Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-22 / 21. szám, szombat

BARTÓK ANNA, GYERMEK­GYILKOSSÁGGAL VADOLT SZE­MÉLY VÉDELMÉVEL KORONCI ZOLTÁN ÜGYVÉDET BÍZTAK MEG... • • • KORONCI ZOLTÁN kerek húsz évvel ez­előtt nősült. A házasság gyermektelen maradt. Az orvos azt tanácsolta, vizs­gáltassák ki magukat alaposan, melyi­kükben von a hiba. Nem fogadtak szót Minek azt tudni. Hogy hiábavaló vádak­kal illessék egymást a későbbiek folya­mán? Kár volna megkeseríteni az eljö­vendő esztendőket. Mert válásra, új élettárs keresésére egyikük sem gondolt. Ha netán az utcán pufók, egészséges gyermeket pillantottak meg, igyekeztek úgy tenni, mintha őket egyáltalán nem zavarná, hogy a fajfenntartás érdekében eddig semmi kézzelfoghatót nem cse­lekedtek. Legfeljebb Koronci Zoltán erő­sebben szívta cigarettáját és Koronciné . szeme fttfoitt másnapra kékebbé váltak a karikák. De továbbra is együtt visel­ték a magtalanság sokszor már kibírha­tatlan torhét. Lenyelte a forró kávé utolsó kortyát. Fogai alatt össze­keveredett az ol- ARDAMICA vadation cukor édes Ize a kávézacc ke- FERENC: serűségével. A fe­leségével eltöltött évek íze ugyanúgy keveredett... Bol­dogság és szenve­dés. Ebben a pillanat­ban gyűlölte Bartók Annát, a gyermek­gyilkos anyát. Az­után, hogy a kávé éreztetni kezdte ha- f tását, beállt a jó­zanság perce. Új­ból a rideg tények, törvények embere ült az asztalnál, oki erős akarattal kirekesztette gondo­lataiból magánéle­lét. Elfogulatlanul belelapozott az ak­tacsomóba ... • • • v\ HAT ÓRA LETT, || mire végzett... '<:' Már ismerte az i: anyagot, de ezt •,• még nem tartotta elegségesnek. Be- £ | izélni fog Bartók Annával ( De elsősor­ban a környezetére volt kíváncsi, ahol a tudatlanság megszülte a tettet Ügyvédi működése alatt sok minden­nel találkozott. Utólag mindig leszűrte tapasztalatait, levonta a következménye­ket. A következő megállapításra jutott: Csak nagyon kevés átlagember követ el bűnt. Ahhoz, hogy valaki bűnözővé váljon, vagy nagyon okosnak, vagy na­gyon műveletlennek kell lennie. Bartók Annát az utóbbiak táborába sorolta. Most minden attól függött, be-.\ bizonyosodik-e ennek' a beskatulyázás- > nak a helyessége. Ha igen, nos akkor Bartók Anna bűnösségét másfajta mér­cével kell mérni I Fordított esetben védőből vádlóvá fog j; változni. Ezt már szilárdan elhatározta. A szülőnek meg kell érdemelnie a „szü­lő" elnevezést, ha már vHagra paran­csolta gyermekét. Élete felett azonban nem rendelkezhet • • • MÁSNAP, amikor hivatali teendőivel elkészült, hazasietett esőkabátjáért, mert a piszkosszürke fellegek esőt jósoltak. Azután szapora léptekkel igyekezett az állomás épülete felé. Két rövid megállót utazott a fapados, zötyögő vonat kupéjában. Mojd autó­buszra ült, mely zsúfolásig megtelt a falujukba hazatérő munkásokkal, diákok­kal. - A Hegyalja pusztára szeretnék men­ni. Hogyan jutok oda? - kérdezte a ka­lauzt jegyváltás közben. A kalauz jobbon szemügyre vette az ügyvédet, akiről lerítt, hogy városi em­ber. A megálló a faluban van a posta előtt... onnan jó darabig