Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-27 / 26. szám, csütörtök

« IĽJA EHRENBURG ILJA GR1G0RJEVICS EHRENBURG (született 1891. január 27-én Kijevben

j a legnagyobb szovjet írók egyike, harcos humanizmusa csupán Európa óriásainak, Eluardnak, Aragonnak, Picassónak emberségességével hasonlítható össze. Nem csoda, ha a kultuszos idők irodalomtörténészei a fiatal Ehrenburgról azt írták, hogy szkeptikus, ironikus és cinikus. Sőt egy időben kozmopolitizmussal vádolták, jóllehet a hosszú éveken keresztül Franciaországban élő llja Ehrenburgnál aligha szerette valaki jobban a hazáját. Már gimnazista korában bekapcsolódik az orosz munkásmozgalomba, amiért kicsapják öt a gimnáziumból, börtönbe vetik, száműzik, s a végén kénytelen elhagyni Oroszországot. Párizsba utazik, ott telepszik le, ott ismerkedik meg Leninnel, találkozik a francia irodalommal és művészettel. Közvetlenül a Nagy Októbert Szocialista Forradalom előtt tér vissza Oroszországba, hogy néhány év múlva ismét Franciaországba menjen. Majd ismét a Szovjetunióban él egy ideig, s ezután hosszú éveken át Párizsban tartózkodik. Közben egyre másra jelennek meg versei, regényei. A spanyol polgárháború idején mint haditudósító járja a köztársaságiak frontjait, itt találkozik Ludwíg Rennel, Zalka Mátéval (Lukács tábornokkal). Riportjai és párizsi tudósítását a moszkvai Izvesztyijában látnak napvilágot. 75 ÉVES A müncheni árulást követő években Daladier rendőrsége többször letartóztatja, s végül is Franciaország veresége után bizonyos idő múlva visszatér a Szovjetunióba. A sors meglehetősen mostohán bánik vele. tikkelt a szovjet lapok nem közlik, ,fárizs eleste" című regényének második részét letiltják, előadásokból tengeti életét. Csak amikor már Sztálinék is tisztába jöttek azzal, hogy bármit ts tesznek, Hitler mindenképpen megtámadja a Szovjetuniót, akkor jutott ismét szóhoz a lapokban és a könyvkiadóknál is. Számos regényét, novelláját, színdarabját (fulio Jarenlto, Trust D. E., Babeuf, A második nap, A pipák, Párizs eleste, a Vihar stb. stb.) népszerűségben túlszárnyalta az „Emberek, évek, életem" című önéletrajzi művét, amelyben nemcsak önmagáról és kortársairól vall, hanem a korról, a kor szelleméről is... Ilja Ehrenburg azon túl, hogy nagy író és nagy úttörője a modern művészetnek, nagyon, de nagyon szerény ember, akt Stendhalról szóló tanulmányát ezekkel a szavakkal kezdi: „ ... e regény nélkül nehezen tudnám elképzelni... és többek közt saját csekélységemet is!" Olvasót, hívei és barátjai Európa-szerte nagy érdeklődéssel várják a Lenin-díjas békeharcos önéletrajza további kötetének megjelenését... —si— J

óst, a gettó parancsnoka szomjúhozott. A tisztiszolga nem győzte újból és újból telitölteni vízzel a hosszú nyakú üveget. Ha Jóst ivott, ádámcsutkája ide-oda ugrált gólyanyakán. Ösztövér férfi volt, lilafoltos arca mintha mindig piszkos lett volna. A háború előtt a kasseli bíróságon dolgozott. Este, amikor felesége elaludt, asszír tárgyú novellákat frt. A felesége közben nagyokat hortyogott, míg ő, szűkölve a migrénfájdalmaktól, undorába temetkezett. Novelláit, melyeket postán, ajánlva küldött el a különböző szerkesztőségekbe, mindig elutasították, állítólag helyszűke miatt. Közben a kasseli szatócsokat oktatgatta az igazságosságra, majd ismét győzedelmes hódítókról, szép rabszolganőkről s véres naplementékről álmodott. Most egy kis lengyel város gettóját kellett likvidálnia. Öt bízták meg tizenhatezer zsidó felkoncolásával. Tisztában volt azzal, hogy valamennyiüket egyszerre lemészárolni túl egyszerű valami, amihez nem kell fantázia. Ezért lassan gyilkolt és rafináltan. Azokat ölte meg, akik élni vágytak és élni hagyta mindazokat, akik kívánták a halált. A kivégző osztag puskáinak závárjai kattogtak, s Jóst elégedetten nézte a félelemtől megrémült arcokat, majd pattogott parancsa: „Los, los, munkára fel!" Az egyik fogolynak, aki valaha kertész volt, azt mondta: „Gyorsan láss neki a virágágyak rendbe hozásának". A kertész már azt hitte, hogy megmenekül, ekkor Jóst egy mészároskampóra akasztatta fel. Élve temettette be a foglyokat, úgy, hogy csupán a fejük látszott kl a földből. Először legyilkolta a gettó legidősebb lakóját. A kilencvenéves aggastyánt a ló farkához kötötte. Ezután halomra ölette az egyéves csecsemőket. Egyszer ILJA EHRENBURG: A gettó pusztulása táviratot kapott Kasselből, felesége gratulált születésnapjára. Jóst dühbe gurult, s halálba küldte a gettó azon lakóit, akik ugyanabban az évben születtek, mint ő! Gyilkolt az egyházi zene hangjainál, csakúgy, mint a dzsessz ritmusánál, s azt parancsolta áldozatainak, hogy táncoljanak, díszítsék fel hajukat, fésüljék meg szakállukat: „öt perc múlva a Jehova színe előtt lesztek, s az Isten nem szereti a rendetleneket..." A páratlan napokon a félelemmel, a páros napokon a reménységgel, az életet fgéréssel kínozta áldozatait. Egyik nap kijelentette, hogy másnaptól kezdve megszűnnek a mészárlások és egészségügyi bizottságot alakított, aztán kezdődött elölrőd minden ... Jómaga irtózott a háború végétől, félt. hogy viszsza kell térnie a bíróságra és asszír tárgyú novelláihoz. R

adomszkit, a diákot, akit szökés közben találta el az őr golyója. Jóst egy üres fakamrába záratta. Radomszki sebei lassan rothadtak, testét szétrágták a férgek. Így haldoklott az egész gettó. Az asszonyok annak tudatában szültek, hogy gyermekeiket velük együtt kiirtják. Hiába imádkoztak a tóratekercs előtt az aggok, hiába hirdették a hirtelen megjelent próféták, hogy a múlt bűneiért bűnhődnek és a kiválasztottak megdicsőülnek. A hívők böjtöltek és imádkoztak, akik eszüket vesztették és megbolondultak, eszelősen kacagtak. Levit, a biológus nagy sietséggel dolgozott könyvén, melyet még a háború előtt kezA DÉLI-SARKON nincs szükség hűtőszekrényre, a mi éghajlatunk alatt azonban egyetlen háztartás sem nélkülözheti. Ugyanis az élelmiszerek télen is gyorsan romlanak és mi lesz, hó majd ismét a nyári nap szórja forró sugarait a Földre? Ma még a hőmérő higanyszála a fagypont alatt van, de ne feledjük, sok élelmiszer nem fagyasztható, hanem csupán hideg helyen tárolandó. A központi fűtéses lakásokban a hűtőszekrény elsőrendű fontosságú. Azonnal megvásárolhatja kiegészítő kölcsönre is. A 100, 120 és 230 literes CALEX-elektromos hűtőszekrények kaphatók oz ELEKTRO szaküzleteiben. ÚF-027 dett írni. S a nappal megírt lapokat minden este a földbe ásta el — tíz körmével. — Szeretlek Lia, — mondotta Levlt tizenhét éves lányának Gersch, ós hirtelen elnevette magát: „Holnap valamennyien a föld alá kerülünk..." A nap felkelt, majd ismét lenyugodott, A páros napok váltakoztak a páratlanokkal, és Jóst egyre szomjasabban Itta a vizet, s húzogatta kl a végtelen névsorokból a kivégzettek nevelt. Az ember sohasem adja fel a reményt, még a sir szélén sem. A hívők az Istenhez fohászkodtak, a kishitűek Jóst ígéreteiben bíztak. Ám voltak erősek és büszkék is. Ezek nem hittek a Messiásban, sem Jóst irgalmasságában, csodát sem vártak. A meg nem alkuvók élén Kogan állt, a géplakatos. J

óst megölte Kogan feleségét és két gyermekét. Kogan csak gyűlöletet érzett. Ha felnézett a tavaszi égre, meglátott egy, a gettóba tévedett nyírfát, vagy rápillantott Levit Lia törékeny szépségére, úgy érezte, hogy a gyűlölet szétveti szívét. A háború előtt egyszerű munkás volt, szívesen járt moziba, örömmel hörpintett fel egy-két kupica vodkát és ha kellett — együtt sztrájkolt elvtársaival. Lágy, szürke szemei most megkeményedtek, ha ő megszólalt, elhallgattak a próféták, az aszszonyok pedig magukhoz ölelték gyermekeiket: ha Kogan beszélt, a gettó lelkiismerete s/ólalt meg. Kogan szervezte a felkelők csoportját. Azt mondotta egyszer: „Megkíséreljük a kitörést, hátha eljutunk a partizánokhoz. Nem mondom, hogy mindnyájan átéljük a kitörést, ám ha fegyverhez Jutunk, legalább néhány száz gyilkossal végzünk. Mint katonák pusztuj lünk el, s nem mint a Juhok!" Százhetvenen voltak az összeesküvők, köztük Levit profeszszor a lányával, Eisen a hegedűvirtuóz, a hét Schneuer-fivér. Tréfásan Makkabeusoknak nevezték őket. Hozzájuk tartozott Lázár, a lengyel haderő volt Sámson erejű altisztje, Ratman, az öreg mészáros és mások. A magyar katonáktól, akiktől a puskákat vették, gépfegyvert és gránátokat is kaptak. A felkelés idejét május elsejére tűzték ki. Április tizenhetedikén Geise Rottenführer jelentette Jostnak: „Az a szőrmés megnevezett egyet, s aztán szörnyethalt". Jóst dühbe gurult: „Hadbíróság elé állítom. Nyolc hónapja dolgozik itt, és még mindig nem tanulta meg a hatékony kihallgatás módszerein" Selig szőrmés, a felkelők szervezetének volt a tagja. Egész éjjel kínozták, majd félholtan a tűzhely izzó vaslapjára dobták. Geisse Rottenführer zsebkendővel tömte be orrát, hogy ne érezze az égő emberi hús bűzét. Selig szőrmés Kogant nevezte meg, aztán elájult és soha többé nem tért már magához. Jóst kiitta a hosszú nyakú palack tartalmát, majd lement a gettóba és összehívta a zsidókat. Kijelentette: „Kogan este kilencig jelentkezni fog a gettó kapujánál. Ha netán elbújna, öngyilkosságot követne el, vagy megölnék őt, este kilenc után parancsot adok: irtsák kl a gettó összes lakóit." Majd az órájára pillantott és azt mondta: „Négy órátok van még hátra. Megtalálhatjátok Kogant, vagy pedig Imádkozhattok egyet, mielőtt meghaltok". A

z asszonyok sírtak, gyermekeiket ölelgették és azt kiabálták: „Kogan Jelentkezzen a kapunál! Az öregek azért imádkoztak, hogy az Isten elvezesse Kogant a kapuhoz. A naivak nem hittek Jóst fenyegetéseinek, míg a szkeptikusok imigyen szólottak: „Egy kutya az, akár Jelentkezik Kogan, akár nem, így is, úgy is halomra gyilkolnak bennünket!" Kogan titkos rejtekhelyéről csupán a felkelés vezetői tudtak. Amikor a németek elvitték Seliget, Kogan tisztában volt azzal, hogy közeledik az elhatározások órája. Kiadta a parancsot: „Hívjuk össze a hatok tanácsát!" Fél óra múlva összeült a haditanács. Ott volt Kogan, az idősebb Schneuer, Levit, Lázár, Eisen, az öreg Ratman. Az idősebb Schneuer kért szót. „Ne menj a kapuhoz! Megkezdjük a felkelést!" Aztán Eisen szólalt fel: „Minek habozni? Hát azért esküdtünk fel, hogy most téged kiadjunk? Nincs ugyan fegyverem, de téglákat fogok dobálni ... Az öreg Ratman is őt támogatta: „Azt mondod, hogy holnap két gépfegyvert kapunk. Én erre azt válaszolom, hogy ezen semmi sem múlik, nekik holnap is több gépfegyverük lesz! ök azonban aljas disznók, mi pedig becsületes emberek vagyunk, és én becsületes emberként is akarok meghalni! Nekem senki se vesse halálom előtt a szememre: kiadtad Kogant, hogy halasztást kapjál.. E

kkor felállt Kogan. Valamennyien elnémultak. Kijelentette: „Nagyra becsülöm mély érzéseiteket, de mégis elmegyek a kapuhoz. Megölte az asszonyomat és két apróságomat! Ügy gyűlölöm őt, hogy könnyű szívvel szolgáltatom ki magamatl Hallgatásomról azonban biztosíthatlak benneteket. Szépen beszéltek, de oktalanul! Holnapután két gépfegyvert kaptok, Lázár, ez a tapasztalt katona lesz az utódom. Öt éjszaka alatt kiáshatjátok az alagutat, amely az üveggyárhoz, a lőszerraktár közvetlen közelébe vezet. Ha sikerül megölnötök a németeket, eljuttok az erdőbe, a partizánokhoz. Ha a németek kerekednének felül, levegőbe röpítitek a lőszerraktárt. Ma azonban bármire is képtelenek vagyunkl Legjobb esetben megölünk tíz németet, és ez édeskevés! Kogan sorsa senkit sa bántsonl Minél több németet kell elpusztítani és a lőszerraktárt felrobbantani. Lázárt nevezem ki parancsnoknak, ez az én utolsó kívánságom!" Hiába is ellenkeztek, Kogan nem engedett a negyvennyolcból. Végül az agg Ratman is a pártjára állt: „Kogannak igaza van! Ne gondoljunk magunkra, a holtakra kell gondolnunk! Egész életemben hittem Istenben, akiről azt mondták: ő a bosszú istene! Ma már semmiben sem hiszek. De láttam, hogyan gyilkolták meg a kis unokámat és most én leszek a bosszú istene!" Aztán kiitták az utolsó fél üveg vodkát. „A búcsúra, barátaim, a bosszúra és a május elsejére!" — hörpintette fel kuplcáját Kogan, majd megsimogatta Eisen reszkető kezét, és az órájára tekintett: „Ütött az óra, mennem kell!" A

z egész gettó kikísérte. Az anyák, akik még néhány órával ezelőtt hangosan követelték, hogy menjen a kapuhoz, most zokogtak és a hajukat tépték. Az aggok Imáikban arra kérték Jehovát, hogy rejtse el Kogant Jóst bosszúja elől. Kogan átölelte Levlt Liát, — aztán kilépett a kapun és a katonák Jóst elé vezették. „Maga a legokosabb zsidó, akivel csak találkoztam" — jelentette ki Jóst, „és ha beszélni fog, oltalomlevelet kap, amelylyel Svájcba utazhat". Kogan válasza rövid volt: „Csak az időt fecsérli. £n nem köpök. Engem égethet, mint a Selig szőrmést, én hangtalanul halok meg. Engem más tésztából gyúrtak, értse meg, én gyűlölöm magukat...!" Sötét tekintete elől Jóst elfordult, majd kiszúratta Kogan szemét, kitépette körmeit, lábát elfürészeltette. Kogan azonban hallgatott. Szótlanul halt meg és reggel a németek embertelenül elcsúfított holttestét a gettóba hurcolták. Május elsején a németek petróleummal leöntötték a házakat és felgyújtották a gettót, Eisen, a hegedűvirtuóz a lángok közt lelte halálát, látták, fenn ült egy égő háztetőn és köveket dobált a németekre. Senki sem tudja, hogyan halt meg Levlt professzor. Vagy negyven felkelő eljutott az üveggyárig és levegőbe röpítették a lőszerraktárt. A hét Schneuer fivér estig küzdött, s vagy ötven németnek oltotta kl az életét. Lázár volt az egyetlen, aki eljutott a partizánokhoz. A szép Lia az utolsó töltényig lőtte a német fasisztákat, és amikor bekerítették őt, megjelent Gersch, majd egy kézigránátot dobott Liára. A

z öreg Ratmant Jóst elé hurcolták. Ez már estetájt lehetett, amikor a németek a gettót teljesen elpusztították, mindenkit lemészároltak. Jóst jókedvű volt ós amikor meglátta az aggastyánt, felkacagott: „Ahá, az utolsó Ahasvér..Ekkor az öreg Jostra vetette magát és elrejtett késével leszúrta a parancsnokot. Lázár az eseményekre emlékezve mélabúsan mondotta: „Az j 27. öreg valóban a bosszú Istene volt!" m Oroszbői fordította: Barsl Imre w 1968.