Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-31 / 302. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljelek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA BRATISLAVA 1965. OKTÓBER 31. VASÁRNAP XVIII. ÉVFOLYAM 302. szám Ára 30 fillér Tanácskozik a Csehszlovák Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság III. országos kongresszusa VLADIMÍR KOUCKV ELVTÁRS FELSZÓLALÁSA A prágai Vigadó Smetana-termében tegnap vitával folytatta mun­káját a Csehszlovák Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társa­ság III. országos kongresszusa. A vitában elsőként dr. Jan Kašpar, a prágai Vegyészeti Technoló­giai Főiskola tanára szólalt fel, majd VladimírKoucký, a CSKP Központi Bizottságának titkára, a Központi Bizottság küldöttségének vezetője mondott beszédet. A CSKP Központi Bizottsága meg van róla győződve — hangsúlyozta Koucký elvtárs —, hogy a társadal­munk további fejlődésével összefüg­gő problémák új módszereken ala­puló megoldása létrehozta a dolgo­zók fokozottabb kezdeményezéséhez, aktivitásához szükséges kedvező fel­tételeket, s a nevelőmunkának is újabb lendületet adott. A nevelő­munka egyik legfontosabb célja ma az olyan legújabban felmerült kér­dések eszmei és erkölcsi nézőpont­jainak megmagyarázása mint ami­lyenek az új irányítási rendszer bevezetése, a szocialista társadalmi munkamegosztással összefüggő pro­blémák egész sora, az ipari és a me­zőgazdasági dolgozók különböző helyzete és érdekköre, a szellemi tevékenységgel, a tudományos és kulturális munkával összefüggő pro­blémák stb. Rendkívül jelentős fel­adat a kulturális értékek s a mű­vészi alkotómunka megértetése a lakosság legszélesebb rétegeiben. Pártunk kulturális politikájának cél­ja olyan irányt adni kultúránknak, hogy szilárdítsa az emberekben a szocializmus lehetőségei és távlatai iránti bizalmat, fokozott aktivitás­ra, és arra serkentse őket, hogy ön­maguk elhatározásával küzdjenek mindannak érvényesítéséért ami új, de különösen ott, ahol szocialistael­lenes erők állnak a szabadság, az előrehaladás s az emberi boldogság útjában. A szocialista kultúrának szilárdítania, kell a nemzetközi kap­csolatokat és a mai világkultúrában őt megillető Jelentős pozícióját ls. Az önök tevékenységének nem ke­vésbé fontos része a külpolitika s a nemzetközi munkásmozgalom szere­pe ismeretének terjesztése. Ezzel kapcsolatban feladatuk, hogy reáli­(Folytatás a 2. oldalon) A brnői Ingstav és a znojmrti építkezés! igazgatóság dolgozói foly­tatják a Znojmo melletti víztároló medence építését, mely Znoj­mo városát és környékét látja majd el vízzel. (E. Bican — CTK felvétele) Gyarapodnak a kongresszusi felajánlások A CSKP KÖZELGÖ XIII. KONG­RESSZUSA FOKOZOTT MUNKA­SZORGALMAT VÄLT KI A KELET­SZLOVÄKIAI VASMŰ ÉPlTÖI KÖ­RÉBEN. EGYRE TÖBB A MUNKA­FELADATOK HATÁRIDŐ ELŐTTI TELJESÍTÉSÉRE IRÁNYULÓ KEZ­DEMÉNYEZÉS. Az ostravai Kohőszerelő Vállalat dolgozói is azok közé tartoznak, akik sikeres tervteljesítéssel óhajt­ják köszönteni a pártkongresszust. Ebben az évben közel 120 százalék­ra teljesítik az acélkonstrukciók és műszaki berendezések szerelési munkálatainak tervét, s az év ele­jétől 1B millió korona értékű mun­kát végeztek terven felül. Jelentős kötelezettséget vállalt Mi­kuláš Vjacka szerelő kollektívája is, amely szerint a Vasmű legnagyobb hengerszékét 1966. május elsejére, két hónappal a kitűzött határidő előtt előkészítik próbaüzemeltetésre. Az ostravai Kohószereifi Vállalat dolgozóinak igyekezete arra mutat, méltán illette meg őket „A Vasmű legjobb építői" cím. —ik. A vasút fejlesztése Ä KELETI VASOTIGAZGATOSAG JÓVÁHAGYTA A FORGALMI TÁV­LATI TERVET ÉS A VASÚT MŰ­SZAKI FEJLESZTÉSE FŰBB IRÁNYELVEIT A KŐVETKEZŐ ÖT­ÉVES TERVBEN. 1970-ig 30 százalékkal több alap­fontosságú anyagot, nyersanyagot és árut szálftanak a Keleti Vasútigaz­gatóság dolgozói, mint az idén. A szerelvények súlya 8, a vagonok körforgása pedig további 4 száza­lékkal növekszik. A következő években nagyobb méreteket ölt a villamosítás, a Die­sel-motorokkal és a modern bizton­sági berendezésekkel való ellátás. A közeljövőben villamosítják a Bratislava—Žilina, a Bratislava—Štú­rovo és az Érsekújvár—Komárom szakaszokat. Modern Diesel-mozdo­nyokkal, főleg a széles nyomtávú vonalakon bonyolítják majd le a forgalmat. Születésének 150. évfordulója alkalmából Modrán megkoszorúz­ták Ľudovít Štúr emlékművét. A küldöttségek többsége támogatja a Szovjetunió részvételét az afroázsiai értekezleten ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT TANÁCSKOZNAK A KÜLÜGYMINISZTEREK Algír (CTK) — Algéria nem dönthet az afroázsiai értekezlet sor­sáról, mivel ez valamennyi részt vevő ország ügye — hangsúlyozza az El Mudzsahid. Pénteken a késő esti órákban befejeződött az algériai forradalmi tanács ülése, melyen az afroázsiai értekezleten kívül az Afrikai Egység Szervezete accrai értekezletének eredményével is foglalkoztak. Az El Mudzsahid hangsúlyozza, hogy Algéria nem akar­ja „kisajátítani" az értekezletet, mely valamennyi afrikai és ázsiai ország ügye. Algéria véleménye szerint az afro­ázsiai értekezlet elhalasztása nem a kínai tézisek, hanem az imperializ­mus győzelmét jelentené. Ez a leg­fontosabb megállapítás abban a hi­vatalos algériai kommentárban, me­lyet az APS hírügynökség közvetí­tett a külügyminiszteri értekezlet megkezdése előtt. A kommentár a Szovjetunió részvételének kérdésével is foglalkozik. Algéria nem ellenzi részvételét, de a haladó erők egy­ségének megvédése érdekében el­fogadja májd a többség döntését. Hangsúlyozza, hogy Algéria eddig kikerülte a vitát Kínával és tovább­ra is így akar tenni, mivel a vita el­lentétben állna az afroázsiai gon­dolattal. Ez nem jelenti azonban, hogy nem fog válaszolni a Kínai Népköztársaság jogtalan és sértő támadásaira. A külügyminiszteri értekezletnek lehetővé kell tennie, hogy vala­mennyi küldöttség pontosan leszö­gezze álláspontját és ezekből von­ják le a közös állásfoglalást. Röviddel a külügyminiszteri érte­kezlet megkezdése előtt az a hír terjedt el Algírban, hogy a Kínai Népköztársaság hajlandó lenne há­rom hónapon belül részt venni az afroázsiai értekezleten azzal a fel­tétellel, ha a Szovjetunió nem lesz ott. Hírek szerint az afrikai és ázsiai országok többsége támogatja a Szov­E gyre sűrűbben jelentkezik a dér, a fa­gyok is erősebbek. Annak a Jele ez, hogy közeledik a tél, fogyogat a határ­ban a munka. A földműves száméra ugyan már a tél sem a tétlenség idő­szaka, mint régen volt. A mezőgazdaságban végbement hatalmas változás a téli hónapokban is elevenné tette az életet. Elsősorban nem fi­zikai munkával telnek a napok — bár az ál­lattenyésztők, a gépjavítók ügy dolgoznak, mint más időszakban — hanem inkább a gondolko­dással, a tanulással, a tervezgetéssel. Nem jut mindenkinek munka, különösen a növényter­mesztő csoport tagjainak jut kl a „kényszer­pihenőből". Ez a probléma az eddigieknél is érezhetőbb lesz az idén az árvíz sújtotta köz­ségekben. Erről a kérdésről beszélgettem a minap a bogyai szövetkezet elnökével. Sok mindenről szó esett: a szövetkezet árvíz utáni helyzetéről, s persze arról, hogyan halad a közös gazdaság újjászervezése. Elismeréssel beszélt a tagság szorgalmáról, s arról, hogy a nagy csapás el­lenére általában derülátók az emberek. Főkép­pen ennek tudható be, hogy a járásban az elsők között végeztek az ősziek vetésével. Igaz, be­takarítanivalójuk alig volt, csak három hek­tárnyi répát hagyott szárazon a víz, így minden erejüket a szántásra-vetésre összpontosíthatták. Legjobban örült azonban annak, hogy a küz­delmes napok és a még várható egy-Icét ne­héz esztendő ellenére ls a tagok mindegyike visszatért a szövetkezetbe. A katonaságtól ha­zatérő fiatalok is a szövetkezetben maradnak. Ez annak a jele, hogy az emberek megszerették a közöst, ragaszkodnak hozzá, s nem hagyják cserben a nehéz napokban sem. Pedig mind­annyian tudják, hogy az elkövetkezendő idő­szakban nem lesz könnyű. Az árvíz nemessl* LESZ-E MINDENKINEK MUNKÁJA? a talajt „kínozta" meg, az állatállomány is érzi következményeit. Azt is tudják, hogy az idén, meg talán jövőre ls gyengébb lesz a zárszáma­dás, laposabb lesz a boríték. Am mindennek el­lenére kétszeres erőfeszítéssel láttak az újjá­építéshez. Mert való Igaz, nagy segítséget kap­nak a védnökségt üzemektől, habár az újjá­építés nehezebbje az ő vállukat terheli. Megnyugtató, hogy a bogyaiakhoz hasonlóan mindenütt bátran szembenéznek a nehézségek­kel. Még az élet folyása is ezt követeli. A meg­élhetéshez keresetre van szükség. A tönkre­ment ház felépítéséhez (ha fizet is a biztosító), a személyi tulajdon előteremtéséhez pénz kell. Ha munkalehetőség akad, akkor pénz is lesz! Most még van is, de mi lesz télen? Ez okoz gondot a szövetkezet elnökének és még sok társának. Mert ez a probléma ott is probléma, ahol nem pusztított az árvíz, ám kétszeres gond a téli foglalkoztatás ott, ahol az árvíz megtizedelte az állatállományt. Sok szövetke­zetben megcsappant a jószág, így a télen ez ed­diginél még kevesebben dolgozhatnak az állat­tenyésztésben. Pedig annyira mint most, sehol sem kell a biztonságérzet, a kereseti lehetőség, mint az újjáéledő árvíz sújtotta községekben, szövetkezetekben. A mezőgazdaság felelős irányítói ls segítenek, osztoznak a szövetkezeti vezetők gondjaiban. A bogyai szövetkezet elnöke gondolt arra, hol tehetne legalább a traktorosok részére fuvaro­zási lehetőséget keresni. Ha ez sikerülne, a traktorok nem állnának egész télen, a trak­torosok és a rakodó dolgozók keresethez jut­nának". Tavaly egynéhány szövetkezetből téli brigádra mentek a tagok vagy üzemekbe, vagy az erdőgazdaságokban segítettek. Ezzel a le­hetőséggel az Idén ls kell majd élni. Mit csináljanak ott, ahol semmiképp sem tudnak télen állandó vagy Ideiglenes munkát találni a tagság egy részének. Várják nyugod­tan a kikeletet? Szó sem lehet róla, hiszen a munkaegységszerzés — bér fontos — de csak részben célja a téli foglalkoztatásnak. A másik igen fontos cél, amelyet ezáltal el Kell érni, hogy ne kerüljön ki senki a közösség életéből. Ahol megvan rá a lehetőség, egynéhány embert kosárfonássá), seprűkészítéssel is lehet foglal­koztatni. Egyes vidékeken „divatos" volt a ku­koricalevél felhasználása. Táskákat, lábtörlő­ket és egyéb használható dolgokat készítettek belőle. Persze ez csak ott lehetséges, ahol a víz nem tette tönkre a kukoricatermést, hiszen ez a foglalkozási ág csakis akkor kifizetődő, ha a nyersanyag otthon termett és nem kell érte pénzt adni. N pa"gy gond, közös probléma ez, tehát foglalkozni kell vele, már azért is, mert a parasztember télen sem szeret tétlenül ülni. Igaz, régen a tél volt az az időszak, amikor a föld művelője „kifújhatta" magát, új erőt gyűjtött a tavaszra. De most már más a világ, más az élet. Nem arról van szó, hogy most nincs szükségük pi­henőre a mezőgazdasági dolgozóknak. De kissé hosszú idő volna novembertől tavaszig, ha tét­lenül, kereset nélkül kellene eltölteni. MÉRY FERENC jetunió részvételét. Nem számolnak azzal, hogy a kínai javaslat jelentő­sebben befolyásolná a miniszterek tárgyalását. Tegnap a déli órákban Algírban a Nemzetek Palotájában megkezdődött az afroázsiai országok külügymi­nisztereinek tanácskozása, melyet Muhammad Badzsáví algériai igaz­ságügy-miniszter nyitott meg. Az ülés megnyitása után a jelenlevők egyperces csenddel adóztak az im­perializmus elleni harc áldozatai em­lékének. Bevezető beszédet Abdelaziz Bu­teflika algériai külügyminiszter mondott. Beszéde után a küldöttek megválasztották az értekezlet el­nökségét és elnökét, majd zárt aj­tók mögött folytatták munkájukat. Phan Van Dong, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság miniszter­elnöke Csou En-laj levelére vála­szolva kijelentette, hogy a VDK, akárcsak a Kínai Népköztársaság, nem tartja a helyzetet alkalmasnak a második afroázsiai csúcsértekez­let összehívására. A VDK hírügy­nöksége által közzétett üzenetben hangsúlyozza, hogy a VDK nem vesz részt az értekezleten. Lenin érdemrenddel tüntették ki Ogyesszát Ogyessza (CTK) — Ogvesz­sza, a hősi város, magas kor­mánykitüntetésben részesült. Az SZLKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kor­mánynak megbízásából Mihail Szuszlov, az SZLKP Központi Bi­zottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára átad­ta a város képviselőinek a Lenin­érdemrendet az aranycsillaggal. A város lakossága a Nagy Honvédő Háború idején tanúsított kitartásáért és bátorságáért részesült ebben a ma­gas kitüntetésben. Ogyessza 73 napig állt ellent a kétszeres túlerőnek. A vá­ros Ideiglenes megszállása alatt Ogyesszában partizáncsoportok tevé­kenykedtek. 1944 tavaszán Mallnov­szkij marsall vezetésével a szovjet csapatok felszabadították. A város több lakosa az „Ogyessza védelméért" emlékérmet kapta. Mihail Szuszlov a kitüntetés ünne­pélyes átadásakor mondott beszédében szívélyes Jókívánságalt fejezte kl az ogyesszai dolgozóknak. Szuszlov beszédében értékelte a nem­zetközi helyzetet. Kijelentette, hogy a békéért, a demokráciáért, és a szo­cializmusért harcoló erők megszilárdí­tása dührohamot vált ki az imperia­lista körükből. A nemzetközi reakció legfontosabb ereje az amerikai impe­rializmus, mely barbár agressziót kö­vetett el Vietnam ellen és a világ többi részeiben ls állandó provokáció­kat hajt végre. A szovjet nép sokoldalú segítséget nyújt a harcoló vietnami népnek és a háború azonnali beszüntetését köve­teli. A Szovjetunió meg van győződve ar­ról, hogy a világ nemzetei meg tudiák akadályozni az új világháború kitöré­sét. Meggyőződésünk abból indul ki, hogy ma a szocialista országok, Ázsia, Európa és Latin-Amerika békeszerető országai a béke ügyét védik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom