Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)
1965-12-12 / 344. szám, vasárnap
á zzal kezdődött, hogy este az ellenőrző könyvecske megtekintésekor a bejegyzés körülményeiről faggatom a lurkót. — Számtanból gyengén feleltél? Miből kérdezett a tanító néni? i— Kivonás... — Hisz kivonni már tavaly ls tudtál... A gyerek lesüti a szemét. Nem szól. A kérdések özöne zúdul feléje. Ö csak hallgat. — Nem tudtál felelni? — emelem meg a hangom. — Nem — suttogja riadtan, a következményeket várva. f— És miért nem? — Mert nem tudtam, mit kérdezett... Sejtetteml A gyerek nem figyelt. Hosszasan magyarázom neki, mit jelenthet, ha valaki, mondjuk egy gépkocsivezető, csak egyszer is máshová figyelne, mint ahová éppen kell. Erre megígérte, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő. Másnap este újabb beírás az ellenőrző könyvecskében: „Nem készítette el a házi feladatát". — Miért? — szegezem neki a kérdést. — Elkészítettem... De csak a felét... — Hát a másik fele? — Elfelejtettem ... Megint a lelkére beszéltem. Mi történne, ha — mondjuk — egy sebész megfeledkezne az életet mentő operációról vagy a váltóőr a feladatáról. A gyerek egy darabig hallgatta, majd rám emelte tekintetét. Láttam, hogy valamit akar mondani, de még nem szánta el magát. Mégis.. «- Apu? Te még soha semmit nem felejtettél el? Nagyot nyeltem. Eszembe jutott, hogy tegnap este puszta tea volt a vacsoránk, mert a vajhoz elfelejtettem kenyeret vásárolni. De azért tovább magyarázok, és újra figyelmeztetem, hogy ilyesmi többé meg ne ismétlődjék. A harmadik este is hasonlóképpen zajlott le. Rábeszélés, magyarázás, ellenőrzés nem használt — megfenyítettem hét a gyereket. — Ha még egyszer belalkozni. A fiam ezt unja. Bizonyára azért nem figyel oda, ezért nem jegyzi meg a házi feladatot, ezért Jár máshol az esze, ha felhívják. De most ez mind mellékes. i— Vacsorázz meg szépen, utána majd számolunk ... Némi Időt nyerek, s jobban átgondolhatom a dolgot. Mit találhatnék kl, hogy a verést elodázZSILKA LÁSZLÓ: APU, NE HARAGUDJ... jegyzést hozol, elnadrágollakl A következő este ennek ellenére ls hozott bejegyzést. Tegnap megígértem a verést. Most mitévő legyek? Nem, egyelőre nem bántom. Adok még egy lehetőséget... Nem segített. Hiába ijesztettem a gyerekre, hogy többé nincs könyörület. Félénken pislogott, és irkája fölé hajolt, úgy tett, mintha beitíuiei-utt volna a leckei f.gyelte a fejleményeket. Én meg álltam fölötte tanácstalanul. Az ultimátum — a második is — lejárt. Cselekedni kell. A szülői szó kötelez. Tétovázom. Irtózom az erőszaktól, a megfélemlítéstől. Egyszerűen méltatlannak, emberi méltóságon alulinak tartom. Nézem a kölyköt. Aranyos gyerek, őszinte, szófogadó, előzékeny — csak rettenetesen élénk. A tanító nénivel folytatott beszélgetés után meg némi büszkeség is eltölt. Gyors felfogású, csakhogy az osztályban vannak gyengébbek, akikkel, hosszabb ideig kell fogzam? Jaj, csak végre valami eszembe jutna ... A gyerek ráhajol a tányérra, de látszik rajta, hogy csak ímmel-ámmal kanalazza az ételt. Nem Ízlik neki, csak az időt húzza. Nem siettetem. Erre a kis időre nekem szükségem van. Egyszer mégis vége a vacsorának. Behívom őt a szobámba. Ott ül a heverőn lehorgasztott fejjel és könnyezik. Várja sorsa beteljesülését. Én pedig lassan, minden mozdulatot megfontolva, előveszem a nadrágszíjat. Ej, de könnyelműen ígértem meg ezt a verést! Most azonban már halaszthatatlan. A gyerek talán soha többé nem hinne nekem, ha most nem tartanám be tegnapi fenyegetésem. Megemelem a szíjat. Kétrét fogom, de valahogy összecsavarodik. Hosszasan igazgatom, jő lenne, ha most egyszerre elolvadna a kezemben, akár a kezem bénulna meg. így a magam kimondta ítéletet nem kellene, nem lehetne végrehajtanom. De nejn, ilyesmi nem történik. És a karom a magasba emelkedik... A gyerek csendben, hangtalanul sir, könnyei csorognak. Ebben a pillanatban olyan kicsinek, töpörödöttnek és — kiszolgáltatottnak tűnik. Egy erősebb áll felette, és ő tehetetlen. A kezem remeg. A szivem dobog .. Talán ártatlan, tényleg nem tehet arról, hogy unatkozik, és nem figyel oda ... Mert hányszor unatkozom én ls — mondjuk gyűléseken... De a szülői tekintély most ennél fontosabb. A szíj csattan A fiam összeszorítja fogát, de hang nem hagyja el az ajkát. Csak némán könnyezik. Ügy érzem, ebben a pillanatban erősebb nálam. Magát megadva, szótlanul viseli feledékenysége következményeit.' Az erőm elhagy. Karom elernyed, a nadrágszíj a földre hull... — Tegnap megígértem ... Igazán nem tehetek róla ... Mentegetőzöm. Szinte könyörgöm a történtekért, kimondatlanul elnézést kérem. A szívem tovább kalapál. De most már jó. Túl vagyunk mindenen. Ö is — én is. Betartottam a szavam, és a fiam ezt megértette. S mintha restellné, hogy ilyen kellemetlenséget okozott nekem, szepegve suttogja: — Apu, ne haragudj.. És kisompolyog a szobámból. Cokáig elkerül az * álom. Nyitott szemmel' bámulom a sötét mennyezetet. Nyugtalanul forgolódom. Valaki Idegen jelenléte zavarja nyugalmamat? Felugróm ... Felgyújtom a viflanyt. A padlón ott hever a nadrágszíj... Felkapom, kitárom az ablakot, és nagy ívben kihajítom. Egyszerre valami elviselhetetlen súlytól szabadulok meg. B PIERRE DANINOS: oticelU képet jó egy percre már kevesebb látogatóra pillantottak. Vénusz születése csöndes habokban ment m végbe. Egy férfi, aki hosszú léptekkel, gondolkodva s meq-megállva járta be a termet, és akit jelenlétem kétségtelenül megzavart az istennővel való meghitt beszélgetésben, mintha azt mondta volna: — Kettőnk között van valami, amit csak én értek... Hagyjatok magunkra... Égy rohamsebességben kiürülő t u rlstavonat utasai, aktk általában 787 frankot fizettek be — alkohol saját költségre! — elárasztották a múzemot. Félre kellett volna húzódnom, hogy szabadon hagyjam a képtári fő útvonalakat. A turista-expresszek ugyanis kizárólag a jelentősebb „állomásokon" vesztegelnek — Botlcelli, Rafael, Rubens — s így a magános utas akaratlanul ls az Ismeretlen arcképe előtt húzódik meg. amelyet a vándor-közösségek rendszerint elhanyagolnak. r\ °flexeim úgy látszik, rosszul AC működtek: nem volt időm fa' x rolni. Egy pillanat alatt elgázolt a vonat: felszippantott a mozdony f turista mozdony volt, villanófényes fényszórókkal). — Wonderful...! Quelle merveille .. .1 Wunderbar ...! Ccc ... Ccc ... Mondja kedves Lenfulle kisasszony, ez az úr a ml csoportunkhoz tartozik? Szorongtam, mint valami potyautas. A tárlatvezető qyanakodva nézett rám. mintha elloptam volna a magyarázatalt. — Tisztelt uraim és hölgyeim ... Please. ladies and gentlemen... Bitté, meine Herren... — mondta a korifeus, aki íjiinden valószínűség szerint három nyelven álmodta álmait — mindenekelőtt figyelték meg ezeket az érzék t szemeket. Magam is úgy néztem a csodálatos Vénusz szemébe, mintha valóban oda kellett volna néznem, miközben ő szűzi meztelenségében kellemetlenül meglepődött azon, hogy anynyian figyelik. A vonat megindult. TURISTA-EXPRESSZ — En leszállok az első állomáson — mondtam magamnak —, valamelyik f ér fi-portré előtt. — Figyeljék meg —mondta a tárlatvezető — az arckifejezését. Egy szivárvány, melynek ára nem foglaltatott benne az utazást taksában, felfénylett a ráadásként szereplő Arno folyó felett és elámította az ablakokhoz tóduló csoportot. A tárlatvezető megváltoztatta a menetrendet, s noha már rég elhatározta, hogy a primitíveknél nem vesztegel, jól tudta, hogy Rafaelhez harminc perces késéssel ér s így lekési a Bargellohoz vezető csatlakozást. — Szivárványt, hölgyeim és uraim — kiáltotta — másutt is láthatnak — szivárványt, hölgyeim és uraim ... A szivárványt csodálók rendreutasított hada engedelmeskedett. (Hiába, az emberek nem figyelnek eléggé a tárlatvezetőkre. Szörnyű a kuncsaftok rögeszméje: többre becsülik a másolatokat az eredeti müveknél!) l/ésőbb ott láttam a turtstaexf\. presszt egy álomáson: egy ' x kő előtt állt meg. Semmi különös jegye nem volt a kőnek, hiszen senki se tudott róla semmit, csak a tárlatvezetők ismerték a Savonarolától rafia megpihenő galambig terjedő titkos történetét. Miközben ezeket az utazásra ítélteket szemléltem, akiket Florenccel tömtek tele mielőtt még a Vezuv füstiéből szippantottak volna, a turista meghatározására gondoltam^ ahogyan azt a Turisztika Nemzetközt Akadémiája meghatározta: „Turista minden személy, aki saját kedvtelésére több mtnt 24 órára elutazik lakóhelyétől". Noha vitatható e meghatározás, nincsen híján a humornak. Mindenekelőtt elrendelt, hogy turistává csak egy nap és egy éjszaka árán válhatsz. Továbbá feltételezi azt, hogy abban a rohanatban, amelyben a XX. század turistáját terelik, egykönnyen eszébe juthat mindenkinek 23 óra múltán ts hazatérnie, méghozzá negyedik sebességgel. TEMESI GÁBOR fordítása Téli ködben ... (Miroslav Anger felv.) /i győri Kisfaludy Színház vendégjátékára — mtnt már Jelentettük — december 13—15-én kerül sor: Bratislavában, Nagymegyeren és Komáromban. Képünkön: A tisztességtudó utcalány egyik jelenete. (Medgyest Márta és Tdnczos Tibor) KOLDETES ES SZOLGALAT FEKETE GYULA: Az orvos halála AZ UTOLSÓ esztendőkben több értékes, művészi színvonalú kisregény öregbítette az új magyar széppróza jő hírét. A könyvek élén Fejes Endre Rozsdatemető-Je áll. ' Fejes meglepő tárgyismerettel teremt eleven és hitelesnek tetsző környezetet a nyárspolgári Hábetler-család köré, ugyanúgy Jeles kifejezője a lumpenproletár életérzésnek és világszemléletnek, de ma, több évvel a mű első kiadása után, nem esik nehezünkre megállapítani, hogy kissé érdemtelenül került a lista élére. A kritika ma ls elismeri Fejes sajátos, egyéni nyelvezetét és értékeli azt a bravúrját is, hogy sikerült kétszáz oldalon belesűrítenie egy család négy évtizedes történetét, de Cseres Tibor Hideg napok című hosszabb lélegzetű elbeszélése borzongtató tárgykörével és érdekes formai megoldásával, Sánta Ferenc Ötödik pecsét és Húsz óra című kisregényel lényegesebb mondanivalót tárnak az olvasó elé, és művészi tekintetben sem maradnak el a Rozsdatemető mögött. E felsorolás tisztára szubjektív Jellegű, ős nem tart a teljességre Igényt, mégis túlságosan pontatlan volna, ha megfeledkezne Fekete Gyulának Az orvos halála című írásáról. Engem személy szerint éppen Fekete kisregénye kapott meg a legmélyebben. Szeretem és becsülöm a camusi rövid szépprózát, a nouvelle vague érdekesebb kísérleteit, ám ha az elsőbbség, a művészi érték kérdéséről van szó, a pálmát Inkább Hemingway öreg halászának, Solohov Emberi sorsának vagy Semprum utazásának nyújtanám át. Formai tekintetben ugyan konvencionálisak, a lélekben azonban mélyebbre ásnak, történeteik anyagában humánusabbak, és hatásosabban közelítik meg az örök emberit, amely a mindennapi küzdelem, a nagy próbatétel, a halál óráiban mutatkozik meg Igazi nagyságában. FEKETE Gyula kisregényét a hagyományos formájú, tartalmukban megrendítő alkotások közé sorolom, amelyek világosan éreztetik velünk, hogy az írás nem mesterség dolga, hanem első és végső fokon küldetés és szolgálat. Állhat az írás egy eszkulturális hírek • MICHELANGELO Antonioni olasz filmrendező balettet Irt. Müvének középpontjában egy bankrablás áll. A táncjátékot jövőre mutatja be a milánói Scala. • OLEG KAGAN 19 éves szovjet hegedűművész nyerte a Sibelius nemzetközi hegedűverseny első díját. ö kapta a finn rádió különdíját is. Epstein izraeli hegedűművész a második, Valerij Grádov szovjet hegedűművész a harmadik díjat szerezte meg. • FELFEDEZTÉK és rövidesen bemutatják a Carmen Igazi partitúráját. Dr. Frltz Oeser zenetudós a párizsi operaház archívumában találta meg Bizet eredeti kottáit. Kiderült, hogy annak idején a forradalmi zenét „polgárosították", meghamisították. Az új Carment Walter Felsentein rendezi Berlinben, az NDK fővárosában. • TlZ ÉVE halt meg Arthur Honegger, a világhírű zeneszerző. Ebből az alkalombői Párizsban, a Champs Elysées Színházban a Conservatoire zenekara ünnepi hangversenyt rendezett Serge Bodau vezényletével. A koncerten megjelent Honegger özvegye ia. me, egy osztály, egy nép szolgálatában, de mindenekelőtt az emberért, a jövőért van, és bármily jelszavasan hangzik: ez a lényeg, évezredek óta ez az emberirodalom áll a csúcson, ez a fokmérője az alkotás értékének, s ez határozza meg maradandóságát ls. Egyik újszerű ifjúsági regénye, A kék sziget megjelenése idején már ismertettük Fekete Gyulát, ezúttal a mai szocialista életünket szenvedélyes érdeklődéssel figyelő, az új erkölcsiség alapvető kérdéseire felelet kereső íróra szeretném olvasóink figyelmét felhívni. Társadalmi regényei közül vitathatatlanul Az orvos halála a legérettebb munkája, amely nem csupán az egyéni mű keretein belül jelentős, hanem az egész új magyar szépprózában is kivételes helyet érdemel. (Sajnálatos, hogy a könyvterjesztés hibájából ez az 1963-ban először kiadott regény csak most került el hozzánk a Kincses regények sorozatában.) STÍLUSBAN egyszerű, és kifejező, elbeszélőmódjában rendkívül tömör ez a mű, mint a fentebb idézett Solohov és Hemingway írások. Lényegében arról van szó Fekete Gyula művében, hogy minden igaz ember élete alkonyán kénytelen szembenézni önmagával, az életével, és e számvetésben kutatni próbálja, selejtes volt-e munkája vagy hasznos, és emberhez méltó életet élt-e? Az írás főhőse, a kis Welsz doktor egy meg nem nevezett városkában hosszú éveken át töretlen hivatástudattal és felelősségérzéssel gyógyított; alig van itt család, amelynek egyik vagy másik tagját nem hozta volna vissza a halál partjairól az életbe. Belefáradva az évtizedes robotba, öreg és beteg szíve a pihenést sugallja; egy félévszázados érettségi Jubileum során felvillan annak lehetősége, hogy egy skandináviai üdülőben gazdag öregek közt kevés munka mellett megpihenhessen, régóta esedékes nyugdíjaztatásának ügye is elintéződik, de egy fiatal orvostársának váratlan, gyors távozása arra indítja, hogy lemondjon a pihenőről, és a benne élő erősebb humánum parancsára vállalja a további munkát. Élete utolsó óráiban még megment egy vajúdó anyát, de beteg szíve nem bírja a próbatételt: belehal a zúgolódás és nagy szavak nélkül vállalt kötelesség teljesítésébe. Ez az egyszerű, mindennapi történet attól kap sugárzást és nagyságot, s válik életünk parancsoló erejű példázatává, hogy minden pátoszt kerülve, szemérmes tisztasággal beszél valami igen nagyról, amit harcok, forradalmak idején hősinek mondunk, a hétköznapi békés életben csupán helytállásnak, pedig ez a helytállás semmivel sem kevesebb, hiszen nem terjed csak pillanatokra, órákra, hanem egy évtizedes élet apró, jelentéktelennek tetsző, erkölcsi világunkban mégis döntően fontos tényeire. Egyik barátjának, aki keresete felől'faggatja, ezeket feleli az öreg orvos. — Sokat kereshettem volna... Igen, az ember könnyebben is élhetne. De Jobban tiszteli magát, hogy könnyen éljen. Szerintem egy bizonyos határon túl sohasem a kereset számít, hanem az ember közérzete. A KIS DOKTOR „közérzetében benne van mindaz, amiről hivalkodás volna beszélni: az emberség és a felelősség, amit csak a tiszta, becsületes élet ér|p!h^t meg az emberben. EGRI VIKTOR 1965. december 12. " {)] SZÖ 5