Új Szó, 1965. július (18. évfolyam, 180-210.szám)
1965-07-03 / 182. szám, szombat
í HARA M I ÁK 24. EBÜL SZERZETT JÓSZÁGNAK..; Dr. Wilhelm Höttl iskolapéldája azoknak a náci háborús bűnösöknek, akik jóformán zökkenésmentesen úszták meg a háború utáni felelősségrevonást, és kényelmesen áteveztek más vizekre. De az ő gyöngyélete sem tartott örökké. Miután ellene és kiadóvállalata ellen megindult a perek özöne, elvesztette hitelét jelenlegi kenyéradóinál is. Iskolájától nemcsak megvonták a nyilvánosság jogát, hanem elmaradoztak a tanítványok is, akiknek szülei ugyancsak elvesztették a „nagy történészbe" vetett bizalmukat. Csődbe jutott iskolavállalkozása, és Höttl 15 000 000 schilling tartozást „hagyott" hitelezőire. Minden jel arra vallott, hogy beállott a hét sovány esztendő, jóllehet könyveinek tantiémjeiből még a víz színén tartották magukat. Amíg azonban olyan államok léteznek, amelyek a Höttl-féle kreatúrák fölött tartják védő kezüket, még mindig van „esélyük" Kaltenbrunner politikai örököseinek. Az osztrákokban ugyanis nemegyszer felébredt a lelkiismeret, és kutatni kezdik a dolgok hátterét, de a Höttl-féle „irodalmi" förmedvények termékeny talajra találnak NyugatNémetországban. Itt dicsőségszámba megy, ha valaki SS- vagy SD-múlttal rendelkezik. A sajtó legfeljebb azokat szapulja óvatosan, akik a túlvilágra költöztek. Amit azok elkövettek, a hal" -ttak számlájára írják. A Német Szövetségi Köztársaság államférfiai a hitlerizmus örökébe léptek, az egykori strasbourgi konferencia határozatai mérges gyümölcsöt érleltek. A „DEGUSSA" MÚLTJA ÉS JÖVŐJE Két évtized alatt sok minden feledésbe merül, még egyes nyomok is eltűnnek. A Degussa nevű német arany- és ezüstolvasztó intézet majna-frankfurti üzemeit a háborúban az angol-amerikai bombázók megsemmisítették. De már 1950-ben ugyanezt a forgalmat érte el ez a mamuttkonszem, mint háborús fénykorában. Előkerültek a rejtett tartalékok, az aranyrudakká olvasztott fogak és fogsorok, amelyekről időközben eltűntek a vérnyomok. A többi nyugat-németországi vállalathoz hasonlóan a Degusse is újból felvirágzott, bekapcsolódott a „gazdasági csodába". Testvérvállalata Leukon-Aktiengesellschaft néven — biztonság kedvéért — Svájcban nyitotta meg kapuit. A Degussa vezérigazgatója, dr. Fellx-Alexander Pretzel az IG-Farben monopóliumnál tette le mestervizsgáját, amely a háború alatt jóformán kizárólag a német fegyvergyártás szolgálatában állott. Ahogyan akkoriban a „Ciklon B" nevű mérges gázt gyártotta a koncentrációs táborok foglyainak kipusztítására, úgy ma sem marad hűtlen „régi mesterségéhez". Egyebek között az atombombagyártás is szakmájába tartozik. Atommagfizikusai a háború után Argentínába menekültek, s több tonna urán szállítását eszközölték ki volt kenyéradójuk számára. A Degussa nemcsak a legnagyobb aranytartalékokkal rendelkezik, hanem egyúttal Nyugat-Németország legjelentősebb fegyverkezési iparközpontfa. HÁT A NYUGATI SZÖVETSÉGESEK? Jogosan felmerült a kérdés, vajon a nyugati szövetségesek milyen lépéseket tettek a nácik által elrabolt és most a Degussa alapállományát képező aranymennyíségek visszaszerzésére? Bizottságot alakítottak, jóllehet a világ népeinek talán lenne valami joga, hogy számonkérje a nemzetközi bizottság tevékenységét, a bizottság azonban mélyen hallgat. Néhány esettől eltekintve — amikor a nyilvánossággal közölték egyes értékek lefoglalását — nem számoltak be kutatásaik eredményeiről. A lefoglalt kincs persze csak töredéke a haramiák összeharácsolt kincsének. Az egyetlen némileg figyelemreméltó leletet Merkersben találták, a „Kaiseroda" nevű üzem II/III. számú bányáiban. Ide hordatott ugyanis Walter Funk birodalmi pénzügymiLöhde, a „Stern" főriportere revolvertáskával az oldalán. niszter 1945 februárjának végéri 24 vasúti kocsit kitevő színaranyat, aranypénzt és devizát. Erről a rejtekhelyről a bevonuló amerikaiak tudomást szerezhettek, mert a környező házak lakóit azonnal kitelepítették, és saját embereikkel hordatták ki a kincseket. A munkálatokat Dwinght D. Eisenhower tábornok személyesen ellenőrizte. A lefoglalt aranyat tehergépkocsikon szállították el MajnaFrankfurt irányába. Az azonban a mai napig sem szivárgott ki, vajon a lefoglalt kincsek az amerikaiak hadipénztárába, egyes zsákmányéhes tisztek zsebébe, vagy Nyugat-Németországba vándoroltak-e. Az amerikaiakból, angolokból és franciákból álló „vegyes bizottság" pedig többet nem hallatott magáról. Minden |ogot fenntart a Deutscher MllitSrverlag, Berlin SZENZÁCIÓ BÁRMILYEN ÁRON Egy szép napon tutaj körvonalai bontakoztak ki a reggeli ködben a hírhedt Toplitzl-tó zöldesfekete víztükrén. Ojból mozgolódás támadt a mármár feledésbe merülő vidéken. A környékbeli lakók eleinte nem tulajdoni tottak nagyobb jelentőséget a tutaj feltűnésének, nyugat-németországi turisták vesszőparipáját látták benne. De csakhamar messze látható feliratok jelentek meg: A „Stern riporterei vakmerőek", „A Stern cikket időszerűek" stb. 1959. július 17-étől kezdve tehát a Stern nevű hamburgi képesfolyóirat próbálta feltárni a sokat vitatott Toplitzi-tervet. Az említett feliratok azonban nem szolgáltak kizárólag reklámcélokat. Csakhamar kitűnt, hogy Ausztriában a Stern-embereket az elsüllyesztett kincsek érdeklik. Az általuk ugyancsak „megszállt" vadászkunyhó kilincsére — nagyobb nyomaték kedvéért — egy kiszolgált puskát és egy rakétapisztolyt akasztottak ki cégérnek". A Stern-különítmény vezetője, Wolfgang Löhde úr is egy Walter gyártmányú revolvert csatolt indiánövére, hogy marconább benyomást keltsen. Löhde Hitler haditengerészeténél teljesített szolgálatot, ahonnan kedvező széllel a „Stern" vizeibe vitorlázott. A kutatóakcíóhoz állítólag megszerezték az ausztriai csendőrség hozzájárulását. Löhde úr egyébként következetes ember volt. Éveken át hajszolta a Sicherheitsdienstnek még életben levő tagjait, hogy a kincsek elsüllyesztésének szemtanúit előkerítse. Saját állítása szerint az emberek százaival folytatott beható beszélgetéseket Ausztriában, Svájcban, Jugoszláviában, Olaszországban, sőt Spanyolországban és Peruban is. A Scotland Yard Rudkin nevű főnökétől, alti annak idején jelen volt az első munkálatoknál, ugyancsak értékes felvilágosítást kapott Fritz Schwend, alias dr. Wendig, aki Löhde állítása szerint Venceszlav Túri álnéven Peru ICvárosában, Limában él. Löhde vele fs levelezett. Becsületére szolgáljon Löhdének, hogy a kutatást valódi német alapossággal vezette. Tíz nap múlva az első ládák 80 méter mélységből felszínre kerültek. A bennük talált hamisított font sterling bankjegyek annyira nem érdekelték az expedíció tagjait, hogy a pénzt meg sem számlálták, hanem átadták az ausztriai hatóságoknak. Nem is történt semmi különös az egész akció folyamán, csakhogy rengeteg fenyegetőző levél érkezett Löhde és társai címére. Követelték, hogy hagyják abba a kutatást. Jellemző, hogy egyetlen levél kivételével, amelyet Bécsben adtak fel, valamennyi többbi fenyegetés nyugat-németországi városokból érkezett. Ebből is világos, hogy sok ottani, ma „tisztes" polgárnak érdeke, hogy a Toplitzitóban elsüllyesztett kincsek és iratok ne kerüljenek napfényre. Mert hiába, akinek vaj van a fején, az nem mehet a napra! KÖVETKEZIK: 25. NYUGATNÉMET „KINCSKERESŐK" AUSZTRIÁBAN Hozzátartozóiknak üzennek — hozzátartozóikat keresik Szabó Jenöné komáromi lakos, (Pu5kinova 20.) kéri fiát, Gömögeri Árpádot, ieientkezzen a fenti elmen. Édesanyja megbetegedett. Farkas Lajos (Praha 2, Záhoranska 4.) keresi Esztergályosékat és Táborékat Füssről. Kéri, hogy a fenti címre írjanak. Szalay jarmila és Miroslav, komáromi lakósok, jelenleg Levice, Komenského 48. kérik édesanyjukat, Szalay Teréziát, hogy minél előbb adjon hírt magáról. Anton Harinan (Cajkov, okr. Levice, zamest. CSAD, Levice), azonnal adjon életjelt magáról felesége címére. Parádi Imre, tanyi lakós adjon magáról hírt, vagy jelentkezzen a következő elmen: Laky Štefan, Bratislava, Vajnorská 67/111. Bajcsi Ilona, Trávnik £. 155. okr. Komárno, közölje jelenlegi címét Anna Moravčíkovával, Piešfanyba. Hollósy János keresi leányát Somogyvári Emília tanyi lakost és kéri, tudassa vele lakása elmét, vagy utazzon haza. Gehry Mária, Rövlna 170. keresi leányát Gregus Valériát, Komárno, Sídlisko, ul. Mládeže č. 9 és kéri, adjon hírt magáról. Keczőczy, született Kovárova Darina, bratislavai lakos értesiti a gútai 9-éves Iskola Igazgatóját, Nagyot, hogy családjával együtt Jelentkezzen a következő elmen: Štefan Kővár, Sered 1, Kostolná ul. Keleiova Alžbeta, Holiare, okr. Komárno, értesíti férjét, hogy kislányával együtt a következő címen tartózkodik: Malé Komálovce, okr. Levice. Anna Jurásková, Kláštor pod Znievom, keresi apját, Rózsa Imrét, Nová Stráž, Komárom. Žiška Július (Hyb. 486. okr. Lipt. Mikuláš) keresi fiát 2iška Július mérnököt, aki az árvíz előtt németországi körúton volt, és kéri adjon magáról hírt és lehetőleg utazzon Lipt. Mikulášra. Kuruc Magda izsai lakos aki Jelenleg Dolný Peter-en tartózkodik<'kéri apját, Szabó Gézát, aki azelőtt Gútán lakott, hogy minél előbb adjon életjelt magáról. Kovács Miklós gútal tanító azonnal adjon magáról életjelt a vásárutl Ozsvaldnénak. (Telefon 49) Misina Štefan nemesócsal lakos üzeni gyermekeinek (Nový svet pri Senci) hogy egészséges, és Nemesócsán tartózkodik. Kissné szül. Nagy Terézia őrsújfalusl lakos keresi férjét Gézát és kéri, hogy adjon magáról hírt Dunaradványra (a HNB-rej ahol három gyermekével tartózkodik. Kopiaková (Harčas okr. Komárno) minél előbb adjon magáról életjelt. Férjs a komáromi szövetkezetben dolgozik. Juhászné akit négy gyermekével Ismeretlen helyre telepítettek, azonnal adjon magáról életjelt férjének, aki a komáromi szövetkezetben dolgozik. Mithné keresi szüleit, Sztanko Jánost és Máriát, akit Megyercsről telepítettek ki és kéri minél előbb adjanak magukról