Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)
1965-08-12 / 222. szám, csütörtök
ÚJ UTCÁK, ÚJ NEVEK A község idillikus környezetben fekszik, hegyek koszorújától övezve, a Sajó bal partján. Valamikor híres-neves helység volt, szék helye Gömör-Kishont vármegyének, de ez már feledésbe merült, csak az újjáépített vármegyeháza vastag falat, kőboltozatai regélnek a rég múlt időkről. Pelsőc ma városias jellegű hely ség, forgalmas vasúti csomópont, fontos országúti átkelőhely, ahol különösen nyáron ftekintettel a nagy turistaforgalomraI valóságos gépkocsikaravánok vonulnak Dobstna, Krasznahorka és Domica felé. A község az elmúlt húsz év folya mán nagyon sokat fejlődött, megszépült, kiterebélyesedett. Sok új ház épült, egész utcasorok, tetszetős, villaszerű családi otthonok. Ma már ilyen utcanevek jelzik az új életet, a megifjodott községget: Haladás-utca, Május l.-utca stb. Valaha nagyon elcsúfította a község arculatát az a széles vizesárok, amely a Kis-hegy felől vezette le a záporesők vizét. Ma m'ár se híre se hamva ennek a szemétgödörnek. A község központjában kiszélesítették az utcákat, s szép, nagy teret képeztek ki a régi Piactér helyén. A Kis-utcát is rendbeszedték, kiszélesítették s mintegy nyolczáz méternyi járdát építettek. Á hajdani sáros utcára szinte rá sem lehet Ismerni. Ugyancsak az eltelt húsz esztendő folyamgn kö vezték ki az állomás felé vezető utat és a kissé félre eső Vár-utcát. Természetesen ezekhez a munkálatokhoz a község lakót is hozzájárultak, megtették a magukét annak érdekében, hogy szebb legyen a község. A Kishegy alatt ma már modern, impozáns iskolában tanulnak a község és a vidék gyermekei, magyarok és szlovákok. Igaz, még ez az új iskola sem oldotta meg a pelsőci Iskolakérdést, még mindig több különálló épületben tanulnak a gyerekek, ám a közséafejlesztés tervében már ott szerepel egy új, 15 tantermes iskola építése. Szmerek Gyula, a helyi nemzett bizottság elnöke és Jánosdeák Lász ló titkár 'Jázolják a községfejlesztés jövőbeni terveit, amelyek nagyarányúak, és hűen jellemzik a megnövekedett község követelményeit. Ezek szerint tervbe van véve a csatornázás, valamint a vízszolgáltatás bevezetése. Mind a kettő nagyon időszerűvé vállt már a községben, s az egészségvédelem szem pontjából is nagyon fontos. r erveznek egy nyári strandfür döt, ami szintén nagyon aktuá lis már Pelsőcön. A sportpályára viszont tribünt szeretnének építetni. Tervbe vették a Főtér kiaszfaltozását, több új utca kövezését, a Vasúti utca járdájának újjáépítését, továbbá egy központi áruház, s ami a legfontosabb, egy modern, a mai követelményeknek megfelelő kultúrház felépítését. Csupa szép, nagy terv, s bizonyos, hogy sok munkába, pénzbe kerül. Hisszük azonban, hogy a tervek a közeljövőben valósággá válnak, hiszen a pelsőciek az elmúlt 20 esztendő folyamán sorra megvalósították, amit terveztek. Az utcák rendbehozásán felül adaptációs munkával felépítettek egy 50 ágyas szállodát, kávéházat, rendbehozták a közvilágítást, s ma már Pelsőcön ts modern ívlámpák szórják este a fényt. Az elmúlt húsz év alatt 73 új családi ház épült a községben és mintegy kilencvenet alakítottak át. Enynyi ház felépítése, átalakítása nem kicsiség, s azt bizonyítja, hogy a pelsőciek szépen, akarnak élni. Beszélnünk kell a szövetkezeti udvar kiépítéséről is, ahol 4 marha-, 2 sertés-, 2 juhistálló, valamint gépkocsiszín, javítóműhely és garázs épült az utóbbi esztendőkben. Megemlíthetjük még a magtárat, a sílógödröket, valamint a tyúkfarmot, amelyeknek felépítése a szövetkezetesek szorgalmas munkájáról, élni akarásáról tesz bizonyságot. A 2800 lakost számláló községben már 250 televíziós készülék működik, továbbá 20 autót tartanak nyilván j magángépkocsikról van szól, rádió természetesen majd minden házban van, a motorkerékpároknak pedig se szert, se száma. A község könyvtára is gazdag, közel 8 ezer kötetre rúg a könyvállomány, és hetente háromszor tartanak könyvkölcsönző napot. A községi könyvtáron kívül működnek az üzemi könyvtárak, az Iskolai, valamint a vasúti könyvtár. Könyvekben tehát nincs hiány, a pelsőciek ki is használják ezt a könyvbőséget, szívesen és sokat olvasnak. A községben gyakran tartanak műsoros esteket, előadásokat, igaz, hogy nem mindig kellő sikerrel, mert a látogatottságot gyakran a televízió műsora befolyásolja. Nemrégiben megalakullt a Csemadok énekkara lesek István tanító vezetésével, s ha sikerül az énekkar tagjait egybe fogni, bizonyos, hogy a kulturális fejlődésben is szép eredményeket érhetnek el. A község lakói bekapcsolódtak a város- és községszépítési akcióba ts, mintegy 970 egyént és 32 kollektív felajánlás született közel 600 OOQ korona értékben. J\ tervek, felajánlások s az el** múlt 20 esztendő eredménye mind, mind azt mutatják, hogy a pelsőciek jó úton haladnak, és szorgalmuk, igyekezetük további szép tettekhez vezet. , D. S. Aranyat ér most az építőanyag A partizánskél Andezit Kőbányák krnčai részlegének az idén 3500 tonna követ és 70 ezer tonna kavicsot kell / kitermelnie és elszállítania. Az első félévben a bruttó termelés tervét 125,4, a munkatermelékenység tervét 121,4, a munkahéralap tervét pedig 98,2 százalékra teljesítették. Az önköltségeken 138 917 koronát takarítottak meg. Az árvíz sújtotta Dél-Szlovákia megsegítésére brigádmunkában terven felül kitermelnek 80 tonna követ. Ezen kívül az első műszak dolgozói kötezettséget vállaltak, hogy egy brigádműszak tiszta "jövedelmével segítik az árvízkárosultakat. A második műszak dolgozói egyhavi fezetésük négy százalékát ajánlották fel erre a célra. M. M. A szülőket is helyettesítik Banská Bystricán a Foncsorda nevű új lakótelepen egy korszerű iskolában helyeztek el hatvan árvízkárosult gyermeket Nagymegyerről. A gyermekek nagyon jól érzik magukat. A VNB és a Nőbizottság messzemenő gondoskodásban részesíti őket, meleg, otthonos légkört teremtettek számukra. A tanítók a szülőket is helyettesítik, mindenkihez van egy kedves szavuk, meleg mosolyuk. MORVA Jőzsefné Nagymegyer Eredmények és problémád Szalatnyán Az 1958-ban létesített szalatnyal ásványvíz-palackozó üzem minden tekintetben kielégíti a vásárlóközönséget. Az üzem dolgozói arra törekszenek, hogy tervüket pontosan teljesítsék, sőt ha ez lehetséges, terven felül ls termeljenek. Az egy alkalmazottra eső munkateljesítmény 7298 üveg. Egy műszak teljesítménye 23—25 ezer üveg. Mivel az üzem két műszakban dolgozik, a fogyasztóknak naponta mintegy 50 ezer palack ásványvizet adnak. Nagyon közkedvelt a citromszörppel ízesített ásványvíz, melynek főként az árvíz sújtotta vidékeken volt az elmúlt hetekben nagy keletje. A kedvező eredmények mellett akad megoldásra váró probléma is. A raktárhelyiség befogadóképessége pillanatnyilag 110 000 üveg, holott 400 000 üveget kellene elhelyezniük. Köztudomású, hogy az ásványvizet árnyékos, hűvös helyen kell tárolni, Szalatnyán pedig kénytelenek a tűző napra helyezni az ásványvízpalackokat. 1966-re tervezik az új üzem megnyitását. Itt minden munkafolyamat automatizált lesz. A napi 50 000 üveg helyett 90 000 üveg ásványvizet palackolnak majd. Az üzem építésére és felszerelésére 10 millió koronát irányoztak elő. TÖTH LÄSZLÔ A kis gyár külön világ. Berendezkedtek és Zolik már a portás körül forgolódott. Érdeklődik tőle, hogyan ütöttek rajta az őrségen? Az őrszobán is különös beszélgetések folynak. Folyik a tapogatózás. Nem akar valaki cserélni? Nem érzi valaki betegnek magát, nem akar visszamenni az aviglianói kaszárnyába?! — Ha rajtunk ütnek a partizánok —, ne feledkezzetek meg don Methold tanácsáról! Harmadnap délben Zolik és Rechtor Butiglierába indul. Puska nélkül nem szabad oda menni, fegyverüket ennek ellenére is a dinamitgyárban hagyták. Nehogy a partizánok őrjáratnak nézzék és lepuffantsák őket. Puska helyett kannát visznek magukkal. Ha németekkel vagy fasisztákkal találkoznának, azt állítanák, hogy csak borért ugortak el Butiglierába. A parancs — parancs, a „Bandengebiet"-ben csak fegyveres egységben szabad sétálni. A faluszéli felső vendéglőben ittak egy kis bort, aztán ellátogattak a Butigliera közepén álló trattoriába. Boldognak, boldogtalannak elmagyarázták, hogy kicsodák. — Köztünk és a nácik között olyan a különbség, mint Mussolini és az olasz partizánok közötti — tették hozzá. Egymás egészségére meg a szabadságra ittak a falubeliekkel. — Ha bennünket elkapnak a partizánok, mi bizony nem hagynánk magunkat kicserélni! — fogadkoztak. — Mi pedig nem vagyunk rossz katonák és jobb puskáink meg gépfegyvereink vannak, mint a náciknak! Nem sokkal később új vendég lépett a vendéglőbe — jól megtermett, vagy harmincötéves, kellemetlenül kíváncsi tekintetű férfi. Nyomban észrevették, hogy nem akármilyen vendég. Salve! A harmadik liter butiglierai után végképp megoldódott a nyelvük. Hány gépfegyvert? Hány puskát? Hány revolvert? Mennyi löszért? Mire van még szükségük? Megbíznak bennük? Megint roszszul áll a dolog, nyilván gyanakodnak. A szomszéd asztalok körül csupa férfi ül, ha nem is mind partizán, de bizonyára a partizánok segítőtársai. Hegyezik a fülüket. Most egy csinos, tűzrőlpattant lány lép az asztalukhoz, fekete haja akár a bársony, jól megtermett, napsütötte arcú teremtés, könnyű, virágos nyári ruhája alatt kidomborodik telt keble. Zavarában mosolyog. — A húgom, Klára — mutatja be Mario, a butiglierai partizánosztag parancsnoka. Valamit gyorsan és halkan mond a lánynak, majd vele együtt kimegy a konyhába ... — Ne felejtsd rajta a szemed, Franto! — emeli Zolik a poharát. — Szemrevaló teremtés! — koccint vele Rechtor. Látszólag nyugodtan iszogatnak, közben mintha tűkön ülnének. Visszajön Mario? Ha nem, valamit forralnak... — Nézz ki a konyhába, de feltűnés nélkül. — Eltűnt... Most mihez kezdjenek? Forgatták a poharukat, kóstolgatták a bort, közben Mario a főbejáraton át jött vissza a trattoriába, homlokát kiverte a verejték. — Valamit el kellett Intéznem és máris megint mennem kell. Hát ha akarjátok — hétfőn este. Autóval viszünk fel benneteket a hegyekbe. Mind a tizenhármatokat. — Rendben van! A kocka el van vetve. Visszafelé elpárolgott a bor gőze Rechtor és Zolik agyából. Talán sikerül. Talán ... A rajtaütésről szóló jegyzőkönyvet barátaik, ugyancsak protektorátus! katonák veszik fel. Fedezni fogják őket. Családjuknak nem lesz semmi bajuk. Talán csak sikerül. Talán... És mi lesz egy hét, egy hónap múlva, ha a nácik vagy a fasiszták valamelyiküket elfogják? Mi lesz akkor? Ki képes közülük árulásra?! Ml történik akkor Rechtor Kvétuškájával és Gyurikájával, Zolik feleségével, Véruškával, a többiek feleségével, gyermekeivel?! Köszöntötték az Allemandi öreg portását, majd halkan közölték társaikkal az eredményt. Előbb Bobóval, a törzsőrmesterrel, aztán a többiekkel is. — Mi van veled, Rechtor? Mit méregetsz bennünket! — csodálkoztak Rechtoron, aki sorra szemügyre vette őket. <, — Azt hiszem, egy kicsit többet ittam a kelleténél — magyarázgatta Rechtor, és újra figyelmesen sorranézte mindegyiküket. — Hát akkor lássunk a csomagoláshoz! A gitáromat magammal viszem — szólal meg Mlííko. — Csak hozd, jó lesz ottl A készülődés közben, amelyen a dinamitgyár egyik-másik alkalmazottja titokban jót mulatott, eltelt a péntek ls. Szombat délben Nahozený a portáról telefonál az őrszobára: — Törzsőrmester úr, Zolik és Rechtor jöjjön azonnal ide, egy jóképű macska vár rájuk Butiglierából, tudjs a fer.e, nem ígért-e neki valamelyikük házasságot ... Hogy némely ember micsoda szerencsére akad! (Folytatjuk) ELSŐ LESZ A VILÁGON A hagyományos atomerőműveken kívül a Szovjetunióban folyamatban van egy 350 OPO kilowattos reaktor építése, mely gyorsneutronokkal fog működni. Itt a lassúneutronokkal működő reaktoroknál ballasztként viszamaradó 238-as uránizotópot tüzelőanyagként hasznosíthatóvá teszik majd. Ez lesz a világ első ilyen típusú működő reaktora. A Szovjetunión kívül kísérletek folynak ebben az irányban az USA-ban, más országokban is. Obnyinszkben már hat éve működik a BR-5 jelzésű, nátriumhűtésű gyorsneutronokat használó kísérleti reaktor. Az itt szerzett tapasztalatok alapján kezdődött meg a 350 000 kilowattos elektromos és az 1000 000 kilowattos hőkapacitású „gyorsreaktor" építésé. AUTOMATIZÁLT HAJÓ Az egykori tengerészek sok haj-, meresztő históriát meséltek a világtengereken bolyongó úgynevezett kísértethajókról, amelyeknek legénysége valamilyen kór vagy más következtében elpusztult. A korszerű technika fejlődésével, úgy látszik, megint nemsokára megjelennek a tengereken a személyzet nélküli hajók. Az USÄban elkészítették az első teljesen automatizált teherhajó mintapéldányát, amely egyetlen emberrel a fedélzetén futott ki a tengerre. Elektronikus számítógép helyettesíti a kapitányt, a hajóstiszteket, a kormányosokat és a matrózokat. A kikötőkben automaták végzik az áru ki- és berakását, valamint nyilvántartását. A 12 000 tonnás hajó óránként 37 kilométeres sebességet ér el. EMELKEDŐ IRÁNYZAT Több' mint 2 600 000 súlyos bűntettet követtek el a múlt évben az Egyesült Államokban. A statisztika szerint az USÁ-ban minden öt percre esik egy bűntény. 1963hoz viszonyítva a bűnözés 13 százalékkal emelkedett. Különösen gyorsan növekszik a legsúlyosabb bűntettek, a gyilkosságok, az erőszakosságok, a súlyos testi sértések és a rablások száma. 1964-ben átlagosan minden órában követtek el gyilkosságot, 26 percenként erőszakosságot, öt percenként rablást, három percénkét súlyos testi sértést. Minden percben elloptak egy személygépkocsit, minden 45 másodpercben nagyobb lopást és minden 28 másodpercben betörést követtek el. Megállapították, hogy átlagosan minden tizedik rendőrt támadás érte szolgálatteljesítés közben, s 57 rendőr életét vesztette a bűnözők elleni harcban. A rendőrség által kinyomozott esetek 37 százaléka a tizennyolc éven aluli fiatalok lelkiismeretét terheli. EDDIG BEVÁLT A PÁLYAVÁLASZTÁSA Az andalúziai származású El Cordobez, igazi nevén Manuel Benitez ismert személyiség egész Spanyolországban. Az említett fiatalember nyolc évvel ezelőtt olyan életpályát keresett, amelyen írásolvasás nélkül is boldogul. A fiatalember ugyanis analfabéta volt. Spanyolhonban, a bikaviadalok hazájában egyik ilyen pálya a torreádor mesterség. Ezt választót-! ta Manuel Benitez is, aki évek folyamán veszélyes mesterségében' magas tökélyre emelkedett. Plzeň mellett a chumCanyi kerámiai üzemekben működik a „Siti" márkájú olasz elektromos kemence, amely a maga nemeben egyedüli az egész köztársaságban. A kemence naponta ezer négyzetméter burkolattéglát éget kl. (CTK — Vlach-felvétele) Jaslovské Bohunice mellett épül az első csehszlovák atomerőmű. (Petráš felvétele =- CTK) ÜJ SZÖ 4 * 1965. augusztus -7.