Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)
1966-01-25 / 24. szám, kedd
Hogy többet teremjen a főid „A mezőgazdasági termelés tulajdonképpeni fejlesztésében a fő feladat továbbra is a növénytermesztés és Intenzitásának szüntelen növelése, a föld, a természeti és gazdasági feltételek hatékony felhasználása alapján, minden egyes mezőgazdasági üzemben. Az intenzivebb növénytermesztést továbbra is elsősorban a hektárhozamok növelésével érjük el." (A Csehszlovákia Kommunista Pártja XIII. kongresszusa előkészítésének téziseiből.) Kétségtelen, hogy egyre több azoknak a szövetkezeteknek a száma, amelyek szép gazdasági eredményekről számolhatnak be. Szlovákiai méretben már 800 olyan szövetkezetet sorolhatnánk föl, mleyek nagyobb Jövedelmet biztosítanak tagjainak, mint az Iparban dolgozók átlagos keresete. Ezek a gazdaságok mindenekelőtt a növénytermesztés magas szintre emelésének köszönhetik eredményes gazdálkodásukat. Ez jellemző a malonyai szövetkezetre (nyítrai járás) is, amely évröl-évre nagyobb hozamokat ér el. — Olyan búzatermés, mint tavaly, határunkban még nem volt — mondja Tomáš Galovič agronómus —, 37 mázsát takarítottunk be hektáronként. Nem panaszkodhatunk azonban a többi növény hozamára sem. A szép hozamok révén a malonyai szövetkezetben lehetővé válik az állatállomány állandó növelése. Jelenleg már 70 szarvasmarhát tart minden száz hektárra a gazdaság. Ez természetesen nagy előny, hiszen töb Istállótrágya jut a földekre, és ezáltal nagyobb hozamokra ls számíthat a tagság. A gazdaság a műtrágyáért sem sajnálja a pénzt, az idei költségvetés ls kimutatja, hogy a műtrágyára kiadott összeget 18 százalékkal növeli a szövetkezet. A vezetők szerint is ez az egyedüli útja a jövedelem növelésének. Tavaly ís sokat fejlődött a szövetkezet. Az árutermelés a Oj IKIMÍKÖZÍ airtotajáratok tavalyelőtti 6719 koronáról 7139 koronára emelkedett hektáronként. Igaz, 4715 munkaegységgel túllépték a tervezett menynyiséget, de más megoldás nem volt. A kedvezőtlen időjárás miatt a gépek helyett kézi erővel kellett elvégezni a munkák egy részét. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a tagság jövedelme ne lehessen nagyobb a tavalyinál. — Hogy mennyit fogunk fizetni egy-egy munkaegységre, arról még nem mondhatok véleményt — jegyzi meg Július Solčanský, a szövetkezet könyvelője. Solčanský elvtárs az évzáró mérleget készíti, egyelőre azonban még nem akar nyilatkozni, csak annyit árul el, hogy az Idén sem lesz kisebb a munkaegység értéke. Azt megemlíti, hogy az utolsó két évben 21— 21 koronát fizettek munkaegységenként, amit még megtoldtak egy korona szabadságpénzzel. Ha ehhez hozzáadjuk a másfél kiló természetbeni gabonát és a fél hektár háztáji föld termését, szép jövedelmet tehet zsebre a malonyai szövetkezetes olyan körülmények között, amikor a növénytermesztésben dolgozók is megszerzik a 650 munkaegységet évente. «= A jövőben még nagyobb Jövedelemre van kilátás — mondja KaloviC elvtárs. Az agronómus abból következtet, hogy a tavalyi szalmatermés nagyobb volt az átlagosnál, s több istállótrágyát készíthetnek belőle. Szóval a malonyaiak a talaj jó karbantartását, a talajerő megjavítását tartják elsődleges feladatuknak, ami lehetővé teszi a hektárhozamok, s ezzel arányosan a tagság jövedelmének növelését ís. BENYUS 1ÔZSEF (CTK) — Ez évben — főként májustól — a szomszédos országokba új nemzetközi autóbuszjáratok Indulnak. Bécsből autóbuszjárat Indul Plešfanyn és a Vrátna völgyén keresztül Trenčianské Teplicére. Rendszeres autóbuszjárat lesz továbbá Karlovy Varyból Prágán keresztül Bécsbe és vissza, Brno és Bécs, Znojmo és Bécs, Bratislava—Bécs— České BudéJovice—Linz között. A csehszlovák és a magyar városok közti tizenkét rendszeres autóbuszjárat május 22-től továbbival bővül, mely Žiar nad Hronomból Ipolyságon keresztül Budapestre vezet. Csehszlovákia és Lengyelország kőzött az új menetrend szerint kilenc rendszeres autóbuszjárat Indul. Tegnap egyhetes szovjetunióbeli tartózkodása után viszszatért Prágába a Csehszlovák Békevédők Bizottságának 4-tagú küldöttsége, melyet Jan Mukafovský akadémikus, a bizottság elnöke vezetett. A A Szakszervezetek Központi Tanácsának épületébe tegnap ellátogatott Luis Figueroa, a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központjának elnöke, aki Havannából hazatérőben rövid időre megszakította útját Prágában. Romáin Rotland, a nagy francia Nobel-díjas író és antifasiszta harcos születésének 100. évfordulója alkalmából, mely január 29-én lesz, Csehszlovákiában néhány jelentős akciót rendeznek. * Tegnap Prágában az NDK nagykövetségének épületében Václav Dávid külügyminiszter, a kormány további tagjai, Ladislav Novák, a köztársasági elnöki iroda vezetője és közéletünk számos képviselője kegyelettel adózott az elhunyt Johannes Köníg, az NDK prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete emlékének. A. kubai megbeszéléseit Havanna (ČTKJ A csehszlovák kormányküldöttség, amely január 18 óta dr. Alois Neuman igazságügy-miniszter vezetésével Kubában tartózkodik, Lagúna del Tesoroban folytatta megbeszéléseit a kubai igazságügy-minisztérium képviselőivel. A nyugatnémet szociáldemokraták új utakat követelnek Bonn (ČTK) — A Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt rendkívüli tartományi konferenciája Schlesswig-Hollsteinban követelte a két német állam közötti kapcsolatok kiszélesítését. A tartományi szervezet határozottan kiállt a közép-európai feszültség enyhítése mellett, és az európai biztonságot szavatoló konkrét intézkedések elfogadását javasolta. Egyidejűleg követelte az NSZK együttműködését a közép- és kelet-európai államokkal. A küldöttek által elfogadott határozat javasolja, hogy dolgozzák ki a német kérdéssel kapcsolatos új politikai irányelvet, miután a kormánypárt eddigi politikája, amely Németország egyesítését a nyugati integráció segítségével akarta elérni, az NSZK-t kilátástalan helyzetbe hozta. ROMAI TUDÓSÍTÁSUNK Új kormány és űj program kell A az evangélikus akadémia gyűlésén Bonn (ČTK) — Johann Gradl, az áttelepültek ügyeivel foglalkozó nyugatnémet miniszter, valamint Vencel Jaksch, az NSZK-ban megalakult revansista áttelepültek szövetségének elnöke felhasználták az evangélikus akadémia Bad Bolle-í ülését, hogy ismét hangoztassák revansista követeléseiket, éspedig az utóbbi időben gyakran hallatott frázissal álcázva, miszerint keresik keleti szomszédaikkal a megértés útját. SZÍRIA TART az „Iszlám szövetségtől" Pártos (ČTK) — Szíria Ismét Kairóhoz fordul segítségért, miután aggodalommal figyeli az ún. Iszlám szerződés bekerítő törekvéseit, melyet az Iráni sah és Fejszál király szorgalmaznak — írta hétföl számában a Jeune Afrique. Szalah Bitar miniszterelnök kezdeményezésére találkozót terveznek, amelyen részt venne Háziz és Nasszer elnök, valamint Bumedien ezredes. A találkozó célja: megszervezni a „forradalmi" arab államok ellentámadását azok ellen, akiket a folyóirat az iszlám mögött megbúvó reakciós veszélynek minősít. A PALESZTINAI Al-Fattah fegyveres szervezet szabotázscsoportja Január 23-án Dzsuval izraeli faluban, a libanoni és a szíriai határ közelében aknarobbantással megrongált egy nagy víztartályt. (ČTK) z olasz kormányválságot az „árkászok" és a bölcsődék okozták. Azonban a félreértések elkerülése végett tisztázni kell, hogy az előbbiek nem katonák, hanem polgári személyek, országgyűlési képviselők, kereszténydemokraták, akik nyilvános szavazásnál bizalmat szavaznak kormányuknak, a titkos szavazásnál azonban (a törvényekről) már nem támogatják a kormányt, hanem ahogy mondani szokás, saját társaikra lőnek. Az olasz politikai életben ez nem újdonság. A múlt héten az „árkászok" akkor nyitottak tüzet kormányukra, amikor a bölcsődékről és óvodákról kellett szavazni. S annak ellenére, hogy a kormány egy nappal előbb még teljes bizalmat élvezett, a politikai összetűzés hatására úgy bukott le a bársonyszékből, mint a vásári céllövő bódé bábuja. Azonban a kereszténydemokrata jobboldalnak a bölcsődék és óvodák ügye csupán ürügy volt. A javaslatot Moro miniszterelnök terjesztette elő és valóban az ország egyik legsúlyosabb problémáját érinti, ugyanis Olaszországban két és fél millió 3—6 éves gyermek van és a javaslat értelmében a következő öt esztendőben százezer gyermek számára kellene kiépíteni állami óvodát. A jelenlegi bölcsődék kétharmada az egyház kezében van és a kormány a közelmúltban az egyházi bölcsődéknek 16 milliárd Ura segélyt folyósított. Az állami létesítményekre viszont csak hatmilliárd líra jutott. A kereszténydemokrata jobboldal azonban nem az óvodák ellen vagy mellett harcolt, és egyáltalán nem törődött azzal, hogy a bölcsődék számára a törvényjavaslat jó-e vagy rossz. Ez csupán alkalom volt a párt belső hatalmáért folytatott harc megkezdésére, amelyre már hosszú idő óta vártak. A kormányválság már néhány hónap óta a levegőben lógott és amikor Fanfani külügyminiszter beadta lemondását, a ChigU palota fölött gyülekezni kezdtek a viharfelhők és minden pillanatban várhatók voltak a villámok. A tanulság a történtekből az, hogy a koalíció, a balközép kormány hajótörést szenvedett. Ennek a hajótörésnek több oka van: 1 Képtelen volt kedvezően megoldani az or" szágot és az ország népét érintő problémák egyikét és ezért természetesen nem kaphatta meg a kommunista képviselők jóváhagyását sem. 2 Képtelen volt biztosítani a belső szilárd* ságot, sőt még saját pártjának, a Kereszténydemokrata Pártnak stabilitását sem, tehát nehezen képzelhető, hogy a dolgozók előtt tekintélyt tudott volna szerezni. A koalíciós pártok vezérkarában most afelett töprengenek, hogyan lehet kijutni a válság szakadékából. A szocialisták, szociáldemokraták és repuklíkánusok természetesen azt követelik, hogy a kereszténydemokraták előbb saját soraikban teremtsenek rendet. Pletro Nenní szeretné megmenteni a balközép tömörülését, miután ez szorosan összefügg kormánya karrierjével, azonban pártjának batszárnya szerint ismét ellenzékbe kellene vonulnia. A kavarodás óriási és egyelőre még nem lehet megjósolni a kibontakozást. Azonban egy valami mér most érezhető, hogy a megoldást ismét a hagyományos módszerekkel: vádaskodással, politikai paktálással akarják biztosítani és az ország alapvető szükségleteit ismét mellőzik. És éppen ez igazolja a kommunisták álláspontját, akik kijelentették, hogy Olaszországnak új kormányra, új programra van szüksége, amely független külpolitikájával a békét támogatná, az országban pedig megoldaná a tömegeket érintő égető kérdéseket. llja Setlile Naponta két beavatkozás A múlt évben a bratislaval tűzoltóknak a város területén 634-szer, vagyis csaknem naponta kétszer kellett kivonulniuk tűzvész, talajvíz klszivatytyúzása, kéménytfiz vagy más hasonló ok miatt. A legnagyobb tűz május huszadikán a Főrévl úton volt, ahol majdnem egészen hamuvá égtek a Stavoindustria műhelyei. A kár több mint egymillió koronát tett kf. 68 ezer korona kárt okozott a Nyugat-szlovákiai Villamosművekben keletkezett tűzvész, ahol közel 300 négyzetméternyi területen kiégett a poliuretán szigetelés. Az új év első húsz napján is már 27 ízben vijjogtak fel a tűzoltók szirénái Bratislava utcáin! (mik—) Szocialista felelősség Irta: Jozef Lenárt (Folytatás 1. oldalról) folyamatokban, ennek alapján le kell vonniuk a szükséges következtetéseket és ngyanakkor az Igazi szocialista gazda lelkiismeretességével kell teendőiket végezniük. Ogy kell tehát tevékenykedniük, fenek jó minőségű cipőt, és ahol csak átelőtt tartaniuk, hogy minden szocialista törekvésünk értelme az ember jóléte, s hogy a piacnak a vevőközönséget kell szolgálnia. Ezt mindnyájunknak figyelembe kell vennünk — akár villamosműveket, vagy mezőgazdasági öntözőcsatornákat építünk, vagy a gyárban zsilettpengéket készítünk — mert saját gyártmányaink, készítményeink fogyasztói is vagyunk. Ennek a ténynek abban is tükröződnie kellene, hogy nálnnk ezentúl ne legyenek kaphatók névjegy nélküli vagy úgy is mondhatom, születési bizonyítvány nélküli késztermékek. A fogyasztóknak tudniuk kell, hol varrnak fzléses ruhát, hol készfhogy alkotókészségükkel s hozzájárulásukkal gazdagítsák társadalmunkat és •tőtte becsülettel állhassák meg helyüket. Jelenleg szerfölött szükséges, hogy a vállalatok mindnagyobb felelőssége egyre kézzelfoghatóbban éreztesse hatását a piac ellátásában jó minőségű árnvaL Véleményem szerint elsősorban a fogyasztóknak kellene érezniük az fij rendszer ütőerének lüktetését, azt a tényt, hogy ez • rendszer már érvényesül is. Éppen a piacon legyen alkalmuk meggyőződni arról, hogy jó munkájukért érdem szerint kaptak jutalmat. A vezetőknek az irányítás minden fokán, a tervek alkotóinak, a tudományos és kutatási dolgozóknak s a termelőknek különösképpen azt kell szem lagos minőségű árucikkeket, amelyek nem érdemesek bizalmára. Ilyen igényes és felelősségteljes viszonynak kell jellemeznie a vállalatok egymással kötött gazdasági szerződései teljesítését is. Most, amikor jelentősen csökkentettük a kőtelező tervmutatók terjedelmét, a szerződés betartása mindegyik fél — és ezt minden aggályoskodás nélkül kimondom — szent kötelessége. Az fij rendszer szellemével s érvényesülésével hovatovább s homlokegyenest ellentétesek az olyan jelenségek, mint a laza munkaerkölcs, a munkaidő nem maradéktalan kihasználása és a selejtes termelés. A következményeket ugyanis nemcsak egész népgazdaságunknak kell viselnie, hanem az adott kollektívának is. Az elvégzett munka szerinti dijazás elvét ezért a vállalaton belüli kapcsolatokban, illetve termelőüzemekkel, kísérleti és tervező egységekkel s kereskedelmi központokkal, sőt minden egyes dolgozóval szemben is érvényre kell juttatnunk. Más szóval: mindenkinek csak érdeme szerint! Elvárjuk a pártszervezetektől, hogy szilárdítsák azoknak a gazdasági dolgozóknak tekintélyét, akik még akkor is, ha bizonyos egyének nyílt ellenálásába ütköznek — szilárd munkafegyelmet és jó minőségű munkát követelnek. A szocialista felelősség annyi, mint a kollektívák s az egyének egymással s a társadalommal szembeni öntudatos alkotókészségű s progresszív cselekedetekben megnyilvánuló kapcsolata. Ma ilyen kapcsolatok kialakulását szorgalmazzuk, mert mindenütt nagyon is szükségünk van rájuk. Természetesen az erkölcsi tényezők — öntudatosságunk, akaratunk és szívósságunk — is nagyon fontos szerepet töltenek be. Most pedig a vezető dolgozóknak, a párt- és szakszervezeteknek kell ahhoz hozzájárulniuk, hogy ezek az anyagi érdekeltséggel egybekötött tulajdonságok s képességek egyre gyümölcsözőbben válhassanak társadalmunk előnyére. Az a célunk, hogy a munkáért, az eredményekért viselt felelősség legyen mindnyájunk alapvető értékmérője és ez váljék nálunk szokássá. Kifogástalan exportáru (ČTK) — Konzervgyáraink 108 százalékra teljesítették tavalyi exportfeladataikat. Külföldön, különösen Svájcban, az NSZK-ban, Nagy-Britanniában," Svédországban, Kanadában, de másutt is nagy az érdeklődés a csehszlovák konzervipari termékek, elsősorban a tartósított gyümölcs, erdei gyümölcs, uborka és káposzta iránt. Gyógyszerek és balesetek A közlekedési balesetek 90 százalékának az ember — a kocsivezető, vagy a gyalogos — az előidézője. Az ember ítélőképességét, reflexeit nemcsak az alkohol gyengítheti, illetőleg béníthatja, hanem a gyógyszerek is. Napjainkban, amikor a gyógyszerfogyasztás rohamosan emelkedik, égető kérdéssé vált a gépkocsivezetők gyógyszerfogyasztásának megfigyelése. Dr. Bedŕich Chundel, a prágai toxikológiai laboratórium dolgozója ezzel kapcsolatban a következő kijelentést tette. — Igen sokan úgy vélik, hogy az algena, dinil, acilcofin, amidopirin, sedolor, veralgin, meprobamat és más hasonló gyógyszerek nem befolyásolják a szellemi képességet. A gépkocsivezetők többsége arról sem tud, hogy az ún. nyugtatók (fenobarbital, dormiral, histeps stb.) kis adagokban nyugtatőlag hatnak, de veszélyességüket éppen az fokozza, hogy a szervezet egyre nagyobb adagokat Igényel. Nagy mennyiségű nyugtató gyógyszerek használata szemrezgést, valamint kettős képet előidéző szemizomsérülést okozhat. Egyes készítmények, mint például a meprobamat, „bátrabbá" teszik a vezetőket és ami még külön veszélyt jelent, a fenti orvosságok már kis mennyiségű alkohollal Is az emberek többségénél részegséghez hasonló állapotot Idéznek elö. S 191