Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-02 / 273. szám, szombat

Az ököljog megszállottjai 1940 TELE -1941 T&YASZA Egy volt berlini szovjet diplomata emlékezései Washingtonban éppen a nagy gonddal előkészített „Nyugati félteke szolidaritási hónapjá"-nak záróünnepségei folytak, amelyek keretében megemlékeztek a „Szövetség a haladásért" mozgalom 4. évfordulójáról Is. A Fehér Ház fogadta a latin amerikai országok képviselőit, s közben az amerikai külügyminiszter-helyettes sorra járta a dél-amerikai országokat, hogy „baráti szóval" meggyőzze a kormányokat, hogy a dominikai intervenció csupán kis epizód volt. S ekkor, pontosan szeptember 20-án az amerikai kongresszus a törvényhozás történetében talán példátlan határozatot fogadott el (312 szavazattal 53 ellenében). Ez a nemzetközi jog legalapvetőbb szabályait lábbal tipró határozat követeli, hogy „az amerikai kontinens bármely országa fegyveres erővel akadályozza meg a kommunisták hatalomra futását a földrész bármely országában." Ez a kalózhatározat a hírhedt Monroe doktrínára támaszkodik, amely egész Latin-Amerikát az Egyesült Államck befolyási övezetének, „vadászterületének" tekinti. Az imperialista csendőrpolitika legleplezetlenebb módszere ez a határozat, amely az ökölfogot teszi a nemzetközi kapcsolatok eszközévé, és szabad kezet biztosít a reakciónak, hogy vérbe fojtson minden demokratikus megmozdulást, nemzeti és függetlenségi törekvést. Elegendő egy országra ráfogni, hogy erősödik a kommunisták befolyása, és Washington máris küldheti tengerészgyalogosait, amint az legutóbb Dominikában történt. • A SORÓ-TÓL AZ AMERIKA-KÖZI CSAPATOKIG Nemrég egy különös intézetet létesítettek a George Washington Egyetemen: Rex Hopper professzor irányítása alatt álló szervezetet, amelyet röviden csak SORŐ-nak neveznek fSpecial Operations Ressearch Office). Lényegében egy újabb kémszervezet. Feladata, hogy felderítse az egyes latin-amerikai országokban (és úfabban már Európában Is) az Amerika-ellenes hangulatot, és figyelmeztesse az Egyesült Államok kormányát a tömegek forradalmi követeléseire, harcára, nehogy meglepetések érfék Washingtont. De adjuk át a szót Williams Dich tábornoknak, aki így indokolta meg a kongresszusi költségvetési bizottságban az intézmény küldetését: „Mindenféle adatot gyűjteni a fejletlen országokban, ezeket kiértékelni s elemezni..., hogy a hadügyminisztériumnak és a katonai parancsnokságnak minden adat rendelkezésére állfon bármely országból ?gy esetleges intervencióhoz." Világos, egyértelmű beszéd. Az utóbbi Időben meglehetősen növekedett az Amerika-ellenes hangulat világszerte, ezért volt szükség a SORÖ-ra és tevékenységének gyors kiterjesztésére. Az igaz, hogy a SORO szolgáltatja a „tudományos indokokat" és adatokat (ha már az óriási apparátussal dolgozó C1A kémszervezet és a nagy létszámú amerikai követségek és konzulátusok nem elégségesek), de a nyílt intervenció egyre kellemetlenebbé válik Washingtonnak, és azért igyekeznek olyan megoldást kiagyalni, hogy az Egyesült Államok a háttérben maradhasson. így született meg az Amerikai Államok Szervezetének keretében felállítandó ún. Amerika-közt fegyveres erők terve. Természetesen ennek gerincét az amerikai hadsereg képezné, és költségeit is a Pentagon fedezné. A tervezet készen áll, és a november 11-én Rio de Janeiróban összeülő, (május óta halogatott) AÁSZ külügyminiszteri értekezlete feltétlenül megvitatja. (A részletek kidolgozására külön tanácskozást tartanak a szervezet katonai szakértől). S hogy a nyugati félteke országainak semmi kétsége se legyen az amerikai álláspontról, a kongresszus határozatban szögezte le, hogy akár a latin-amerikai államokkal, akár nélkülük letöri az imperialistaellenes, haladó mozgalmakat. • A HARAG ARJA ELÖNTÖTTE LATIN-AMERIKÁT Az Egyesült Államok vezetőit — úgy látszik — megrészegítette az erőszak, elvesztették a realitások iránti érzéküket, azt hiszik, mindent kikényszeríttetnek az ököljog alapján. Latin-Amerika népei azonban határozottan elítélik az amerikai kongresszus határozatát és a kormány politikáját. A Washington Post szerint ez a döntés akkora felháborodást keltett, amely mellett a dominikai intervenció nyomán keletkezett tiltakozó hullám eltörpül. Ezúttal nemcsak a tömegek, hanem még a burzsoá politikusok és pártok is megbélyegzik az Egyesült Államokat. A mexikói képviselőház egyértelműen elítélte a fegyveres beavatkozások törvényesítését. A venezuelai kormánypárt is elítélte a határozatot. Egy kivétellel, valamennyi argentin politikai párt kifejezésre juttatta, hogy az amerikai okmány zsákutcába vezet, és teljesen elszigeteli az Egyesült Államokat. Latin-Amerika többi országaiból is egymás után érkeznek tiltakozó hírek, amelyek arról tanúskodnak, hogy Latin-Amerikában egy hatalmas mozgalom van kialakulóban, amely nem hajlandó alávetni magát az Egyesült Államok diktátumának. Számos latin-amerikai országban fegyveres harcok (pl. Peru, Kolumbia, Venezuela) folynak, amelyek a néptömegek elégedetlenségét, emberségesebb életre való törekvését fejezik ki. A nép azonban nemcsak azokban az országokban elégedetlen, amelyekben fegyvert fogott, hanem a földrész valamennyi országában lázong az elmaradottság és a szegénység ellen. A földrészt gyötrő nagy problémákat erőszakkal, intervencióval Washington sohasem fogja megoldani. Az igaz, hogy az Egyesült Államoknak még sok támogatója, híve van, a monopóliumok minisztereket, egész kormányokat tartanak a kezükben, de azért könnyen lehetséges, hogy egy jó hónap múlva, amikor Rio de Janeiróban összeül az Amerikai Államok Szervezetének külügyminiszteri értekezlete, a vádlottak padjára kerül a nyers erőszak, az amerikai imperializmus. SZŰCS BÉLA A szovjet szépirodalmi folyóiratok mind több visszaemlékezést, memoárt közölnek. Nemcsak Írók, hanem politikusok, diplomaták, katonák tollából is. Különösen érdekes sorozatot olvashattunk az utóbbi időben a Novij Mirben: Ehrenburg, Konyev marsall, Majszkij akadémikus, volt londoni nagy követ emlékezései — mindegyik a maga módján — úgyszólván világszenzációt jelentettek. Kevésbé ismert személyiségnek — Valentyin Berezskov volt berlini szovjet diplomatának — ne kevésbé érdekes visszaemlékezései jelentek meg a folyóiratban egy hónappal ezelőtt. A bennük riporszerű hűséggel rögzített események időpontja: 1940 tele és 1941 tavasza; színhelye: Berlin; szereplői: Molotov, Hitler, Ribbentrop. szovjet diplomaták, SS-tisztek és sokan mások. III ll

.'

l ' Ilii MOLOTOV éS HITLSR TÁRGYALÁSA AHOGYAN A TOLMÁCS LÁTTA — 1940 novemberében a Szovjetunió magas rangú diplomáciai küldöttséget indított Berlinbe. A delegáció vezetője Molotov volt, a Szovjetunió akkori külügyi népbiztosa, tagjai: diplomaták és katonai szakértők. Berezskov, aki ezt megelőzőleg a külkereskedelmi népbiztosságon dolgozott, tolmácsként kísérte a delegációt. Ilyen minőségben vett részt Molotov és Hitler két személyes megbeszélésén, valamint a szovjet küldöttség más tárgyalásain. Molotov és Hitler tanácskozása nemcsak a történelmi intimitások, a részlet-momentumok hitelessége miatt érdekes, hanem néhány olyan történelmi-politikai mozzanatra is rávilágít, amelyekről eddig nem, vagy csak keveset tudtunk. A szovjet delegációt Hitler mindjárt a megérkezése napján fogadta, a Birodalmi Kancellária épületében levő dolgozószobájában. Hitler dolgozószobája hatalmas terem volt — írja Berezskov. — A falakon óriási méretű gobelinek. A bejárattól jobbra egy szalonféle: kerekasztal, dívány, néhány fotőj. A terem átellenes sarkában monumentális Íróasztal. Mellette mahagóni állványon nagymértű földgömb. Hitler az íróasztal mögött ült. A hatalmas teremben alig lehetett észrevenni zöldesszürke egyenruhás, alacsony alakját. Mereven nézett a belépőkre, majd hirtelen felemelkedett és gyors, apró léptekkel a terem közepére sietett. Ott megállt és enervált, hanyag mozdulattal fasiszta köszöntésre emelte kezét. Odalépett a szovjet delegáció tagjaihoz, mereven a szemükbe nézett (még mindig nem szólt egy szót sem) és mindenkivel kezet fogott. Egy függöny mögül előlépett Ribbentrop, utána Hitler személyi tolmácsa ... A teátrális fogadtatás után Hitler kezdte meg a tárgyalást. „El kell ismerni: beszélni, azt tudott — emlékezik a tolmács. — Lehet, hogy volt valami előkészített szövege, de nem használta. Folyamatosan beszélt, minden nyelvbotlás, akadozás nélkül. Tagoltan ejtette a szavakat, mint egy színész, aki kitűnően tudja a szerepét, szüneteket is tartott, hogy fordítani lehessen." Hitler monológjának lényege a következő volt: a „tengelyhatalmak" gyakorlatilag megnyerték a háborút. A brit világbirodalom széthullott. Ide|e gondolkozni arról: hogyan osztják fel a háború után Nagy-Britannia gazdátlan örökségét. A német és az olasz kormány már kijelölte a maga érdekszféráit. amelyek Európát és Afrikát ölelik fel. Japán Délkelet-Ázsia iránt érdeklődik. A Szovjetuniónak azokat a területeket kínálják, amelyek határaitól délre, az Indiai-óceán irányában húzódnak. Ily módon a Szovjetunió előtt megnyílik az út a meleg világtengerekhez. A kecsegtető ajánlat a szovjet diplomatákat szemmel láthatóan nem lelkesítette. Molotov közölte Hitlerrel: a Szovjetunió abban érdekelt, hogy határai mentén nyugalom és biztonság legyen. Ezért a „gazdátlan brit örökség" felosztásának irreális terve helyett néhány konkrét és a németeket fölöttébb kínosan érintő kérdést tett fel. Nevezetesen: miért tartózkodik némát katonai misszió Romániában, miért került oda a Szovjetunióval való előzetes konzultáció nélkül, amikor az 1939-es megnemtámadási szerződés előírja, hogy minden olyan kérdésről konzultálni kell, amely bármely fél érdekelt érinti. Továbbá: milyen céllal irányítottak német katonai egységeket Finnországba? fis miért ismét csak Moszkva tudomása nélkül? Ezek a megjegyzések — írja Berezskov — hideg zuhanyként hatottak Hitlerre. Néhány percre valami tanácstalan kifejezés jelent meg az arcán. De színészi képességei hamarosan felülkerekedtek. Cgnek emelte szemét, töprengést miméit, majd kijelentette: nincsenek pontos értesülései az érintett kérdések felől, hamarosan tájékozódni tog, de különben W; ezek tizedrangú kérdések. És újra visszatért a világ világháború utáni felosztásának gondolatához. m II I

I m ár

i, A 8SRUNI SZOVJH NAGYKÖVETSÉG 61SÓ TITKÁRA A félrevezető manőver kudarca után — a tárgyalások nem szűkölködtek a groteszk határát megközelítő, tragikomikus jelenetekben sem (ilyen volt például, amikor a két külügyminiszter és kísérete, jóllehet, már semmi mondanivalójuk sem volt egymás számára, a „szélvert" angolok légitámadása miatt kénytelen volt fél éjszakát összezárva tölteni Ribbentrop óvóhelyén) — Hitlerék zavartalanul folytatták, sőt: fokozták a Szovjetunió elleni támadás előkészületeit. Ennek nyugtalanító — apróbb és egészen nyilvánvaló — jeleit a berlini szovjet nagykövetség is fokozódó mértékben tapasztalta. Közvetlenül érzékelte és feljegyezte Berezskov is, aki 1940 utolsó napjaiban a nagykövetség első titkáraként tért vissza Berlinbe. A diplomatáknak úgyszólván naponta kellett tiltakozniuk a szaporodú határsértések, incidensek miatt. (Senkit sem nyugtatott meg, hogy a szóbeli és írásbeli tiltakozásokra a Wilhelmstrassen rendszerint ilyen választ kaptak: „Az emiitett tények nem nyerlek megerősítést.") Különböző csatornákon cáfolhatatlan információk érkeztek nagyarányú német csapatösszevonásokról a szovjet határ mentén. Ismét megjelent a kirakatokban a „Mein Kampf", •melyet a szovjet—német megnemtámadási szerződés megkötése után egy idfire igyekeztek minél kevesebbet mutogatni. Lapokban, utcai vitrinekben furcsa módon elszaporodott a Szovjetunió európai területének térképe. Egy öreg nyomdász nagy példányszámú, frissen nyomott zsebkönyvvel jelentkezett, amelyben latin betűkkel, de orosz nyelven ilyen „társalgási fordulatok" álltak: „Kezeket feli", „Add meg magad!", „Kommunista vagy?", Hol bujkál a kolhozelnök?" stb. Berlinben már a Szovjetunió megtámadásának dátumát is találgatták. A „suttogó propaganda" híreiben furcsa módon mindig vasárnapi nap szerepelt: elóször április 6., azután április 20., május 18. és végül a valódi: június 22. A berlini szovjet követség mindezenközben valami furcsa kettőség állapotában élt. A németek támadó szándékait leleplező, világos információk ellenére sem szállították haza a diplomáciai és gazdasági munkatársak családtagjait. Sőt: egymás után érkeztek az újabb és újabb munkatársak, családostul, még terhes asszonyok és kisgyerekek is. Zavartalanul érkeztek • Szovjetunióból kereskedelmi szállítmányok, jóllehet, a németek már szinte teljesen beszüntették szállítási kötelezettségeik teljesítését, június 14-én a szovjet sajtó nyilvánosságra hozta a TASZSZ közleményét: „A Szovjetunió rendelkezésére álló adatok szerint Németország épp olyan következetesen szem előtt tartja a megnemtámadási szerződés feltételeit, mint a Szovjetunió és ennek következtében, szovjet vélemény szerint, alaptalanok azok a hirek, amelyek Németország szovjetellenes támadó szándékairól szólnak . .." Berezskov értékelése szerint ezzel a nyilatkozattal Sztálinnak az volt a törekvése, hogy kipuhatolja a németek szándékait és hatást gyakoroljon rájuk. Ogy látszik, ily módon akarta az utolsó pillanatban megakadályozni a támadást. A német reagálás azonban nem sok jót ígért. Bár a TASZSZ közleményét még publikálása előtt tudomására hozták a moszkvai német nagykövetségnek, Berlin vészjósló hallgatással válaszolt. Még csak a sajtóban sem történt egyetlen említés sem róla. Mf&tT ITTA LE MAGÁT 8IB3ENTROPP A JÚNIUS 22-ÍRí f VIRRADÓ IJSZAKAN? Június 21-én a Szovjetunióból utasítás érkezett: a követség haladéktalanul tegyen Javaslatot a német kormánynak újabb tárgyalások megkezdésére. Ilyen fontos javaslatot csak személyesen a külügyminisztarnek lehetet átadni. Ribbentrop azonban eltűnt — hiába keresték egész este és fél éjszaka, a Wilhelmstrassen mindig azt válaszolták: a külügyminisztert nem lehet utolérni. Végre hajnali háromkor (moszkvai Idő szerint ötkor) megszólalt a telefon: a német külügyminiszter haladéktalanul kéreti a szovjet nagykövetség képviselőit. A nagykövet indult el s vele — tolmácsként «— az első titkár. A külügyminisztérium előtt a korai időpont ellenére fotóriporterek és újságírók tömege várta őket. „Ribbentrop arca gvűrött volt, a szeme zavaros, a szemhéja vörös — emlékezik vissza Berezskov. — Ahogy átiaent a szobán, néhányszor kissé megtántorodott. „Talán csak nem részeg" — villant át az agyamon. Később, ahogy leültünk, és Ribbentrop beszélni kezdett, ez a feltételezés bizonyossággá vált. Elég sokat ihatott." Nem tudták előadni a szovjet kormány javaslatát, mert RibDentrop, hangját fölemelve, kijelentette: most egészen másról van szó. Akadozó nyelvvel, meglehetősen zavaros hanggal kezdte magyarázni Hitler memorandumának tartalmát. (A memorandumot azonnal átnyújtotta a szovjet nagykövetnek.) Ogy tett, mintha nem tudna a határsértések miatti rengeteg szovjet tiltakozásról; szovjet csapatösszevonásokról beszélt, és állítólagos soha meg nem történt — esetekről, amikor szovjet katonai személyek behatoltak német területre. A memorandum szerint az előállott helyzetet a német kormány úgy értékeli, mint súlyos fenyegetést országa ellen egy olyan pillanatban, amikor életre-halálra szóló háborút vív az angolszászokkal. „A Führer nem tűrhet egy Ilyen veszélyt — mondta Ribbentrop és elhatározta, hogy lépéseket tesz a német nemzet életének és biztonságának védelmére. A Führer döntése végérvényes. Egy órával ezelőtt a német hadsereg átlépte a Szovjetunió határait." Ezután Ribbentrop felállt, kihúzta magát, ünnepélyes külsőt igyekezett magára erőltetni (hangjából érezhetően hiányzott a szilárdság és a biztonság), és kijelentette: „A Führer megbízott, hogy hivatalosan közöljem önökkel ezt a védelmi intézkedést..." Mi is felálltunk - írja továbt Berezskov. — beszélgetés véget ért. A háborút csak a támadás megkezdése után üzenték meg nekünk. Ezen már nem lehetett változtatni. Mielőtt elmentünk, a szovjet nagykövet Igy szólt: „Ez arcátlan, semmivel sem provokált agresszió. önök még megbánják, hogy megtámadták a Szovjetuniót. Kegyetlenül meg fognak fizetni érte . .." Ki tudja, miért itta le magát Ribbentrop ezen az éjszakán? — fűzi hozzá reflexióját Berezskov. — Hiszen fi is halálos ellensége volt a Szovjetuniónak, akárcsak a többi náci vezető. Nyilvánvalóan hazudott, amikor azt állította, hogy ellene volt a támadásnak. Mégis: miért idegeskedett? Akkor nem tudtunk ezekre a kérdésekre választ adni. Ma arra kell gondolnunk, hogy talán rossz előérzetei voltak. A MOSZKVAI nÁmá REGO&i TORNÁT SUGÁROZ A követségen nagy nyugtalansággal várták a nagykövet visszatértét. Hiszen alig, hogy eltávozott, a követség összes telefonja, mintegy varázsütésre megsüketült. Megszakadt minden kapcsolatuk a külvilággal. Amint a nagykövet visszatért, s tájékoztatta a helyzetről munkatársait, nekiláttak a bizalmas okmányok megsemmisítésének. Hat órakor bekapcsolták a rádióit. Valamennyi szovjet adóállomás reggeli tornát sugárzott. Azután úttörő negyedóra következett, majd hírek: a megszokott közleménynek az aratás állásáról, munkahőstettekről. Elhatározták, hogy táviratilag próbálják Moszkvát értesíteni. Először a követség diplomáciai rendszámmal ellátott, nagy, fekete ZISZ kocsija indult el. Kis idő múltán azonban már csak a benne ült diplomata tért vissza; a kocsit az úton SS-ek vették körül, az autót elkobozták, a sofőrt letartóztatták. Ezután Berezskov indult el egy kis Opelen, ami nem volt olyan feltűnő. El is jutott a főpostára, ott a tisztviselők mind Hitler hisztérikus beszédét hallgatták, s úgy néztek rá, mint valami őrültre, mikor megtudták, hogy Moszkvába akar táviratot feladni. (A táviratot végül is elfogadták, hogy elérkezett-e rendeltetési helyére - erről az emlékirat nem számol be.) jó néhány őrát kellett még a szovjet diplomatáknak várniuk, amikor végra a moszkvai rádióból felhangzott a világtörténelmi kiáltvány: a mi ügyünk Igazságot, a győzelem a miénk lesz" ... Ettől kezdve a berlini siovjat nagykövetség épülete blokád alá vett erődítményhez hasonlított. A követség épületét SS-katonák ostromgyűrű)* zárta körül. A diplomatáknak ezerötszáz, Németországban és az általa megszállt területeken tartózkodó szovjet állampolgár hazaszállításáról kellett gondoskodniuk. (Jellemző adat, hogy a Szovjetunióban a háború kitörésének pillanatában mindössze 120 német állampolgár tartózkodott — a a németek első. arcátlan ajánlata úgy szólt: százhúszért — százhúszat.) Fogcsikorgatóan udvarias tárgvalások, s a legjobb „krimi"-k feszültségét is túlhaladó kalandok jellemzik azt az egy hónapot, amit a csere lebonyolításának Időpontjáig a szovjet diplomata még Berlinben töltött. Kudarcot vallott Washington és Brüsszel terve: a kongói partizánmozgalom felszámolása. Csőmbe zsoldosai megszállták ugyan Stanleyville-t, a partizánok azonban a hegyekben folytatják a harcot. A képen: Partlzánegység az őserdőben. (CTK felvétele) ŰJ SZÖ 4 * 1965. október X,