Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)
1965-11-06 / 308. szám, szombat
NAGY EMBER VOLT - KOMMUNISTA Alexander Dubček elvtárs beszéde Major István emléktáblájának leleplezése alkalmából Major István elvtárs neve elválaszthatatlanul összefügg Csehszlovákia Kommunista Pártjának szlovákiai forradalmi tevékenységével. A munka iránti tiszteietünk jeléül, amelyet dolgozó népünk jobb életéért, a szocializmus felépítéséért végzett, emlékére leleplezzük ezt az emléktáblát. Major István elvtárs szerény, egyszerű ember volt, de kimagaslóvá tette rendíthetetlen hite a dolgozóknak a burzsoázia feletti végső győzelmében. Kiváló jellembeli tulajdonságokkal rendelkezett. Sohasem nézte saját kényelmét, nem félemlítette meg őt az üldöztetés, amelynak a burzsoázia diktatúrája idején volt kitéve, s mindig felelősségteljesen, fegyelmezetten teljesítette a feladatokat, amelyekkel a párt bízta meg őt. Major elvtárs 1920-ban lépett be az akkori Szociáldemokrata Pártba és mindjárt annak marxista balsssárnyához csatlakozott, amely lelepfezi te a párt vezetőségének kétkulacsos, munkás- és forradalomellenes jobboldali politikáját. Major elvtárs már 1920 decemberében sztrájkmozgalmat szervezett Dél-Szlovákiában. Nagymértékben kivette részét az 1921. Vévi januári történelmi fontosságú lubochňai kongresszus előkészítéséből is, amelyen a szlovákiai marxista balszárny véglegesen szakított a Szociáldemokrata Párt opportunista vezetőségével. Major elvtárs a kommunista párt egyik alapító tagja lett Szlovákiában. Ugyanakkor kimagasló forradalmár volt, kiváló képességű szónok' és agitátor, a párt élenjáró funkcionáriusa. Major István élvtárs 1921-től a Népszava című folyóirat szerkesztője volt, amely kezdetben a szlovákiai magyar szociáldemokrata balszárny hetilapjaként, később, a CSKP megalapítása után a magyar dolgozók lapjaként, jelent meg. Az 1925. évi parlamenti választásokon Major elvtársat, mint a CSKP jelöltjét parlamenti képviselővé választották, és ezt követőleg számos más politikai tisztséget töltött be. Major elvtárs aktív politikai tevékenysége, az ipari és mezőgazdasági dolgozókkal fennálló szoros kapcsolata folytán személyesen láthatta, hogy a dolgozók miért elégedetlenek a párton belül dúló ellentétek miatt. Ezért nyíltan bírálta az egységbontó opportunistákat. Nemegyszer beszélt arról, hogy a munkások elégedetlenek a likvidátorok okozta viszályok miatt és rámutatott, hogy a szlovák, magyar és az ukrán dolgozóknak világos politikai irányzatra, öntudatos forradalmi tettekre van szükségük. Törhetetlen energiával vetette magát a politikai és gazdasági küzdelmekbe, s a tömegeket tevékeny forradalmi cselekedetekre lelkesítette. 1931 májusában a diószegi cukorgyár majorjaiban megszervezte a mezőgazdasági munkások bérsztrájkját. E sztrájk győzelemmel végződött, de a sztrájkolők kosúti tüntetésén az ismert vérengzésre került sor. A polgári politikai pártok és sajtójuk ezért a kommunista pártot és személyesen Major elvtársat akart<i felelőssé tenni. A csendőrök Major elvtársat képviselői mentelmi joga ellenére letartóztatták és börtönbe vetették. A kosúti események, valamint a bűnper irányzatossága, amit a kommunista sajtó Vladimír Clementis elvtársnak, Major elvtárs jogvédőjének segítségével leleplezett, óriási felháborodást keltett nemcsak Csehszlovákiában, hanem külföldön is. A kosúti vérengzés ellen és Major István védelmére a proletariátus tömegei emelték fel szavukat — szervezetten és spontánul — számos tüntetésen. A „Kosúti kiáltvány" aláírásával ítélték el a burzsoá államapparátus terrorját a csehszlovákiai kulturális dolgozók közül számosan. Major Istvánt morálisan támogatta Romáin Rolland is, valamint számos más európai haladó szellemű tényező. Major elvtárs tevékenységének sajátos vonása következetes internacionalizmusa, amely a magyarországi munkásmozgalom történetének ismeretéből fakadt. Major elvtárs tudta, hogy az első világháborúig Budapest volt az egyik legnagyobb forradalmi központja nemcsak a magyar, hanem a szlovák proletariátusnak is, a közös osztályharcokban fejlődött ki a szlovák és a magyar proletariátus internacionális tudata, amely egyúttal megtanította őket arra, hogy kölcsönösen tiszeletben tartsák egymás nemzeti érzéseit és leküzdjék a nemzetiségi ellentéteket. A szlovák munkásosztály e tapasztalatok alapján 1919-ben rokonszenvvel fogadta a Magyar Tanácsköztársaság megalakulását, s ugyanakkor tevékenyen felhasználva a magyar Vörös Hadsereg előrenyomulását, megalakította a Szlovák Tanácsköztársaságot. Szlovákia területén ez volt a proletariátus diktatúrájának első kormánya, mely kihirdette a lakosság teljes szociális, állampolgári és nemzeti egyenjogúságát. E történelmi tapasztalatok állandó befolyást gyakoroltak Major elvtárs gondolkodására és tetteire, s elmélyítették a szlovák és a magyar nemzetiségű dolgozók internacionális kapcsolatát. A München előtti burzsoá köztársaságban a nemzetiségi elnyomás rendkívül éles formákban nyilvánult meg a magyar dolgozókkal szemben ls. E politikából a magyar irredenta reakciós politikai pártok húztak hasznot. Major elvtárs és más magyar nemzetiségű kommunisták fáradhatatlanul magyarázták, milyen szükséges a cseh, szlovák, magyar és német proletariátus egysége, mert csak ez biztosíthatja valamennyi dolgozó szociális, kulturális és nemzeti szabadságát. Major elvtárs a magyar proletariátus előtt rámutatott, hogy a szociális és nemzeti felszabadulásért csak a Csehszlovák Köztársaság keretében lehet igazán harcolni. Major elvtárs jelentősen kivette részét a politikai harcokban abban az időben is, amikor köztársaságunkat a hitleri hódítás veszélyeztette. A két legjelentősebb nagygyűlésen, amelyeket a CSKP a köztársaság védelmére 1938 nyarán Szlovákiában Kassán és Tornócon szervezett, tehát magyarlakta területeken, tevékenyen részt vett Major elvtárs is. A mü"ncheni diktátum után Major Koszorúzási ünnepségek Prágában (ČTK) — A prágai Olšanyi temetőben november 5-én délelőtt megjelentek a párt és ko-rmány képviselői, a központi szervek, szervezetek, intézmények és a prágai üzemek küldöttel, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 48. évfordulója alkalmából megemlékezzenek a hazánk felszabadításáért elesett szovjet katonákról. A kegyeletes ünnepség tiszteletére felsorakozott a prágai helyőrség díszszázada. Az elesett forradalmárok Indulójának hangjai mellett a szovjet hősök emlékművénél Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a köztársasági elnök, a kormány, a Nemzetgyűlés, a Nemzeti Front Központi Bizottsága közös koszorúját Jaromlr Dolanský, Zdenčk Fierlinger, Jiŕí Hendrych, Drahomír Kolder, Bohuslav Lastovička, Jozef Lenárt, Antonín Novotný,' Otakar Siműnek, a CSKP Központi Bizottságának tagjai és Antonín Kapek, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének póttagja, továbbá Vladimír Koucký és František Pene, a CSKP Központi Bizottságának titkárai, valamint a Nemzetgyűlés, a Nemzeti Front Központi Bizottsága, a Központi Szakszervezeti Tanács, a CSISZ Központi Bizottsága és a Nemzeti Front pártjainak elnökei és további személyiségek helyezték el. A Szovjetunió prágai nagykövetségének koszorúját Sztyepan Vasziljevics Cservonyenko szovjet nagykövet helyezte eí a nagykövetség dolgozóinak és a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság küldöttségének Jelenlétében. Kegyelettel adóztak a szovjet hősök emlékének a CSSZBSZ Központi Bizottságának küldöttségei, a CSKP prágai városi és közép-csehországi kerületi bizottságának küldöttei, Prága Főváros Nemzeti Bizottsága, a Közép-csehországi Kerületi Nemzeti Bizottság, a Nemzeti Front prágai és közép-csehországi kerületi bizottsága és a csehszlovák fegyveres erők küldöttel. A prágai üzemek, hivatalok, intézmények és szervezetek, valamint iskolák küldöttei ezzel egyidejűleg 220 elesett hős sírján helyeztek el koszorút. A kegyeletes aktus a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság himnuszával ért véget. — • — November 5-én megkoszorúzták B szovjet páncélosok smlchovi emlékművét és megemlékeztek a felszabadítókról köztársaságunk számos más városában ls. István a párt vezetőségének utasítására a Szovjetunióba emigrált ahol a moszkvai rádió külföldi mű sorában dolgozott. A felszabadulás után visszatért hazájába, s ekkor ismét bebizonyí totta szilárd jellemét és politikai elvhűségét a nemzetiségi kérdésben elfoglalt állásfoglalásával. E nem zetiségi politikában főként az 1945 —1947 közötti években bizonyos hi bák fordultak elő a magyar dolgo zókkal és a magyar elvtársakkal szemben is. Major elvtárs nem lett borúlátó és nem ragadta el a szen vedély sem. Bízott abban, hogy a párt kiharcolja a marxi—lenini po litika helyes alapelveit, és ez meg is történt. A párt leküzdötte a téves irányzatokat, s fokozatosan minden demokratikus jogot biztosított a ma gyar nemzetiségű lakosoknak, párt értékelte Major elvtárs állás foglalását ls, aki a CSKP Központi Bizottságának és az SZLKP Közpon ti Bizottságának tagja, valamint Nemzetgyűlés képviselője lett. Politikai képességeit és tapasztalatait, mint a Pravda nyomdaipari vállalat igazgatója, később pedig diplomá cial szolgálatban, mint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagykövete érvényesítette. A helyes internacionális politika mindig jó gyümölcsöt érlel. A téves irányzatok kiküszöbölése elmélyítette a párt és a magyar lakosság kapcsolatát, megszilárdította a párt egységét, valamint a csehek és szlovákok és a magyar lakosság intenacionális kapcsolatait. Ebből az alkalomböl is nagyra értékeljük magyar polgártársainknál a cseh szlovák szocialista hazaszeretet megnyilvánulását 1956-ban, amikor a politikai reakció a Magyar Nép köztársaságban az imperialisták segítségével ellenforradalmi puccsot kísérelt meg. Akkor hazánk népe készen állt minden internacionális segítséget megadni a magyar népnek. * Országépltő terveink sikeres teljesítésének egyik előfeltétele, hogy helyes nemzetiségi politikát folytassunk magyar nemzetiségű polgár társainkkal szemben. A szocialista iparosítás politikája egyaránt javára válik a magyar nemzetiségű lakosságnak is. Erről tanúskodnak az új korszerű üzemek Kassán, Komárom ban, Érsekújvárott, Verebélyen, Ri maszombatban, Tornaiján, kombinátok épülnek Sellyén, Szereden, Párkányban, előkészületben van egy nagy kombinát építése Léván és másutt is. Ennek alapján emelkedik tovább a szlovák és a magyar nem zetiségű lakosok élet- és kulturális színvonala. Ezért a Központi Bizott ság feladatul tűzi ki, hogy a következő időszakban az ipari termelés elsősorban Dél-Szlovákiában fejlőd, jék és ennek kell mindenekelőtt figyelmet szentelnünk. Társadalmunk sokoldalú fejlődésével összefüggő komoly politikai és gazdasági problémák megoldása hazánk valamennyi polgárától magas fokú politikai öntudatot és erkölcsi felelősséget követel. Közéletünkben, politikai, gazdasági és kulturális életünkben egyre következetesebben érvényesülnek a szocialista demokrácia elvei, az öntudatos fegyelem és a politikai megfontoltság. Ez az alapvető feltétele annak, hogy valóban alkotó módon oldjuk meg a fejlett szocialista társadalom felépítésével kapcsolatos feladatokat. Ezen a téren állandóan növekednek az igények, s ezért ,a nevelőmunka elmélyítése érdekében állandóan emlékezetünkbe idézzük a kommunista elviesség tündöklő példáit, amelyek közé Major István elvtárs személyes példaképe is tartozik. Ma is sokat tanulhatunk az olyan kommunistáktól, mint Major elvtárs volt, aki elsősorban mindig a társadalom érdekeit tartotta szem előtt. Szerette a dolgozó népet, de gyűlölte annak nyomorát. Ezért igyekezett mindent 1 megtenni e nyomor leküzdéséért. Hitt a néptömegek történelmi feladatában, ugyanakkor növelte öntudatosságukat és alkotó tevékenységüket. Művelődésre, kulturáltságra vezette a népet, mert mint tanító jól tudta, hogy a szocialista forradalom kibontakoztatásának ez a leghatékonyabb eszköze. Major elvtárs megérdemelte a tiszta lelkű, szilárd Jellemű kommunista nevét. Felhasználom a mai alkalmat, hogy kihangsúlyozzam e nagyszerű tulajdonságait. Kegye lettel adózunk Major elvtárs emlékének, állítsuk őt példaképül minden kommunistának, de főként a fiataloknak. Nagy ember volt ő — kommunistái TOVÁBB FEJLESSZÜK OKTÓBER FORRADALMI HAGYATÉKÁT MICHAL CHUDÍK ELVTÁRS BESZEDE A BRATISLAVAI DOLGOZÓK NAGYGYŰLÉSÉN A Szovjetunió nemzeteivel és az egész haladó világgal együtt minden évben megemlékezünk az újkori történelem legjelentősebb eseményéről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. Az 1917 októberétől eltelt öt évtized nem csökkentette a Nagy Októberi Forradalom hagyatékának időszerűségét. Ellenkezőleg, a forradalom lángja további országokra, más földrészekre is áthatolt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az imperializmus szétesésének kezdetét Jelentette. A Szovjetunió és a Szovjetunió Kommunista Pártja már csaknem egy fél évszázada áll ellen a reakció támadásának. A különböző ellenséges cikciftk ellenére a világ első szocialista állama kibírta ezt a támadást, tovább fejlesztette gazdaságát, kutlűráját és a világ legelső országai közé küzdötte fel magát. Elérte az Októberi Forradalom által kitűzött célt — felépítette a szocialista társadalmat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta fokozódik a szocializmus elleni Ideológiai harc. A hatékony és megcáfolhatatlan marxizmus—leninizmussal szembe helyezik az antikommunizmust. Az imperialista propaganda ma a szocialista tábor politikai-gazdasági és ideológiai egysége ellen Indított akciók összességét érti az antikommunizmus fogalma alatt. Az antikommunizmus korszerű burzsoá ideológia akar lenni, de tulajdonképpen a hitlerista és fajüldöző teóriák folytatása. Ezért az antikommunizmus demokrataellenes és Imperialista céljait a demokráciával és a humanizmussal akarja leplezni. Nem véletlen, hogy az antikommunizmus elsősorban a Szovjetunió ellen irányul. Az imperialisták soha sem tudják megbocsátani a Szovjetuniónak, hogy a történelemben elsőként bizonyította be; megdönthető a tőke hatalma. A szovjet munkásosztály, parasztság és szocialista értelmiség bebizonyította, hogy éppen a felszabadított társadalom teremtheti meg a legjobb feltételeket az ember anyagi és szellemi fejlődéséhez. A Szovjetunió már csaknem fél évszázada a szocialista erők központja, a forťadalmi mozgalom élcsapata, a világ munkásosztályának a szabadságért küzdő nemzetek világító fáklyája. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a világ számos országában befolyással volt a kommunista pártok megalakítására. Ma ezek a pártok országaikban a munkásosztály élcsapatát képezik. A Nagy Októberi Forradalom évfordulója alkalmat nyújt az egész nemzetközi, kommunista és munkásmozgalomnak. hogy a dicső október eszméinek szellemében minden egyes párt értékelje, milyen mértékben járult hozzá a munkásosztály győzelméhez. A Nagy Októberi Forradalom magasra emelte a „Világ proletárjai egyesüljetek" harci leiszót. A nemzetközi kommunista mozgalom egységének követelménye ma is időszerű és komoly kérdés. A nemzetközi kommunista mozgalomban megnyilvánuló eszmei viszályok megbontják az imperializmus ellen és a szocializmusért folytatott harc egységét. A Szovjetunió Kommunista Pártja, Csehszlovákia Kommunista Pártja és a többi testvérpárt híven a proletár nemzetköziség elveihez, ellenáll az egységbontók támadásainak és fáradhatatlanul munkálkodik az eszmei és politikai viszályok kiküszöbölésén. A csehszlovák párt- és állami küldöttség ez év szeptemberi szovjetunióbeli látogatásáról kiadott közös nyilatkozat is hangsúlyozza, hogy az egység megszilárdításához vezető legfontosabb út minden kommunista párt internacionális felelősségének növelése és az imperializmus ellen folytatott harcban való részvétele. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának hagyatékával foglalkozó nemrégi prágai értekezlet is megerősítette a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdítására kifejtett törekvést. A Szovjetunió Kommunista Pártjának következetes internacionalista álláspontja a háborús veszély kiküszöbölésére kifejtett törekvése, a szabadságukért küzdő nemzetek támogatása egyre jobban növeli a Szovjetunió nemzetközi tekintélyét. A szocializmus és a béke elválaszthatatlan két fogalom. Ma első sorban az amerikai imperializmus szít újabb és újabb háborús gócpontokat. Ezt bizonyítják a dominikai események és a vietnami háború ls. Köztársaságunk és a többi szocialista ország teljes mértékben az imperialista agresszió ellen harcoló nemzetek oldalán állnak: anyagi, katonai segítséget és erkölcsi támogatást nyújtanak a hős vietnami népnek. Meg vagyunk győződve róla, hogy a vietnami nép igazságos ügye győzedelmeskedni fog. A különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése lenini elvének hívei vagyunk. Köztársaságunknak elsődleges érdeke az európai biztonság és béke szavatolása. Ezért aggodalmakat kelt bennünk a nyugat németországi helyzet veszélyes fejlődése. A nyugatnémet militarista és revansista erők nem tanultak a második világháborúból, területi" igényekkel lépnek fel és atomfegyvert akarnak. A nyugatnémet revansisták agreszszív terveire és fenyegetéseire a Varsói Szerződés tagállamai védelmi képességük növelésével válaszolnak. Ez év májusában ünnepeltük Csehszlovákia felszabadításának 20. évfordulóját. Az elmúlt húsz év szocialista fejlődése eredményeinek mérlege egyúttal a Szovjetunióval kötött szövetségünk és a csehszlovák—szovjet együttműködés eredményeinek értékelése is. A csehszlovák—szovjet kapcsolatok a szocialista országok elvtársi együttműködésének példája. A proletár internacionalizmus elvein alapulnak és hozzájárulnak a szocialista világrendszer fejlődéséhez és megszilárdításához. Szocialista gazdaságunk fejlődése szempontjából egyre Jelentősebb a csehszlovákszovjet gazdasági együttműködés. Külkereskedelmeink 40 százalékát a Szovjetunióval bonyolítjuk le. A nemrég megkötött hosszúlejáratú kereskedelmi szerződés értelmében 80 milliárd korona értékű árut cserélünk. Megteremtjük a feltételeket gazdaságaink további közeledéséhez, elmélyítjük a csehszlovákszovjet gazdasági és tudományosműszaki együttműködést, kihasználjuk a nemzetközi szocialista munkamegosztás előnyeit és hozzájárulunk a szocialista tábor gazdasági erejének megszilárdításához. A csehszlovák—szovjet kapcsolatokban egyre nagyobb jelentőségű a kultura, a sport és a turisztika terén folytatott együttműködés. Mindez hozzájárul a kölcsönös megismeréshez, a barátság és egység elmélyítéséhez. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában és a többi szocialista országban a termelés minőségi oldala lép előtérbe. A CSKP Központi Bizottsága a Januári plénum óta számos intézkedést hozott a népgazdaság tökéletesített tervezési rendszere elveinek érvényesítésére. Ezek az intézkedések megteremtik a feltételeket gazdaságunk további fejlődéséhez. A Nagy Októberi Forradalom eszméihez való hűség ma a szocializmus és kommunizmus gondolataihoz való hozzátartozás alapvető mértéke. A burzsoá Ideológusok be akarják bizonyítani Október elveinek helytelenségét. A burzsoá propaganda elsősorban a békés együttélés elveinek kiforgatására törekszik. Üjból hangsúlyozzuk, hogy a békés együttélés mellett állunk, a lenini külpolitika szellemében az egyenrangú tárgyalások, a nemzetközi kereskedelem felélénkítésének, a baráti kapcsolatok elmélyítésének hívei vagyunk. A szocialista világrendszer és a nemzetközi munkásmozgalom erejének nyomására a kapitalizmus arra törekszik, hogy demokratikus, humánus arculatban tűnjön fel. Nekünk kommunistáknak azonban kötelességünk, hogy leleplezzük a kapitalista világ „igazságát". A csehszlovák—szovjet barátsági hónap alkalmat nyújt Csehszlovákia és a Szovjetunió nemzeteinek a kölcsönös megismerés és a testvéri kapcsolatok elmélyítésére. A barátsági hónap a felszabadulás 20. évfordulója ünnepségeinek folytatása. A hazánkba látogató szovjet elvtársak azzal az érzéssel távoznak, hogy a csehszlovák nép a Szovjetunió hű és megbízható szövetségese. „Örök időkre a Szovjetunióval" Jelszó kifejezi megváltozhatatlan, tartós és szilárd kapcsolatunkat a szovjet néppel. -Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével a szocialista társadalom építésében tovább fejlesszük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hagyatékát. 0] SZÖ 6 * 1965. október 30.