Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)
1965-08-11 / 221. szám, szerda
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! II J szo BRATISLAVA 1SB5. AUGUSZTUS 11. Szerda, XVIII. ÉVFOLYAM 221. szám Ara 30 fillér Helyzetjelentés a mezei munkákról Az aratásban ismét A GÉPEKÉ A SZÓ RENDKÍVÜLI TELJESÍTMÉNY A GABONAFOLDEKEN • A TREBIŠOVI JARAS PÉLDÁT MUTAT • A DUNASZERDAHELYI ÉS A GALÁNTAI JARAS FELE TERMÉSÉT BETAKARÍTOTTA • SOK BRIGÁDOS SEGÍT AZ ARATÁSBAN A múlt hét második felében megemberelte magát az időjárás, s ez elég volt ahhoz, hogy a mezőgazdasági dolgozók nagyobb erőbedobással folytassák a túlérett gabona aratását. Az előző napokban túlnyomórészt csak kaszákkal, esetleg könnyű aratógépekkel lehetett aratni, később azonban szóhoz jutottak a nehezebb gépek is, ami meglátszik a munkateljesítményen. TÖBB JÖ PÉLDÁT LEHET FELSOROLNI a parasztság igyekezetét illetően. A jobb időjárás beálltával a trebišovi járásban rendkívüli eredményeket értek el. Munkatársunk tegnapi telefonjelentése szerint a trebišovi járás aratói a gabona 65 százalékát már learatták. A járás területén 200 kombájn aratja a kalászosokat, minek következtében a felvásárlás is jól halad. A tervezett mennyiségnek 30 százaléka már az állami magtárakban van. A leleszi szövetkezet 105 SZÁZALÉKRA TELJESÍTETTE AZ ELADÁSI TERVET, s ezenkívül három vagon abraktakarmányt ad el az állami alapok számára. A tavalyi nagy szárazság miatt a komáromi járás* sokat segítette a trebišovit, amit — az árvízkárok mérséklésére — a trebišovi Járás szövetkezetel 'most viszonoznak. A trebišovi járás elhatározta, hogy augusztus 20-ig 105 százalékra teljesíti a gabonafelvásárlás tervét. NAPONTA 400 VAGON GABONÁT AJÁNL FELVÁSÁRLÁSRA, amiből a felvásárló üzem csak 250 —300 mázsa gabonát képes elraktározni. A felajánlott termésnek még helyet kell biztosítani. A LOSONCI JÁRÁS IS SZÉP TELJESÍTMÉNYT ÉRT EL az utóbbi napokban. Augusztus hetedikén gabonájuknak 52 százaléka volt learatva, a tegnapi jelentés szerint azonban a járás már túlhaladta a 60 százalékos teljesítményt. A járás területén több mint ezer brigádos segít a gabonaföldeken. A dunaszerdahelyi és a galántai járásban is rohamosan fogy az aratásra váró gabona. A múlt hét szombatján 59, illetve 54 százalékra álltak a járások az aratással. Ma leszögezhetjük, hogy megközelítőleg a termésnek ennyi százalékát már biztonságba helyezték. A trnavai járás az idei aratásban legnagyobb teljesítményét vasárnap érte el. MIND A 237 KOMBÁJN DOLGOZOTT. A túlérett és ledőlt gabonát kaszákkal is aratta a parasztság, összesen 1670 hektáron vágták rendre, illetve csépelték ki a termést. Az utóbbi napokban országszerte szép teljesítményeket értek el. Szükséges is az igyekezet, hiszen az időjárás még mindig nem állandósult, s a túlérett gabonával nem lehet várni. (bj) Befejeződött a prágai Mendel-értekezlet (ČTK) — A prágai Károly Egyetem jogtudományi tagozatának épületében tegnap is folytatódott a G. J. Mendel, a korszerű örökléstan megalapítója művei kiadásának 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos értekezlet, amely ma ér véget. A tudományos értekezleten csehszlovákiai és külföldi tudományos dolgozók több mint 200 beszámolóban s előadásban ismertetik az örökléstan alapján végzett legújabb kísérletek eredményeit. A beszámolókat és előadásokat követő tudományos eszmecsere jelentős tartozéka a mongoloid gyermekek gyógykezelését szemléltető kiállítás, amelyet Henry Turkel detroiti (USA) orvos rendezett. Turkel 25 éve foglalkozik a mongolizmus — örökölt testi és szellemi fogyatékosság — problémájával. Szerinte ezt az öröklött beteges jelenséget elsősorban a hiányos anyagcsere, illetve az anyagcserét közvetítő szervek elégtelen működése, érduguiás stb. okozza. A pontos és analitikus mérlegeket gyártó svájci Mettler cég a Mendelértekezlet alkalmából a jogtudományi tagozat épületében megrendezte különböző gyártmányai kiállítását. Fogadás a külügyminiszternél (CTK) — Václav Dávid külügyminiszter tegnap délelőtt fogadta Muhammad Abdul Halik Haszunát, az Arab Liga főtitkárát. A külügyminiszter a szívélyes beszélgetés után ebédet adott vendége tiszteletére. Az ebéden a prágai diplomáciai testületek vezetői is jelen voltak. A délutáni órákban dr. Ján Pudlák, a külügyminiszter helyettese is togadta az Arab Liga főtitkárát. SINGAPORE-T Singapore (CTK) — Djakartában elégedetten fogadták a hírt, hogy Singapore kivált a Malaysia Államszövetségből. Subandrio külügyminiszter az újságírókkal közölte, hogy Singapore kiválása az államszövetség ellen folytatott indonéz kampány győzelmét jelenti. Közölte, hogy Indonézia valószínűleg helyreállítja Singapore-val a Malaysia megalakulásakor megszakadt diploA termelés felújításának érdekében Szlovákia déli járásaiban még aratnak, megfeszített erűvel, lankadatlan szorgalommal dolgoznak a földeken. A nagy munka közepette azonban mezőgazdasági dolgozóinkat az is érdekli, mikor kezdheti meg az árvíz sújtotta területeken a szántóföldek újramíivelését. Munkatársunk ezzel kapcsolatos kérdéseire Oldíich BrAák mérnök, az SZNT osztályvezetője válaszolt. • Először az érdekelne, mekkora területet kerített hatalmába az áradás? — Szakembereink megállapítása szerint a komáromi és a dunaszerdahelyi Járásban összesen 75 700 hektár mezőgazdasági földterület került víz alá. Ebből 64 700 hektár a szántóterület, 4500 hektár rét, 5200 hektár a legelő. Ezenkívül 1300 hektár gyümölcsös sínylette meg az áradást. • Az árvíz sújtotta falvakban sokan azon a véleményen vannak, hogy az elárasztott földeken hosszú ideig nem kezdhetik meg a termelést. — Őszintén mondhatom, nem kell meghúzni a vészharangot, noha a károk jelentősek. A talajszerkezet ennek ellenére nem romlott meg annyira, hogy évekre veszélyeztetné a termelést. Amióta a szivattyúkat üzembe helyeztük, szinte napról napra kisebbedik a vízzel árasztott terület. Kezdetben mi is úgy gondoltuk, hogy az áradás következtében nagy területeket borit majd el a kavicshordalék és az iszap. Ez persze — szerencsére — nem kö vetkezett be. • Mi most a legfontosabb feladat, hogy az elárasztott területeken megkezdhessék az újramüvelést, az őszi talajelőkészítést? Legfontosabb feladataink közé artozik a talajvíz levezetése. Hoz závetőlegesen 30 ezer hektár föld terület fekszik még víz alatt. A szí vattyúkat Cserhát, Nagykeszl, Ara nyos, örsújlalu és Keszegfalva tér ségébe összpontosítottuk. Ha a kö vetkező napokban sikerül még több szivattyút munkába állítani, szeptember derekáig levezetjük a vizet az elárasztott területekről. • Végeztek-e talajvizsgálatokat, és milyen eredménnyel? — Természetesen végeztünk. Megállapítottuk, hogy azokon a területeken, ahol sokáig állt a víz, sok táperő lúgozódott ki a termőföldekből. Ezért az újramüyelésnél nagyobb mennyiségű ásványi eredetű, főleg nitrogén tartalmú műtrágyák adagolását javasoljuk. A műtrágyák kiutalása során előnyben részesítjük a komáromi és a dunaszerdahelyi járás szövetkezeteit, állami gazdaságait. • Mi a helyzet a mezőgazdasági épületekkel? — Az előbb említett két járásban 1949 Istálló és egyéb férőhely rongálódott meg. Az épületeket ért károk megközelítik a 95 milliót. Számításaink alapján az állattenyésztés újraszervezése — csak ez Idén — 30 millió korona beruházást követel. Augusztus első napjaiban 42 mezőgazdasági épület helyreállításának munkáit kezdték meg a dunaszerdahelyi járásban. • Milyen intézkedéseket tettek a megrongálódott épületek felépítésére? — A Földművelésügyi Minisztériummal egyetértésben a két járás megsegítésére 13 tervezőcsoportot szerveztünk. E csoportok a tervezési és a beruházási dokumentációkat készítik elő. Egyébként elmondhatom még, hogy igyekezetünk egy pillanatra sem lankad, nem sajnáljuk a fáradságot, hiszen mindnyájunk közös ügyéről, a termelés mielőbbi megkezdéséről van szó. (th) A csodával határos módon menekültek meg ezek a vietnami iskolásgyerekek, amikor az amerikai bombázók romba döntötték iskoláikat. (CTK. — TASZSZ felvétele) A Špačincei Magtermesztő Állami Gazdaságban (trnavai járás) 1838 hektáron termesztenek kalászosokat. A termés betakarításában segit a Nový Jičin-i Állami Gazdaság négy kombájnosa is. A képen: Ebéd közben. (I. Dubovský felv. — CTK) GOROGORSZÁG Szlefanopuiosz visszaadta o megbízatását • MONARCHIAELLENES HANGULAT GÖRÖGORSZÁGBAN • EGYMÁST KÖVETIK A TÜNTETÉSEK • HIVATALNOKKORMÁNY ALAKUL? Athén (CTK) — Sztefanopulosz, az elmozdított Papandreu miniszterelnök volt helyettese tegnap visszaadta kormányalakítási megbízatását Konstantin királynak. Sztefanopulosz tisztségét a Centrum Unió párí jóváhagyásához kötötte. A képviselők hétfőn 120:18 szavazatarányban amellett foglaltak állást, hogy Sztefanopulosz adja vissza megbízatását Konstantin királynak. A 25 napja tartó görög politikai válság kiéleződött és új, veszélyes szakaszba lépett. A királyi udvar cselszövései monarchiaeMenes hangulatot keltettek a lakosság körében. Athén utcáin királyellenes jelszavakkal vonulnak fel a tömegek. Katszotasz tábornok, volt athéni polgármester kijelentette, hogy ő egyénileg „a király nélküli demokráciát" részesíti előnyben. A tüntetők eltüzelték azokat a hétfő esti lapokat, amelyek nem ütöttek meg eléggé kritikus hangot a királyi udvarral szemben. A királyi udvar a tömeghangulat ellenére sem hajlandó választásokat kiírni, amelyeken egyidejűleg népzavazással döntenének a monarchia sorsáról. Athénben és Szaloniklben hétfőn ismét nagy tüntetések zajlottak le Papandreu és a demokrácia védedmében. Athén közepén tízezeren vonultak fel „A fasizmus nem tör át", „Népszavazást", „Le az amerikaiakkal" jelszavakkal. A tüntetők egyes helyeken összecsaptak a rendőrséggel. Szalonikiben, a második legnagyobb görög városban is ezrek vonultak fel, s a demokrácia helyreállítását követelték. Az AFP szerint Papandreu görögországi körútra készül, hogy a nép körében további támogatást szerezzen a király ellen. Az Humanité a királytól buzdított összeesküvők további kudarcának tekinti a kormányalakítás meghiúsulását. A Combat szerint aligha akad a Centrum Uniónak olyan képviselője, aki megkísérelné • a kormányalakítást. A lap szerint a király valószínűleg megkísérli a Jobboldal és a Centrum Unió renegátjai koalíciós kormányának létrehozását. Ha ez sem sikerülne, hadseregtől támogatott hivatalnokkor' mányt nevezhet ki. A lap emlékeztet arra, hogy Metakszasz diktatúrája is hasonló körülményei között jutott uralomra. Caamano nem fogadja el az AASZ tervét San t o Domingo (CTK) — Caaima• no ezredes, a dominikai alkotmányos kormány vezetője elfogadhatatlannak tartja a dominikai vá'lság megoldására vonatkozó AÁSZ-terv egyes pontjait. A terv egy ideiglenes kormány kialakításával számol, melynek élén Godoy ideiglenes elnök állna. Hatkilenc hónapon belül új elnököt és parlamentet választanának. A terv ezenkívül azt javasolja, hogy az alkotmányos erők övezetét azonnal csatolják az Amerika-közi csapatok ellenőrzése alatt álló övezethez. Singapore kiválása a szövetség felbomlásának előjele ? ANGLIA ÉS ÜJ-ZÉLAND MÁR ELISMERTE A FÜGGETLEN máciai és kereskedelmi kapcsolatokat. Singapore-i részről ls hajlandónak mutatkoznak a kölcsönös kapcsolatok rendezésére. Li Kaang-fu singapore-i miniszterelnök nyomban a függetlenség kikiáltása után felszólította Djakartát, állítsák helyre a konzuli kapcsolatokat, s hangoztatta, kész tárgyalni a kereskedelmi és egyéb kapcsolatok rendezéséről. A független singapore-i kormány egyik első intézkedéseként újból engedélyezte a Pekingben székelő Kínai Bank fiókintézetének működését. A megfigyelők ebből arra következtetnek, hogy Singapore szívesen lép kereskedelmi kapcsolatba a Kínai Népköztársasággal. Kuala Lumpurban nagy nyugtalanságot keltett a diplomáciai kapcsolatok esetleges felvétele Singapore, valamint Djakarta és Peking, esetleg a Malaysiával ellenséges más országok között. Az angol kormány hétfőn Singapore-t hivatalosan elismerte önálló államként. Tegnap az új-zélandi kormány is követte példáját. A Figaro című párizsi lap londoni tudósítója úgy jellemzi a singapore-i eseményeket, hogy „szörnyű csapás érte a távol-keleti angol— amerikai politikát". A római Unttá szerint meggyöngült az angol—amerikai stratégiai tengely, amsly az amerikaiak vietnami ag ••>--i v ,n<ik bázisa lett volna.