Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-27 / 329. szám, szombat

"Világ proletárjai, egyesül jelelt! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1965. NOVEMBER 27. SZOMBAT XVIII. ÉVFOLYAM 329. síim Ára 50 fillér A SZAZADIK HÁZ Fényesen ragyognak az új ház nagy ablakszemet. Fenn a homlok­zaton tábla hirdeti „ezt a házat a trenöini ruhakészítő üzem épí­tette". A ház kapujában ünneplő vendégsereg, kattognak a fényké­pezőgépek, az idős Pap István szájából nehezen gördülnek elő a sza­vak: Köszönöm, nagyon köszönöm, elvtársak... Az árvíz sújtotta Izsán, a száza­dik család költözik vissza új ott­honába. Nagy esemény ez a falu életében. Alinak a ház udvarán a védnökségi járások, Trenčín, Uher­ské Hradišté és Šumperk vezetői, és eljött Dvorský elvtárs, a kerületi pártbizottság vezető titkára is, hogy elismerését fejezze ki az építőknek jó munkájukért. A községet a véd­nökségi járások építik újjá. Izsán 282 ház teljesen összeomlott, és 145 erősen megrongálódott. Mikor az el­ső nyilvános gyűlésen Turček elv­társ, a trenčíni járási pártbizottság vezető titkára ígéretet tett, hogy Izsát felépítik, az emberek többsé­ge nehezen tudta elképzelni szava igazi értelmét. Ezen nem lehet cso­dálkozni, hiszen akkor helyenként még másfél méteres víz borította a falu egy részét. — Itt, a komáromi úton csak romhalmaz maradt. Mondták, hogy adnak új házhelyet a magasabban fekvő részen, de a legtöbb ember nem akart megválni a szülőháztól. Egyesek elmentek, mások azonban itt építenek. Örülök — mondta Pap bácsi —, hogy a mi házunkat is újra itt építették fel. A vendégek távozása után Pap bácsi a nehéz napokról beszél. Egye­dül maradt idehaza, felesége, leánya a kis unokával két hónapig volt távol, ö, a szenvedélyes halász, aki ismeri a Duna szeszélyeit, mentette az apróságokat. Nem nagy ered­ménnyel. A hajógyárban töltött évek emlékét a köszönő levelek elevenítik fel. Betegsége miatt- még 1957-ben búcsút mondott a gyárnak, s bár azóta sem ült ölbe tett kézzel, és mégis érzi, hogy 55 éves kora el­lenére a nyugdíjasok táborába való. — Ha nincsenek a trenčlniek, so­hasem lenne ilyen házunk ... Mig ó a trenčínieket dicséri, a falu másik szélén az új Štúr utcában Tár­nok András bácsi az Uherský Brod-i gépipari üzem dolgozóiról mondja ugyanezt, ö is ma kapta meg az új családi ház kulcsát. A védnök­ségi üzemek az év végéig még 43 ház átadását tervezik, s az önse­géllyel építkezők is befejezik 10 ház építését. S mialatt a védnökségi já­rások vezetői a helyi pártbizottság és a HNB együttes ülésén a falu új­jáépítésének problémáit vitatják, az­alatt Pap bácsi négyéves kis unoká­ja meleg szobából fényes ablakon keresztül tekint ki az utcára. CSETÖ JÁNOS Példás tervteljesítéssal készülnek jövő évi feladataikra (ČTK) — A szlovák magnezit­művek legkiválóbb műszaki dol­gozói, közgazdászai és munkásai tegnap kezdték meg Jelšaván ta­nácskozásukat arról, milyen elő­készületek alapján teljesítheti magnezitiparunk a jövő évre elő­irányzott feladatokat. A szükséges előkészületekkel egy­idejűleg arra törekszenek a szlovák magnezitművek dolgozói, hogy pél­dásan teljesítsék idei termelési és exportfeladataikat. Az exportfelada­tokat — pénzben kifejezve — már eddig is húsz és negyedmillió ko­ronával sikerült túlteljesíteniük, de ez év végéig még további, mintegy 24 millió korona értékű exportárut szállítanak a megrendelőknek. Szlovákia legnagyobb magnezit­üzemének, a Košice melletti Banko­bányának dolgozói teljesítették már ez idei tervfeladataikat. A szlovák magnezitművek bányáiban ez év ele­jétől terven felül már 123 857 tonna magnezitet jövesztettek. K O N G d Mobutut öt évre államfővé választották • A parlament erős fegyveres őrizet mellett ülésezett • Lázas kormányalakítási tárgyalások • Mi lesz Gizengával? A zvolení számítóközpontban önmű­ködő számitógépek dolgozzák fel a közép és kelet-szlovákiai kerületek ál­lami gazdaságainak és egységes föld­művesszövetkezeteinek adatait. Havon­ta több mint egymillió számtani műve­letet végeznek el a számítóállomáson. (J. Valko — CTK felv.) Leopoldville (CTK) — A leopold­ville-i rádió jelentette, hogy csütör­tökön este a képviselőház és a sze­nátus együttes ülésén öt évre állam­fővé választották Mobutu táborno­kot. A parlament épületét Mobutu ejtőernyősei erősen őrizték, közben a választott képviselőknek rövid nyilatkozatot olvastak fel arról, hogy az országban elrendelték az ostrom­Végállomása felé közeledik a szovjet—csehszlovák barátsági staféta Lvov (CTK) — Lvov ukrán város lakossága tegnap szívélyesen üdvö­zölte a már hagyományos szovjet­csehszlovák barátsági stafétát, mely november 22-én indult el Moszkvá­ból, és a csehszlovák határ felé tart. Lvov lakosai a staféta megérkezé­se alkalmából tartott ünnepi gyűlé­sen a csehszlovák dolgozók számá­ra zászlókat, albumokat és levele­ket adtak át Alekszandr Gromov altábornagynak, a staféta parancs­nokának. A staféta pénteken indult végállo­mására, Ungvárra. AZ UTCA LUCSKOS. Óvatosan kerülgetem a járda pocsolyáit. Trolibusz robog el mellettem, kere­kei rámfröccsentik a szeny­nyes vizet. Ejnye, ejnye! Sajnos, későn vettem ész­re a veszélyt, már nem volt Időm a fal mellé hú­zódni. Morcos kedvvel vizsgálgatom a pantallóm szárát, feszeng bennem a sanda Indulat. Egyszerre úgy érzem, valaki rám bámul. Az ut­ca túlsó oldalán eqy atlé­tatermetű alak áll. egy bulldogképű ember. Ali, és kitartóan néz felém. Micso­da pofa! Elő'igró. ha'almas állkapocs, kiülő járom­csontok. bozontos szemöl­dök, szúrós, savószínű sze mek. Brr. Lerí az arcáról a kegyetlenség. Nem sze­retnék vele az erdőben ta­lálkozni. Vajon mit akar? Mért képzelni, mit akar. Na, mindegy, ha így hozta a sors, állok elébe. n A BULLDOGKEPU néz rám olyan szúrósan? Vagy talán nem is engem bámul? Hát akkor kit? Nincs körülöttem senkt. Részeg a pasas, belém akar kötni? N t csak, már indul ts felém. Ogy inog, mint a tengerészek, ha partra kerülnek. Már egé­szen közel ért hozzám, itt lóqatja az orrom előtt ha­talmas lapátkezét. Es néz, néz rám mereven, szigo­rúan. Mért haragszik ez rám? Találkoztunk volna már valahol? Nem tudom el­Már itt áll mellettem, vállával súrolja a vállam. De nem szól semmit, nem szól, csak néz, és egysze­rűen ellép mellettem. Meg­könnyebbülve felsóhajtok. Tehát mégsem akar belém kötni! Mit akar hát? Fur­daló kíváncsisággal figye­lem. Még néhány lépést tesz a fal felé, és lehajlik. Valamit felszed a járdáról, és a bal tenyerébe helyezi. Gyöngéden, Óvatosan. Az arca egészen ellágyult, at­tól félek, sírva fakad. állapotot, s Mobutu tábornok öt évig államfő lesz. A képviselőket és a szenátorokat figyelmeztették, högy vita nélkül hagyják jóvá a csütör­töki katonai államfordulatot. A par­lamentben felolvasott nyilatkozatot a kongói hadsereg 14 magas rangú tisztje — Mobutu és Boboza tábor­nok, valamint 12 ezredes írta alá. Hírügynökségi jelentések szerint lázas tárgyalások folynak az új kor­mány megalakításáról. Mobutu nyi­latkozata értelmében az új kormány­nak ma kellene bemutatkoznia a parlamentben. Ezzel kapcsolatban feszülten várják, milyen szerepe lesz az új rendszerben Csombénak, akt elsőként üdvözölte a hadsereg fellépését. Egyes megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy Mobutu kez­detben megpróbál Csőmbe nélkül kormányozni. Az AFP a leopoldville-i rádióra hivatkozva Brazzavilleből jelenti, hogv a szabadon bocsátott Gizenga haladó szellemű kongói politikus állítólag találkozik Mobutuval,, és tárgyalni fognak. Mobutu Csőmbe példáját követi, aki 1964 nyarán, közvetlenül hatalomra jutása után szintén szabadon bocsátotta Gizen­(Folytatás a 2. oldalon) Vajon mit talált ez a kü­lönös ember? Nézem a te­nyerét: egy kis madár csü­csül benne. Egy közönsé­ges szürke veréb. Azt si­mogatja, becézgeti. Rám néz, és azt mondja: — A trolibusz áramsze­dője verte le ... Szegény ... Hazaviszem, talán megma­rad ... Hirtelen nem tudok mit felelni. Csak bólogatok. Nézem a sajnálkozó, szo­morú arcot, aztán gyorsan elköszönök. HAT IGEN. A külső csak álarc. Arra való, hogy el­rejtse az igazi embert, so­hasem gondoltam volna, hogy ebben a marcona emberben ennyi jóság la­kozik. —des— A Kamenický Šenov-i üvegipari középiskola — mely a ma­ga nemében a világ legrégibb iskolája — a jövő évben ün­nepli fennállásénak 110. évfordulóját. Felvételünkön: Miroslava £ Krupková üvegtáblát csiszol. (J. Finda — ČTK felv.) £ Bízzanak bennünk N ÉHÁNY hete az újságok, folyóiratok hasábjain gyakran találkozha­tunk olyan cikkekkel, amelyek arról tudósítanak, hogy az egyik vagy másik üzemben, iskolában, szövetkezetben, állami gazdaság­ban a párt beszélt az ifjúsággal. A rendszeresen és figyelmesen Olvasó ember már az eddigiekből is könnyen kihámozhatta, hogy egy fontos és folyamatos akcióról van szó. A felületes olvasó, aki a fentihez hasonló című írásnak a címét is csak egyetlenegyszer szántotta végig a tekintetével, talán kárörvendően tesz néhány megjegyzést. Nincs kizárva, talán ilyent: megmondtam én már régen, baj van a mai Ifjúság­gal. Nos, a legjobb talán, ha minden kertelés nélkül szembenézünk a va­lósággal. Semmiképpen sem elrettentő ez a szembenézés. Kezdjük talán azzal, hogy a mai fiatalság semmivel nem rosszabb, mint a mindenkori ifjúság. Sőt, ha az országépítésben való részvételüket nézzük, azt látjuk, ma több munkaszakaszon és nagyobb mértékben kapcsolódik be az Ifjú­ság a népgazdasági fontosságú feladatok elvégzésébe, mint bármikor aze­lőtt. Igén, a mai fiatalok a munkában és a tanulásban általában megállják a heJyílkét. Nem egy nagy építkezés fűződik az ifjúság nevéhez, és az sem valami másodrendű dolog, hogy az ifjúság színe-java tettrekészségének, akaraterejének és tudásszomjának eredményeképp a legújabb tudomány­ágakban is eléri a világszinvonalat. Akkor meg hát — mondhatná valaki —, miért volt szükséges ez a be­szélgetés? Ugyanis könnyen arra következtethetnénk, hogy az apa azért beszél a gyermekeivel, mert valami rossz fát tettek a tűzre. Milyen jó, hogy az ifjúság körében csak elvétve vetődik fel az ilyen vagy hozzá hasonló kérdés. Annál gyakoribb a beszélgetések pozitív visszhangja. El­sősorban nem is arra a sok száz vállalásra gondolok, melyeket belefog­laltak a beszélgetésekről írt jegyzőkönyvekbe, hanem arra a félreérthetet­len hangra, amely elárulja, hogy az ifjúság bízik a pártban. N E MARADJUNK annál a kérdésnél, mi is tette vagy teszi szükséges­sé ezt a széles alapokon szervezett beszélgetést, ha a párt bízik az ifjúságban, az ifjúság szintúgy a pártban. Talán túlságosan is megszoktuk, hogy a mindennapi életünkben előforduló, országos méretben és hosszabb időn át szervezett te­vékenységet kampánynak tituláljuk. Ezzel persze sok esetben nagyon le­egyszerűsítjük a dolgot. A jelen esetben vegyük csak figyelembe a leg­lényegesebb tényezőket. Azt, hogy Ifjú nemzedékünk nagyobb része már olyan életkörülmények között nőtt fel, hogy szerencséjére nem hallotta a fegyvercsörgést, a bombák robbanását, nem élte át a háború borzalmait, a munkanélküliséggel együtt járó nélkülözést. Így is van ez jól. Az egykor üldözött és bebörtönzött idősebb kommunistákat is örömmel tölti el ez a tény. Ha valakik, ők bizonyára nem kívánják vissza a múltat. Nemcsak a maguk, hanem az ifjúság, gyermekeik, unokáik érdekében sem. Igen, ezek a harcban megedzett ősz hajú kommunisták azt szeretnék, hogy gyermekeik, unokáik úgy, olyan körülmények között éljenek, ami­lyent ők akkor, az embertelen társadalmi rendszerrel folytatott harc ide­jén megálmodtak. Nekik, a fiataloknak készítették a jövőt. Nem arról van szó, hogy a fiatalok nem akarnák a Jót, vagy nem ven­nék ki részüket a szocialista országépítésből. Csak hát azt a sanyarú múl­tat már messze magunk mögött hagytuk. Nem véletlen, és nem is csoda, ha 18—20 éves fiataljaink eredményeinket, sikereinket, jelenlegi politikai és gazdasági helyzetünket teljesen természetesnek tartják. A munka-, a ta­nulási lehetőséget is, mindent. Ez még rendjén is lenne. Ám a párt, mint a múltban ls mindig, most is előre néz. A mában akarja elhinteni a holnap magját. A XIII. kong­resszus előkészületeinek jegyében nemcsak a közeli, hanem a távoli jövőt is belátható közelségbe hozza ifjúságunk elé. S ezt a társadalmi, gazda­sági és nem utolsósorban emberi szempontból tökéletesebb társadalmat többé-kevésbé már a mai fiatalok építik. i ESSZIRE kell annak látnia, aki a jövőt építi. Távolabb láthat a jö­vőbe, aki messzire néz vissza a múltba. Azért kell a munkában, harcban megőszült kommunistáknak beszélgetniük a jövőt tervez­gető fiatalokkal. Néhány beszélgetésen magam is részt vettem. Még korai lenne az eddigi beszélgetésekből már most levonni a vég­következtetést. Egyet azonban már az eddigiek alapján is jogosan állít­hatunk. Azt, hogy ifjúságunk színe-java félreérthetetlenül kinyilatkoztatta: szilárdan állunk a párt mellett, bízzanak bennünk. A jövőt illetően ez bizakodással tölthet el mindnyájunkat. HARASZTI GYULA

Next

/
Oldalképek
Tartalom