Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-27 / 329. szám, szombat

1 Város ez Ob tenger partján V alamikor, nem Is olyan régen, nagyapá­ink korában, amikor a ló volt a leg­megbízhatóbb és leggyorsabb közleke­dési eszköz, több hónap kellett volna az uta­záshoz Moszkvától Novoszibirszkig. S hol van még Szibéria keleti határa! A gyorsvonat nap­jainkban is napokig vágtat éjjel-nappal, míg odaér. De korunk közlekedési eszköze, a repü­lőgép négy óra és néhány perc alatt odaérke­zik. Novoszibirszki idő szerint — ahol az óra hat órával jár a közép-európai előtt — reggel 8 órakor érkezett meg a moszkvai gép Novoszi­birszk vadonatúj, nagyon szép repülőterére. A betonon óriásgépek tucatjai álltak, nemrég érkeztek, vagy éppen indulásra készek. Ez ter­mészetes, hiszen ez a város szovjet Szibéria fővárosa, s Innen még sokfelé indulnak távol­sági repülőgépjáratok. Novoszibirszk igazi jelenét egy régi-régi kép segített megismerni. A kép 50—60 esztendős le­hetett, a fényképezés őskorából, abból az idő­ből származhat, amikor még az Ob menti né­hány tízezres kis települést Novonyikolájev­nek hívták, s mindössze hat utcából, néhány száz faházacskából állt. És ma? Novoszibirszk Impozáns nagyváros, széles sugárutakkal, tágas terekkel, égre törő új lakóháztömbökkel, sőt már elkezdődött a nagy tömegek gyors és kényelmes szállítását bizto­sító Metro tervezése ls. Nagy szükség van rá, hiszen a város lakólnak száma meghaladta az egymilliót, s gyors ütemben tovább növekszik. Novoszibirszkben ellátogattunk eg v nagyon érdekes vállalathoz, a Novöszibgrazsdanprojekt­hez, ahol megálmodják, s megtervezik az új Novoszlbirszket. Az intézet igazgatói szobájá­ban Galina Ivanovna Fagyejeva — fiatalos, so­hasem öregedő, energikus építész — pálcával a kezében magyaráz a város térképe előtt. Kol­léganője — egy másik építész — eközben apró fehér műanyagmakettokból rendezett városré­szeket, új lakónegyedeket és közintézményeket varázsol az igazgatói iroda padlójára, hogy a mérnöki pontosságú magyarázat még érthetőb­bé váljon. Zilberman főépítész közben külföldi szakla­pokat vesz elő, és kicsit büszkén mutatja, hogy egyik impozáns alkotásukról, az új novoszibirsz­ki repülőtérről — amely érkezésünkkor nekünk is azonnal megtetszett — milyen elismerően nyilatkoznak a világ legtekintélyesebb építé­széti szakemberei. Ez nem is csoda, hiszen a szemünk láttára makettokból kirakott új kerületeknek, s a jövő város központjának építkezései, már ez év szep­temberében megkezdődtek, s két-három eszten­dő múltán a terv az építők kézmunkája nyo­mán valósággá válik.. Egy-egy 12 emeletes ház­ban 216 lakás lesz, s az elkövetkező időszakban sok ezer szibériai család költözik új, egészsé­ges, szép, teljesen modern 1—2—3 szobás lakás­ba. ( f • • • t/_ , . ,, Figyelemre méltó az építészek törekvése, hogy az építkezések nagyvárost jellege elloníre is sok zöld, erdő, liget, park legyen az új ke­rületekben s az egész várbsban. A város déli részén máris sok ezernyi kis dácsa, víkendházikó épült fel a kis telkeken. S a kertekben? Veteményeket ápoló, fákat nye­segető emberek, felnőttek és vidáman játsza­dozó gyerekek. Novoszibirszk hatalmas iparváros, s mint iparváros is állandóan fejlődik. De az új üze­mek a várostól távolabb, a lakónegyedektől messze épülnek fel, hogy ne szennyezhessék a szép, tiszta város jó levegőjét. A régebben épült, s a város fejlődésével a város belsejébe került üzemeket pedig kötelezték, hogy a leg­modernebb légtisztító, füstgázelszívó berende­zéseket alkalmazzák. Ez alapvető s igen szi­gorú rendszabály, amelynek betartását a város vezetői mindenkitől megkövetelik, hiszen fő az emberek egészsége. Hosszúra nyúlik az ismerkedés a szibériai nagyvárossal, s én Galina Ivanovnát nézem, aki Novoszibirszk közeli új arcát varázsolja elénk a tervezőasztalnál. Törékeny, bájos, szőke nő, ha hallgat, s leereszti a kezét, enyhén elpirul. Ilyenkor háziasszonynak nézné az ember. De amikor újból felemeli a pálcáját, és a térkép­hez fordulva beszélni kezd, hadvezérre emlé­keztet. Szikrázó szemű, erős, hozzáértő, elszánt hadvezérre, aki a térképen új, nagyszabású had­műveletek tervét körvonalazza. Beszél, magya­ráz, érvel, vitatkozik, meggyőz. Azután megint mosolyog. Megpihen. Neki, s a hozzá hasonló embereknek köszön­hető, hogy Szibéria térképe megváltozik, hogy az ember úrrá lesz a természeten, s kényelmes otthont, emberi életet teremt a maga számára ott is, ahol erre régen gondolni se mertek. És Novoszibirszk csak egyik városa a mai Szi­bériának. Hasonló ütemben fejlődik egész Szi­béria, amelytől már nem fél az ember, hanem megismerni és meghódítani igyekszik. KÖVETKEZIK: 2. GYÉMÁNTVÁROSOK NOVONYIKOLAJEV ÖT ÉVTIZEDE, S A HELYÉN ÉPÜLT NOVOSZIBIRSZK MA U tunk Lusakából, Zambia fővárosából a Dél-Rhodesiával szom­szédos Karibába vezet. Hegyek között kanyarog: itt ritkák a települések, még az egyedülálló kunyhók is. Köröskörül kevés a viz. A tűző napsütésben hirtelen csillogó tavak villannak fel a forró aszfaltúton, aztán éppen olyan gyorsan el ís tűnnek. Délibáb Időnként egy-egy autóval, vagy majmokkal találkozunk az országúton, melyek körülnéznek, aztán ismét eltűnnek a nö­vényzetben ... Hirtelen egy óriási hegyszoroshoz hajtunk, utána egy kitűnően megtervezett duzzasztógát következik; 120 méteres falán tál a látóhatár végtelenségéig kéklik a tároló vize. Ez Kariba, a világ egyik legnagyobb mesterséges víztárolója, az utóbbi években Afrika térképén feltűnt új kék folt. Aki Zambiában jár, annak feltétlenül meg kell néznie Karibát, mint ahogy a rézövezetben sem lehet elmulasztani a Katangával ha­táros Viktória-zuhatagot. Ezért nem meglepő, hogy szakadatlan áradatként özönlenek ide a turisták autóbuszai és gépkocsijai, kattognak a fényképe­zőgépek. Félóra múlva rendszerint a víztároló partján épült luxusszállókba távoznak, hogy kipihenjék a fáradalmakat, vagy motorcsónakázzanak, hódoljanak a vízisínek. D. MAMLEJEV TUDÓSÍTÁSA A RHODESIAI HATÁRRÓL Aknák a duzzasztógát alatt Ezekben a novemberi napokban azonban más is érdekli a tu­ristákat. Tudják, hogy erre vonul a Zambiát Dél-Rhodesiától elválasztó határ. Felkapaszkodunk a hegyre, amelyen a kérdéses határvonal végighúzódik. Vasrács, fölötte tábla hirdeti: „Rhodesiai kormány." Ez Itt a határőrök posztja. Látszólag nyugalom van. Pedig ez vésztjósló csend. Ki tudja, mi rosszban sántikál Smith úr és felelőtlen hazárdjátékba kezdő társasága? ... Innen, Karibából magasfeszültségű vezetéken, a hegyeken keresztül áramlik a villamos energia a zambiai rézövezet vál­lalatalba. A kariba! erőmű az ország energiaszükségletének a felét szolgáltatja. A réz pedig Zambia fő kincse, bár feldolgozását még mindig külföldi társaságok végzik. A két ország által közösen Igazgatott karibai erőmű Rhodesia területén fekszik, s rhodesiai csapatok őrzik. Így az erőmű sorsa a szó szoros értelmében a fajüldözők kezében van. Az angol sajtóban éppen a napokban jelent meg egy aggodalmat okozó bír, miszerint a fajüldözők könnyen felrobbanthatják az erőmü­vet, ha a helyzet számukra kedvezőtlenül alakulna. A Daily Mirror elárulta, hogy az erőművet aláaknázták. A külföldi tudósítók is arról számolnak be. hogy Kariba tér­ségében rendkívül feszültté vált a helyzet. Ott, ahonnan még nemrégen turisták gyönyörködtek az eléjük táruló nem minden­napi tájképben, most állig felfegyverzett dél-rhodesiai katonák állnak, a járdán tüzelőállást létesítettek, az úton pedig harcra felkészült páncélosok sorakoznak. Kenneth Kaunda zambiai köztársasági elnök befelentette, hogy külső segítségért folyamodik, ha lan Smlth rhodesiai miniszter­elnök beszünteti az áramszolgáltatást, és Anglia nem küld csa­patokat az erőmű védelmezésére. A duzzasztógátról távozóban, a hegyi úton magasba emel­kedve utoljára hallottuk a víz tompa moraját a keskeny hegy­szoros aljáról. A karibai turbinák tovább dolgoznak és működ­tetik a rézövezet vállalatait. Ám lehet, hogy ezekben az órákban a fajüldöző fenegyerekek valahol aknákat helyeznek el Afrika leghatalmasabb építményének óriástestében... KÉT FIATAL A FŐVÁROS UTCÁJÁN (A szerző felvétele J Á fiatal Churchill, amikor annak Idején Ugandában járt, a legnagyobb csodálat és el­ragadtatás hangján írt az ország természeti szépségei­ről. Ehhez az angolok sem­mit sem tudtak hozzáadni hetven évi gyarmati uralmuk alatt. Megajándékozták Ugan­dát az álomkórral, amelynek terjesztőit, a cecelegveket Lu­gard és társai szállították akiarva-akaratlanul Afrika más vidékeiről Ugandába. S még valamit adtak Ugan­dának. Egyenlőtlen szerző­dést, amely először megfosz­totta uralmától a helyi törzs­fűnököket és királyokat, majd gyarmati alattvalókká degradálta őket. Az angol misszionáriusok megtanítot­ták az ugandaiakat a kerék­pár és a keresztény tanítás alapvető Ismereteire. Ebből a ma is élő ugandalakban In­kább csak a kerékpár szere­tete található meg. Hála a misszionáriusoknak, Kampala utcáin több mint százezer ke­rékpár fut, kl tudja mennyi hívővel a nyergében? Az ifjúság hátat fordít a múltnak Uganda a társadalmi és a politikai átalakulás távolról sem fájdalmas időszakát éli át. Az ország fiataljai hala­dást és modern életet akar­nak. Ennek útjában a király­ság és a feudalizmus egyéb intézményei állnak fő aka­dályként. A haladás és a re­akció erői állandó harcban vannak egymással. A szövet­ségi parlamentben leheti "en elfogadtatni az általános és ingyenes elemi Iskolai okta­tásról szóló törvényjavasla­tot, mert a királyságok kép­viselői szerint erre semmi szükség, őseink 'em tudtak írni—olvasni, ml is meglehe­tünk enélkül — mondják egyesek. S azok, akik retteg­nek minden újtól, kommu­nistasággal vádolták meg Milton Obote miniszterelnö­köt, amiért a Szovjetunióba látogatott. Ugandában minden gazdasági lehetőség megvan a haladáshoz. Azon áll vagy bukik a dolog, hogy a hala­dás erői elég egységeseknek és szilárdaknak bizonyulnak­e ahhoz, hogy a harcot végig­vlgyék. Ha ez sikerül nekik, akkor Uganda Kelet-Afrika egyik legjelentősebb országá­vá válhat. Kampala, 1965 A kam palai dombok bokát. Hajnalban gyönyörkö­döm az ébredező Kampalá­ban arról a dombról, amelyen eevkor az angol gyarmatosító kalandor, Lugard kapitány eradje állt. Az erődnek már nyoma sincs. A dombon a kampalai cserkészek háza és egy kőből épített emlékmű szerénykedik. Az emlékmű E ntebbe repülőterén sokat ígérő felirat fogadott. Igyon ugandai WARA­GIT, és érezze magát otthon nálunk. Egyetértően bólin­tottam. Mire azonban odáig jutottam, hogy megkóstolhat­tam az ugandai waragit, va­lahogyan megkeseregett a szám íze. A bevándorlási ha­tóságok gondoskodtak róla, hogy mégse érezzem magam egészen otthon. Nekem ls, másoknak ls Ilyen kérdéseket tettek fel. Mit keres itt? Med­dig akar maradni? Kik az is­merősei? S a különben is fá­radt és ingerlékenv halandó­kat pillanatok alatt kihozzák a sodrukból. Ügy látszik, nem olvasták a kampalai The People című lap kedvesen Mindez azonban nem tud­ta elvenni a kedvem Kampd­lától, a hét dombon épült cso­davárostól. önkéntelenül is Róma jut az ember eszébe a hét dombról. Csak mint a legtöbb hasonlat, ez ls sántít. A dombok száma még úgy­ahogy megfelelne, de maga a város sokkal szebb, bálosabb és egvszerűbb, mint Róma. Itt nincs óriási ember- és autótömeg. Olyan a város, naiv tanácsát: Nem minden turista csempész vagy kém < a többség nem zaklatást, ha­nem mosolyt érdemel. Végül ls nem tudtam ellen­állni a csábításnak, és meg­ízleltem a waragit, Uganda nemzetinek elkeresztelt Italát. Banánpállnka. Se nem jobb, se nem rosszabb az Afrika­szerta gyártott pálinkánál. Et­tem hozzá matopet, ami Ugan­da nemzeti eledele lehetne, ha annak neveznék. Ez ls ba­nánból készül, csak nem isz­szák, hanem eszik. Olyan mint a tört krumpli vagy a burgonyapüré. Csak banán­íze van. S mivel éretlen ba­nánból készítik, az Ize ls éretlen. mint egy hatalmas, kiterített szőnyeg, amelynek zöldjében parányi kockákként húzódnak meg a vörös és kék színű há zak, a t^nvos katedrálisok és a szalmatetős afrikai kunv hók. Az emberek jól öltözöt tek. Különösen a nők, akik a lelek szerint sokkal többet adnak a külszínre, mint a férfiak. Egy teljes napomba kerül, míg bejárom a kampalai dom­felirata szerint itt vonta fel Lugard a Brit Kelet-afrikai Társaság zászlaját. Ez n?m más, mint szerény meghami­sítása a történélemnek. Lu­gard maga írta, hogy nem vont fel semmiféle zászlót, nehogy a kabakát (királyt) magára haragítsa. A Mengo Hill-en van a ka­baka fehér színű, tornyos pa­lotája. Az olvasó tájékoztatá­sára hadd álljon itt: Ugan­da része Buganda, amely ki­rályság. Uganda összesen öt királyságból és tizenegy ke­rületből áll. Alkotmány sze­rint szövetségi állam, de nem köztársaság. Központi kor­mányának miniszterelnöke Milton Obote, az államelnöki tisztséget pedig Buganda ki­rálya, II. Mutesa tölti be. Minden királyságnak saját parlamentje és kormánya van. Uganda területileg és politi­kailag legfontosabb része a Buganda királyság. Ennek te­rületén fekszik maga Kam­pala is, a szövetségi éi a ki­rályi főváros. A kabaka (a bugandal király) Igen nagy tekintélynek örvend az or­szágban. Különösen azóta, hogy az angolok száraűzték, majd kénytelenek voltak újra hazaengedni. Uganda az egyenlítőn fek­szik. Ezt különösen érzi az ember, amikor Entebbébe, a Victória-tó partjára látogat. Entebbe afféle ikerfőváros. Olyan, mint egy kert a tó kék színű vizének sötétzöld part­ján. A Victória-tó szemkáp­ráztatóan szép. Csakhogy, amilyen szép, olyan kegyet­len. Lehet, hogy ebben az egykori angol királynőre ü­tött. Vizében nem lehet für­deni. mert bilharziát kap az ember. Vagy ha rzt véletle­nül elkerülné, akkor felfal­ják, megtámadják a kroko­dilok és a vízilovak. Apró szi­getei hemzsegnek a oecelégy­től, az álomkór terjesztőjétől. KAMPALAI UTCA

Next

/
Oldalképek
Tartalom