Új Szó, 1965. szeptember (18. évfolyam, 242-271.szám)

1965-09-02 / 243. szám, csütörtök

KeZ&KePFLM/MC Háztartások figyelem! A KOVOSMALT n. v. Fülek által gyártott jó minőségű háztartási kályhák minden igényt kielégítenek: EFEKT: Nagyobb helyiségek fűtése alacsonyabb értékű tüzelőanyaggal. Alsó lángtér. Forgatható csapórostély-szerkezet. Öntöttvas fűtőtest. Az erősebb samottréteg elsőrendű, tartós égési tulajdonságokat biztosít. Megtöltés után 12' óráig fűt. Zománcozott, korszerű kivitel, zsemlyeszínű és barna színösszetételek. Ára: 430 korona. ROPKA: Nagyobb helyiségek fűtése folyékony tüzelőanyaggal - naftával. Kétköpenyes. Zománcozott. Félautomatikus szabályozás. Korszerű kivitel. Kis méretek és súly. Magas hőhatás, pormentes fűtés. Ára: 900 korona. A kiegészítő vagy szabad kölcsön segítségével azonnal megvásárolható. Megtekinthetők és kaphatók az állami szaküzletekben. OF-250 egszorította Mihail kezét. Talán arra akarta kérni, rántsa vissza a szakadék széléről, amelybe bele kell zuhannia. Mihail a melléhez nyúlt. Már nem vert a szíve. tSét lépésnyire feküdtek egyK mástál. Biztos volt, hogy / \ egyikük sem tud saját ereiéből a kövezet, öl felemelkedni. A német katona szinte pillanatonként felnyögött: — Mutti! A szovjet katonának, amikor magához tért, ez volt az első szava: — Mama, mama ... Mindketten azt hitték, ez az egy sző elegendő ahhoz, hogy az ember megszabaduljon a borzongató bizonytalanságtól. Körülöttünk lövedékek robbantak, a zűrzavarban senki sem vette őket észre. A német katona hangosabban kezdett beszélni. Mintha átkozott volna valakit. Az orosz nem értette ugyan, de sejtette, mit jelentenek a szavai. Hirtelen felfigyelt a német suttogására: — Kamerad, kamerad! — Fütyülnek azok rád, — mondta csendesen a szovjet katona. Azt gondolta, a német végső kétségbeesésében rajbeli barátait hívja. — Te orosz, — szólalt meg ismét a német. — Nekem szóltál, Mihailnak? — fa, kamerad. — Mi ütött beléd, sose hittem volna, hogy akad egy német katona, aki barátjának nevez. Mindig azt kiabáltátok: svajn. — Nix svafn! Kamerad! — Mit akarsz? Vízhez nem jutunk. En is nagyon szomjas vagyok. A városban minden utcáért, minden épületért ádáz harc folyt. A német gránátosok nem jöttek rá, hogy a csata menete semmi jóval nem kecsegtet s végül valamennyien oda jutnak, ahová az a katona jutott, akt Mihail mellett fekszik. A német újra suttogni kezdett: — Kamerad... Mihail nagynehezen felkönyökölt. Sok vért vesztett, fájdalmat már alig érzett. A balkezét tépte le a gránát. A német felé pillantott. A gránátos előhúzta pisztolyát. /

1 A cső nyílását maga felé f~1 fordította, s kérlelni kezdte Mihailt, kússzon hozzá, húzza meg a ravaszt. Másik kezét a hasára szorította. Mihail rákiáltott: — Ha nem bírod tovább, lődd agyon magad! A német megrázta a fejét, ezzel jelezte, hogy képtelen megtenni Képtelen! Mit kaphat még az élettől? Csak fáfdalmat. Mitől fél? Mihail elfordította a fejét. Undort érzett a német iránt. Már alig él és azt akarja, hogy Mihail segítsen rajta. Nem meri meghúzni a ravaszt. Bezzeg, amikor egészséges emberek álltak előtte, szívükben reménnyel és vágyakkal, habozás nélkül tüzelt rájuk. — Kamerad — sziszegte a német. — Csak húzd meg, még egyszer utoljára — mondta Mihail. A német újra könyörögni kezdett. — Fogd be a szád! — figyelmeztette. Vajon mit akart elérni ez a német, hogy ennyi kilométert tett meg? Biztosan maga sem tudja. Kárhozatos útja végén már csupán egyet akar, hogy az orosz a barátja legyen, s megszabadítsa kínjaitól. Mihail nagy erőfeszítéssel feléje kúszott. — Te fasiszta, add csak ide • azt az ágyút! A német halványan elmosolyodott. — fa, ich bin ... fasistal Mihail látta, hogy remény csillan a szemében. Elvette tőle a posztolyt. — Fenét vagy te fasiszta. Ha az volnál, nem neveznél barátodnak. Azt akarod, hogy elintézzelek, azért mondod magad fasisztának. Te már semmi sem vagy. — Tüzelj! — hörögte a német. Mihail szorosan mellé feküdt. Már nem volt ereje ahhoz, hogy visszamásszon a nagy vértócsába, amelyben azelőtt hevert. — Elvettem a pisztolyodat — mondta —, hogy eszedbe ne fusson az utolsó pillanatban a mieinkre tüzelni. A szemközti fárdán szovjet katonák futottak. Mihail folytatta: — Szörnyűség, barátom, hogy mindketten haldoklunk, és még most sem hihetünk egymásnak. Pedig ugyanolyan melós vagy, mint jómagam. Na, hogy éltél otthon? Adolf vjinter: KETTEN A KÖVEZETEN Reggel hétkor munkába siettél, este találkára, a moziba, vagy a ligetbe ... A német hallgatott. Mindkét kezét a hasára nyomta. Mihail szerette volna tudni, hogyan élt odahaza. Sajnálta, hogy nem tud németül. Beszélni akart a némettel. — Értesz oroszul? — kérdezte. A német elmondta azokat az orosz szavakat, amelyeket a katonai kézikönyvből tanult: — Állj! Kezeket fel! Falhoz! Mihail megkérdezte: — Minek kellett ez? Mire volt jó? jobbjával a német kezéhez ért, amellyel eltakarta a hasán levő sebet Aztán ujjaival kitapogatta a derékszíj csatját. — „Gott mit uns" — ezt írták a hasadra, s mi megadtuk neked a válasz a „kezeket f el"-re. A német ránézett. — En kaput, te kaput, — mondta. — Gazember! Hogy mersz magadhoz hasonlítani? En nem tudom, mit jelent németül „kezeket fel". Mégis meg kell halnom, itt, ebben a városban. Sohasem jutok el hozzátok. Eszébe jutott, hogy régebben megtanult néhány német szót. Mielőtt elkezdődött volna a város ostroma, egy erdőben pihentek, s Mihail így szólt bajtársaihoz: — Azért ezek a németek igazi gavallérok. Bejárták Európát, asszonyaiknak mindennemű csupa drága holmit küldöztek, hogy szép ruhában fogadhassanak bennünket. — Egy tanító ült melette, aki megtanította ezekre a szavakra: frajlájn, líbe, guten tag. Persze, nyakon ís vágna ezért valakit. Két év óta hányódik a frontokon, nem bolond, hogy mindenkinek azt mondja, „líbe". Oldalba lökte a németet. — Te tudod, hogy mi az, hogy „kezeket fel"? — fa, tudom. fól van, legaláb majd Berlinben tudni fogjátok, mit akarunk tőletek. A nevetés kifárasztotta Mihailt. /

1 Rosszabbul érezte magát. / I Azt képzelte, hogy a tábor tűz mellett ül. Nehéz nap ért véget, a szúr ony rohamot gyakorolták. Az arcvonal nagyon messze volt. Mihailnak tréfálni való kedve Lám: a „Heil Hitler"-ből ez a felkiáltás lett: „Mihail! Barátom!" A kéz, amely annyiszor lendült a szokásos köszönésre, élettelenül feküdt a véres seben, a vér rászáradt a derékszíj jelvényére, melyen sasmadár díszelgett a horogkereszt mellett, s ez a felirat: „Velünk az isten." Mihail két ujjal megfogta a német kabátját. — Te német, miért akartad, hogy egymásra lövöldözzünk, itt, ebben a városban? Borzasztó hosszú lesz az út hazáig ... Az volt az érzése, hogy lendületes léptekkel gyalogol egy tágas, szabad mezőn. Fordította: VERES JÁNOS Gál Vince házát a gottwaldoviak újra felépítik. Gál elvtárs egész családjával segít nekik, de még a legnagyobb munka közben sem feledkezik meg arról, hogy új barátjatt meg kell wandégelni. (BACHÄN felvételei. J támadt: — Mi nem akartunk elmenni hazulról, de Hitler úr elküldte hozzánk seregeit, hogy hívjanak meg bennünket teára; nem utasítjuk vtszsza a meghívást, elmegyünk Berlinbe. Nem jutott eszébe, hogy maga is elpusztulhat. Talán még most se hiszi. S íme, most egy idegen város kövezetén fekszik, amelyről azt sem tudta, hogy létezik a térképen. Elvtársat harcolnak, győztesen nyomulnak előre. Az ördögbe! A kövezeten fekszik, melyen emberek fártak, kutyák futkostak, autók robogták, hulladék hevert... Utca. Az utcán nem szokás feküdni. Mihail valami mást szeretett volna csinálni az utcán. Otthon, náluk, a padlásszobában egy Anasztázia nevű asszony lakott. Á férje kocsts volt a temetkezési vállalatnál. Mihail mindig azt mondogatta, 0 többre szeretné vinni. Az volt a vágya, hogy legalább mester lehessen. Elment a hajógyárba dolgozni, de nem sok örömet szerzett munkatársainak. Titkon beleszeretett Anasztáziába, s attól fogva már nem viselkedhetett úgy, mint egy léhűtő. Szép ruhát, cipőt vásárolt magának, és sokat járt-kelt az utcán, hogy mindenki lássa, milyen ember lett belőle. Ez a tökfilkó, akt most itt fekszik mellette, engedelmesen tűrte, hogy gyalogost faragjanak belőle, oroszul gagyogta, hogy „Kezeket fel!" S kutya módjára, tetvektől szenvedve figyelte a tizedest, aki semmi mást nem akart, csupán azt, hogy megállja a helyét az életben. Mit várt ettől a gyilkos háborútól? Bocskoros gyalogos! Hősnek képzeli magát? Hiszen nem merte meghúzni a ravaszt. S Mihailnak tönkretette az egész életét. Ahelyett, hogy otthon "sétálna az utcán, itt kell feküdnie a vértócsában. Bocskoros! M t van, gránátos? Lehet, hogy észhez tér, ha ráfön, hogy senkt sem segíthet rajta. Ám a legszomorúbb az, hogy Mihail sorsát már az sem fordíthatná meg, ha ez a katona észhez térne. ihail sírján csokrok tarkállnak majd, a német sírja üres lesz. De a föld egyformán bánik el velük. Szörnyű ez az őrült háború. Mihail már régen elérhette volna élete célját. S most kifolyik utolsó csepp vére is. — -Anasztázia! — suttogta. A német gránátos res kezével Mihail — Du, Anasztazie? Ich — Margarét! Mihail hallotta, hogy sírva fakad. Letörölte a könnyeit. Ügy érezte, hogy egy szerencsétlen, éretlen fiatalember fekszik mellette. — Azt mondod. Margarét? — kérdezte a némettől. — Mi szükség volt rá, hogy ide fussunk? Sírj csak pajtás. Már nem ér semmit, de legalább megkőnnyít. Margaretet más fogja ölelni, minden elveszett. En sem látom többé Anasztáziát. Miért jöttél hozzánk? Most egy szép réten fekhetnénk valahol. Érzed, milyen kemény ez a kövezet? — Ich: Frédi. — Én: Mihail. Mihail úgy vélte, hogy ez a fiú, mikor utoljára látta Margaretet, szintén arra vágyott, hogy legyen belőle valaki. Akkor még valóban Frédi volt. E elhitették vele, hogy csak akkor válhat valakivé, ha vérrel szennyezi be parancsukra egész Európát. Most ismét Frédivé vált, de már késő. — Ostoba, erre kellet nekem is ráfizetnem. — fa: Frédi — suttogta a német. Öszeszedte magát és hangosan felkiáltott: — Mihail! Barátom! Ezt az árvíz által szinte elsöpört utcát Oj utcának ;«ívjá«. Most már j valóban az is lesz. Kulcsod volt legközelebb a csicsói gátszakadáshoz és ezért ők szenvedtek legtöbbet a zabolázatlanul terjedő víztömegektől. A szerencsétlenségnek azonban ma már csak nyomai láthatók. 'A' helybeliek kölcsönösen segítenek az új otthonok felépítésében. Eljöttek a sógorék, komáék, egyszóval az egész rokonság. A gottwaldovi építészek eljöttek, körülnéztek és — segítenek. Képünkön: Jozef Sukup és František Fusek. JL 1985. szeptember 2. * Cj SZÖ %