Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-29 / 270. szám, szerda
Hatnapos hivatalos látogatásának befejeztével elutazott Szófiából Joszip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára és kísérete. A vendégeket a bolgár főváros központi pályaudvarán Todor Zsivkov miniszterelnök, a BKP Központi Bizottságának első titkára, Georgt f Trajkoo, a nemzetgyűlés, .elnökségének elnöke, valamint a bolgár párt és állam több más vezetője búcsúztatta. Ebből az alkalomból mondott beszédében Tito elnök és Georgi TraJkov a látogatást és az eszmecserét igen hasznosnak minősítette, amely hozzájárul a két szomszéd nép barátságának további kibontakoztatásához. A delegáció hazautazását megelőzően Todor Zsivkov és Joszip Broz Tito közös közleményt Irt alá. Joszip Broz Tito kíséretével együtt visszaérkezett Belgrádba. Moszkvába utazik a francia külügyminiszter A szovjet fővárosban hivatalosan közölték, hogy Couve de Murvtlle francia külügyminiszter a szovjet kormány meghívására október 28-án hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik. Elmélyül o szovjet—NDK együttműködés Közös közlemény az NDK párt- és kormányküldöttségének látogatásáról MOSZKVAI TUDÓSÍTÁSUNK Moszkva (CTK J — Az NDK pártés kormányküdöttségének szovjetunióbeli látogatásáról közös közleményt adtak ki, mely leszögezi: a Szovjetunió és az NDK véleménye szerint az európai biztonságért és az átlalános béke megőrzéséért folytatott küzdelem legfontosabb mozzanata az NSZK atomfelfegyverzésének megakadályozása. Ha a NATO-tagállamok beleegyeznek az NSZK atomfelfegyverzésébe, a Szovjetunió és az NDK a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt kénytelen lesz védelmi intézkedéseket tenni — áll a közleményben. A tárgyaló felek megállapították, hogy a nyugatnémet Imperializmus veszélyes militarista és revansista politikája egyre jobban veszélyezteti az európai békét és biztonságot. Hangsúlyozták, hogy nemzetközi egyezményt kell kötni az atomfegyverek továbbterjesztésének megakadályozására. Állást foglaltak az ENSZ Az amerikai beavatkozók folytatják véres művüket Dél-Vietnamban. Képünkön: A cinikus imperialista gyilkos áldozatával. (CTK felvétele) MEGHALT RŰNAI SÁNDOR Budapest (CTK) — Szeptember 28-ára virradó éjjel hirtelen elhunyt Rónai Sándor, az MSZMP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, országgyűlési képviselő, a Magyar Hazafias Népfront elnökségi tagja, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke. Tito elnök hazautazott Az NDK párt- és kormányküldöttsége visszatért Berlinbe Berlin (CTK) — A Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, élén Walter Ulbrichttal, a NSZEP Központi Bizottságának első titkárával, az Államtanács elnökével, befejezte 12 napos szovjetunióbeli látogatását és visszatért Berlinbe. A küldöttséget Friedrich Ebért, a NSZEP politikai bizottságának tagja üdvözölte. Hangsúlyozta, hogy a látogatás nagymértékben hozzájárul a két ország barátságának szilárdításához, a béke megőrzéséhez és a szocialista tábor további erősítéséhez. Az ENSZ-közgyűlés folytatja munkáját Szovjet javaslat mint napirendi pont New York (CTK) — Az ENSZközgyűlés folytatta az általános politikai vitát. Mtguel Angel Zavali Ortiz argentin külügyminiszter kijelentette, hogy a világbéke megsértésének három oka van: A forradalmi harcok és az agresszió, az elmaradottság. Vietnamban mind a három ok fennáll — mondotta. Megállapította, hogy Latin-Amerikában még mindig találkozhatunk a gyarmatosító rendszer maradványaival. Ezzel kapcsolatban bírálta, hogy Nagy-Britannia törvényellenesen igazgatja a Falkland-szigeteket, mely jogilag Argentínához tartozik. Bosco olasz küldött üdvözölte az indiai—pakisztáni harcok beszüntetését. Bejelentette, hogy Olaszország 1,5 millió dollárral járul hozzá az ENSZ pénzügyi nehézségeinek megoldásához. Állást foglalt a gyarmati rendszer végleges felszámolása, a vietnami kérdés békés megoldása, valamint az általános és teljes leszerelés mellett. Az ENSZ-közgyűlés ügyrendi bizottsága úgy döntött, azt tanácsolja majd a közgyűlésnek, tűzzék a 20. ülésszak napirendjére a Szovjetunió javaslatát a más országok belügyeibe valő beavatkozások megakadályozásáról, valamint az atomfegyverek elterjesztésének betiltásáról. Ugyanakkor azt ajánlotta tűzzék napirendre az afrikai ENSZ-tagállamok javaslatát az ENSZ és az Afrikai Egység Szervezete együttműködéséről. Megvesztegetési hadjárat Athénban Athén (CTK) — Az új görög kormány továbbra is nyomást gyakorol a Centrum Unió Papandreuhoz hű képviselőire. Az athéni rádió hétfőn azzal vádolta Papandreut, hogy ki akarja élezni a politikai helyzetet és ezzel tulajdonképpen elárulta a Centrum Unió politikáját. A kormány nyilatkozatot adott kl, II WILSON „GŐZFÜRDŐBEN" A kormány fűt-fát ígér Blackpool (CTK) — Az angol Munkáspárt blackpooll értekezlete határozatot fogadott el, mely támogatja a munkáspárti kormányt és ígéretet tesz, hogy további támogatásban részesíti. Az értekezlet egyúttal hangsúlyozta, hogy a kormánynak be kell tartania a Munkáspárt választási programját, elsősorban az acélipar állomosltását illetően. A kormány eddigi munkájáról és terveiről Wilson miniszterelnök, a párt vezetője beszélt. Egy szóval sem említette az acélipar államosítását. A küldöttek lelkes tapsa kösepette kijelentette, hogy a munkáspárti kormány nem hátrál meg a többi párt és csoport elől. A következő parlamenti időszakban a kormány ezeket a legfontosabb intézkedéseket hozza majd: A mezőgazdasági politika felülvizsgálása, a szociális gondoskodás megjavítása, a magántársaságok gazdálkodására vonatkozó adatok ismertetésének kőtelezővé tétele és egy fellebbviteli hivatal létesítése, mely a lakosság panaszait vizsgálná kt. A kormány politikájának egyes pontjairól: a külpolitikáról, a vietnami problémáról, a katonai beavatkozás politikájáról, a bérek korlátozásáról, az értekezlet utólagosan fog tárgyalni. Wilson kijelentette, hogy kormánya abban az esetben, ha a parlamentben számára kedvezőtlen helyzet alakulna, új választásokat Írna ki. A munkáspárti Békeszövetség Blackpoolban gyűlést rendezett, melyen felolvasták lord Russel üzenetét, aki nyíltan kijelentette: Annak a munkáspárti küldöttnek vagy képviselőnek, aki a munkáspárti kormány külpolitikájára szavaz, nem áll módjában azt állítani, hogy ellenzi a vietnami háborút. Hangsúlyozta, hogy a vietnami háború alapja az Egyesült Államok agressziója a vietnami nép nemzeti felszabadító mozgalma ellen. A gyűlésen felszólaló Hughs képviselő kijelentette, hogy az Indiát— pakisztáni háború sajnálatra méltó esemény, de az angol kormánynak nincs erkölcsi Joga figyelmeztetni e két országot, ha maga támogatja a vietnami—amerikai agressziót. Allaun képviselő pozitívan érté kelte, hogy az értekezlet küldöttei lelkes belegyezéssel fogadták felhívását: a kormány korlátozza katonai kiadásait. melyben felszólítja a képviselőket gondoljanak arra, milyen felelősség hárul rájuk, és haladjanak olyan úton, mely megfelel a nemzet érdekelnek. Hasonló szellemben tartott beszédet Sztefanopulosz, az új miniszterelnök ls. Figyelmeztette kormánya ellenzőit, hogy a rendszer ellen irányuló valamennyi akciót fel tudnak számolni. Ez a fenyegetés elsősorban Papandreunak szólt, aki kljelentette, hogy széles körű kampányt indít az új kormány ellen. Athéni politikai megfigyelők megegyeznek abban, hogy Sztefanopulosz kormányának megalakulása nem oldotta meg a politikai válságot, mivel a kormány nem fog tudni megbirkózni az előtte álló feladatokkal. A szovjet gabonatermesztők reménye megerősítése mellett, valamint a Kínai Népköztársaság ENSZ-Jogainak helyreállítása mellett. A Szovjetunió és az NDK újból megerősítette, hogy szolidáris a Vietnami Demokratikus Köztársasággal és a vietnami néppel. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy az India és Pakisztáni közti harc beszüntetése jelentős lépés a béke felújításához. A közlemény hangsúlyozza, hogy a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődési problémáival kapcsolatban a tárgyalófelek nézete teljesen azonos. A tárgyaló felek elhatározták, hogy a kölcsönös együttműködést tovább mélyítik, és hogy gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési kormányközi bizottságot alakítanak. A Szovjetunió vezetői elfogadták az NDK meghívását. Ulbricht beszédében tolmácsolta az SZKP Elnöksége, a szovjet kormány és a szovjet nép üdvözletét a német népnek. Kijelentette, hogy az NDK párt- és kormányküldöttsége látogatása alatt meggyőződött a a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának építésében elért sikereiről. A küldöttség látogatása hozzájárult a két ország közti barátság elmélyítéséhez. Ulbricht bejelentette, hogy a Szovjetunióban folytatott tárgyalásai eredményesek voltak, és hangsúlyozta, hogy a tárgyalő felek azonos nézetet vallottak valamennyi megtárgyalt kérdésben. A Szovjetunió ebben az esztendőben Ismét jelentékeny mennyiségű búzát vásárol, mivel a nyári jóslatok kíméletlenül valóra váltak. Három év alatt immár másodszor okozott mérhetetlen károkat a szovjet föld egyes területein a szárazság, és a kormány kénytelen gabonaszükségletét külföldi behozatallal biztosítani. Mi okozta ezt? A közelmúltban már írtunk erről: a Volgától keletre levő hatalmas területre néhány tavaszi hónapon át egy csepp eső sem esett. Amikor a termés legjobban kívánta a csapadékot, számtalan körzetben tartós aszály pusztította a gabonát. Az elemi katasztrófa néhány fő gabonatermő körzetet egyszerre sújtott. Ugyanakkor a Szovjetunió európai övezetében szinte szakadatlanul zuhogott az eső éppen az aratás idején. Ez ideig még nem közölték az 1963-1 fekete év megismétlődésének tavalyi méreteit. Egyes hírek arra mutatnak, hogy Kazahsztán a tervszett gabonamennyiségnek csak kisebb részét tudja szállítani, és nem kevésbé kedvezőtlenek az altáji, novoszibirszki és omszki területről érkezett jelentések. Egyes gazdaságokban a dolgozók kisebb mennyiségű gabonát arattak, mint amennyit elvetettek. Ilyen a helyzet a sztavropoli határterületen, ahol a Don csalódást okozott. Az aszály érezhető volt a Volga menti területeken is. A megszokott magas színvonalat csupán Ukrajna és Kubány tudta megtartani. Viszont igen jő eredményeket mutatnak fel immár néhány év óta a szovjet mezőgazdasági dolgozók a burgonya-, cukorrépa-, gyapot-, a szőlő- és lentermesztés terén; ez azonban még nem ellensúlyozza az ország mezőgazdaságát ért súlyos károkat. Két évvel ezelőtt, a rendkívül nehéz 1963. esztendőben a kolhozok és szovhozok 45 millió tonna gabonát szállítottak az állami magtárakba. Ebben az esztendőben előreláthatólag még alacsonyabb lesz a felvásárlás. Az állami- és pártszervek viszont következetesen be akarják tartani azokat az új felvásárlási elveket, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának márciusi plénuma határozott meg, tehát nem engedik meg „a mindenáron történő felvásárlást, és vigyáznak arra, hogy kielégítő mértékben biztosítva legyen a falvak vetőmag- és takarmányalapszükséglete. A gabonatermést ért károk természetesen hatással vannak a szovjet gabonakivitelre is. A Szovjetunió az utóbbi években évenként 3—7 millió tonna szemesgabonát szálfított ki, de az elmúlt esztendőben és 1963ban a kormány kénytelen volt behozatallal fedezni a tervezett és a valóban felvásárolt mennyiség között mutatkozó különbséget. A terv ugyanis eredetileg 55 millió tonna szemesterménnyel számolt. Az egyes újságokból származó hírek szerint a Szovjetunió ez idén kb. 6 millió tonna búzát és lisztet vásárolt Kanadában, kb. 2 millió tonnát Argentínában és más államokban. Az ezzel kapcsolatos pénzügyi műveletek természetesen bizonyos bonyodalmakat okoznak mind a szovjet külkereskedelmi mérleg alakulásában, mind a jövő évi tervek előkészületeiben, mivel 100 millió dolláros tételekről van szó, és e tételeket ismét szovjet arannyal kell fedezni. Emellett részben a kőolaj is számításba jön, mint fizetési eszköz. A szovjet mezőgazdasági dolgozóknak az idei aszály nagy nehézséget okoz. Tudják, hogy sok terv megvalósulását fékezi, olyan tervekét, amelyeknek megvalósítását a kormány erre az évre készítette elő. Nagyméretű viták folynak az okokról, amelyek objektív jellegűek, de nem feledkeznek meg a szubjektív tényezőkről sem. Jelenleg számos olyan gyakorlati Intézkedést foganatosítanak, melyeknek fő célja: biztosítani a zavartalan ellátást. Ezt teszi lehetővé a külföldön vásárolt nagy mennyiségű gabona. Igaz, hogy az 1963. évtől hiányok mutatkoznak a lisztellátásban; még ma sem kapható szabad kereskedelmi forgalomban, de a kenyérrel és a hozzá hasonló termékekkel való ellátás teljes zavartalanságát a kormány mindenáron biztosítja. És miközben teljes erővel vetik az őszieket, az 1966. évi jó termésben nemcsak a mezőgazdasági dolgozók reménykednek.. Z. Horení nlélhlálnlv A MONGOL FORRADALMI NÉPPÁRT Központi Bizottsága vacsorát adott a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség tiszteletére. Kádár János és fumzsagljn Cedenbal pohárköszöntőt mondott. A NORVÉGIA KOMMUNISTA PÁRTJA Központi Bizottsága szeptember 25-én és 26-án ülést tartott. Az ülésen Reidar Larsen, a párt elnöke tartott beszámolót. A TANZÁNIAI VÁLASZTÁSOK eddigi eredménye: a választók több mint 90 százaléka Nyerere eddigi elnökre szavazott. NORODOM SZIHANUK kambodzsai államfő tegnap hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett. A GHANAI ELNÖKI HIVATAL jelentése szerint a kormányban több változást eszközöltek. Felsőoktatásügyi minisztériumot létesítettek és az eddigi bel- és külkereskedelmi minisztériumot összevonták. A NYUGATNÉMET KÖZVÉLEMÉNY nagy felháborodással fogadta, hogy a hamurgi rendőrségnél vezető tisztséget töltenek be volt SS-tisztek. Konszolidálódik a dominikai helyzet Santo Domingo (CTK) — Bunker, az Amerikai Államok Szervezete dominikai bizottságának amerikai képviselője hétfőn találkozott Hector Garcia Godoyfal, Dominika ideiglenes elnökével. A tárgyalásról nem adtak ki közleményt. Godoy ugyanaznap találkozott Francisco Caamano ezredessel, a felkelők volt vezetőjével. Az AFP jelentése szerint arról tárgyaltak, hogy Caamano csapatait a dominikai fegyveres erőkhöz csatolják. Ugyanez a hírügynökség jelenti, hogy Godoy a sajtó képviselői előtt megcáfolta azt a hírt, mely szerint Dominikában újabb államfordulatot készítenek elő kormánya ellen. Godoy megerősítette, hogy kormánya teljesíti kötelességét és 9 hónapon belül választásokat ír kí. Bunker és Godoy tanácskozása alatt a Nemzeti Palota épülete előtt diáktüntetés volt. A tüntetők azt követelték, hogy az Amerika-közi csapatok katonái ürítsék ki a város iskoláit. A Nemzeti Palotát őrző rendőrök szét akarták oszlatni a tüntetőket, s közben egy diákot agyonlőttek. HOLLŰ A HOLLÓNAK... Bonn (CTK) — Dr. Hans Glóbke volt bonni államtitkár a fuldal bíróság előtt Schemal és Kersten, a Lleberose koncentrációs tábor volt őrei mellett vallott. Schemalt és Kerstent a foglyok meggyilkolásában valő részvétellel vádolják. Globke azt állította, nem tudták, mi a jog és mi az a jogtalanság. Globkét különben a Német Demokratikus Köztársaság bírósága életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT és a Bolgár Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége az NDK-ban tartózkodik, hogy az NSZEP tapasztalatait tanulmányozza. TOKIÓBAN befejeződött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség értekezlete, melyen több mint 80 ország szakembere vett részt. Az értekezlet befejező ülésén elfogadták az afrikai és ázsiai országok küldöttségének javaslatát, hogy napolják el az atomfegyverek használatának betiltásáról és az atomfegyverek felszámolásáról folytatott vitát. AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK meghívására Budapestre érkezett a Francia Kommunista Párt küldöttsége élén Roland Leroyval, az FKP Központi Bizottságának titkárával. KARL TITSCHER, nyugatnémet gazdasági tanácsadó látogatást szervez nyugat-európai Ipari üzletemberek számára a Kínaí Népköztársaságba. A vállalkozók első 20tagú csoportja elutazott Pekingbe. Látogatásuk célja a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok bővítése. HORST KORBER, a nyugat-berlini szenátus képviselője újból megtagadta a látogatási engedélyekre vonatkozó egyezmény aláírását. Álláspontját azzal Indokolta, hogy nera Jogosították fel aláírására. AGOSTINO NOVELLA, az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség (CGIL) főtitkára tegnap töltötte be 60. életévét. A CGIL titkársága és Luigi Longo, az OKP főtitkára ez alkalomból üdvözlő táviratot küldött Novellának. FEJSZÁL, Szaúd-Arábia királya fogadta Gheorghe Thomsont, angol külügyi államminisztert, aki az EAK-ből Szaúd-Arábiába érkezett. JOSZIP BROZ TITO jugoszláv köztársasági elnök 38 fokos lázzal megbetegedett. Az elnöknél a náthaláz tünetei jelentkeztek, de gyors orvosi beavatkozásra állapota javult. A beteg még nem hagyhatja el ágyát. . II. HASSZAN marokkói király fogadta Buteflika algériai külügyminisztert. KUWAIT 360 millió frank kölcsönt folvósít Marokkónak egy Marakech melletti duzzasztógát építésére. 1965. szeptember 29. * (JJ SZÓ 3