életjelt. (Komárno, Sldl. II. B. 29/16.) Richnes Jozef Komáromi lakos és Ryzner Štefan gútal lakos költözzenek Slobodová Máriához (Nové Mesto nad Váhom, Leninovo nám. 394.) Pániková Olga (Bratislava, Jelačičová 2.) keresi Németh Rozália gútai lakost és kéri, adjon magáról életjelt. A Kovács család (Llslee) keresi a Cernechov családot (Horná Zlatná) és kért közülje jelenlegi tartózkodási helyük címét. Fitos László gútal lakos szüleinek üzeni, hogy Kassáról Csallóközcsütörtökre költözött a Fitos családhoz. Kéri keressék fel. Ábrahám Eszter (Kvetoslavov 16.) keresi édesanyját Szabó Terézia komáromi lakost és kéri, adjon hírt magáról. Faléšiková Mária (Petrovice C. 190. okr. Žilina) keresi a kiskeszl Kurovsky Máriát, és Jánt és kéri, hogy adjanak életjelt magukról. Takács Antal (Cuňov) keresi Takács Jánost és Ilonát, kéri, hogy költözzenek hozzájuk. APRÓHIRDETÉS • ,,Szép környezet — jó kereset". Állandó munkára jelentkezhetnek 15 éven felüli lányok az észak-csehországi Tanvaldba. A „SEBA" n. v. textilgyárban a munka könnyű és érdekes. Kosztot és lakást csak hajadonoknak tudunk biztosítani. Jelentkezhetnek írásban a következő címen: „SEBA", bavlnárske závody, n. p., osobné odd. Tanvald. ÜF-135 • A Kelet-szlovákiai Gépgyárak nemzeti vállalat Košicén azonnali belépéssel alkalmaz az anyaüzemben, valamint a sečovcei részlegén kitanult esztergályosokat, marósokat, karusszel-esztergályosokat, állami vizsgával rendelkező hegesztőket, fúrókat, fémöntő-formázókat. Fizetés az állami katalógus nehézgépiparra vonatkozó előírásai szerint. Jelentkezni lehet a következő címen: Osobné oddelenie VSS n. p. Košice. ŰF-138 ESI • CZ 501 és 502 típus, 175 köbcentiméteres motorú motorkerékpárok oldalkocsiját egy héten belül szállítja, a motorkerékpárhoz szereli és azonos színűre lakkozza: DRUPOL, provozovna 06, Štiŕín C. p. 22. Telefon: Stifín 18. ÚF-117 • 1500 kg Gost 4 977-52 D 16 Mo minőségű 3x222x1200 milliméteres durailemezt adunk el szocialista vállalatoknak, kilogrammonként 7,80 koronáért. Megrendelések a következő címre küldhetők. Turčianske strojárne n. p* Ma t t i a. -- ÜF-142. • A Csoltói Egységes Földművesszövetkezet (rozsnyói járás) megvételre keres egy jó áfiapotban levő, üzemképes, vagy pedig új 3 hengeres Diesel-motoros kompresszort. ŰF-143 • Eladnám vagy bérbeadnám betegségemre való tekintettel modernül berendezett bádogos- és szerelő műhelyemet, raktáron levő anyagokat. A berendezés üzemképes állapotban van, és alkalmas szövetkezet részére is. Jelige: Megbeszélés csak személyesen. 0-146 • Két szoba, konyha, 2 kamra, kert olcsón eladó, azonnal be lehet költözni. Ján Balogh, Dolný Bár 67, okr. Dun. Streda. Ú-147 VEGYES • Szeretnénk levelezni 15—16 éves fiúkkal vagy lányokkal. Én 15 éves vagyok, oroszul, magyarul, angolul leveleznék. Képeslapot gyűjtök. Címen: Rozsman Zsuzsanna, Budapest, XV. Énekes utca 20. Magyarország. • • •• UDIILJ0N MAGYARORSZAGON V*** <Jfe' é m » * * iÉÉl i í* Olcsó szálláslehetőségek Budapesten, a Balatonnál és Magyarország számos nagyvárosában magánházaknál és turistaszállókban Kényelmesen, gondtalanul üdül, ha előre megrendeli szobáját a Čedok utazási irodán keresztül mmmm «i * § % i tí s ÄilfSl Részletes felvilágosítás valamennyi ČEDOK UTAZÁSI IRODABAN Ül SZÖ 10 * 1965. július 3.