Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-10 / 251. szám, péntek
Véres harcok szárazföldön és levegőben Két ország — két ünnep (Folytatás az 1. oldalról) tartományban Gitaldaha várost lőtte. Nyugat-Bengáliában állítólag kisebb pakisztáni ejtőernyős csoportok értek földet, és zavarják a polgári légiforgalmat. A pakisztáni kormány tegnapi hivatalos közleménye szerint „Pakisztán minden frontszakaszon megállította az indiai hadigépezetet". A kormány szóvivője hangoztatta, hogy a pakisztániak megerősítették állásaikat. Cáfolta azt a hírt, hogy az Indiaiak 21 pakisztáni repülőgépet lelőttek volna. Egy delhii hivatalos közlemény viszont ennek az ellenkezőjét állítja. Az indiai csapatok Kasmír indiai részének határán sok pakisztáni tankot megsemmisítettek, s rengeteg katonát foglyul ejtettek. Delhiben tegnap húszperces légiriadót rendeltek el, mert a város közelében pakisztáni repülőgép tűnt fel, nyilván azzal a szándékkal, hogy ejtőernyősöket dobjon le. Egy további hir szerint tegnap este Rawalpindi külvárosában indiai ejtőernyősök szálltak le. Az indiai hadügyminisztérium sajtótitkára tegnap este bejelentette, hogy az indiai csapatok Jammu—Pakisztán vonalán előnyomulnak. Lahore vidékén súlyos harcok folynak. Itt a legutóbbi 24 órában 17 harckocsi semmisült meg. Indiai repülőgépek tegnap este megtámadtak egy 23 tankot és egyéb járműveket szállító katonai vonatot. A szállítmány zömét megsemmisítették. Az indiai repülők egy Hunter mintájú gépet elvesztettek. Az indiai csapatok Uri és Punch között húsz pakisztáni állást foglaltak el. • KÍNA ES INDONÉZIA PAKISZTÁNT TÁMOGATJA Tegnap délelőtt Ankarában török —iráni tanácskozások kezdődtek a pakisztáni—indiai konfliktus rendezéséről. A tanácskozáson Abbasz Houeida Iráni és Ürgüplü török miniszterelnök vett részt. A kétoldalú kormányfői értekezleten tisztázni akarják, nyújtson-e Irán és Törökország mint CENTO-tagállam Pakisztánnak, a harmadik tagállamnak segítséget India ellen. A török A saigoni kormánycsapatok ismét súlyos vereséget szenvedtek Saigon (CTK) — Nyugati hírügynökségek megkésve adtak jelentést arról a nagy harcról, mely kedden este folyt a Da Nang-i támaszponttól kb. 30 km-re délre. Quang Nam tartományban a hazafias erők kelepcébe csaltak egy 500 főnyi délvietnami alakulatot. A kormánycsapatok súlyos vereséget szenvedtek. Csak a légierő beavatkozása mentette meg őket a teljes pusztulástól. A Hu Lai támaszponttól délre sem sikerült az amerikai és saigoni csapatoknak elérniük a hazafias erőket. Be akarták keríteni, majd a tengerbe szorítani a partizánokat. Qui Nhontól 15 km-re északra befejeződött az a háromnapos akció, melynek során a saigoni és amerikai csapatok átfésülték a már előzőleg amerikai repülőgépek által bombázott területet. Az amerikaiak és szövetségesük „kis" veszteséget szenvedtek. Binh Dinh tartományban a saigoni milícia egyik megerősített egysége súlyos vereséget szenvedett. A hazafias erők kedden megtámadtak egy tehervonatot és két rendőrállomást. Az Egyesült Államok nemcsak katonai szállítmányok továbbítására használja fel a japán hajókat, ezek a hajók Dél-Vietnam folyóin is közlekednek. A Mainicsi tudósítója szerint egy amerikai társaság nyolc japán hajót bérelt, melyek különféle szállítmányokat szállítanak majd Dél-Vietnam egyes területeire. A lap szerint jelenleg csaknem 20 japán személyzetű amerikai katonai hajó szállít katonai rakományt Dél-Vietnamba. A dél-vietnami vezetők elhalasztották külföldi útjaikat Saigon (CTK) — Nguyen Van Thieu tábornok, a katonai rendszer elnöke és Nguyen Cao Ky ezredes, miniszterelnök elhalasztotta dél-koreai és malayslai látogatását. Ky tábornok Kuala Lumpur-i útját állítólag azok miatt a bonyodalmak miatt halasztották el, melyek Singapore-nak a Malaysia! Államszövetségből való kiválása után keletkeztek. Thieu dél-koreai útja elha• lasztásának okát nem jelentették be. A dél-vietnami rendszer az utóbbi hetekben lázas diplomáciai tevékenységet fejtett ki, hogy segítséget szerezzen a délkelet-ázsiai országok reakciós kormányaitól a polgárháború folytatásához. lapok hírmagyarázatai nagyon eltérőek. A Cumhurlet megállapítja, hogy Törökország Pakisztánnal nem harcolhat India ellen, mert a CENTO-t nem lehet felhasználni egy Indiából kiinduló támadás visszaverésére. Törökország azonban erkölcsi segítséget nyújt Pakisztánnak. A Milliyet viszont elárulja, hogy Törökország kereskedelmi megállapodás értelmében fegyver- és lőszerszállítmányokat küldött Pakisztánnak. Csou En-laf indiai kormányfő tegnap élesen elítélte „a Pakisztánt ért indiai támadást", s kijelentette, hogy „az indiai reakciósok az Egyesült Államok beleegyezése és támogatása nélkül nem mertek volna ilyen kalandba bocsátkozni". Csou En-laj főként a békés együttélés Indiai politikáját támadta. Subandrio indonéz miniszterelnök Djakartában kijelentette, hogy Indonézia Pakisztánt támogatja a konfliktusban. Az indiai nagykövetség székháza előtt nagy tüntetések zajlottak le India kasmíri politikája ellen. Több száz személy behatolt az épületbe, s összerombolta a berendezést. A 85. Kozmosz-szputnyik Moszkva (CTK) — Tegnap a Szovjetunióban Kozmosz 85. névvel új mesterséges holdat bocsátottak fel a világűrkutatási program folytatására. A mesterséges hold pályájának adatai a következők: • kezdett keringési sebesség 89,6 perc; • a Föld felszínétől mért maximális távolság f apogeum) 319 kilométer; • a Föld felszínétől számított minimális távolság (perigeum) 212 kilométer; • a pálya hajlásszöge 65 fok. A szputnyikon elhelyezett műszerek normálisan működnek. Román párt- és kormányküldöttség Moszkvában Moszkva (CTK) — Á' Ntcolae Ceausescu által vezetett román pártés kormányküldöttség befejezte a Szovjetunióban tett körútját, és visszatért Moszkvába. A Kremlben folytatódtak a szovjet és román vezetők tárgyalásai. Fejszál király az EAK-ban Kairó (CTK) — Felszal szaúd-arábiai király tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Kairóba érkezett. A repülőtéren Nasszer elnök, Amer marsall alelnök és az egyiptomi kormány további tagjai üdvözölték a királyt. Fejszál látogatását az EAK és Szaúd-Arábia közti kapcsolatok megjavulása újabb bizonyítékának tartják. n|é|h|á|n|v Ünnepi gyűlés és díszszemle Szófiában a felszabadulás évfordulója alkalmából Mérhetetlen a fiatal özvegy bánata. Az amerikai büntetőosztag és a saigoni bérencek véres művének ál^ nzata a Mekong deltájának vidékén. (Scsedrov felv. — Novosztyl) LEONYID BREZSNYEV, Anasztasz Mikojan és Alekszej Koszigln üdvözlő táviratot küldött a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőinek a KNDK megalakulása 17. évfordulója alkalmából. LEONYID BREZSNYEV, Anasztasz Mikojan és Alekszej Koszigin üdvözlő táviratot küldött a bolgár vezetőknek a szocialista forradalom 21. évfordulója alkalmából. MALINOVSZKIJ marsall, szovjet honvédelmi miniszter, aki nem hivatalos látogatáson Finnországban tartózkodik, látogatást tett Virolalnen miniszterelnöknél és Penttl hadügyminiszternél, majd Penttl kíséretében megkezdte országjárását. JOSZIP BROZ TITO elnök és Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkárának jelenlétében megnyílt a 69. zágrábi nemzetközi vásár. FRANZ OLAH volt osztrák szakszervezeti vezető és belügyminiszter, akit tavaly kizárt soraiból a Szocialista Párt, kedden Bécsben Demokratikus Haladó Párt néven megalakította saját pártját, amely indul a jövő évi parlamenti választásokon. Olah hangsúlyozta, hogy elsősorban a szocialisták jobboldali rétegeiből számít hívekre és választókra. HAEKKERUP dán és Nikezics jugoszláv külügyminiszter J^lgrádí tárgyalásairól közös közleményt adtak ki. Haekkerup és Nikezics az alapvető nemzetközi problémák és azok megoldása teklntetéban igen hasonló álláspontra helyezkedik. Haekkerup meghívta kollégaját Dániába. • Szerda este a bolgár főváros operaházában ünnepi gyűlésen emlékeztek meg Bulgária 21 év előtti felszabadulásáról, a partizánok hősi harcáról, a szocialista forradalom győzelméről. A gyűlés elnökségében Jelen volt Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke és Georgi Trajkov, a nemzetgyűlés elnökségének elnöke. Beszédet mondott Pencso Kubadinszki, a BKP politikai bizottságának póttagja, miniszterelnök-helyettes. A szónok a 21 év előtti forradalmi szeptemberi napokra emlékezett, majd elemezte azokat a hatalmas sikereket, amelyeket a bolgár nép a szocializmus építése során politikailag, gazdaságilag és kulturális tekintetben elért. Beszéde külpolitikai részében elítélte az Egyesült Államok bűnös háborúját a vietnami nép ellen, beavatkozását Kongo és más államok belügyeibe. Az Egyesült Államok — mondotta — mindgyakrabban lép fel a világ csendőrének szerepében, s ezzel kivívta maga ellen a népek őszinte felháborodását. Ma, amikor az imperializmus reakciós erői megkísérelnek támadást indítani és az agreszszív háború útjára taszítani az emberiséget — hangoztatta a szónok — a kommunista és munkásmozgalom egysége és összeforrottsága jontosabb. mint valaha. A bolgár párt teljes mértékben szolidáris az SZKPvei, amely felszólít mindenkit, akinek drága a népek szabadsága és függetlensége, a demokrácia és a szocializmus ügye, hogy közös frontba tömörülve verje vissza az agreszszorok mesterkedéseit — Jelentette ki. A szónok kifejezte szolidaritását a vietnami néppel, elítélte a gyarmati rendszert és a fajgyűlöletet, majd hangsúlyozta, hogy Bulgáriának a kapitalista országokkal szemben folytatott politikája a békés együttélés lenini elvére épül. Tegnap délelőtt a Szeptember 9-e téren katonai díszszemle volt, majd több ezer dolgozó vonult el a díszemelvény előtt. A díszemelvényen helyet foglaltak a párt és kormány vezetői, élükön Todor Zsivkovval, a BKP Központi Bizottságának első titkárával, a Minisztertanács elnökével és Georgi Trajkovval, a Népgyűlés elnökségének elnökével. Bulgáriában tegnap országszerte ünnepségek voltak a felszabadulás évfordulója alkalmából. ünnepi gyűlés Phenjanban Phenjanban a KNDK fővároséban szerdán — a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulása 17. évfordulójának előestéjén — ünnepi ülést tartottak. Az ünnepi ülésen Kim Hvan Hjop, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet. Üdvözölte a köztársaság dolgozóit a beköszöntő nemzeti ünnep alkalmából és foglalkozott azokkal a nagy sikerekkel, amelyeket az ország elért az elmúlt 17 esztendő alatt a népgazdaság minden ágazatában. A dél-koreai helyzetet és a haza békés egyesítésének kérdését érintve a szónok rámutatott, hogy az ország egyesítésének problémája csupán akkor oldható meg, ha minden amerikai csapatot kivonnak DélKoreából. Kim Hvan Hjop a vietnami nép hősi harcáról szólva kijelentette: a Koreai NDK kormánya és az egész koreai nép teljes szolidaritást vállal a testvéri vietnami nép harcával és követeli az Egyesült Államok agresszív cselekményeinek megszüntetését egy szocialista állam, a VDK ellen. EAK-kezdeményezés a leszerelési bizottság ülésén Genf (CTK) — A 18-hatalmi leszerelési bizottság genfi értekezletének tegnapi ülésén az Egyesült Arab Köztársaság küldötte javaslatot terjesztett be a föld -alatti atomfegyverkísérletek betiltására a végleges egyezmény megkötéséig. A javaslatot Carapkin szovjet küldött is támogatta, és felhívta az érdekelt országokat, támogassák az EAK kezdeményezését. Kijelentette az Egyesült Államok ellenző álláspontja azt bizonyítja, hogy nincs szándékában beszüntetni a föld alatti kísérleteket. Bulgária küldötte is támogatta az egyiptomi javaslatot. Foster amerikai küldött határozottan kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem felel meg az EAK javaslata. Lord Chalfont, Nagy-Britannia külKOLUMBIA elismerte Garda Godoy Ideiglenes dominikai kormányát. ÜRGÜPLÜ török miniszterelnök bejelentette, hogy szeptember 14-én török katonai egység utazik Ciprusra, hogy felváltsa a jelenleg Cipruson tartózkodó török katonákat. NGAPO NGAWANG DZSIGMÁT választották meg a nemrég alapított Tibeti Autonóm Terület elnökévé. (CTK) A VORONOV által vezetett- szovjet küldöttség elutazott Ulánbátorból, ahol részt vett a militarista Japánon aratott győzelem 20. évfordulójának ünnepségein. KONGÓ (Brazzaville) kormánya államosítja az ország valamenynyi magán- és egyházi iskoláját. A KARLSRUHEI bíróság visszautasította Max Relmannak, a Német Kommunista Párt első titkárának kérését, hogy biztosítsák mozgásszabadságát az NSZK területén. TOMAYO, a Bosch-kormány volt alelnöke bejelentette, hogy Juan Bosch vissza akar térni a napokban Dominikába. ERICH MENDE nyugatnémet alkancellár kijelentette: Bonn nem helyesli, hogy az Egyesült Államok műszaki dokumentumokat ad el az NDK-nak. Azt állította, hogy a nyugati országok és az NDK kereskedelme veszélyezteti Németország egyesítését. CSEN JI kínai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter Algírból Bamakóba utazott. Elutazása előtt megelégedéssel nyilatkozott a Bumedien miniszterelnökkel és az algériai külügynftnlszterrel folytatott tanácskozásokról. dötte bejelentette, hogy tájékoztatja kormányát a javaslatról. Az angol és a kanadai küldött nyilatkozatai is arra vallottak, hogy Nyugat nem hajlandó lemondani arról, hogy kapcsolatba hozza a föld alatti atomfegyver-kísérletek betiltásának kérdését az idegen területen végzett „ellenőrzéssel". Az ENSZ 20. ülésszakának előzetes napirendje New York (CTK) — Egyelőre 105 pontot tartalmaz az ENSZ-kőzgyűlés 20. ülésszakának napirendje. A legtöbb kérdés már az előző ülésszakokon is szerepelt, de különféle okok miatt nem tárgyaltak róluk. A figyelem elsősorban a gyarmati rendszer elleni harc, az általános és teljes leszerelés, a faji megkülönböztetés, a különböző társadalmi rendszerű országok kereskedelmi kapcsolatai, a fejletlen országok gazdasági támogatása problémáira összpontosul. Nagy figyelmet kelt majd valószínűleg az ENSZ leszerelési bizottságának egy leszerelési világértekezlet összehívására Irányuló javaslata. Újból napirenden szerepel 10 tagállamnak Kína ENSZ-jogainak a felújítására tett javaslata. Megkezdődött az Interparlamentáris Unió értekezlete Ottawa (CTK) — Ottawában, Kanada fővárosában megkezdődött az Interparlamentáris Unió 54. értekezlete. A megnyitó beszédet Pearson kanadai miniszterelnök mondotta. Az értekezlet legfontosabb napirendi pontjai közé tartozik: az ENSZ a nemzetközi együttműködés, béke és leszerelés eszköze, a parlamenti szervek hatékonyságának megerősítése, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok új távlata. A küldöttek Jóváhagyják azokat a határozatokat, melyeket az unió tanácsának tavaszi ülésén fogadtak el. Az általános vitában nagy figyelmet szentelnek majd Pakisztán és India konfliktusának. Az EAK parlamentjének küldöttsége határozati javaslatot terjesztett be, mely a vérontás azonnali beszüntetésére és a tárgyalások felvételére hivja fel az ellenfeleket. Az értekezleten részt vevő csehszlovák küldöttséget Václav Skoda, a Nemzetgyűlés alelnöke vezeti. Pearson megnyitó beszédében a világbéke megszilárdítását és a nemzetközi viszályok békés megoldását mondotta a legfontosabb feladatnak. » 1865, szeptember 10. * ÜJ SZŰ 3