Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-29 / 28. szám, szombat

DOBOSSY LÁSZLÓ: „Európa lelkiismeretének" útja ROMÁIN ROLLAND SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRA Ä

z első világháború vége felé Stefan Zweig meglátogatta svájci magányában a vérrel-sárral beszennyezett Európa egyik legtisztább emberét, s meghatottan jegyezte fel emlékei közt: „Teljesen tudatában voltam annak, hogy a világ ez óráinak legfontosabb embere áll velem szemben, s hogy Európa morális lelkiismerete szól hozz-ám." Másutt, Rolland tanulmánya végén, összhangban látja Rolland életének művészetéit és cselekvését, s az így létrejövő magasabb egységet a világ lelkiismeretének nevezi. „Amennyire Tolsztoj életét nem szabad elkülönítenünk agitátori tettétől, éppúgy nem lehet p nála megpróbálni, hogy a ható embert különválasszuk hatásától. 1914 óta Romáin Rolland egészen egy az eszményével és küzdelmével. Most már nem író, nem költő, nem művész, nem egyén többé". Európa hangja ő, Európa legmélyebb gyötrelme közepette. Ö a világ lelkiismerete." A történelmi pillanat — az 1917. év —, amikor Zweig a megfigyelést tette, valóban elhatározó volt Rolland gondolati fejlődésében. Nem csupán azért, mert ekkor hívta őt Lenin: tartson velük a forradalmi Oroszországba, és nem ls csak azért, mert — mint Hatirany Lajosnak írta — igyekezett megérteni „a nagy társadalmi mozgalmat, amely viharaón kísérletezik a világban", hanem főként azért, mivel az átélt tapasztalatok ekkor fordították új irányba gondolkodását és szemléletét. Ekkor lett érzelmi humanistából cselekvő bumanislává. tvenegy éves volt, két évii vei korábban kapta meg II (és ajánlotta fel jótékony célra) a Nobel-díjat, öt évvel korábban fejezte be a Francia Akadémia nagydíjával kitüntetett addigi főművét, a Jean Christophe című „regényfolyamot", amelynek világsikere lehetővé tette, hogy abbahagyja a párizsi egyetemen Végzett professzori munkáját. E tízkötetes ciklikus regény — amely magyarul is többször megjelent — új típusú hőst teremtett és új műfajt honosított meg a világirodalomban. rA hős. Beethoven-szerű európai muzsikus regényesített modern mása, ugyanazokat az eszményeket követi, és valósítja meg, amelyeket Rolland „hősi életrajzainak" fővonalába állított; Jean Christophe is a gondolat és a tett, a művészet és a cselekvés egységének hirdetője. Rollandnak e nagy alkotása, amelyet ő maga regényfolyamliak nevezett, műfajilag abban különbözött a korábbi — a balzaci vagy a zolai — ciklikus legényektől, hogy egyetlen hősitek belső fejlődése határozza meg a cselekmény menetét. Ezenkívül Rolland művének szerkezetében a zenei kompozíció alapelvei érvényesülnek; nemcsak zenészről szóló regény ez, hanem ez az első zenei regény is az európai irodalomban. Ám talán ennél is fontosabb főként persze a kortársaknak volt fontosabb — a regénybe ágyazott gondolati anyag sugárzása. A Jean Christophe-ban tetőződik az az érzelmi humanizmus. amely a XVIII. század nagy ábrándozóinak, elsősorban Rousseau-nak a tanaiból fakadva, a múlt század nagy válságai során a „népek tavaszának" bölcselőit ihlette, s a szabadságeszmények apostolalt és mártírjait lelkesítette; utolsó lángolása idején, a Dreyfusügy viharában, majd az ezt követő lelkiismereti válság nyomására — „a vén Európa kábító ôs áporodott légkörében" — zendült fel Rolland regénye, tiltakozásul „a bölcs és hitvány egoizmus" ellen, a bátran vállalt szabadság szimfóniájaként. Ezért vallották e művet éltető hatásúnak olyan, eléggé különböző, de az érzelmi humanizmus hatását egyként érző alkotók, mint Roger Martin du Gard, vagy Georges Duhamel vagy Jean-Richard Bloch... 8 ugyanezért kellett neki magának is — eszményeihez hfien c—< messzehangzó szóval tiltakoznia a háború ellen már 1914 nyarán, majd egyre következetesebben egészen 1917ig, amikor — a zimmerwaldistákkal együttműködve s az ő folyóiratukban — a legélesebben fogalmazta meg az új tartalmú humanizmust, amely, az emberi értékek védelmében, harcot hirdet az imperialista korban „véres bálvánnyá" merevült hazafogalom ellen. Rolland fejlődésében ez volt a legnagyobb próbatétel; választania kellett az imperializmus szolgálatába szegődött „haza" és az emberiség közt, anélkül azonban, hogy a valódi hazaszeretetet és az igazságot is szembefordította volna egymással; ellenkezőleg, ezeket inkább összhangba kívánta hozni. Hiszen valójában soha nem tagadta meg a hűséget népéhez, szülőföldjéhez s azokhoz a szellemi és erkölcsi értékekhez, melyeket nemzete termelt. A francia nép egyik őstípusának leghitelesebb példányát elevenítette meg a Colas Breugnonban, s a másik, az igazi Franciaország mélyrétegének életéről is meghatóan és meghatottan írt a Jean Christophe hatodik kötetében, — mégis (vagy épp ezért) volt ereje a kisajátított és félrevezetett „hazák" fölé emelkedni, s Európa lelkiismeretévé válni. H

umanizmusa — a háború után — egyetemessé szélesült. Ahogyan világméretűvé nőttek azok az erők, amelyek pusztulással vagy torzítással fenyegették az emberi értékeket, ugyanúgy akarta Rolland „a nemzetek és az osztályok korlátain túl" öszszefogni mindazokat, akik hajlandók az emberi értékek védelmére kelni. Ennek, az akkor oly időszerű összefogásnak — szerinte — nem szabad csak európai félszigetre korlátozódnia, ,,kt kell terjednie Ázsiám, a két Amerikára s a civilizáció nagy szigeteire, melyek szerteszét vannak szórva a földtekén. Tágítsuk ki tehát a humanizmust, amely apáinknak oly kedves volt, de amely a görög-római kézikönyvekre szorítkozott. Minden időben az államok, az egyetemek, az akadémiák, a szellem összes konzervatív hatalmassága! gátat igyekeztek építeni belőlük az új lélek, új hullámai ellen a filozófiában éppúgy, mint az erkölcstanban vagy az esztétikában. Ez a gát most megingott. A privilegizált civilizáció keretei összetörtek. Ma már a humanizmust teljes értelmében kell vennünk, mely felöleli az egész világ összes szellemi erőit, s melynek neve: „pánhumanizmus". Rolland-nak e vállalkozása a humanizmus egyetemessé tágítására akkor oly általános hatású volt hogy a Huszadik Század című folyóirat is lelkesen méltatta s „a világ megújhodó lelkiismeretének gyönyörű dokumentumaként" üdvözölte; „új evangéliumi üzenet a pusztuló Európának, sőt az egész emberiségnek" — olvassuk az 1918. évf. 398. lapján. Ámde az egyetemes humanizmusnak e keresését, amelynek állandó gyötrelmeiről és részleges győzelmeiről maga Rolland számolt be legszebben Az elvarázsolt lélekben és a Tizenöt évi harcban, eleve kudarc fenyegette a fasizmustól mételyezett Európában. S Rolland igazi nagyságát épp az mutatja, hogy az olasz, a német, a spanyol fasizmus térhódítása láttán volt ereje és képessége eltávolodni a „szellem internacionáléját" szorgalmazó intellektüel-prófétaságtól, amelynek akkori nagy hírnevét köszönhette. Az igazság további keresése során azokkal azonosult, akik a világ lelkiismeretét nemcsak vizsgálják, hanem e lelkiismeret gyakorlati követelményeit is megvalósítják. A

húszas évek végétől Rolland egyre bensőségesebben összeforrott a forradalmi munkásmozgalommal. Felismerte, hogy ez a kor is egyike volt azoknak a történelmi pillanatoknak, amelyekben a fejlődés — Byron szava szerint ^ lovat vált. S miként egy korábbi válságos pillanatban — a háború elején — az ember értékeit védte magányos szóval, úgy most, a megváltozott helyzetben, ugyanezt kísérelte meg, másféle módon. Voltaképpen ekkor vált véglegesen azzá, amivé tapasztalatai és küzdelmei szükségszerűen tették: a harcos humanizmus képviselőjévé és mindmáig példamutató típusává. Újfajta humanizmusának legfőbb jegye a teljességi igény érvényesítése. Rolland úgy gondolta, hogy korunkban és helyzetünkben a teljességi igényű humanistának szüntelen lelki készenlétben kell lennie s egyidejűleg kell tudnia a szellem időtlen dolgaival foglalkozni és az adott világ nagyon ls időszerű gondjaival törődni; az ő esetében párhuzamosan írni tudós könyvek hosszú sorát Beethoven nagy teremtő korszakairól, meg eszmei telítettségű drámákat az egyént cselekvés és a közösségi elkötelezettség konfliktusáról, s ugyanakkor cikkek, felhívások, levelek tömegéval venni részt — közvetlenül is — az időleges rossz leküzdésében. A humanizmus e korszerű, rolland-i változatát az a magasabbrendű elv hatja át, hogy az ember tökéletesedése nein öncél; az ember szerves része egy közösségnek, s a legnagyobb gondolat is csak annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle, amennyivel hozzásegít az igazságtalanságok kiirtásához, a derűsebb holnapok előkészítéséhez. Ennek az elvnek a korunkra vonatkoztatott teljes és következetes alkalmazását jelenti Rolland cselekvő humanizmusa, amely új, reális távlatok közt valósítja meg Vietor Hugó kívánságát (ős Ady eszményét) az eszmebarikádokon küzdő szellemi emberről. Páratlanul bátor „búcsúja múltjától" nemcsak egy fejlődési szakasz felmérése, hanem némileg önigazolás is: ha hű akart lenni önmagához, múltjához és eszményeihez, nem fejlődhetett más irányban. Életének és küzdelmeinek előző nagy mozzanatai szintén erre figyelmeztetik. „Nem szentimentalizmusból voltam 1914ben és vagyok 1933-ban a béke és a népek közti együttműködés élharcosa, hanem ésszerű törvényből, életbevágó igazság követelményeként. Ugyanaz a törvény parancsolja, hogy harcoljak minden országban (s minden ország az enyém) a társadalmi Igazságtalanság ellen, az esztelen és szörnyű rend ellen, mely az emberiség kilenctized részét elnyomja és kizsákmányolja." Minden ország az enyéin ... S minden országban, ahol az imperializmus uralkodik, naponta történnek merényletek az emberi jogok és értékek ellen; „mindenki ír nekem, akit elnyomnak, akivel igazságtalanság történik" — mondta némileg korábban, 1927 ben, a bécsi Beethoven-ünnepségeken Benedek Marcellnak, s hivatkozva a súlyos felelősséget jelentő „Európa lelkiismerete" elnevezésre, lankadatlan harcot vállal a jogtiprás minden formája ellen. Azonosítja magát a szenvedőkkel, az üldözöttekkel, a fasizmus áldozataival, a spanyol köztársaság hőseivel, a kettős elnyomás ellen küzdő gyarmati népekkel. Zgy valósította meg RoI main Rolland a cselek^ vő bölcs modern típusát. Ezért lett példaképe már akkor s azóta is mindazoknak — így a hajdani csehszlovákiai magyar fiataloknak is — akik a jog és az igazság diadalát áhítoztuk s eközben a szellemi értékek minél teljesebb birtokba vételére vágytunk. Tudjuk, hogy Rolland gondolkodásában és írásművészetében voltak hézagok; nem hunyunk szemet a fogyatékosságok felett. Rollandban nemcsak az írót becsüljük, hanem elsősorban a kor nagy tanúját, aki következetesen járta végig az utat a korábbi humanista eszmény vállalásától a ma időszerű humanista eszmény megvalósításáig. UJ VERSEK L GÁLY OLGA: Nyugtalanság A szoba hossza öt méter. A fala citromsá/ga. A csend fehér hullámain úszik, mint luxuszárka, amelynek rabja én vagyok, öt méter oda, vissza. A fehér csend a véremet kéjesen, lassan issza. Tudom, kint tombol, zúg, nyüzsög, IGEN-t mond minden porszem, mert ember Ö, s az ember, óh, bár nem jó és gonosz sem, csak gyorsan él, s mi belefér az ötven—hatvan évbe, mint robbanó motor űzi a szíve közepébe. A szoba hossza öt méter. Érzem, robbanok én is. A csend fehér hullámhegye már felszökött az égig. Végighasad a szürkeség, beléremeg a zárka, és fehér hó hull csendesen a nyüzsgő, vad világra. C o a H o < c z :o « n Vérző arccal a hóesésben, piros hajnali derengésben, kéklő szelekben, éjfél táján, zászlóként, tornyok bóbitáján, síkos hátú utakra vetve, vánszorogva és görnyedezve, vizek mélyén, néma halakban, sugaras szárnyú madarakban, lent a mélyben és fent az égen, homályban, zajban, csendben, fényben halkan szipog a Mindenségben: az öntudatlan szerelem. összetörtek az órákban a rúgók, kifogyott minden gőzgépből a gőz, lesántultak a gazellák, eltört a madarak szárnya, falnak szaladt a forgás tengelye, gyermekbénulást kapott a mozdulat, sziklához meredve maradt a kő, az egész körhinta leállt, vasmacskát nyeltek a harcsák, hálóba akadt a medve, csak a némaság tátogó szája beszélt: Ha nem szeretnélek már, mindennek meg kellene állni, a mesecsónaknak, a dodzsemnek, a hullámvasútnak. Valóban most egyik se mozdul. Csapj fel hintáslegénynek. Lökd meg újra a szerkezetet. <D C is C K<L> CT> oo O +-J to rN C. LU . Q -C 9 N V+— <£? § S O Q Z 00 o DÉNES GYÖRGY: Fényleni kezd görcsös némaságod Egyszer csak látni kezded a világot, és fényleni kezd görcsös némaságod, nyelved alól felizzik a lélek, és megtalálod elesett testvéred. S majd átöleled két eres karoddal és pörölsz érte pörös hazugokkal. Öt mondod már, hogyha magad mondod, ki a csendben árván elbolyongott.