Új Szó, 1965. október (18. évfolyam, 272-302.szám)

1965-10-24 / 295. szám, vasárnap

\ India tiltakozik o pakisztáni támadások ellen Fiatal angol szakemberek 10-tagú csoportja érkezik a napokban Prágába, hogy megtanítsák a csehszlovák dolgozókat az Electric Leo-Marconi Ltd. cég gyártotta elektronikus számítógéprendszer ke­zelésére. Képünkön a csoport 7 tagja. Befejeződött a Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlata Kormányválság Ausztriában A Varsói Szerződésben részt vevő országok egyesített fegyveres erői vezérkarának tervei értelmében ok­tóber 16-a és október 22-e között a Német Demokratikus Köztársaság területén hadgyakorlatokat tartottak az NDK nemzeti néphadsereg, a len­gyel hadsereg, a csehszlovák nép­hadsereg és a szovjet hadsereg rész­vételével. A hadgyakorlatokat Ko­sevoj hadseregtábornok, a Németor­szágban állomásozó szovjet hadse­regcsoport főparancsnoka irányítot­ta. A hadgyakorlatok új erővel de­monstrálták a Varsói Szerződésben részt vevő országok hadseregeinek egységét és fegyverbarátságát. Ott volt a hadgyakorlatokon Dobri Dzsurov hadseregtábornok, bolgár nemzetvédelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, magyar honvé­delmi miniszter, Karl-Heinz Hoff­Santo Domingóban Santo Domingo (ČTK) — Domi­nika fővárosában a hadsereg, a rendőrség, a lakosság és a volt fel­kelők képviselőiből álló vegyesbi­zottságok pénteken megkezdték Santo Domingo lakosságának le­fegyverzését. A városnak a felkelőkhöz csatla­kozó lakossága a felkelés első naa­mann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere, Marian Spychalski marsall, lengyel nemzet­védelmi miniszter, Leontin Salajan hadseregtábornok, a román fegyve­res erők minisztere, Bohumír Lom­ský hadseregtábornok, csehszlovák honvédelmi miniszter, Andrej Grecs­ko marsall, a Varsói Szerződésben részt vevő országok egyesített fegy­veres erőinek főparancsnoKa, vala­mint a Varrsői Szerződésben részt vevő országok hadseregeinek legfel­sőbb tisztikara és a szocialista ori szágok katonai attaséi. Úgyszintén jelent volt Raul Castro őrnagy, a kubai forradalmi fegyve­res erők minisztere. Megtekintette a hadgyakoriutokat Walter Ulbricht, a Német Szocialis­ta Egységpárt első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke, és WUli Stoph miniszterelnök is. jaiban a katonai raktárakból kapott fegyvereket. Juan Bosch volt dominikai el­nök rádióbeszédéhen helyeselte az ideiglenes kormánynak a fegyverek visszaszerzése érdekében foganato­sított intézkedését. Felhívta a do­minikai forradalmárok tagjait, adják át fegyvereiket, és támogassák Garcia Godoy ideiglenes elnök kor­mányát. Delhi (CTK) — India újból tilta­kozott Pakisztán agresszív és pro­vokatív akciói ellen. Pakisztán fő­biztosának Delhiben két jegyzéket adtak át, melyek elítélik az Indiai terület elleni támadást Kelet-Bengá­liában. U Thant ENSZ-főtitkár üzenetet küldött Sasztri indiai miniszterel­nöknek és AJub Khán pakisztáni elnöknek. U Thant bejelentette, hogy Sysen Sarmen brazil táborno­kot, az Izrael és EAK határán állo­másozó ENSZ-csapatok parancsno­kát bízta meg az indiai és pakisz­táni vezetők találkozójának meg­szervezésével. Az indiai és pakisztá­Bécs (ČTK) — Az osztrák kor­mány a több napos költségvetési vi­ta után úgy döntött, hogy lemond. A költségvetési tárgyalás kudarcát az Osztrák Néppárt (ÖVP) állás­pontja okozta. E párt a vasúti Ille­tékek, a te], a benzin árának eme­lését és a vasúti hálózat kiépítésé­re fordított beruházások csökken­tését követeli. Az ÖVP költségve­tési javaslata 200 000 embert fosz­tana meg munkájától. Josef Klaus szövetségi kancellár tegnap közölte Jonas elnökkel kor­mánya lemondását. Jonas a lemon­dást elfogadta, és megkérte Klaust, hogy az új választások kiírásáig maradjon hivatalában. Az Ideiglenes kormány hétfőn teszi le az esküt az elnök kezébe. A usztria kommunista sajtója az ** elmúlt hetekben több ízben is beszámolt a nagyszabású segít­ségről, amelyben Csehszlovákiában az árvízkárosultak részesülnek. A többi osztrák újságban erről ter­mészetesen szó sem esett. Érthető, hiszen az összehasonlítás, mit tesz­nek Csehszlovákiában és mit Auszt­riában az árvízkárosultak megsegí­tésére, bizony nem az osztrák kor­mánypolitikusok javára dőlt volna el. Igaz, arról, hogy segíteni kell, sokat írtak és beszéltek Ausztriá­ban. S történt is valami: a Néppárt az árvíz-segélynyújtás költségeinek fedezésére különadót akart beve­zettetni, mely a széles néprétegek vállára nehezedett volna. A szocia­listák — akárcsak a kommunisták — elutasították ezt és ehelyett az év elején megszüntetett külön va­gyondézsma újrabevezetését java­solták. Ezt viszont a Néppárt elle­nezte, mert hallani sem akart a gazdagok megterheléséről. A mai napig is azon veszekszenek, honnét vegyék a pénzt az árvízkárosultak megsegítésére. De mégis, mit kaptak már eddig az árvízkárosultak Ausztriában? Nos, volt néhány adomány a kor­mányhivatalok részéről, és volt ma­gángyűjtés is. Ezek között szere­pelt a pénzügyminiszter felesége által indított „női segélyakció" is, holott nyilvánvalóan inkább néppár­ti reklám volt, mint valóságos se­gítség. Mindez együttvéve azonban csak egy csepp, a tengerben, nt csapatok fokozatos visszavonásá­ról tárgyalnának a Biztonsági Ta­nács szeptember 20-i határozatával összhangban. Pakisztán a Biztonsági Tanács összehívását kéri Jól értesült körökben közölték, hogy Pakisztán a Biztonsági Tanács összehívását kérte Kasmír ügyé­ben. A Biztonsági Tanács október havi elnöke megbeszéléseket kez­dett a Tanács többi tagjával a ta­lálkozó időpontjáról. Lehetséges, hogy a Biztonsági Tanácsot hama­rosan összehívják. A második Osztrák Köztársaság történetében már harmadízben for­dul elő, hogy a kormány nem tu­dott megegyezni az állami költ­ségvetés vitájában és ezért lemon­dott. Ebben az esztendőben a kormány már július óta tárgyal a költség­vetésről, azonban ezek a tárgyalá­sok már kezdettől felszínre hozták a válságát élő koalíció uralkodó pártjainak ellentétes nézeteit és érdekeit. Politikai megfigyelők szerint egy kis jóakarattal a koalíciós partne­rek között létrejöhetne a megegye­zés, miután a fennálló ellentétek nem áthidalhatatlanok. A kormány végül úgy határozott, hogy összesen 600 millió schillinget fordít e célra. Ebben az összegben benne van a burgenlandi és stájer­országi árvíz Idején már tavasszal FRANZ KUNÉRT BÉCSI LEVELE Kártérítés helyett eladósodás engedélyezett kétszáz millió is. (Eredetileg arról volt szó, hogy a kormány összesen 800 millió schil­linget engedélyez e célra, de mint látjuk, 200 millió schillinget „meg­spórolt" magának.) Ebből a 600 millióból mindenekelőtt a megron­gált vagy tönkrement utakat és hi­dakat kell rendbehozni, illetve új­jáépíteni. Mi marad ebből az árvíz­károsultak közvetlen megsegítésére, ha meggondoljuk, hogy a teljes kárt hivatalosan 3,5 milliárdra be­csülik? Kétségbeejtő a parasztok helyze­te, főként azoké, akiknek háza sú­lyosan megrongálódott, vagy telje­sen összedőlt, és földjeik a horda­léktól évekre hasznavehetetlenné váltak. Árvíz ellen többnyire nem KEDDRE összehívták az Olasz Kommunista Párt Központi Bizott­ságának ülését, melyen L. Longo, az OK P főtitkára tart beszámolót a XI. pártkongresszus téziseinek ja­vaslatáról. (ČTK J A PERUI hadsereg csapatai Satl­po térségében áz utóbbi időben 15 földművest végeztek ki. Ugyaneb­ben a térségben a légitámadásoknál több száz földműves vesztette éle­tét. A hadsereg a kivégzésekkel, a halálos ítéletekkel meg akarja fé­lemlíteni a lakosságot. (ČTK) A GEORGIA állambeli Lincoln­tonban fajüldözők csoportja támad­ta meg a faji megkülöböztetés ellen tüntető fiatal négereket. A békésen menetelő négereket kb. 30 fajüldö­ző támadta meg. (ČTK) NÁPOLYBAN 32 szükséglakás la­kói tüntetést rendeztek az emberte­len lakáskörülmények ellen. Az ut­cára vitték szegényes bútorukat és ruházatukat, melyet elégettek. Az Unita szerint a rendőrség durván megtámadta a tüntetőket, gumibo­tokkal elverte az asszonyokat és a gyermekeket, öten megsebesültek. (ČTK) ZDENÉK URBAN, Csehszlovákia helsinki nagykövete arany érdem­rendet adott át Kuust Kulonak, a Finn Népi Demokratikus Unió elnö­kének a csehszlovák—finn barátság és együttműködés elmélyítésében szerzett érdemeiért. (ČTK) AZ ANGOLAI felszabadításl moz­galom partízánalakulatai október óta nagyszámú portugál katonát öltek meg. (ČTK) 85 DOLLÁR pénzbüntetésre és 10 nap börtönre ítélték a michigani egyetem 36 hallgatóját, akik a múlt pénteken a vietnami háború ellen tüntettek. (ČTKJ ÜRGÜPLt) volt török miniszterel-­nök közölte az újságírókkal, hogy Gürsel elnök szombaton Demirelt, az Igazságpárt elnökét bízta meg az új kormány megalakításával. (ČTKJ GENUABAN kétnapos olasz—szov­jet történészértekezlet kezdődött. A szovjet partizánok részvételéről tárgyalnak az olasz ellenállási moz­galomban. (ČTK) NEW JERSEY amerikai államban titkos szélsőjobboldali társaságot lepleztek le, mely valószínűleg nagy mennyiségű fegyverrel rendel­kezik. A szervezet felhívta tagjait, tartson fegyvereket arra az esetre, ha az Egyesült Államok a kommu­nista tevékenység áldozatává vál­na. (ČTK J BELGRÁDBAN Hasszan Ali Jemeni miniszterelnök látogatásának befeje­zéséül jemeni—jugoszláv közös köz­leményt Írtak alá, mely hangsúlyoz­za, hogy a két ország vezetői a nemzetközi kérdésekben és a két ország érdekeit illetően azonos vagy nagyon közel álló nézetet val­lanak. (ČTK) ADENAUER volt nyugatnémet kancellár George Mcghe amerikai nagykövettel folytatott beszélgetése folyamán panaszkodott Washington politikájára. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok túlságosan nagy figyelmet szentel a Távol-Keletnek és keveset foglalkozik Európával. (ČTK J voltak biztosítva, s ha mégis, akkor oly csekély összegre, hogy ez az elszenvedett kárnak csak jelenték­telen részét fedezi majd. Egy bé­csi burzsoá lap szellemesen Jelle­mezte azt a keveset, ami (az út­és hídépítéstől eltekintve) az árvíz­károsultak érdekében valóban tör­ténik: „A nagy ígéretekből nem va­lósult meg egyéb, mint az ipar­űzőknek nyújtott hitelfeltételek eny­hítése az árvíz sújtotta területeken, vagyis a nagyszabású kármegtérí­tésböl tulajdonképpen „olcsó eladó­sodás lett". Állami eszközökből tör­ténő közvetlen kártérítés, mint ahogy ez Csehszlovákiában törté­nik, kamatmentes, vagy alacsony kamatlábú kölcsönök folyósítása az ausztriai árvízkárosultak számára nem Jön számításba. Szlovákiában a dolgozók ezrei segítenek önkéntesen az árvíz súj­totta vidékek újjáépítésében. Nos, Ausztriában a katonaságot vetették be. A katonák valóban nagyszerű munkát végeztek, főként az út- és hídépítésnél. De csakhamar vissza­rendelték őket, mondván, hogy az árvízterületéken már nincsen szük­ség rájuk. Pedig főleg Kelet-Tirol­ban akkor még sok helység volt elzárva a fő útvonalaktól. Viszont küszöbön álltak a szövetségi hadse­reg nagygyakorlatai, s a hadsereg­vezetés dédelgetett „császári had­gyakorlatainak" megtartása termé­szetesen fontosabb volt, mint az ár­vízkárok helyreállítása. Ez is hozzá­tartozik Ausztria mai képéhez. Az „Októberi vihar" hadgyakorlat a résztvevők nagy katonai felkészültségét tanúsította ím Ünnepi nagygyűlés Erfurtban Erfurt (ČTK) — Erfurtban ünnepi nagygyűlést tartottak, amelyen részt vettek a Szovjetunió, az NDK, Cseh­szlovákia és Lengyelország haderői­nek tagjai, valamint a város lakó­sai is. Az ünnepi gyűlésen P. K. Ko­sevoj hadseregtábornok, nz NDK-ban ideiglenesen tartózkodó szovjet ala­kulatok főparancsnoka, az „Októberi vihar" hadgyakorlat parancsnoka beszédet mondott. Beszédében kifej­tette, hogy a közös hadgyakorlat a szocialista országok szilárd kapcso­latát és hadseregei törhetetlun testvé­riségét bizonyítja. Kosevoj hangsú­lyozta, hogy a testvéri hadseregek tagjai a gyakorlaton nagy katonai felkészültségről tettek tanúbizonysá­got, bemutatták, hogy kiválóan bán­nak a fegyverekkel és győzni tud­nak a korszerű háborúban. A tisztek és tábornokok igazolták katonai érettségüket s azt, hogy irányítani tudják a rendkívüli körülmények között operáló s korszerű fegyverek­kel felszerelt alakulatokat. Az SZKP jelmondatai november 7-re Moszkva (TASZSZJ — Az SZKP Központi Bizottsága 112 jelmon­datot tett közzé a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 48. év­fordulójára. A jelmondatok élte­tik a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és összefor­rottságát. a marxizmus—leniniz­mus, a proletár nemzetköziség, a moszkvai nyilatkozatok alapján. Az SZKP Központi Bizottsága fel­hívja a világ népeit, hogy harcolja­nak az amerikai imperializmus dél­vietnami katonai intervenciójának és a VDK elien intézett agresszív cselek­ményeinek megszüntetéséért. Köve­teljék az amerikai fegyveres erők azonnali kivonását Dél-VI.ítnamból. A jelszavak elítélik a NATO sokol­dalú nukleáris haderőinek terveit. A továbbiakban élteti a nagy szov­jet és kínai nép összefogását, a szov­jet és az albán nép barátságát és együttműködését, valamint a Szov­jetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Ju­goszlávia, a Koreai NDK, Kuba, Len­gyelország, Magyarország, Mongó­lia, az NDK, Románia és a demokra­tikus Vietnam népeinek örök, meg­bonthatatlan barátságát és együtt­működését. Egy másik jelmondat hangoztatja: Éljen a szocialista vi­lágrendszer, a nemzetközi munkás­osztály és az összes dolgozók leg­főbb vívmánya! Egy másik jelszó forró üdvözletet tolmácsol az EAK, Algéria, Burma, India, Dél-Vietnam, Dél-Korea és né­hány más ázsiai ország népeinek, az arab népeknek, Latin-Ameiika és Afrika népeinek. Az SZKP Központi Bizottsága azt kívánja, hogy fejlődjön és erősödjön Anglia, az Egyesült Államok, Fran­ciaország és a Szovjetunió népeinek barátsága és együttműködése a tar­tós világbéke javára; majd azt óhajt­ja, hogy fejlődjenek és erősödjenek a Szovjetunió, valamint Ausztria, Finnország, Japán, a skandináv álla­mok és máü országok népeinek ba­ráti kapcsolatai. A Központi Bizottság jelszavai üd­vözlik a Szovjetunió lenini békesze­rető politikáját. Végül a jelmondatok hangoztatják a párt és a nép szilárd és megbont­hatatlan egységeit, éltetik a szovjet népet. A szovjet javaslat valamennyi országnak egyenrangú helyzetet biztosit Jirí Hájek felszólalása az ENSZ politikai bizottságában New York (ČTK) — Az ENSZ­közgyűlés politikai bizottságán az atomfegyverek továbbterjesztésének betiltásáról folytatott vitában pén­teken este felszólalt Jirí Hájek csehszlovák küldött. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és to­vábbi NATO-tagállamok az atom­fegyverek továbbterjesztése meg­akadályozásának szükségességéről beszélnek, de a tárgyalásokon visz­Véget ért az általános sztrájk Argentínában Buenos Aires (ČTKJ — Pénteken éjfélkor befejeződött Argentínában a dolgozók országos sztrájkja, me­lyet az Általános Munkásszövetség, a CGT hirdetett. A dolgozók a kor­mány határozata ellen tiltakoztak, melynek értelmében betilthatják a szakszervezetek legális tevékenysé­gét, azzal az ürüggyel, hogy politi­kai tevékenységgel foglalkoznak. Az Iparvállalatok alkalmazottai­nak 80 százaléka részt vett a sztrájk­ban. A diákok tüntetéseket rendez­tek, hogy így fejezzék ki szolidari­tásukat a sztrájkolókkal. A néptö­megek ezekkel az akcióikkal bebi­zonyították elhatározásukat, hogy harcolni fognak a reakciónak és az imperializmusnak a dolgozók jogai korlátozására tett kísérletei ellen. szautasítják az olyan megoldásokat, melyek egyenrangú helyzetet biz­tosítanának valamennyi országnak. Hájek kijelentette, hogy az ame­rikai javaslat nem szolgálhat a tár­gyalások alapjául. A szerződés cél­ja — mondotta — az atomfegyve­rek mindennemű terjesztésének megakadályozása. Csak az Ilyen Intézkedéseknek van gyakorlati je­lentőségük, és csak ezek szolgál­hatnak az eszmecsere tárgyául. Ezt aj alapvető gondolatot tükrözi a szovjet javaslat ^ hangsúlyozta Hájek. Ez a javaslat valamennyi or­szágnak egyenrangú helyzetet biz­tosít. Nem követel kiváltságos hely­zetet a szocialista országok számá­ra. A NATO sokoldalú atomhadere­jének terve ellentétben áll az atomfegyverek továbbterjesztése be­tiltásának elvével — mondotta a csehszlovák küldött. Jifí Hájek kijelentette, hogy a sokoldalú NATO-atomhaderő tervé­nek megvalósítása esetében a Var­sói Szerződés tagállamai biztonsá­guk szavatolása érdekében kényte­lenek lesznek megfelelő intézkedé­seket tenni. HÁROMNAPOS tárgyalás után fel­mentették a vád alól Collie Ailkinst, a Ku-Klux-Klan 21 éves tagját, Vio­la Liuzzo polgárjogi harcos gyilko­sát. (ČTK) Megkezdődött a fegyverek átadása 1985. október 24. "k tJJ SZŐ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom