Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-08 / 7. szám, szombat

E R S K I N E CALDWELL: Hogyan harangoztunk az öregemmel? A MIKOR hazaértem az iskolából, Hawshaw prédikátor, az uni­verzalista felekezet lelkésze a tornácunkon álldogált és az öregemmel beszélgetett. Eleinte rá sem hederítet­tem. Hawshaw prédikátor ugyanis sűrűn . felkereste az öregemet, és folyton arra -akarta rávenni, hogy vasárnaponként menjen el a templomba, de a pacám mindig talált valami kibúvót. Rendsze­rint azzal érvelt, hogy Ida, az öszvé­rünk felfúvódott, és nem hagyhatja egyedül, míg jobban nem Ipsz, vagy hogy Mr. Jess Johnson disznai szanaszét : rohangásznak, s kénytelen otthon ma­radni, hogy fel ne túrják a veteményes­- kertünket. Úgy véltem hát, megint ilyes­miről van szó; megálltam a legalsó lép­: csöfokon, s fülelni kezdtem, ezúttal va­jon mit agyai kí az öregem. Egyszer csak hallom ám, Hawshaw prédikátor . éppen azon sopánkodik, hogy a jó öreg Jeff Davis Fletcher, a néger harangozó pár napra a szomszéd megyébe utazott egyik beteg rokonához, és így nincs, aki harangozzon ma délután Miss Susie Thing és Hubert Willy csomagkézbesítő esküvőjén. Az öregem gyanította ugyan, mire akar kilyukadni a prédikátor, de egy árva szóval sem említette, hogy elvállalná a harangozást. — Mondok én magának valamit, ,Mr. Stroup - rukkolt ki végre Hawshaw pré­dikátor, miután jó ideje hiába várta már, hogy az öregem nyilatkozzék. — Ha beleegyezik, hogy harangoz ma dél­után, szavamat adom, hogy egész évben egyszer sem zaklatom többé a templom­bajárással. Jó lesz így, Mr. Stroup? - Még jobb lenne, ha nemcsak ebben az évben, hanem az összes következők­ben sem zaklatna többet — dörmögött oz öregem. - Már ez is óriási engedmény a ré­szemről - mentegetőzött a prédikátor. — Szent kötelességem ugyanis, hogy isten házába hívjam az embereket. - Ha már olyan nagy szüksége van harangozóra — mondta az öregem —, vegye úgy, hogy metodista vagy bap­tista vagyok, és ne rágja folyton a fü­lemet, hogy hallgassam végig a prédi­kációit. Megvan nekem a sajót vallá­som, s ennél jobbat nem is kívánhatnék magamnak. Hawshaw prédikátor kimerülten neki­dőlt a falnak, és jó darabig gondolko­zott, a popám meg feltelepedett a kor­látra és várta, mi sül ki ebből. — Hagyjuk máskorra a vitát, Mr. Stroup — nyögte ki végül is a prédikátor. — Egészen kifulladtam, és fél óra múlva kezdődik az esküvő. Más hanangozót most már nem tudok felhajtani, és ha maga nem segít rajtam, benn leszek o Dacban. Az öregem leugrott erre a korlátról, és fürgén leszaladt a lépcsőn. Hawshaw prédikátor alig érte utói. — Rendben van, kihúzom a csávából, felcsapok harangozónak — morogta az öregem. — Senki se vesse a szememre, hogy nem segítek a bajbajutotton. — Nagyszerű! - lelkendezett a prédi­kátor, s csak úgy sugárzott a képe. — Tudtam, hogy magára mindig számítha­tok, Mr. Stroup. Azzal leporolta a kabátját, és meg­igazította a nyakkendőjét. — A feladat igazán egyszerű: csak egy a fontos, mihelyt kezdődik az esketési szertartás, húzza meg a harangot, és mindaddig harangozzon, míg az ifjú pár ki nem lép a templom kapuján, és szem elől nem veszti őket. Ennyi az egész. Világos, Mr. Stroup? — Hajjaj, — legyintett az öregem. — Fog ez menni. Egyszerű, mint a pofon. A prédikátor kihátrált az utcára. — Sietnem kell a templomba - mond­ta gondterhelten. - Húsz perc múlva kezdődik a szertartás. Kapjon hamar magára valamit, Mr. Stroup, és jöjjön, amilyen gyorsan csak tud. Az előcsar­nokban várom, a harangkötélnél. - Az­zal sarkonfordult és a templom felé nyargalt. — Gyerünk, fiacskám — intett felém ekkor az öregem. - Csípjük ki magunkat az esküvőre. Te is segítesz majd ha­rangozni. Gyerünk! Befordultunk a szobába, az öregem bedugta a fejét a mosdótálba, és si­mára kefélte a sörényét. Egykettőre el­készült vele és indulhattunk. — Papa, tényleg harangozhatok? — szökdécseltem a nyomában. — Tényleg, papa? — Majd meglátjuk hékás, ha oda­érünk. Ha nem nehéz húzni azt a fránya kötelet, harangozhatsz. A násznép már szállingózott. Mi min­denkit magunk mögött hagytunk, hogy idejében ott legyünk. A templom előtt tömérdek ismerős ácsorgott, de az öre­gem épp hogy csak intett nekik, s be­léptünk az előcsarnokba. H 'AWSHAW prédikátor ígéretéhez híven ott toporgott a harang­kötélnél: szemlátomást izgult, hogy elkésünk. Amint megpillantott ben­nünket, elénk szaladt, s közben folyton a zsebóráját nézegette. — Mr. Stroup, ez lesz ám egy neveze­tes esküvő! — lihegte kifulladva. — Olyan két család sarja lép itt ma frigyre egy­mással, melyek valósággal pillérei egy­házamnak, Leghőbb vágyam, hogy úgy menjen minden, mint a karikacsapás. Nagyon sokat várok ettől az esküvőtől. Két acsarkodó családot békít össze, és véget vet egy hosszú-hosszú viszálynak, mely régóta nyugtalanítja gyülekezetün­ket. — Miattam sose aggódjék! - nyug­tatta meg az öregem. - Végezze csak szépen a maga dolgát, a harangozást meg bízza rám. Épp eleget csöngettem pedellus koromban; alaposan kitanultam ert a mesterséget, elhiheti. — Örülök ennek, Mr. Stroup — léleg­zett fel a prédikátor, és megtörölte ar­cát a zsebkendőjével. - Nagy meg­könnyebbülés számomra, hogy ilyen sza­kavatott kézben látom a harangkötelet. A lakodalmas nép közben betódult a templomba, és az orgonista rázendített. Hirtelen megpillantottam Miss Susie Thinget: talpig fehérben volt, és egy jó­kora mennyasszonyi csokrot szorított a kebléhez. Az oldalsó ajtón libegett be. Csaknem véle egy időben a másik ajtón belépett Hubert Willy, a vőlegény is. Nem sok idő lehetett már hátra a szer­tartás kezdetéig, figyelmeztettem is az öregemet, készüljön, mert mindjárt meg kell húznia a harangot. - Nos, Mr. Stroup - hajolt ekkor a prédikátor az öregem füléhez. — Mi­helyt észreveszi, hogy felemelem az asz­talról ezt a fekete könyvecskét, húzza meg a harangot. Az öregem helyeslően bólintott és meg­markolta a súlyos, vastag harangkötelet, mely a mennyezetbe vágott nagy kerek nyíláson csüngött alá a toronyból. - Csimpaszkodj bele te is, pajtás! ­biztatott az öregem. - Kettőnek köny­nyebb lesz rángatni. Úgy látom, ez a harang valamivel nagyobb, mint az is­kolacsengő volt. Most pedig nyisd ki jól a szemed, figyeld Hawshaw prédi­kátort, és szólj, amikor kezdeni kell. A jegyespár ekkor a prédikátor elé lépett. Hubert vörös volt, mint a főtt rák, Miss Susie arcát meg teljesen el­takarta a hatalmas virágcsokor. Haw­haw prédikátor ebben a pillanatban felemelte az asztalról a fekete köny­vecskét. - Húzd meg, papa — súgtam az öreg­gem fülébe. — Megkezdődött. Addig rángattuk a súlyos kötelet, míg meglendült a harang. Az öregem már jó előre figyelmeztetett, hogy teljes erőnk bői kell a kötelet lefelé húznunk, s az­tán rögtön elengednünk, hogy magától felemelkedhessen, öt vagy hat rándítás után csakugyan kilendült a harangnyelv, és a kötél ütemesen, fel-alá kezdett járni. M 'EGKONDULT a harang, de kissé szokatlan hangot adott. Für­készni kezdtem az öregem arcát, de olyan elégedett mosoly ült rajta, hogy biztosra vettem, nincs itt semmi hiba. De ahogy bekukkantottam a temp­lomajtóba, láttam, hogy a prédikátor odainti magához az egyházfit, és vala­mit sugdos a fülébe. A padokból is so­kan hátrafordultak, és nagyon görbén néztek ránk. Az egyhózfi ekkor odasza­ladt hozzánk, az öregemhez hajolt, és súgott neki valamit. A papám azonban megrázta a fejét, és rendületlenül tovább harangozott. Az egyházfi erre visszafutott a prédikátor­hoz, ki közben abbahagyta már az ol­vasást, és miután pár szót váltott az egyházfival, a könyvet az asztalra tette, és futólépésben elindult felénk. - Idehallgasson, Mr. Stroup! — riká­csolta. - Ne kongassa úgy azt a ha­rangot! - Mit magyaráz maga? - pislogott rá az öregem, s közben nagy lendülettel továbbharangoztunk. — Ügy húzom a kötelet, ahogy megállapodtunk. Mi tehát a baj? - Hogy mi a baj? - lihegte Hawshaw prédikátor, és kigombolta az inge gal­lérját. - Hát nem hallja ezt a keser­ves gong-bong-ot? - Ekkorra már min­denki felénk fordult, és jó néhány ujj szegeződött ránk. - Igy temetésre szok­tak harangozni. Elég legyen ebből a kongatásból! - Nem mondaná meg végre, mit akar — gurult dühbe az öregem. — Pedellus koromban is ugyanígy csöngettem, és senki sem vádolt meg azzal, hogy kon­gatok. - Mi az iskolacsengő ehhez a ha­ranghoz képest, Mr. Stroup? Egy napon 1986. i. a. Történt egyszer — 2000 éve már — hogy Augusztus, a ró­mai világbirodalom császára, döntfi hadjáratra készQlt. A Tl­berlsre néző palotában nagy volt a sürgés-forgás, Róma Fó­rumán összesereglettek már a léglók. Beérkeztek a Duna men­ti határvonalról. Aquincumból, Brlgetioból, Brltánlából, Hispá­niából. Kis-Azsiából, Indiából a követségek ls. Az összesereglet­tek türelmetlenül várták a ve­zért, hogy magasra emelt arany­pálcájával megadja a jelet: „Vae Vtctis!" „Jaj a legyőzötteknek!" A nagy vezér azonban késett, a harcosok türelmetlenül topog­tak a Fórum főterének ragyogó kövein. Hirtelen futótűzként terjedt el a hlr a várakozók között: a rettegett Augusztus beteg. Te­hetetlenül fekszik, ajkalt a fáj­dalomtól összeszorítja, beszélni nem tud. Megérkeztek a fürdők Igazgatói, hogy gyógymódjaik­kal segítsenek a császáron. Már régóta gyógyították az öregedő Caesárt az ellen a betegség el­len. amely a koronás főket épp­úgy utoléri, mint legparányibb alattvalóját, s ez az öregséggel járó tünetek. A palota fehér márványoszlopai között egy mé­lyen gondokba merült sápadt ember nézte ezt a segítséget nyújtani akaró tehetetlenséget. Antonlusz Musza volt, aki Gö­A megtalált Gínkgobiloba rögország kéklő ege alatt, Kosz szigetén, a híres Aszklepiadesz­től tanulta a gyógyszer elkészí­tésének és felhasználásának tu­dományát. Agyán hirtelen át­villant egy gondolat és elrohant lakására, amelynek kertjéből néhány mákfej nedvét vette és elegyítette ginkgóval. Vissza­sietve a palotába, félretolta az ágy előtt nyüzsgő jósokat, or­vosokat és a nedvet beadagolta a császár összeszorított fogai közé. A csoda megtörtént. Alig néhány perc múlva a rettenetes kínoktól gyötört császár kinyi­totta szemét, felugrott és kezé­ben magasra lendült még egy­szer, utoljára a győzelmet Je­lentő aranypálca. Így indult el hódító útjára a császár .. . Idők múlásával azonban meg­feledkeztek a glnkgóról, erről a fontos és kedves kerti nö­vényről. Csak a mi korunk Ismerte fel újra jelentőségét. Neve japán eredetű, története érdekes. 1712-ben Engelbert Kömpfer német orvos Glnkyo Silber Aprlkose, azaz ezüstsár­gabarack néven említi. Nyom­tatási hibás alakban vette át Linné, a nagy természettudós, a növények rendszerbefoglaló­Ja és lett Glnkgo biloba L. Sa­Usburie Adlantlfolia. Két szár­nyú levele miatt biloba. Maga a növény a Gingoacaeyák kép­viselője, a 150 millió évvel ez­előtti, Jura-korabeli akácfélék utolsó Mohikánja. Európában is megtalálhatók maradványai. Túlélését ez a mintegy 30 mé­ter magas fa annak köszönheti, hogy Kínában évezredek óta mint templomi növényt ültették Ez a tűlevelűekhez közelálló fa asztalosmunkához szolgált. A bibliában „Maidenhairtree" né­ven fordul elő és Európában 1730 körül honosodott meg. A glnkgo biloba bekerült az iro­dalomba is, a Heidelberg vár­kertjében dlszlő fa levele meg­ihlette Goethét 1815 ben Glnkgo biloba címmel Irt róla költe­ményt. Mit szól a kémikus a Ginkgó­hoz? A növény levele az embe­ri szervezetre, véredényrendsze­rére ható fontos anyagokat tar­talmaz. Mit szól a gyógyszertu­domány? Állatkísérletek Igazol­ják, hogy a Glnkgo hatóanyagai dinamikus hatást fejtenek kl a véredényrendszerre és az egyes fontos emberi szervekre anél­kül, hogy kedvezőtlenül befolyá­solnák az edényrendszert, így pl. vérsüllyedést stb. Idéznek elő. Eltérően a többi edényrend­szerre ható, tágító anyagtól a Glnkgo a mélyen fekvő kerületi kapilláris érrendszerre hat. Ez az edényrendszerre való hatás két irányban fejti kl hatásét. Agyvérbőséggel mutatkozó zava­rok. fejfájás, nehéz légzés (ta­chlkardia. szívdobogás, diastolás zavaroki esetében a kísérletek jó eredményekről számolnak be. Továbbá az alsó végtagok arte­rtoscleroztsára, vagy cukorbe­tegség következtében a vérerek­ben fellépő rendellenességekre hat, a vérellátás zavaraira, ar­tériák és vénák gyulladásaira, az ún Buergerkórra hat. A be­tegek százainál németországi megfigvelések alapján ezen be­tegségeknél alkalmazásával fel­tűnő javulást észleltek Goelhe a strasshurgt vár kert­jében kelet Szulefkájáról álmo­dozva nem gondolta volna, hogy a Gtnkpn levél, mint a szeretet örök leiképe egvszer levetkőzi szimbolikus tartalmát és későb­bi kor rvaknrlsiti Jában bukkan majd elő a beteg­ségek, a fáldalom envbftésére. Dr. Wiirm Mihály — Dr. Rehák Gyula sem lehet említeni c kettőt. Az iskola­csengő, akárhogy is ráncigálja, mindig egyformán szól... De most már aztán hagyjon fel ezzel a kongatással! Égési elkámpicsorodik tőle a násznép. - Hát akkor mi a fenét csináljalc? - Gingalózzon! - Ging-ga-lóz-zak? Az meg mi? A prédikátor sebtiben hátrapillantott. Miss Susie és Hubert még mindig ott álldogált a szószék előtt: várták, hogy a prédikátor folytassa az esketési szer­tartást. - Hát esküvőre még soha életében nem harangozott? - firtatta Hawshaw prédikátor. - Nem én! - felelte foghegyről az öregem. — Sőt azt sem tudom, hogyan kell. - Igy szóljon a harang: gingalló, gm­galló. - Tényleg? — álmélkodott a papám, és ugyanúgy kongatott, mint eddig. — Erről aztán igazán sose hallottam még. - Hát akkor ne kongasson, hanem húzza azt a harangot tisztességesen, Mr. Stroup! Hisz egyeseknek mór a könnyük is kicsordult. - Nem addig van az! Csak úgy uk­mukfukk nem lehet megváltoztatni a ha­rang szavát. Gyakorlat kell ahhoz. Ügy harangozok, ahogy tudok. De legköze­lebb majd úgy húzom, ahogy maga óhajtja. A PRÉDIKÁTOR ekkor megragadta a harangkötelet, és csaknem ugyanabban a pillanatban Jule, Miss Susie Thing bátyja odarontott Hu­bert Willyhez, és az oldalajtón keresztül kituszkolta a temetőkertbe, s közben azt üvöltözte, Willy biztatta fel az öregemet, hogy borsot törjön az orruk alá. S mi­előtt még bárki közbeléphetett volna, Jule nekiesett Hubertnek, és a következő másodpercben már egymást dögönyöz­ték a sírkövek között. Hubertnek eleredt az orravére, Jule pantallóját meg alapo­san kihasította egy kovácsolt vasoszlop, melyen tábla lógott: FŰRE LÉPNI TILOS! Az öregem rámparancsolt, hogy csak húzzam tovább a harangot, ő pedig megnézi a csihipuhit. Hawshaw prédiká­tor is kint volt már addigra a temető­kertben a többiekkel együtt. Én meg húztam a harangot lankadatlanul, bár hallottam, hogy épp úgy kong, mint amikor az öreg Jeff Davis Fletcher húz­za a halottnak. Jule és Hubert közben jól eldöngették egymást, ugyanis senki sem fogta le őket, mert úgy vélték, jobb, ha engedik, hogy a két kakas kiverekedje magát — majd abbahagyják úgyis, ha belefárad­nak. Én meg csak harangoztam nagyban, s közben azon töprengtem, hogyan szól­hat egy és ugyanaz a harang úgy is, hogy gong-bong, meg úgy is, hogy gingalló, gingalló. Ekkor odarohant hozzám Hawshaw prédikátor, és kikapta a kötelét a kezemből. A harangnyelv még lengett egy párat, majd végképp megállt. - Elég, ha mondom, William! - för* medt rám a prédikátor, és kilódított a templomból, hogy csak úgy bukdácsol­tam lefelé a garádicson. Ekkor az öregem előbukkant a temp­lom mögül, és futólépésben közeledett Amikor észrevette, hogy elnémult a ha­rang, hirtelen megtorpant. \ - Ki mondta neked, hogy hagyd ab­ba, te kölyök? - rivallt rám. - Hawshaw prédikátor, és ráadásul még ki is penderített. - Micsoda? - horkant fel az öregem. A prédikátor épp akkor lépett ki a templomajtón, és megállt a legfelső lépcsőfokon. - Hát aztán mit gondol maga? — pattogott a papám. - Ha én egyszer elvállalok valamit, még ha belegebedek is, végigcsinálom. Megyek is rögvest vissza, és befejezem a harangozást. ahogy dukál. - Még csak az hiányzik! - hördült fel a prédikátor, és elállta az utat. - Az esküvőnek befellegzett, és ez a maga lelkén szárad. Willyék és Thingék közt kiújult a viszály, és erről egyedül maga tehet, senki más. Egy ujjal se merjen nyúlni a harangkötélhez! - Azt akarja ezzel mondani, hogy nem jól harangoztam? - Azt bizony, Mr. Stroup! - harsogta a prédikátor, és akkorát lódított az öre­gemen, hogy kis híján orra bukott sze­gény. - Be ne tegye még egyszer a lábát a házamba, és nekem ugyan ne rimán­kodjon többet, hogy hallgassam meg a prédikációit! - fortyogott az öregem. — Ha a maga fülét sérti az én haran­gozásom, az én fülemet is sérti a maga papolósa, tudja meg! H AWSHAW prédikátor visszobak* tátott a templomba, de még mi­előtt eltűnt volna a szemünk elől, az öregem újabb szózatot intézett hozzá: - No és mitévő legyek, ha esetleg eszembe jut, hogy csatlakozni kéne va­lamelyik felekezethez? Mert még elő­fordulhat ám ilyesmi. - Csatlakozzék a metodistákhoz vagy a baotistákhoz - duata ki a fejét a templomaitón a prédikátor. - Mi majd csak eU-^Moouhink maoa nélkül is. Enyedy György fordítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom