Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-24 / 234. szám, kedd

Régi gyár - új problémák gazdag hagyományú a Brati^ slavai Elektrotechnikai Üzem, a régi Siemens-részvénytársaság egyik gyára. Az 1900-as évek elején ebben az üzemben gyártotta Siemens első villanymotorjai egyikét, majd késóbb, a technika fejlődésével lépést tartva, az újabb és újabb háztartási villanygépeket. A gyárban azóta sok minden megváltozott, termelékenysége pedig szinte hozzá sem hasonlítható az akkorihoz. Csupán a kissé ódon stílusú épület, s jellegzetes ablakai a régiek ... A bratislavai BEZ mai gyártmányai kiváló teljesítményükkel elérik a világszínvonalat. Egyre-másra érkeznek a gyár kereskedelmi osztályára a megrendelések a KGSTtagállamokból, a nyugati országokból, sőt még a távoli Egyiptomból és Indonéziából is. Ojabban a villanymotorokon és elektromágneseken kívül megkezdték a villanymozdony-transzformátorok gyártását is. Persze mindez egyre több helyet, korszerűbb és tökéletesebb gépeket kíván. Hozzáláttak hát egy új szerelőcsarnok építéséhez Bratislava egyik külső negyedében, Szőlős és Récse között. E csarnokban mér ez év nyarán megkezdték volna a munkát, csakhogy... Erről a „csakhogy"-ról és a gyér más érdekességéről, Illetve problémájáról lesz szó az alábbiakban... Soukaný mérnök, a gyár termelési igazgatóhelyettese és Ivanička mérnök, az üzem fejlesztési osztályának vezetője elmondják, hogy az építkezést 1962 nyarán kezdték meg. 1963-ban bízták üzemükre a villanymozdony-transzformátorok gyártását. Így az új szerelőcsarnok berendezési tervét „rohamléptekben" — az új követelményeknek megfelelően — át kellett alakítani. Az építkezés természetesen az új terv elkészítéséig szünetel. Igy történt, hogy a három évre tervezett építkezés négy és fél évig fog tartani. E

késés várható következményeiről érdeklődöm éppen, amikor kísérőim megállnak az új tömb már készen álló kapuja előtt. Belépünk. Ide már hurcolkodnak is. Ideiglenesen afféle „szervíz-szolgálatot" rendeznek be. Az ország minden tájáról érkező, javításra váró villanymotorok és „trafók" javítását fogják végezni. Körbejárjuk az egész csarnokot. Sok helyütt már az idekerülő hatalmas gépek betontalpazatát készítik, máshol már a mázolok dolgoznak. Ennek ellenére azonban van még itt kőművesmunka bőven ... — A tervek szerint ugyan mér 1966. október elsején meg kellene kezdeni a termelést — mondja az Igazgatóhelyettes — de úgy számítjuk, hogy csak 1967 Januárjában Indulhat meg a rendszeres transzformátorgyártás. — Pedig nagyon kellene már ez a csarnok — szól közbe a másik mérnök —, mert a helyhiány miatt nem győzünk az új, hatalmas transzformátorainkra már most befutott megrendeléseknek eleget tenni. — Ezen az újdonságon kívül mást ís gyártanak majd az új szerelőcsarnokban? — Igen, de ez még valóban csak terv. A régi üzem átépítési munkálataival egyídőben ugyanis — itt Szőlős és Récse között —, szándékunkban van még egy szerelőcsarnok felépítése, melyben magasfeszültségi transzformátorokat gyártanánk. Ha a tervet Jóváhagyják, feltétlenül sietnünk kell majd az építkezéssel, ha lépést akarunk tartani mind a világpiac, mind a szomszédos szocialista államok hasonló gyártmányaival. Kis szünet után folytatja. — Ha ezzel is késünk, könnyen megeshet, hogy kereskedelmi partnereink nem fognak érdeklődni készítményeink iránt... Beszélgetésünk fonala akaratlanul is csaknem pontosan oda terelődött vissza, amire még a csarnokba léptünkkor voltam kíváncsi. — A most készülő csarnok mintegy 18 havi késése bizonyéra sok veszteséget jelent üzemüknek ...? — teszem fel a régen megfogalmazott kérdést. — Sajnos... Több ország — a késés miatt — már visszavonta megrendelését és más piac után nézett. A

régi üzemekben Schiller gyártásvezetővel folytatjuk a gyárlátogatást. Először a hengerdébe megyünk. Itt hengerlik a transzformátormagba szükséges, egy milliméternél is vékonyabb lemezeket. Schiller gyártásvezető csaknem kizárólag a mozdony-transzformátorokkal kapcsolatos problémákról beszél. Elmondja például, milyen nagy előny — már a mintapéldányok gyártásánál is —, hogy a lemezekbe szükséges lyukak fúrása után nem kell a lemezeket egyenként végigköszörülni, mert a keletkező vasreszeléket mechanikus úton tudják eltávolítani. Ez pedig nagy szó, mert mind a plzeňi ZViL üzemben, mind külföldön ezt még bonyolultabb módszerekkel végzik. — E munkafolyamat kihagyását az teszi nálunk lehetővé, hogy az erre a célra használt szokásos fém helyett az acélhoz hasonló ötvözetet használunk — magyarázza az újítás lényegét a gyártásvezető. — Ennek egyrészt kevesebb a törmeléke, másrészt a mégis keletkező csekély vasreszelék a hőkemencében könnyen összeolvad. E

gyelőre azonban nekik is problémát jelent a lemezek vasmaggá „formálása". Ez a művelet még három-négy napot ls igénybe vesz. A közeljövőben — a sorozatgyártásnál — már e lassú munkafolyamat gépesítésére is számítanak. Az újításokról, értelmi szerzőikről beszélgetésünk a gyár dolgozóira, s szakképzettségükre terelődik. Az alkalmazottaknak csaknem a fele nő, helyesebben — fiatal lány. A gyártásvezető dicséri munkájukat. Pontosan, jól dolgoznak. Ezek a fiatal erők is az üzem tanonciskolájának neveltjel. A gyár bővülésének feltétlen velejárója a szakmunkásképzés. — Gondoltak erre ls az átépítés tervezetének készítésénél? — Igen, de itt is kissé keresztülhúzták számításainkat — hangzik a válasz. — ??? — Ogy terveztük ugyanis, hogy az eddigi tanonclétszámot 80-ról 260-ra emeljük. K0zpontJ.uk, műhelyük egy új, a szerelőcsarnok melletti külön épületben lett volna. A legújabb hírek szerint azonban e létesítmény építése elmarad. Pedig a jövőben még fokozottabb szükségünk lesz szakképzett dolgozókra . A gyártásvezető szavai őszinték. Igazat kell adnom neki... Nem szabad csorbítanunk világpiaci hírnevünkön! MIKLÓSI PÉTER KoSice „Terasa" lakónegyed távfűtést kap. E napokban a legnehezebb szakaszon, az Akasztóhegy alatt dolgoznak a Mélyépítő Vállalat munkásai. [R. Berenhaut felvétele) JEGYZETEK EGY INTERHOTELBÓL ALB ADUPLA A LATHATATLAN EMBEREK • A KAZÁNHÁZTÓL AZ EMELETIG A piešťanyi mezőgazdasági felvásárlási és élelmezési vállalat naponta mintegy 40 vagon gabonát vesz át. A friss mag szempontjából oly fontos „átlapátolást" itt is ezzel az elmés szerkezetű kis géppel végzik. (J. Bakala felv. — CTK) A BRATISLAVAI TATRA-HOTEL több mint harminc esztendős falalt csókolgatta a reggeli napfény, amikor kissé értelmetlenül forgattam a recepció asztala előtt a táviratot. „Albadupla 15 8 1965 — Oatis — Manchester". Mihállk Ferenc, az üzem igazgatója azonban felvilágosított, hogy nem középkori varázsigével üdvözölték a távoli angol városból a szállodát, hanem egy Oatis nevű manchesteri polgár augusztus 15-én Bratislavába érkezik és két ágyas szobát rendelt. Az „albadupla" ugyanis a nemzetközi hotelkulcs szerint ,„kétágyas"-t jelent. Amíg ezt hallgattam, Fiala elvtárs a recepció főnöke éppen lengyel vendégeknek magyarázott valamit lengyelül, de ugyanilyen folyékonyan és készségesen nyújt felvilágosítást magyarul, franciéul, németül, vagy angolul. Igaz a recepció többi tíz dolgozója is legalább 2—3 idegen nyelven beszél. Soknyelvű kis világ egy ilyen ínterhotel. Magyarok, románok, bolgárok, lengyelek, oroszok, a két Németország polgárai, osztrákok, angolok, egyiptomiak és olaszok keresik fel az év minden. szakában a bratislavai Tatra-szállót. Sok tudás, figyelem és tapintat, a vendéglátó szakma tökéletes ismerete kell ahhoz, hogy a különböző vérmérsékletű, szokású, hangulatú vendég igényeit hiánytalanul kielégíthessék és hazánk határain túl is öregbítsék vendéglátásunk hírnevét. Egy interhotel számokban 212 ágy, 220 férőhelyes kávéház, 56 férőhelyes ún. „Balkáni étterem" és 24 férőhelyes eszpresszó. Egy emeleten körülbelül 22 szoba van. Egy nap kb. 190 ágyhuzatra van szükség. Puhatalpú cipőkben suhannak a takarítónők, udvarias mosollyal hajolnak meg a pincérek, percenként három-négy nyelven köszönnek a recepció dofgozói — ez i • fŕ. A sebesültet közös erővel biztosabb helyre viszik, ahol az osztag többi tagja vár rájuk. Innen meg a közeli patakhoz. Kimossák a sebét, nedves zsebkendőt tesznek rá. Konyakot adnak MlICkónak, közben pedig Vlagyimir Nahozený segítségével egy primitív hordágyat eszkábál össze. Szerencsére Bocca is a Járőrben van. Valamikor egészségügyi tanfolyamot végzett... Francesco Resinio időközben a közeli pásztortanyán civilruhát szerzett, átöltözött s töltött pisztolyát a nadrágszíja mögé dugta. Gyors léptekkel indul Pale felé. Sikerül-e orvost keríteni, orvosságot szerezni? Szomorúan, leverten vonulnak a Lago Blu irányába, az előreugró szikla alatti odúba. Mltčkót száraz szalmára fektetik. Zolik, Rechtor és Cyril még összébb húzódnak szerény „lakásukban". A tábor elcsendesedik. A sebesülthöz látogatók érkeznek. Akinek akad egy jó falatja, elhozza Mlífikónak. ö meg ott fekszik tágra nyitott szemmel, a mellén keresztbe tett karokkal. Ujjai a Madonna-érmet tapogatják, amelyet minden partizán ott tíord a csuklóján, mint ismertetőjelet és sokan közülük, mint amulettet. — Kilábalsz belőle, meggyógyulsz és lehet, hogy csak te magad térsz haza közülünk, — vigasztalja szomorúan Bobo. — Mtt tudhatjuk, melyik akctó során hagyjuk ott a fogunkat. MllCko úgy néz rá, akár a szopós bárány, csak pislog, nem válaszol. Szemmel láthatóan fáradt, álmos, csakhogy ... — Rettenetesen sajnálom, hogy nem maradtam ott veletek, mindaddig bántani fog, míg csak nem fössz megint velünk — dörmögi elvörösödve Nahozený és nem tudja, mihez kezdjen a kezével. — A mi rejtekhelyünkön, ha lói tudom, még datolya ls volt, ma éjszaka hoznék neked belőle, dehát... — Hívjátok ide Sárosit — szólal meg Mlíčko. Amint megérkezik, átnyújtja Sárosinak a gitárját. — Mikor játszottam rajta, mindig úgy nézted, hogy majd kiesett a szemed. Tanulj meg rajta játszani, ts [átsszál helyettem a fiúknak. S ha — véletlenül — sikerül hazajutnod, vidd el a feleségemnek, emlékül... — Ne félj, meggyógyulsz — próbálja meggyőzni Mlíčkót Gav* ruska ís. — Nézd csak az én lábamat, keresztüllőték, és már úgy futok, akár a zerge. — Bn rosszabbul jártam, Gavruskal — Dehogy jártál, Mlíčko, dehogy jártál rosszabbul! Látod, itt van Balila, az a fiú, akivel a Tessán ismerkedtünk meg. Aki részt vett az avtglianói kaszárnya megtámadásában. Már nagyban készül vissza közénk! — vigasztalta M1IČkót Osvaldo ls. — Kettőtöknek ki kell Innen költözni, hogy Mlíčkónak több nyugalma legyen. Majd én itt maradok vele és közületek egy ... — jelentette kl Bocca. — Melyikünk maradjon itt, Mlíöko? — Maradjatok mind, nem leszek a terhetekre, jól érzem magam köztetek — mondja kérő hangon Mlíčko. — Itt maradunk mindnyájan a közeledben, Mlíčko! Csak azt mondd meg, hogy ki maradjon melletted? — Hát — talán te, Zolik... Rechtor és Cyril átviszi hátizsákját a közeli földkunyhóba, amelyben Rochné, Kvit, Dunajčík és Sárosi lakik. De nem Jön álom a szemükre. Visszamennek a sebesülthöz. Mlíčko belázasodott. Félrebeszél, hánykolódik, csak Időnként szunnyad el néhány percre. Egymást váltják mellette. Megitatják, kezébe adják felesége fényképét — minduntalan azt kéri. Végtelenül hosszú az éjszaka, de a Lago Blu tizenhárom katonája közül egy sem húnyja le a szemét. Ott álldogálnak az odú előtt, amelyben Mlíčko fekszik, odajönnek legalább addig, míg elszívnak egy cigarettát, s megérdeklődik, hogy van a bajtársuk. Bocca nem engedi be őket az odúba. Csak hideget hoznának be magukkal és felizgatnák a sebesültet. Pirkadat táján, alighogy egy kis fény szűrődött be a tókráterbe, átkötözték Mlíčko sebét. Mlíčko jajgatott, kínjában majd elájult. Ahogy a kötözés után Rechtor kilépett a friss levegőre, megszédült. Le kellett ülnie, mert kis híján elvesztette az eszméletét. Behunyta a szemét és nagyokat lélegzett. A fejét üres, rozsdás fazéknak érezte, amelyet a szemétdomra hajítottak. Fedetlen, feneketlen, rozsdamarta fazéknak ... A friss levegőn kissé magához tért, aztán szédelegve lement a tóhoz, hogy megmossa a kezét. A víz tükrében megpillantotta önmagát. Alakja felett a havas hegycsúcsok bíborszínben tükröződtek a kékeszöld vízben — bíbor... Vér. Rechtor megremegett, végigfutott a hátán a hideg. A havas csúcsok fehér méltósága helyett — vér! (Folytatjuk mind látható, hallható, de lent a pincében és az alagsorban dolgozik „a láthatatlan hadsereg." A munka a kazánházban kezdődik. Onnan indul a meleg a üzem minden részébe, onnan indul a forró víz a csapokba, ott figyeli a feszmérö mutatójának rezgését a három fűtő. A kazánházban meleg van, és a szellőztető berendezés sem képes teljesen megtisztítani a levegőt. Egy fűtő szolgálata 14 óra. Az élelmiszerraktárban szinte megállás nélkül dolgoznak, és a konyhában Farkas Gyula főszakács vezetésével 22 dolgozó készíti az ebédet és vacsorát. A műhelyekben két karbantartó végzi a kisebb javításokat ... A láthatatlan hadsereg minden tagja az előre meghatározott terv szerint teljesíti kötelességét, és amikor a vendég átveszi a szobakulcsot, már 120 ember gondoskodik kényelméről, 120 ember igyekszik teljesíteni kívánságait. Állandó ügyelet a recepcióban és állandó ügyelet az irodában. A hotel tele van, minden ágy foglalt, 220 vendég nyolc-tíz különböző ország lakosai töltik — főleg éjszakáikat a szállodában. 220 ember kívánságát kell teljesíteni... 220 ember száméra jelent otthont a bratislavai Tatra-szálló télen és nyáron, ősszel és tavasszal, mert mindig „telt ház van". Igaz csak átmeneti otthon egy napra, vagy hétre, Üe aki vendég, az igényesebb, több kényelmet, több figyelmet követel, mint az aki saját otthonában tartózkodik. — Igyekszünk kérem — mondja Mária Nemcová, aki már 18 év óta szobaasszony a Tátrában — nálunk soha nincs panasz, mert mi egy nagy család vagyunk. 120 tagú család, amelynek minden tagja egy célért dolgozik: azért, hogy a vendég jól érezze magát. „Igyekszünk kérem" ez a jelszava Helena Slobodovának és Anna Chrapkovának, az Irodai dolgozóknak és a recepció sok nyelven beszélő tagjainak. A szavak törvénye Ebben az Interhotelben vettem észre, hogy vannak emberek, akik ragaszkodnak bizonyos szavakhoz. Olyan szavakhoz, amelyek szebbé teszik beszédüket, bizalmat és Jóérzést keltenek. Három ilyen szót hallottam a Tatra-üzem portásától és pincéreitől, az igazgatótól és a sza kácsoktól, a takarítónőktől és Vlera Baumannová raktárvezetőtől: „kérem", „szívesen", „köszönöm". Használatuk itt, ebben a szállodában törvényerejű, kötelező. Nemcsak az „attraktív" beosztásban dolgozókra, hanem a láthatatlan hadsereg tagjaira is. Távlati tervek A tervek szerint a Jövő évben, szeptember táján bezárják a Tatrahotel kapuit. Kicserélik a közmüveket, bevezetik minden szobába a klimatizációs berendezést, telefont és rádiót, átalakítják az egész központi fűtést és teljesen új, korszerű a legmagasabb igényeket is kielégítő bútor kerül a szobákba. ADDIG PEDIG... a vendégek megérkeznek és eltávoznak. De a két Időpont között 120 ember Igyekezete varázsolja köréjük a kényelem, a figyelem jeleit, hogy amikor távolt hazájukban a Tatra szót hallják, ne csak a havas hegycsúcsokra gondoljanak, hanem a bratislavai szállodára is, és amikor ismét útra kelnek, ugyanazt a szöveget Írják a távirati űrlapra: Interhotel Tatra — Bratislava — Albadupla P. Gy, ÜJ SZÖ 6 * 1985. augusztus 19,