Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)
1965-09-23 / 264. szám, csütörtök
a A ralndeneslány megkérdezte, mehet-e már aludni. — Menjen csak — mondta feleségem, Margherlta majdnem minden készen van. — Hát a torta és a gyertyák? kérdezte lányom, Carlotta. — Szép legyen, már a barátnőim miatt is. — Éppen olyan lesz, mint amilyent kívánsz közöltem vele —, holnap korán reggel a városba megyek és megveszem. >= Fölösleges — Jelentette ki Margherlta —, magam fogom a tortát sütni. Ez komoly ügy volt. Carlotta is, Albertino fiam is zavarodottan nézett rám. — Margherita, nem szükséges, hogy ennyi gondot végy magadra. Éppen elég dolgod volt. Margherita fejét rázta. — Az anya kötelessége, hogy saját kezével készítse el gyermeke születésnapi tortáját — makacsolta meg magát. Hangja határozottan csengett és mindkét gyerek elsápadt. — Ha túldolgozod magad és megfájdul a fejed, engem nagyon elszomorftana — szólt Carlotta. — Nem panaszkodom. Egy anyának kell tudnia csendesen szenvedni. Amint megttttik a vacsora utáni kávét, ágyba mentek és én nekilátok a tortának. " Mindig így megy = panaszolta Carlotta —, ha az én születésnapomról van izó, mindig becsapsz. Bezzeg Albertinőnak vetted a tortát! — Hát igen, a tied házi sütésű lesz! És szégyellheted magadat, hogy Ilyen kevéssé méltányolod gondosságomat. — Nem a gondosságodat kell megennem, hanem a tortát — mormolta Carlotta, csak úgy a válla felett. Albertino szó nélkül követte, de amint elment mellettem, aggódó pillantást vetett rám. Margherita végigszívta cigarettáját és felkelt a székről. ^-Van egy különleges tortareceptem — mondta —, a torta olyan puha, mint a vatta és nincs benne zsiradék, ami olyan emészthetetlenné teszi. Csak tojás, cukor, liszt és egy csipetnyi sütőpor. Hogy a torta valóban emészthető legyen, Margheritának ki kellett volna hagynia a tojást, cukrot, lisztet és a sütőport Is. De visszatartottam magamat és csupán azt kérdeztem, miben lehetek segítségére. — Csak gyújts be és állítsd be a sütőt a kellő melegre. De előbb mérd le a cukrot és a lisztet. A mennyiségeket megtalálod ezen a papíron. Gondosan lemértem mindent, azután begyújtottam a tűzhelyben és figyeltem Margheritát. Habozás nélkül és határozottan csinálja a dolgokat, és aki sohasem kóstolta még a tortált, azt mondaná, hogy természetes adottsága van a sütéshez. Margherlta tortái nem rosszak: egyszerűen rémesek. Ez azért van, mert éppen úgy süt, mint ahogyan okoskodik, követve saját logikáját és jut el a leglogikusabban illogikus következtetésre, amit csak el lehet képzelni. Tojás, liszt, cukor. Margherita nekikezd a recept szerint és felveri a tojást a cukorral. De ekkor jön egy ötlete és felhígítja a keveréket egy kevés sherryvel. Most meg túl híg, hát őrölt zselatint tesz hozzá, hogy megvastagítsa, majd szitán átnyomja. Ha úgy tetszik, ő a sütés Louis Armstrongja, azonban az ő szerzeményeit meg kell enni és nem hallgatni, mint Armstrong muzsikáját. Lelkesen dolgozott háromnegyed órán át, akkor markomba nyomta a karimájáig halványsárga masszával teli serpenyőt és megadta a további utasításokat. — Tedd be a sütőbe és időnként ellenőrizd fogpisztálóval. Ha bele tudod szúrni a fogpiszkálót és teljesen száraz, amikor kihúzod, vedd ki a sütőből és hagyd kihűlni. Egy kevés tejszínhabbal — és fantáziával — díszítheted a tetejét; aztán rakd rá a gyertyákat és tett be a hűtőszekrénybe. GIOVANNI GUARESCHI: SZÜLETÉSNAPI V Nyugodtan aludni ment és én leültem a sütő mellé, hogy