Új Szó, 1966. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1966-01-20 / 19. szám, csütörtök

Érvényét nem vesztő intelem PAVEL KOHOUT ILYEN NAGY SZERELEM CIMO JATÉKÁNAK BEMUTATÓJA A KOMAROMI MATESZ-BEN Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a múlt év végén a trnaval Tatrachema népi kisipari szövetkezet. Képünkön: Róbert Skypala mester a mezőgazdasági dolgozók előtt jől ismert Novital takarmánypor dobozolását ellenőrzi. (K. Cich — CTK-felv.J Stilizált bírósági tárgyaláson elevenedik meg előttünk Lída Matysovának, a fiatal főiskolai hallgatónak sorsa, nagy és végzetes szerelmének története. A Taláros úr bonyolítja visszafelé az események fonalát, elemzi az előzményeket, amelyek végén a tragikus pont Lída szántszándékos vagy véletlen halála. A miértre keresi a választ, az igazságot kutatja s vádol, anélkül, hogy ítélkezhetne. Mert semmi olyasmi nem történt, amtt a törvény szigorával lehetne sújtani, pedig a következmény idegösszeomlás, egy házasság alapjainak megrendülése és végül emberhalál. • A bratíslavai DIMITROV Vegyigyár a kibővített üzemekbe, valamint építkezési munkára, vágánykarbantartásra és tolatásra nagyobb számban alkalmaz dolgozókat. Az üzemekbe jelentkezőket betanítjuk. A háromműszakos részlegeken heti 42 órás, a többi munkahelyeken heti 44 órás munkaidő. (Két szabad szombat.) Fizetés havi, a beosztás szerint 1500—2000 korona bruttó. Lakás a munkásszálláson, jelentkezni lehet a személyzeti osztályon. A 3as villamos végállomása. ÜF-017 • A Nyugat-szlovákiai Bútorgyártó Üzemek n. v. (Západoslovenské nábytkárske závody n. p.) 07 számú Džeme Galántán (telefon: 22-99) azonnali felvételre keres karbantaró villanyszerelőt. Fizetés a TKK szerint. GF-021 • Stavolndustria n. v. (Bratislava, Hviezdoslavovo nám. 21), azonnal alkalmaz egy fűtőt Bratislavában a téli időszakban végzett brigádmunkára és egy vizsgával rendelkező fűtőt a dunaszerdahelyl cukorgyár építkezésén, jelentkezni lehet Bratislavában a fenti címen, vagy a dunaszerdahelyi építkezés vezetőségén. ŰF 026 • A košleei magyar tannyelvű kilencéves iskola Igazgatósága közli, hogy az I. elemi osztályba a beiratások január 30-tól február 6-lg lesznek naponta 9—13 és 14—17 óráig. CF-033 Pavel Kohout, a fiatal költő, nyolc éve ezzel a darabbal írta be nevét kitörülhetetlenül a cseh drámaírás történetébe. Azóta ismerik messze határainkon túl is, és hogy joggal, ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy ez a játék ma sem vesztett időszerűségéből. Él és hat, mert benne Kohout felfigyeltető tehetséggel, tisztánlátással és érzékenységgel merül el az emberi lélek mélytengeri áramlataiban. Felszínre hozza a csillogó igazgyöngyöt — a férfi és a nő kapcsolatának egyedüli alapja és mércéje a szerelem. És felszínre hozza a szerelmet és az embert fojtó iszapot is — az érzéketlenséget. Mindezt a korszerű drámaírás eszközeivel. Lída sorsáért a környezetében mindenki felelős. Senki sem vonhatja ki magát a vád alól. Pedig senkit sem vezetett rossz szándék, ellenséges indulat, egyéni érdek. Lényegében becsületesek, jót akartak és azért sem ítélhetjük el őket, hogy mások életébe beleavatkoznak. Mégis ellentétbe kerülnek az etika sarkalatos alapelveivel, mert ahogyan ezt teszik, az ezerszer tán nem, de ezeregyedszer, a Lídák esetében, beláthatatlan következményekkel jár. A szerző maga így vall írói szándékáról: „Az ilyen nagy szerelem mindazoknak íródott, akik ma és naponta maguknak követelik a jogot, hogy színházat rendezzenek idegen sorsokból, anélkül, hogy egyben kötelességet éreznének legalább ezredrészt úgy megérteni őket, mint ahogy saját sorsukat értik. Azoknak íródott, akiket megrendítenek a véget ért tragédiák, hogy holnap boldogan megfeledkezzenek róluk és holnapután új tragédiák előkészítéséhez lássanak hozzá." Ez a darab nem felhívás arra, hogy közömbösek legyünk mások élete iránt Kohout az érzéketlen beavatkozás, az erkölcsi rövidlátás, a megfontoltság és a megértés hiánya, a könnyelműség és a leegyszerűsítés ellen emel szót. Olyan jelenségek ellen, amelyek még is, és úgy hiszem kisebb-nagyobb mértékben valamennyiünknél, felütik a fejüket. Int bennünket és figyelmeztet: vannak erkölcsi normák, amelyekre nincs ugyan paragrafus, de a saját lelkiismeretünk, és a társadalom erkölcsi ítélőszéke előtt is felelnünk kell megszegésükért. Lída Matysová ügyében tehát nekünk kell meghoznunk az ítéletet, de nemcsak a lány környezete, hanem saját magunk fölött is. A játéknak ezt a mély és valóban harcos mondanivalóját fejezi ki híven Lukács Viktor rendezése. A Magyar Területi Színház pénteki bemutatójára, amely különben az együttesnek már több, mint húsz tájoló előadása után következett, rányomta kézjegyét a stílusban tiszta és egységes felfogása. Ez annál inkább eredmény, mivel a szereplőknek majdnem a fele gyakorlati színészi pályája kezdetén tart. A komor balladikus tónus is találó, adekvát légkört kialakító szerepét aláhúzza Platzner Tibor kitűnő színpadképe. Csupán azt kifogásolom, hogy nemcsak technikai okokból és a színészi mozgáskultúra hézagosságából, hanem a rendezői célzatosságból kifolyólag is gyakran homály borítja a színészek fejét, és így elsikkad arcjátékuk. Lída szerepében újra örömmel üdvözöltük a színpadon Thirring Violát. Ezt a líraí alakítást mintha rászabták volna, kihozza a költői finomságokat anélkül, hogy a csábító szentimentalizmus húrjait pengetné. Játéka átérzésről tanúskodik, alakjával szinte kifogástalanul azonosulni tud. Turner Zsigmond szigorú következetességgel és mértéktartással formálja meg a Taláros úr központi fontosságú figuráját. Érezteti, hogy nemcsak narrátor és ugyanakkor eléggé a háttérben marad ahhoz, hogy elfogadjuk, mint az igazság felderítésének lelkes és alázatos eszközét A MATESZ-nél első ízben bemutatkozó Vavrecky Géza szintén kulcsszerepet kapott. Játéka általában meglepően rutinos, s vannak jelenetei, amikor a nézőt lebilincseli, megfogja. Nézetem szerint mégsem adja teljességében azt a Petrus Péter tanársegédet, akit a szerző megírt. Nem domborítja ki eléggé alakjának belső összetettségét. Helyenként túlságosan szenvtelen, mintsem aláírhatnám: „főbenjáró bűnös" ugyan, de alapjában becsületes ember. Annál tökéletesebb Lengyel Ilona a magára erőszakolt nyugalom és hideg racionalizmus álarca mögé menekülő érző szívű nő, a feleség szerepében. Nagyon jónak tartom továbbá a Színművészeti Főiskolát végzett Dráfl Mátyás játékát. Milanjában a reménytelenül szerelmes, a harcot váilaló, de önmagának megálljt idejében nem parancsoló férfit fogalmazza meg hiteles átéléssel. Csak Itt-ott zökken ki a szerepéből, amikor úgy tűnik, mintha a saját mély hangjában gyönyörködnék. Udvardl Anna maradéktalanul adja viszsza a fiát önzőén féltő és érte jóhiszeműen, de megbocsáthatatlanul, mások életébe gázoló anya lelkivilágát. Csak itt is néhol a szép szó igénye — és újra meg kell mondani, hogy üdvardi ezen a téren valóban sokat nyújt — kicsit elhomályosítja játékának meggyőző erejét. Boldoghy Katalin (Majika) és Boráros Imre (Král) személyében a színház két új — és minden jel szerint — tehetséges tagját ismerhettük meg. Fazekas Imre alakításában főleg az a természetesség tetszett, amellyel uralta nehéz szerepét. Káderese nem a gépi cselekvésnek valamiféle karikatúrája, hanem — hibázó ember. Ragyogó kis etűd Gyurkovics Mihály aprólékosan kidolgozott főpincére. Lída, sorsának ismételt vállalására kész, Őrtoronyként fényt sugárzó halhatatlan szerelme mellett, más síkon, ez az egyedüli sötétséget oszlató villanás ebben az öneszméltetésre kényszerítő komor játékban. Felgyúlt fények mellett, függöny nélkül ér véget a játék. Kohout így akarja érzékeltetni, ez maga az élet, hozzátok, mindenkihez akartam szólni. Szerzői utasításaiban kifejezetten írja: „A siker mércéje: minél kevesebbet tapsolnak, minél jobban megsértődnek". Mégis hiszem, a komáromi bemutató közben és után felzúgó vastaps-siker. Siker, mert nem tudom elképzelni, hogy itt és másutt is, a nyílt gondolkodású és érző szívű ember ne döbbenne rá újra: a férfi és a nő viszonyában nincs erősebb a nagy szerelemnél. Talán csak egy: a saját megtépázott lelkiismeretünk ... GALY IVAN Egészítse ki fehérneműkészletét ágyneművel és asztalgarnitúrával biele Igidne alsóhuzat damaszt kanavász törülköző asztalterítő üzleteiben kiegészítő kölcsönre is kapható ÚF-029 egri viktor 1

6' WÉstaai Meglepetésemre Császár leintette: — Ne majrézz, Tucskó — és hozzám fordult. — A mai randénak befellegzett, fiatalúr. A többinek is. Vedd tudomásul: a Loncl osztályon felüli leányzó. Tucskó is tegezni kezdett: — Keress magadnak olcsóbbat, ha subázni akarsz... A Lonci különben nem jön. Értve? Szembe fordultam velük. Egyre megy, ha le is ütnek: tudnom kell az igazat. Kivert a verejték a gondolatra, hogy ezek a vicsorgó fenevadak beleszólnak Ilona sorsába. — Megfenyegették? Császár fölényesen vállat vont. — Nem szokásunk fenyegetőzni. Loncikának szép csendben megmagyaráztuk, hogy nem helyeseljük ezt a holdvilágos szerelmet. Téged is kijózanítunk belőle. •—- Ne fenyegessen! Nem gyulladok be! Dagadt megint ott hadonászott az öklével az orrom előtt. — Nem? — kérdezte és félszeme engedélyt várva Császáron függött, hogy egy intésre leüthessen. — Ne balhézz, Tucskő!... Az elvtárs okos koponya. Lerí a becses pofázmányáról, hogy mindent első szóra megért. Nemdebár? Nem jó a bevert orr, ugyi? A Dunában nem úszik az ember szívesen ruhástul. Nemdebár? — röhögött képembe a kövér. — Nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy megfélemlíthetnek. Császár hűvösen végigmért — Úgy értem, uraságod nem hajlandó a lányzóról lemondani? — Ogy! Az Izomember vérmes képén láttam, hogy ütni akar. — Az első leckét megadom! Császár lefogta ütésre emelt öklét. — Nyughass, Tucskó!... Ha több lé volna az üstököd alatt, megértenéd, az elvtárs egy grand. A lovagiasság beszél belőle... De holnapig elszáll a gőz, a hősi mámor. Reggel mindenki Józanabb. .. Uraságod tehát abbahagyja az enyelgést a lányzóval. Értettük? Nagy lendülettel lengette a karját. Tollas kalappal a jobbjukban bókolnak így ócska kosztümös filmekben dámáik előtt a lovagok. — Hódolatom... legmélyebb tiszteletem!... Gyerünk, Tucskó! Alig akartam hinni a fülemnek, hogy beérték a puszta fenyegetéssel, és úgy távoznak, mintha a legártatlanabb párbeszéd folyt volna le köztünk. Mire mentek volna, ha itt a sétányon öszszevernek, valahonnan rendőr kerülhet elő és pórul járnak. Tucskó kérkedő fajankó, de az a másik nagyobb, elszántabb gazember és okosabb is, mint feltételeztem. — Várjanak? — kiáltottam utánuk. Császár visszafordult, láttam arcán, hogy meg lepődött. — Parancsol? =— Mi történt az órával? Visszaadták a palijuknak? Császár rám vigyorgott, s a meglepettet adta: — Ó, uraságodnak erről a tréfánkról tudomása van? — Ne kerteljen! Visszaadták? — Mindjárt, virágos hajnalban, amint serkedt a nap, ahogy a költők mondják... Sűrű könnyhullatással és bocsánatkéréssel... Nem hiszi? ... Istenuccse úgy volt. A barátom a tanúm — tette szívére a kezét. *- Aranyláncot is vettünk hozzá fájdalomdíjul, pedig csak ócska karóra volt. — Ne Játssza a bolondot! Mit tettek az órával? Császár a közelembe jött, arcomon éreztem kesernyés szeszszagú leheletét. Fitymálva végig tapogatott a tekintetével; éreztem, ez az ember nem kukoricázik, biztos a dolgában. — Ha nem tévedek, a hekusokhoz óhajt fordulni — mondta fölényesen. — Nem ajánlanám. A szíve hölgyének egy kis kellemetlensége támadna. Egyet-mást kl kellene ott pakkolní... Kár volna, nagy kárl — Értettük? — vakkantott fel Tucskó. Császár újból meglengette udvariasan a karját: — Hódolatom, lovag úr! Ott álltam forró fejjel, és csak bámultam utána kábán, szinte szélütötten. Ez az utolsó ütés telitalálat volt: megbénított, tehetetlenné tett. összekúszálódott előttem minden, s valami nyúlós, betegítő homályba borult, ami köztem és Ilona között történt. Már végképp nem értettem, ml fűzi hozzájuk, hogyan keverődött közéjük? Aztán mintha villogó fényes kardok szabdalták volna szét a homályt, a rám törő világosságban megéreztem, hogy Ilona nem alakoskodott előttem. A puszta gondolat, hogy valamivel a markukban tartják, vérig keserített. Itt valami titok lappang, amelynek nyitját meg kell lelnem, még ha be is verik a fejem ... Nem magam miatt, de miatta! Lassan megindultam a hajóállomás felé. Hiába kínoztam a fejem, nem tudtam, mit kell tennem, de hogy tétlenül nem maradhatok, azt minden ízemben parancsolóan éreztem Egy kissé deresedő hajú, rokonszenves külsejű ember állított meg az úton. Az első pillanatban ismerősnek tűnt, ha nem is beszéltem vele, de valahol látnom kellett. — Bocsánat... egy percre *- vont félre az ember udvariasan. (Folytatjuk)