Új Szó, 1965. november (18. évfolyam, 303-332.szám)

1965-11-18 / 320. szám, csütörtök

1. PETER BALG H A : Á neve nem fontos. Elfogták... Nem hitte, hogy az öregember bajt hozhat rá, naphosszat a ház előtt üldö­gélt, hunyorogva bámult a napba, borús volt az arca, és rossz véget jósolt a partizánoknak. Az utolsó napon nem volt borús az arca. Szikkadt szája elégedett vigyor­ba torzult, s a jóslás is elmaradt. Éjjel kiment hozzá a szénába az öreg lányunokája, t kérlelte meneküljön el. Félősen hozzásimult, oly szo­rosan, mintha a testével akarná megvédeni valamitől. A nevét a lány sem tudta. Senki sem tudta errefelé a revét. — Olyan furcsa volt ma a nagyapám — mondta, — Szftkj el! Most még elszökhetsz... kinevette a lányt. A sebe majdnem begyógyult, el tudott volna menekülni. Nem akart elszakadni a lány­tól. Várta, hogy a fiúk lejöjjenek érte, s megpróbálta ceruzával lerajzolni a lányt egy darab papírra, amelyet ő szerzett, jó volt együtt lenni a lánnyal. A vénember vigyorgása nyug­talanította, hiába is tagadta volna, de félni azért nem kell. Az öregem­ber ártalmatlan. Legalább is azt hitte, hogy ártalmatlan. A tető résein betolakodott a fény. A lány még aludt. Könnyedén meg­simogatta a haját, mely csiklandozta a csuklóját. A létrafok szikkadtan megcsikordult. A lány rögtön felriadt, és rémülten felsikoltott. Először a si­sakot látta meg a nyílásban, majd az egész fejet. Nem volt ideje védekezni s a lányt alig tudták letépni róla ... Az utat feláztatta az éjszakai zápor. Már nem esett. Az udvarokból kisza­ladtak a gyerekek és kíváncsian bá­multák a különös menetet. A jobbján lépkedő SS-legénynek szemölcs volt az orrán. Bevezették a tar fejű, kövér őr­nagyhoz. Asztalán mértani rendben feküdtek az egymásra rakott papírok. A frissen faragott ceruzák, hegyükkel a tintatartó felé fordítva, glédában sorakoztak. összehúzott, rövidlátó szemmel méregette, aztán viccelődni kezdett: — Kellemesen töltötték az éjsza­kát... Már ez ls tudja, — gondolta dühö­sen a fogoly, és csúnyán nézett az őrnagyra. Az őrnagy kitűnően értette a dol­gát. Megfigyelte, hogyan hatnak a fo golyra a szavai, s rájött, hogy tol­mács nélkül is boldogul. Kiküldte a cingár tolmácsot. Tudta, hogy kényes dolgokról senki sem beszél szívesen tanúk előtt. — Nem veszem zokon magától. Az ilyesmit nem lehet zokon venni; min­denkinek van valami gyengéje, — folytatta. Én is szeretek jó nőkkel aludni... Ne izguljon! Ogy vélem, egy kis őszinteség nem árt sem ne­kem, sem magának. Nem igaz? Locsogott, sokáig locsogott. Az az em. ber volt, aki szereti hallani a saját hangját. Pallérozott német nyelven szórta magából a nőkről kialakult nézeteit. — Ami engem Illet, nekem a kar­csúk tetszenek. Van, aki túl sovány­nak tartja őket. Azok a legjobbak, higyje el. De ha úgy adódik, a telteb­bel is beérem. A karcsúk szilajabbak, össze sem lehet hasonlítani... Kurta vastag ujjaival az asztalon dobolt, s közben nem vette le róla fürkésző, rövidlátó tekinte­tét. Azt azonban nem értem, miért állt be maga a ban­diták közé. Az ilyenfajta ember nem való háborúba. Nem tudora, mivel foglalkozik a magánéletben, de azt hiszem, nem lövök bakot, ha azt mondom, hogy mű­vészféle lehet. — Nevetett a saját elmésségén. — Hogy is mondjam? Olyan... lelkes szeme van. Nincs igazam? — Igen, festő vagyok. — Örülök, hogy megismerhetem. Grätz vagyok, Grätz őrnagy. A M E S T E R 2. Nyirkos pince... Félszemű, behemót SS-legény kínoz­za. Acéldróttal ütlegeli, gépiesen, gyakorlott mozdula­tokkal. Az ingén átüt a vér. Grätz a sarokban ül egy széken. Mosolyog. Van oka a mosolygásra. — Elnézést, ez csupán formaság, — szól hozzá szín­lelt udvariassággal. — Csak addig tart, amíg nem haj­landó megtenni egy szívességet... Azt mondja, hogy a Ľécole des beaux arts-on tanult? — Igen, a beaux arts-on. Ösztöndíjas voltam ott egy évig. — Én turístaúton voltam egyszer Párizsban, meg a háború előtt. A város szép, de a lakosai túlontúl köny­nyelműek. Mi németek sohasem szerettük a könnyelmű embereket, noha Ifjúkoromban nekem ls... Merre van­nak a társai? — Azt nem mondhatom meg, őrnagy úr. Mondom: könnyelműek. Lehet, hogy ott ragadt ra magára is? És amellett makacsok. Nagyon rossz tulaj­donságok. — A pincét a tulajdonos azelőtt műhelynek használta. A hosszú asztalra egy satu volt erősítve. — Grätz arrafelé mutatott. — Hasznos berendezés. Nézze csak, vér van rajta. — Kármin, — állapította meg a festő. — Még nem száradt meg; ez pedig átmenet a kraplakkba ... — Vérrel nem szoktak festeni, maestro ... Szabad a kezét? Nem azt, a jobb kezét, mester! Ezzel fest, ugye? — Igen, festegettem. — Az ujjak még épek. Látni: valamikor finom ujjai voltak ... Hányan vannak, maestro? — Hol? — A bandában. — Mindig egyedül festettem, őrnagy úr. Grätz a nyílásba helyezte a mutatóujját, és megszorí­totta a satut, összeszorította a fogát, úgy tudta, ha az ember összeszorítja a fogát, Jobban bírja a fájdalmat.. Így ls nagyon fájt... Tompa nyögés tört ki a száján .. Jó jel, mester. A többi még sértetlen. Hallottam egy festőről, akinek csak két ujj volt a jobb kezén, mégis gyönyörűen festett. Én ismertem Fritz Gotterschubert, az a lábával festett... Kaptam tőle ajándékba egy szép uborkás csendéletet... Visszacsavarta a satut. A fogoly szétroncsolt ujjából dőlt a vér. — Ki a kedvenc festője? Én imádom az impresszió nistákat. Mikor legutóbb Franciaországban jártain, már a háború alatt, hoztam onnan magamnak két Van Gogh­ot. De legszívesebben a Louvre-ból hoztam volna vala mit. Szép dolgok vannak ott. Borzasztóan örülnék, ha volna a házamban Manet korai időszakából is. Magá­nak is tetszik Manet? — Nem értem, hogyan szeretheti az impresszionis­tákat, ha közben ilyesmit művel. — Ha festeni tudnék, lehet, hogy festenék. A Ges tapónál azonban mást követel a szolgálat, maestro.. Nos, gondolkodott a dolgon? — Nem mondhatom meg, amit tudni óhajt, őrnagy úr. — Kár az ujjaiért, mester, nem szívesen csinálom. Szabad a kezét? S z ü k seges-e Az acéllapon izzó harapófogó fekszik. Grätz arcáról a mímelt szívélyesség utolsó maradéka is eltűnt. Nagy egyujjas kesztyűt húz a kezére. A fogó a festő arcához közeledik. Nem mondhat egy szót sem! Serceg az égő hús. Nem bírja tovább... Karikák táncolnak a szeme előtt. Ájulás környékezi? Ogy érzi zuhan. Hová? Va­lami mély verembe... Berlighieri Keresztrefeszítését látja maga előtt. Krisztus kiaszott teste most nagyon nevetségesnek tűnik... — Olyan mint egy rák, — gondolja. Karja kinyújtva, mint az olló... Nem! Mint a harapófogó ... Homlokán hideg gyöngyök csurognak. A feje zúg, mintha távoli vízesést hallana... A vízesés gyorsan közeledik. Már Itt is van mellette... Víz ... Sok víz ... ömlik rá, kellemesen lehűti. Összeszedi magát. A fél­szemű katona áll fölötte, kezében vödör. Grätz knpasz feje kihívóan fénylik. Jó lenne puskatussal rávágni, Az elkínzott arc fintorba rándult. Grätz megszólalt: — Sajnálom, maestro, nagyon sajnálom, hogy nem láthatok többé új képet magától. A régieknek viszont megnő az értéke: nem sok van belőlük. Igyekszem majd szerezni egyet, amíg híre nem megy, hogy meg­halt ... De ha esetleg rám akarja hagyni valamelyik tájképét, megírhatjuk a végrendeletet... Vagy mégsem, mester? Válaszolni szeretne, de nem bír. Ha most kinyitná a száját, ordítana. Nem szerezhet örömet neki. i— Beszéljen! Nem szólt semmit. Az őrnagyot elöntötte a düh. — Kari, vedd le az ingét! — kiáltott a legényre. Az ing alól előtűnik a kötés. — A, a mester sebesült volt... Le a kötéssel!... Mit tud a társairól? Nem felel. Az izzó fogó a félig behegedt sebhez kö zeledik. Űjra elájul... — Kari, vizet! ... Még! Az SS-legény kifejezéstelen arccal locsolja a vizet a festőre, a csap alá állítja a vödröt, majd Ismét zú­dítja a vizet... Nincs már értelme. A festő most már nem tér magá­hoz. A keze, melyen szétroncsolták az ujjait, élettele­nül csüng. Kár, hogy nem mondott semmit... Igaz, Grätznek az utóbbi időben szinte mindegy volt, meg­tud-e valamit a vallatásnál, vagy sem. Megszokásból szemlélte Kari gépies ütlegelt, megszokásból sütögette a foglyot, és fújta ki magából az égett hús bűzét, közben villája zavartalan csöndjére és a képgyűjte­ményre gondolt, amely a háború alatt gyarapodott, hiszen Franciaországban is járt. Kari még ráöntött egy vödör vizet a festőre. — Abbahagyjuk, Kari, — mondta Grätz fáradtan. Á rá oly jellemző alapossággal végigtapogatta a halott kabátját. Nem hitte, hogy talál valamit. Az asztalon cikkek hevertek, piszkos zsebkendő és egy fekete rongydarab. A fegyverét tisztította vele. Nem remélte, hogy talál valamit, de tovább kutatott. A kötelességét teljesítette. Végül egy tubus olajfestéket halászott elő, mely a Schminke Ol-Farben München védjegyét visel­te. A tubus majdnem tele vdlt festékkel, összenyomta az ujja közt, kibuggyant belőle a festék. Bepiszkolódott a kesztyűje, Kraplakk — olyan, mint az alvadt vér, jutott eszébe a festő megállapítása. Az egyenruha uj­ján néhány kraplakk-színű foltot fedezett fel. Nem fes­ték volt. Elkáromkodta magát, szerette a tisztaságot. Aztán sokáig mosta a kezét, majd bevezette a kihall­gatási jegyzőkönyvbe: — Neve Ismeretlen, harminc év körüli, állítása szerint festő. Bejelentés útján került kg zr e. VERES JÁNOS fordítása AZ OROSZ BALETT ELŰKELÖ HE­LYET FOGLAL EL a világ balettmű­vészetében. Hazánk dolgozóinak a felszabadulás óta több ízben volt alkalmuk gyönyörködni a szovjet balett legjobbjainak művészetében. A csehszlovák—szovjet barátsági hó­nap hagyományos Ünnepségei kere­tében az idén a Leningrádi Akadé­miai Kisszínház balettegyüttesének tapsolhattunk. A Leningrádi Akadémiai Kisszín­házat 1918-ban alapították. Az együt­tes kezdettől fogva arra törekedett, hogy kialakítsa sajátos profilját. Már a 30-as években jellegzetes re­pertoárral rendelkezett, főleg a mai szovjet zeneszerzők alkotásalt vitte színre. A színházat ezekben az évek­ben a szovjet opera laboratóriumé­nak nevezték, mert addig be nem mutatott, vagy más színházakban A balett ifjú csillagai meg nem érdemelten félretett dara­bokat tűzött a műsorára. A színház balettegyüttese 1932-ben alakult meg, Fedor Vasziljevics Lu­puchov koreográfus vezetésével. Lu­puchov az akkori idők egyik leg­jobb koreográfusa, mint szigorú pe­dagógus és nagykultúrájú, ötletek­ben gazdag művész merészen vezet te a fiatal kollektívát és rászoktat­ta tagjait az önálló alkotó munkára. 1984-ben ünnepelte az együttes fennállásának 30-éves jubileumát. Ebből az alkalomból kapta a nevét: Leningrádi Lenin-renddel kitüntetett Akadémiai Opera és Balett Kisszín­ház, ami szemléltetően bizonyltja, hogy a színház balettcsoportja sem­miben sem marad el az operaegyüt­tes mögött. Ezt a külföldi vendég­szereplések is Igazolják. A balettcso­port nagy sikerrel vendégszerepelt Finnországban, Új-Zélandon, Ausztrá­liában, Franciaországban és a déli államokban. HAZÁNKBAN MOST VENDÉGSZE REPELNEK ELŐSZŰR. Műsorukon Csajkovszkij, Aszafjev, Chopin, Kara­Karajev, Prokofjev és Hacsaturján művel szerepelnek. A 30 éves Le­ningrádi Akadémiai Kisszínház szó­listái még nem vllágs-tárok, de már most, pályájuk kezdetén a balett nűvészet csillagai, akiknek nevét ''rdemes emlékezetünkbe vésni. —ska ­az ellenőrző kön y vecs ke? Két hete közöltük Rozsnyó József írását az ellenőrző köny­vecskéről. A cikk visszhangja rendkívül élénk. A beérkezett levelekből néhányat itt közlünk. Sajnálattal nélkülözzük a szü­lők véleményét, állásfoglalását, holott ez a kérdés leginkább őket érinti. Reméljük találnak alkalmat véleményük közlésére, mielőtt még a vitát lezárnánk. Leveleiket várjuk. NÉLKÜLÖZHETETLEN Pedagógus vagyok. Pedagógus társaimmal együtt nekem ls az a tapasztalatom, hogy az ellenőrző könyvecske nélkülözhetetlen. Ebben az iskolai évben később kapta meg iskolánk az ellenőrző könyvecskéket. Természetesen, az addig szerzett érdemjegyek csak az osztályzási naplóba kerültek be. A szülői értekezleten pedig jó né­hány szülő csodálkozva vette tudo­másul, hogy gyermeke rossz osz­tályzatot is kapott. A tanuló termé­szetesen nem számolt be a rossz osztályzatról, csak a jóról. Véleményem szerint az sem he lyes, hogy a tanulók jelzett osz tályzatot kapnak. Rozsnyó József nek igaza van, a hivatalos, nyom tátott tanulmányi könyvecskét rek lamálja. MÁTÉ TIBORNÉ, Bie HASZNÁLATA HELYES Több évi gyakorlat bizonyítja, hogy az ellenőrző könyvecske hasz­nálata igenis helyes és kár volna máról-holnapra eldobni ezt a jól bevált közvetítő eszközt szülők és tanítók között. A tanulőkönyvecske tükrözze a tanuló viszonyát az Is­kolához, tanítóihoz, a kollektívához, előmenetelét egyes tantárgyakban. Írjuk bele a szülők számára a fi­gyelmeztetést, ha a tanulásban fennakadás állt be, ha a gyermek viselkedése előnytelenül változott, Írjunk bele dicséreteket is, hiszen a tanév folyamán annyi szép dolog történik az osztályban. Abban nem értek egyet a cikk írójával, hogy feltétlenül számokkal kell osztályozni. A számok érzékte­lenek. Szerintem nem lehet egy gyermek tudásának értékét számok­kal mérni. Vigyázzunk nagyon az értékelésnél, mert nincs olyan tai nuló, hacsak nem szellemileg vlsz­szamaradt, aki valamiben ne tűnne ki. A tanító feladata, hogy a gyeri mek értékeit felfedje. Nagyon örülök a differenciált ok­tatás bevezetésének. Végre rájöt­tünk, hogy senki sem lehet minden tantárgyból kitűnő és minden tanu­lót képességeinek megfelelő irányi ban kell továbbképezni. KOHÁRY ETEL, Salló SZÜKSÉG VAN RA Az ellenőrző használata ellen és mellett Is több érvet lehet felhozni, azonban sokkal nagyobb az ellen­őrző mellett felhozható tények szá­ma. A józan és megfontolt ész az ellenőrző könyv használata mellett szól. Az ellenőrző állandó összekötő kapocs a szülő és a tanító között. Ha nincs ellenőrző, az Iskola és család között szakadék tátong. Ezt a szakadékot szülői értekezletekkel áthidalni nem lehet. A negyedéven­kénti szülői értekezleteken kapott felvilágosítás nagyon kevés ahhoz, hogy a szülő képet alkothasson gyermeke munkájáról. Segíteni egy­részt a havonként, vagy még gyak­rabban tartandó szülői értekezle­tekkel lehetne. Ez azonban megint nagy megterhelés a szülő számára, különösen ha figyelembe vesszük, hogy leggyakrabban mindketten ál­lásban vannak. Egyedüli elfogadha­tó megoldás, ha az Iskola az ellen­őrző eltörlése esetén bevezeti a fogadóórákat." Ez azt jelenti, hogy hetenként egyszer az Iskola vala­mennyi pedagógusa délután 5 óra után az Iskolában tartózkodik és az érdeklődő szülők rendelkezésére áll. Így csökkenthető, de csak rész­ben, az ellenőrző eltörlésével az iskola és család között keletkezett hézag. Az ellenőrző a tanuló tükörképe. Mutatja a szorgalmat, feltünteti a javulást, és azonnal jelzi az elő­menetelben mutatkozó negatívumo­kat, szülő és osztályfőnök számára egyaránt. Ez pedig jelentős pozití­vum. Még a kiválasztott iskolák ta­nulóinál is figyelemmel kell kísér­ni az előmenetelt. .Gimnáziumaink tanulói 15—18 évesek. Ott a legkü­lönbözőbb okok vonhatják el az il­letőt a tanulástól. Az ellenőrző ezť azonnal jelzi. Figyelmezteti az osz-' tályfőnököt és szülőt, hogy közbei lépésre van szükség. Ha nincs el* lenőrző, a hanyatlás azonnali felis­merése szinte lehetetlen. Az ellenőrző becsületességre ne­veli a tanulót, rendszerességre szok­tatja a pedagógust. Az egyedüli ok­mány, amely dátum szerint rögzíti a tanuló feleleteit. Könnyen ellen­őrizhető, hogy a tanító egész éven át rendszeresen feleltetett, vagy egy fél éves pihenés után, kam­pányszerű feleltetést csinált a kon­ferencia előtt. Az ilyen kampány­szerű feleltetésnek a tanulók látják kárát. Az ellenőrző lehetetlenné teszi a csendes osztályozást. A jegy — amit beírunk az ellenőrzőbe — az osztály nyilvánossága elé kerül. Az ellenőrző tehát következetesebb osztályozásra kényszerít. Véleményem szerint továbbra is meg kell maradni a számjegyes osz­tályozás mellett. Az igaz, a szülők valóban számítgatják az átlagot. De kitől tanulták? Sajnos tőlünk, pe­dagógusoktól. Mi — Illetve helye­sebben mondva — néhányan közü­lünk szoktattuk rá a tanulókat a végleges osztályzat megállapításánál az átlagszámításra. Az ellenőrzőt naponta alá kell írni. Ha a gyermek látja, hogy munkáját figyelemmel kísérik, job­ban fog tanulni, pontosabb lesz. Az ls előfordul, hogy a szülők nem hajlandók aláírni az elégtelen osz­tályzatot. Ezzel tulajdonképpen azt fejezik kl, hogy nem értenek egyet a tanító osztályzásával. A szülő nem azért írja alá az osztályzatot, hogy azt Jóváhagyja, hanem azzal Igazolja, hogy tudomásul vette. Még egy javaslattal lépek a nyil­vánosság elé. Jó lenne a 0—9. osz­tályokban bevezetni a munkafüzei tet. Ebbe a tanulók naponta beje­gyeznék, hogy mit kaptak házifel­adatra, írni és megtanulni. így a szülők azt is ellenőrizhetnék, való­ban elvégezte-e gyermekük a fel­adott leckét. Az ellenőrző eltörlé­sével a szülőket fosztjuk meg a rendszeres ellenőrzés lehetőségétől, az ő munkájukat nehezítjük meg. EGRI FERENC, Nagybél AZ ÉLETRE NEVELJÜNK Szeretném felvetni, szükséges-e a tanulőkönyvecske az úgynevezett falusi, kis iskolákban, ahová csak az 1—5, vagy mint az én esetem­ben is 1—3 évfolyamok járnak. Az ilyen egyosztályos osztatlan iskolákban a helyzet bizonyos méri tékig más, mint a többi Iskolán, Nálunk a tanóra minden egyes per­ce nagyon drága, maximálisan kN használt, röviden Jellemezve, han colunk a percekért. Az ellenőrző könyvecske — annak ellenére, hogy elismerem nagy jelentőségét — főként magasabb fokon — 15 évi pedagógiai munkám alatt nem vált be, és nem ls használom soha, A falusi osztatlan Iskolában a ta­nítónak egyáltalán nincs arra Ideje, hogy az osztályzaton kívül azt Is beírja, miből felelt a gyerek. Már pedig enélkül felesleges a jegy az ellenőrzőbe. Ám, falusi Iskoláról van szó, ahol a tanító benn lakik, így nincsenek olyan problémáim, hogyan vegyem fel a kapcsolatot a szülőkkel. Hisz az egész falu élete itt zajlik le az iskola kapuja előtt. Ml történik abban az esetben, hogyha Pista vagy Jóska nem jön iskolába? Még aznap találkozik a tanító a szülővel és így az ügy le van zárva. Vélei ményem szerint az ellenőrző könyi vecske ott tesz jó szolgálatot, a feli sőbb évfolyamokban, ahol a szülő­nek nincs alkalma a személyes kapi csolatra. Megjegyzem azonban, hogy, egyes esetekben, legyen az dicsé­ret vagy feddés, szívesebben haszi náltam az ún. válaszlevelet, mely­nek az egyik oldalára ráírtam a közlendőket, a másik oldalára pedig a szülők válaszoltak. Bármily furcsán hangzik Is, vé­leményem szerint az osztályzás több fokozata felesleges. Elég len­ne csupán a megfelelt, nem felelt meg, esetleg a felsőbb fokozaton a kitűnő. Nos, én azt állítom, nem lehet igazságosan osztályozni. Ugyanis a differenciált oktatást az alacsonyabb fokon nem lehet min­den esetben teljes egészében érvé­nyesíteni. Az egyik tanuló kevesebb munkával jobb eredményeket ér el, mint a másik kitartó szorgalommal. Mit osztályozzak, a képességet, a szorgalmat, a tudást? Annak ellenére, hogy egységes osztályzási rend érvényes Iskoláink­ban, Igen változó a Jegyek értéke. Véleményem szerint az 1—3 osztály­ban a szülők ne a jegvek Ingadozá­sát figyeljék, hanem azt, hogy gye­rekük megtanulta-e alaposan az ol­vasás, írás alapelemeit? Hiszen a célunk a gyereket nemcsak tanítani, de az előírt anyagra megtanítani. BÁLINT LAJOS, Péterfala Űf SZÖ 6 * 19B S- november 18,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom