Új Szó, 1965. december (18. évfolyam, 333-362.szám)

1965-12-25 / 357. szám, karácsony

nem hallgathat zött. Seghers e regényét a mű- — Az író nem hallgathat! — vészeti és irodalmi nemzeti dí] válaszolja, s hangja izzik. — első fokozatával tüntették ki. Mi annak idején a fasizmust Előzőleg 1951-ben már elnyer- lepleztük le műveinkben, rámute ezen dl] első fokozatát, s a tattunk, milyen veszélyt jelent Az író December közepén jártam Berlinben. Az volt a vágyam, hogy találkozhassam Anna Seghers-szel, a nagy íróval, a meggyőződésében következetes, harcos kommunistával. Ám ahol ezt az óhajom megemlítettem, mindenütt igyekeztek lebeszélni róla. Szeretik, tisztelik és féltik a német nép nagy aszszonyát, kímélni szeretnék a felesleges megterhelésektől. Megértem, mert a hazai és a nemzetközi közéleti funkciók sok idejét lefoglalják, gyakran szakítja meg az alkotómunkát a telefon berregése. Lapunk olvasói is jól Ismerik Anna Seghers nevét, akinek 65. születésnapját nemrég ünnepelték az NDK-ban. Művel nemcsak a Német Demokratikus Köztársaságban, hanem NyugatNémetországban és az egész világon népszerűek. A hetedik kereszt című megrázó antifasiszta regénye — amely Amerikában néhány hónap alatt több, mint 600 000 példányban fogyott el, s több kiadásban magyar nyelven is megjelent — kétségkívül az írónő legnépszerűbb alkotása. Ennek filmváltozata eljutott a legszélesebb tömegekhez. A St. Barbara-i halászok lázadása című első kisregénye 1928-ban jelent meg és a weimari Németország a Kleist irodalmi díj odaítélésével fejezte ki elismerését. Seghers a nyomorúságos bér ellen fellázadó halászok magatartását, emberségét festi le ebben a művében meggyőző jellemző erővel, különösen gazdag, színes nyelvezettel. Ezt az első nagyobb, s mindjárt elismerést hozó kötetét további írásai követik. Segítőtársak című regénye Magyarországon, a Tanácsköztársaság bukását követő fehér terror véres napjaiban játszódik. Ez már óvó figyelmeztetés volt: a fasizmus nem játék, veszély fenyegeti Európát. A történelem igazolta Seghers írói előrelátását. A német nép színe javával rövidesen ő is emigrációba kényszerül. Franciaországban él, sokat utazik külföldön, majd onnan is távoznia kell. Az emigráció utolsó évelt Mexikóban tölti. Művei amsterdami, párizsi, bostoni, mexikói és amerikai kiadóknál jelennek meg. A halottak nem vénülnek című regényének cselekménye 1945-ben végződik. Döntés című regénye pedig, amely az előbbinek mintegy folytatása, 1947-ben kezdődik (1959-ben jelent meg) — az írónő 15 évi kényszertávollét után ebben az évben érkezett vissza hazájába. Mindkét regény a különböző társadalmi rétegekből kikerülő német emberek sorsát mutatja be a megpróbáltatások, harcok, illetve a háború utáni újjáépítés napjaiban. Az írónő a Döntésben az NDK-ban bimbózó új világot s a németség világhelyzetét csaknem 80 jól megrajzolt szereplő sorsának alakulásával, művészi biztonsággal, tárgyilagos nyelvezettel, rövid kimért mondatokban ábrázolja. Mondanivalója teszi a regényt mindenütt időszerűvé és világméretűvé: előbb vagy utóbb minden embernek választania kell az imperializmus és a szocializmus, a háború és a béke könemzetközt Lenin-díjjal ls kitüntették. Ezenkívül is számos kitüntetésben részesült. Az NDK írószövetségének székházában vezetőségi ülés volt. Anna Seghers is felszólalt, fontos kérdések szerepeltek a napirenden. A szünet perceit — néhány kedves elvtárs közbenjárására — pihenés helyett nekem ígérte.. A titkársági szobában vártam — izgatottan. Azután nyílt az ajtó, s barátságos mosollyal nyújtotta felém kezét. Én csak néztem képekről jól ismert arcát, fiatalos mosolyát, virágot ölelő gyöngéd mozdulatát, emberszerető, segítő tekintetét. Már nem voltam Izgatott, de fájt minden szó, ami érzéseim, gondolataim közléséhez e percben hiányzott. Kedves vendéglátó egyszerűséggel ült le velem az asztalhóz. Több ízben járt nálunk, mindig szívesen tér vissza a Magas-Tátra festői ormai közé, ismeri, kedveli a színpompás szlovák népművészetet. Néhány közvetlen, mondata, hihetetlen szerénysége minden feszélyezettséget feloldott. Anna Seghers vérbeli író, aki a világot, a világ alakulását mindig az emberen keresztül, az ember belső változásain ábrázolja. Annakidején korán felmérte és figyelmeztetett a fasizmus veszélyére. Nem hallgatott a baj közeledtén. Mi a helyzet ma — kérdezem — nézheti-e szótlanul az író a világot napjainkban fenyegető eseményeket? az emberiségre. A mai világban is sok veszély kísért. Ügy vélem, az író ma sem hallgathat. Szót kell emelnie minden ellen, ami az emberiség békés életét, fejlődését veszélyezteti. Ilyennek tartom a kizsákmányolást, a gyarmati és félgyarmati rendszert, a fafüldözést és a háborút. A háború elleni harc az írónak kötelessége! — Ezt nyomatékkal mondja, mint meggyőződését, írói krédóját. Véleményét kérem a haladó nyugatnémet írók — például Peter VVeiss és R. Hochhuth — műveivel kapcsolatban. — Értékeseknek tartom ezeket a műveket — feleli elgondolkodva — nagyra becsülöm az olyan embert, aki hivatásból, mint író bátran kifejti véleményét a miénktől és a magukétól teljesen eltérő körülmények között. Lényegében mindez öszszefügg azzal, amit az előbb mondottam. Ezek az írók ugyanis nem hallgatnak. Jellemük, temperamentumuk, művészi hitvallásuk tiltja a hallgatást. Megkérem, mondja el, min dolgozik mostanában? Felélénkül és gyors, rövid mondatokban, egy-egy szót, melyet különösebben fontosnak tart, megismételve, meséli: — E napokban jelenik meg A gyengék ereje című elbeszélés kötetem. (

E kötet különös érdekessége számunkra, hogy Anna Seghers e művének nagy részét Tátralomntcon töltött szabadsága idefén, a Nagy-szálló erkélyén írta.] Különböző Időpontokból és országokból, különböző emberekről szól. Hősökről és egyszerű emberekről, olyanokról, akiket gyakran gyengének nevezünk, ám ezekben is ott rejlik a szeretet és megértés ereje, az elszánás, hogy erejüket az emberi szabadság, a boldogság és a béke ügyének szolgálatába állítsák. Én így kívánom magam kifejezni. Ezek az egyszerű emberek hihetetlen erőt képviselnek, ők már döntöttek, s többé nem hagyják magukat háttérbe szorítani. Néha az ember nem is tudja, mi minden rejlik valakiben, csak akkor jön rá, ha pontosan megrajzolja. Ehhez a kötethez még írok majd néhány történetet. Pillanatnyilag a Döntés című regényem folytatását írom. Az 1953—1956-os nehéz esztendőkről szól. Még nem tudom, mikorra fejezem be. Sok-sok ember szerepel benne. Szépen akarom leírni — hiszen ez az író hivatása, — mi játszódott le azokban az években az emberekben. Az egyes emberek benső átalakulását akarom megmutatni. Következő munkámnak ismét egy regényt választottam. Ennek a földnek gyümölcsei (Die Früchte dieses Landes] címmel. Ehhez tudni kell, hogy az utóbbi évben két ízben hajóztam át Brazíliába. A regény színhelye egy ilyen hajó lesz, szereplői pedig a hajó nemzetközi utasai. Különböző országok különféle emberei, hiszen ahány ország, annyiféle ember, mint ahogyan minden fának más ízű a gyümölcse. Rohannak a percek, tudom, mennie kell, várnak rá. Pedig még annyi mindent szeretnék kérdezni, de az idő korlátokat szab. Nem élhetek vissza türelmével. Még egy utolsó kérdés tehát: — Mivel magyarázza, hogy az ön nagy antifasiszta regényei még ma is népszerűek világszerte? Elmosolyodik, pajkos fény villan a szemében. — Engem nemcsak az olyan könyvek érdekelnek, amelyek mai témával foglalkoznak. Tulajdonképpen minden jó könyv időszerű ma is, mint mindaz, ami emberi. Az igazi emberi problémák nem vesztik el időszerűségüket, ma is élnek, itt vannak közöttünk, körülöttünk, — s ma is olvasottak. De úgy gondolom, ez a kérdés nem is rám tartozik. Erre az olvasóktól kell választ kérnie. Bölcs, mély pillantású szeme megpihen, nemes vonalú eleven keze, mellyel eddig érzésekkel átfűtött mondatait apró magyarázó mozdulatokkal kísérte, ölében nyugszik. — Talán azt fürkészi, megértettem-e és helyesen értelmezem-e, amit mondott. Megvárja, míg jegyzeteim végére pontot teszek, majd búcsúzva így folytatja: — Boldog új évet és minden jót kívánok lapjuk olvasóinak. Őszinte szívvel kívánom nekik és magamnak is, hogy semmi se zavarja meg békés munkánkat. öleléssel, csókkal búcsúzik Anna Seghers. S jómagam a nagy író és békeharcos, a határtalanul szerény, egyszerű asszony közelségét, fiatalos lendületű egyéni varázsát mindörökre szívembe zárva távozom. Boldog új évet Anna Seghers, jó egészséget a további gazdag alkotó munkához, elvtárs! SKALINA KATALIN VACI MIHÁLY: ŰÜetCefíemeá Fehér szakállas mennyek bóbiskolnak a törten megkönyöklő tornyokon. Pillámra hull virágzón és elolvad a súlyos égből egy könnyű szirom. Elhangzott lépteket őriz a mellem, szemem gyerekkori csillagokat. Három fáradt bölcs kételkedik bennem a betlehemi fényesség alatt. Lélek-fehér tájon át sorakozva a gyermekkorban tartó lábnyomok: a harangzúgás hömpölyögve hozza a fény gyűrűin ringó templomot. Báránybéléses köd borul a tájra: kifordított kucsmákban állanak az oszlopok; vasalt csizmában járja a kopogós földet a fürge fagy. Ma fordított a hóesés: - lebegve a földről szállanak fel a pihék, huppanó lágy kis imáktól belepve a csillaggal bevetett havas ég. Mindnyájunk szíve ma-született Jézus, imádatlan, meztelen, didereg, várja köré terelt örömök nyáját, hogy forró párát ráleheljenek. Parasztok, pásztorok ájtatos gondban virrasztanak, - szemük a csillagon; jönnek vörös fényét követve: — hol van, amire oly rég vár a bizalom. LO RI

N CZ GYULA festőművész: 1

Habozás nélkül azt mon• danám, hogy a Barrandovon készült szlovák film (Obchod na korze) „Üzlet a korzón". Hogy miért? Tartalmáért, filmszerűségéért, a jó rendezésért s a szinte páratlan színészi teljesítményekért. 2

A kérdés nem egészen • pontos, nem tudom, milyen területre vonatkozik, általánosra, vagy kulturálisra? Mert az egyik téren meglepett a rakoncátlan Duna, káros, katasztrofális kilengésével. Meglepett országunk népének páratlan szolidaritása a károsultak iránt, tekintet nélkül a nemzetiségre. Kulturális téren az, hogy ebben az évben ünnepeltük a szlovák nemzet nagy fiának, Ľudovít štúrnak 150. születésnapját, s ezzel kapcsolatban jól esett volna hallani arról, hogy őseink között is voltak pozitív baráti kapcsolatok, melyekre végeredményben jelenünket és jövőnket is építhetnénk. Nemzeteink Internacionalista kapcsolatait. Ezzel szemben kicsit fejbekólintott az egyes kultúrpolitikai folyóiratainkban megütött hang. Meglepett, azt mondhatnám nagyonis meglepett 1965-ben ez a kardcsörtetés. Dr. FRANTIŠEK PAVLÍČEK drámaíró: 1

A művészi alkotások kö> • zött legnagyobb élményem Radovan Lukavský alakítása volt Topol „Farsangvége" című darabjában. Lukavský teljesítménye Král szerepében véleményem szerint nemcsak példamutató, de varázslatosan szuggesztív ls. A külföldi alkotások közül L. Visconti filmjében a Párducban B. Lancester Salina hercege volt rám a legnagyobb hatással. Csak ritkán sikerült valamely népszerű irodalmi művet olyan filmátdolgozásban viszontlátni, mely az olvasó egyéni elképzeléseinek mindenképpen megfelel. 2

Mi lepett meg a legjobban? Erre a kérdésre • nehéz válaszolnom. Az utóbbi évek során a tudomány és a technika jóvoltából annyi meglepő újdonságban volt részünk és a politikai életben is annyi fordulattal találkozhattunk, hogy akarva nem akarva egyre józanabbak vagyunk. semmi esetre sem akarnám a meglepetéseket eltúlozni, SZABÓ GYULA festőművész: Megpróbálok „tömören" szólni, — mind a két kérdést öszszevonva — az alábbiakban: Sem hazai, sem külföldi művészeti — „meglepetéseim" nem voltak, illetve, régen nincsenek. A magam munkáját kell tennem! — Különben is, az ember a meglepetéseit, élményeit mindig a maga ízlése, s nagyon gyakran csak a sajátmaga érdeke szerint ítéli meg. S azok csak olyan mértékben hathatnak rá, ameny-. nyire ezt saját „ízlés-érdeke" kívánja, vagy hagyja. Továbbszőve a gondolatot: lényeges művészet sohasem „hazai, vagy külföldi művek okozta meglepetésekből" jön létre, hanem korunk valóságaiból, élményeiből. Abból a Valóságból, melyben minden: haza, külföld, múlt, jelen, jövendő, még a valótlanság is rétegeződik. IYAN SKÁLA költő és publicista: I

Nem hiszek a meglepeté• sekbe az irodalomban. Ha pontosan a kérdéshez tartom magam, meg kell mondanom, hogy a legnagyobb meglepetés részemre az volt, hogy a cseh prózairodalomban az egész év során egyetlen olyan újdonság sem jelent meg, melyre mint olvasó felfigyelhettem volna. Meglepett továbbá, hogy a nagy költő Miroslav Flórián gyönyörű kis verseskötete „A csendes posta" oly csekély visszhangra talált a kritikusok körében. Flórián gyűjteménye mellett legalább Ladislav Mňačko „Hosszú fehér szagatott vonalát", Jozef Macek az „Olasz reneszánsz" című történelmi művét, Vojtech Zamarovský „Az antik mesék istenei és hősei" című antik lexikónját, és Roger Garaudy „Az ember távlatai" című filozófiai művet nevezem meg. LADISLAY CHUDÍK államdíjas érdemes művész: 1

Jozef Króner alakítása Ka• dár és Klos Üzlet a korzón című filmjében, amelyben a a szlovák filmszínészet eddigi legnagyobb sikerét látom. A nemzetközt sajtó elragadtatással ír róla. És mint színész jómagam is Igazolhatom, hogy a tragikomikus zsáner az összes közül a legnehezebb, melyet csupán nagytehetségű színészek, akikben az emberiesség van túlsúly^ ban, képesek érzékeltetni. 2

A csehszlovák, de főleg a cseh film előretö• rése a nemzetközi fórumokon az 1965-ös esztendőben is folytatódott, mégpedig igen eredményesen. Nem szeretném azonban egy esztendő elmúltával megállapítani, hogy a csehszlovák filmnek ezt a fejlődését elégtelen szervezés, vagy pedig helytelen közigazgatási beavatkozás megakadályozta. Sikeres, boldog új évet kívánok Önöknek! 1965. december 25. * Qá SZÖ 9