felügyeljek a tortára. Időnként kinyitottam az ajtaját és beleszúrtam a fogpiszkálót. A torta egy darabig békében maradt, fokozatosan aranybarnára színeződve. Akkor azután — hála a sütőpornak — dagadni kezdett, amíg a sütő tetejéig nem ért. Ezután lassan összehúzódott, de nem hagyta abba a serpenyő pereménél, hol kezdte, hanem mindig jobban és Jobban zsugorodott. A fogpiszkáló eltört, amikor beledöftem, mert a felületen kemény kéreg képződött. Szöget szúrtam bele, ez ragacsosan jött ki, így hát visszacsuktam az ajtót. Éppen ekkor tűnt fel az ajtónál Carlotte és Albertino, hálóköntösben. — Hogy megy? kérdezte Carlotta. Sül — feleltem. — Milyen? — tette fel a kérdést Albertino. — Nem tudnám megmondani. Még nincs semmi határozott alakja. Vártunk tfz percig és akkor bekukkantottunk. A torta még mélyebbre süppedt, és a szeg alig tudott áthatolni a külső páncélján. De most már tökéletesen szárazon jött ki. A torta elkészült. Kivettem a serpenyőt és a konyhaasztalra tettem. «*-• Olyan, mint a megfagyott rántotta «-• jegyezte meg óvatosan Albertino. Carlotta megpróbálta beleszúrni a körmét, de hiába. — Fúróval kell belerakni a gyertyákat — motyogta. — Rá lehet gumiragasztóval is erősíteni a tetejére — szólt Albertino. — Nem hiszem, hogy Ilyesmire volna szükség — mondottam nekik —, ha egyszer fel lesz díszítve tejszínhabbal, nagyon csinosan fog mutatni, és a gyertyákkal sem lesz semmi baj. Hűtőszekrénybe tettük a tortát. Hamarosan ki ls hűlt. Ekkor kiszedtük és a serpenyőt ráfordítottuk a konyhaasztalra. A torta elvált a serpenyőtől és fás hanggal esett le. Olyan volt, mint egy kemény, sárga lepény, körülbelül egy hüvelyk magas, de némi nyomogatással eredeti magasságra volt alakítható, minthogy jelentős rugalmassággal rendelkezett. p-' Szegény anyu! — sóhajtotta Carlotta és könny szökött szemébe. — Nincs értelme, hogy drámaivá tegyük a helyzetet — mondtam —, Inkább Induljunk rohamra. És ne felejtsétek, nemcsak a tortáért harcolunk, hanem anyátok becsületéért is! Visszaraktam a tortát a sütőbe és addig hagytam bent, míg olyan száraz lett, mint a kétszersült. Ezután átdaráltam a húsőrlőn és a keletkezett port elkevertem édes pecsenyeborral. Az eredmény valami — nem sokat Ígérő — híg keverék lett. Lisztet, cukrot és tojást adtam hozzá, így pép lett belőle. " Csinálhatnánk belőle felfújtat és lesimíthatnánk villanyvasalóval Indítványozta Carlotta. Ez ragyogó ötletre ihletett. Jelenlegi tésztakeverékemet darabokra vágtam és a spagetti-készítő gépen engedtem át. Lapos csíkokban jött ki belőle, ezeket masszív, egyenletes tömeggé sodortam össze. De nagyon kemény volt, és Carlotta megjegyezte: — Ha ezt így megsütjük, olyan lesz, mint a tégla. — És nem ls fog megduzzadni — tette hozzá Albertino. — Igazatok van! — ismertem el. — A tészta kimerült attól a durva kezeléstől, amit a gépben szenvedett, és életet kell bele öntenünk. A masszát kiszárítottuk a sütőben, majd megőröltük. Ezután újból édes bort, tejet és élesztőt kevertünk hozzá és viszonylagosan lágy tömeggé dagasztottuk. Ezután kivajaztuk a serpenyőt, beleöntöttük az új keveréket és a sütőbe raktuk. Amikor a torta már láthatólag átsült, kivettük és lehűtöttük. Ollóval lenyírtuk azt a tésztát, ami a serpenyő és a fedő között levő részbe került. — Forrasztólámpával is csinálhattuk volna — jegyezte meg Carlotta. A torta rendesen átsült, de szomorú látványt nyújtott, mert a felső rétege a fedőhöz ragadt. <=» Most kell a vasaló — szólt Carlotta. Kidolgoztam elgondolását olyan módon, hogy gesztenyelisztet szórtam a felületre és így kitöltöttem a lyukakat. Ezután levasaltam, ezáltal egyenletes, fényes kérget kaptam. Tetejére kristálycukrot hintettünk, majd kivettük a tortát a serpenyőből. Nem volt egészen olyan puha, mint lehetett volna, de ez már nem csüggesztett el bennünket. Albertino íróasztalomról elhozta a permetezőt és a tortát fehér borral fújtuk be. Tejszínhab, őrölt cukros mandula, dió és cukrozott gyümölcs került rá díszítésnek. Három tapasztalt cukrász, mint Carlotta, Albertino és jómagam, díszítés szempontjából remekművet alkottunk. Rátettük a kilenc gyertyát és a torta a hűtőszekrénybe került. Már hajnalodott és fáradtság nyomott el bennünket. De Margherlta becsületét megmentettük. Vacsora vége felé került a torta az asztalra és rendkívüli sikert aratott. De amikor mindegytkünk tányérján ott volt egy szelet, némi zavarral néztünk egymásra. Kl egye az első falatot? A derék és nemes Carlotta kész volt feláldozni magát és egy nagy harapásnyit lenyelt. — Egészen csodálatos! « kiáltott fel. Valóban csodálatos torta volt, és Margherita számtalan bókot kapott érte. — Gyakorlat dolga — válaszolta közömbösen sokkal jobbat is tudok csinálni. Műveltséget őrző könyvek A z autóbuszban ember ember há** tán, néha egy indulatszó túlharsogta a motor dübörgését. Kapus Gábris alig tudta tartani magát... Hiába, szombat van, és ilyenkor mindig több az utas, mert mindenki igyeksztk az otthona jelé. Nem mintha pihenőre készülne, mert itt a vízverte délen néhány hónap óta már nem jelent pihenőt sem a szombat, sem a vasárnap. Nem lehet leülni a karos székbe, kinyitni a rádiót, nem lehet összejönni, testvérnél, kománál, kártyát csattogtatni, savanykás bort kóstolgatni. Itt délen — június óta — nem kalács illata száll vasárnap a konyhák kitárt ajtaján keresztül, hanem utcátteret betölt a cement és a mész csípős szaga. K apus Gábris tehát nagyon jól tudja, hogy még hosszú ideig nem hallgathatja az ablak előtt re megö bokrok meséjét, hanem lapáttal, csákánnyal töreti tenyerét még sok sok szombat délutánon, de nagyon siet hazafelé, mert fél, hogy összetörik a virágcserép, amit nagy ügyetlenül szorongat az egyik kezében. Már reggel megvette ezt a cserép virágot, Jáfrontig az öltözőszekrényben reftette és fólesö mosollyal fogadta a többiek ugrálását, hogy „nocsak Gábris, csak nem valami fehérszemély után mászkálsz, hogy virágot cipelsz, mintha surbankó legény lennél?!" tyy, t&tv&p, muôňdtii Ami Igaz, az igaz — fehérszemélynek viszi a virágot, de a saját asszonyának, dolgoskezü párjának. Merthogy 14 cserép muskátltfa volt az asszonynak, az volt a büszkesége, azok a szép piros sztrmok,... aztán jött a víz és nem maradt egy sem. Hát most már felépült a faház,... az úf otthon. Igaz, csak egy Időre, dehát mégis csak otthon,... ott áll a faluban, ahol születtek... £ gy cserép muskátlit szorongat féltő szeretettel Kapus Gábris csallóközi férfiember a zsúfolt autóbuszon, és szívében agyában könynyes, szép szavak muzsikálnak. Olyan szavak, amelyeket soha nem mondott el asszonyának, mert csak érezte őket nagy örömök és nagy bánatok idején. Ezeket a gyönyörű szavakat érezte ő akkor, amikor szerelmük kezdetén azt sem tudták hogyan is, merre is, amikor asszonya testét az életadás kínfat feszítették, amikor fég verte el az ember kenyerét, és most fúnlusban, amikor életükért futottak a gyilkos hullámok elől. Ezeket a gyönyörű szavakat érzi ő mostanában is, amikor könnyes lesz az asszony szeme, mert a gyerekre gondol, aki még nem főhet haza, akit még nem lehet betakarni az anyaszív nagy szerelmével, álmokat vigyázó gondosságával... A falu közepén áll meg a zsúfolt autóhusi, az emberek lekászálódnak, és Kapus Gábris gyors léptekkel siet hazafelé. Klnyttfa az aftót és meglátja, hogy az asszony éppen most törülte pirosra a szemét... IS apus Gábris nehéz szavú, Duna *» menti férfiember leteszi a cserép virágot az asztalra, óvatosan lebontja róla a fehér papírost... A muskátli szirmai vérpirosán lángolnák az őszt napsütésben. Áz asszonyszemek könnyfátyolát szivárványos fénnyel áttört a mosoly .,. —erf— Kosicétől délnyugatra, a gömöri Érchegységben fekszik fászó. E gazdag történelmi múlttal rendelkező város nevezetességei — a pom pás monostor, a dóm, valamint a közeit cseppkőbarlangban feltárt, sokat vitatott glosszák — ma is hir detik egykori jelentőségét. Az emlékezéseket előhívni segíti a táj, a borongós idő, a Bodva halk zúgása. Ezúttal azonban nem a múlt, vagy a természeti kincsekben bővelkedő környék csábított Jászóra. Célom a monostor, ez a megkapóan szép, a barokkból a rokokó könnyed stílusába halló műemlék, mely oly méltóságosan terül el a gondozott park fái között. Helyesebben, a benne elhelyezett történelmi jelentőséggel rendelkező könyvtár. A monostorban, akárcsak egykor a szerzetesek, ma is emberek élnek. Pihenő, olvasgató, Idős férfiakat, ló lapjain repedések, szakadások, többféle kézírás nyomai. — Különösen értékes lelet! Eredetét Párizsban a Bibliothégue Nationaleban állapították meg: Tudományos enciklopédia, fohannes Balbus, 1487-ben Velencében nyomtatott műve. Ősnyomtatvány. Hazánkban az egyetlen. „Kincseink" közé kerül. ' Aztán állványtól állványig végigtárjuk a tágas termet, mely a közepén lévő kék földgömbbel régi flamand festménytémának is beválna. Kracker János Lukács mester díszítette freskóival boltozatát és mennyezetét, majd 1895-ben Mirkovszky Géza renoválta őket. Sajnos az idő vasfoga mély sebeket eltett rojtuk. Megkérdem: „Nem kár értük ŕ — Kedves barátom, én a könyvekkel foglalkozom, ez pedig más reszort, — válaszolja szomorúan a könyvtáros. M a c h a y Géza, a jószóvári könyvtáros. (V. Veselý felv.) asszonyokat látok. Sétálnak, üldögélnek, beszélgetnek... Az épület egyik szárnya ma szociális otthon. A kacskaringós folyosókon nehéz, magas faajtók. Az egyiken tábla: MATICA SLOVENSKÁ. Belül egyszerűen berendezett dolgozószoba, mely egyben bejárat a hatalmas aulába, a híres jászóvári könyvtárba. Menynyézetig érő könyvespolcok, zsúfolásig megrakva vaskos lexikonokkal, régi fóliánsokkal, pazar kötésű bibliofil kiadványokkal, antológiákkal, különböző színű, formájú és méretű kötetekkel, a régi századok irodalmát, tudományát, művészetét, hatalmát, műveltségét őrző könyvekkel. Machay Géza könyvtáros fogad, ö egy személyben a száznegyvenezer kötet felelőse, leltározója, tudósa, ralongófa. Elete egybeforrt a porlepte könyvekkel. Mindegy vajon Boccaccio, Dante, Cicero, Kant, Komenský, Madách, Heine, Pázmány, Stúr, Petőfi, Sven Hédin, Verne, May Károly, az orientalisztika, esztétika, filozófia ... elemében van a könyvtáros. Páratlan emlékezőtehetséggel, tájékozottsággal mozog a könyvek között. Szaktekintély', búvár a könyvrengetegben. Most értem igazán, miért ajánlották. Hellyel kínál és beszél. — A múlt, az alapítók, a könyvek száma, eredetük, a legértékesebbek? Legyint: mindennapi téma. Az emberek, bárhonnan valók, mind ezt kérdik. — A könyvtár pontos alapítási évét nem Ismerjük. A tatárjárás idején az ide vonatkozó oklevelek — közöttük a legrégibb iratok — elhamvadtak. Hitelesnek tűnő adatok szerint a monostort a XII. század utolsó évtizedében alapították, könyvtára valamivel későbben keletkezhetett. Alapját a Jászót premontrei kolostor bibliotékájának mintegy 40 ezer kötete képezi. Persze, ez a szám az évek folyamán lényegesen megnőtt, különösen 1954 óta, amikor több tudományos intézet, múzeum és gimnázium anyagát ide összpontosították. További termeket kellett berendezni a könyvtár céljaira. A túlzsúfoltságot éppen ez az évek óta érkező új anyag okozza. A még feldolgozatlan művek megismerése és katalógizálása, sok Időt vesz igénybe. De az alapos, kitartó munka sok úf értéket ts hoz napvilágra. Nemegyszer egyedülálló, ritka példányokat. Alig múlik el nap, vagy hét, hogy a régi, feldolgozásra váró könyvek közül ne kerülfön elő valamilyen eredeti dokumentum. — Igen, néha évekig is eltart, míg megállapítást nyer egy-egy ősnyomtatvány eredete, régi kódex mestere. Ehhez szerencse is kell. Nos, nemrégiben hozzám szegődött. Bizonyítékul vaskos könyvet tesz elém. Címlapja hiányzik, sárguBeszélgetésünk során megtudom, hogy négy rendkívül értékes kódexet és százhúsz inkunábulumot (Ősnyomtatvány — 1500 előtti kiadványI tartanak nyilván a könyvtárban. Köztük hat példány hazánkban csak fászón található. Mint a könyvtár legrégibb könyvét, az 1436-ból származó, Oxfordból fászóra kerfllt^'kéziM írt „Énekek éneke" című kódexet említi Machay Géza. Mafd Rainerus de Pisis, 1477-ben Báselben nyomtatott, arannyal szegélyezett Pantheológia című ősnyomtatványt veszt elő, melyet szerzője hat éven át díszített pompás iniciálékkal. Az egyik vitrinben rátalálok Schedius, 1493-ból származó Liber Cronicarium-fára, mely számunkra különösen becses: ez az ősnyomtatvány tartalmazza Prágának nyomtatásban először közölt fametszetű látképét. — A legbecsesebb könyvek kategóriájába sorolható még Werböczi 1696 ban Nagyszombatban nyomtatott Corpus Juris-a, Martin Hattala első lattnnyelvü szlovák Grammaticája, Komenský 1728-ban Lőcsén kiadott, latin, német, magyar és ószláv nyelven írt tudományos pedagógiai műve. De lehet egyáltalán a szellem gazdagságára mércét állítani, érték és érték között különbséget tenni? Majd bíborvörös, bőrkötésű könyvet tesz elém a könyvtáros: PetőfiAlmanach. Ötszáz számozott példányban jelent meg 1909-ben. — Sajnos, a két világháború alatt igen sok semmisült meg belőle. — Kíváncsian lapozom a pazar könyvet. A legelején a költő „Szabadság, szerelem ... című verse, majd 23 nyelven a fordítása: finnül, oroszul, spanyolul, perzsául, portugálul, arabul ... s Hviezdoslov korhű fordításában szlovákul. Megtalálom a könyvben a „Reszket a bokor..." című verset is. Ezt 31 nyelvre ültették át a legnevesebb műfordítók, köztük skót, dán, cigány, héber, görög, izlandi, kínai, japán versfordítók is... Jaszo ma Ismét a világ minden táláról vonzza a turistákat és látogatókat. Angliából, Németországból, Magyarországról, sőt az Egyesült Államokból érkezett emberek mélyednek el a nem mindennapi műélvezetet nyújtó alkotások között. Bennem mégis azt a benyomást keltette a könyvtár, hogy jelentőségéhez, híréhez mérten jobban lehetne felkarolni, többet kellene ráfordítani, hogy mind több és több könyvbarátnak és látogatónak szolgáljon élvezetül és okulásul. Mert a szépet, a tanulságosságot feltárni közérdek. TÄNZJER IVAN ÜJ SZÖ 6 *1965. szeptember 22,