gyalogolni kell. Majd megmutatom, melyik irány­ban haladjon. Mire beértek a faluba, megeredt az •sö. Koronci leszálláshoz készülődött... - Üljön csak nyugodtan, elvisszük még egy darabig - szólalt meg a kalauz, megszánva utasát. - Még úgyis eleget V A fogja taposni a sarat, amíg Bortókéknál födél alá jut — Honnan gondolja, hogy hozzájuk megyek? — Egyszerűi Hegyalján rajtuk kívül más nem lakik. — Milyen emberek? - kérdezte az ügy­véd érdeklődve. — Hát... olyanok ... mint a többiek errefelé. Csak az a különbség, hogy egészen magányosan élnek. A faluba ritkán járnak, ezt a feleségemtől tudom. Ugyanis idevalósi vagyok, kérem szépen. Szóval, csak bevásárolni járnak a falu­ba. Cukrot, sót, lisztet, miegymást... No meg aztán büdös nekik a közös, ők az egyedüliek, akik még a sajátjukon gaz­dálkodnak. — Miért a sajátjukon? A szövetkezet földje nem a paraszt földje? — Ahogy vesszük I — hangzott rá nyom­ban a felelet. — Annyira az övé, hogy dolgozhat rajta. A: továbbiak során a kalauz bizalmat­lanná vált. Harapófogóval kellett belőle kihúzni a szavakat. — Anna végett jön az úr? — kérdezte későb&::;$ — Igen. Tud talán valami közelebbit oz esetről? Miért tette? — Azt beszélik, nem készakarva cse­lekedte. Meg aztán az első gyereke volt, örült neki. A vénasszony, az anyósa nem akarta. Mert hogy dologidőben lett A gyerek meg sirt-ritt. Anna nem me­hetett sem szüretelni a szőlőbe, sem krumplit ásni, pedig az idén korán be­köszöntött az ősz. Szegény Anna, ártat­lan az, kérem szépen! Az anyósa taná­csolta, főzzön a sivalkodó gyermeknek máklevet, attól majd alszik. Mit tehetett mást? A gyermek sírt, az anyósa hajtotta a munkába, a munka meg maga is sür­getett Errefelé ősidők óta mákonyt főz­tek a sírós gyermekeknek. Persze nem olyant, hogy a gyermek elpusztuljon tő­le, mint azé a Bartóknéé. Miska fiaml ­kiáltott oda a sofőrnek. - Állj meg a keresztnél, letesszük az urat Koronci borravalót nyomott a kalauz markába. Az elégedetten vágta zsebre. Eszébe sem jutott visszautasítani... Az autóbusz távolodott. Kerekei alól magasan felfröccsent a pocsolyák vize. KORONCI KÖRÜLNÉZETT ... A zuhogó esőben vigasztalan képet nyújtott a táj. Eszébe jutott, elfelejtette megmagyaráz­tatni az utat. Köröskörül lucskos szán­tóföldek terültek el. Csak a kereszttől jobbra emelkedett egy lapos domb. Az ügyvéd megpróbált ésszerűen kö­vetkeztetni. A pusztát Hegyaljának hív­ják. Hegynek itt nyoma sincs, hacsak nem ott, arra az akácokkal álcázott dombra gondolt a puszta névadója. Akkor pedig a Bartókék tanyája nem lehet máshol, mint valahol a domb kö­zelében. Megindult hát... Kalocsnijával da­gasztotta a sarat Megközelítette a dom bot Megkerülte az útjába tolakodó rit­ka akácost, mely éppen leveleit hullatta és nyomban megpillantotta a tanyát. Alacsony, rozoga tákolmányhoz ért Meszelt falairól pergett a vakolat. A sár­ga agyagvályogokból szalmaszálak kan­dikáltak ki. Azokon a részeken, ahol a budaiföld még ragaszkodott a falhoz, sárpacnik éktelenkedtek. A lakóépület te­tőzete meggörbült, mint egy mérgelődő, öreg kandúr háta. Az istálló falain is feltáskásodott a vakolat Piszkos, hangoskodó verebek rendetlenkedtek mögötte. A nyitva fe­lejtett ajtó küszöbe alól trágyáié csur­dogált. Bentről tehénbőgés hallatszott Bekukkantott az istállóba. Az árva tehén egykedvűen kérődzött... Megfordult. Az egész tájat az eső füg­gönyén keresztül nézte. Azután odább ment... Bekopogott egy ajtón, melyen szakadozott horkolás hirdette, itt em­berek laknak. FÜLELT... A kopogásra nem jött fe­lelet. Helyette kinyitották az ajtót... Köszönt és belépett a sötét helyiségbe, melyet konyhának használta*. Először tá­jékozódnia kellett, alig látott valamit Bizonytalan, tapogatódzó lépései alatt korhadt fapadló hajladozott. Némelyik deszka engedelmesen, némelyik dacosan nyikorgott. Túlesett a bemutatkozáson és bejelen­tette, miért jött. Kívüle három személy tartózkodott még a konyhában. Nem nyújtották a kezüket, de Koronci sem igen tartott igényt a kézfogásra. Mind­nyájan némán ácsorogtak. Az ügyvéd megszólalt... - Szeretnék egyet s mást kérdezni, ha megengedik ... Feljegyezném a feleletek lényegét. Hm... Egy kicsit sötét van itt az írásra. - Hát, vrMonyunk ax nincs) Nem va­gyunk mi olyan fájintos népek 1 - vá­gott rá ellenségesen at öregasszony. Életkorát lehetetlen volt megállapítani. A nagy mesemondók bármelyike meg­mintázhatta volna róla a gonosz bo­szorkány alakját. Csúfsága undort keltő volt. Koronci nyomban tudta, hogy Bar­tók Anna anyósávol áll szemben. - Az ügyvéd úrnak világosság kell! Gyújtsa meg a petróleumlámpát! — mondta bátortalanul a fia, a vádlott fér­je. Egész viselkedése hirdette, fél az anyjától. - Üljön le ide... Várjon, először le­törülöm a kötényemmel - kínálta hellyel a harminc év körüli nő, aki nyilván a férj huga volt, mert nagyon hasonlítottak egymásra. A sokszornyás öregasszony meggyúj­totta a kanócot. Már pislákolt a láng ... Igy még szánalomgerjesztöbbé vált a be­rendezés és szemmeliáthatóbbá a vén­asszony. Amint közelebb jött az asztal­hoz, Koroncit megcsapta az ápolatian­ság bűze. - Inkább egy szoknyában járna, de az tiszta volna! - vélekedett az ügyvéd. Be­lekezdett a mondókájába, aztán mind­járt észrevette, ezek nem értik meg, na­gyon magas stílusban beszél nekik. Egy­szerűbb szavakkal magyarázott tovább ... - Az a feladatom, hogy megvédjem a feleségét — fordult Bartókhoz. - A do­log megtörtént ezen változtatni nem le­het. De tudnom kell, hogy történt, miért történt?! Azért fontos ez, hogy a jövő­ben soha, értik, soha ne forduljon ilyes­mi elől - Gyerek volt, gyerek lesz! Az a leg­könnyebb, gyereket csinálni. De nem csinálni, az a nehéz! Koronci gyilkos pillantást vetett a ném­berre, mert gondolataiban már csak igy nevezte. Nem szólt rá, hagyta, hadd be­széljen. Legalább mindent elárul, kife­cseg. - Ki vette észre, hogy a gyermek meg­halt? - Anna... - szólalt meg a férj. ­Etetni akarta, gondolta éhes lehet, mert egész nap nem voltunk itthon. A kukori­cát törtük. Aztán látta, hogy meghalt. Sikított, átkozódott... - A szégyentelen, mindennek lehor­dott! Ez volt a hála azért, hogy felne­veltem az árvát I Meg hogy férjhez adtam a fiamhoz! Én csak jót tanácsoltam az ügyetlennek. A kölykeimnek is mákonyt főztem, ha ordibáltak. Különösen ennek, ni - mutatott bárgyún mosolygó fiára. — Mégsem történt semmi bajuk. Higyje el, csak bajnak volt az a lány a háznál. Többet megevett, mint amennyi hasznot hajtott. - Hogy bánt vele? Mint menyével, vagy mint a cselédjével? - A menyem nem lányom, a vöm nem fiam! - És maga, a férje tűrte, hogy az anyja megalázza a feleségét? Mihez kezd majd, ha Annát elítélik? - Erre a gyerekre semmi szükség nem volt - vont vállat Bartók. Az ügyvéd az öregasszonyhoz fordult., - Azt mondta, nem lett a gyermekeinek semmi baja a mákonytól? Én meg azt mondom, hogy lett. Igenis, nagy bajuk lett. - Hallja az úr, menjen innen! Ne gyalázkodjék! Itt én vagyok az úr. Az én szavam parancs! Amit kimondok, an­nak úgy kell lennie, még ha a macska a kovászba ugrik is. Ne fáradozzon Anna védelmével. Nem kivánja őt vissza senki! Rohadjon meg a börtön legsötétebb pincéjében! Hogy máljon le a csontjairól a hús! Törje ki a nyavalya hetvenhét­szer! Amíg szuszogni tud, addig rázza a görcs, hogy a szívbaj ne hagyja nyu­godni azt a rákfenés, göthös testét.,. - Szégyellje magát. Maga szintén igy gondolkodik? — fordult Koronci a férj felé. - Neki nincs rá szüksége! Itt a hugal Azelőtt is megfelelt, amíg Annával össze nem feküdt... Koronci nem szólt. Menekült... - Vérfertőzés... vérfertőzés! - agyá­ban ez a szó dobolt szüntelenül. A faluban jó néhány óra hosszat ácsor­gott az autóbuszra várakozva. A rázós alkotmányban elég ideje maradt a gon­dolkodásra. Hát még ilyesmi is létezik manapság? Meg lehet ezt magyarázni azzal a pár kilométerrel, amennyivel messzebb van a tanya a falutól? A falu házain tele­vferótifttomák erdője. Közös gazdálko­dás. lépten nyomon a kulturált élet jelei. Ä tanyán meg. ,., ANNÁT nem vezettette a társalgába, ö látogatott el hozzá a cellába. Bartók Anna. Figyeljen rám. Én fogom védeni a tárgyaláson. De nekem hinnem kell abban, hogy maga nem bűnös. Érti? Hinnem kell az ártatlanságában | Ismernem keli az enyhítő körülménye­ket. Máskülönben nem sikerül a véde­lem, magát pedig ... sokatmondóan ab« bahagyta, de Bartóknéra ez mit sem hatott. Némán bámult maga elé. Talán még az ügyvédet sem látta. Ki tudja, milyen látvány lebegett kisirt szemei előtt? Koronci tudta, a látomást talán sohasem lehet már elkergetni egészen. - Akarattal tette? Erre megmozdult Felemelte fejét. Sze­me fátyolos volt a könnyektől. • - Van az ügyvéd úrnak gyereke? ; Koronci zavarba jött. Találva érezte magát Hosszú hallgatás következett. l^ijNincs, Anna ... Elég nagy bajom az nékem, hogy nincs. Miért érdeícli ez magát? Mert ha magának gyermeke volna, akkor most tőlem ilyet nem kérdezne. : - Ertem . • - Dehogy értil - Nézze... Én tegnap kint voltam Hegyalján. Hiszem, hogy maga ártatlan. Nem tudom, hogy birta ott az életet. Mindent meg fogok tenni, hogy maga a legenyhébb büntetéssel megússza. De nem szabad oda visszamennie! A magq férje nem ember, rosszabb az állatnál. Sógornője, anyósa ugyanolyanok. Isme­rem az igazságot, tudom, hogyan sike­rült erősre a mákony. Maga nem tudhat­ta, milyenre kell főzni, hiszen ez volt az első gyermeke. Beszéljen. A maga szájából kell hallanom az igazságot, ígérem, ha el is ítélik, enyhe büntetést kap. Utána pedig segítek. Új életet fog kezdeni. Sok ismerősöm van, szerzek állást lesz majd saját otthona. Lassan elfelejti... - Nem lehet azt elfelejteni... - El keill felejtenie.. I Nincs más megoldás. El kell felejtenie mindent. Az anyósát, a ... - Az anyósomat!... szeme villogni kezdett Az anyósomat?... Azt mondta, ha gyengére főzöm, nem ér semmit Felébred és sirni fog. Sokat sirt Féltem, hogy megszakad ... Egy asszonytól hal­lottam még leánykoromban ... amelyik kisfiú sokat sir, az megszakad az eről­ködésben ... mert kisfiú volt... kisfiú. - Kérsz egy erős feketét? - Nem ártana ... Felvázolom a védő­beszédemet a szombati tárgyalásra... Tudod, az az ügy, melyről említést tet­tem a múltkor ... - Az a tanyai asszony, aki... ? - Igen? - Szerintem nem érdemel kíméletet! - Azóta sok minden kiderült... Koronciné makacsul összeszorította aj­kait. Aztán elgondolkozva távozott elké­szíteni férjének a kért feketekávét. Koronci Zoltán ügyvéd fellapozta jegy­zetfüzetét ... majd kevés gondolkodás után leirta a következő szavakat: Igen tisztelt Bíróság! Szokatlan szavakkal fordulok most Önökhöz. Szokatlanokkal azért, mert nem a beszédem végén, hanem a legelején hangzanak el. Bartók Anna vádlott tet­téért környezete felelős. Ez tény, és ezen a tényen az sem változtat, mikor említem meg. Vádolni kell anyósát, akinek pa­rancsára cselekedett... Férjét és annak húgát akik vérfertőzésben élnek a Hegy­alján épült tanyán, ahol kiskorától cse­lédsorban, tudatlanságban, megfélemlít­ve tartották. Honnán tudhatta volna, hogy a mákony életveszélyes lehet? Épp úgy nem tudhatta előre tettének követ­kezményeit, mint a kisgyermek, aki elő­ször közelíti meg a forró tűzhelyet, éi nincs rá elkészülve, nem is sejti, hogy meg fogja égetni. Mindnyájan sajnáljuk az ártatlanul el­pusztult gyermeket. De halálára, bár­milyen vulgárisan is hangzik, szükség volt. A parányi emberpalánta halála vádol. Vádolja a tanyavilág petróleum­lámpás sötétségét. Ezt a sötétséget meg kell szüntetni! Bartók Annához kivánok most szólni. Nem mint ügyvéd, mint ember. A becsü­letszavát kérem, követelem. Dolgozzon, okosodjon, szüljön gyermekeket, és amig él, ne feledkezzen meg arról soha, hogy az ő életet a saját gyermeke mentette meg." TOLTÖTOLLA boszorkányos gyorsaság­gal szántott a papiroson. Koronci sie­tett, nehogy egyetlen mozzanatot, egyet­len érvecskét kihagyjon, elfelejtsen megemlíteni. Belemerült az Írásba... Észre sem vette a szobába lépő felesé­gét aki a párolgó feketekávét hozta. A gyengelátású gyerekek bratislavai bentlakásos kilenc­éves alapiskolájának homlok­zata. A csupa üveg, csupa fény termekben több, mint 170 gyer­mek egészséges testi és szel­íemi fejlődéséről gondoskod­nak az áldozatkész gyógype­dagógusok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom