Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-27 / 329. szám, szombat

a Varsói Szerződésben részt vevő államok katonai vezetőinek tanácskozása Varsó (CTK) — A Varsói Szerző­désben részt vevő államok katonai vezetői november 24-én ős 25-én Varsóban tanácskoztak. Az értekez­leten részt vettek a honvédelmi mi­niszterhelyettesek, az egyes fegyver­nemek parancsnokai és más szemé­lyiségek. Andret Grecsko szovjet marsall, a Varsói Szerződésben részt vevő államok egyesített fegy­veres erőinek főparancsnoka beszé­det mondott. Az értekezleten az egyesitett fegy­veres erőkhöz tartozó alakulatok harci kiképzésének és felkészültsé­gének kérdéselvei foglalkoztak, s to­vábbi védelmi intézkedések egész sorát tanulmányozták. A megvitatott kérdésekben egyöntetű megállapítá­sokra lutottak. Az értekezlet a Var­sói Szerződésben részt vevő álla­mok hadseregei fegyverbarátságának és egységének jegyében folyt le. Magyar jegyzék az amerikai követséghez A Magyar Népköztársaság kül­ügyminisztériuma november 25-én jegyzéket intézett az Amerikai Egye­sült Államok budapesti követségé­hez, amelyben bejelentette, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya az ország bizonyos területeit zárt övezetté nyilvánítja a budapesti amerikai követség beosztottjai, vala­mint más amerikai hivatalos szemé­lyek utazása számára. A jegyzék hangsúlyozza, hogy a magyar kormány lépése válasz az Amerikai Egyesült Államok kormá­nyának egy korábbi intézkedésére, mellyel az Egyesült Államok terüle­tén működő hivatalos magyar kép­viseletek tagjainak a mozgását kor­látozta. Elhalasztották Erhard washingtoni látogatását Bonnban hivatalosan bejelentet­ték, hogy december 2-ről december 19-re halasztották Erhard kancellár amerikai látogatását. A halasztást azzal Indokolták, hogy a kancellár még nem gyógyult fel influenzájá­ból. A módosított program szerint a kancellár külügy- és hadügyminisz­tere kíséretében december 18-án In­dul útnak, és johnsonnal az ameri­kai elnök texasi birtokán találkozik. A nyugatnémet—amerikai tárgyalá­sok december 21-ig tartanak majd. Rendőrterror Rhodesiában Százával bocsátják el a függetlenség egyoldalú kikiáltása ellen tüntető afrikaiakat • Veszélyben a karibai vízi erőmű • Zambia légihídon fog szállítani rezet és kőolajat Óriásbombázók támadásaival akarják térdre kényszeríteni a dél-vietnami népet Bulawayo (CTK) — A Francé Presse jelentése szerint Bulawayóban több száz afrikait elbocsátottak, mert a napokban részt vettek a füg­getlenség egyoldalú kikiáltása ellen hirdetett sztrájkban. A rhodesiai rendőrség ls folytatja az afrikai lakosság üldözését. A rendőrség pénteken házkutatást rendezett a vasúti alkalmazottak szakszervezetének székházában, ahol állítólag több dokumentumot elko­boztak. Pénteken a kora reggeli órákban erős robbanás megrongálta a Karí­ba-vlzerőmű és Kitwa város közti magasfeszültségű villanyvezetéket. Kitwe a zambiai rézövezet központ­ja. A robbanás oka ismeretlen. A rob­banás után Kitwében megszakadt az áramszolgáltatás. Előzetes hírek szerint lehetséges, hogy szabotálásről van sző. Mint is­meretes Kaunda zambiai elnök né­hány nappal ezelőtt katonai csapa­tokat kért az angol kormánytól a vízerőmű védelmére. A vízerőmű az 1983 októberében kötött megállapodás értelmében Zambia és Rhodesia közös tulajdo­na. Maga a villanyerőmű Rhodesiá­ban fekszik. A jövő héten megnyitják a Zam­bia és Tanzánia közti légihídat, melyet réz- és kőolaj szállítására használnak majd. Ndola zambiai ipari központból repülőgépekkel szállítják majd a rezet Dar-es-Sa­laamba, ahonnan kőolajat szállíta­nak a rézbányák körzetébe. A légl­hidat a zambiai és tanzániai kor­mánnyal együttműködve egy ameri­kai és angol társaság szervezi. A naponta felszálló repülőgépek 25 tonna szállítmányt vihetnek. Va­lószínű, hogy a 2500 km-es utat le­szállás nélkül átlagosan 8 óra alatt teszik meg. Zambia ezzel az intéz­kedéssel biztosítja magát arra az eshetőségre, ha Rhodesia megaka­dályozná, hogy területén keresztül szállítsák a zambiai rezet. Eddig a rézbányákbői vasúton Rhodesián ke­resztül mocamblque-l portugál kikö­tőkbe szállították az ércet. Józan hangok az Egyesült Államokban az amerikaiak vietnami agresszióját Mind többen ellenzik Nehézségek egy washingtoni terv körül A latin-amerikai országok nem lelkesednek az Amerika-közi haderőért Rto de Janeiro (CTK) — Az Ame­rikai Államok Szervezetének Rio de Janeirő-i értekezletén a bizottságok tegnap zárt ajtók mögött tárgyaltak. Valószínű, hogy az Amerika-közi fegyveres erők kialakításának kér­dése nem kerül megvitatásra. Az AP szerint az Egyesült Államok — te­kintettel a latin-amerikai küldöttsé­gek álláspontjára — nem fogja be­terjeszteni ezt a javaslatot. Az értekezleten kőt határozatot fogadtak el. Az egyik határozat ér­telmében ezentúl évente megrende­zik a külügyminiszteri értekezletet. Jelentősen emelkedik az Amerika­közi Gazdasági és Szociális Tanács szerepe is. A másik határozat javas­latokat tartalmaz az amerikai orszá­gok gazdasági együttműködésének megjavítására. Az Amerikai Államok Szervezeté­nek Rio de Janeiró-i értekezletén részt vevő dominikai küldöttség nyi­latkozatot adott kl, melyben támo­gatja Kolumbia javaslatát az inter­venciók megakadályozására. Ez a javaslat megerősíti az Amerikai Ál­lamok Szervezetének alapokmányát — hangsúlyozza a Rodriguez kül­ügyminiszter által vezetett domini­kai küldöttség nyilatkozata. Hector Garcia Godoy ideiglenes dominikai elnök e kérdéssel kapcso­latban sajtóértekezletén kijelentet­te, hogy kormánya ellenzi az Ame­rika-közi fegyveres erők kialakítá­sát. Bolívia nem támogatja az Ameri­ka-közi fegyveres erők kialakításá­nak tervét — jelentette be René Barrlentos Ortuno tábornok és Alfre­do Ovando Candia tábornok, a bolí­viai katonai junta vezetői. Kijelen­tették, hogy az Amerika-közi kato­nai erők létrehozása sértené a la­tin-amerikai országok szuverenitását. Mexiko. Chile, Uruguay, Venezuela és Kolumbia után Bolívia is elítélte az intervenciós katonai csapatok kialakításának tervét. AZ INDONÉZ REAKCIÓ TOBZÓDIK Washington (CTK) — Washing­tonban megkezdődött a vietnami há­ború befejezését szorgalmazó nem­zeti koordinációs bizottság által összehívott négynapos értekezlet, amelyen részt vesznek az amerikai békeszervezetek küldöttei, hogy megvitassák a háborúellenes moz­galom, a tiltakozó akciók stratégiai és taktikai feltételeit, valamint ki­dolgozzák a mozgalom egységes programját. Részletesen foglalkoz­nak az amerikai főiskolákon uralko­dó helyzettel, ugyanis egyre inkább érezhető, hogy a főiskolai hallgatók tiltakoznak a behívások ellen. A kü­lönböző szervezetek előre kidolgoz­ták javaslataikat. Az összejövete­leket Washington különböző pont­jain rendezik meg, és a résztvevők szombaton a háború elleni tiltakozá­suk jeléül a Fehér Ház elé vonul­nak. A rendőrség már különböző in­tézkedéseket foganatosított a tünte­tők ellen. Amíg azonban Washingtonban a haladó szelemfl amerikaiak küldöt­tei hallatják józan szavukat, a be­érkezett jelentésekből arra lehet következtetni, hogy ezek a Józan szavak nem tudnak behatolni a Fe­ltár Ház elzárt termeibe. Amikor mérhetetlen szenvedést okoznak a vietnami népnek, ugyanakkor elra­bolják az amerikai édesanyák gyer­mekeit és elküldik őket sok ezer mérföldre hazájuktól, hogy életüket áldozzák egy erkölcstelen cél szolr gálatában. November 23-lg Észak­Vietnam fölött 796 amerikai repü­lőgépet lőttek le. Saigonbői érkezett jelentések sze­rint pénteken reggel amerikai őriáST bombázók támadták a Saigontői 120 kilométerre fekvő területeket. A tu­dósítók arról is beszámolnak, hogy a dél-vietnami amerikai katonai hi­vatalok igen szigorú intézkedéseket léptettek életbe, hogy megakadá­lyozzák a malária elterjedését. Ugyanis éppen az első amerikai aeromobil-hadosztályban egy hét alatt 170 maláriás megbetegedést állapítottak meg. A kalóztámadások kegyetlensége eüenére is Vietnam népe még min­dig hajlandó a béketárgvalásokra. Ezt bizonyítja, hogy Ho St Mtnh, a VDK elnöke ismét kijelentette, amennyiben az Egyesült Államok beszünteti az agressziót, az ország­ban felújul a béke. De hiába az egy­oldalú békés szándék, amikor az amerikaiak a vietnami agresszió megkezdése őta első esetben két A GÖRÖG KÉPVISELŐHÁZ csütör­tök éjjeli ülése végén összetűzésre került sor a kormány- és ellenzéki pártok képviselői között. A hírügy­nökségek jelentése szerint a terem­ben az őrség teremtett rendet. Az EDA és a Centrum Unió képviselői ezután tiltakozásuk jeléül elhagyták az üléstermet. Tömegével tartóztatják le a kommunistákat és a haladó személyeket Ojabb sztrájk Japánban Djakarta (CTK) — Indonéziában tovább folyik a kommunisták és ha­ladó erők üldözése. Közép-Jáván, Pe­kalongan egyetlen egy körzetében több mint 4000 kommunistát és a párttal rokonszenvező egyént tar­tóztattak le. DÉL-VIETNAMBAN AMERIKAI KATONA: — De hiszen otthon azt mondták ne­künk, hogy már mind felszámoltuk őket. M. Kopriva rajza Az Antara Jelentése szerint a ban­dungi egyetemen 227 diákot tartóz­tattak le azzal a váddal, hogy részt vettek a szeptember 30-1 puccskísér­letben. Katonai körök kijelentése szerint a közeljövőben szigorú intézkedése­ket hoznak a Hadjah Mada egyetem diákjai ellen, akik szintén részt vet­tek a szeptember 30-1 államcsínykí­sérletben. Tokiő (CTK) — Mivel a japan ten­gerészek szakszervezete és a hilót^r­saságok tárgyalásai sikertelenek voltak, ma éjfélkor 134 000 japán tengerész sztrájkba lépett. A sztrájk következté­ben 1500 hajó vesztegel majd a klkOtők­ben. japánban eddig még nem volt Ilyen nagyszabású tengerészsztrajk. Szato mlnisztarelnök a munkaadókat és a tengerészeket a viszály békés meg­oldására szólította fel, és rámutatott, mekkora kárt okozna a sztrájk. Felhí­vása azonban eredménytelen volt. Befejeződött a magyar—csehszlovák történész vegyes bizottság ülésszaka A Magyar Tudományos Akadémia rendezésében Debrecenben befejező­dött a magyar—csehszlovák törté­nész vegyes bizottság ez évi üléssza­ka. Az ülésszakot Jaroslav Dubnický bratislavai egyetemi tanár, a cseh­szlovák delegáció vezetője az idei ülésszak elnöke zárta be. A vegyes bizottság ülésén kidol­gozták a jövő évi munkatervet, amely segíti a magyar és csehszlovák tör­ténészek munkáját. 1966-ban a ma­gyar—csehszlovák történész vegyes bizottság Csehszlovákiában tartja következő ülésszakát. HiHi hlálnly SANTA FE argentin városban a rendőrség gumibotokkal és könny­fakasztó bombákkal támadt azokra a munkásokra, akik megemlékeztek az egy hónappal ezelőtt Buenos Aires­ben agyonlőtt három tüntető mun­kásról. A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG kormányküldöttsége, mely az Egye­sült Arab Köztársaságban tartózko­dik, megtekintette az asszuánl gát építkezését, majd visszatért Kairó­ba. AMERIKAI SZENÁTOROK csoport­ja Mansfield szenátor vezetésével kétnapos látogatásra Burmába érke­zett. Röviddel megérkezésük u'.án a szenátorok találkoztak Ne Winnel, a burmai forradalmi tanács elnöké­vel és U Thl Han külügyminiszter­rel. YARACUY venezuelai államban e héten a katonaság és a partizánok összetűzése során egy rendőrtiszt életét vesztette, kőt katona és egy tiszt megsebesült. ROMÁBAN tegnap tárgyalni kezd­tek a francia és az olasz általános munkaszövetség küldöttségei. Egy állandó vegyesbizottság létesítéséről tárgyalnak, melynek feladata a két szakszervezet politikájának egybe­hangolása lesz. AZ ÉSZAK-ÍRORSZÁGI parlamenti választásokon a várakozásnak meg­felelően az Unionista Párt győzött. INDIA jegyzéket adott át a Kínai Népköztársaság delhi nagykövetsé­gének, és tiltakozik az ellen, hogy Szikkim térségében kínai őrjárat megsértette India határát. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság el­határozta, hogy diplomáciai kapcso­latokat létesít és kölcsönösen nagy­követet akkreditál egymás országá ban. csatahajót ls elindítottak, hogy fo­kozhassák a VDK és a Dél-vietnami Felszabaditási Front elleni akciókat. Ugyancsak megdöbbentő, hogy McNamara amerikai hadügyminisz­ter csütörtökön este mielőtt Washing­tonból Londonba és Párizsba repült, — kijelentette, hogy a VDK elleni légitámadásokat nemcsak folytatják, hanem még fokozzák ís. E támadá­sok célja az észak-vietnami közle­kedési hálózat szétbombázása. A hí­rek szerint az amerikai hadügymi­niszter Európából egyenesen Saigon­ba repül, ahol a dél-vietnami vezetők már lázasan készülődnek fogadásá­ra. A Fehér Ház és a Pentagon min­den propagandája ellenére is növek­szik azok száma, akik saját sze­mükkel akarnak meggyőződni a va­lóságról. Londoni jelentés szerint Anne Terr munkáspárti képviselő bejelentette, hogy az év végén a VDK kormányának meghívására há­romhetes látogatásra Hanoiba uta­zik, hogy meggyőződjék az ameri­kaiak által okozott óriási károkról és hozzájáruljon a vietnami válság békés megoldásához. Drótkötélpályák A Szojuzlift szerelői az azerbajd­zsáni ércdúsító kombinátban mint­egy hét kilométer hosszú drótkötél­pályát helyeztek üzembe. Ez már a vállalat hetedik légi útja. Alunitot, timsókövet szállítanak rajta a bá­nyából a vasútállomásra. A dél-bajkáli Szljugyankában drót­kötélpálya köti össze a külszíni már­ványbányákat a Pereval kombinát részlegeivel. (Abramocskin és Susztov felvétele)'. — A Szovjetunióban sok ezer drót­kötélpálya működik — nyilatkozott az APN hírügynökség tudósítójának Gennagyij Csaplln, a Szojuzlift tröszt főszakértője. — A drótkötél­pályák főként a különböző iparága­zatok vállalataiban teherszállítást bonyolítanak le. Az ország leghosszabb függővasút­ja az üzbegisztáni sarguni szénlelő­helyen húsz kilométeren működő drótkötélpálya. A legmagasabb füg­gővasutakat — teherszállító drótkö­télpályákat 2800 méter magasságban és személyszállító drótkötélpályákat kétezer méter magasságban a ten­gerszint fölött —a Kabardin—Bal­kár ASZSZK-ban, a ttmiauzi wolf­ram - és molibdén ércdúsító kombi­nátban üzemeltetik. Csiaturl grúz bá­nyavárosban a függővasút megszo­kott közlekedési eszköz. Itt 45 te­herszállító és hat személyszállító függővasútpálya van. Évről évre bővül a függővasutak hálózata. Jelenleg a sarkkör közelé­ben épül a Komi ASZSZK Intaugol vállalatának drótkötélpályája. Abhá­ziéban, az inguri vízi erőműnél együttvéve 17 kilométer hosszú négy függővasutat szerelnek fel. Az Urál­vidéken a szatkal mangezitgyár meglevő hat függővasútpályája to­vábbi két vonalat kap. A közeljövő­ben megkezdik az ország legkifize­tődőbb függővasútjának szerelését, amely a sztyerlltamakí szóda- és cementgyárban 6,2 kilométeres tá­von fog működni. Óránként 400 ton­na teherrakományt fog szállítani. A be- és kirakodási munkaművelete­ket automatizálják. A személyszállító drótkötélpályák száma is nőni fog. Tbilisziben 1200 méter hosszú függővasút épül, amely összeköti majd a Vaké parkot egy hegyi tóval. Országos méretben a leggyorsabb pálya lesz: másodper­cenként 8 méteres gyorsasággal fog­nak közlekedni a kocsik. Függővasu­takat terveznek a Krímen, Szocstban, Gagrában. A szanatóriumokat a tengerparttal fogják összekötni. 196S. november 27, * ÜJ SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom