Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-12 / 283. szám, kedd

Václav Dávid hazautazott A HARCOLÓ LATIN-AMERIKA New York (CTK) — Václav Davtd, az ENSZ közgyűlés 20. ülésszakán részt vevő csehszlovák küldöttség ve­zetője október 10-én elutazott New Yorkból. Otját Párizsban megszakít­ja, s ott meglátogatja az UNESCO tit­kárságát. A 20. ülésszakon a csehszlovák kül­döttség vezetésével Csehszlovákia ál­landó ENSZ-képviselőjét, dr. jm Há­jek nagykövetet bízták meg. Todor Zsivkov fogadta Ihomsont (ČTK) — Todor Zstokov, a bolgár minisztertanács elnöke hétfőn fogad­ta George Thomsont, Nagy-Britannia külügyi állammlnlszterét, akivel a két ország kapcsolatairól és néhány nemzetközi kérdésről tárgyalt. G. Thomson a sajtó képviselői előtt kifejtette a brit kormány álláspont­ját az Időszerű nemzetközi kérdé­sekkel kapcsolatban, különösen a NATO átszervezését szorgalmazó brit javaslatot, a vietnami háborút és az észak-rhodesiai helyzetet Illetően. Thomson kijelentette, hogy kormá­nya ellenzi az atomfegyverek elter­jesztését, és támogatja a teljes atom' ellenőrzés gondolatát. Ismét megmozdult a föld Skopjében Skopje (CTK) — Skopjéból októ­ber 11-én délelőtt két földlökést je­leztek. Az első 6, a második 4 fok erősségű volt. 6 fok erejű rengést először észleltek ebben az esztendő­ben. A lakosság rémülten futott ki a házakból, károk azonban nem ke­letkeztek. Az 1963 júliusi katasztró­fa óta ez a 611. és 612. földrengés Skopjében. MEGNYÍLT A CHILEI KOMMUNISTA PART XIII. KONGRESSZUSA MOHAMMED AL-BADR, a megdön­tött jemeni Imám 35 családtagját szabadon bocsátották és repülőgé­pen Szaúd-Arábiába szállították. Köztük van öt exherceg és az elű­zött Imám két felesége. KREISKY osztrák külügyminiszter kéthetes látogatásra az Egyesült Ál­lamokba látogatott. Az ENSZ-közgyű­lésén is felszólal. AZ ADENI HAZAFIAS ERŰK négy vezetőjét letartóztatták. A Dél-Aró­bia angol megszállása ellen küzdő mozgalommal kapcsolatban eddig 80 személyt vettek őrizetbe. A NYUGATNÉMET LÉGIERŐK Su­per Starflghter típusú lökhajtásos egységeit rakétakilövő készülékkel látják el, hogy kis területről is fel­szállhassanak. AZ NSZK-BÖL 96 polgár települt az NDK-ba az utolsó három nap alatt. NEW IERSEY ÁLLAMBAN a fajül­dözők felgyújtották két néger család házát, mert ezeket Lakewood város fehér negyedében építették fel. JENS OTTO KRAG dán miniszter­elnök október 11-én Szverdlovszkba érkezett. BEFEJEZŐDTEK PEKINGBEN a Kí­nai Népköztársaságban rendezendő csehszlovák gépipari kiállításról folytatott tárgyalások. A kiállítás rendezésére a Jövő év júniusában ke­rül sor. HESSEN fedőnéven megkezdődtek a nyugatnémet határőrség hadgya­korlatai. A hadgyakorlatokon a ka­tonai elitalakulatok, rendőregységek vesznek részt. A FRANCIA BÉKEVÉDÖK SZÖVET­SÉGÉNEK indítványára október 10­én az évreux-l amerikai katonai tá­maszpont mellett mintegy kétezer ember tüntetett a békéért és az ame­rikai agresszorok ellen. KUBAI EMIGRÁNSOK csoportja pénteken este csónakkal megközelí­tette Kuba területét, hogy titokban elszállíthassák családtagjalkat. A ku­bai határőrség a csoportot letartóz­tatta. A tűzharcban a határőrség egy katonája elesett. A ROMAN KONMUNISTA PÁRT tanulmányi küldöttsége befejezte franciaországi látogatását. MEGÉRKEZETT NEW YORKBA az adenl politikai pártok küldöttsége Mackavee volt kormányelnök veze­tésével. A küldöttség az ENSZ köz­gyűlés elé akarja terjeszteni az ade­nl kérdést. EINAR GERHADSEN, Norvégia mi­niszterelnöke hétfőn benyújtotta a királynak kormánya lemondását. A király az új kormány megalakítá­sával Per Bortent bízta meg. BRÜSSELBEN ülést tartott Belgium Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának politikai bizottsága. A gyű­lésen az ország politikai helyzetével és az október 23-24-1 XVI. párt­kongresszus kérdéseivel foglalkoz­tak. Nyolcszáz küldött és külföldi ven­dég részvételével vasárnap este San­tiago de Chilében megkezdődött a Chilei Kommunista Párt XIII. kong­resszusa. A testvérpártok küldöttsé­geit Jósé Gonzales helyettes főtit­kár üdvözölte. A párt tevékenységéről Luts Cor­valan, a párt főtitkára mondott elő­adói beszédet. Elemezte a belpoliti­kai helyzetet, jellemezte a párt po­litikai irányvonalát és megjelölte a párt és a chilei munkásmozgalom fő feladatait. Corvalan kijelentette, hogy a chilei kommunisták politi­kájának céllá az imperializmus és az oligarchia ellen küzdő osztályok és társadalmi rétegek egyesítése a munkásosztály körül. Hangoztatta, hogy csak az Imperializmus uralmá­nak lerázása, a nagybirtokok és a magánkapitalista monopóliumok fel­számolása eredményezhet Igazi for­radalmi átalakulásokat Chilében. A küldöttek tárgyalni fognak a főtitkár beszámolójáról, a párt szer­vezeti szabályzatának módosítására tett javaslatokról, s megválasztják a párt vezető szervett. A kongresszus október 17-én ér véget. A kommunisták jelszava: egységfront Az ideiglenes dominikai kormány vasárnap bejelentette, hogy az ún. megbékélési egyezmény alapján át­vette a nehézfegyvereket Francisco Caamano híveitől. A dominikai távközlési Igazgató­ság elutasította egy bezárt rá­dióállomás fellebbezését, mert a mostani ideiglenes kormány ellen rágalomhadjáratot folytatott. Wessin y Wessin, az Egyesült Ál­lamokba száműzött reakciós tábor­nok vasárnap támadta a Godoy-kor­mányt. Rágalmak özönét zúdította az ideiglenes kormányra, s hangoz­tatta, hogy „Godoynak nincs tekin­HÁROM ORSZÁG ­HÁROM VÁLASZTÁS NDK Vasárnap 20 órakor fejeződtek be az NDK-ban a választások. A sza­vazó helyiségeket azonban nem„zár­ták le, mert igen sokan másodszor is megjelentek, hogy ott legyenek a szavazatok nyilvános megszámlálá­sánál. A választások végső eredménye a következő: a járási képviseleti szer­vek jelöltjelre a szavazók 98,84 szá­zaléka adta le szavazatát. Az érvény­telen szavazatok száma 0,03, az ér­vényes szavazatoké 99,97 százalék. Nemzeti Front jelölőlistájára a vá­lasztók 99,89 százaléka, ellene pe­dig 0,11 százaléka szavazott, össze­sen 16 941 képviselőt és 3816 pótta­got választottak. A városi és községi népképvise­leti szervekben a szavazók 98,70 szá­zaléka választott képviselőket. A Nemzeti Front jelöltjeire a válasz­tók 99,86 százaléka, ellenük pedig 0,14 százaléka szavazott, összesen 186 107 képviselőt és 39 594 pótta­got választottak. Két jelöltet nem választottak meg. Frtedrich Ebért, a központi válasz­tási bizottság elnöke kijelentette, hogy a Demokratikus Németország Nemzeti Frontja Jelöltjeinek egy­hangú megválasztása az egész világ előtt az NDK lakóinak erkölcsi-poli­tikai egységét bizonyltja. TÖRÖKORSZÁG A török parlamenti választások eddigi eredményei szerint a szélső­jobboldali Igazságpárt jelentékeny többséget szerzett. ötven választókerületben (számuk 67) a szavazatok megoszlása a kö­vetkezőképpen alakult: Igazságpárt 2 993 527 szavazat (54,5 %) Népi Köz­társasági Párt: 1 562 159 szavazat (28.5%), Nemzeti Párt 317 411 sza­vazat (5,8%), Köztársasági Parasz­tok Nemzeti Pártja 166 746 szavazat (3,2%), az ÜJ Törökország Pártja 185 783 szavazat (3,25%), Török Munkáspárt 129 034 szavazat (2,3 %). NYUGAT-NIGÉRIA Hétfőn igen feszült légkörben kez­dődtek a képviselő-választások a nyugat-nigériai tartományi gyűlésbe. A választások előestéjén a főváros körzetében ismeretlen tettes lelőtte az egyik választási biztost Az iba­danl zavargások során két személy megsebesült. A város különböző ré­szein lövöldözésre került sor. A rend­őrség felkérte a lakosságot, hogy besötétedés után tartózkodjék ott­honában. télye, s a nép támogatását sem él­vezi". A Dominikai Kommunista Párt fel­szólította a demokratikus és népi szervezeteket, hogy alakítsanak de­mokratikus és antllmperialtsta egy­ségfrontot, amely a külföldi meg­szálló csapatok távozásáért és az 1963. évi alkotmány visszaállításáért küzdene. Visszatérnek az alkotmányossághoz? Humberto Castelo Branco, Brazí­lia elnöke kijelentette, hogy az ok­tóber 3-án 11 államban megtartott kormányválasztások eredményeit tiszteletben tartják. Az elnök kije­lentése a választások első hivatalos visszhangja. Mint ismeretes, a két kulcsfontosságú államban, Guanaba­raban és Minas Gerais-ban az el­lenzéki Jelöltek győztek. Castelo Branco bejelentette, hogy megküldi a nemzeti kongresszusnak azokat az alkotmánymódosítás ja­vaslatokat, amelyek hozzájárulnak a rendszer politikai erejének meg­szilárdításához. A Brazil Munkáspárt végrehajtó bizottsága október 9-1 ülésén Rio de Janeiróban határozatot hozott, hogy a párt harcolni fog az 1966. évi elnökválasztások kiírásáért. Egyes Jelekből ugyanis arra lehet következtetni, hogy a kormány az alkotmánymódosítással meg akarja szüntetni a közvetlen elnökválasz­tást. Kubitschek, volt brazil köztársasá­gi elnök a francia Combat-nnk adott nyilatkozatában kijelentette, hogy elnöki tisztsége idején az amerikai kormány nem tanúsított megértést egy hosszú érvényű latin-amerikai gazdaságfejlesztési terv iránt. Az Egyesült Államokban, Angliában, sőt a Közös Piac tagállamaiban is az volt az Irányzat, hogy korlátoz­zák a latin-amerikai országokból való behozatalt. Kubitschek hangoz­tatta, hogy ezért a latin-amerikai kormányok kötelessége más piacok nyerése, például a szovjet és a kí­nai piac megszerzése. Uruguay - megbolygatott méhkas Az uruguayi rendőrség vasárnap este megtámadta az október 7-én kihirdetett rendkívüli biztonsági in­tézkedések ellen tüntetőket. Ez az Intézkedés a dolgozók tervezett béremelési sztrájkjának megakadá­lyozására szolgál. A Reuter hírügynökség szerint a rendkívüli biztonsági intézkedések életbe lépése óta 67 szakszervezeti vezetőt tartóztattak le, a szakszer­vezetek épületeit és a felszabadítás! íront titkárságalt átkutatták, korlá­tozták a sajtószabadságot és betil­tották az Uruguay Jelenlegi helyze­tével foglalkozó tv-műsort ls. A szófiai orvosi műszergyár külföldi megrendeléseket is teljesít. A képen: Ivanka Gáncsévá és Anya Deicseva kvarclámpát szerel. Bulgáriában az iparban foglalkoztatottak 40 százaléka a nők sorából kerül ki. (ČTK — BTA felv.J Legfőbb feladatunk — a forradalom bázisának szilárdítása KIM IR SZEN BESZÉDE Pföngjang (CTK)' — „A Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság számá­ra most a legfőbb feladat tovább épí­teni a szocializmust és megszilárdí­tani a forradalom bázisát" — Jelen­tette ki a Koreai Munkapárt meg­alakulásának 20. évfordulója alkal­mából tartott beszédében Kim Ir Háborús bűnösök fölött ítélkeznek Rigában Riga (CTK)" — A rigai bíróság teg­nap megkezdte az eljárást háborús bűnösök csoportja ellen, akik a má­sodik világháború Idején litván föl­dön háborús bűntetteket követtek el. A vádlottak között van Albert Ej­helisz rendőrőrnagy, a rezeknyei te­rület volt parancsnoka, aki jelenleg az NSZK-ban Karlsruhe környékén fedőnév alatt él. Távollétükben Ítél­keznek a jelenleg New Yorkban élő tíoleszlav Mejkovszkíf és a Kanadá­ban élő Harald Puntulisz volt rend­őrkapitányok fölött. A bíróság előtt áll még Jazep Baszankovlcs, Janlsz Kraszovszkisz és Peterisz Vajcsuksz Tizenötezer litván, köztük kétezer gyermek vére tápad e háborús bű­nösök kezéhez. A vádat Jan Dzenitisz, Litvánia he­lyettes államügyésze képviseli. A nyilvános tárgyaláson több száz főnyi hallgatóság vesz részt. Szen, a KNDK miniszterelnöke a va­sárnapi népgyűlésen. A további feladatok közé sorolta Kim Ir Szen a dél-koreai nép forra­dalmi harcának megsegítését, vala­mint az egész világ forradalmi erői nek egyesítését, Dél-Korea felszaba­dítása érdekében. Kim Ir Szen kijelentette, hogy a Koreai Munkapárt a Jövőben is a szocialista tábor egységét és a nem­zetközi kommunista mozgalom mar­xista-leninista elveken alapuló szo­lidaritását szorgalmazza. Nem okultak Nürnberg (CTK) — A német re­vansisták vasárnap rendezték meg Nürnbergben az 1965. évi „chebi nép­napot", amelyen felszólalt Hans Christoph Seebohm, az NSZK közle­kedésügyi minisztere is. Beszédében követelte az NDK és az egykori né­met kelet felszabadítását, az elnyo­más alól és bár bejelentette, hogy ezt a célt minden erőszak alkalmazása nélkül akarják elérni, egyidejűleg arra is figyelmeztette a közvéle­ményt, hogy nem lehet a békét csu­pán meghátrálással biztosítani. A re­vansista gyűlés határozatában kö­vetelte az önrendelkezési és honpol­gári jogot nemcsak a Cheb-vidék számára, hanem a Kelet- és Közép­Európában élő összes németek szá­mára is. (KOMMENTÁRUNK: Harc az Arab-öbölért Az arab nemzeti felszabadító moz­galom gócai közül a nálunk hagyo­mányosan Perzsa-öbölnek nevezett Arab-öböl hatalmas part menti sáv­ja s maga az öböl is valahogy elke­rülte a figyelmünket. E térségben lejátszódó dráma főszereplői az arab nacionalizmus és a brit Imperializ­mus. A világ közvéleménye rendszerint új kőolajforrások felfedezésével kapcsolatban figyel fel az arábiai helységnevekre. Kuwait, a Bahretn szigetek és Katar felszökő olajsu­garaival jelezte a világnak, hogy lé­tezik. A kőolaj miatt már nem me­rülhettek feledésbe ezek a terüle­tek, viszont a térség többi része, a többé-kevésbé névtelen fejedelemsé­gek, hajdan gyöngyhalászaikról és kalózaikról ismert törpe országok a háttérben húzódtak meg. A vidék hajdani romantikájának a britek, a világtörténelem legügyesebb kaló­zai vetettek véget. A XIX. század különféle, egyen­jogútlan szerződéses korszaka volt. Anglia önkényesen „védelmébe vet­te" az öböl arab fejedelemségeit, s a valóságban ezeknek világpoliti­kai és gazdasági elszigetelésére tö­rekedett. A mai viszonyok között az imperialisták szeretnék megakadá­lyozni, hogy az arab vtlágban vég­bemenő felszabadító mozgalom hul­lámai az Arab-öböl mentén elterülő sejkségekbe és szultánságokba is átcsapjanak, mert attól tartanak, hogy itt is aláássák a brit gyarma­ti uralom pilléreit. A brit gyarmatosítókkal a nyílt konfliktus akkor tört ki, amikor az Arab Liga először kísérelte meg az erős politikai és gazdasági blokád áttörését. 1964 decemberében műsza­ki küldöttséget menesztett e tér­ségbe azzal a feladattal, hogy ké­szítsék el a lakosság tényleges szükségleteinek megfelelő létesít­mények részletes tervét. A bizott­ság adatokat gyűjtött, melyek alap­ján az Arab-öböl kérdését az arab államfők képviselőinek bizottsága vitatta meg. Ez a bizottság eddig három elvi jelentőségű, határozatot hozott. Az első fejlesztési alap létreho­zására vonatkozik, amelyhez az EAK, Irak és Kuwait egyenlően Já­rulna hozzá. A többi arab állam le­hetőségeihez képest támogatná. Szaúd-Arábia, az alapító tagok egyi­ke nemrégen kilépett a bizottság­ból. Eddig U millió dollárt adtak össze, melyet országutak, csatornák vízvezetékek építésére kell fordíta­niuk. Ez Londont cselekvésre késztetté. Stewart külügyminiszter az alsóház­ban kijelentette; it az Ideje, hogy megváltoztassák Anglia és az arab fejedelemségek kapcsolatait. Más szóval, felül akarják vizsgálni a ré­gi egyenlőtlen szerződéseket, de előbb gazdasági bilincsekbe akarják verni az érintett országokat. Az arab technikai bizottság kiszállása után a brit hivatalok kijelentették, hogy szintén fejlesztési alapot léte­sítenek, amelyből azonban csak azok a fejedelemségek részesülhet­nek, akik más segítséget nem fo­gadnak el. Persze az arab uralkodók számára ez sem jelent szabad vá­lasztást, amit Szardzsa fejedelmé­nek, El-Kasszemi emírnek elűzése bizonyít. A brit gyarmattartók június végén azzal vádolták, hogy országa gazdasági, társadalmi és politikai fejlődését egybe akarta fűzni a töb­bi arab ország erőfeszítésével. Kasz­szemi akkor sem hátrált meg, ami­kor a kormányzó és más gyarmati tisztviselők meghagyták: közvetíté­sükkel bármelyik országgal felvehe­ti a kapcsolatokat, csak az Arab Ligával nem. A második határozat értelmében az arab államfők különféle illetékes nemzetközi fórumok elé terjesztik az Arab-öböl kérdését. London azon­ban mostanáig sem engedte meg az ENSZ vizsgáló bizottságának kiszál­lását a kérdéses területre. A harmadik határozat felszólítja az arab országokat, hogy minden erejükkel törekedjenek az öböl arab Jellegének megőrzésére. Az Abu Dabi fejedelemségben fel­fedezett olajforrások lázba hozták a kincskeresőket. Hatalmas méretű bevándorlás indult meg. Ez fontos tényező, mert egyes fejedelemsé­geknek alig van 5000 lakosuk, vi­szont Katar fejedelemség mintegy 60 000 lakosú. A bevándorlók zömét indusok, pa­kisztániak és irániak alkotják. Pon­tos adatok nincsenek, de a rendel­kezésre állók szerint Kuwaitban ma több mint 30 000, a Bahrein szige­teken mintegy 25 000, Omanban kb. 35 000 iráni él, ez pedig az arab lakosság fele. Az arab közvélemény elítéli a cél­tudatos iráni beszivárgási törekvé­seket, melyeknek célja a kulcspozí­ciók megszerzése. Az arabok a brit gyarmattartók szövetségesett látják az iráni bevándorlókban. Az Arab-öbölért tulajdonképpen csak most kezdődött meg a küzde­lem, de a szabadság már kezd utat törni a partvidéken, és súlyos aka­dályokkal száll szembe. A szabad­ság szelleme az arab világban ural­kodó nézeteltéréseket is leküzdi. Ütött a brit maradékgyarmatok fel­számolásának órája. M. M. 1985. október 12. * (jj SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom