš ezek után részletesen rámutat az életünket keserítő Jelenségekre. Többek között megemlíti az új szocialista emberközi kapcsolatok hézagosságát, a kölcsönös megbecsülés, udvariasság, tisztelet, türelem, belátás, egyszóval az emberség hiányát. Ettől is károsabbnak tartja, hogy szinte általános tünet a jó munkának kijáró tisztelet és elismerés elhanyagolása, a továbbra is dívó egyenlősdit, amely nem tartja becsben az embert és képességeit. Válságba kerültek egyes fontos társadalmi institúciók is, a házasságon kívül például a barátság, és így a szocialista körülmények ellenére, bár a tőkés rendtől eltérő jegyekkel, de kimutathatóan teret hódít az elidegenedés folyamata. Karvaš írásában ugyanakkor több ízben is hangsúlyozza ennek alapvető okait, nemcsak a személyi kultusz időszakának hatását, hanem a gazdaságunk fejlesztésében elkövetett komoly hibáinkat is. Tanulmányának egyetlen gyengébb pontját abban látom, hogy ezekről az okokról nem beszél részletesebben, pedig hát éppen valahol itt van a kérdés megoldásának a kulcsa. Igaz viszont, hogy erre már nem egy előző publicisztikai eszmefuttatásában merészen és a lényegre rátapintóan vállalkozott. Különben csak igazat adhatunk neki, ha a fentebb említett jelenségek közös nevezőjét a kispolgári élet- és világfelfogásban jelölt meg, hangsúlyozva, hogy itt nem a múlt áldatlan örökéről van szó, hanem már a szocialista valóság árnyoldalai által kiváltott életstílusról. A folyóirat idei 2. számában Roman Kaliský válaszol Karvaš esszéjére. Nagyon konkrét és számos érdekes adatot tartalmazó írásában főleg abból a helytálló marxista tételből indul kl, hogy az ember tudatát, viselkedésmódját, az egész felépítményt végeredményben az anyagi lét feltételei szabják meg. Csakhogy úgy tűnik nekem, hogy ezt a gondolatot egy kicsit mereven alkalmazza, és így az összhatás olyan, mintha a Karvaš által említett jelenségek felszámolásával várnunk kellene addig, amíg megoldjuk a gazdaságfejlesztés problémáit. Csupán annál a résznél mutat túl Karvaš írásán, és tárja fel — bár kissé egyoldalúan — a közöny mélyebb okait, ahol leszögezi: „Amennyiben nálunk találkozunk az elidegenedés, a politikai-polgári közömbösség érzéseivel és megnyilvánulásaival, ennek oka valószínűleg nem a túlságos civillzálódás és eltechnizálódás, sem az aránytalan jólét, hanem inkább az: nálunk az ember a megfeszített politikai aktivitás évei után szert tett arra a nem éppen biztató tapasztalatra, hogy valódi és főleg közvetlen részesedése (vagy közvetett részesedése választott szervei által j abban, amit ma általában politikának neveznek és ami nap nap után érlntt, ha nem ts Illuzórikus, de minden bizonnyal minimális." A CIGÁNYKÉRDÉS MEGOLDÁSA HALASZTHATATLAN rám emelve tiszta, ijedt tekintetét: — Egészen elveszett? Múltak a hónapok, az évek. S egyszercsak megmondták nekünk, hogy a gyerekeket viszszaküldik Moszkvába a szüleikhez. Végigkérdeztek bennünket és felírták egy füzetbe, hogy kihez akarunk menni, milyen rokonaink vannak. Nemsokára hivatott az igazgatónő, mereven nézte a kezében levő lapot s így szólt: — Fiacskám, növendékeink közül néhányan még bizonyos Ideig itt maradnak. írtunk a nénédnek s megkérdeztük, mehettek-e hozzá. Ö, sajnos ... Felolvasta nekem a választ. A gyermekkotthonban nyíltak és csukódtak az ajtók, összeterelték a szamarakat, felrakták a csomagokat. A gyerekek készültek az útra. Ml csak üldögéltünk a kishúgommal, nem készültünk sehova. Nézegettük a fényképéket. — Itt van Ljudacska. Itt meg én vagyok. — És aztán? — Aztán? Nézd csak, itt ts Ljudácska van. Meg Itt ts. Es én is itt vagyok, nézd, hány helyen! Látod, milyen sokan vagyun':? (Juhász Péter fordítása) Románia, Bulgária és Magyarország után Európában nálunk él a legtöbb cigány, számszerint mintegy kétszázezer. S ennek háromnegyede Szlovákiában. Bár 1945 meghozta egyenjogúsításukat, és az elmúlt néhány esztendőben néhány jelentős gyakorlati lépés ís kialakította anyagi egyenjogúsításuknak néhány alapvető feltételét, távolról sem lehetünk elégedettek. Sokkal többet ugyanis nem értünk el, mint azt, hogy sikerült a vándorcigányokat is letelepítenünk és a munkaképes férfiak zömét állandó keresethez juttatnunk. Helyesnek bizonyult — állapítja meg Eva Davidová a KULTURNÍ TVORBA idei 1. számában megjelent cikkében — a cigánykérdés általános megoldásának koncepciója, amely számol asszimilálódásukkal, viszont a gyakorlati végrehajtás nagyon következetlen volt. Mindenesetre a problémát semmiképpen sem tarthatjuk elintézettnek azzal, hogy az elmúlt években görcsösen kerültük a „cigány" fogalmat, ennek az etnikai csoportnak semmiképpen sem megbélyegző elnevezését és ehelyett szüntelenül „cígányszármazású polgártársainkról" beszéltünk és Irtunk. Sajnos a cigányok társadalmi elszigeteltsége továbbra ts fennáll. Nagyon sok helyen a hivatalos helyi szervek is megkülönböztetett módon járnak el még azokkal a cigányokkal szemben is, akik megtalálták helyüket társadalmi életünkben és becsületesen dolgoznak. A lakosság egy része is néha egészen a rasszizmusig fajuló álláspontra helyezkedik velük szemben, de mindenképpen elhatárolja magát tőlük. Természetesen ennek vannak okai is. A cigányok jelentős része még ma ls olyan feltételek között él, amelyek táptalaját képezik a társadalomellenes magatartásnak. Még jó anyagi körülmények közé kerülve sem tudják máról holnapra levetkőzni az évszázados gyökereket vert és őket a közösséggel szembeállító viselkedést. Azonban már a ml komoly hibáink közé tartozik, hogy például Kelet-Szlovákiában a cigánygyerekeknek még ma is majdnem a fele írástudatlan és a fiatal cigány férfiaknak hozzávetőleg 95 százaléka nem végzi el az alapfokú iskolát sem. Ezen a helyzeten változtatnak majd a tervbevett új Intézkedések. Hosszú folyamatról van szó, de örvendetes, hogy a kérdést Immár intézményesen és komplex módon kívánjuk megoldani. Ezért alakult meg a cigány lakosság kérdéseivel foglalkozó kormánybizottság, amely e napokban már munkához ls látott. TÁVIRATI STÍLUSBAN Hetven évvel ezelőtt alakult meg a Cseh Filharmónia, s azóta világszerte elismerést vívott kl, a legkiválóbb zenekarok sorában emlegetik. (ifi Bauer a RUDE PRÁVO Január 9. számában megjelent köszöntő soraiban kiemeli, hogy a Cseh Filharmónia hírnévre és rangra tett szert már 45 éve. Sok víz folyt le azóta a Moldván, a múlt rendszerben anyagilag éppen hogy tengődő zenekat ma állami támogatást élvez, de egy dolog nem változott: tagjainak kiváló játékában több nemzedék zenei örökét és egy nemzet ritka zeneszeretetéi érezzük ... G. L